Tisza cipő pécsi mintákkal? Dzsámis stencil más magyar városokban? Pécsi kocsmák országos hálózata cirfandlival és a városra utaló belső dizájnnal? Fesztiválszervező játék a neten? Néhány ízelítő három pécsi egyetemista - Berke Sabine, Kocsis Eszter Tilda és Tóbi István - ötletparádéjából, amit egy komplett pécsi városmarketing koncepcióba csomagoltak.

Volt ugye egy remek városmarketing-verseny a miskolci Marketingintézet és a Váti koprodukciójában (amelyről már leírtam korábban, hogy mennyi jó ötletet halmoztak fel a résztvevők) és megígértem, hogy a legjobb pályaműveket egyesével is bemutatom.

A jászberényi ökováros koncepció alaposan megosztotta az olvasókat, pedig nekem nagyon tetszett az ötlet, amit röviden a "jász vagyok, tehát zöld vagyok" mondatba lehetne zsúfolni. (Mindenesetre az azért őket igazolja, hogy az elmúlt hetekben közös munkát kezdtek az önkormányzattal.)

Ami a fent beágyazott prezentációban látható, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának csapata, a Tükék produkciója, amivel egyébként harmadik helyezést értek el. Ha valakit csak a konkrétumok érdekelnek, akkor is érdemes végigkattintgatnia a prezentációt, mert hihetetlenül sok kézzel fogható ötlet, remekül megvalósított képanyag van benne, szóval hajrá!

Megelőlegezendő a felesleges kommenteket, szeretném itt is tisztázni: nem egy sok millióból szakértett marketingkoncepcióról van szó, hanem egy főiskolásoknak-egyetemistáknak hirdetett versenyről. Ettől függetlenül az élőben előadott prezentáció mellé részletes pénzügyi, megvalósíthatósági stb. tervet is kellett tenni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing pécs street art

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr831864352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gőzhenger 2010.03.24. 09:54:50

Elismerésem...

vannak persze hangsúlyok, amit másként gondolnék, (meg a 37-es slide-on kissé disszonáns a bécsi utcakép), de ettől függetlenül egy igazán profi, szellemes, ötletes, nagyszerű munka.
Ha Pécs az európai kultúrális főváros, akkor azok, akik ezt készítették, igazán "fővárosi polgárok"

Pécs Shop Boys :-)))

Lesz aki ebből be is emel valamit még az idei évbe? Nagyon jó lenne, mert amit eddig tudok az idei pécvsi programokról, az ugyan lehet hogy jó, de olyan komoly, mint egy appendicitis...

nezet 2010.03.24. 10:26:08

Ez igen

Egy újabb remek bizonyíték hogy a hivatalban „dolgozók” csak önös érdekeikkel vannak elfoglalva, őróluk és ötleteikről sok jót eddig nem hallottam. (Amit eddig csináltak szerintem katasztrófa lásd a terek újra formálása, Zsolnay gyár)
Végre valami, ami jól is hangzik, és ez is a civil szférából jött persze. És nagyságrendileg alacsonyabb költségvetéssel, mint amennyit feleslegesen kidobtunk az ablakon
Remélem tanulunk belőle és legközelebb eleve ilyen ötletversenyt írunk ki, a hivatalnokok felét meg kitesszük a megspórolt pénzen díjazzuk az ötleteket. Majd a legjobbakat megvalósítjuk. Persze emberek ezt nem a hivatalnokoktól kell várni, az érdekérvényesítést a civil szférának sokkal jobban kell szerveznie, és gyakorolnia. Ne mi legyünk a hatalmon lévőkért, hanem fordítva.

smidgen 2010.03.24. 10:37:00

www.p.hu nem fog menni legalább 2 betűs a legrövidebb domain az álomvilágon kívül

Indapukk 2010.03.24. 10:53:30

Láthatóan szeretik a várost, és azt is, amit csinálnak. Ez különösen tetszik benne.

@smidgen: A p.hu nyilván egy egyszerűsítés, de ajánlom figyelmedbe az alábbiakat:

www.domainabc.hu/aktualis/kiosztasra-
kerulnek-az-egybetus-domainek-/737/
www.domainabc.hu/aktualis/rovid-domain-nev-egybetus-domain-nevek/1333/

MagyarZizzi (törölt) 2010.03.24. 11:02:31

Jópofa. Büszke vagyok a szülővárosom egyetemistáira, hogy ilyen jó ötleteik vannak! Még jobb lenne, ha valami meg is valósulna belőlük...

bence84 2010.03.24. 11:26:27

A fényjáték a toronyházon Schönherz Koleszos koppintás, de támogatandó! :)

Názáreti Brájen 2010.03.24. 11:46:46

EKF (ElKúrtukFőváros)

Ha a helyi cocik engedték volna a fiatal, lelkes - amire egyébként a kultfőváros projekt hívatott lenni - polgárokat öntevékenyen, a saját örömükre alkotni, akkor ma Pécs egy jó hangulatú, siker story lehetne.
De a 35milliárd nagy kisértés volt, így lett is helyette egy igazi magyar story.

Április 11-én a népek pedig pontosan kifejezik értékelésüket a cocik vs. bárki más ixelgetős lapon.

Oszt'jónagyot!

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.03.24. 12:01:00

igen, legyen fényjáték. Futófényben mehetne a Milton fivérek reklámja :)

"azta" 2010.03.24. 12:34:23

igényes nagyon!
ja! ilyen Tisza-cipő kell nekem!

Francekellregisztralni 2010.03.24. 15:45:03

Nekem is kell ilyen tiszacipo meg szatyor meg minden:D

Derecske 2010.03.25. 11:34:17

2006-ban volt egy nagy sikerű ötletpályázat Az én kulturális fővárosom címmel. Rengeteg jó ötlet volt. De szépen elfektették őket. (Töredékük épült csak be az EKF megvalósítása során.)
A nagypolitikát jobban érdekelték a sokmilliárdos projektek (vajon miért?). És az EKF-et szervezőket is erre állították rá (és még így is fél-egy éves késés van a beruházásokban - időbe telt ugye a politikának megfelelő embereket a megfelelő helyre juttatni és ekkora összegeknél a politikusok közti osztozkodás sem megy zökkenőmentesen és secperc alatt). A díjazott ötletelők ugyan kaptak jutalmat, de jobban örültek volna, ha a jó (és általában olcsón megvalósítható) ötleteiket hasznosítják Pécs érdekében...

Derecske 2010.03.25. 11:36:29

@nezet: A civil szférát hamar partvonal mellé tették...

wattyler 2010.03.25. 15:52:13

Ékes péda ez a dokumentum arra, hogy mennyire túl vannak a tisztelt tanácsadók fizetve. Nem kerül egy szimpla 43oldalas pályázat, vagy terv, vagy nevezzék akármilyen újhullámos tudományos névvel (projekttervfejlesztési megalkotástervidokumentációsösszeállított
fóliarendszer) elég lemenni egy egyetemi koleszba, és a társalgóba beüvölteni, h mire van szükség. Három üveg jó villányi bor árából a helyszínen összehozzák. Amúgy is herótom van már a sok PR-es meg HR-es áltudományos dumától. Teljesen egyértelmű dolgokra erőltetni kitalált rendszereket, és hangzatos angol neveket adni neki, és kész is a tudomány...erre megy a pénz nagy része.

wattyler 2010.03.25. 15:53:30

upsz kihagytam vmit:) 2. mondat na szóval: nem kerül egy ilyen terv több tízmillióba
süti beállítások módosítása