Bölényház Zsiráfház
Bölényház Zsiráfház

 

"Újra felépül a Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte régi Zsiráfház és Bölényház. Az épületeket eredetileg 1912-ben építették, ám a második világháborúban mindkettő elpusztult. Az 1960-as években Kéri Gyula és Bodnár Ferenc tervei szerint épült, hasonló nevű újabb állatházak napjainkra elavultak, és nem is igazán illeszkednek a többi, Kós és Zrumeczky-féle épület műemléki környezetébe sem." - írja a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja.

 

"Mivel az elmúlt években a funkciójukat is sikerült kiváltani (hiszen például a zsiráfok 2008-ban az új Szavanna komplexumba költöztek), így nincs akadálya az eredeti épületek helyreállításának.A visszaépítendő állatházak természetesen csak megjelenésükben, műemléki hangulatukban emlékeztetnek majd a háborúban elpusztult régiekre. Az állattartó terek és technikai berendezések a lehető legkorszerűbb módon kerülnek kivitelezésre, így az eddigieknél sokkal jobban meg fognak felelni az állatok biológiai igényeinek is.

A boronafalas Bölényház 278 négyzetméter alapterületű épület, amelyben két szinten lesznek állattartó terek. Itt lesznek a vörös vadbivalyok, az ecsetfülű folyamidisznók és a szitatunga nevű antilopok, illetve a zebrák és a sivatagi rókák belső férőhelyei. A 438 négyzetméteres Zsiráfház főként madaraknak ad majd otthont, de kilátóterasz is tartozni fog hozzá. A két állatházhoz csatlakozó kifutórendszerben 1365 négyzetméternyi tér jut a patásoknak, 22 négyzetméternyi kifutó a sivatagi rókáknak, és a flamingók is kapnak egy új, 485 négyzetméter alapterületű kifutót. A flamingók új bemutatóhelyének előnye, hogy a jelenlegi állapottól eltérően közvetlen kapcsolat lesz a külső és a belső férőhely között, így az állatok ki- és beengedése sokkal rugalmasabban oldható meg.

A beruházás jelentős része egy olyan környezetbarát fűtési technológia kiépítése, amely a szükséges hőt a Széchenyi Fürdő termálvizéből nyeri. A Zsiráfház pincéjében kiépítendő hőközpontból később az Állatkert más állatházai is fűthetőek lesznek a termálvíz hőjével.

A kivitelezési munkálatokat hétfőn kezdték meg, természetesen úgy, hogy az a nagyközönséget minél kevésbé zavarja. Az érintett állatok többségét a felújítás ideje alatt a Szavanna istállóban láthatja a közönség. A bruttó 412 millió forintos költségvetésű beruházás a tervek szerint még az év első felében befejeződik."

 

 

Egyik szemem egy picit könnyezik még akkor is, ha a másik a térdét veri a röhögéstől - hogy ilyen képzavarral érzékeltessem az arányokat. Ugyanis Kós Károly az egyik legkedvesebb építészem, a XX. század magyar építészetének pedig egyik legfontosabb szereplője. Örülök annak is, hogy végre nem csinálnak abból problémát, hogy visszaállítanak valami régi értéket (akárcsak Drezdában), de azért azt hiszem, gyermekkorom bölényháza kicsit hiányozni fog. Annál is inkább mert a maga nemében az is nagyon jó épület. A Zsiráfházért viszont nem fáj a szívem, főleg hogy a helyén tényleg egy progresszív remekművet állítanak majd helyre!

 

Bölényház

 

Mint Anthony Gall Kós Károly műhelye című könyvében írja, a Bölény- és bivalyház "egy kalotaszegi kisbirtokos és fia tulajdonában levő középkori megerősített tanya, vagyis egy történelmi krónikában található leírás képzeletbeli rekonstrukciója. Az épület a második világháborúban annyira megsérült, hogy később lebontották."

 

Zsiráfház

 

A Zsiráf- és zebraházról pedig így ír: "Kós és Zrumeczky építészeti kísérletük határait kiterjesztették Erdélyen túlra, így belevették Afrikát és a Keletet is. Ennek kiváló példája a (sajnos utóbb elpusztult) Zsiráfpavilon, a lapos tetős kubusok különösen korai kompozíciója, amelyhez az építész 1930-ban vissza is tért a kolozsvári Műcsarnok tervében. A homlokzat dekoratív kezelése és a kiugró vízszintes eresz a külső felületek művészi szintű finomítását jelentette. Az akkoriban nagyon progresszív pavilon Medgyaszay Istvánnak a gödöllői művészek műtermeihez készített terveihez hasonló."

[Fotók forrása: zoobudapest.com]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állatkert bontás építés kós károly xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr941784002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FallingStar 2010.02.24. 08:52:00

Ha tényleg szükség van átalakításra és elavultak az épületek ez nagyszerű ötlet, de csak azért ne bontogassunk, hogy unokabratyó cége építhessen jó pénzért.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2010.02.24. 08:53:59

Végre, örülök, hogy felbukkannak ilyen "drezdás" események nálunk is. Remélem nem elszigetelt eset lesz :):)

labi 2010.02.24. 08:56:47

No, hát van itt pénz, ha csak azért váltanak épületet mert nem tetszik. :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.02.24. 09:04:24

A Vidámparknak meg közben annyi. Minden esetre példás látni, hogy az állatok szenvedtetése több pénzt megér, mint az emberek szórakoztatása :)

Lesz állatkerti házikó újrapésítési botrány?

RL 2010.02.24. 09:10:27

Éljen! Hurrá! Stílusában és hangulatában még egységes(ebb) lesz az állatkert, amely már így is messze veri az őt körülölelő szánalmas, omladozó Demszky-falut. Remélem a modern belső design állat (és ember) barát környezetet biztosít. Alig várom, hogy elkészüljön.

labi 2010.02.24. 09:18:02

Hm, eddig vadul kaptam az üzeneteket, hogy továbbra is fogadjam örökbe a kiválasztott állatkámat, mert még kajára sincs pénz. Én ezt meg is tettem, szóval remélem ez valami pályázaton nyert nagyon céltámogatásból valósul meg.

Amúgy az örökbefogadós nyilvántartás "vicces", mert az állatkám már hosszú évekkel ezelőtt aggkori végelgyengülésben elhalálozott - amiről értesítést is kaptam és telefonon is rákérdeztem - de az online örökbefogadási listán jelenleg is fent van. :)

bebike 2010.02.24. 09:24:25

Örülök a hírnek, igazán szép és gazdag állatkerttel büszkélkedhet Budapest. Nyáron voltunk a gyerekekkel és imádták Ők is és Mi is. Épül ,szépül. Hosszú évek után voltunk újra és ámultunk bámultunk milyen remek hely. Szerintem ez is remek ötlet. Több hasonló kezdeményezés kellene a kerítésen kívül is:)

maestro1 2010.02.24. 09:24:30

Nem értem a rosszindulatú kommenteket. Ahelyett, hogy örülnénk annak, hogy régi értékeinkből egyre többet láthatunk újonnan.

öntelt radírpók 2010.02.24. 09:25:32

@Tomi from Space: ha a Vidámpark nem él meg a piacból, levesbe vele. Ódivatú idétlen vurstli, minek közpénzből tömködni (a régi szép Elvarázsolt Kastély ért benne valamit, az leégett, meg a régi körhinta, az úgyis megmarad, akár a bővített állatkert részeként)

az állatkertben pedig tudományos munka is folyik, nem az állatok "szenvedtetéséről" szól

szóval hajrá Állatkert, vesszen a Vidámpark

hebrencsbrekkencs 2010.02.24. 09:34:04

Szerintem pedig túl szép lenne ez így. Építsenek inkább a helyükre irodaházat.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.02.24. 09:58:37

igaza van a posztírónak, a Bölényház a maga nemében valóban jó épület (most elsősorban a külső kialakításra gondolok, a belső technika vélehtőleg igencsak leromlott állapotú).

amúgy nem tudom ki vhogy van vele, de pl. nekem a legutolsó kialakítások, pl. ajegesmedve-kifutó, vagy épp a szavanna kifutó nem tetszenek, különösen az utóbbi. Én egy nagy tért vártam, képzeltem el, legalább látványban, gondolván itt a klasszik Hagenbeck-kifutóra, helyette kis részekre osztott területet kaptunk, ahol nem érvényesül a szavanna jelleg még látványban sem.

jakata 2010.02.24. 09:59:52

és mi lesz a szurikátákkal?
eddig ők is a bölényekkel laktak :)

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.02.24. 10:02:16

@kisasszony-szitakötő: ők nem lettek átpakolva oda a struccok mellé? kb. 10 méterre onnan, ha a játszótér felé megyünk

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.24. 10:09:29

Igazán örülök a döntésnek. Kós Károly méltatlanúl elhanyagolt építész, aki ennél sokkal többet érdemelne. Lehet, hogy elfogult vagyok de van annyira egyedi mint Gaudi vagy Normann Foster vagy Daniel Libeskind, csak más "hozott anyag"-ból dolgozott.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.02.24. 10:16:16

zavarbaejtően indokolatlannak érzem én ezt

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.24. 10:16:43

Kós építészetét nagyrészt szeretem, bár mega-giga eklektikus. Itt ráadásul köze nincs ahhoz a tájegységhez, ahol pl egy bölény él.

És tényleg arra nincs csak pénz, amire nem akarják...

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.02.24. 10:18:30

A bölényház bontása szerintem se jó ötlet, egyrészt maga az épület is az állatkert egyik emblematikus helye, másrészt a régiben nincs semmi extra érték ami miatt értelme lenne visszaépíteni.

FayeFaye 2010.02.24. 10:20:04

Hurra! Az allatkert Budapest legjobb helye, es ezek szerint csak egyre jobb lesz.:) Mi evente tobbszor is megyunk, gyerekek nelkul is, szerintem a londonit magasan veri elmeny szempontbol. Mar csak oda kene adni azt a szanalmas vidamparkot is az allatkertnek, es akkor talan a nagymacskak is kapnak normalis meretu kifutot.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.02.24. 10:22:25

@kisasszony-szitakötő: felhívlak és meggyőzlek :)

@solaitid: pedig borítékoltam egy kommentet tőled, de azért nem pont ezt :) egyébként szerintem illik az állatkert koncepciójába. legalábbis folyamatosan építenek új épületeket, vagy bővítenek funkciót és ahol lehet ott ilyenkor visszaállítják az eredeti cuccokat: Tejcsarnok, Krokodilház stb. vagyis nem teljesen indokolatlan

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.02.24. 10:25:38

@városjáró: eredetileg bölény- és bivalyház volt. Bivaly ma is rengeteg van Erdélyben, a bölény is őshonos volt, valamikor az 1800-as években lőtték ki az utolsót.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.02.24. 10:29:14

@~dá~: de a háború előtti épületeket sem eredeti formájukban állítják vissza, "Az állattartó terek és technikai berendezések a lehető legkorszerűbb módon kerülnek kivitelezésre, így az eddigieknél sokkal jobban meg fognak felelni az állatok biológiai igényeinek is."

miért nem lehet ezt mind a meglévő házakkal eljátszani? főleg, hogy mint Te is írod, ezekhez már köt mindannyiunkat valami, ráadásul igenis ezek értékes, és sajnos egyre ritkább épületek.

nagyon szeretem kós károlyt, de nem hiszem, hogy mai megbecsülése ezen múlna, főleg az állatkertben.

Bozdurgán 2010.02.24. 10:31:24

Végre, valami jó hír:) a Kálvin térről mikor olvasunk valami ilyen hírt?:)csak hogy telhetetlen legyek egy kicsit:)

JESTER 2010.02.24. 10:37:38

Persány vezetésével az állatkert új aranykorát éli. eddig minden fejlesztését támogattam. Na de két emblematiokus házat lebontani kár lenne....a maguk szocreál hangulatával ugyanúgy a kert egy érdekes (és nem is rossz emlékű, nem is sikertelen) korszakának emlékei. Én sajnálom ezeket.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.02.24. 10:42:02

@solaitid: Ez a folyamat 1990 óta zajlik az állatkertben, nem ez az első ilyen jellegű építkezés itt, ahogy ~dá~ is írta, lett itt már újraépítve más is.

Amúgy a terveket Kis Péter is jegyzi (tudjuk ki, ugye? aki a "rózsaszín lebegető tetőt" tervezte a Dísz téri torzó tetejére) tőle kéne megkérdezni, hogy itt miért elfogadható egy rekonstrukció.

Szerintem sincsen ezzel semmi baj, ez egy hosszú idő óta tartó folyamat, amely eddig valahogy nem kapott nyilvánosságot. Az Állatkert ráadásul egy zárt építészeti egységként is felfogható, és mint ilyenben a pavilonok visszaépítése nem egyenértékű egyetlen szabadonálló épület újraépítésével.

báró Csekonics 2010.02.24. 10:50:56

Szvsz. nekem jobban tetszenek az olyan újítások, mint hogy pl. egy ideje a gyűrűsfarkú makikhoz is be lehet menni.
(Persze ehhez kell egy adott látogatói kultúra is, de mindenképp érdekes és sokkal közelebb hozza a természetet az emberhez, mintha rácson / üvegen át nézné őket, vagy csak egy adott távolságból.)

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.02.24. 10:55:28

@solaitid: beszéljük meg ezt is a hetiBetonba' :D

Charlie Brown 2010.02.24. 11:04:55

Ez tök jó hír. A bölényplasztikán kívül nincs mit sirani rajtuk.

A vidámpark területét meg hozzá kéne csapni az állatkerthez. (Bár, ismerve a jelenlegi közállapotokat, félő hogy már megvan a "gazdája", legalábbis az ilyen tönkremenések minimum gyanúsak.)

kalapos25 2010.02.24. 11:06:57

Hú, de nehéz itt igazságot mondani. Nyilvánvalóan a szubjektív szempontok nagy súllyal esnek latba. Tény, hogy mind a két épület hosszú évtizedek óta gyalázatos állapotban van - nyilván eleve rossz minőségben épültek. A zsiráfház szerintem ráadásul ronda is - méltó párja a londoninak. Kérdés, hogy a bölényházat felújítva nem kellene-e mégis megőrizni, hiszen a maga formájában jellegzetes reprezentánsa egy kor stílusának (a bölénykép a falon pl. nem rossz, vajon mi lesz a sorsa?) Mindent összevetve állatkertünk szépen fejlődik, kellemes évről évre figyelni még akkor is, ha nem minden egyformán tetszik az embernek.
Sajnálom a néhány rosszízű hozzászólást. Ha valahol, itt tényleg indokolatlanok. A vidámparkkal (maradékaival) való egyesítés kifejezetten szerencsés, ha figyelembe vesszük a közönség javának korát!

báró Csekonics 2010.02.24. 11:12:03

@kalapos25: azért a favázas hullámvasútért kár lenne!

Sealed tender 2010.02.24. 11:32:52

kicsit off topic de ha már szóba került:

Én nem is értem, hogy mit kell még filózni az állatkert és a vidámpark összevonásán. Az egyik megy ezerrel és folyamatosan bővül (ld állatkert) a másik döglödik és szűkül. Arról nem beszélve hogy ésszel csinálva a két funkció nem zárja ki egymást.

Sealed tender 2010.02.24. 11:36:45

a régi bölényház egyébként nagyon állat különösen, hogy a mögötte lévő "hegy" is új értelmet nyerne általa.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.02.24. 15:11:54

Én is sajnálom a mostani Bölényházat, szerintem az az épület teljesen rendben van, nem kellene elpusztítani. Azt nem lehetne, hogy a mostani épület mellé épüljön a régi rekonstrukciója? Vagy az Állatkert valamely más sarkában?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.24. 19:15:27

Döbbenetesen jól vezetik az állatkertet..hát Budapest ha semmi másban nem is, de Állatklertben lesöpri Bécset.

Ugyanakkor sajnálom, hogy a vidámpark elköltöztetése(vagy bezárása, nekem mindegy) nem valósult még mindig meg, pedig ígérték. Kéne a terület az állatkertnek.

Tud valaki infot?

Amúgy szó volt róla, hogy a vidámparkot Városligetbe vagy a Népligetbe teszik és ezzel együtt a környezetét és felújítják (ami amúgy rájuk is fért volna, ha okosan csinálják és nemúgy, hogy kivágnak minden fát). Ezekről mi hír?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.24. 20:13:02

Nahát, elképedtem, hogy hányan mondják, a vidámparkod adjuk oda a zállatkertnek. Ezek szerint ez teljesen kézenfekvő ötlet. Indítani kéne vaéami mozgalmat neki :) A hullámvasút nem műemlék? Ha még nem az, akkor legyen, és feltétlen maradjon meg. Attól még a többi részt remekül tudná felhasználni az Állatkert, aminek most a legnagyobb gondja a szűkös hely. Egy valamire való mai vidámparknak meg úgyse elég ekkora hely. Építsenek kint a peremen valahol egy bazi nagy szórakoztató parkot, amiért érdemes odalátogatni. Ne azt a kevés közparkot rontsák el vele.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.02.24. 20:26:11

@Androidus: Körhinta, Barlangvasút, a Céllövölde hátfala, a régi Hullámvasút és Mesecsónak, Dodgem - ezek a műemlékek. Ezek maradnának muemlekem.hu/muemlek?any=vid%E1mpark

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.24. 22:10:53

@~dá~: Körhinta, talán a barlangvasút is még ok. De Céllövölde hátfal. Dodgem és a többi is azért elég nevetséges..
A Hullámvasúttal annyi bajom van, hogy nagy helyet foglal el és szerintem hangos.

Továbbra is áll a kérdésem (..aki tudja..), hogy akkor most mik a fejlemények a költözéssel kapcsolatban?
Illetve az is, hogy a műemlékeknek működniük is kell, vagy csak elég, ha ott egymagukban állnak? (Pl a régi hullámvasút építménye mutatós lenne több növénnyel és bizonyos állatokat odaköltöztetve :) )

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.24. 22:17:01

óó, és részemről egy kis képzavar volt. A körhinta számomra óriáskerék volt..Most látom, hogy az nincs közte. Pedig az állatkerthez szerintem az még menő is lett volna :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.24. 23:39:02

@~dá~: Köszi! :) Hú, tényleg, a körhinta, bizony az is komoly. Mondjuk a többit nem értem. Persze azok után, hogy a Móriczon az a kerek izé műemlék lett, én már semmin nem csodálkozom.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.02.25. 17:02:01

Vidámpark költözés, stb ügyben pont nemrég volt egy jó kis indexes riportfilm, abból kiderült, hogy mi az aktuális helyzet:
index.hu/video/2010/02/22/vidampark/

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.25. 19:12:27

@Case: köszi a linket!

Mondjuk az a probléma, hogy ez a két fickó úgy csinál, mint egy teljesen külső szemlélő, akiknek annyi közük van a vidámparkhoz, mintha csak egyszer jártak volna arra.
Most nem gúnyolódni akarok, tehát értem, hogy szinte tehetetlenek stbstb...

És így nem is válaszolják mega kérdést, hogy akkor mi van. Ilyenformában felesleges oda a vidámpark, az Állatkertnek viszont nagyon jól jönne a terület. Egy időben a főváros sokat foglalkozott a dologgal..most semmit se lehet hallani. Szomorú..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.25. 19:19:42

Ja és még annyit, hogy most várják a csodát. Már régesrég kellett volna tervezni a költözést, ma pedig már régóta a kivitelezést kéne csinálniuk.
De csak ülnek egyhelyben és várják a sültgalambot. Idén majd biztosan rendbejön minden.

Bár, ha az a hozzáállás, hogy az állam úgyis ad pénzt...
Arra az államnak felesleges pénzt adnia, hogy működjön ugyanígy. Pénzkidobás. Ha most rögtön költöznének, új cuccokat vennének, na azt tán érdemes lenne támogatni is.

rimtom 2010.02.26. 15:38:30

Én még mindig nagyon szeretem az állatkertet. Alig várom, hogy elkészüljenek. Persányi Miklós is az álaltkertbe való, nem a minisztériumba. Na nem úgy értem :P Jól teszi a dolgát, az Állatkert szépül és épül. Így tovább!

utóirat: a vidámparkot ne zárják be mert én nagyon rég voltam ott és még egyszer menni szeretnék. Mondjuk jövőre bezárhatják, nem fog fájni a szívem :P

utó-utóirat: Ha esetleg összevonnák a Vidámparkot és elvinnék onnan és lenne hely akkor légyszi az állatkertbe egy TAPÍRT szerezzenek be. Schönbrunnban volt és az olyan cuki. Olyat akarok Pesten is látni légyszi (bérletet vennék és havonta meglátogatnám és örökbefogadnám) :P ajj de az egy olyan haláli utána már más nem is érdekelt. Szóval le a Vidámparkkal, éljen a tapír, méghozzá éljen Budapesten! :P

Thomas.b 2010.02.27. 08:34:29

@rimtom: Kedves rimtom az állatkertben jelenleg is él egy tapír pár. Név szerint Géza és Picur ha jól emlékszem. A dél amerika házban illetve annak kifutóján lehet megtekinteni őket (az állatsimagó mellet) a Vízidisznókkal és az Agutikkal együtt.

Tehát ez semmiképen ne legyen akadály a bérlet vásárlásban! :P

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.27. 08:51:53

Nagyon pörög az indexen a lizsé téma. Már az új vidámpark is ott figyel a tervekben.
index.hu/belfold/budapest/2010/02/26/maganbefekteto_epiti_az_uj_vidamparkot/

rimtom 2010.03.05. 21:46:18

izé akarom mondani sörényes hangyászt!!:P bocsánat nem vagyok képben ezekkel az idegen állatokkal, most is összekevertem őket na ilyet akarok látni Pesten! ( nézzétek de cuki: hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6r%C3%A9nyes_hangy%C3%A1sz )

gabute 2010.06.20. 23:40:28

Bár kissé le vagyok maradva, de azért hozzászólnék :D Először is imádom az állatkertet, párommal évek óta bérletesek vagyunk.

Szintén hozzátenném, hogy a Vidámparkban az elmúlt 10 évben csak egyszer voltam.

De nem hiszem, hogy a vidámpark megszűntetése megoldás lenne bármire is. Szerintem szükség van a Vidámparkra, és ott, a Városligetben van rá szükség. A Vurstlinak, Angol Parknak még az Állatkertnél is nagyobb hagyományai vannak a jelenlegi helyén!

De a hagyományoknál fontosabb az elv: az, hogy valami rosszul működik, kizárólag ebben a balkáni országban jelenti azt, hogy meg kell szűntetni. Mindenhol máshol ez annyit tesz: meg kell javítani! Úgy kell megváltoztatni, hogy jól működjön!

A Vidámparkot viszonylag könnyű lenne jól működtetni: a műemlékeken kívül kellene bele két hullámvasút, egy a mostaninál nagyobb és komolyabb óriáskerék, és vissza kéne hozni az úszó farönkös játékot. Ezek vonzó alapot jelentenének a ma is meglévő népszerű játékok mellé. Ezek mellé csak apróságok kellenek, amik meg is vannak, jó vendéglátóhelyek és ezerrel hírverés!!!

Ezen kívül differenciálni kéne a jegyárakat aszerint, hogy mennyi játékot vehet igénybe a látogató. Pl. egy 6 éves gyerek kb. 500 Ftért mehetne, egy 14 éves 1500-ért, stb.

Szóval működhetne a dolog, csak jól kéne csinálni!

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.06.21. 00:24:12

@gabute: a Vidámpark kinőtte a jelenlegi helyet. Pont. Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni. Az a legjobb megoldás ami elvileg, ha jól értem tervben van: nyitni egy új, nagy, korszerű, könnyen bővíthető, tényleg modern Vidámparkot valahol, a régiből pedig a klasszikus, kb. muzeális darabokat (hullámvasút, szellemvasút, óriáskerék, ilyesmik) meghagyni a jelenlegi helyén, egybenyitni az Állatkerttel és csinálni az egészből egy hatalmas, retrós, békebeli hangulatot árasztó szórakoztatóparkot. Szerintem ez az amiben óriási lehetőségek vannak, a jelenlegi állapot erőszakos fenntartása nem nagyon vezet sehova.

gabute 2010.06.23. 22:42:24

@Case: hát nem tudom, hogy kinőtte-e a Vidámpark a jelenlegi helyét... én vitatkoznék :-)

Ugyanis az egykori kisvidámpark egy részét pont idén adták át az Állatkertnek, és a többi területen is elég sok a kihasználatlan, üres rész...