kocsma

A vendégek kényelmét egy közvetlenül a kocsmába vezető, bár kissé félrecsúszott zebra is fokozza Millagro nagymamájának falujában (melynek neve ugyan nem szerepelt a levélben, de ha valakit nagyon érdekel, a felirat alapján pillanatok alatt megtalálja). Ha valahol, hát itt igaz a rejtői "kilépés bizonytalan" szöveg: az óvatlan vendégek a lépcsőről lesétálva azonnal az úttesten találják magukat. Különösen akkor lesz majd klassz, amikor egyszer lámpás gyalogátkelőhelyé alakítják a zebrát: az egyik jelzőlámpa ugyanis csak a kocsmában fér majd el. Csak zöldnél lehet kijönni a sörözőből. "Két piros múlva indulok, addig még megiszunk egy kört."

Szia!

Nagymamám falujában pár hónapja volt néhány beruházás, mindegyik némi szépséghibával. Az új kocsifelhajtóknál mi még szerencsések voltunk, hiszen ha óvatosan hajt fel rá valaki, nem ér le a kocsi alja; az út elején viszont síugrósáncot megszégyenítő meredeksége van.

Na de most nem is ezért írtam, hanem az egyik frissen kialakított zebra miatt, amikre tényleg szükség volt, mert olyan gyér a forgalom. Felesleges leírnom, mi a fura benne, a csatolt kép magáért beszél, de annyit azért megjegyeznék, hogy a lépcső és az úttest között kemény 6 cm-es távolság van.

Millagro

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: buhera lépcső zebra

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr421304594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eki 2009.08.12. 13:48:35

Hát ez nagyon komoly! Csak nézek! Éljen a logika! :O

Én is jövök majd egy fényképpel, mert amerre én lakom, ott meg egyszerűen az úttestre építették meg egy ház kerítését. Maaajd, úgy oldották meg a dolgot, hogy az úttestet bővítették ki, a kerítés mellé építettek egy kanyart az útba...Nah, majd hozom a képet.

szobabiciklis 2009.08.12. 15:00:46

Óriási! Csak a bringát lehessen hová támasztani!

tucat.blog.hu/2009/08/11/egekben_a_fumag_vilagpiaci_ara

EkiEkiHopp csak nem a Hármashatár-hegy oldalában?

Üdv,
szb

Eki 2009.08.12. 19:21:36

Dehogyisnem! :D Akkor te is arra laksz?

Millagro 2009.08.12. 20:44:04

Falu neve tényleg lemaradt, de nem ismert település, így nem is mondott volna sokat. Egyébként Káloz, Fejér megye déli részéről.

Türkenhilfe 2009.08.13. 12:48:14

@EkiEkiHopp: Néha eltekergek arrafelé, igen komikus, amit ott csináltak!

Eki 2009.08.13. 20:04:05

Na igen. Nemcsakhogy komikus, de bosszantó is. Hát hogy néz ki?! És hogy pótolták ki azt az utat?! Ejj, hozom a fényképet hnap v hnapután.
süti beállítások módosítása