Verók István, terézvárosi polgármester kiakadt a szép csendes kerületben haladó autósokra, kerékpárosokra valamint a szomszédaira. Kívánságlistáján amúgy logikus kérések vannak, de így peticiószerűen a Fővárosnak elküldve elég furán hat a kezdeményezés.:

1. A főváros készítsen olyan új közlekedési koncepciót, amelyben a közösségi -, gyalogos-, kerékpáros- és autós közlekedés összehangolásra kerül.

2. A főváros kezdje meg az 56-osok tere alá tervezett hatalmas mélygarázs megépítését a VI. kerületre zúduló gépkocsiforgalom csökkentése érdekében.

3. Budapest belvárosában a jövőben a sétálóutcák és autómentes területek kijelölése és kialakítása összehangoltan történjen a kerületek között.

4. A budapesti általános iskolákba vezessük be az ingyenes és egyben kötelező KRESZ oktatást. Ezt követően - a kerékpáros közlekedés elterjedésének támogatása mellett – fokozottabban tartassák be a közlekedési szabályokat a biciklistákkal is.

5. 14 éven felül legyen kötelező a KRESZ vizsga, és legyenek azonosíthatóak a kerékpárok.

6. A BKV és a különböző városnézésre szakosodott cégek erősen környezetszennyező buszai helyett csak modern, alacsony szennyezőanyag-kibocsátású buszok közlekedhessenek a belvárosban.

(Via: ingatlanmagazin)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés autó kerékpár mélygarázs terézváros vi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr191390756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tronguy 2009.09.18. 15:11:45

Nem vagyok a rajongója, de speciel ezekbe a pontokba nem nagyon tudok bele kötni. Mondjuk tényleg jobb lett volna, hogy ha tervezeteket is csatolt volna, mert ez így csak panaszkodás javaslat nélkül.
Az ócska városnéző buszokat én is gyűlölöm, és nem is tudom elképzelni, hogy egy cég, hogy engedheti meg magának, hogy az eszközei ilyen állapotba működjenek.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.09.18. 15:58:10

Tényleg nem lehet belekötni. Csak hát ugye, megint az van, hogy van 23 kis királyság és a nagykirály, s lám most egyik kiskirály szól a nagykirálynak, hm. Valahogy ez nekem kampány szagú. Bár lehet Veróknak is van egy kis (vagy hát, hm...) vaj a füle mögött, miről tereli a gyanút.

Valószínűleg a 2010-es budapesti választások lesznek a legvéresebbek, van egy olyan megérzésem...

rmr 2009.09.18. 16:04:59

:D

Elég viccesek az ilyen ultimátumszerű izék. Ha nem teljesül, mit csinál a hatker, talán kinyilvánítja függetlenségét?

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.09.18. 16:36:34

@thyles újra: Lopnak tovább.

Ha meg teljesül akkor minden jól megy, tehát lehet lopni.

kispista2 2009.09.18. 16:42:04

Mivel ellopták az önkormányzat vagyonát, a fővárossal fizettetnék ki a beruházásaik költségeit.

Az külön vicces, hogy sittes verók szerint a kerékpárosok okozzák a káoszt, és nem a szabálytalanul parkoló, meg kereszteződésekbe beragadó gépjárművek.

sanyikácska 2009.09.18. 16:43:24

Lehet, hogy ez a fószer egy pöcs (mert minden politikus az), de itt konkrétan hol van elege a bringásokból? Ja, hogy nekik ne kelljen má' KRESZT tanulni?

Forest (törölt) 2009.09.18. 16:52:09

@sanyikácska: Pedig tisztán érződik a pénz szaga: Mert hogyan lehet meggyőződni a kerékpáros KRESZ tudásáról? Vizsgával (pénz) Hogyan jut el addig? Kötelező tanfolyammal (pénz) A kerékpár mitől lesz biztonságos? Műszaki vizsga (pénz)
Honnan lesz az azonosító jel? Rendszámgyártás (pénz)
Mindez persze a jól ismert szlogennel, aminek azért van (lenne) valóságalapja: "Mindez a kerékpárosok és a közlekedés többi résztvevőinek biztonságos közlekedéséhez elengedhetetlen"
És ha már van azonosító jel (hűha, innentől nem csak a szabálytalankodó autósoknak lenne szégyenfala az Indán?) Bizony, lehet bűntetni (pénz)
Nem értem, mit nem értesz? :)

Forest (törölt) 2009.09.18. 16:56:03

Amúgy ez a folyamat tisztán látszik ha a kerékpárosok létszámnövekedését (kerékpározás népszerűsítését) látjuk, előbb vagy utóbb a befektetett pénzt (kerékpárutak stb) szeretné a városvezetés valamilyen formában visszakapni.
Vissza is fogja.
Most éljük a rászoktatás időszakát.

kispista2 2009.09.18. 16:57:10

@sanyikácska:

www.ingatlanmagazin.com/10724/A_VI_keruletnek_kezd_elege_lenni_az_V_keruleti_setaloutcakbol

"Az elmúlt években jelentős számú - sajnos gyakran szabálytalanul közlekedő - kerékpárossal a belváros közlekedése mára kaotikussá vált."

Verók elvtárs szerint a kerékpárosok miatt kaotikus a közlekedés, nem az össze-vissza lezárt utak meg szabálytalan gépjárművek miatt.

De tegyünk a gyalogosokra is rendszámtáblát, meg kötelezzük őket kresz-vizsgára!
De egyúttal a kerület határán irassunk gyorstesztet az autósokkal is, és akik nem tudják elég jól, azokat nem engedjük be a kerületbe.

mement 2009.09.18. 16:57:49

Az autokon van rendszam es megis kinyirnak valakit hetente, az azonosithatosagnak nincs visszatarto ereje. A rendszam semmit nem old meg, fokozott rendori jelenlet kene.

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2009.09.18. 16:58:16

Hány garázs áll a városban üresen?

kutya vacsorája 2009.09.18. 16:58:48

@Forest: aki kimegy a forgalomba, ismerje és tartsa be a szabályokat - a saját érdekében is. verók amúgy ingyenes kresz-oktatást javasolt... nem vagyok a kampányfőnöke, de nem csak teréz anyának lehet igaza.

Von Teese 2009.09.18. 17:01:16

A uszokban Igaza van. A civilszervezet nyomása miatt az új alacsonypadlós buszokat szétszórták a városban. Ez még nem is lenne gond, de fokozatosan az összes 20-25 éves "fekete motoros" öreg Ikarust rakják a Belváros járatokra, mert a külvárosba kellenek a kocsik. Vegyük az 5-ös buszt, augusztustól szinte csak Öreg Ikarus, a pár Alacsonypadlós kocsit kivéve. 15-ös buszon is sok öreg Ikarus napközben. 133-asról levették a 400as Ikarusokat, mert kellenek Újpestre, a nyugdíjasok meg mégmagasabb padlót mászhatnak. Stb stb stb stb...

A BKV jelenlegi stratégiája az, hogy rombolja szét mindazt, amit az ABA éra kiépített. Azaz a típuskiadást, a budai hegyvidékre ill belvárosba lehetőleg új, újabb környezetkimélő típusok közlekedtetése, stb stb stb...

Mindebben a VEKE is vastagon statisztál.

Végre egy politikusnak felnyílt a szeme.

Durchzugabwicklungskommandant 2009.09.18. 17:03:36

Nekem különösen a buszos dolog tetszik. Csak a buszokat meg ki fogja megvenni? Talán Ő maga.

Én majd a miniszterelnöknek is írok ilyeneket:

- Keressen mindenki havonta nettó másfél millát (Euroban)

- Legyen minden nőnek hatalmas melle

- stb, stb

A kivitelezést leszarom, csak legyen és kész!

Kopiás Attila Steve 2009.09.18. 17:06:27

@sanyikácska: A kerületben mozdulni nem lehet az autóktól, mert az összes kerületi rendezési koncepció a köztereket autópálya vagy parkoló fogalommal tudja elképzelni. Itt a legkisebb az egy lakosra jutó zöldterület aránya, mégis véreset kell izzadni, hogy a maradék pár fát ne vágja ki azért hogy mélygarázst építtethessen helyette. Többtucat milliárdos nagyságrendű korrupciós ügy zajlik nálunk, országos sajtó érdeklődésével. Éppen be akarja záratni Budapest szórakozónegyedének kábé felét.

Na ebben a kontextusban "vicces", hogy pont a bringások okoznák a kerület bajait. Mind a hat ponttal teljesen egyetértek, fanatikus bringásként is, nem ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy az utóbbi évek tapasztalata alapján pontosan tudom, hogy ha pl azt mondja, hogy a "Hunyadi teret fel kell újítani annak érdekében, hogy az emberek kellemes környezetben pihenhessenek", akkor a lábjegyzetben mindig becsusszan egy 500 fős mélygarázs, ami mondjuk háromszorosára növelné a helyi gépjármű-forgalmat, azaz lőttek a csendes pihenésnek, és valahogy ""a mélygarázstól függetlenül" mindig kiderül, hogy pont beteggé váltak azok a fák, amik útjában állnak az építkezésnek, hát nem ki kell őket vágni? Évek óta, minden kijelentésénél ez a tapasztalat. Ezzel a szemmel nézve mondjuk eléggé más a javaslatai fekvése...

Goo 2009.09.18. 17:10:03

BKV-gyalogos bérletet, kötelező jelleggel, minden gyalogosnak! Persze előtte kötelező KRESZ-vizsgát nekik, azt is pénzért. Tiszta aranybánya ez a város.

GaZe 2009.09.18. 17:11:21

@Forest: Jah, Hollandiában, Dániában is ez mind megvan.
Ott aztán van minden biciklin rendszám, meg elkérik a bringás jogsidat ha kerekezni akarsz túúúristáskodás közben.
Borzalmas egy helyek is ezek, tragikus, fertő, térdig gázolnak a vérben hiszen a kerékpározás maga az apokalipszis.

Ne csökkents forgalmat, ne korlátozd a sebességet, mert a végén még élhető lesz a hely.
giga mélygarázs.
Príma.
És ADDIG hogyan jutnak el az autók? Ott teremnek? Ahol autóút vezet, ott autók is lesznek.
Nekem itt dőlt meg, hogy a faszi komolyan gondolja.
Emlékeztek még? Mélygarázs a nagymezőben, fakivágással indítva.

TH 2009.09.18. 17:18:35

@Von Teese: hál' istennek nem terület szerint osztják ki a buszokat. Tudom, hogy a budai és a belvárosi nyugdíjas fontosabb, mint az újpesti, de hát azért talán annyira mégsem, esetleg máshova se ártanak az alacsonypadlós buszok. sztem ez egy nagyon értelmes és logikus lépés volt. Jobb, ha minden járaton van legalább 1-2 alacsonypadlós jármű a rászorulóknak.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.09.18. 17:19:00

@Von Teese:
ennyi ostobaságot egy rakáson....

@GaZe:
Dániában rendszám a bicikliken???

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.09.18. 17:28:01

Igaza van, nem lehet hagyni, hogy csak úgy sétálgassanak az emberek fizetés nélkül. Be kell vezetni ezeket - ideje már, régi terv.
m.blog.hu/8k/8ker/file/gyalogos_havi.jpg

meg ezt is

m.blog.hu/8k/8ker/file/j%C3%A1rdamatrica.jpg

vvvv15 2009.09.18. 17:37:07

@Von Teese:

A 200-as szériának nem nagyobb a károsanyagkibocsájtása, mint a 400-as szériának. Mindegyik típus esetében van Euro 0, 1, 2 motor attól függően, hogy melyik mikor és milyen motorcserét kapott. Ennek következtében egy ugyanolyan motorral rendelkező 200-as kevesebb károsanyagot bocsájt ki, mivel kevesebbet fogyaszt (260: 100 km-en 40L, 415-ös 100km 50L). Egyébként midibusz létére a legtöbb károsanyagot a 405-ösök bocsájtják ki, a 70-80 literes fogyasztásukkal (azaz 2-szer annyit fogyasztanak, mint egy 260-as). De a Volvok sem nevezhetők környezetbarát buszoknak, az Euro 3-as motorjukkal és a 70-80 literes fogyasztásukkal. Pl. még egy Euro 2-es motorral rendelkező 280-as is kevesebbet bocsájt ki náluk, hiszen a fogyasztása 20-30 literrel kisebb. Nagyon jó ez a koncepció, alacsonypadló kell a külvárosba is, a légszennyezetség pedig egyébként sem a buszok miatt ilyen nagy. A Levegő Munkacsoport kimutatása szerint pl. Budapesten közlekedésból adódó légszennyezetség mindössze 6%-áért felelős a tömegközlekedés, annak ellenére, hogy a tömegközlekedést az utasok 60%-a használja (ennek több, mint fele buszt is), miközben autóval csak a lakosság 40%-a közlekedik. Szóval nagyon remélem, hogy nem fogják felborítani a mai jól műkődő rendszert, amit egyébként a mozgáskorlátozottak szervezeteivel közösen alakítottak ki. A terézvárosiak pedig nem is értem, hogy milyen BKV buszok miatt reklamálnak, hiszen a VI. kerület belsejében egyáltalán nem közlekednek buszjáratok, hanem csak trolik és 4/6V, kivéve a 105-ös járatot.

movhu 2009.09.18. 18:08:39

@ZIU9: Te ilyen fogyasztási adatok mellett hiszel a 6%-BAN ? És még akkor nem mentünk bele, hogy milyen az arány, ha a szálló por, mint legveszélyesebb anyag arányát nézzük. Abban az esetben a tömött BKV busz egy főre vetített adata is rosszabb, mint egy benzines autóé.
Ja, és ne felejtsük el, a Levegő M. Csop. az, aki bebizonyította papíron, hogy Magyarország csak bukik azon pénzügyileg, hogy autók is vannak az országban.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.18. 18:09:25

Jaaaajj, milyen idétlen...ezek nyilván olyan "követelések", amibe normális ember nem tud belekötni. Érdekes, hogy egy olyan ember írta, aki saját bevallása szerint is max. egy évig lesz még polgármester, ha addig nem tartóztatják le, mint szomszéd kollégáját... Amúgy már tényleg jó lesz, ha a Fidesz megvalósítja a régóta szükséges terveket, és megszünteti a kerületi önkormányzatokat, és létrehoz helyettük 8-10 kirendeltséget. 23+1 jól-rosszul működő önk. nem tud várost vezetni-és tervezni.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.18. 18:15:24

Ebben az országban mindenki meghülyül, ha eltölt néhány évet valamilyen hatalmi pozícióban?

Ilyen alapon javaslom a rendszám bevezetését a felelőtlen ovisok által hajtott rollerekre, és a lábhajtányos 3 kerekes kismocikra is. Nem beszélve a babakocsikról, amiket kismamák tömegei taszigálnak össze-vissza a vadregényes VI. kerület utcáin, bizonyíthatóan a környezetben komoly kárt tevő, kisded utasaikkal.

sárkányka 2009.09.18. 18:31:09

Nem tudom, mi a probléma, hacsak, hogy még nincs Karácsony. Hibátlan kívánságlista, majd jön a Jézuska és teljesíti, mert hogyan másképp....
A bringa azonosítására vonatkozó ötletet külön díjazom. Az autósok fizetik a temérdek útdíjat, ami elősegíti az építést, felújítást, karbantartást, majd jönnek a biciklisek tömegével és ki akarják szorítani az autósokat a városból. Ellehetetlenítik a közlekedést, alig lehet őket kerülgetni és még tüntetgetnek, felvonulgatnak. Ezek az utak nagyobb részt az autósok pénzéből épültek, mint a jelenlegi bicikliutak is. Helyeselném, hogy legyen kötelező rájuk a rendszám, biciklis alapvető KRESZ vizsga és fizessenek ők is útadót. A befolyt pénzből épüljön mindenhová szép bicikliút, elválasztva az autóúttól és mindenki legyen boldog.
Tudom, népszerűtlen leszek..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.18. 18:40:15

Engem az az 5. pot érdekelne:
5. 14 éven felül legyen kötelező a KRESZ vizsga, és legyenek azonosíthatóak a kerékpárok.

Aki KRESZ vizsga nélkül megy ki az utcára, azt lőjük fejbe? Vagy elég csak a bicikliseket? Egy smkp. jogsi vizsgával együtt manapság 35 000,- Ft. Gondolom a bringás sem lehetne sokkal kevesebb, elvégre a költségekben elenyésző a különbség. Verjük már át a parlamenten, hadd legyen még pár állami lehúzás, meg haveroknak kiosztható tanfolyam! Na, lécci, lécci, lécci! És hogy akar felrendszámozni minden biciklit egy olyan országban, ahol a mopedeket sem képesek? Ja, és kötelező biztosítást is akarok a bringákra! És teljesítményadót is. És persze műszxaki vizsgát félévenként, mert kopik az a fránya fékbetet.

ehhh 2009.09.18. 18:42:13

forest: "Most éljük a rászoktatás időszakát."
Szerinted a kokódílerek öklös pofonokkal szoktatják rá a népet a cuccra?

a szomszéd cigányember 2009.09.18. 18:50:10

bringásként szeretném üzenni ennek az embernek, hogy a kurva anyjátpot kívánok

Manyizga (törölt) 2009.09.18. 18:52:47

Szerencsére Magyarország jó régen aláírt egy nemzetközi egyezményt, amely szerint nem követelhet KRESZ-vizsgát/jogosítványt kerékpárosoktól. :)

Ugyanolyan erős szerződés (csak régebbi), mint amelyik a halálbüntetést tiltja. Azt se lehet felbontani. ;)

vvvv15 2009.09.18. 18:55:25

@movhu:

Ez teljesen reális, ha az arányokat megnézzük. Budapesten csúcsidőben közlekedik 500.000 autó és 1400 BKV busz.
Általánosságban:

Szóló busz:
elszállított utasok száma: kb. 60-80 fő (járat kihasználtságától függően - csúcsidőn kivül nyilván kevesebb, akkor viszont pont emiatt nagyobb az autót használók aránya).
Fogyasztása: 40-50 Liter

Gépkocsi:
Elszállított utasok száma: 1-3 fő (szintén átlag)
Fogyasztása: 4-5 Liter

Azaz, egy átlagos szóló busz 8-szor többet fogyaszt, mint egy átlagos kocsi, viszont 50-60-szor több utast szállít ell.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.18. 19:54:10

@sárkányka:
Jólneveltségem tiltja, hogy személyedet durván leminősítő, vagy sértő jelzőket írjak, de tudatom veled, nagyon nehéz visszatartani magam.

Én ugyanis autósként befizetek sokféle adót. Akkor most nekem megengeded, hogy időnként ingyen kerékpározzak a városban? Vagy fizessem én is meg az általad megálmodott adót? És képzeld, két bringám van. Van egy országúti, és egy bmx gépem. Mindkettő után fizessek, vagy elég ha csak az után, amivel éppen közlekedek? Mert ugye, egy seggel két bringán én sem tudok ülni.

Steerio 2009.09.18. 20:55:18

@sárkányka: "elválasztva az autóúttol" - és melyikünk tud repülni? vagy hogyan gondoltad, hogy ezek soha nem fognak találkozni? na, és ahol igen, ott lesz a baleset. sok.

Az adót ugye az alapján fizeted, hogy mennyire amortizálod az utat, na de itt hadd idézzem saját magamat máshonnan:

"Én hajlandó vagyok fizetni! Teljes mellszélességgel támogatom a kerékpárosok adóztatását, ha arányban áll az autósokéval. Igenis mi is fizessük meg az utak karbantartásának ránk eső részét, ez így igazságos. Fel is ajánlom, hogy befizetem a GKM-nek sárga csekken ezentúl évente az összeget. Na de lássuk csak, mennyi is volna az.

Korábban volt a súlyadó, ami minden megkezdett 100 kilogramm után 1200 forintot jelentett. Esetemben a fizetendő összeg évi 0 Ft lett volna. Ezt hajlandó vagyok befizetni visszamenőlegesen is.

Most van a teljesítményadó, ami nevével ellentétben attól is függ, mikor gyártották a járművet. A bringám több mint 16 éves, egy átlagos ember pedig 100-150 wattot tud leadni folyamatos üzemben, így esetemben a fizetendő összeg - nagylelkűen azzal számolva, hogy én erősebb fajta átlagos ember vagyok - évi 18 Ft."

kispista2 2009.09.18. 21:22:28

@Steer: Az útépítést nem fedezi a gépjárműadó.
A kerékpáros a benzinen és gépkocsin megspórolt pénzt másra elkölti, aminek ugyanúgy van adótartalma. Esetleg elissza, ami által jövedéki adót fizet.
Az alkoholisták szövetsége nem követeli, hogy építsenek minél több kocsmát az általuk befizetett adóból, és ne azokra költsék akik nem isznak alkoholt és így adót sem fizetnek. Ezzel szemben az autósok azt hiszik, hogy a befizetett adót csak rájuk költhetik.

Bambuló Házisárkány 2009.09.18. 22:27:48

Nekem hiányozni fog a rózsaszín kabrio Ikarus.

BOB 2009.09.19. 10:43:20

@ZIU9:

Bicikli:
Elszállított utasok száma: 1 fő
Fogyasztása: 0 Liter

És akkor számoljunk! Hogy is van ez a nullával való osztás?

izzé 2009.09.19. 13:43:56

Azért aki közlekedett már biciklivel, az elismeri, hogy a legveszélyesebb közlekedési partner a másik biciklista (50 éve tekerek...)

vvvv15 2009.09.19. 17:02:59

@BOB:

Nincs mit számolni ezen, ugyanis olyan csoport nincs is a közlekedésból adódó károsanyag kibocsájátási statisztikában, hogy biciklisek. 3 nagy csoport van: tömegközlekedés (6%), egyéni közlekedés (60%), áruszállító kamionok, tehergépkocsik (34%). A biciklis közlekedés olyan kategória az egyéni közlekedésen belül, mint a tömegközlekedésen belül a trolibusz. A tömegközlekedés mutatóit értelemszerűen az autóbuszok viszik fel, az egyéni közlekedés mutatóit pedig a személygépkocsik, attól még, hogy a kerékpárok és a trolibuszok nem bocsájtanak ki légszennyező anyagot, ugyanúgy besoroljuk őket, a trolikat a tömegközlekedéshez, a kerékpárosokat pedig az egyéni közlekedéshez.

huncut_kata 2009.09.19. 22:25:53

A városnéző IKARUS buszok, amikből dől a fekete füst, tényleg nagyon cikik. Mindenki megfullad tőle, gyerek, felnőtt, buszon ülő turista. És ráadásul jó lassan haladnak a látnivalók miatt, így még a forgalmat is erősen akadályozzák.

vvvv15 2009.09.19. 22:43:27

@huncut_kata:

Ennek semmi köze az Ikarushoz. Ez a buszokra jellemző tulajdonság, 5-6 év alatt elhasználódik a motor, utánna ez van, nem csak azoknál, hanem pl. a BKV első szériás Volvoinál is. Ilyen esetben vagy a régi motort kell felújítani vagy a motort kell cserélni, de semmiképpen sem kitiltani a buszokat.

huncut_kata 2009.09.20. 22:36:15

@ZIU9:
Szerintem sem a kitiltás megoldás, hanem az, hogy kötelezzék a városnéző cégeket, hogy újítsák fel a buszaikat. Van egy olyan rendelet, hogy a sárga matricával rendelkező régi autók nem hajthatnak be (talán) szeptembertől a Hungárián belülre (na most ez nyilván egy hülyeség, mert annak van régi autója, aki nem tud újat venni, szóval a csóróbbakkal ez nagy kicseszés lenne, ha be is tartatnák), de pl nem hiszem, hogy ezek a rémségek (oks, nem csak az Ikarusok) átmennének bármilyen környezetvédelmi vizsgán.
Egyszerűen én érzem kellemetlenül magam, hogy a turistákat ilyen ótvarokkal viszik körbe a belvárosban (és egyben fullasztják meg a gyalogos népséget.)
A 105-ös vonalán viszonylag új buszok járnak, nem is azokkal van a gond.

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.09.21. 10:26:05

1, melygarazst azert kell epiteni, hogy kesobb arra hivatkozva meg lehessen szuntetni a kornyekbeli felszini parkolohelyeket, es legyen hely bicikliutnak / savnak, ha mar olyan balfek vagy, hogy nem birsz a forgalomban tekerni. vagy ultethetsz bokrot, fat a helyere, ha mar ugysincs egy darab se az egesz keruletben. ha kivagnanak 5 fat egy melygarazs epitese miatt, akkor kerj garanciat, hogy a vegen 6-ot ultetnek es nevelnek, ennyi az egesz. eleg sotet gondolkodasra vall, hogy valaki azt hiszi, hogy a szemelygepkocsi meretu jarmuvek a jovoben vissza fognak szorulni.

2, miert baj, ha azonosithato a biciklis? en mar most hajlando vagyok kitenni a tablat, vilagitas van rajtam, melleny, sisak is, egy heten kb. 200m-t szabalytalankodok, ebbol 100m jarda, 100m szembekozlekedes egyiranyu mellekutcaban. nem megyek at piroson, nem elozok kocsisort, a villamossint meg meghagyom a villamosnak. erdekes modon nincs egy sztorim sem arrol, hogy le akartak volna szoritani az autosok. van autom is, hasznalom is ha kell, es soha nem fogom magam biciklisnek mondani. (ha meg akkora paraszt vagy, mint az autosok egy jelentos resze, akkor szerezz be szlovak biciklirendszamot :) )

3, a fogyasztasi adatoknak keves kozuk van a karos anyagok mennyisegehez! (kivetel a co2, az meg nem karos, hanem uveggaz-hatasu) a 40l-t evo busz siman kophet ki tobb szart azonos kornyezetvedelmi besorolas mellett, mint a 70-et evo. (a norma nem az egy liter fogyasztasra juto karos anyagot szabalyozza, hanem az egy km-re)

4, a kornyezetvedelmi vizsgan mindig a sajat normajat kell a jarmunek teljesiteni, ezert nincs ertelme az "ez hogy kaphat zoldkartyat" kezdetu orok slagernek. (ez addig igaz, amig be nem tiltjak az adott kategoriat)

5, a korszeru euro-2 motorral szerelt busz kifejezes pedig vicc.

Gumineaux 2009.09.21. 11:33:00

Pályaelhagyó autóversenyző:
„melygarazst azert kell epiteni, hogy kesobb arra hivatkozva meg lehessen szuntetni a kornyekbeli felszini parkolohelyeket, es legyen hely bicikliutnak / savnak, ha mar olyan balfek vagy, hogy nem birsz a forgalomban tekerni.”
Tévedés. Mélygarázst azért kell építeni, hogy legyen egy kis elsikkasztani való lóvé, lehessen a a haverokat bizniszhez juttatni. Meg bevonzani a forgalmat a belvárosba, hadd nyeljenek a lakók még több port meg szmogot. Végül is még nem 100% az allergiások aránya…

„vagy ultethetsz bokrot, fat a helyere, ha mar ugysincs egy darab se az egesz keruletben. ha kivagnanak 5 fat egy melygarazs epitese miatt, akkor kerj garanciat, hogy a vegen 6-ot ultetnek es nevelnek, ennyi az egesz.”
Jah. A Hunyadi téren a fák kb 50-60 cm törzsátmérőjűek. Ez azt jelenti hogy több, mint 40 évesek. Egy ekkora fa _nagyságrendekkel_ több károsanyagot tud kiszűrni mint a kisebb törzsátmérőjű fiatalabbak. Több fát meg egy adott helyre nem lehet ültetni, ezt nem nehéz belátni. Ha tehát kivágják a nagy fákat egy mélygarázs miatt, hiába tesznek oda fiatalabb fákat, az közel sem ér annyit, arról nem is beszélve, hogy nem lesz mega szükséges földmélység ahhoz, hogy a fa egyáltalán megnőjön.
süti beállítások módosítása