Negyedik, egyben befejező részéhez érkezett "titkos ügynökünk", a rejtélyes levélíró sorozata. Miként előző posztjai, alighanem ez is meg fogja osztani az olvasókat és miként eddig, most sem kívánom előre kommentálni a leírtakat. Lássuk, mennyit is keres egy ingatlanos, mennyit kap a jutalékból és hogy mire is elég ez? Ja és mit tegyünk, ha magunk is fel akarunk csapni ügynöknek?

 

Kedves Urbanista Blog, Kedves Olvasók!

 

A negyedik és egyben utolsó részben magunkról, ingatlanosokról, az emberi munkáról és ennek díjazásáról beszélnék, nagyon röviden.

 

A válság velejárója a piac tisztulása, valamint kiszóródása az olyan ingatlanosoknak, kisebb irodáknak, akik a konjunktúrát meglovagolva falatozgattak a közvetítői piac tortájából. A torta kisebb lett; akik eddig is keveset kaptak, azok mostanában kezdenek kihullani, akik viszont eddig eleget kaptak, azok még többet fognak kapni, hiszen övék lesz a kihullók meghagyta rész is. Az erősebb kutya… - hadd ne fejezzem be.

 

Sokan azt képzelik, hogy az eladó által kifizetett jutalék mind-mind az ingatlanosé lesz. Ez azonban nem igaz; az összegnek cégtől függően kb. 20-30%-a megy annak az ingatlanosnak, aki a megbízási szerződést kötötte az eladóval, szintén kb. 20-30%-a pedig annak az ingatlanosnak, aki a vevőt szerezte. És ez ugye az az összeg, ami után az ingatlanosnak még adóznia, járulékot fizetnie kell. A maradék 40-60%, azaz a sikerdíj nagy része a Céghez vándorol, amely az irodákat tartja fenn, és amely a hirdetéseket fizeti, és amely a fix fizetéses embereket (asszisztensek, könyvelők, vezetők, jogászok) alkalmazza. A kisebb irodáknál relatíve magasabb az ingatlanos jutaléka, mivel az irodának nem kell fizetnie az igen magas franchise díjat, és több más alkalmazottat, de valójában kisebb, hiszen jóval kisebb jutalékkal és eredményességgel dolgozik. Szemben a nagy franchise hálózatokkal, ahol ugyan relatíve alacsony az ingatlanosnak juttatott százalék, de összességében mégis magasabb, hiszen a közel kétszeres megbízási díj alapján és a hatalmas lakás- és vevőállomány miatt összejövő több eladás során nagyobb összeg üti az ingatlanos markát.

 

Mennyit is keres egy ingatlanos? Meg lehet belőle élni? Nincs olyan ember, aki fel ne tette volna ezeket a kérdéseket, pusztán csak érdeklődés szintjén is, és ha nem kapnak választ, akkor vagy azt gondolják, hogy nagyon sokat, vagy éppen azt, hogy nagyon keveset. Mindkettő megállja a helyét.

 

Négy tényező határozza meg a keresetet:

 

  1. Szakmai rátermettség, érzék. Talán a legfontosabb. Aki nem tud egy telefonszámot felhívni pulzusszám-változás nélkül, aki nem mer kezdeményezni bármilyen helyzetben, aki nem tud az érzelmei ura maradni akkor is, ha éppen a fél éves fizetését (jutalékát) húzzák ki a zsebéből, akkor az nem való ingatlanosnak. Főleg EZ, amit meg kell becsülni és fizetni a megbízóknak.

  2. Befektetett idő és energia. Napi 10-12 óra, változatos mennyiségű és minőségű fizikai és pszichikai terheléssel.

  3. Helyszín.

  4. Iroda nagysága, hozzáállása, juttatási rendszere.

 

Aki szeretne ingatlanos karriert befutni – annak ellenére mondom ezt, hogy az egyik nagynál dolgozom –, annak azt tanácsolom, kezdjen egy kisebb cégnél, ahol kap minimális fix fizetést és minimális jutalékot. Töltsön el ott kb. 6 hónapot, ami idő alatt bőven meg tudja tanulni a szakma csínját-bínját, megismeri az árakat, a helyszínt, elér egy bizonyos fokot a kommunikációs képességek területén, tisztában lesz a szakma követelményeivel. Ha úgy érzi, nem neki való az ingatlanos szakma a financiális és pszichés terhelés okán, választhat mást. De ha igen, csak a pár hónapos próbaidő letelte után érdemes a Big Two egyikének berkeiben elhelyezkedni, hiszen, amint szól a mondás: aki mély vízbe szándékozik ugrani, attól elvárt, hogy úszni is tudjon.

 

Maradok tisztelettel,

egy ingatlan-tanácsadó

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlanos

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr121781119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.02.22. 16:31:16

Csak az összeg maradt ki- még ha átlagolva is, de jó lenne látni.
OFF
Demszky mondta a tévében Hagyóról, hogy "nagyon keveset keres, ezért kap prémiumot". Mennyi a fizetése? - firtatta a riporter. "ötszázezer nettó"

:)

OkoskaTo:rp 2010.02.22. 16:31:25

Már írtam egy korábbi posthoz: Nem ritka az olyan ingatlanos, aki a fenti siralmak miatt úgy dönt, hogy sikeres eladás után az eladóval visszavonatja a megbízási szerződést, és zsebbe kapja ("áfa-mentesen") a jutalékot. A vevő így százezerrel olcsóbban megússza, az ingatlanközvetítő meg megkapja a teljes összeget, a fenti, siralmas számok helyett. Szóval én nem tudom sajnálni őket.

Különben meg sok olyan terület van, ahol egy üzletkötő (ügynök) örömében a földhöz verné a hátsóját, ha "csak" 20-30% jutalékot kapna az általa eladott dolgokból.

OkoskaTo:rp 2010.02.22. 16:33:21

@Lesley: Ha az ingatlanos saját zsebre dolgozik, és az "áfa-mentes" verzióban mondjuk 3%-os díjat számol fel, akkor egyetlen panel eladása után 300ezer marad a zsebében. És ha egy hónapban csak egy lakást ad el, akkor alkalmatlan erre a pályára. (Tudom, benzin, telefon, ruha. De akkor is...)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.02.22. 16:40:28

...és ezt a rohadtul elavult rendszert váltják ki az internetes alapú ingatlankatalógusok, amiket reklámokból + extra hirdetői szolgáltatásokból tartanak fenn.

Viszlát, dinoszauruszok.

Gulyás G 2010.02.22. 16:46:48

a kapott szolgáltatás értéke köszönő viszonyban sincs az érte felszámított 3-4%-os díjjal.

éljenek az ingyenes netes portálok, vesszenek az ingatlanosok!

vagyok59 2010.02.22. 16:49:30

@br: Ez legfeljebb az amatőröknél váltja fel.

Egy profi ingatlanost nagyon is érdemes bevonni. Amikor én vettem lakást és láttam, hogy az iroda ügynöke profi, ezt tettem.

Az eladó kifizette neki a jutalékját és én a segítségével mellékesen megtakarítottam fél millát. Pedig megtehettem volna, hogy kihagyom, mert az eladó a neten is hirdetett.

Itt aztán nagyon igaz, az infó ismerete pénzt jelent, továbbá az idő pénz.

Persze rengeteg ratyi van, közte nagy cégek is, ezeket nem szabad bevonni, meg kell öket kerülni és olyan ingatlanossal bonyolítani, aki profi, azaz rengeteg infója van. Ha te hozzásegíted 3%-hoz, nagyon meghálálja.

raklap 2010.02.22. 16:51:02

aki ingatlanos az hülye... egyrészt napi 10-12 óra melóval tisztességesen meg lehet élni... ha tényleg dolgozik az ember nem pedig látszatmunkát csinál mint egy csomó jól hangzó munkakör a semmiért... értéket terméket nem állít elő egy kényelmi szolgáltatást nyújt egy olyan országban ahol a megélhetéssel baja van az ország 80% -ának... a piacgazdaság hülye velejárója hogy hülyék az emberek... ez az ingatlanozás ez nem szakma...

gitáros 2010.02.22. 16:56:20

@OkoskaTo:rp:
Szövegértés, b+...
A 20-30% _nem_ a jutalék, hanem a jutaléknak az egyik közvetítőre eső része. (A legszebb, hogy mint kiderül, ezzel egyébként tisztában vagy, de nincs is jobb egy jó kis demagóg dumánál... :)
A másik meg, hogy egy profi ingatlanos költ is rendesen, mielőtt az üzlet megköttetik. Ha meg nem jön össze a buli, a kiadások mennek a levesbe.

efde 2010.02.22. 16:57:29

A kedves posztíró egyvalamit elfelejtett hozzátenni ahhoz, hogy milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie egy ingatlanosnak (legalábbis nekem úgy tűnik, hogy ez a "szakmán" belül elvárás):

Szemrebbenés nélkül tudjon úgy hazudni (a vevőnek), mint a vízfolyás. (pl. olyan témákban, hogy mikor volt a lakás felújítva, milyen a klímája télen/nyáron, milyenek a szomszédok, stb.)

frikazojd · http://kocs.ma 2010.02.22. 16:58:21

Ingatlanos, HR-es, PR-os, manager: headshot

AutosVilli 2010.02.22. 17:02:42

Én még nem hallottam olyat ,hogy a jutalékról számlátadott volna bármelyik is különk kérés nélkül,ezk olyanok mint az ügyvédek,az egész ühylet töredékéről adnak csak ki számlát,és sírunk,hogy milyen szar és sok az adó.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.02.22. 17:04:47

Ingatlanos tapasztalatok 2010 jan-feb, miközben - jófejségem megkoronázásaképp - exemnek kerestünk lakást...
Miközben az egyik 2ballábas "ügynököt" vittük A-ból B-be -mert még jogsija se vót, nemhogy kocsija - álnaívan megkérdeztem, hogy ugyan milyen "iskolát" kell elvégezni ahoz, hogy vki ingatlanügynök lehessen? (exem szerint 9 hónapos tanfolyam)
Na mint kiderült ilyenről szó nincs, ha nagy céghez mész (OC) vmi elbeszélgetés van meg 1 kéthetes felkészítő, ami még pénzbe se kerül ha leszerződsz a nagyobb céghjez(OC?).
Sajnos az általános tapasztalat lehangoló:
Ezeknek az embereknek (90%-ban nők, nagyrészük huszonéves) fogalmuk nincs alapvető dolgokról, mint például:
-milyen fűtési rendszer(ek) lehet(nek) 1 lakás(ok)ban
-milyen építőanyagból készülhet egy ház(!)(?)
-az ingatlanvásárlással kapcsolatos adózási és illetékfizetési szabályokról, törvényekről.
-Felkészületlenek a bemutatott lakásokkal kapcsolatosan: nincsenek fényképek, alaprajz, nem tudni van-e teher a lakáson, milyen a (társas)ház anyagi állapota, fogalmuk sincs a közös képviselő kilétéről!
"Munkájuk" gyakorlatilag az érdeklődő helyszínre kísérésében merül ki.
Hirtelen ennyi jutott eszembe...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.02.22. 17:06:40

@efde: Némelyik még beszélni is alig tud, nemhogy hazudni...

akkkko 2010.02.22. 17:20:41

Amikor én árultam a lakásom, már 2 érdeklődő után rájöttem, hogy ez nem az én világom. Egy öreg néni pl. azt kérdezte, hogy mi van a faburkolat mögött, és nem akarta elhinni, hogy fogalmam sincs, mert én már azzal vettem. Szerinte én rejtegetek valamit a fal állapotán :)
Ekkor megbíztam a "big two" (WTF??) egyikét, átadtam nekik a kulcsot, hogy csak akkor szóljanak, ha van vevő. 2 hónap után beugrottam és azt láttam, hogy a nagykettes valamelyik észlény kolléganője még a WC öblítését sem sajátította el! Gusztusos látvány volt.

Akkor visszavontam a kizárólagosságot, és egy másik iroda eladta a lakást.

Persze, ma már szivesebben adnám a jutalékot egy diáknak, aki kulturáltabban le tudná fotózni, alaprajzot is tudna készíteni, és még be is mutatná.

Shirkan8 2010.02.22. 17:37:16

Majd' két éve kísérletezünk ímmel-ámmal eladni a lakásunkat. Ez azt jelenti, hogy hol hirdetjük, hol nem. Szóval "nem kerget a tatára"; ha összejön okay, ha nem úgy is jó.
Voltak ingatlanosok is....
Agyrém!!!!
Azt gondoltam, hogy ezek profik, de egy nagy lósz@rt. Nem hogy érvelni nem tudnak, de beszélni sem. Nálam az eladás = érvelés+kifogások kezelése. Nahát egy ingatlanostól ne várj ilyet...
Volt olyan, akivel nem tudtam megértetni, hogy én piaci árra lőttem be a lakást. Ha rájön a jutaléka, akkor már túl drága lesz, és senki sem fogja megnézni. Persze volt aki megértette; erre azt mondta, hogy a jutalék összegével csökkentsem az árat. Bolond????
Jaj rengeteg sztori volt....

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.22. 17:37:20

Átlagolás következik bruttóban.

Eladási ár: 20 millió
Cég jutaléka: 5% = 1.000.000 Ft
Behozó ügynök(5% 25%-a): jutalék = 250.000 Ft
Eladó ügynök (5% 25%-a): jutalék = 250.000 Ft
Cégnél maradó jutalék(5% fele) = 500.000 Ft

Eladónál marad: 19.000.000 Ft

Ki-ki döntse el maga, hogy ez az ár arányban van-e a kapott szolgáltaással. Aki szerint igen, az ügynököltessen, aki szerint nem, az vegye meg közvetlenül. Én ez utóbbit tenném mindaddig, míg a tényéleges "munkadíj" nem lesz annyi, mitn az ügynökök mai jutaléka.

dolgozni kék 2010.02.22. 17:41:45

Egy 30 milliós családi házon a 3% az 900ezer. Nem rossz pénz, főleg ha figyelembe veszem, ha az épület tervezői; az építész, a statikus, a gépész és a villamos mérnök kb összesen nem kap ennyit. Pedig, ha a hozzáadott értéket vesszük alapul, igenycsak az utóbbiak javára billen a mérleg.

Az meg egy másik aspektusa ennek a szakmának, hogy nem biztos, hogy az eladó érdekeit képviselik, hiszen ha azt mondja az ingatlan tulajdonosának, hogy a 30as ingatlant adja 28ért, mert akkor jön vevő, akkor ő a 900 helyett 840-et kap.. viszon az eladó rövidebb lesz majd 2 millióval. Olyat véletlenül sem mond, hogy várjál egy két évet, mert akkor jobb lesz a piac... Tehát neki az a legjobb, ha gyorsan eladod, nem feltétlen a legmagasabb áron.

pakesz (törölt) 2010.02.22. 18:08:29

@PEACOCK: megerositeni tudom :)
megkerestuk az ingatlant, rakerdeztem a beepitesi iszonyokra, na hat elkezdett hablatyolni hogy hat elmeletileg akkora mint az egyik haznak ami egy ugyvede...
ja az adott pesti keruletben volt "szakerto" ahol kb 30e -n laknak, lakasok fele panel :)

ugye atjott, mint egy ugyvede??? persze nem azt kerdeztem hogy egy suttyo g3ci hogyan tudta megkenni a masuk suttyo g3ci onkormanyzatist, hanem hogy mennyi a hivatalos beepitesi terulet :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.22. 18:14:20

A mi lakásunk bent van a kettő legnagyobbnál.
Érdekes módon a kirakott ELADÓ molinóra (saját telefonszámmal) sokkal többen jönnek érdeklődni. Boritékolom, hogy igy fogjuk eladni a lakást...
Azokkal értek egyet, akik korábban irták, hogy az internet elterjedésével ki fognak halni ezek is. Remélem igy lesz.

szamojéd szomszéd 2010.02.22. 18:23:48

@PEACOCK: egyetértek veled! Hasonló tapasztalataim vannak! Anno XIII-ban keresgéltem, OC-s ügynöknek 3 kérdést tettem fel a lakással kapcsolatban, de egyikre sem tudott válaszolni. WTF, mondom mégis mireföl majd az esetleges jutalék barátom?! Azért mert idehoztad a kulcsot és elmondod, hogy ez a konyha, ez a fürdő, ez a szoba?
Bevallom sokáig nem is értettem 2006 környékén, hogy miért ez a rahedli sok ingatlaniroda Budapesten. Számomra természetes volt, hogy egy lakáseladónak van kb. 20 perce 4-5 fotót elkészítésére, arra, hogy azt feltegye egy ingyenes ingatlan site-ra és írjon róla pár kecsegtető mondatot mondatot. Ezért kidobni 100.000-eket fölösleges szerintem, bár látom sokan erre sem képesek és ezzel munkahelyet "szakmát" generálnak a semmirekellőknek a másik oldalon :-) kereslet-kínálat gyönyörű találkozása ez!

Neoprimitív 2010.02.22. 18:26:29

Olyan szépen elszidták mindennek az ingatlanosokat, hogy kénytelen vagyok saját ellenpéldát írni. Lakás meghirdetve ingyenes és nem ingyenes portálokon, kiemelten, fényképpel, mert a fene fizet ki súlyos százezreket feleslegesen. Érdeklődés egy hónap alatt 1 (egy) db közvetlen érdeklődő (ő sem komoly), a többi közvetítő iroda. Egy hónap után leszerződtünk többel, a jutalékot rátettük a hirdetésben szereplő árra, hirdetéseket levettük. Volt iroda, ahonnan hozzánk is a negatív kommentekben írt, alig hozzáértő jött, de a többségük nem ilyen volt. Az egyik nagy iroda különösen aktív volt, volt nap, hogy három érdeklődőt is kihozott. Summa-summárum, két hónappal a szerződéskötés után elment a lakás rajtuk keresztül, a nálunk maradó összeg marginálisan volt kevesebb, mint amennyit egy közvetlen vevő alkujába eleve belekalkuláltunk. A mi ügynökünk egyértelműen a mi érdekünket képviselte, ő alkudozott a vevő ügynökével, ez nekünk kényelmesebbé tette a dolgot (nem vagyok jó alkusz). Végül, mikor már csak egy marginális eltérés volt az árak között, de a vevőnek egyszerűen nem volt több pénze, ők ajánlották fel, hogy ennyivel csökkentsük a jutalékot, ezen ne essen kútba az üzlet.

Mivel az eladott lakás még adóköteles, fel sem merült a számla nélküliség. A sikeres üzletnél az eladóval mutyira összejátszó ügynökről meg annyit, hogy az összes általam aláírt közvetítői szerződésben benne volt, hogy a bemutatott lakást ha nélkülük adom el az érdeklődőnek (plusz részletezve rokonait, üzlettársi kapcsolatait), akkor a jutalékot akár peres úton is behajthatják - ki az a hülye aki ezt magának megkockáztatja? Amikor ugyanis elmegy a lakás, akkor le is kell jelenteni a többi közvetítőnél, hogy többé ne foglalkozzanak vele, innen pedig már csak egy lekérés a földhivatali adatbázisból, hogy ki a vevő.

Dolgozni kék: aki el akarja adni az ingatlanát, annak oka van rá. Ha te garantálod neki, hogy két év múlva többért fogja eladni, mint most, beleértve az addig ráfordított összegeket is (sőt ezeket esetleg meg is finanszírozod neki), akkor te vagy a magyar ingatlanpiac zsenije és Róbert bácsija egy személyben. (Kiegészítés: ha bankba teszi a 28 milát, két év alatt több, mint 2 milát keres rajta, csak mondom.) A tervezési költség és a jutalék nagysága közti aránytalanság egyébként valóban fájó, ha igaz.

Netszamuráj 2010.02.22. 19:22:33

Na ez az ingatlanos szakma is olyan, hogy a sok amatőr tönkreteszi a profik renoméját. Valóban, a lúzer ingatlanos, akinek fogalma sincs semmiről, azt sem tudja, hogy mi az, hogy padlófűtés, porotherm, hőhíd, az menjen a picsába. De igenis vannak jó ingatlanosok, akik megdolgoznak a pénzükért.

Szüleim most adták el a pesti házukat, és vettek helyette egy másikat vidéken. Már évek óta árulták neten, meg ilyen-olyan újságokban. Mégis, ki adta el? Egy profi ingatlanos, aki megtalálta azt a vevőt, akinek pont olyan ház kellett, mint a miénk.

Utána elkezdtük keresni az új házat. Napokon keresztül jártuk az ingatlanokat, és már kezdtük feladni. Aztán az egyik házat, ami ugyan nem felelt meg, egy ingatlanos árulta. Ez az ingatlanos megértette az igényeinket, és elkezdte nekünk felhajtani a házakat. Végül az új házat, ami tényleg olyan, mint amilyennek apámék megálmodták, is az ingatlanos révén találtuk meg.

Szóval szerintem profi ingatlanossal mind vevői, mind eladói oldalon érdemes dolgoztatni. Most már csak az a kérdés, hogyan jövünk rá, ki a profi, és ki az, aki csak próba-szerencse alapon lesz ingatlanos...

Lord_M_ 2010.02.22. 19:32:46

hát, nekem is van egy rakat negatív élményem, de ami kiverte a biztosítékot, az a pofátlanság.

Amikor meghirdettük a lakást, nem mondhatnám hogy ne jöttek volna jelentkezők, de a fele, ingatlanos volt. Ez hagyján. A pofátlan része az volt, aki először úgy adta elő hogy Ő vevő... aztán a végén nyögte ki hogy ingatlanos...

a másik kissé pofátlan változat az volt, amikor úgy telefonált hogy az egyik ügyfele PONT ilyen lakást keres PONT ott... kijönne megnézné... aztán ha olyan, hát jönne az ügyfelével... kijött... majd a végén közölte, hogy most perpill nincs rá vevője... de ha szerződünk, ő kerít rá, mert ilyet aztán sokan keresnek...

Szóval, értem én, hogy van egy terület ahol van létjogosultásguk (mondjuk tényleg olyanok adják el, akiknek nincs idejük mutogatni, se kedvük...) oké. De miért kell pofátlanul hazudozni ?

MIért nem mondja, hogy figy: Ingatlanügynök lennék, érdekelne a kecó, lehet hogy el tudom adni... ekkor még lehet hogy szóba is állt volna vele az ember...(lásd az is beengedésre került aki először előadta hogy PONT ezt keresi...) de úgy hogy eljátsza a vevőt, majd benyögi hogy izé mégse... az pöppet vérlázító...

A másik fele, hogy vannak aljas húzások is, láttam szerződést párat, és olyan kikötések voltak benne, hogy ha ÉN találok rá vevőt (vagy akár egyenesen a Marsról jön) és nem rajtuk keresztül, akkor is tartozok nekik fizetni... - hát persze...

Mindenesetre a lakás elment ingatlanos nélkül, és lett másik szintén ingatlanos nélkül. Minden ment flottul, és mivel értek kicsit a dologhoz, gyakorlatilag pontosan láttam hogy mekkora orbitális szopás lesz felújítani a lakást :)))))

és az ingatlanosnak adható 5 százaléknyi összeget fordíthattam a lakásra... (és megérte az a kb 20.000 forintnyi ráfordítás a telefonra meg utazgatásra... és az időveszteség sem volt brutális :)

- bocs a heJesírási hiPákér' -

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.22. 19:34:03

Nem akarok én is "sokadiknak" belerúgni az ingatlanosokba, de énsem értem kristálytisztán, hogy miért és kikből élnek. Illetve sejtem. Van egy lusta, gazdag réteg, akinek TÉNYLEG nem ügy egy-két millió forint és inkább megcsináltatja a diákmelót mással. Van ilyen.. de a többség szerintem az a fajta, akinek nem mindegy egymillió forint, és mellesleg minden kis gázáremelésért is már sír és veri a mellét, meghogy nem lehet itt élni, közben mondom simán lemond milliókról, illetve a panel vagy egyéb olcsó lakása előtt ott áll a szuperkocsi, amim nekem sosem lesz, pedig a lakásom az övé kétszeresét éri, szóval az ő szemében én vagyok a gazdag. Ilyenekre szórja a pénzt, meg hiteleket vesz fel és mellesleg drágítja a piacot(lásd, ha nem vennék ennyiért az új kocsit, akkor kénytelenek lennének olcsóbban adni, olyan áron, ami a magyar pénztárcához igazodik. De mivel a suttyók nyelik fel a hitelt, ezért a kocsit is adhatják drágán.) Na bocs, nem bírtam ki. :)

Szóval összességében aggályosnak tartom, ha több cég is megtud élni ebből és leszámítva azokat akiket tényleg nem zavar a dologért egymilka, nem értem azokat, akik közvetítőkkel élnek.
Valaki csodálkozott, hogy akikkel összefutott, fiatal, tipikusan semmihez (talán a fingsunyihoz, meg egyéb épületes marhaságokhoz) főleg nem mérnökséghez nem értő fiatal csajok, szakmai tanulmány nélkül..

Szerintem az lenne a csúnyább, ha lenne ilyen szak az egyetemen..egy újabb kamuszak. legalább ezzel nincsenek a trásadalom kárára. Persze lehet, hogy egy-egy ingatlanközvetítő végzettsége germanisztika vagy egyéb "tudom, hogy nem kellek semmire, dehát engem ez érdekel".. Jó-jó, nem puffogok rajta, nem ők tehetnek róla, hanem a rendszer.

chachi 2010.02.22. 20:02:32

Jól értelmztem?/5 sör után/Egy eladott ingatlan után járó jutalék fél éves fizetése?

Blackrock (törölt) 2010.02.22. 20:17:35

@sanche: "de én sem értem kristálytisztán, hogy miért és kikből élnek. Illetve sejtem."

Ha lesz eladó lakásod, majd meglátod. Ha felmész bármely INGYENES ingatlanoshirdető portálra vagy akár az expresszre, akkor meglátod, hogy 10 meghirdetett ingatlanból 9-nél az ingatlan ügynök van megadva kontakt személynek. És ha te hirdetsz meg egy ingatlant, akkor 10-ből 10-szer ingatlanos fog hívni érdeklődőként. Egyszerűen nem lehet őket megkerülni, vagy csak baromi nagy szerencsével. Ennyi.

scavengario 2010.02.22. 20:17:50

@sanche: ő kocsiba öli a pénzét, te kétszerannyit érő lakásba... :D

kispista2 2010.02.22. 20:21:01

@Neoprimitív:
"az összes általam aláírt közvetítői szerződésben benne volt, hogy a bemutatott lakást ha nélkülük adom el az érdeklődőnek (plusz részletezve rokonait, üzlettársi kapcsolatait), akkor a jutalékot akár peres úton is behajthatják - ki az a hülye aki ezt magának megkockáztatja?"

És az eladó honnan tudja, hogy aki megveszi a lakását, nem-e rokona valamelyik, az ingatlanos által hozott érdeklődőnek? Eladod neki a lakást, aztán beperel az ingatlanos, mert úgymond rokona vagy "üzlettársa" a saját ügyfelének!
Ilyen szerződést értelmes ember nem ír alá!

Rich.mond 2010.02.22. 20:32:06

Nekem spec szerencsém volt az ingatlanosokkal, akiken eresztül végül megvettem a lakást.
Miután elmondtam a paramétereimet, leszűkítette a kínált lakásokat, és megmondta, hogy melyik lakásokat árulják már régen, és melyiknél lehet éppen ezért alkudni. Ezen másfél millát nyertem, az öregek megörültek, hogy végre találtak egy vevőt. A lakás jó állapotban volt, jó környéken. Szóval nekem megérte, de persze it is vannak balfaszok, akik nemhogy lusták "kiszállni címre", hanem az irodából mutogatnak képeket.

kispista2 2010.02.22. 20:32:22

@vagyok59:
"

Az eladó kifizette neki a jutalékját és én a segítségével mellékesen megtakarítottam fél millát. Pedig megtehettem volna, hogy kihagyom, mert az eladó a neten is hirdetett."

Tehát miután az eladó megbízta az ingatlanost, az a vevő érdekében lealkudta az árat, majd a jutalékot is zsebrevágta. Így az eladó duplán rosszul járt.

c_taylor 2010.02.22. 20:36:30

kedves hozzászólók,

én is ingatlanos vagyok, építész diplomám van, tavaly több, mint egymillió eurót kerestem, és mindenki megköszönte a munkámat.

:)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.22. 20:40:35

@scavengario: belátom, magas volt a labda, lecsaptad :D
A valóságban mégsem így van azért, illetve az a fajta tényleg öli a pénzt és nem tudatosan vásárol.

@Blackrock: Akkor ez most tényleg egy maffia? O.o Bár szerintem ez részben legalább túlzás, mert már a kommentezők közt is van akinek sikerült eladnia egyedül. Illetve nekem is van ismerősöm (azért is vagyok meglepődve, mert őszintén szólva nem ismerek olyat, aki közvetítővel adta volna el).
Azért borzasztó, hogy a lakhatással, ami egy tök alap dolog, annyi gond van. Főleg a városokban. Ha új, ha használt, egy rakat ember meggazdagszik rajtad, irreálisan.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.22. 20:40:50

@c_taylor: Naja... :DDD

Én meg tavaly fejeztem be egy 12 milliárdos beruházást. Igaz, hogy csak tervező voltam, és műszaki ellenőr, de kurva jól hangzik, hogy ennyiért épült fel a kezem között. Közben meg basztak kifizetni, még mindig lógnak egy csomó pénzzel...

szamojéd szomszéd 2010.02.22. 20:48:44

Anno magam hirdettem meg neten a lakásomat - ahogy azt kell - és a végére kiírtam az INGATLANOSOK KÍMÉLJENEK! kötelező záróelemet. Pár baromarcú ügynök persze ennek ellenére bepróbálkozott telefonon, hogy jutalék ellenében hirdetné. Mondom barátom, ingyen hirdetem és ennél faszább reklámot te sem tudnál csinálni az ingatlannak...ilyenkor mind bekussolt. El is adtam három hónapon belül, pedig panel volt. A megspórolt jutalékot pedig az új lakás felújítására költöttem, amit szintén ingatlanos nélkül vettem meg.

tururú 2010.02.22. 20:52:03

"Szakmai rátermettség, érzék..."
"Napi 10-12 óra, változatos mennyiségű és minőségű fizikai és pszichikai terhelés..."
"a szakma csínját-bínját..."
"ingatlanos szakma a financiális és pszichés terhelés okán..."

hát öcsém. szakma, mi?
írhatna valaki arról, hogy a védelmi pénzek szedése mennyi stresszel jár, lopott ódit is fent kell tartani, esetleg valaki írhatna arról, hogy milyen kvalitások kellenek a lányok futtatásához, vagy az öregnénik kifosztásának a SZAKMÁJA milyen nehézségekkel jár.
kb. ugyanilyen megértéssel olvasnánk azt is, mivel kb. ugyanilyen csalás, lopás, lehúzás, átverés az is.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.22. 20:53:35

@vagyok59: "Egy profi ingatlanost nagyon is érdemes bevonni. Amikor én vettem lakást és láttam, hogy az iroda ügynöke profi, ezt tettem.

Az eladó kifizette neki a jutalékját és én a segítségével mellékesen megtakarítottam fél millát. Pedig megtehettem volna, hogy kihagyom, mert az eladó a neten is hirdetett. "

Barátom, téged olyan ügyesen húzott le az ingatlanos, hogy még azt is elhitette veled, hogy így jártál jobban. Te beszélsz amatőrökről? Spóroltál az ingatlanos bevonásával? Érted te egyáltalán, hogy hogy működik ez az egész? Vagy elhatároztad, hogy nevetségessé válsz?

c_taylor 2010.02.22. 20:57:17

@tururú:
egy jól képzett szakember hozzátesz a te kevéske tudásodhoz, és megment attól, hogy belemenj vmi baromságba. segít, információt ad, tanácsokkal lát el, nem lehúz. ez a szakma igazán nem 10 milliós panelek weblapokon történő hirdetéséről szól. hidd el:)

dolgozni kék 2010.02.22. 20:57:47

@Neoprimitív:

Nem tudom garantálni, hogy két év múlva többért fogod tudni eladni az ingatlanodat, mint ma, a piaci áron*.

Ha tudnám, akkor az azt jelentené, hogy ismerem a világgazdasági recesszió jövőbeni lefolyását. Ezért ugyanúgy nem tudom azt garantálni, hogy két év múlva létező fogalom lesz-e a forint, az euro, vagy a dollár, vagy a bankba behelyezett betét.

A jól megépített ingatlan, minimum 50 évig ingatlan marad és tartja az értékét. Mivel most a piac túlkínálatos, lent vannak az árak, nem érdemes eladni.(Nyilván a szarul megépített, ellenben drágán vásárolt ingatlanról ez nem mondható el.) Nincs mese, ki kell várni, míg elválik a szar a víztől. Ha pedig kivársz, akkor kiadsz. A bekerülési értékre számolsz egy 15 éves amortizációt, mint bérleti díj alap, ráteszed az adókat, némi egyéb költséget a biztonság javára, 10 % hasznot és kiadod. A bevételeket betétbe helyezed és a 15 éves ciklus végén felújítod az ingatlant. Ami a számlán marad, az a profit, azt másik ingatlan fejlesztésére fordíthatod.

De, hogy csak tudjátok, ha már ismert a 3-5% ingatlanközvetítő részről, mesélek a piaci árakról családi ház tervezés szintjén.

Ha egy 30 milliós házról beszélünk, akkor kb. 7-10 % lenne a Kamarák által javasolt tervezési díj. Tudom soknak hangzik a 3 millió, de ez magában foglalna mindent, tanulmánytervek, engedélyezési tervek, költségvetések, kiviteli tervek, műszaki ellenőrzést, sőt még biztosítást is, amely kiterjed a tervezésből kifolyólag keletkező károkra. Tehát azt, hogy töviről-hegyire végiggondolják, a megrendelőre szabják az ingatlant.
Élhető és takarékos lehetne egy 120 m2-es ház, aminek tervezésére 2-3 milliót költesz. (4-5 nem drága mérnök 1 hónapos szellemi munkája..)De nem..
Ehhez képest inkább választja a tisztelt Megrendelő a 130 m2-es ingatlant, úgy hogy a 3 millió helyett 300 eFt ad és beéri a törvényileg minimummal, kap egy minimális engedélyezési tervet, aztán Józsi a kőműves megoldja valahogy a helyszínen. Aztán mikor tisztelt Megrendelő rájön, hogy szar az egész, akkor hívja az ingatlanost és odaadja 3-5%-ért.
Ez a szomorú helyzet.

*(piaci ár: Az az elérhető legmagasabb ár, amennyiért évente van pontosan 1 ember, aki ad annyit érte.)

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.22. 21:11:16

Taylor: jól képzett ingatlanos kevés van. Tudom, mostanában sokkal beszéltem. Hazug ingatlanos annál több van. Simán feladnak hirdetéseket úgy mintha az övék lenne a lakás, felhívod, tíz percet beszélsz vele telefonon, és még akkor is azt állítja, hogy az övé. Tíz perc után, vagy a találkozáskor derül ki, hogy ő voltaképpen ingatlanos. Hiába kérdezel rá már az elején, hogy ő ingatlanügynök? Neeeeem, ő nem, egy ismerőre lakását árulja és egyéb dumák. Az ilyen hazug emberek miatt sok pénzem ment el feleslegesen telefonra. A másik az, hogy hiába is beszélsz vele, semmit sem tud a lakásról, csak annyit, hogy szép és jó helyen van. Míg ha egy tulajt hívsz fel az az utolsó szögig ismer mindent. De pár hónap után már megtanulja az ember megkülönböztetni az ingatlanost a tulajtól pár kérdés után.

tururú 2010.02.22. 21:24:51

@c_taylor: persze, pont úgy, ahogy az általam említett jól képzett szakemberek is.
megvéd, megment, vigyáz a pénzedre.
szolgáltat, mint ti.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 21:25:25

Ebben a szakmában is rengeteg a kóklerbróker. Amikor a munkám során először bukkantak fel ingatlan pénzügyeivel kapcsolatos kérdések és igények (független pénzügyi tervezéssel foglalkozom), akkor elvégeztem egy féléves ingatlan értékbecslői tanfolyamot, keményen tanultam rá (két diplomával, néhány nyelvtudással még ezt is akartam :-)) és a végén megállapítottam, hogy ingatlan igény esetén megversenyeztetem az ügyfelem nevében az ingatlanosok legjobbjait. És így már bejött a számítás: versenyeztek.

Azt látom, hogy az ingatlanos piacon is vannak MLM-rendszerűek (a Jó Isten óvjon tőlük!!), szakértőek és átlagosak. Ami biztos (saját tapasztalat): soha ne köss kizárólagos szerződést!

c_taylor 2010.02.22. 21:29:31

@PeterBlau:
tényleg sok hernyó van ebben a szakmában, igazad van. általában ők a "lakóingatlanosok". ezen kívül vannak azok a valóban szakemberek akik kerekedelmi ingatlanokkal foglalkoznak, ők töltik meg a bevásárlóközpontokat, fejlesztési telkeket adnak el, ipari csarnokokat értékesítenek, vagy éppen egy családi vállalkozásnak keresnek olyan üzlethelyiséget, ahol jól működhet az általuk képviselt funkció. komoly üzletek - csúszópénzek, átverések, hazugságok nélkül. nem szabad összemosni a két szakmát, csak ide szeretem volna kilyukadni.

tururú 2010.02.22. 21:41:47

@c_taylor: épp csak - mint mindig, minden ingatlanos - azokat a kulcsszavakat felejted ki a hozzászólásaidból, amiből sejtenénk, hogy mi a szolgáltatás.
:)
olyan átlátszó, tényleg.

ez az "ingatlanos-sorozat" is itt ezen a blogon...
végig egy szó sincs arról, hogy mi a szolgáltatás a súlyos 3-4-5-6 százalékokért.

akármi is volt a célja a posztolónak, népszerűsítés, vagy hogy úgy tesz, mintha megmagyarázná, hogy mi ez a "szakma", közben pedig nem magyaráz semmit, szóval bámiért is csinálta, csak meg kell nézni a több 100 hozzászólást, és látszik, hogy miféle "szakma" ez.

éppencsak nem jogi kategória, azért csinálhatjátok nyíltan, bár én az ilyen 5%-os átverést büntetném.

tururú 2010.02.22. 21:50:21

persze azt is lehet mondani, hogy a szélhámosnál jobb helye van a pénznek, mint a nyugdíjasnál, akitől kicsalta (mert ugya miért adta oda a pénzt, nem? ő volt az okossabb), csakhogy attól még a csalás az csalás.

lehet mondani, hogy titeket az eladó bízott meg, hogy ingyenes hirdetés és 1-2 órás utánajárás, tanácskérés helyett fél-egy-többmillióért "segítesz" neki eladni a lakást, csakhogy attól még, hogy vele elhitetted, hogy jól jár, ez még csalás.

nincs mögötte szolgáltatás, és milliók (párezer forint) nélkül is el lehet végezni ezt a feladatot, ha az illető tudja, hogy hogyan, ha nem hitetik el vele, hogy egyedül nem tudja eladni a lakást, ennyi.

de elhitetik, becsapják, eladják ugyanúgy NETEN a lakást, ahogy ő is el tudná, és tartják a markukat millió forintokért, és perrel fenyegetőznek, szolgáltatást, szakmát emletnek nagyképűen.

az eladót meg zaklatják, ha egyedül akarja eladni, ezt is leírták sokan ezekre a posztokra.

ha meg bárki firtatja, hogy mi a szolgáltatás, akkor személyeskedés, hülyézés van, igazi kilógó lólábú kamuválaszok.

c_taylor 2010.02.22. 21:52:42

@tururú:
íme a kívánt kulcsszavak: ingatlanüzemeltetéssel -, ingatlanbefektetéssel -, záloghitellel kapcsolatos tanácsadás, közvetítés, értékbecslés, piackutatás, építészeti és jogi ismeretek

c_taylor 2010.02.22. 21:54:01

@tururú:
igazad van neked is, pusztán csak más szakmárol beszélünk.

tururú 2010.02.22. 21:59:38

@c_taylor: "ingatlanüzemeltetéssel -, ingatlanbefektetéssel -, záloghitellel kapcsolatos tanácsadás, közvetítés, értékbecslés, piackutatás, építészeti és jogi ismeretek"

hát ha ezek nem 4-5-6%-os szolgáltatások, akkor tényleg tök másról beszélünk.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.22. 22:26:06

A másik meg ugye az, ahogy én tudom, hogy az, hogy én mondjuk ingatlanostól veszek meg egy lakást, engem nem véd meg semmitől. Tehát ha veszek egy lakást ügynökön keresztül, és azután bármi problémám van a lakással, (az eladó hazudott valamiről, valahogy becsaptak, esetleg ingatlanmaffiás dolog van és kiderül nem is az eladóé a lakás a végén) akkor a közvetítő és az ingatlanos cég nem felel az ég világon semmiért. De komolyan semmiért. A jutalékot eltette, részéről ezzel annyi. Tehát az, hogy egy közvetítőn keresztül veszem meg a lakást, nem jelent számomra biztosítékot arra nézve, hogy nehogy pórul járjak, mert a közvetítő nem felelős azért, hogy olyan lakást közvetítsen ami valóban olyan állapotú és jogi helyzetű, hogy semmi problémám nem lehet vele. Bármi probléma felmerül az adásvételi aláírása után, az ingatlanos mossa kezeit. Egyszerűen nincsen rákényszerítve arra, hogy olyan ingatlant árusítson amelynél alaposan meggyőződött, hogy az ingatlannal minden rendben van, és a vevő nem járhat vele pórul bármilyen tekintetben. Hiába veszem ingatlanostól, akkor is csak magamban és a saját szakértőimben bízhatok. Akkor mire fel teszi zsebre azt a több százezret ha nem vállal felelősséget semmiért az adásvétellel kapcsolatban? Na ezért hagytam ki az ingatlanost. Az ingatlanos olyan, mintha én megmutatnám valakinek aki nem ismerős a környéken, hogy merre van a legolcsóbb étterem, odakísérném, megvárnám míg megvacsorázik, és utána ezért elkérném az éttermi számlája 5 százalékát. De semmiféle felelősséget nem vállalnék azért, hogy a kaja jó lesz, hogy a hely kellemes lesz, hogy a pincérek nem lesznek bunkók, hogy nem csapják be, hogy jól fogja ott érezni magát. Bárkivel ezt megtenném, hogy odavezetem, megvárom míg kajál és kérem a számla 5%-át, hülyének nézne és körberöhögne.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.02.22. 23:09:46

@c_taylor: Na, hát sikerült akkor ide kilyukadni, köszönjük a tisztázást. Ezt persze nem is nagyon vonta kétségbe senki, lévén a posztsorozat és a hozzászólások alapvetően a lakóingatlanokról és az azokkal foglalkozó ingatlanosokról szóltak.

Igazából sajna a cikksorozat és a vita sem nagyon válaszolta meg azokat a kérdéseket, amiket a lakásukat maguk értékesítők szoktak feltenni, illetve felvetni. Ezzel együtt volt egy-két érdekes megjegyzés ingatlanos oldalról is.

Ami érdekes lenne ezek után, az egy külföldi kitekintés: mi a helyzet máshol, mekkorák a jutalékok, az adásvételek hány százalékát fedik le az ingatlanosok más országokban, milyen a szolgáltatás színvonala, stb.

snr torrente 2010.02.23. 16:26:44

Biztos nehéz eladni mostanában, de az is 100%, hogy a vevői oldalon állva se olyan egyszerű... Valaki elárulná az alaprajzokkal ellátott, tulajdonos által korrekten megfogalmazott lakáshirdetések titkos forrását?

Stiel 2010.02.23. 17:14:37

@snr torrente: vannak, csak hamar elkelnek. Számít az a 3%, ami nincs rajta az ingatlanos miatt. :P

balazst 2010.02.24. 11:25:38

@snr torrente:

Például az enyém. :)

Viccet félretéve, én még nem találkoztam normális, felkészült ingatlanossal. A legjobb az volt, aki úgy hozott érdeklődőt, hogy még azt sem tudta, hány négyzetmteres a lakás.

Mind. Amp. 2010.02.24. 13:33:40

"A torta kisebb lett; akik eddig is keveset kaptak, azok mostanában kezdenek kihullani, akik viszont eddig eleget kaptak, azok még többet fognak kapni, hiszen övék lesz a kihullók meghagyta rész is."

hogy is van ez?

a torta kisebb lett, de a nagyok még többet fognak kapni? vagy mégsem lett annyival kisebb? akkor miért hullanak ki a kicsik?

hiába, a logika nem követelmény az ingatlanosoknál...

ger1982 2010.02.24. 15:17:54

Ingatlanértékesítő vagyok, sok az amatőr, igaz, de nem mindenki! Az eddigi ügyfeleim mind elégedettek voltak, hiszen ha nem lettek volna akkor nem adták/vették volna meg az ingatlant.

Egyébként az a legjobb amikor olyan emberek keresnek meg mint itt a legtöbb hozzászóló, és azzal válunk el, hogy szóljak ha valaki bedől a hitellel vagy megszorul, teljesen tönkremegy stb. mert persze mindenki ezt keresi és mindenki nyerészkedni akar, az persze jogos! de hogy aki napi 10-12 órát dolgozik az nem fair.

A véleményem az egészről, nem kötelező rajtunkkeresztül eladni, lehet próbálkozni egyedül, sok szerencsét.

Stiel 2010.02.24. 15:42:47

@ger1982: 'mint itt a legtöbb hozzászóló'
Komolyan, most idejöttél beszólni? :)

'Az eddigi ügyfeleim mind elégedettek voltak, hiszen ha nem lettek volna akkor nem adták/vették volna meg az ingatlant.'
Mind a hárman? :) Viccet félretéve, ezt konkrétan az összes ingatlanos elmondhatná magáról, ebben a formában ez semmit nem jelent.

'Aki napi 10-12 órát dolgozik.'
Hát hm. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi közvetítői igényt az ingatlanosok töredéke is el tudná látni. Csak nem kéne minden ingatlannal tucatnyi közvetítőnek foglalkoznia, amiből ugye egy híján az összes munkája végül felesleges lesz... és akkor lehet hatékonyabban dolgozni, aránylag kisebb jutalékból is megélni. Meglátjuk, talán erre megy a világ. Talán.

'nem kötelező rajtunkkeresztül eladni, lehet próbálkozni egyedül, sok szerencsét.'

Kösz, megvolt! :)

Fashionistas 2010.02.24. 21:35:33

@c_taylor: Ez szép és jó, de gondolom nem az eladott lakások utáni jutalékból kerested azt a szép összeget hanem inkább az építész munkákból.

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2010.02.25. 13:18:36

"Az eddigi ügyfeleim mind elégedettek voltak, hiszen ha nem lettek volna akkor nem adták/vették volna meg az ingatlant."

Logikus. Ha eladsz egy lakást, akkor a vevőnek nem a lakás megfelelő, hanem az ingatlanossal elégedett. Szerintem te szőke vagy homokos.

"de hogy aki napi 10-12 órát dolgozik az nem fair. "

Én egyszerüen nem hiszem el a 12 órát. Azt még talán igen, hogy reggel 8-kor is megmutatsz egy lakást meg este 7-kor is, és ez így már majdnem kitesz 12 órát... de hogy a kettő közötti időt nem robotolással töltöd, arra mérget veszek.

Áttöltöd a 6 darab fotót a számítógépre, esetleg beforgatod majd bekattintod a weben, hogy lakás vagy ház, feltöltöd a netre és ennyi.
Vevőnek keresni is pár kattintás, az érdemi munkát (kerestem neki egy ingatlant) a számítógép végzi a megadott kritériumok alapján... max talán fényképeket kell nézegetni házakról...

c_taylor 2010.02.25. 21:31:08

@Kütyüuniverzoom:
hát épp ez az, hogy nem. sajnos az építész szakma nagy bajban van, sorra zárnak be a tervezőirodák. én kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozom, nem lakóval. ennyi a jutalék:)

általában
tegnap tárgyaltam egy lakóingatlanos úrral, tényleg borzasztó suttyó volt, sok mindenben igazatok van. ezzel együtt ha valaki el szeretné kerülni a kellemetlen ügynököket, el lehet, ha nem tudod, akkor nem ő a butább kettőtök közt. egy felkészüt, adott területre, és adott ingatlantípusra specializálódott ügynök pedig igenis rengeteg segítséget adhat.

@bio31: kedves vagy, de azért a sminkelésnél vannak bonyolultabb szakmák is...
azt pedig főleg nem kell bántani, aki becsületesen dolgozik, megdícsérik és ő örül ennek.

c_taylor 2010.02.25. 21:35:19

@promontor:
Tecnocasa 10%-os jutalékkal dolgozik azt hiszem. Baráti:)

2017.05.18. 07:41:16

Egy jó ingtalanos akár emberéleteket menthet meg.Annyira hülyék az emberek a jogi dolgokhoz mint a segg, saját magukat is bepaliznák.
süti beállítások módosítása