Szökőkút látványterve

Mostanában annyit járok Rogán-beszédeket hallgatni, hogy lassan megírhatnám az életrajzát (a "Tóni és az intelligens szökőkút" szerintem bestseller-gyanús cím lenne egy ifjúsági regénynek). A Fidelitas bringás konferenciája után tegnap ugyanis a Fugában hallgattam meg Belváros-Lipótváros polgármesterének sajtótájékoztatóját, amelyet Cselovszki Zoltán kerületi főépítésszel közösen adott.

Ami miatt érdekelt az elsőre gyanúsan kampányba időzítettnek tűnő rendezvény, az az, hogy a Belváros új főutcája program sorsát már békeidőben is követte az Urbanista, ráadásul a meghívóban beharangozott "interaktív szökőkút" is nagyon izgalmasnak hangzott. (Az interakciót ez esetben csak úgy tudtam elképzelni, hogy ő vizet köp rám, én meg visszaköpöm, de mint kiderült, nem erről van szó...)

A Belváros új főutcája ellen a legfőbb érv az szokott lenni, hogy 1) minek tiltják ki az autókat a város közepéből 2.) az egész csak egy jól marketingelt útburkolatcsere. Nos egyik sem igaz. Autók kitiltásáról szó sincs, bár lesznek sétaterek az útvonalon, a legnagyobb részen csak csökkentik a gépjárműforgalmat. Rogán legtöbbet emelgetett fordulata az volt, hogy szeretnék élettel megtölteni az új főutcát - ez pedig nem jelenthet teljes tiltást még akkor sem, ha a kerékpárosokat vagy a gyalogosokat részesítik előnyben.

A Belváros új főutcája


Ami a burkolatcserén túli dolgokat illeti, a kövezésnek fontos eleme, hogy itt nem csak a szokásos három hanem tíz centiméter vastag lapokkal dolgoztak. Ez azt jelenti, hogy várhatóan nem fognak összerepedezni félév múlva, ha egy kövérebb óvódás ugróiskolázik rajta, és nem fog úgy kinézni mint jó pár sétálóutca a városban. A sajtóanyagban 50 éves élettartamot ígérnek, ráadásul úgy, hogy ha tönkre ment az egyik oldala, meg lehet fordítani őket és már kész is az "új" burkolat. Bemutattak egy vákuumos kőlerakógépet is, amivel a hatalmas tömböket emelgették, a polgármester meg is jegyezte: "Értek vádak minket, hogy a nemzeti ünnep alatt is kinn lesznek a kövek az út mellett. Ez igaz, de ember legyen a talpán, aki ezeket a 50-120 kilós tömböket felemeli."

A burkolaton és csillapított forgalmon kívül kívül lesznek még "szerethető zsánerszobrok" (amelyek bevallom, nekem már kicsit túl sokan vannak a Belvárosban, pedig a Kiskirálylánynak feltétlen híve vagyok - na de ez legyen a legnagyobb baj), új szemetesek, parkolásgátlók, kerékpártárolók,  vízjátékok. Aztán ingyenes wifi-szolgáltatás - ami szerintem tényleg hozzájárul majd az élettel megtöltéshez -, citybusz a 15-ös vonalán és 73 új fa (az összesen 3 kivágott helyett) és persze padok.

Az átadást áprilisra tervezik, a beruházás költsége pedig 5,5 milliárd forint volt, amiből 2,1-et az EU finanszírozott (azért ilyen keveset, mert itt az önkormányzatnak is lehetnek majd bevételei parkolásból, kiülős teraszokból). Ami Magyarországon szokatlan (bár istenigazából nem tudom, hogy miért) több száz millióval szálltak be azok az ingatlanfejlesztők is, akiknek a Belváros új főutcáján van/lesz projektje, vagyis elemi érdekük a fejlesztés.

A Belváros új főutcája3

A második ütemet két év múlva szeretnék megvalósítani, ez a Ferenciek tere fejlesztése lesz majd cirka 4 milliárdból (amelyben már valószínűleg nagyobb arányban használhatnak fel uniós pénzeket). A Belváros új főterének legfontosabb eleme az Y-alagút befedése lesz, amivel egy valóban hatalmas tér alakul majd ki - az új főutca két oldala pedig összekapcsolódik. Mielőtt mindenki a szívéhez kapna, természetesen a forgalmi csomópontot nem egyszerűen betömik, hanem áttelepítik a Március 15-e térre: onnan lehet majd felhajtani az Erzsébet hídra.

Na és akkor lássuk sorra a most bemutatott innovatív elemeket.

A legnagyobb durranás alighanem az intelligens vízjáték, amelyik állítólag nem csak Magyarországon, de egész Európában egyedülálló lesz. A Szabadság térre tervezett szökőkút egy 2-3 méter magas vízfallal elkerített terecske lesz. Ha odalépünk a vízfal elé, az lesüllyed és mi száraz lábbal besétálhatunk a belsejébe, ahol egy lekerekített, amorf márványfelületen pihenhetünk meg. Ennek a belső (!) kivilágítását épp úgy a körülötte mozgó emberek befolyásolják, mint ahogy a tér párásságát.

A Belváros új főutcája2


Ja és mielőtt elfelejtem! Akit érdekelnek a részletek, az ma még megnézheti a minikiállítást az utcabútorokkal és a szökőkút működő modelljével a Fugában. (Meg elvileg még holnap délelőtt is, akkor bontják valamikor.)

Dizájnosak lesznek a ferdére tervezett parkolásgátló pollerek, amelyek - Cselovszki szavaival élve - mint a patakban hajladozó növények a folyásirányba, úgy dőlnek a forgalom irányába. Ráadásul úgy lesznek elhelyezve, hogy ha autóval nem is, riksával át lehessen hajtani közöttük. Ehhez illeszkednek a ferde (és épp ezért nehezen guberálható) hulladékgyűjtők, amelyek között természetesen szelektívek is lesznek - ideértve a szelektív kutyapiszokgyűjtőket is. A bringatárolókat hatalmas körívek adják majd és lesznek új padok is, amelyekről szintén elmondták, hogy így-úgy ergonomikusak és könnyű lesz róluk felállni a nyugdíjasoknak is. Elhiszem, bár nagyjából minden székre, ülésre ezt szokták mondani, az viszont mindenképpen szimpatikus, hogy helyenként párosával, egymással szembe lesznek elhelyezve, így akár egy kisebb társaság is kényelmesen odaülhet beszélgetni.

Egyébként a legjobb beszólás itt is a padoknál hangzott el (akár csak Demszky Bástya elvtársos sóhaja az új metró bemutatásánál: "Kemény, de kényelmes"). Cselovszki miután  a kattogó vakuk gyűrűjében bemutatta a polgármesterrel, hogy az új padok milyen kényelmesek, aggódva rápillantott az öltönyére: "remélem már nem fog".

Apropó Demszky. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy két hónappal a választások előtt egy képviselőjelölt képes félórás beszédet tartani a sajtó előtt úgy, hogy megállja politizálás nélkül. Gyakorlatilag Batthyány Lajost leszámítva egyetlen politikus neve sem hangzott el, de még áttételesen se hivatkoztak mondjuk az ország nehéz helyzetére. Grat!

(Megjegyzem az első 4-5 mondatot lekéstem, ha az tömény ordas komcsizás, mocskos nácizás volt, akkor elnézést - bár ezt azért nem tartom valószínűnek.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés kerékpár belváros szökőkút parkoló gyalogos hulladékgyűjtő v. ker utcabútor díszburkolat belváros főutcája interaktív szökőkút

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr491768073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.02.18. 09:27:43

kövérebb óvódás - ez volt a legjobb benne!
;)
Na meg tényleg egyre többet jársz politikusok közé - kezdesz gyanús lenni! Akkor is, ha Tóni szimpatikus fiatalember...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 09:36:59

Dá, Neked vannak látványterveid az új utcabútorokról? Mert én Puka Zsófiéktól 10 hónapja hiába várom...

Az interaktív szökőkúttal meg menjenek a francba. Csak minket lehet ilyen üveggyöngyökkel megvezetni. Ócskaság!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 09:38:47

Ja és akkor higgy politikusnak, ha ló legel a sírján!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.02.18. 09:42:37

@városjáró: amit e-mailben kaptam azt kitettem, a CD-t sajnos nem bírtam megnyitni, mert bedöglött a meghajtóm :S

a kiállításon láthatók mindezek a cuccuk "élőben" is (kösz h figyelmeztettél - kiegészítettem), arról is küldenek majd fotókat. Ha megjönnek, kiteszem és linkelem

Zölderdő Béla 2010.02.18. 09:54:00

A mészkőlapok lehetnek 10 centi vastagok, de már újonnan is olyan repedezettek, hogy néhány tél alatt tönkre fognak menni, nem fordítgatni kell majd őket, hanem kicserélni. Arról nem beszélve, hogy hogy vannak lerakva...

A 73 fa valóban több, mint a 3, de ez még nem indok/nem magyarázat, hogy miért is kellett kivágni őket...

Shopping 2010.02.18. 10:10:55

Tóni bazdmeg!!!

Sétáltál már az "új járdádon"????

A Fehér rész úgy csúszott amikor nedves volt a hó miatt, mint a jégpálya!

Lehet hogy a beszállító haverod sokat dobott vissza, de azért nem kellett volna kibaszni a sétálókkal...

Tipikus magyarisztán megoldás!

goumba 2010.02.18. 10:15:08

sajtóközlemény 2011-ből:
"Ami a múlt héten átadott interaktív szökőkút nem 100%-ban megfelelő működését illeti, a kerületileg illetékes Központi Szökőkút Felügyeleti Igazgatóságtól a következőket tudtuk meg:
1. A tervekben szereplő interaktív szökőkút csak részben valósult meg interaktívként, vagyis jelenlegi állapotában csak köpi a vizet, de nem képes visszanyelni azt. A szökőkutat irányító számítógépes rendszer kiépítése külön közbeszerzés tárgyát kell képezze, ezért, míg ez megtörténik és a közbeszerzési eljárás a nyertes szerződéskötésében realizálódik, Pali bácsi, a parkőr kezeli a vízsugarat irányító csapokat. Emiatt gyakran előfordulhat, hogy - mivel Pali bácsi is csak ember, és alapvetően unja a munkáját - a vízfal nem a megfelelő helyen és megfelelő időben nyílik szét az óvatlan látogatók előtt. Mivel az így pórul járt sértettek több ízben is feljelentéssel fenyegetőztek, az Igazgatóság a következő intézkedéseket foganatosításáról intézkedett:
- szökőkút merev kerítéselemek segítségével való körbekerítésének végrehajtására tényszerű utasítást adott;
- látogatók az így kialakított védelmi zónába csak előzetes beleegyező nyilatkozat aláírása után engedhetők be;
- látogatók csak megfelelő védőöltözetben (békatalp; ISO 2345-67/A szabvány előírásainak megfelelő könnyűbúvár-felszerelés; vízhatlan, polietilén alapú alsóruházat min. 0,4355 mm vastagságban) látogathatják a létesítményt;
- látogatók a kiépítésre kerülő hang és fényjelzés által szolgáltatott audiális és vizuális jelzések szerint léphetnek ki és be a szökőkút területére és területéről, hogy az esetlege balesetek előfordulási gyakoriságának veszélyességi fennforgásának valószínűségét a minimálisra csökkenthessük
2. Ami a megvalósulásra került szökőkút méretét, formáját és elhelyezését illeti, Igazgatóságunk a következőket tartja fontosnak kiemelni:
- a téren található felszabadítási emlékmű védőzónája nem engedett a jelenlegi méretnél nagyobb (1000mm x 2000mm) méretű szökőkút építését;
- a szökőkút végleges formája a művészi szabadság jegyében térhetett el az előzetes engedélyezési tervben szereplőtől, ráadásul így sokkal olcsóbban, a volt MTV székház vizesblokkjainak átalakításából származó maradványalapanyagokból sikerült felépíteni azt;
- a szökőkút végül azért került a Nemzeti Bank két főépülete közé eső, a szögesdrótkerítéssel és fegyveres őrséggel védett területre, mivel a Nemzeti Bank jelentős összeggel támogatta a szökőkút létrejöttét övező társadalmi vitában jelentős szerepet vállaló egyik nonprofit, civil és független, Anti_a_Dr_Ötker nevezetű szervezetet"

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.18. 10:17:49

@Zölderdő Béla:

És ha csak kicsit vizesek, csúsznak mint az ördög :)

báró Csekonics 2010.02.18. 10:26:26

Ha ez mind _így, ahogy a cikkben szerepel_ igaz lenne (így valósulna meg), nagyon szép lenne.
De sajnos van egy olyan érzésem, hogy:
- a szökőkút nem fog működni (úgy, ahogy kellene), ezért egy idő után senki nem fogja kockáztatni, hogy bemenjen középre, legfeljebb a kiskölykök fognak ott pancsolni a kánikulában,
- a kövezetet a téli sózás / inkompetens kóklerek általi lerakás / túlsúlyos járművek általi túlterhelés nem évtizedek de egy-két év alatt leamortizálja, miközben vizesen már most is életveszélyesen csúsznak az elkészült részek,
- a guberálás ellen védett kuka _nem_ létezik (mint ahogy vandálbiztos sem),
- a szembefordított padok nagyszerűek lesznek kisebb csövi-csoportoknak éjszakai szállásként
- a póznák közé kisméretű kocsikkal biztos be fog hajtani néhány 'jófej' ember

De! Szívből kívánom, hogy ne legyen igazam!

loláb 2010.02.18. 10:31:32

No, még a végén megérjük, hogy 15 év után én is bemegyek sétálni egyet a belvárosba szabadidőmben?

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.02.18. 10:32:07

@Lesley: Elég baj, hogy már az óvodások között is egyre több a kövér gyerek. Ezeknek felnőtt korukra meszesek lesznek az ereik, cukorbetegek lesznek, az éjszakai horkolás miatti apnoétől idő előtt elbutulnak és alacsonyabb életkorban fognak elpusztulni.

Gumineaux 2010.02.18. 10:36:17

@Zölderdő Béla:
“A 73 fa valóban több, mint a 3, de ez még nem indok/nem magyarázat, hogy miért is kellett kivágni őket... “
Főleg azt a ~60 centi törzsátmérőjű platánt ami a Múzeum krt-on lett kivágva. A helyén most „jófej” autósok parkolnak.
Kíváncsi vagyok, hogy ezt a 73 fát hol – és hogyan – gondolták elhelyezni, mert a ládás megoldás egy kalap sz*rt sem ér.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.18. 10:44:53

Hát én sem vagyok olyan optimista, mint Dá...
Nem vagyok a program ellen, természetesen minden fejlesztésnek (még egy irodaháznak, bevásárlóközpontnak is örülök),de pl ez a szökőkút kifejezetten idegesít. A szökőkút jó dolog, de lehet az szép és normális, akkoris, ha sokkal olcsóbb és hagyományos. kifejezetten ellenszenvesnek tűnik nekem ez a cucc. És úgyse fog rendesen működni...
Azt a pénzt szerintem a projektben lehetett volna másra is költeni...

Nem szeretem a favágó autókorlátozás dolgokat. Egyrészt nem ott kéne kezdeni a korlátozást, erős a gyanum rá, hogyha korrekten a városon kívül élőket és bejárókat fognák meg, mindjárt nem is kéne több korlátozás.

Vagy ha másnem, akkor minden másnap páros vagy páratlan rendszámú autó mehessen be. Cserébe aki mnem mehet, az mehessen a forgalmijával BKVval.

Shopping 2010.02.18. 10:49:19

@Gumineaux:
A helyén most „jófej” autósok parkolnak.

Nem védeném az autósokat, de!

Az Astoria-tól a Szabadság hídig, megszüntettek kb. 200 parkolóhelyet.
Hová álljanak????

Allium sativa 2010.02.18. 10:49:41

Remélem, hogy a padok nem a csövesek alvását fogják szolgálni (mint valahol máshol Pesten, ahol a keresztrudakat "humanisták" leszedették a padokról, hogy szegény csövesek kényelmesen tudjanak aludni...).
Vagy legalább lesz egy parkőr (belvárosőr), aki elhajtja őket a búsba... (Bocsánat, átkíséri őket az időközben remélhetőleg megépülő kulturált - de legalábbis elfogadható - hajléktalanszállókra.

Lehet, hogy szűklátókörű rasszista genya vagyok, de hiszek abban, hogy a szabadság nem korlátozhatja a többség jogos érdekeit. (Remélem, ez sem politizálás...)

Guru320cdi 2010.02.18. 11:00:49

Ez tök jó lesz mert már két sorban búrjánzik a demszkif@sz !!! egyébként az egész egy nagy NULLA! Megint közpénzen zsírosodnak a tűzközeli vállalkozások. Mi fog itt változni ???
Ezt nem úgy híjják hogy PARASZTVAKÍTÁS ???

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 11:07:58

Csúszik is meg randa is az új kő. Ráadásul már most vannak olyanok amik - természetükből fakadóan - annyira lyukacsodak, hogy mmöt kiló fuga beléjukférne, és akkor sem lennének simák. Ezeket faszért tetteék le egyáltalán?! Ami meg az élettartamukat illeti, nos fiingjuk sincs róla, mert mosthjasználnak ilyet először. Ráadásul a fel ugyan léehet magyar, de a másik fele ócska kínai práselt szar. Amikről tudjuk amit tudunk. Szóval erz a tájékoztató egy nagy humbuk újabb fedőakciójha volt. A szőkőkútról meg már elmondtam a véleményem: Ócska szemfényvesztés.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 11:10:28

húha.. emelkedik a színvonal..

A köveknél nem arról volt szó, hogy még érdesítik átadás előtt? Lehet, hogy ez még hátravan.

A szökőkút szerintem jó ötlet, és talán a karbantartással sem lesz gond..

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.02.18. 11:13:22

a szökőkút király, 1éve várjuk már lassan :)

Kenguru 2010.02.18. 11:23:50

"Dizájnosak lesznek a ferdére tervezett parkolásgátló pollerek"

Ezek az eles hegyu kocuccok baromi balesetveszelyesnek neznek ki.
Ha egy biciklis erre raesik, hat...

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 11:26:12

@airdace: viszont az Erzsébet téren, ahol ráeresztették a forgalmat az új gránitkövekre, már esik szét a cucc. És mivel a Kiskörútról tudtommal továbbra is csak ott lehet a Lánchíd felé menni, nem lesz ott kisebb forgalom. Kíváncsi leszek..

OkoskaTo:rp 2010.02.18. 11:28:57

A látványterveket készítő cégnek szívesen küldök az élethűséget fokozandó a padokhoz fekvő hajléktalant, az új burkolathoz pedig kutyaszart.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 11:33:16

@airdace: Érdesítés ide-oda, a Móric azóta is jégpálya, a Nagymező meg libikókakő-központ.
Én a saját szememnek mindig jobban hiszek, mint a hamis prófétáknak. (Fú, ez jól hangzott!)

báró Csekonics 2010.02.18. 11:37:37

@Kenguru: a csúszós köveken nem is kell bringa ehhez.
Lehetne egy alternatív látványterv, minden második-harmadik ilyen 'karón' egy-egy, magát véletlenül karóba húzó közlekedővel. :-(

leicapress 2010.02.18. 11:38:41

Budapestnek már "így" kellene kinéznie, de sajnos elpazarolt a város vezetése kb. 20 évet és olyan botrányokkal teli beruházásokba fogott, ami sosem térül meg (M4) és szív miatta az egész város.

Koky_ 2010.02.18. 11:38:47

@Shopping : Hát ne a fák helyére....

Gumineaux 2010.02.18. 11:47:29

@Shopping : “Hová álljanak???? “
Na igen, ez egy eléggé elk*rt ötlet volt, -ti. a „kerékpársáv” - állítólag a Fővárosi Önkormányzattól. Igénytelenül lett kialakítva, úgy ronda ahogy van, a parkolás nincs megoldva és kerékpározni sem jó rajta.
Nekem ugyan nincs autóm de amikor lerobbant a mosógépem, akkor vakartam a fejem erősen, hogy a mester hova fogja rakni az autóját? Megjegyzem, két szerelő, amikor meghallotta, hol lakom, egyből azt mondta, hogy nem vállalja. A harmadik végül kijött.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 11:51:40

@Gumineaux: Érdemes végigmnenni a Vámház krt-on. Az egysávosított útról eltűntek ugyan a kocsik, de hová? Hát a járdára. Ez aztán minőségi fejlesztés...

kovacssteve 2010.02.18. 11:52:03

Ráfér a változás, és csak rajtunk múlik, hogyan tudjuk mindezt feldolgozni, gondolok itt a vandalizmusra, a csöveskezelésre, vagy az általam leginkább nehezményezett kérdésre: a kutyaszar problémára! Sűrűn közlekedek a belvárosban autóval, de nem gondolom, hogy autóforgalmat, és a parkolási rendszert nem kell szabályozni. Könyörgöm mire lett kialakítva a rakpart? Az már további probléma, h miért lett az is fizetős???

The Fireman 2010.02.18. 11:54:09

és Rogán vesz a BKV-nak "city" buszt a 15/115-ösre, vagy arra honnan lesznek járművek?

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 11:54:32

@városjáró: Kérek konstruktív javaslatot :)

Ugye Cseló egyszer már elregélte nekünk, hogy a díszburkolás nemzetközi trendjei, meg a babakocsisok, kerékpárosok, tűsarkú cipősök stb. sok szempont ezt a burkolatot adta ki.
Ebben volt egy kis mese is, de a lényeg, hogy a kockakő nem igazán járható út. Akkor legyen viacolor?
Mellesleg, egy csomó olasz meg horvát város központja is mészkőből van kirakva. Az nem csúszik?

Tőlem mondjuk lehetne a burkolat ipari öntött beton is, csak azon még jobban kiakadnának az emberek.

galicius 2010.02.18. 11:55:19

És mindez hogy vastagítja meg Tóni svejci bankszámláját?Tudom geci vagyok,de legalább sokáig fogok élni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 11:57:28

@kovacssteve: Jó kérdés a csöves probléma is. Ha rogánt vagy demszkyt foglalkoztatta volna bármikor is a belvárosi csövesügy, nem hagyták volna hogy a Hivatalaiktól alig 150 méterre bekvártélyozzák magukat és odazsrajanak, húgyozzanak, hányjanak a homelessek a Szervita téri árkádsor alá/mellé/fölé/közé. De hagyták. Ergó nem hiszem el nekik, hogy az új főutcát jobban felügyelik majd!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 11:58:58

@airdace: Aszfalt! Kit zavar? Mert hogy engem nem, az tuti.

nyekk 2010.02.18. 11:59:28

Gyönyörű! Csak az a baj, -hogy mint minden ilyen grandiózus projektben- elhanyagolják azt, hogy az áruszállító gépkocsik hogyan közelítsék meg, hogyan parkoljanak a rakodás idejére.
Értem én, hogy szebb a zenélő szökőkút, mint az áruszállító tehereutó, csak mikor az üdítő szökőkutazás után innál egy sört, vagy ennél valamit, majd nem lesz, mert nem tudják odaszállítani. Mert azt is az áruszállítók viszik ám ki, nem ott nől...

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 12:01:19

@Gumineaux: A Múzeum körúton hiányzik még egy kopóréteg, azért olyan hepe-hupa, amúgy tényleg veszélyes most. Nem tudom, miért nem lehetett azt a réteget még októberben lerakni.

A kerékpársáv tényleg forró téma, megjegyzem, a Kerékpárosklub álláspontja az volt, hogy 1 forgalmi sáv, 1 parkolósáv, 1 kerékpársáv oldalanként. Ez lett volna a legjobb megoldás, ha már forgalomcsillapítunk (a Károly körúton pl. lesz sávszűkítés), de a közlekedésiek ragaszkodtak a két forgalmi sávhoz, így a parkolók mentek a levesbe, mert a kerékpárforgalmat másképp nem lehetett megoldani. Ja és a tervekben vannak rakodóhelyek, de azokat szintén majd csak tavasszal alakítják ki, a végleges kopóréteggel együtt, miközben a parkolók már megszűntek.

xszolixxx 2010.02.18. 12:04:19

A Westend oldalában van egy teljesen a járdába rejtett szökőkut pont az oldalbejáratnál. Ez a kút szépen végigcsinálja a programját aztán kb 10-15 másodpercig pihen mikor újra kezdi. A nyáron láttam amikor a fenti szünet alatt egy csaj kiugrott egy kocsiból és sietve a bejárat felé indult a szökőkúton keresztül.
Kapott egy kis beöntést :-) .

vincere 2010.02.18. 12:04:29

nagyon kíváncsi leszek, mindez hogy is fog kinézni. Bordeaux-ban sétáltam az ottani nagyméretű szökőkútban, nagyon kellemes tud lenni egy meleg nyári napon!

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 12:04:47

@nyekk: Ki mondta, hogy nem lehet megközelíteni? Szerintem éppen hogy egyszerűbb lesz, mert ha nem megy át a full Üllői út forgalma az Egyetem téren, akkor az oda tartó áruszállítók (akik feltehetően kapnak engedélyt a behajtásra) is könnyebben eljutnak a helyszínre.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 12:08:29

@városjáró: Hát, mindenesetre érdekes az ízlésvilágod, hogy általában a legtöbb kortárs dologra behánysz (már bocs), de burkolatban az aszfaltot tartod esztétikusnak. Na nem mintha az aszfalt egy nagyon új dolog lenne, de valahogy nem ezt kapcsolják az emberek egy reprezentatív belvárosi utca képéhez.. Erről mondjuk nagyon nincs mit vitatkozni, nekem az ipari beton jön be, neked az aszfalt :)

IndaMuncher 2010.02.18. 12:08:32

Ez eléggé off, de baromira tetszenek ezek a renderelt képek, mivel csinálják ezeket? :)

kovacssteve 2010.02.18. 12:08:44

Csak abban bizhatunk, h végre valaki megtanulja kezelni ezeket az alapvető problémákat, mert különben sosem lesz élhető a főváros...

Gumineaux 2010.02.18. 12:45:20

@airdace: Igazából nem a kerékpársávval – általában – van bajom, mert én is kerékpározom. De a Múzeum krt-on kifejezetten veszélyes, és arra gondolni sem merek, mi van akkor, ha mondjuk a Kecskeméti utca felé kell bicikliznem? Ott állandó jelleggel többen is parkolnak…és egyáltalán: egyik napról a másikra megszüntetni a parkolási lehetőséget elég hülye ötlet volt, az ott lakók autói nem tűnnek el egyik napról a másikra. Nem is értem, minek kellett oda kerékpársáv amúgy, mert a járda elég széles.
A burkolat meg néhol hihetetlen ronda, gondolok itt a kb 5-8 centire kiemelkedő csatornafedelekre és az Üllői utnál a mozi előtt az igénytelen, már porladó aszfaltozásra, jókat lehet rajta huppanni.

kovacssteve 2010.02.18. 12:47:36

a szökőkút jöhet, ritka jó hangulata van egy kellemes nyári napon!

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 13:00:59

@Gumineaux: Hát ezt most hosszú lenne kifejteni, de a lényeg az, hogy ilyen gyalogosforgalmú helyen _nem_ eresztjük össze a gyalogosokat a biciklisekkel. A másik az, hogy a járdán vezetett sáv általában veszélyesebb a keresztezések miatt. Persze, jó lenne egy kis sebességkorlátozás az autóknak, mert eléggé tudják nyomni, és mostani állapotban tényleg veszélyes, mert a biciklivel vagy felbuksz a csatornafedélen, vagy kimész a sávból. Mondjuk én azt tapasztaltam, hogy ha rendesen jelzek a kezemmel ilyen manővereknél, és utána meg is köszönöm, hogy beengedett maga elé az autós, akkor nem kerül senki veszélybe, és nem gondolunk csúnyákat egymásról.

A burkolat minőségét most nincs értelme firtatni, ez egy _félkész állapot_, úgy is mondhatjuk, hogy építési terület.

A parkolás nagy probléma. De ott kong a Pollack téri mélygarázs. Tudjuk, drága. De akkor sem megoldás az, hogy ilyen frekventált helyen egyesek ingyen tárolhatják az utcán az autójukat. Hiszen úgyis csak pár lakóé fér el, akkor inkább fizessen érte mindenki.

Amúgy mi az a güminó? Mert a guminőt még érteném ;)

Kuruttya 2010.02.18. 13:01:30

Elképesztő az emberek hozzáállása. A főutca végre egy igazán jó project, és mindenki csak sírni tud. Jó-jó, hogy ültetnek 73 fát, de minek vágnak ki hármat? Jó-jó, hogy 10 centi vastag a kő, de csúszik! És sorolhatnám.

Városjáró és többiek: "miattatok tart itt ez az ország".

@F.house: gyakorlatilag bármelyik modern raytracer tud ilyen minőséget produkálni :)

tonyo71 2010.02.18. 13:03:03

Az Erzsébet téren - talán a polg. mest. hivatal előtt, már szer az új burkolat...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 13:10:05

Hát ezek a kommentek tipikusan magyarosak. Ha valami történik, azt össz népi erővel muszáj fikázni, mert biztos nyerészkedik rajta, biztos szar lesz, biztos nem úgy lesz. Nade vegyük sorba.

- A belváros már nagyon megérdemelt egy ilyet. Elég gáz volt, hogy a világvárosunk közepe lepusztult kutyaszaros aszfaltból állt. Végre valakik összeszedték magukat, és költenek rá egy kicsit.

- Végre van egy kerület, amelyik nem úgy viselkedik, mint a hatodik kerületi barmok, és inkább vonzani akarja a közösségi életet, nem elriasztani. Szenzációs kiülős teraszok lesznek az új zónában. Ha vendéglátós lennék, már most vennék egy üzlethelyiséget arrafelé.

- A latyak mindenhogy csúszik, mindenféle anyagon. Mentem a mészkövön, amikor csak vizes volt, szerintem nem csúszott. Persze biztos fel lehet venni megfelelő talpú cipőt, ha valaki azt akarja, hogy csússzon.

- A mészkő egy természetes anyag. Ez azzal jár, hogy amikor megsérül, patinás lesz, ellentétben mondjuk az aszfalttal, ami pedig ronda. Igen, lesznek benne majd repedések, kitöredezések néhol. Nem sűrűn, mert a legtöbb kocka ép fog maradni. Baromi szép lesz.

- 5 milliárdért átépítik a fél kerületet. (Aki nem itt lakik azok kedvléért elmondom, hogy az Egyetem tér környékén átépítik az összes utcát, faltól falig, tehát egy fél kerület újul meg ebből a pénzből.) Szerintem ez ilyen minőségű anyagot felhasználva abszolút nem drága. És ha nem drága, akkor nem érdekel, ki dolgozott meg ezért a pénzért. Megdolgozott érte.

- Nem értem, miért kell alapból azt feltételezni, hogy biztos nem fog működni. Már jó pár helyen mennek a programvezérelt szökőkutak, hibátlanul. Szerintem megvan rá a technológia, nem egy olyan nagy durranás.

- Elég csak megnézni a látványterveket, és látszanak a fák. Károlyi utcán sose volt, Petőfi utcán sose volt, de persze lehet károgni jó hangosan, hogy hova.

- A hajléktalan kérdést nem oldhatja meg egy burkolati rendszer. Felesleges rajta számon kérni.

- A forgalmat kifele kell szorítani. Kint épülgetnek a megkerülő útvonalak, bent pedig lehet egyre jobban lezárni az átmenő forgalom elől. Ez meglehetősen jól működik már most is, csak meg kell nézni, mennyivel kevesebb az autó a belvárosban, mint mondjuk 10 éve. Csak persze oda kell figyelni a kinti részekre, és nem ilyen késve megkezdeni az M0 déli szekciójának bővítését.

- Az Erzsébet téren a nagy buszok mennek az új kövön, nagy tengelyterheléssel, és így is azt látom, hogy csak azon a pár helyen töredezik a kő, ahol nem jól közölték ki. A kő 95%-a masszívan viseli azt a forgalmat is, és ha odafigyelve kijavítják a kérdéses pontokat, minden rendben lehet, még ott is. Magyarországon még nem raktak le követ ilyen minőségben. Szinte úgy van illesztve, mint egy fürdőszoba-burkolat. Ehhez képest elsőre 95%-os teljesítmény szerintem nem rossz. Ráadásul a kőburkolat nem a nagy tengelyterhelésű járművek folyamatos közlekedésére van tervezve. Nem tudom, az Erzsébet téren hogy sikerült azt a forgalmat ráterelni, nem tudom, az mennyire végleges, de nem kéne. Az összes többi részen nem lesz ekkora forgalom.

- Olyan csodákat művelnek a burkolók, amikre még nem volt példa nálunk. Az Irodalmi Múzeum oldalán a lábazatból kivágtak egy csíkot, mert az előző szint nyoma látszott volna. Beleillesztettek egy ugyanolyan kőből kiszabott sávot, ugyanabban az osztásban, hogy szép legyen. Az aknafedelekbe úgy szabják bele a követ, hogy folytassa a mintát, stb. Ezeket is észre kell venni.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Fidesz szerintem egy antidemokratikus csíra, ha kétharmadot szereznek, határozott kísérletet fognak tenni a diktatúra visszaállítására. Iszonyúan kártékony a jelenlétük, nélkülük egy sokkal jobb országban élhetnének. De ez nem ok arra, hogy ne objektíven nézzem, ha valami történi. Itt nem minden tökéletes, például azok a nyársak a bicikliseknek nincsenek átgondolva, lehetett volna kisebb rumlival megoldani az egészet stb. De az összkép mégis messze pozitív, szerintem.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.02.18. 13:15:49

@Márai Coelhó: így is túlnépesedés van. Le a gyereke(se)kkel!
:)

Gumineaux 2010.02.18. 13:18:36

@airdace: OK. Megértem, hogy veszélyes a gyalogosok és kerékpárosok együtt használják a járdát.
„De ott kong a Pollack téri mélygarázs. Tudjuk, drága. De akkor sem megoldás az, hogy ilyen frekventált helyen egyesek ingyen tárolhatják az utcán az autójukat.”
Nem ingyen, a parkolás 400/óra, és ha jól tudom, este 8-ig.

“Hiszen úgyis csak pár lakóé fér el, akkor inkább fizessen érte mindenki.”
A lakóknak azért ingyenes, mert van parkolási kártyájuk, mert oda vannak bejelentve, mint állandó lakosok. Ez minden kerületben így van.

De igazából nem az autósok gondjain kesergek, mert sztem a belvárosban nincs szükség autóra, még ha mások ez is állítják. Engem az zavar, hogy az egészet kaotikusan, az igények felmérése nélkül, az ott lakókat kész tények elé állítva csinálták meg. Eszi-nem eszi alapon. És ha már itt tartunk: a lakások értéke is csökken emiatt, hiszen nemhogy parkolni de mosógépszerelőt vagy egyéb szolgáltatót rendelni is nagyon macerás.

Gumineaux 2010.02.18. 13:29:52

@Androidus: „Elég csak megnézni a látványterveket, és látszanak a fák.”
Bocs, de a látványterv mindent elbír. Nekem bizonyíték kell, nem ígéret, mert a tüdőm "látványterve" sajnos egyre rosszabb.
“de persze lehet károgni jó hangosan, hogy hova.” – Igen, mert ha nem ültetik BELE a földbe, hanem csak egy kis faládában sorvadozik a fa, akkor annyit ér, mint halottnak a kézcsók. Lsd. VI-VII. kerületi kis utcák, mondjuk ott a lakosság is hozzájárult hogy a gingkofákból már csak egy bot maradjon, a tövében háztartási hulladék…

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 13:32:22

@Gumineaux: "frekventált helyen" = a Múzeum körúton.

"a lakások értéke is csökken emiatt"
Akkor keress nekem olcsó lakásokat a Ráday utcában vagy a Liszt F. téren. Szólj, ha találtál (nem fogsz). Igaz, a lakók is kicserélődtek..

Azzal meg maximálisan egyetértek, hogy nem kérdeztek meg senkit. Ez nálunk így megy..
De van olyan kerület, ahol megkérdezik, voltam ilyen lakossági fórumon. Amikor a 70 év körüli néni visítva mondta, hogy nem kellenek fák az utcába, mert elveszik az autók elől a helyet, akkor inkább nem mondtam semmit...

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2010.02.18. 13:46:27

@Shopping : a lábukra a buszon. Bocsi, gyűlölöm az autósokat, eléggé unom, hogy mindenhol parholnak /jardan, kapubejaroban etc/.

Gumineaux 2010.02.18. 13:47:59

@airdace: „Akkor keress nekem olcsó lakásokat a Ráday utcában”
Nem úgy értettem, hogy most hipp-hopp olcsó lesz minden lakás az érintett részeken, hanem a lakás veszít az értékéből, mondjuk 5-10%-ot. Mert akinek van autója, esetleg nem fogja megvenni az enyémet, mondván, nem tud parkolni. Vagy nem annyiért. Ez nekem veszteség. Tudom, ez senkit sem érdekel, de attól még engem zavarhat, nem?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 13:57:22

@airdace: Felőlem lehet ipari beton is. De ez a köfetisizmus nagyon gáz.

@Álmos: Ostoba vótál már évekkel ezelőtt a blogomban is. Az maradtál ma is. Olvassá' több Városjártót és nem fox hülyeségeket beszélni rólam.

SZDSZPistike 2010.02.18. 14:07:08

Balatonfüreden is ilyen a szökőkút azt szotyi

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.18. 14:10:08

@Gumineaux: Én viszont pontosan úgy értettem, hogy a Ráday, Krúdy és más forgalomcsillapított utcákban nem picit csökkent, vagy ugyanannyi maradt, hanem másfél-kétszeresére nőtt az átlag négyzetméterár az átalakítás után. Ugyanis bőven vannak, akiknek nem a parkolás a fontos, hanem hogy belvárosi környezetben lakjanak minőségi közterületekkel. Meg persze a külföldiek is szeretik felvásárolni az ilyen ingatlanokat..

Tibike15 2010.02.18. 14:13:56

majd a koldusok tudnak hol fürdeni, jól jön egy intelligen szökőkút, gondolom horror összegért ebben a gazdaz országban

Kuruttya 2010.02.18. 14:16:18

@városjáró: tőlem tarthatsz ostobának, de a munkásságodba sajnos mindenhol belebotlok kedves kemtam/kambekk/városjáró, így eléggé tisztában vagyok az üldözési mániáiddal.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 14:31:43

@Álmos: Na ezzel be is buktattad magad. Gondolom más néven már nem mersz beégni nálam. Egyszer csak kihaltok végre...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 14:32:52

@Gumineaux: Akkor vigyázz, nehogy véletlenül a Petőfi utca környékére tévedj, mert ott már sorakoznak a földbe ültetett fák, és ha meglátod, romba dől az egész fröcsögésed.

Gumineaux 2010.02.18. 14:33:23

@airdace: „Ráday, Krúdy és más forgalomcsillapított utcákban”
Igen, ez stimmt, de ott, ahol nemhogy parkolni de megállni sem lehet – pl. árut szállítani – azokat a helyeket nem árazzák felül. :) Amúgy egyetértek veled, és nem kötözködni akarok. Elsősorban a Múzeum krt-ból indultam ki (fakivágás-kerékpársáv), ahol a forgalomcsillapítás legfeljebb vágyálom marad.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 14:33:34

Akit meg rogánék szökőkútápolási szintje érdekel, az kukkantsa meg a Ferencieken a nereidák kútját. 99-ben felújították, azóta stzáraz mint a szahara. Az is csak addig volt fontos amíg a renoválásra le lehetett nyúlnbi a zsét. Hazug, álnok banda. Hülye aki hisz nekik!

Gumineaux 2010.02.18. 14:38:22

@Androidus: „és ha meglátod, romba dől az egész fröcsögésed.”
Nem fröcsögtem, hanem kifogásoltam, talán joggal, mert OTT élek. Véleményem van, és nem félek kimondani, akkor sem, ha neked ez nem tetszik. Kicsit vegyél vissza, vérnoymásoddal minden rendben? :)

Kuruttya 2010.02.18. 14:38:54

@városjáró: én mindenhol ezzel a nickkel kommentelek, paranoiás barátom.

kobe333 2010.02.18. 14:45:32

15 éve vagyok V. kerületi lakos. Eddig MSZP irányította kerületet és fű se nőt, csak a pusztulás volt, már élhetetlen volt a kerület. Jött Rogán és elkezdődőtt valami, ami jó! Parkosítás, felújítások, körzeti betegellátás javult, gyerek támogatás, nyugdíjas támogatás, családtámogatás (és nem 1-2 ezer Forinttal). Minden újlépésről tájékoztatás kaptunk. Utcánk felújítása során minden ott lakó kérdőívet kapott, hogy észrevételeit jelezni tudja, még a megkezdés elött. Meglehetett tekinteni a terveket, fórumok voltak. Lakásunk értéke jelentősen nőt. Tudomásul kell venni, belvárosban élni, az egy életforma, más mint ha külső kerületben élsz. Ide nem kell autó, mert minden közel van.
Látszik a jó magyar mentalítás, minden rossz, semminek nem tudnak örülni, semmit nem tudnak értékelni.
Nem tudom miért kell riogatni az embereket a Fidesszel. Mert ők tudnak jót is alkotni? Fél a másik oldal, mert kiderül csak lopni tudnak! Amit bizonyítottak is az elmúlt 20 évben.
Jó lenne, ha csak azok szólnának a témához, akik itt élnek, és tényleg tudják milyen jelentős fejlődésen megy keresztül a belváros, ami az elmúl 20 évről nem mondható el.
A károgók meg nézzenek magukma - Tettem én valamit is Magyarországért? És az tökéletes volt minden szemponból? Vagy csak károgni tudok!!!
A fejekben kellene rendet rakni!!

Gallion 2010.02.18. 14:51:32

Marha jó ez a szökőkút! Aki meg ezen a burkolaton csuszkál az kérem nem tud normálisan járni. De ez meg ne a Rogán baja legyen már.

rmr 2010.02.18. 15:53:16

"Szerethető zsánerszobrok" = negédes, békebeli giccs. Betonkockákat és kohóüzemi alkatrészeket a közterekre! Most! Lol

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.02.18. 19:17:10

Vicces a poszt! :-)
Volt alkalmam ma bemenni a FUGÁ-ba, a padok kényelmesek, a kuka jópofa és tényleg képtelenség abból guberálni, a poller okés, a bicajtárolókat ki is lehet próbálni a FUGA előtt. A szökőkút ígéretesnek tűnik, habár a működés közben nem láttam, pedig csak be kellett volna dugni a makettot a konnektorba...de arra már nem volt képem :-)

VIII. Nagyapó 2010.02.18. 19:39:07

Valaki tud bármi bővebbet a 2. ütemről (Ferenciek tere)?

Az egy-két mondatból, amit hallottam, nekem úgy tűnik, hogy ez nem a klasszikus, a Kossuth Lajos utca elsüllyesztéséről szóló verzió. Akkor viszont fogalmam nincs, hova teszik a forgalmat...

Másrészt a Márc. 15. teréről sem értem, hogy lehet felhajtani a hídra.

Másrészt meg ha 4M-ból meg lehet oldani, hogy ne vágja ketté az autópálya a Ferenciek terét, akkor tényleg a elmehet a korábbi városvezetés a p*csába, hogy 20 év kevés volt hozzá...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 19:59:13

@Gumineaux: az egy mentséged lett volna, ha legalább látatlanban feltételezed, hogy úgyse teszik ki a fákat. Ha te is errefele laksz, és látnod kellett őket, már súlyosabb eset.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 20:01:05

@kobe333: az a vicces, hogy Steiner is a saját érdemének állítja be a Belváros Szíve projektet, az SZDSZ is, meg mindenki, aki él és mozog. Egy részét a fővárosi büdzsé állja állítólag, szóval a fene tudja, mi az igazság. Engem meg magasról nem érdekel, örülök neki, és kész.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 20:11:12

@retekblog: hehe, én is benéztem ma, és én se mertem bedugni :D

Egyébként nem nagy szám a kiállítás, ott van az a makett, ami kb. semmit nem mutat, ott van két festékszagú pad, a cövek, a kuka meg a bringakarika. Pont. Se egy tabló, se egy sornyi infó.

Ami élőben érdekes volt, hogy sokkal masszívabbak a cuccok, mint a renderelt képen látszanak. Egy olyan cövekben (miért kell pollernek hívni?) kb. tízszer annyi anyag lehet érzésre, mint abban a gombvégű rozsdamentes póznában. Ha valaki eltalálja lökhárítóval, lemegy róla a festék, a kocsit meg lehet majd generálozni. Esetleg kifordul a helyéből, ha nem szúrták le elég mélyre, de valahogy nem úgy tűnik, mint ami elgörbülne.

A formák is drabálisak a vastag fémek miatt. Igazából egyáltalán nem hegyesebb az a hegyesnek tűnő forma, mint az eddigiek, csak ilyen érzetet kelt. Igaz, az se jó dolog.

A ferdeség miatt szerintem sokkal több helyet foglalnak el a cuccok a kelleténél, ezt felesleges dizájnkodásnak tartom. A képeken ez se tűnik vészesnek. A képeken filigrán minden, a valóságban pedig bumfordi.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 20:36:35

@VIII. Nagyapó: amit eddig össze bírtam olvasni, annak alapján úgy tűnik, hogy a Kossuth Lajos elsüllyesztése egy távolabbi dolog, és bizonyos értelemben konkurál az új főutca 2. ütemével, mivel a Március 15. tér más kialakítást kíván hozzá.

Ami úgy tűnik, hogy belátható közelségben van, az a Ferenciek terén a közúti aluljáró eltüntetése. A felszínen, lámpás csomóponttal haladhat át majd az a néhány autó, ami az új főutcán megy. Lesz zebra is mellette, így nem muszáj lépcsőzni az átkeléshez. Ehhez képest a gyalogos aluljáró ki fog bővülni, mert a közúti aluljáró födémes részeit hozzányitják. Gondolom, üzletek lesznek benne, más értelme nem nagyon van. Szóval eltűnik az a borzalmas műtárgy onnan, felszabadul az a rengeteg hely, amit most elvesz.

Forgalmilag ezt úgy oldják meg, hogy amellé a sáv mellé, ami a Március 15. téren most visszatekeredik a híd lehajtójáról a rakpart felé, betársulnak szemközti irányú sávok is, tehát a rakpart felől ott direktben fel lehet hajtani a hídra (vagy akár a Kossuthra a másik irányban is, feltételezem). Tehát ott lesz egy kétszer két sávos, eléggé sűrű forgalmú rész, ami még mindig jobb, mint hogy most ugyanezeknek az autóknak azért kell végigvánszorogni az Irányi utcán, hogy azután a Ferencieken visszafordulhassanak a híd felé.

A Március 15. téren megszűnik a buszparkoló, mert nem lesz neki hely, mint ahogy a tér déli felén másnak se. De egyébként is széjjel lesz bombázva a tér, mert mélygarázs megy alá, és megszűnik a parkolás a felszínen. (A tér északi része is át lesz alakítva, de az nem függ össze a forgalomszervezéssel.)

Ezért aztán mindjárt két lámpás csomóponttal egészül ki a Kossuth Lajos, ami ugye azért nem baj, mert ha hullámba vannak állítva, akkor úgyis csak az elsőnél kell várakozni, ami így majd nem a Szép utcánál lesz, hanem a Március 15. téren. Ez módot ad arra is, hogy a Váci utca két részének sétáló forgalmát a felszínen összekössék. A Kossuth Lajos és az Irányi közötti részen megszűnik a forgalom. Az Irányi és Reáltanoda utcákkal nem tudom, mi lesz, de logikus, hogy forgalomcsillapítást kapjanak ezek után, mert innentől értelmetlenné válik rajtuk az átmenő forgalom.

Ha minden igaz, ezt az egészet még az idén elkezdik.

Namost a Kossuth Lajos elsüllyesztéséhez elég komoly lehajtók kellenek a Március 15. téren, amik szerintem nem férnek el még a Váci utca vonala előtt. Ergo ha van lámpás csomópont, rakpartról felhajtás, akkor ez kilőve. Ráadásul azért merek reménykedni, hogy ha egyszer ráköltik a milliárdokat erre az átépítésre, akkor pár év múlva nem verik szét.

Abban is bízom, hogy nem a "bírjon el sok forgalmat a Kossuth Lajos" vonal lesz hoszzú távon győztes, hanem a "kelljen minél kevesebb autónak a Kossuth Lajosra ráhajtani" irányzat. Hosszú távon el tudnám képzelni azt az utcát irányonként egy forgalmi sávval, plusz villamospálya, ami egyben buszsáv is. Inkább az, mint azok a szörnyű lehajtók, amik nem valók a belvárosba.

öntelt radírpók 2010.02.18. 20:39:57

@városjáró: az Erzsébet tér a fővárosé, nem a kerületé; a Nereidák kútját Demszky adta át nagy büszkén - csak úgy mint a Gödröt, a Király utcát, a Szabó Ervin teret, a Nagymező utcát, soroljam? Milyen állapotban vannak ezek ma, pár évvel a felújítás után?

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.02.18. 20:52:42

@Androidus: A cövekek üregesek és elég könnyűek, szóval ha autóval találkozik, ő jár rosszabbul. De talán ez így jobb is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.18. 21:04:36

@öntelt radírpók: Rogánkék orrbaszájba nyalják a Főváros seggét, hogy a BuSzi projekt mennyire belepasszol az ő Főutcás újrakövezésükbe. Úgyhogy ha Tóniék szíve igazán a kerületükért dobogott volna, már évekkel ezelőtt kierőszakolták volna demszkyéktől a rohadást eredményező hiányosságok felszámolását - kezdve a Gödörrel, befejezve a Nereidák kútjával.

záporjózsi 2010.02.19. 08:44:22

Csatlakozom azokhoz, akik a kőanyag megválasztását kritizálják. Elnézést a sarkos kifejezésért, de csúszik, mint a mosott hígfos. Pedig nem itt és nem most csúszik először, de valahogy mindig sikerül a 22 fokos irodában, az íróasztal mellől ezt kiválasztani.

záporjózsi 2010.02.19. 08:45:30

@retekblog: Az a lényege, hogy hajoljon el, gyűrődjön össze, mert így fogja meg az autót. Az autóst a saját gyűrődő zónája védi, a gyalogosnak ez a gyűrődő zónája.

záporjózsi 2010.02.19. 08:54:09

@Androidus: A buszok hova fognak ezek után elférni. szerintem a belvárosba és környékére legalább 30-40 autóbusznyi tárolóra lenne szükség. Ehelyett az egyetlen buszparkoló is megszűnik...
A felhajtás egyszerűsítése nem rossz ötlet, persze kérdés, hogy milyen hatással lesz a rakparti és a villamosforgalomra.

Ha egy kő ennyi idő alatt széttöredezik, akkor nincs rendesen lealapozva. A Ráday utcában is vannak ilyen szakaszok, a viacoloros BKV buszmegállók pedig sajnos nagyon el lettek szúrva. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon van fagy, ráadásul sokszor naponta kétszer fagy és olvad. Emellett nyáron hőség van...

hangulati 2010.02.19. 09:05:28

aki nagyot akar fingani, az be fog szarni.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 12:02:37

@retekblog: nem tudom, mihez képest könnyű szerinted. Ugye nem látok bele, csak a kivitelből, és a tapintás hidegségéből következtetek, hogy kb. ötször vastagabb a fala, mint annak az ominózus gombvégű botnak. Ráadásul lefelé szélesedik, ami több anyag is, meg statikailag is ellenállóbbá teszi. Szerintem sokkal merevebb, mint elődei.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 12:13:29

@záporjózsi: a buszok elhelyezése jó kérdés. Remélhetőleg van rá megoldás. A mélygarázs nem célszerű magas járműveknek, úgyhogy a felszínen kellene keresni. Régebben láttam a rakpart mentén parkoló buszokat. Az a lehetőség vajon még megvan?

A gránitnak nincs gondja a fagyással, a mészkövet meg nem teszik járművek alá. A mészkő eróziója szerintem bele van kalkulálva. Majd fokozatosan egyre erezetesebb lesz, de nem fog rosszul állni neki. Sajnos nem ez a gond, hanem az, hogy a gránitot nagyon-nagyon precízen kell lerakni, hogy bírja a forgalmat. Ma megnéztem az Erzsébet teret, és sajnos romlott a helyzet. Ahol elkezdődik a kitöredezés, ott terjed :(

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 12:20:34

@Gumineaux: jut eszembe, ma arra volt dolgom, és egy füst alatt kanyarodtam egyet, és megszámoltam a fákat a kedvedért.

...izé, 74 :)))

Najó, szóval ez legalább 68, földbe ültetett fát jelent. Pontosan azért nem tudom megszámolni, mert a Kecskeméti utcán van egy rakat régebbi foghíj-pótlás, kisebb-nagyobb fák. A fene tudja eldönteni, hogy az egy nagyobbacska példány a friss telepítésből, vagy egy vézna a tavalyelőttiből. 5-6 ilyen eldönthetetlen fa van. Szóval a 73 beígért fa gyakorlatilag egytől-egyig a földben van. Sajnos ebből 46 az Október 6. utcán van. Tehettek volna kicsit többet a déli részekre.

záporjózsi 2010.02.19. 13:12:29

@Androidus: Egy kétszintes mélygarázs mellé beférnek, csak a belvárosban valószínűleg inkább tálcásakat építenek, mint szabadon beállósat. Szerintem az is megfelelne, ha készülne 2 db., 4 állásos fel- és leszálló, emellett a Margit hídtól Északra, üresen álló rakparti parkolót kineveznék buszparkolónak (A Lánchíd melletti édeskevés...), tényleg dedikáltan a buszoknak. Hátránya, hogy magas vízállás esetén a turisták megszívták, az pedig nem különösebben jó országimázs....

kötözködő 2010.02.19. 13:16:10

De miért kéne a turistabuszoknak a belvárosban parkolni? Álljanak meg a metró (villamos) mellett valahol kint, akkor a helyet sem foglalják, a levegőt sem rontják. A turisták úgysem gyalogolnak egésznap, de ha mégis, két jegyet meg tudnak engedni maguknak.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 13:40:24

@záporjózsi: hát, beférni befér, persze, csak elgondolkodtató, hogy érdemes-e. Ugyanakkora űrméretben, ugyanakkora költséggel kétszer akkora alapterületű (ha nem nagyobb, ha hozzávesszük, hogy a lehajtókat/felhajtókat is gigantikusra kell méretezni) parkoló személygépkocsik eltűnnek. Akkor inkább menjen le kétszer akkora alapterületű személykocsi, és szorítsunk helyet a felszínen a buszoknak.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 13:49:42

@kötözködő: még jegyet se kellene hozzá venniük. Elég egy megfelelően kiképzett leszállóhely. Busz kiteszi a csoportot, majd elhajt, ki a parkolóba. Amikor a csoport végzett, rácsörög a sofőrre, az bejön, és fölszedi a már ott várakozó csoportot. Ha tetvészkednek, a mellettük strázsáló motorosrendőr már szedi is be a pénzt.

Működhetne ez így is, nem csak úgy, hogy az Astoria előtt órákig áll a busz a kiskörút forgalmi sávjában, amíg ott bolhászkodnak a bőröndökkel, rendőr meg persze sehol...

záporjózsi 2010.02.19. 13:53:23

@kötözködő: A buszoknak a belvárosban megállni kell tudni. Ld. a Zsinagóga mellett. A 2 villamosjegy pedig egy rossz vicc, egy turistacsoportot, amelyiknek van kb. 2 napja megnézni a várost, nem fogsz villamosra szállítani. A célterületen le kell pakolni, legfeljebb kétórás séta, utána be a buszba vagy az étterembe. Utána délutáni séta, majd vissza a szállásra.

@Androidus: A felszínen is kell szgk parkoló, lassan alig lehet majd találni. Aki pedig valamiért az autóban "lakik" (munkaeszköze), az el fogja kerülni a belvárost. A ki/behajtókat azért jól is el lehet helyezni, akkor a buszok sem foglalnak akkora helyet.

záporjózsi 2010.02.19. 13:58:14

@Androidus: A szállodákhoz azért illene kijelölni busz ki- és berakodó helyet. Egy tisztességes turistacsoport bevagonírozása kb. fél óra. Ha gyorsak és szervezettek. Értelemszerűen a látnivalóknál gyorsabbak (kb. 3-8 perc), viszont ott ha fél órát maradnak csak, akkor a busz nem ér ki a parkolóig és vissza, azaz pöfögni fog, de értelmetlenül.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.19. 15:31:27

@záporjózsi: sajnos nálunk be van csontosodva az az elképzelés, hogy vagy van parkoló sáv, és akkor végig állnak az utca hosszában, vagy nincs, és az ott élők bekaphatják testületileg. Átmenet nincs. Pedig ha mondjuk megnézel egy Rákóczi utat, és annak járdáját, észre lehet venni, hogy a gyalogosok tényleges forgalmi zónája sokkal keskenyebb, mint a kiképzett járda. Van ott újságárusbódé pl. ami mellett nem torlódik a gyalogosforgalom. Ergo simán ki lehetne alakítani olyan öblöket, ahol egy-egy autó elfér, végszükség esetére. Lehetne mérni aranyáron a parkolási díját az ilyen parkolóknak, az ott lakóknak pedig nem adni rá kedvezményt, viszont a mélygarázsra igen. Így elérhető lenne, hogy akinek rövid időre (rakodás) muszáj ott állnia, az ne szívja meg, és azt is el lehetne érni, hogy a helybéliek ne az utcán tárolják az autóikat. Tehát ahol most egyáltalán nincs én oda is tennék parkolóhelyet, és ahol pedig van, azt megritkítanám, és átadnám zöldfelületnek, gyalogos-zónának a területet. A Vámház körúton látok valami öblös parkolóhely-kiképzést, bár mondjuk azt kétlem, hogy a megfelelő mennyiségű mélygarázs is meglenne hozzá. De az irány mindenesetre jó.

A buszok felhajtóját pedig hiába tervezed meg okosan, a 2 méteres magasság helyett akkor is 6 méter kell, szélességben is egy méterrel több, és valami ráfordulási ívvel is kalkulálj, ha nem 1 busz/garázs mennyiséggel dolgozol :)

záporjózsi 2010.02.19. 23:12:56

@Androidus: Abba gondolj bele, hogy a busz max. 4 méteres, a parkoló szintjeinek szerkezeti magassága is van. Az autóbuszok felállása jó esetben 45 fokos szokott lenni, mert úgy előre könnyebben kijönnek. A lejtőnek a lejttörései okoznának inkább problémát.

A Rákóczi úton szerintem is meg kellene oldani a parkolást, több okból is. egyrészt nem biztos, hogy kell oda 2 sáv, másrészt helyenként a járdából simán lecsíphető a parkoló.A szélső 2,5 méter sok helyen 1-1 parkolónak tényleg lecsíphető. De ezzel manapság nem lehet választást nyerni. A Rákóczin nekem tuti elég lenne 2×1 sáv + busz/villamos + parkolók.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.20. 10:41:00

@záporjózsi: én abba gondoltam bele, hogy a busz max nem 4 méteres :) Sokféle van, a legmagasabbak az emeletesek. Egy kamion 4 méter magas kábé, a busz emeletéről meg szépen rálátni a tetejére. 5 méter körül lesz az. (Próbáltam rákeresni, de nem találtam épkézláb referenciát a méretekre vonatkozóan.) De igazából nem értem, miért van jelentősége. Ha személykocsikat teszünk a föld alá, ugyanakkora kiásott gödörrel sokkal több helyet nyerünk a felszínen, mint ha buszoknak képezzük ki. Ebben ugye egyetértünk?

tabaniember 2010.02.22. 21:12:42

A Nereidák kútjából régebben nyaranta jött víz. Csak miután ott mosakodtak a hajleszok, egy ideje már nem nyitják ki a csapot. Úgy járt, mint a Döbrentei téri kis vízmedence az Erzsébet királyné szobor mögött, meg a másik a Rác fürdő előtt. (Illetve: azokat el is tüntették nyomtalanul. Egyszerűbb volt, mint elhessegetni közfürdőbe a hajléktalanokat...)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.22. 22:49:28

Nem mindegy miért nem működik? A lényeg hogy szarnak rá, mint ahogy az egész Ferenciek terére is szarnak. De bezzeg a Szabadág téri új szökőkútra majd majd nem fognak szarni, mi? Lófaszt nem. Ja és padok, meg kukák. Ha járt valaki mostanában a Vörösmarty téren és nem vak, láthatja mennyire fontosak Belvároskámáknak a padok és kukák...
Ne szopjunk már be minden menetrendszerinti maszlagot emberek!

záporjózsi 2010.02.23. 08:45:33

@Androidus: Jaj... Közúton legfeljebb 4 méter magas jármű vagy járműszerelvény közlekedhet útvonalengedély nélkül (hosszban ez 15/18.75 m, szélességben 2,55 m). Az autóbuszok 3,6-4 m magasak szoktak lenni. Itt viszont arról van szó, hogy ha nem lehet a felszínen megoldani (mert valószínűleg ezért szüntetnek meg értelmes buszparkolót), akkor akár a föld alá is be lehet őket tenni. A lényeg, hogy a turisztikai célok közelében lehessen kirakni a turistákat, mert az a "megoldás", hogy majd békávéznak nem fog játszani...

Gumineaux 2010.02.23. 11:00:10

@Androidus: Köszönöm, hogy megszámoltad.
Azért lényeges a fa-kérdés, mert statisztika szerint a belvárosiak 3 évvel fognak kevesebb ideig élni a légszennyezettség miatt. (www.levego.hu/tevekenysegeink/legszennyezes) Nem dohányzom, de sokszor van bronchitiszem.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.23. 20:45:02

A Henszlmann utcában már kint van egy sor cöve... izé, poller, vagy hogy is kell mostantól hívni :) Hát, így sorban még brutálisabb. Kb. 20x20 cm az alapterülete, és a tetején is van vagy 8x8 cm. Ahogy néztem, fúrnak neki egy kb. 30-40 centis lukat, és beleállítják. Szerintem ha eltalálnak egy ilyet, kifordul majd a helyéből a kővel együtt, esetleg kettétöri. Hamarabb, mint hogy elhajoljon.

Ilds. 2010.03.04. 12:56:17

Nagyon tetszett ez a poszt, érdekelt a téma is. Minden két hétben arra sétálok hónapok óta, hogy hogyan halad az építkezés. Múlt héten jártam arra, igencsak halad, szépül.
Nagyon tetszik ez a megvalósítás. Minden!
Az egész ország területén így kellene újítani, építeni, és örömmel közlekednénk mindenhol.
Pár éve tetszik az V. kerületben lévő fejlesztések, újítások sorozata!
Remélem és reméljük, hogy nem tesznek tönkre semmit egyesek, és minden időben karban lesz tarva. :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.03.05. 23:14:12

Élőben annyira nem veszélyesek a pollerek. Belül üregesek. Szerintem ha nekik megy egy autó, elhajlanak majd - és talán az ütközési energiát is elvezetik. Csak tudnám, hol fognakk ezek Leddel világítani?! Mert az Okt. 6. utcán már kintlévő oszlopkon egy darab Led csík sincs (és nem is lesz, ahogy megnéztem). Viszont a Szabadság téri kövezés és szökőkút kezd formát ölteni. Egységnyi területen ez lesz a kb a negyedik burkolat- és kandeláberstílus. Eszem-faszom megáll!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.03.10. 03:03:36

Remélem, rendesen lebetonozzák azokat a cövekeket. Ahogy nézem, kb. 40 centire van ledugva egy kb. 8 cm átmérőjű, sima cső. Nem tudom, hogy a 20x20-as alapterületét hozzáragasztják-e a mészkőhöz, de ha igen, az nem sokat ér szerintem, mert úgyis lerohad róla. A csőnek kell megtartania. Márpedig - és nem én adtam a tippet - a ferdesége miatt, ha oldalirányba megütik, az a kilengéséhez képest piciny átmérőjű csőnek elég komoly erőkart jelent. Ne legyen igazam, és ne lássunk pár hónap múlva körbe-körbe forgó cövekeket.

Pihe a lepkelány 2011.06.03. 18:22:22

"legfeljebb a kiskölykök fognak ott pancsolni a kánikulában"

tavaly vittem a pici fiam, idén is eszébe jutott valahogy, már kétszer voltunk, természetesen váltóruhával, törölközővel.

muszáj, annyit könyörög érte, neki ugyanolyan jó szórakozás mint a strand, ha nem jobb.

nekem kicsit ég a fejem, de mit tudok csinálni, ennyit kibírunk.
Elképesztő volt a múltkor is, azt mondja a tömegben "anya jó itt, ugye?" :)

annyira prolinak érzem magam ilyenkor.......... de legalább nem vagyok egyedül ezzel, más anyák is vannak.
süti beállítások módosítása