100 7815 2Van néhány nagy üres placc Budapesten, amelyeket a legnagyobb jóindulattal sem lehet térnek hívni. Jobb híján ezért közlekedési csomópontoknak nevezzük őket, bár annak sem felelnek meg igazán (némelyiküknél egyáltalán nem oylan könnyű elevickélni egyik járműtől a másikig, főleg nem kerekeken). Na most négy ilyen nagy kereszteződést megpróbálnak "kitalálni" és ötletpályázatot írnak ki az Örs vezér tér, a Flórián tér, Újpest városkapu és a Határ út városközponttá fejlesztésére.

Mint a Napi Gazdaság írja, több fordulós ötletpályázatot szeretne kiírni a főváros a négy csomópont fejlesztésére, amelyeken naponta félmillió ember fordul meg. Mondjuk ez a mondat nem túl biztató:

A koncepciót a napokban tárgyalja a városképvédelmi és városfejlesztési bizottság, ha elfogadják, akkor ki lehet írni az ötletpályázatot

Vagyis most döntenek arról, hogy legyen-e többfordulós ötletpályázat, amiből még nem biztos, hogy lesz terv, amiből még kevésbé biztos, hogy lesz valóság - na de ne legyünk ennyire pesszimisták. Örüljünk, hogy felfedezték végre ezeket a hibákat és kivételesen megkérdezik az ott élőket is, hogy mit szeretnének.

Mivel mindegyik helyszínen fővárosi vagy fővárosi céges tulajdonú területek is találhatók, a főépítésziroda azt javasolja, hogy a főváros a megvalósításhoz szükséges forrás önrészét a helyszínen lévő ingatlanok felértékelődéséből biztosítsa, és lesznek olyan elemek, amelyekre uniós forrásokat is bevonhatnak. Jelentős magánerős fejlesztésre számítunk - nyilatkozta a Napinak Beleznay Éva megbízott budapesti főépítész.

Na akkor lássuk sorra milyen "gondolatébresztőket" javasol:

"A Határ úti csomópont és a már épülő Köki páros városrészközponttá válhat, s míg a Kökinél a kereskedelem, a Határ útnál a szállodai és az iroda funkció dominálhat. A Ferihegyi repülőtér irányából ez a város keleti kapuja, kívülről befelé a legutolsó olyan pont, ahol megállítható az autóáradat."

Flórián tér: "az Árpád híd levezetése szétverte az óbudai belvárost, elvágva a régészeti területtől és a Flórián tértől. Itt elsősorban az elszakítottság feloldását, a kapcsolatrendszer megteremtését várjuk a ötletpályázattól"

Újpest városkapu: "a hatályos terv olyan hatalmas infrastruktúra-fejlesztési és kisajátítási költséggel, emellett nulla fejlesztési lehetőséggel valósulhatna meg , ami irreálissá teszi a megvalósítást. Ha kevesebb aszfaltot és többszintes felhasználást céloznak meg, akkor a híd megvalósulási esélye középtávon megnő."

Az Örs vezér teréről sajnos semmi közelebbit nem mondott, pedig kíváncsi lennék mit lehet kihozni a két kerülethez tartozó közlekedési csomópontból, ahol ugye épp a közelmúltban akadályozták meg a metró-HÉV összekapcsolást.

Azt viszont hozzátette, hogy "az összes kiválasztott helyszín a fővárosi stratégiai és közlekedési tervekhez igazodik. A közlekedési rendszerterv megfogalmazta a déli körvasúti körgyűrű megépítését Határ úti érkezéssel, ez elemi érdeke a városnak, megvalósulására azonban akkor lesz esély 2020-ig, ha sikerül olyan megoldást javasolni, ami értéket és forrást teremt."

[Fotó: Tömegközlekedő]

Frissítve: íme a program honlapja - www.ter-ero.info

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest flórián tér köki várostervezés örs vezér tere határ út x. ker xiv. ker iii. ker iv. ker xxi. ker újpest városkapu belső-óbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr141528706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2009.11.16. 13:33:24

És arról az apróságról se feledkezzünk meg, hogy Zugló momentán a Bosnyákra akar városközpontot csinálni; az Örs másik felén levő Kőbányának meg már van sajátja, egy "kicsit" odébb.

qwertzu 2009.11.16. 13:47:51

Az Örs vezér térre van egy fantasztikus "ötletem". Kössék már végre össze a metrót a hévvel! Minden más csak ez után következhet.

webmestar 2009.11.16. 13:53:06

OkoskaTörp: XI.ben meg most épült fel az ötödik városközpont (az ember egy idő után nem számolja). Jelen esetben egy bevásárlókp-iroda-lakóház betontömbjét nevezték el így. LOL? Az...
Örsön nem igazán érdemes semmit csinálni, a nép így is jól elvan ott (Ikea-Sugár közti placcon a punkok pl.).

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.11.16. 13:56:22

@qwertzu: Ez már egy ideje mindenki előtt egyértelmű, a BKV vezetésének kivételével.

Neménvótam 2009.11.16. 14:05:59

A Moszkva térről már legalább 10 éve ötletelnek, terv maradt minden.

OkoskaTo:rp 2009.11.16. 14:06:52

Tényleg. A cikkhez esetleg be lehetne linkelni magának a TÉR-erő programnak a weblapját is. www.ter-ero.info/

SumQuiSum 2009.11.16. 14:11:55

P+R parkoló persze sehol nincs említve... Pedig az örshöz és a kökihez vagy a határ úthoz kellene egy óriási parkoló vagy ingyen, vagy egy buszjegy ára per nap (7:00-17:00 vagy hasonló) rendszerrel.

v.l 2009.11.16. 14:20:38

nekem egyetlen egy fenomenális ötletem volna: egy rakás parkolóhelyet, tegnapra!

szeretném, ha a külső részekből érkező emberek emberi módon tudnák elhelyezni az autóikat, és késztetést éreznének, hogy átszálljanak a tömegközlekedésre.

ez parkolóhelyek nélkül lehetetlen, senki nem várhatja el reálisan, hogy pl. vecsésről vagy a lőrinc-külsőről valaki sárga busszal közelítse meg a kökit, megduplázva ezzel a menetidejét...

aztán ha marad pénz, akkor javasolnám a tömegközlekedés fejlesztését, aztán ha még mindig marad pénz, akkor még mindig javasolnám a tömegközlekedés fejlesztését, esetleg ha még ezek után is marad egy kis pénz, akkor még hidakat is lehetne építeni (nem alighasznos gyalogoshídra gondoltam a város közepén, amit mostanság sok okos tóbiás ajánlgat, hanem sokkalhasznosabb rendes hídra a város szélein, hogy ne kelljen bemenni a városba).

Joey AK 2009.11.16. 14:34:08

Nem értem a Florcsival mi a baj... De tényleg. Gyalogosan minden pikk-pakk elérhető (vagy az a baj, hogy le kell menni egy aluljáróba, meg vissza?) még kerekes kocsival is akadálymentes, bár úgy egy kicsit kerülni kell.
Autóval is jól járható, kifejezetten jót tett, hogy van újra Budai Rakpart, és így le van szűkítve a felhajtás a Szentendrei útról a hídra, viszont 2 sávon jöhetnek a Vörösvári út felől. A Megyeri híd is sokat javított a helyzeten.
Tehát gyalogosan, kerekes székkel, biciklivel, autóval, busszal, villamossal jól járható.

Hol itt a probléma???

(félek a gyökerek mindjárt nyafognak, hogy 2x4 sáv bicikli út kell, meg egy autó megsemmisítő minden BKV megállóba - hogy másnak se legyen már jó - és valaki ezt majd komolyan veszi... Ugye nem?!)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.11.16. 14:40:49

Mázsa tér?
a többi nem olyan súlyos. Az örsi metrót föld alatt kéne kivinni legalább Cinkotáig. Ott úgyis van rendezősín meg hely, a forgalom is nagy odáig.

felucca 2009.11.16. 14:46:13

Az a porbléma, hogy ezek a "közlekedési csomópontok" valójában nem közlekedési csomópontok, hanem egy elcseszett, elavult tömegközlekedési koncepció által okozott várossebek. Normálesetben, normál városban ezeknek a helyeknek a jelentősége megegyezik egy útkereszteződés jelentőségével. Ettől ugyan még lehet ingatlanfejleszteni, csak először tegyük rendbe gondolatilag a dolgokat!

Jokkura 2009.11.16. 14:53:48

A városközpont plázát jelent? Vagy üvegfalakkal határolt betonplacot? Akkor inkább zöld teret,ahol fúj a szél és tisztul a levegő!

OkoskaTo:rp 2009.11.16. 15:10:06

Már az is sokat dobna ezeknek a tereknek a kinézetén, ha az alvállalkozóknak kiadott bérletpénztár sufnikat a kitalálóikkal és engedélyezőikkel együtt felgyújtanák.

De az ötletelést én is teljesen feleslegesnek tartom, ha egyszer a BKVval esélytelen bármit is megoldatni, a terek körüli ingatlanok pedig magánkézben vannak.

has 2009.11.16. 15:16:33

Építsenek az összes aluljáró mellé zebrát! Így legalább tovább lehet lassítani a forgalmat és még több puhatestűt lehet eltenni lábalól.

AczélGyuribácsi 2009.11.16. 15:28:47

Na gyorsan takarodjon el az összes városfejlesztő a Városkaputól!
Ez északon az egyetlen P+R parkolós TÉR!!!
Nem közigazgatási tér, hanem földrajzilag, területileg!
Mi a fsznak ide városközpont??? Friss levegővel öblíti a környéket, közel a Duna, kell a pihenő/sétáló rész is, főleg, hogy Angyalföldtől Újpestig a vonzáskörzetben ezrével épültek a köcsög panel lakóparkok, társasházak!
Ha az ezekbe betelepítettek 99% nem újpesti/angyalföldi, hanem idegen, de fiatal házaspár, akkor azoknak nem 222. plázára meg hasonlókra van szükségük!

Inkább az Északihoz tervezett hídról kellene pofázni!
Hogy emiatt végig a vasút mellett megszüntettek, lebontottak mindent...

Kerti Öröm 2009.11.16. 15:30:25

Ezek a "városközpontok" az alább okok miatt nem alkalmasak az autóáradat megfogására:
1. Kellő kapacitású (pár ezer férőhely) P+R parkolók kialakítása gyakorlatilag lehetetlen, mert annyira be van építve a környékük.
2. Többnyire már a dugóövezeten belül vannak. Ezért csúcsidőben már nehézkes autóval megközelíteni őket, illetve már nem okoz időnyereséget, ha itt szállnak át tömegközlekedésre.

A megoldást csak az jelentené, ha a dugóövezeten kívül, leginkább az M0 csomópontjaihoz közel lévő nagy bevásárlóközpontokhoz hosszabbítanák meg a meglévő/épülő metróvonalakat, amibe beleilleszthető a M2-HÉV összekapcsolása az Örs-ön. Ezeken a nagy bevásárlóközpontokon már adott a nagyszámú parkolóhely, és a jó autós megközelítés. "Mindőssze" a tömegközlekedésüket kellene megoldani (nem óránként járó buszokkal), és kisebb csodákat lehetne művelni. Ekkor tényleg megérné az agglomerációból beutazóknak átszállni a tömegközlekedésre.

Ezen kívül a vasúti összekötő alagút lenne még értelmes beruházás a Nyugati és a Déli pályaudvarok között. Egy 15-20 perces Újpest-Kelenföld menetidő elég versenyképes lenne.

ügyfélszolgálatos 2009.11.16. 15:30:56

@SumQuiSum: A Határ útnál volt parkoló de lezárták egy sorompóval és egy állítólagos "parkoló" cég ami egy kiszuperált bódéból árulja a 400 ft/óra árú jegyet. Amit nem tudtak sorompóval lezárni az beton (!) tömbökkel zártak el vagy korláttal... Talán nem kellene az ilyen kamucégeket burjánzani hagyni...

SumQuiSum 2009.11.16. 15:40:26

Elnézést, lehet én nem fogalmaztam eléggé egyértelműen. Amit most legtöbb helyen P+R parkolónak neveznek, az egy vicc. A határ úti helyzetet nem ismerem, csak kedves ügyfélszolgálatos olvtárs leírásából, de az biztos, hogy az örsi P+R méreténél fogva csak a Fehér úti ex-bkv ház saját parkolója lehetne.
Egy IGAZI P+R parkoló akkora, mint az Árkád. Még egyszer: nem az Árkádé, hanem az Árkád maga. Vagy fel kéne húzni egy ugyanakkora tornyot, mint a BKV ház, lefelé is pár emelet, és üzemeltetni benne egy automata parkolót. Helyileg megoldható, csak az elcseszett utasforgalmi megoldást kéne megoldani a buszvégállomásnál pl úgy, hogy a bkv háznál járda legyen végig és csak a cédrus felőli oldalon lehessen megközelíteni autóval a hátsó részt. Szegény egység sugarú gyalogosok ha piros, ha zöld, jönnek a metró felől vagy fordítva és vagy 3x olyan széles áradatban, mint a zebra. És még nekik áll feljebb, ha a felfestésig állsz autóval...

isti77 2009.11.16. 15:47:12

A Flórián térrel én sem értem, mi a probléma, akinek nem felel meg a mostani helyzet, az nézze meg a 30-35 évvel ezelőtti képeket, és próbálja meg elképzelni, milyen lenne a közlekedés, ha felüljáró helyett egy körforgalom lenne ott, egysávos macskaköves utakhoz csatlakoztatva.
Azon viszont én is csodálkozom, hogy még senki nem akarta a faluház előtti óriási zöld területet beépíteni. Hála Istennek...
Viszont Zuglóban lenne tennivaló, nem csak az Örs, de pl. a Bosnyák tér is, ahol 2009 végén csak lépésben lehet átmenni a kereszteződésen, ha nem akarja sz ember, hogy szétessen az autója. És ha már itt tartunk, ideje lenne végre a Nagy Lajost osztottpályássá, és 2x2 sávossá tenni, hogy teljes hosszában olyan legyen, mint most a Bosnyáknál, kb, 100 méteres szakaszon. Ha a Hungárián meg tudták csinálni 15-20 éve, itt is biztos meg lehet (régen a Hungária is pont ilyen volt, egyik fele autóút, a másik fele susnyás).

redriot77 2009.11.16. 16:41:16

P+R, P+R és P+R. Különösen az Örsnél. Röhely, hogy a Fehér úton a Finommechanika előtt vmi lakóparkot(?) kezdtek építeni, pedig ideális volna a terület óriásparkolónak.

Szomorú, hogy a négyes metrónál is először a P+R-ekről mondtak le költségcsökkentés ürügyén. :/

Kanadában a torontói HÉV megállói mellett CORA parkoló méretű P+R-ek vannak. Kb. az egyetlen parkoló, ahol figyelnem kellett hogy melyik szektorban, melyik sorban hagytam az autót. Nem mondom, hogy ide is ekkorák kellenek, de vicc, hogy a Gyakorló úti panelek előtt P+R-eznek az emberek, a beljebb lévő részen pedig az Árkádba igyekvő aranyifjak hagyják a tízéves béemvét, négyesgófot.

Chewbaca · http://pallas70.hu/tanfolyam/merlegkepes-konyvelo-tanfolyam.php 2009.11.16. 16:53:33

hát hajrá... nem ártana 1-2 súlyos logikátlanságot feloldani (pl. örsön a hévet összekötni a metróval ahogy az itt már szóba került meg ilyenek). Amúgy szerintem erősen parkosítani kéne és gödör, vagy éppen eiffel tér féle központokat létesíteni.

cso zsi 2009.11.16. 17:49:57

@Kerti Öröm: Pályaudvar összekötésre még lehetne alkalmazni a leendő 4-es metró alagútját a Keletitől Kelenföldig.
Lecsökkenne a Déli-összekötő terheltsége is.

kispista2 2009.11.16. 18:07:27

@cso zsi: A metró derékszögben keresztezi kelenföldet, összekötni nem lehet.

A p+r parkolókatr a város szélére és az elővárosi vasút és hév megállókhoz kell tenni, mert egyrészt a metróvégállomásoktól kifele eső részeken is dugó van, másrészt ott terület sincs.

Parkolóház építési költsége 1-3 m ft/autó, erre közpénz garantáltan nem lesz.

De p+r céljára használható pl. a Váci úti tesco is.

cso zsi 2009.11.16. 18:32:33

@kispista2: "A metró derékszögben keresztezi kelenföldet, összekötni nem lehet."

www.metro4.hu/nyomvonal.php
"A szakasz a későbbiekben három irányban fejleszthető tovább:

* a Kelenföldi pályaudvartól - Gazdagrét érintésével - Budaörs irányába,
* a Bosnyák tértől Rákospalota felé,
* a Bocskai úti állomásból kiágazva - a Fehérvári úton át - Budafok városközpont felé."
www.metro4.hu/images/main_nyomvonal.jpg
Semmivel sem rosszabb, mint a jelenlegi Déli összekötő "derékszögű" kanyarja a Budaörsi útnál.
Már máshol is felvetésre került, hogy párhuzamosan kellett volna a vasúttal felszíni érkeztetést csinálni Kelenföldön, mert akkor egyszerűbb lenne a Budaörs felé vezetés.

cso zsi 2009.11.16. 18:42:49

A Váci úti Tesco parkolója magánterület. Mint a többi nagyáruházé.
Jelenleg épp a XIII. kerület az, amelyik a Hungária gyűrűn kívül is fizetőssé tette az utcákat. Bizonyos helyeken még az ott lakó albérlők sem tudnak leparkolni, az utcák egyébként üresek. Most is lakóövezeteket tesznek fizetőssé, illetve a tavasszal az eddig ingyenes rakparti P+R-t is fizetőssé tették.
Tény, hogy a kerületet teleépítették irodaházakkal (jó részük üresen áll), de az is tény, hogy rengeteg új lakóházat építettek, mélygarázsokkal. A jelenlegi garázsárakat nem ismerem, de a régebbieknél egyértelmű volt, hogy senki nem vesz meg +6 négyzetmétert milliókért. (A lakások nagy része sem kelt el, talán épp ez miatt?)

Jokkura 2009.11.16. 18:47:14

Ha az autósnak (és nem csak nekik) 10 m többet kell gyalogolniuk leesik az aranygyűrű a lábukról .Nem muszáj a tömegtülekedés szájába tenni a P+R-t,100-150 m belül is lehet gondolkodni,Úgyis kell a mozgás a billentyűzetkalapáloknak.
Városfejlesztés Podmaniczky óta halott dolog,csak sóhivatal,sok pénzért.

SumQuiSum 2009.11.16. 19:39:06

@Jokkura: Gondolom azt Te is belátod, hogy nem ott bukik a koncepció, hogy a metrómegállótól csak 100 méterre tudnak P+R-t létesíteni, és már építenék is, de ezt az autós társadalom ezt elfogadhatatlannak tartja, valamint a Levegő Munkacsoport is protestál, mivel a 100 méter alatt sokkal nagyobb környezeti terhelést okoz a tegnap esti babfőzelék, mintha a kocsiból 20 méteren belül már a metróvagonokba pufognánk ki....

Veronka 2009.11.16. 19:50:32

@Jokkura: Vonszolj 2-3 kiskorút vagy babakocsit meg csomagokat tömegközeledve, mindjárt rájössz a dolog ízére :((

Veronka 2009.11.16. 19:53:32

egyébként az egyetemen hosszú éveken keresztül féléves téma volt ilyen csomópont tervezés. Kb 50(?) változatban meglehet mondjuk a Móricz körtér vagy az Éles-sarok, meg a többi :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.16. 20:56:07

Alapvetés: A Studio Metropilitana kapja be a lompost! A többi meg legyen a kövekező városvezetés gondja, ha kérhetem!

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.11.16. 21:43:18

nem értem, már megint miért az sm-en csattan az utolsó kommentben az ostor, 2 db tanulmányt csináltunk, fővárosi megbízásból, mégcsak nem is mind a négyet. nem értem, hogy ebben mi a rossz.
egyébként meglátásom szerint a flórián téri fejlesztés a legesélyesebb, és annak van legnagyobb támogatottsága, mind az önkori, mind a lakosság mind a civilek és a szakmai vélemények szerint is.

Jokkura 2009.11.16. 22:14:37

@Veronka: Bocs 20-30-40 éve nem voltak gyerekek?,nem vásároltak az emberek? vagy csak jobban tudták beosztani a munkából fennmaradt időt? nem volt jellemző dolog a 70 években ( de a 80 -ban sem) a mikró,a mosogatógép ,stb de talán jobban osztották be az időt és nem hagyták el magukat ,a tv és szgép előtt órákat,hogy utánna meg rohanhassanak és panaszkodjanak,hogy nincs idő és ordít a gyerek

Jokkura 2009.11.16. 22:21:08

@SumQuiSum: Igen pont az elsatnyult autós réteg ellen írtam,A Lebegő Lumpen Csoport meg ne akadékoskodjon,hanem lapátra ,áróra ,és akkor mondhatják,hogy LEVEGŐT!Sajnos azt kell mondanom ,hogy a babfőzelék nem trendi ,mert nem BIO :) hanem jó és megfizethető és laktató!
De céloztam valami értelmes emberre is ,sajnos már nem él.
Meg volt ollyan is ,hogy Közmunkák tanácsa (?) ,megint kéne,a sok nem dolgozónak ! mennyi mindent ,mennyivel olcsobban meg lehetne csinálni!

has 2009.11.16. 22:25:37

@Jokkura: 30-40éve nem kellett 10-12órát dolgozni.A család általában egy keresetből is megélt, nem kellett a város másik végébe , vagy ne adj isten egy másik városba utazni a munkáért, mert a szomszédban is volt.
Amúgy meg hajrá! Együnk fakenyeret kőkéssel

cso zsi 2009.11.16. 23:04:08

@Jokkura: 30 éve besétáltam a munkahelyemre, most egyórányi az út tömegközlekedéssel (autóval 15-20 perccel kevesebb).
30 éve két közért, és két hentesüzlet volt 100 méteren belül, de egy-egy villamosmegállónyira megint volt élelmiszerbolt.
Zöldséges csak az utóbbinál, vagy villamossal elgurultunk a Lehelig, két megállót.
Helyettük irodaházak állnak, és csak metró van, lépcsővel.
Anyám nem tud metrózni, nem csak a lépcső miatt. Anno jóval kevesebben laktak a környéken. Most van 500 méternyire pár diszkont, ebből kettő csak autóval, vagy gyalog közelíthető meg. Autóba ülve viszont a drasztikusan olcsóbb városszéli kínálatokból válogat az ember.

SumQuiSum 2009.11.16. 23:09:34

Kedves Jokkura,

szerintem egy tagadószó felett elsiklottál mondatomban. Azt írtam, hogy én, mint az elsatnyult autós archetípusa, örülnék, ha lenne pépluszer, ahonnan gyalogolhatnék 100 métert, vagy akár kétszer annyit is.
Az alapvető probléma, ami megoldásra vár, hogy a tömegközlekedési vonalak külső szakaszán nincs lehetőség nagy mennyiségű gépkocsi ideiglenes tárolására kultúrált körülmények között. Mondjuk, ahogy korábban írták, valahol Cinkota és Kistarcsa kórház között. Amíg ez nincs, vagy az Árkád parkolójában hagyom autómat max 2. órára (mielőtt jönnének a fikázások, egy 13 éves középkategóriás autóról van szó), vagy bemegyek verdástú', éppen mi a célravezetőbb.
Az esetek 90%-ban az autózás az, sajnos...

Joey AK 2009.11.17. 01:19:15

@dzsilla: És mi lenne a Flórián téri fejlesztés?
Csak mert még éppen közlekedhető, van szolgáltató egységből éppen elég (még sok is!), és van nagy tér kutyát futtatni, biciklizni.
Kéne rá hordani 40 emelet üvegpalotát 14.000 férőhelyes irodával, meg 2,5M/nm loft lakásokkal? Vagy mi lesz a fejlesztés tárgya?

Joey AK 2009.11.17. 01:21:02

@has: persze, nem kellett 10-12 órát dolgozni, kellett 16-ot, apám annyit dolgozott, azért nyomkodom most a laptopot nagy kényelmesen. Régen se lehetett megélni 8 órás munkából, pontosabban jutni nem lehetett belőle sokra.

Joey AK 2009.11.17. 01:22:08

Amúgy hogy a Pesti rakpart fizetős lett, az szerintem példátlan...

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.11.17. 08:15:01

@Joey AK: az majd a pályázatból derül ki, de a felmérés szerint a lakók egy jobb parkot akarnak szökőkúttal, a kereskedők meg több parkolót. illtve szívesen lecserélnék az üzletközpontot egy szebbre, de egyébként semmi nagyobb szerkezeti változtatást nem említettek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:06:51

@dzsilla: Az a baj veletek baszki, hogy amihez hozzányúltok, az csak tovább rohad. Felszinmaszatoló, szarpaskoló gépezet részei vagytok. Kár tagadnod. Abból éltek, hogy ebben a városban évtizedek óta nem történik érdemi változás. Egy tszetosza ájtatoskoó álcégnek vagytok a hülye (vagy hülyített)alkalmazottai. Kolonc vagytok Bp nyakán.Nézzetek már magatokba! Mi a retkes faszt kellene fejlesztni szerintetetk pl az Örsön? He? Nincs még elegendő ötlet rá, mely az elmúlt 30 évben megszületett? Valaki említette hogy az építészhallgatók elsős feladata az ilyen terek újraálmodása. Olvastál akár csak egy ilyet is már? Mi a kurvaéletért akarjátok évről-vre, hónaról-hónapra feltalálni a melegvizet? Megmondom neked: mert ebből éltek. A semmittevő papírmunkából.Elég volt belőletek, és a hozzátok hasonló szervezetekből.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.11.17. 09:16:56

@városjáró: nemcsak olvastam, hanem csináltam is ilyeneket. egyébként pont az örshöz semmi közünk sincs, illetve ebből a megközelítésből netántalán nem az sm-re kellene haragudnod, hanem arra, aki ezt az egészet szerinted így működteti.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:27:49

@dzsilla: Nyomatékosan megkérlek, mondd már el nekünk, hogy mi hasznot tudtatok eddig tető alá hozni Bp életét tekintve? Hunyadi té? Kossuth-Rákóczi tengely? Aluljárórehabilitáció? Belváros újjáélesztése? Csupa szarzsák. Lépj ki a picsába ettől a cégtől, és magad is meglátod kártékony ál-munkavégzésű jellegét.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:33:02

@dzsilla: De tudodmit? Adok egy esélyt. Mesélj konkrétan a Határ úti agylás értelméről nekünk. Mégis mit szeretnétek kihozni a végén? Mert én hiába mondom azt, hogy legyen ott egy második népliget, ha a közművek, az felszini infrastrultúra, a már leboltolt telekspeklációk, nohdácu kiadott érvényes ép.engedélyek gátat szabnak bármiyen fejlődésnek. Arra meg nehogymár ötletbörzét akarjatok kreálni, hogy a volt Aero Szálló homlokzata ezután kék legyen-e, vagy sárga...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.11.17. 09:34:23

@városjáró: na na na. sm-et, meg minden szervet lehet csesztetni, de ne személyeskedjünk már

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:48:08

@~dá~: Miért ne személyeskedjek? Te is tudod, hány lelki faszrázós expozét hallhattunk már az elmúlt 20 évben. Én - aki csak hobbiból vagyok jelen ilyen helyeken - már vagy tucatnyit hallgattam végig. Legtubbi a tavaly májusi Hunyadi téri fórum volt. Olyan hülye volt szegény lány a SM-tól, mint az ólajtó. Fingja sem volt a valóságról. Nem hibáztatható szegény... csak odatették másvalaki helyett, aki már a nevét sem merné vállani Hunyadi tér ügyben. Vagy meséljek a nagysikerű Moszkva tér rehabilitáiós ugatásokról? Ahol négy órán keresztül paskoltuk a szart annó a Városházán, mire fel kiderült, hogy semmire sincs pénz, paripa, fegyver...
Komolytalankodó szatelitcégek azt kapják tólem, amit érdemelnek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:48:55

Jav: Idén májusi volt az a Hunyadi téri fórum

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.11.17. 09:53:52

@városjáró: na ez így korrekt : ) én csak arra kértelek, hogy ha egymásnak estek kommentelők, akkor azt ha lehet diszkréten tegyétek :D

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 09:57:35

A főépítészasszony valóban jófej nő, de a legtöbb amit pl a Budapest Szive projektben igérni tudott jövő nyárig, az a Szabadsajtó utcai felszni zebra felfestése volt. Ennyire van a Főváros együtemben a saját fejlesztési álmaival... Minek erőltetni akkor a semmit?

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.11.17. 11:49:41

Városjáró szerintem alapvető tévedésben él az sm hatáskörének tekintetében, de én nem vagyok az sm, és többet nem is szeretnék véleményt formálni ez irányban, mert mindig ez a vége. nyilván van igazság abban, hogy nem úgy működik, ahogy kellene, de elhiheted, hogy nagyon sok minden nem rajtunk múlik, maximum úgy tűnik.
egyébként ezt az egészet a főépítész találta ki, nem az sm, az ő megbízására készítettünk el két tanulmányt (Flórián tér és Újpest), ezek közül az újpestiek foggal körömmel ellenezték a pályázat kiírását, mivel pontosan tudják, hogy mit akarnak csinálni ott azon a helyen. ezt mi tolmácsoltuk a főváros felé, innentől kezdve rájuk van bízva, hogy ettől függetlenül kiírják-e a pályázatot oda is vagy sem. a másik két helyszín tanulmányát a revolutio consulting készítette, fogalmam sincs az ottani eredményekről, tervekről.
arról, hogy mi a véleményem az egészről, nagyon szívesen beszélgetek szívesen bárkivel személyesen.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 12:32:58

@dzsilla: Hát persze, ti csak egy közvéleménykutató, szondáztató cégecske vagytok, akik csak dolgozgatnak, ahogy a megbízóik kérik... Lószart mamam! Ezerrel aládolgoztok a húgyagyú fővárosnak, utána meg - amikor már a századik fölösleges, fiókban maradó tanulmányt kérik rajtatok is számon az emberek - széttárjátok a kezeteket. Hát nem, barátaim. Ennek nincs értelme.
S ha van véleményed, írd meg ide! Nem kell a személyes fűtés. Az ezer mellébeszélésnek adhat teret.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 12:38:02

Újrakérdezem: Mesélj konkrétan a Határ úti agyalás értelméről! Mit szeretnétek kihozni a végén? Mert én hiába mondom pl. azt, hogy legyen ott egy második Népliget, ha a közművek, az felszini infrastruktúra, a már leboltolt telekspekulációk (nohdácu kiadott érvényes ép.engedélyek) gátat szabnak bármiyen civil fejlődésnek. Vagy ott is kész kerületi tervek vannak, csak épp a nagyokos megbízótoknak nincs róla halovány fingja sem?! Ne legyeteke hülyébbek a hülyéknél!

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.11.17. 12:42:28

@városjáró: újra mondom, hogy a tanulmányt az örsre és a határ útra a revolutio consulting készítette.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.11.17. 12:51:26

@dzsilla: Akkor boccs. Bár nekem egykutya vagytok mind - de ez legyen az én sötétségem.

Quick_6 2009.11.18. 14:40:49

Hév föld alá dugása és közvetlen kapcsolat (közös peron) az M2-vel. Vagy az M2-t építsék ki a HÉV pálya rovására. Ezekből sose lesz semmi mivel hülyék a vezetők.
süti beállítások módosítása