ildikoo: fogócska

"Egy olvasónk érdeklődött afelől – amit bizonyára sokan észrevettek –, hogy valóban eltűntek-e a galambok Győr belvárosából. A válaszunk határozottan: igen." - ilyen mókás stílusú mondatokkal van tele a Kisalföld egész cikke, melynek azonban a tartalma teljesen komoly. "Amennyire a széplelkű, régi költők szerették, a mai városokban élők legalább annyira gyűlölik a galambot, aminek természetes ellensége jóformán nincsen – kivéve, ha egy önkormányzat annak számít."

Állítólag Győrött ugyanis két év alatt sikerül kiebrudalni a galambokat a belvárosból, amivel azért elég kevés önkormányzat dicsekedhet. Egyrészt Londonhoz hasonlóan betiltották a galambok etetését (bár a cikk szerint ezért még senkit sem büntettek meg), másrészt - és ez a fontosabb - kötelezték a lakóközösségeket, hogy akadályozzak meg a madarak fészkelését. Ez egyébként kicsit ökologikusan gondolkodva sokkal hatékonyabbnak tűnik, mint a Mosonmagyaróváron bevezetett (és Makón is tervezett) lövöldözés. Bár azért Győrött is történt gyérítés, itt azonban - ahogy az alpolgármester fogalmaz: "az önkormányzat csak a befogással bízta meg az adott céget, a madarak további sorsát nem követi nyomon". Hát ez kicsit a "dehogy vágjuk le a húsvétra kapott, de azóta elszemtelenedett, elhájasodott, megunt nyulat, hanem odaadjuk Pistike egy bácsinak, akinek sok nyuszija van és nagyon szereti őket" érvelésre emlékeztet. Persze mindettől függetlenül, ha igazak a hírek, akkor gratula Győrnek! /Ildikoo fotója csak illusztráció - Temesváron készült/

Frissítés: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület egyik munkatársa a posztot olvasva felhívta a figyelmemet arra, hogy a legutóbbi Madártávlatban 3 oldalas cikk foglalkozik a galambtémával, egy csomó gyakorlati tanáccsal, működő példa bemutatásával. Érdemes beleolvasni (innen letölthető pdf-ben, a 29. oldaltól van a cikk)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: állat győr madár galamb köztisztaság

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr931292862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Nanga Parbat rabjai 2009.08.06. 21:14:34

Levesbe a szárnyas patkányokkal!
(na jó, lehetne belőlük kutyaeledel is...)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.06. 21:20:53

Azért a vasútállomásnál még most is rengeteg a galamb.

OkoskaTo:rp 2009.08.06. 21:22:47

@whitepower: Mit gondolsz, honnan van folyamatos hús-utánpótlás a Mekiben?

Sean 2009.08.06. 21:23:55

tele kell szórni a várost menyéttel... sztem 30-40 darab egy fél év alatt rendet tenne...

Aztán ha eltűntek a galambok a menyétek is lelépnének vagy egy idális galambvisszatartó számra csökkennének...

hirfoto 2009.08.06. 21:27:52

Hát urbánus Győrött úgy sikerült megoldani a kérdést, hogy a tért ölelő házak padlását ahol galambok bújtak meg hermetikusan lezárták és hagyták őket kínok közt élve elpusztulni. Majd zsák szám hordták el a tetemeket. Vélhetően madár méreg kihelyezése is történt mert nagyon sokféle madár faj gyérült tűnt el nem csak a belvárosból.
Momentán a galambokkal én sem szimpatizálok, de az ilyen hasonló brutalitás sem elfogadható. Sőt itt megvalósult állatkínzás is. Az meg már Magyarországon is bűncselekmény. A Kisalföld lelkesedése is érthető hiszen ők nyerték el az új szeméttároló kommunikációját a városházi tenderen.

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2009.08.06. 21:54:33

Nálunk folyamatosan etetik az idióta mamzik a galambokat, némelyikre már rá is szóltam. Én emlékszem csak rosszul, hogy ez tiltott törvényileg is? (Budapesten)
Tudja esetleg valaki, hogy ha így van, mi a pontos helye? Szívesen hívnék legközelebb rendőrt is...

hirfoto 2009.08.06. 21:55:41

@Xotifan erre írtam "Persze mindettől függetlenül, ha igazak a hírek, akkor gratula Győrnek!"
és a kép miatt. Győrött hasonló hangulatú volt a Széchenyi tér mint az illusztrált Temesvári. Ott (is) már rájöttek a galambkérdés nyitjára: takarítani kell! Bár ez igaz ingatlanon belül is.

Jack__Bauer 2009.08.06. 22:06:27

@hirfoto: a patkányok kiirtásán se szoktak sokat sírni. Jaj szegény-szegény galambok...
Mellesleg elég nehéz nem "élve elpusztulni"...

ellenszenvesfigura 2009.08.06. 22:06:33

igen, végre eltűntek győrből a rohadt galambok, így végre élvezni lehetne a széchenyi teret is madárfos nélkül...ha nem csináltak volna a térből egy ocsmány, kopár közfürdőt, ahova még normálisan leülni sem lehet!

retroflexus 2009.08.06. 22:07:09

@hirfoto: peeersze, te kis okos, meg ugye az a szemét fideszes Borkai a fogaival tépte szét a még élő galambokat, ugye?

Defoe 2009.08.06. 22:08:16

Én nemrég költöztem egy társasházba. És a galambok összef....k a környéket. Tavasszal meg egy pár az erkélyemen akart költeni. A takarításról meg:nem akarok mindennap galambfost takarítani. És itt is van egy nyugger mami aki eteti őket.

Flashy7 2009.08.06. 22:13:25

akinek nem tetszenek a mostani módszerek, találjon ki jobbat. nem lehet rábeszélni őket a távozásra, vagy 3 komponensű méreginjekciót beadni nekik egyesével. az, hogy az életterüket megszüntetik, még egész korrekt módszer. a tömeges állatkínzásos része nem biztos, hogy a legszebb, de ha választani kell a galambok és az emberek között,...

Bakkerovics Bakker 2009.08.06. 22:15:24

mázlista győriek.
mindenesetre gratulálok.
pusztuljanak a nyomorult tollas patkányok.
-
hirfoto 2009.08.06. 21:27:52
temeg éljé galambszaron pár évig, seggfej.

TH 2009.08.06. 22:24:18

Én csak kb. 1 hónapig nem voltam otthon, az egyik ablak viszont nyitva volt. Hiába rendszeresen jártak fel a postát megnézni, meg a virágokat locsolni, egy galambpár beköltözött az íróasztalom alá. Elég nagy meglepetés volt az érkezésem utáni reggel, hogy a nappaliban pislog rám két galamb, majd mennek neki ezerrel a csukott ablaknak. Végül kinyitottam az ablakot nekik, addig mindent összecsináltak, de végül kijutottak nagy nehezen. Utána lehetett takarítani nemcsak az összecsinált bútorokat, de a kis fészek-kezdeményt is az asztal alatt, már egész sok ágat behoztak...
Szóval a galambokat én is rühellem, és örülnék, ha Pesten se lenne ilyen sok. Mindenesetre a durva állatkínzó irtást azért inkább ellenzem, mint a galambokat, tehát pl. a padlásra bezárás az egy elég lassú kínhalált jelent, ezért szerintem börtön járna elvileg manapság. Úgyhogy jó dolog, ha sikerül kiszorítani őket a városból, de a cél ez esetben sem szentesíti az eszközt.

TH 2009.08.06. 22:25:48

@S.N.E./Subbainkompatibilis: azért mert utálod a galambokat, azért még hírfotónak van igazsága abban, amit mond, ha az információi helyesek. Nem megengedhető minden eszköz bevetése, ez - mint minden más is - erkölcsi kérdés is.

Bakkerovics Bakker 2009.08.06. 22:30:49

TH 2009.08.06. 22:24:18
patkányméreg tudod mit csinál?
elfolyósítja a patkány belső szerveit.
az nem kínzás?
azért nem hőbörögnél?
tudod melyik betegségeket terjeszti a galamb, többek közt a szarával?
megsúgom: ugyanazokat, mint a patkányok.
szal attól, hogy neked szimpatikusabb attól még ugyanolyan KÁRTEVŐ, aminek az irtásához BÁRMILYEN eszköz megengedhető.
mint az közismert.

Explorer 2009.08.06. 22:32:12

@hirfoto: NA az látszik, hogy Te nem vagy 100-as égő, de nem baj, ilyenek is kellenek, különben ki menne el szavazni?

@ellenszenvesfigura: a tér nagyo szép lett és le lehet ülni. Nyilván nem az volt a cél, hogy egy piknikteret létesitsenek. Egyébként még nincs kész, mert a Lloyd rekonstrukciója most folyik.

Nekem egyébként csak most tűnt föl, hogy tényleg nincsenek galambok, amikor ezt a cikket olvastam, de az igaz, hogy olyan nyugis volt a tér.
A galamb természetes ellensége a menyéten kivül a sólyom, de azzal ugyanott vagyunk. :-))

Flashy7 2009.08.06. 22:34:58

nekem se tetszik a tér, eléggé arra készült, hogy csak "elzárják a csapot" és jöhetnek a nagy pénzes rendezvények. lejárólapozták és kész. de hát ez van, annak is örülni kell, hogy valamit csinálnak.

TH 2009.08.06. 22:58:05

@S.N.E./Subbainkompatibilis: Semmivel sem kedvelem jobban a galambokat, mint a patkányokat, főleg, hogy az utóbbiakkal nem szoktam találkozni. És nem tudom, hogy a patkányméreggel gyilkolászás mennyire minősül kínzásnak, de gondolom kicsit gyorsabb, mint az éh- vagy szomjhalálra kényszerítés.
Tessék, itt egy gyors idézet:
"Állatkínzás
- az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy
- olyan hatást eredményező beavatkozás,
- bánásmód, valamint
- szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat...

Az ember környezetében tartott állat, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad. Az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos.

Az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, így különösen az állatot nem szabad:
a) kínozni,
...
d) a kíméletét nem biztosító módon mozgatni és szállítani, elhelyezni
stb., stb."
A padlásra zárás szerintem bőven kimeríti a fent idézett a és d pontokat.

köpőcsésze 2009.08.06. 22:59:08

A győri önkormányzatot kicserélhetnék erre a budapesti liberális gittegyletre. Itt mind a repülő férgek, mint a liberális városházi nagyjaink nyugodtan leszarhatják minden következmény nélkül az emberek fejét. Meg is teszik. Galamb- és Demszkyszaros az egész város.

disznolab 2009.08.06. 23:00:37

akkor lassan jöhet a macska nevű kártevő eltávolítása

TH 2009.08.06. 23:01:00

@S.N.E./Subbainkompatibilis:
"szal attól, hogy neked szimpatikusabb attól még ugyanolyan KÁRTEVŐ, aminek az irtásához BÁRMILYEN eszköz megengedhető."
Ez az állítás hülyeség. Gerinces állatokkal szemben nem megengedett bármilyen eszköz a törvényeink szerint.
Egyébként nem akarok messzire menni a témától, de a "cél szentesíti az eszközt" elv igen veszélyes dolog.

TH 2009.08.06. 23:04:18

@disznolab: szerintem érdemesebb az emberrel kezdeni, az a legveszélyesebb, és rengeteg betegséget terjeszt!

Na, de komolyra fordítva a szót, szerintem fontos a galambok eltüntetése a városból, bár részemről ennek csak szubjektív elvi okai vannak, mégpedig, hogy nem szeretem őket a városban, főleg a nagy létszámuk miatt.

pakesz (törölt) 2009.08.06. 23:22:52

akik itt azt mondjak hogy nem humanus a galambok kizavarasa, mert lassan meghalnak, azok alakithatnanak egy egyletet, es vegigcsinalhatnak Budapesten az elkepzeleseiket, ha megy akkor az nagyon jo ha meg nem akkor hagyjuk a dolgot a profikra

dr66 2009.08.06. 23:27:47

A belváros egy dolog..Én nem ott lakom hanem egy teljesen más városrészbe ahol mindent rommá fosnak a galambok.Igaz itt nincsenek műemlékek "csak"élni,lakni akaró emberek.Asszem veszek egy puskát...

TH 2009.08.06. 23:37:45

@pakesz: Te tudsz olvasni? Esetleg mondatot értelmezni? Ki írt olyat, hogy a galambok kizavarása a városból nem humánus? Kérlek idézd!!! Atyám...

Yo! Maaan! 2009.08.06. 23:58:37

Én lövök rájuk. (airsoft) A környéken már pár hónapja nincsenek is... :)
természetesenbiztonságosannemveszélyeztetveembertstbbla

Mike36 2009.08.06. 23:59:51

a galambok szárnyas patkányok

Mike36 2009.08.07. 00:00:57

@bloodmn: és kinyifannak tőle? egy lövés elég nekik vagy kell egy rövid sorozat?

Yo! Maaan! 2009.08.07. 00:01:09

@TH: "Az ember környezetében tartott állat..."

Nem kóbor, hanem emberi szándékkal tartott!

Yo! Maaan! 2009.08.07. 00:02:42

@Mike36: :) Nem, nem nyiffan ki, csak tudja, hogy ott ahol ül, nincs helye, mert az fáj. :) Olyasmi, mint a villanypásztor. Kárt nem tesz benne a BB bogyó, csak neveli. :)

Yo! Maaan! 2009.08.07. 00:03:26

Ja, szigorúan 1eslövés, nem vagyok én barbár! :)))

Mike36 2009.08.07. 00:04:39

itt Budán nem csak galamb van sok, de utóbbi időben rengeteg a szarka is. régen, még voltak énekesmadarak, mára szinte teljesen eltűntek

Mike36 2009.08.07. 00:05:49

@bloodmn: azt hittem megpurcannak tőle
milyen kár

Yo! Maaan! 2009.08.07. 00:08:27

Útálom őket, de nem ölném meg. Inkább azokra lőnék élessel, akik etetik és ide szoktatják ezeket... :S Itt a házban is nyomja vki a tápot az udvarra, de még nem sikerült kifigyelnem, hogy ki az. Lekiabálnám a haját, az k.vaélet!

TH 2009.08.07. 00:17:40

@bloodmn: Amire hivatkozol, ott csak arról van szó, hogy az ember közelében tartott állat "tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad. Az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos."
A többi mondat minden gerinces állatra vonatkozik. A te elméleted szerint a kóbor macskákat/kutyákat szabad kínozni?
Azt mondd meg, hogy miért nem olvasod végig az idézetet, mielőtt beírsz valami teljes baromságot?

TH 2009.08.07. 00:21:27

@Mike36: Ez kőbányán is így van, sok varjú és varjúféleség jelent meg, és szinte minden más madár eltűnt. Ez elég gáz.

@bloodmn: Ebben viszont teljesen egyetértünk. Egyébként meg nem kiabálni kell az ilyennel, hanem azt is megszórni pár lövéssel.

automentesnap 2009.08.07. 00:30:28

index.hu/bulvar/galamb0117/

www.kisalfold.hu/gyori_hirek/buntetes_jar_a_galambetetesert/2018660/

Amúgy 30.000 forintos bírság jár érte, helyben azt hiszem ennek töredéke, mert szemetelésnek minősül. Önkormányzati szinten szabályozzák, így lehetnek apróbb eltérések. Pesten büntettek már ilyesmiért 1-3ezer forintos tételben lásd
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9091113&go=29086071

Másik oldalról: azért is felelősségre lehetne vonni állatkínzás címén, ha penészes kenyérrel eteti a galambokat és nem valami nekik való táplálékkal (gabona pl.)

pakesz (törölt) 2009.08.07. 00:37:50

@TH: ja bocsika tehat: aki annal jobbat tud, hogy lezarni a helyuket, mert az allatkinzas az alakitson egy egyesuletet hogy a kovetkezo varosban (netan Budapesten) kiirtjak/eltuntetik a galambokat

egyebkent a XI. kerulet honlapjarol:
(13) Kóborló, gazdátlan állatok közterületen való helyhez szoktatása és/vagy közterületet szennyező módon való etetése tilos.
Szabálysértést követ el és 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az az állattartó, aki:
...
g) kóborló, gazdátlan állatok közterületen helyhez szoktat és/vagy közterületet szennyező módon való etet (4. § (13) bekezdés);
...
a) az állattartást természeti- és lakókörnyezetet szennyező módon végzi (4. § (7) bekezdés);

mondjuk inkabb el kellene kapni a sok sutyerakot amint eppen galambot etet meg kutyat szarat, talan ez lenne a legfontosabb elso lepes (a masodik meg a patkanymereg, nem gond ha egy-ket macska is belekerul szorasba)

Mike36 2009.08.07. 00:42:36

tényleg, macskák sincsenek, pedig azok biztos tizedelnék a mafarakat

TH 2009.08.07. 01:05:10

@pakesz: aha, tehát ha azt mondom, hogy van olyan módszer, ami nem elfogadható, akkor az azt jelenti, hogy nekem kell megoldani a feladatot?
Amit meg utána böffentettél ide, az meg nem tudom, hogy jön ide, nagyon helyes, ha a galambok etetését büntetik. Kóbor kutyát etetni meg akkor jó, ha be is fogadja az illető.
Az meg, hogy a kutyák szarása hogy merült fel most, azt már aztán végképp nem értem.
Azt látom, hogy nem velem vitatkozol, csak hőzöngesz, de akkor miért nekem címzed?

TH 2009.08.07. 01:09:05

@automentesnap: ha minden galambetető nénit megbüntetnének 30 000-re, meggondolná, hogy legközelebb is etesse a galambokat. Ez azonban sajnos kevés, a galambok bőven elég kaját találnak maguknak...

TH 2009.08.07. 01:09:54

@pakesz: egyébként a macskákkal mi bajod van????

kovácske 2009.08.07. 01:16:48

láttam már olyat, aki minden reggel 6 kor egy zsák búzával végigjárt 3 utcát és szétszórta. kisnyugdíjas nem lehet, mert az inkább parízert venne, de hogy nagyon magányos lehet, az biztos. azért ha meglátom egyszer, megetetem vele a búzáját.

kilobike 2009.08.07. 05:26:18

Ok. Jöhetnek a feketerigók.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.08.07. 07:03:52

Galambot átveszek.
Ugyanitt olcsó kolbász eladó!

Manyizga (törölt) 2009.08.07. 07:28:35

@S.N.E./Subbainkompatibilis: "patkányméreg tudod mit csinál?
elfolyósítja a patkány belső szerveit."
Megsúgom: a patkányméreg a véralvadást gátolja. Így az egyébként veszélytelen külső/belső sérülésekben pusztul el a patkány. Patkánynál a lényeg, hogy ne tudja agyilag összekötni a megevett mérget és a betegséget, különben nem eszik többet belőle se ő, se a csapat. Ilyenek ezek... okosak. Nem úgy mint egyesek... :)

segitoember 2009.08.07. 07:34:59

A galambnak enni kell és ahol etetik, vagy eldobálják az utcán a szemetet, összemorzsálják a buszmegállót, földre ejtik a kajamaradékot, ott elszaporodnak.

A galambokkal szemben ezért utálattal, vagy ellenérzéssel viseltetni az emberi korlátoltság ékes példája.

Kiírtják a galambokat, megjelennek majd a szarkák, varjak. Kiírtják azokat akkor jön majd valami más. Csak egyvalami marad majd mindig, az ember.

vvv999 2009.08.07. 07:39:41

Evolúció, a gyenge elbukik.
Most a galambok vesztettek, én nem bánom.

Shitting Bull 2009.08.07. 07:44:49

@whitepower: ha jól értelmezem a nikked, inkább belőled kéne kutyaeledelt készíteni. :(

@segitoember: nem ezért undorodik tőlük az ember, hanem a rengeteg, sokszor eltakaríthatatlan mennyiségű galambszar miatt. Ha budapesti vagy, nézz körül egyszer a Lehel vagy a Moszkva tér környékén!

Helmut von Offenburg 2009.08.07. 07:51:38

galambász héja rulez !!!
kár hogy oly ritka nálunk

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.08.07. 07:54:29

van egy olyan tippem, hogy a nagy galambvédők lakóhelyén egy darab galamb sincs...

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 08:01:45

@Manyizga: Valóban véralvadást gátló, de éppen ettől az állat gyakran több órás, akár egynapos haláltusa során döglik meg. (Arról, hogy ténylegesen mi történik, olvashatsz a neten eleget... lényegében súlyos belső vérzések okozzák a halált.)
Azért nem állatkínzás, mert nem cél és ok nélkül történik így a patkányok (vagy galambok) elpusztítása, hanem közegészségügyi és más fontos okokból.
A padlások lezárása szerintem itt félreértett. Azt kell megakadályozni, hogy befészkeljenek, ezt a cserepek megigazításával, hálókkal, lihthofok lezárásával, stb. lehet elérni. Ha a munkák során néhány szárnyas patkány bennmaradt, úgy azok elpusztulnak, de ez nem azt jelenti, hogy százasával zárták őket be. Bárki, aki felmegy egy padlásra, tapasztalja, hogy az ott lévő dögök - ha nagyobb, élénkebb mozgást tapasztalnak - kimenekülnek.
Egyébként nem ostoba állatok: az udvarunkra egy nyugger odaszoktatta őket (érdemes volt, mindent összefostak, majd a padlásba fészkelve, ki- bejárásuk közben szétdúlták a cserepeket) ezért párat kilőttem. Nem telt bele két három nap, felismertek és ahogy megláttak (a "puskás ember") rögvest felrebbentek, míg a többi lakó nem zavarta őket. Szerencsére mostanában került egy skodri, aki (cseppet sem humánusan) sorra elejti és széttépi a ház körüli mindenfajta apróállatot, óriási vadász, zsákmánya mindenféle madár, patkány, egér, vakond(!), támadott meg már mókust, fogott siklót, lótetűt, illetve csúnyán megverte K. úr labradorját...

segitoember 2009.08.07. 08:02:07

@Shitting Bull:
Ha budapesti vagy, nézz körül egyszer a Lehel, vagy Moszkva téren, mi van a galambok alatt. Mit esznek. Attól nem undorodik az ember? A pékségben megvett kaja maradéka, eldobált csokipapírok, kekszes zacskók, miegyéb.

Plusz az eldobált dobozok, flakonok, zacskók, csikkek, az emberi melléktermékekről nem is beszélve.

Nincs ezeken a helyeken annyi fa és felmagzó fű, hogy eltarthatna ennyi állatot. Az állatok nem "elszemtelenednek", ahogy egyesek fogalmaznak, hanem kihasználják a környezetüket. Ezt a városban pedig az ember "uralja", vagyis próbálja.

hatja 2009.08.07. 08:03:54

sajnos minden környéken van egy fanatikus seggfej aki eteti őket csak tudnám miért? faterom nagy galambbuzi de itt ltp-n ő sem etetné őket, vidéken voltak rendes galambjai. valami balfasz viszont minden hajnalban kiszór vagy két kiló szárazkenyeret a kutyafuttató szélére. nagyanyámék házában volt nem hivatalos írtás, valaki véletlenül minden szellőzőt bezárt a padláson... le a kalappal azok elött akik utána a tatarozáskor kitakarították.

a belvárosban pedig végképp nem ajánlom senkinek, hogy mondjuk egy párkány alá álljon.

Bal A Tone 2009.08.07. 08:09:39

Soha nem tudtam felfogni, miért jó, ha galamb van egy városban.

fazzoletti 2009.08.07. 08:13:05

Hirfoto, honnan veszed ezt a hülyeséget, hogy a galambokat bezárták a padlásra és ott pusztultak el? Ez baromira nem így volt. A házak felújítása ( a tetők is) idén kezdődött, míg a galambok már tavaly is jóval kisebb számban voltak a téren.
Ami meg a Széchenyi teret illeti, nos mindig vannak fanyalgók. Végre normálisan néz ki, esténként rengetegen sétálnak ott. Persze én még emlékszem arra is, hogy az egész tér autóparkoló volt, felfestett beállókkal. Az jobb volt igaz?
No és a rendezvények. Flashy7 ha észrevetted volna, több rendezvény is zajlik a városban, de EGY SEM a Széchenyi téren! Még a II. Győri Borfesztivált sem iderakták, pedig az simán elférne itt. Helyette minden átment a közeli Dunakapu térre, ami sokkal jobban megfelel a nagyrendezvényeknek. A kisebbek (Terményáldás, Barokk esküvő) meg a Bécsi kapu térre kerültek. Ezek a rendezvények egyébként viszik a pénzt és nem hozzák...

Tarkin kormányzó 2009.08.07. 08:16:13

Ha lehet buzitünti pesten (mert állítólag joguk van hozzá) akkor a belvárosban bandázhatnak a galambok is. sokkal kevésbé kártékonyak.

Blany 2009.08.07. 08:35:27

Tök jó, hogy ehhez is ennyien értenek.
1. a Parlagi galamb, ami csapatokban él a városokban, nem épít ágakból fészket. Az egy más faj, Balkáni gerlének hívják, kisebb és karcsúbb, kb. egyöntetű szürke tollazata van, a nyakán hátul fekete "gallérral". A balkáni gerle _magevő_ (gy.k. növények magját eszi, nem ételmaradékot), gallyakból épít szedett-vedett fészket fákon, néha balkonládában, extrém esetben íróasztal alatt :). Ami még nagyon fontos, hogy a balkáni gerle nem folyamatosan költ, mint a parlagi galamb, hanem évente 1-2x. És mivel a szabadban van a fészke, veszélyeztetik a tojásokat/fiókákat a ragadozók (szarka, szajkó, macska stb.).
2. A szarka városi-emberközeli terjedése főleg az emberi tevékenység következménye, konkrétan a rengeteg szemét az egyik fő ok, az ember, települések környezetében találnak élelmet.
3. Az énekesmadarak (kisebb, "édibédi" madarak) számának (egyébként drasztikus) csökkenése szintén főleg az emberi tevékenység következménye, egyre csökken az életterük, ahogy csökken a természetes környezet (erdő, mező, park stb.) mérete.

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 08:38:06

@Blany: Én úgy tudtam, hogy az (őshonos) balkáni gerlét épp a parlagi (szirti?) galamb szorítota ki. Egy biztos: gyermekkoromban (úgy 30 éve) - erre határozottan emlékszem - a környékünkön szinte kizárólag balkáni gerle volt látható.

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 08:42:02

Külöben a szárnyas patkányokat azóta útálom különösen, egy szombat reggel láttan egy csapatot, ahogy jóízűen csipegeti a szokásos péntek esti hányást az utcasarkon...

Idet 2009.08.07. 09:04:08

A franc egye meg, ne útáljatok már ennyire minden élőlényt! Némely emberfajt is irtani kellene!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 09:04:49

@The Green Manalishi: Ilyen alapon a részegeseket is ki kellene irtani. Undorítóak. Szanaszét szarnak-hánynak-hugyoznak, mindenbe belefekszenek, nyilvános helyeken nemi életet élnek, szaporodnak, büdösek, hangosak és ráadásul még kötekednek, verekednek is, sajnos nemcsak egymással. (Persze olyan is van, hogy józanok csinálnak ilyesmiket, de őket nem szabad bántani, mert az a kultúrájuk része.)

rozsakatica (törölt) 2009.08.07. 09:06:25

vasgolyót nekik a kajába.. aztán nagy mágnessel irány az erdő:)))

uns97 2009.08.07. 09:09:16

Nem eppen ebben a Kisalfoldben volt hogy valaki panaszkodott hogy Gyorben a Baross utcaban a madarak (galambok :D) telefossak a haza elott a jardat ? Mert akkor "jol" sikerult az "irtas", "tetoszigeteles" stb. Ez is mint sok Kisalfoldes hir olyan "hurra irjunk valamirol" feelingu, semmirol sem szol, csak kitolt vagy fel oldalt az ujsagban.

Mellesleg a Szechenyi ter valami borzalom, elkepzeles nem sok volt a felujitasban, kopar, sivar, a "furdo" resze s foleg az azt igenybe vevok miatt meg sokszor szegyeljuk magunk hogy barmi kozunk is van a varoshoz... mert a kisgyerekre a szuloknek kene raszolni (tegnap este a 19 fokban is furodtek ott paran), a 30 ev koruli "furdozok" meg magukrol allitanak ki szegenysegi bizonyitvanyt. Leulni meg jo penzert a kocsmak es ettermek napernyoi ala lehet ulni (gondolom nem neznek jo szemmel ha csak ucsorogne az ember es nem FOGYASZTANA), na meg par "padnak" rosszul alcazott valamire amin terpeszkedik 1-2 unatkozo emberke naphosszatt. A nyari programok amugy nagyon jok, ezert dicseret, de ezt a teret rendesen elb@sztak. A szokokutat is mashova tettem volna - mar ha kell az oda egyaltalan -, sokkal tobb zold teruletet es fat raktam volna oda.

rozsakatica (törölt) 2009.08.07. 09:13:22

@disznolab: oké... aztán elszaporodnak az egerek és a patkányok is....

ellenben nem kiirtani... szaporodáásképtelenné tenni..
pesten időnként fogamzásgátlózzák a galambokat..

hiába.. be kell vetni ceizel endrét is:)

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 09:27:52

@Kitalátor feljegyzete: Nem tudom, ezt honnan vezetted le, úgy érzem, van árnyalatnyi különbség állatok elpusztítása és emberek (általad megengedhetőnek vélt) kiirtása között.
Következő hozzászólásodból persze látni, honnét fúj a szél, nyugodtan kezdj el nácizni egy teljesen politikasemleges témában is.

Senki nem írt itt olyat, hogy részegeket (majd ahogy folytatni szoktátok: melegeket, cigányokat, stb.) kellene irtani, a patkány- és galambirtásból nem is következik, úgyhogy húzzál el innen a jó büdös francba, vagy más poszthoz, ahol nácizhatsz kedvedre, te szerencsétlen!

Shitting Bull 2009.08.07. 09:28:02

@segitoember: Lehel téren egy öreglány eteti rendszeresen a galambcsapatot. (legalábbis tavaly még ez volt a helyzet)

Shitting Bull 2009.08.07. 09:29:13

@The Green Manalishi: újabb nyilas, aki vérigsértődik, ha lenácizzák... (mert ugye az avatarod totál véletlenül emlékeztet rájuk, igaz?)

Shitting Bull 2009.08.07. 09:31:25

@Tarkin kormányzó: gondolom, igen jól ismered a homokosokat, ha ezt ilyen jól tudod. Hidd el, a galambok több betegséget terjeszthetnek, mint a szexpartnereid.

Gumineaux 2009.08.07. 09:38:33

Nem értem, miért csinálnak ekkora problémát a galambokból egyesek. Én kedvelem őket, szerintem természetes, hogy a fákon madarak ülnek, élhetőbbé teszik a várost. Ha elszaporodnak, akkor sem irtani kellene őket hanem a fészkelést/költést megakadályozni. Pl ha úgy etetnék őket amiben valamilyen, csak a galambokra ható, tojásrakást akadályozó hormon van? Sokan azzal érvelnek, hogy összepiszkítják a teret. Na és? A kutyák nem? A hajléktalanok nem? A magam részéről szívesebben takarítanék a galambok után mint a büdös csövesek után akiktől éppúgy lehet betegségeket kapni mint – állítólag – a galamboktól.

Ott van pl. a Károlyi-kert. Egy csomó kisgyereket hordanak oda a játszótérre. A szomszédos utcák minden reggel tele vannak kutyaszarral, amikre csapatostól járnak a legyek. Ez miért nem zavar senkit? A kutyákat érdekes módon még szaporítják is felelőtlen gazdák….

Győrnek csak gratulálni tudok: kiirtották a galambokat, nyilván ez volt a legégetőbb probléma. Igazi européer megoldás:( Érdekes, Velencében senkit sem zavarnak a galambok, sőt, a turistáknak galambeleséget is árulnak. Euróért.

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 09:43:51

@Shitting Bull:
1. Nem engem nácizott le kommentelő, de ha engem nácizott volna le, úgy akkor sem sértődtem volna "vérig", hiszen nem érdekel.
2. Nem én kezdtem a nácizást, de te szükségesnek érzed folytatni.
3. Az avatarom az ún. máltai kereszt, amely - többek között - a nyilas Máltai Szeretetszolgálat - jelvénye is, nem náci jelkép, még ha az átlag (II. vh.-s filmeken "történelmi" ismereteket szerzett") ember ezt is hiszi.
De ha nagyon érdekel, csak most, csak neked, csak itt elárulom: nem a német/katonai kötődése miatt választottam, hanem mert a motoros/hotrodos szubkultúrában - amelynek kedvelője, tagja vagyok - egy általánosan használt díszítő elem felvarró, póló, övcsat, stb. formájában. Ebben a körben a "vaskereszt" eredeti jelentése, tartalma (kiemelkedő bátorságért adományozott kitüntetés, nem mellesleg nem csak a német hadseregben) már elhomályosult, elveszett, maradt egy egyszerű motívum, dísz.
De te csak nácizzál le nyugodtan, anélkül, hogy bármit is tudnál rólam.

Gazz 2009.08.07. 10:07:45

Én meg megdöbbenéssel vegyes örömmel köszöntöttem a minap egy kedves vörös vércsét a 6. emeleti panellakásom ablakpárkányán. Sajnos kevés ő ennyi galambra, de remélem elszaporodik. Nagyon szép madár.
Azt meg nem tudom, mit esznek nálunk ezek a rohadt galambok, lehet hogy követ, mert betont szarnak, az tuti. Egyszerűen nem lehet a kocsiról levakarni....

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 10:11:41

@Gazz: Ráadásul a galambszar mindent tönkretesz, pláne a fémet - gondolom savas, vagy mi a fene lehet...

dr66 2009.08.07. 11:28:17

@Gumineaux:Gxőrben nem irtották ki,csak elüldözték a belvárosból.Én meg szívok mert nem a belvárosban lakom.Úgyhogy erre több lett belőlük.A baj ,hogy nem a parkokban a fákon vannak hanem például az erkélyeken é,telefossák,fészket raknak(!),lerakják a tojásaikat.Úgy kell felkaparni at odaszáradt szarukat.Dolgozunk,így nincs sok mozgás az erkélyen ezt kifigyelik és odafészkelnek.Gyakran irtjuk el a tojásokat,aztán jönnek vissza és keresik a párjával,jaj hova lettek a majdnemgyerekek?A kukába vazze!Nagyon megható,brühühü!!Mondom ,veszek egy puskát és elkezdem a maszek népsürüségszabályozást.

Shitting Bull 2009.08.07. 11:55:25

@The Green Manalishi: tender.sff.hu/files/images/maltai_logon.preview.jpg ez valahogy nem hasonlít a tiédre... ellenben a tiéd ebben a formában igencsak emlékeztet hitler papáék egyik jelvényére... nomeg helyenként a hozzáállásod is. Gondolom, nem véletlen. (őszintén szólva a máltai szeretetszolgálatról sincs túl jó véleményem a nagy-magyarországos jelvényük kapcsán: www.maltai.hu/index.php?node=475)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 11:57:11

@The Green Manalishi: Gratulálok a vaskeresztedhez! (A máltai kereszt az más, csak hasonlít, de egy ilyennek hiába is mondanám. Hiába no, ha már címkehiányod van, ott van neked az eltérő szocializáció, a diszlexia és a másság...)

A normálisabbaknak szeretném jelezni, hogy én egyáltalán nem tartom megengedhetőnek sem a részegek, sem a többi időszaki vagy állandó "untermann" kiirtását, pusztán arra az "apróságra" szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy önmagában az undorítóság még nem ok egy élőlény, élőlény-csoport kiirtására. Az undor ugyanis a lehető legszubjektívebb érzések egyike, még akkor is, ha a közízlésnek vannak még ma is bizonyos maradványai.
"Bizonyíték kell, nem ígéret!"
(És ráadásul én személy szerint pl. undorítónak tartom, ha valaki az emberi és állati életeket, ill. azok elpusztítását azonos értékűnek hirdeti. Mégsem akarok kiirtani egy méregzöld állatvédőt sem...)

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 12:06:45

@Shitting Bull: Nos, látom, neked náci KELL. Hitler papáék jelvényén középütt horogkereszt is volt, stb. de kár belemenni ebbe, ahogy abba is, hogy a máltai és a vaskereszt között mi a különbség.
A lényeg, hogy elkezdted a nácizást, a galambszaros topikban, egy egyszerű grafika, jelkép miatt. Természetesn nem lep meg, hogy konkrétumot most sem írtál, nem akarsz vitába szállni, ide nem tartozó véleményedet hangoztatod. (ki a búvalbaszott faszt érdekel pl. a te véleményed a Máltai Szeretetszolgálatról?!?)
Amit csinálsz, nem más, mint a jellegzetes "náci kártya" érvelés: A német hadseregben is volt ilyen formájú kitüntetés, így aki ehhez hasonlót használ, náci. Nyilván a piros-fekete-fehér bármilyen felhasználása is vegytiszta nácizmus, hiszen HItler szerint ez tökéletes színkombináció volt...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 12:42:54

@Shitting Bull: Nácikokat fogtál, vazzeg:
"A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régiója második alkalommal rendezte meg az ifjúsági táborát 2008. július 31 – augusztus 6. között a kárpátaljai Tiszapéterfalván 70 fő gyermek és 25 fő felnőtt részvételével. A találkozót közel egy éves szervezés előzte meg, mely idő szükséges volt ahhoz, hogy adományt gyűjtsünk az összejövetel költségeihez, meglátogassuk a partner szervezeteket, kiválasszuk a helyszínt, lefoglaljuk a szállást, és személyes kapcsolatokat teremtsünk azokkal, akik az anyaországon kívül élnek, de a magyar nyelvet összekötő kapocsnak tekintik.
Az egy hétig tartó „magyar- magyar” találkozó résztvevői székelyek, csángók, felvidékiek, kárpátaljaiak és régiónk béli fiatalok és őket kísérő önkéntesek voltak. „Ha el is választanak bennünket a fizikai határok, de történelmi, szellemi és lelki örökségünk ugyanaz, s ezt semmilyen külső tényező nem tudja eltörölni. Azért jöttünk össze, hogy erősítsük egymásban ezt a tudatot, s hogy barátságok kötődjenek.” – mondta dr. Kis Imre régióvezető köszöntőjében a tábor megnyitásán. A gyerekek a „Magyarok bejövetele” c. keretmese alapján a hét honfoglaló magyar törzs Megyer-Árpád, Nyék-Előd, Kürtgyarmat-Ond, Kér-Huba, Keszi-Töhötöm, Tarján-Kond, Jenő-Tas szerint „kevert” csoportokat alakítottak, amelyben minden látnivalót közösen dolgoztak fel.
Az időjárás kedvezett ahhoz, hogy bejárjuk a történelmi helyszíneket, meglássuk a földrajzi nevezetességeket, bepillanthassunk élő embereket életébe. Jártunk Nagyszöllősön, Técsőn, Rahón, megálltunk Európa közepét jelző emlékműnél, láthattuk a Fekete és Fehér-Tisza összefolyását, fotókat készítettünk a munkácsi várban a 2008 áprilisában felavatott Turul-madaras emlékműve előtt. A középkori templomok megtekintése, az ungári városnézés valamint a skanzen sok látnivalót nyújtott. Vasárnap szentmisén vettünk részt, utána a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi csoportját mutatta be Makuk János csoportvezető. A résztvevők közül kevesen jártak eddig a Vereckei emlékműnél, az ottani koszorúzás és a táj felejthetetlen lelki élménnyel gazdagított mindenkit. Voltak persze sportprogramok, tiszai fürdőzés, és képeslapírás haza és a támogatóknak.
A tábor fénypontja nem csak képletesen, de a valóságban is a tábortűz volt, ahol a hét törzs eljátszotta, elénekelte a magyarok hazára találását. A résztvevőktől tudjuk, hogy felejthetetlen élménnyel tért haza mindenki."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 12:46:19

@dr66: Ha még nem vettél puskát, nyomtass és vágj ki néhány ragadozómadár-sziluettet, és ragaszd az ablakra! Egy-két hét alatt megszokják ugyan, de akkor új helyre kell átragasztani. Ha az erkély plafonjáról le tudsz lógatni a fekete keménypapír ragadozómadár-sziluettet, azt mozgatja a szél és még hatásosabb lehet.

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 12:47:19

@Kitalátor feljegyzete: Köszönöm! Örülök, ha neked is tetszik, ha nem, akkor meg leszarom. El sem tudom képzelni, mit szólnál pl. ehhez:

www.hooligansmotors.com/catalog/termekek.php?open=&katid=110&tid=1743

vagy pl. ehhez:

www.hooligansmotors.com/catalog/termekek.php?open=53&katid=61&tid=1658

Náááácccczzi szemetek!

Mire gondolsz azzal, hogy hiába is magyaráznád a máltai- és vaskereszt közötti különbséget? Mire utalsz az, hogy egy "ilyennek"? Csak nem előítéleteid vannak egy-két megnyilvánulás, vagy látható jel alapján? Rasszista vagy? (Egyébként valóban, ez itt a leglényegesebb, hogy milyen a kereszt oldala...) Diszlexia? Eltérő szocializáció?
Értettem, hogy a hozzászólásod ironikus túlzás akar lenni, emiatt ne aggódj, csak azt nem értem, hogy miért kell egy galambszaros topikba rögvest belevinni a náci-zsidó-liberális-komcsi stb. vonalat. Szép dolog a küldetéstudat, de szerintem nem ebben a posztban van a helye.
Én egy szóval sem szorgalmaztam itt senkinek a kiirtását, nem is utaltam erre, sőt, világosan leírtam, hogy mennyire (szerintem is)más a kártevőmentesítés, illetve ún. problémás emberi csoportok kérdése. Erre jöttök ketten is a bornírt nácizással egy szaros avatar miatt, ha nem vigyázok még azzal is megvádoltok, hogy én lövöldözöm a cigányokra...
Én ezt nem értem, persze nagyon nem is érdekel. Megyek is irtani a galambokat - persze szigorúan csak a fekete és barna tollúakat, a hófehéreket nem - ahogy az egy nácihoz illik!

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.07. 13:08:46

@Shitting Bull: ja, és búcsúzóul, ha meg visszanéznél, Shitting felebarátom.
ha már hozzáállás alapján (ez gondolom általad talán olvasott egy-két hozzászólásom) besorolsz engem a nácik közé, te hova tennéd azt, aki ilyeneket ír:

"Na aki ezt megengedte, azt pártállástól függetlenül fellógatnám az első fára (ha még van olyan fa, ami elbírja)
Kurvaédesanyját az ilyen tetveknek! :((("

„Én nem gyűlölöm "a melegeket". Max., ha rám akarják erőszakolni a szexuális nézeteiket. A felvonulásuk sem zavar (leszámítva a köréjük gyűlő náci csőcseléket).

De hogy kezeljem pl. azt a hímringyót, aki az előbb vonaglott valamelyik adón fodrászként és affektálva, kissé pöszén magyarázott valamit az épp elkészített "frizuráról"? Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy tömény hányingerem támadt a puszta látványtól... :(„

Ez olyan gyűlöletkeltő, intoleráns, elfogult, fröcsögő! Olyan nááááccciiiiii!!!!

Szép (náci- és vaskeresztmentes) hétvégét!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 13:28:45

@Gumineaux: A problémát nem egyesek csinálják (illetve mégis, de az ide túl hosszú), hanem az urbanizáció olyan társult jelenségekkel járhat, amelyek - ha nem teszünk semmit - előbb-utóbb betöltik ökológiai rendeltetésüket, azaz megfékezik az emberiség túlszaporodását és túlkoncentrálódását, mégpedig a mesterséges kősivatag (épületek, szobrok) talajképző eróziójával, a hulladékfogyasztó (most kivételesen nem a gyorsétteremekben étkezőkre célzok) élőlényeket fogyasztó mindenevők és csúcsragadozók (varjúfélék, kóbor kutyák, vaddisznók, helyenként medvék, újabban egyéb, kozmopolitává váló fajok, pl. az aligátorteknős)elszaporodása révén és az általuk közvetlenül (veszettség, influenza, ornitózis, stb.) illetve a rajtuk élősködő ektoparaziták által (pestis, tífusz) tömeghalált előidéző járványokkal.

Nem mindegy, hogy milyen fákon milyen madarak ülnek. (U.i. nem mindegy, hogy veréb vagy kormorán szarik a fejedre.) A balkáni gerlék pl. a kb. velük együtt elterjedt bálványfákon (sokan ecetfának hívják) szinte egyedül fészkelnek, különösen belvárosok udvarain, ami mutatja a pandémikus fajok valamiféle titokzatos rokonságát is...

Egy település akkor lehet élő és élhető, ha ott a lehető legnagyobb fajszámú és meghatározóan őshonos élőlényekből álló élő rendszer alakul ki. Az élő rendszerek stabilitása ugyanis leginkább a fajok számával arányos. Ezt a fajszámot viszont az immigráló állatfajok és özönnövények gyakran sajnos nem növelik, hanem leginkább csökkentik. Egy gyöngyvirágos tölgyesben több száz taxon él, egy parlagfüves akácosban alig tucatnyi.

A hormonális fogamzásgátlással már többször próbálkoztak, eddig nem jött be. Nincs fajspecifikus fogamzásgátló ugyanis.

A köz- és magántereket összepiszkító, lakásokban tartott és járdákon, játszótereken szaratott kutyák, és a bankok extraprofit-igénye miatt robbanásszerű gyarapodás előtt álló hajléktalanok valóban ugyanolyan fertőzőek lehetnek, sőt, a nyomortelepeken, pincelakásokban, vagy csak egyszerűen nyomorúságos albérletekben tömegesen összezsúfolt embertársaink is remekül szét tudnak szinte bármilyen járványt terjeszteni. Lehet számolgatni, hogy mi olcsóbb: (ellenőrzött, szükség esetén "hatóságilag" takarított-fertőtlenített) emberhez méltó szociális szállások létesítése, vagy egy szép tüdőpestis + gringóláz (H1N1) együttes fellobbanása a már szép lassan terjengő gyógyszer-rezisztens TBC-vel együtt.

A galambok Velencében is sokakat zavarnak, főleg a műemlékvédőket, de vannak ugyebár az új mítoszok, amelyek biztosítják, hogy rengeteg turista menjen oda. A sok galambtól már úgysem látják, hogy mennyire tönkrementek a látnivalók, azt meg pláne nem, hogy mi van bronz és kő helyett már műanyagból kipótolva, beburkolva.

A természettől elidegenedett embereket a galambok és más mitikus, hagyományosan vonzó élőlények (pl. lovak, kisbárányok) testközelsége egyébként örömmel tölti el, sőt felélesztheti, fokozhatja libidójukat is...

(Mondjuk az nem semmi poén lenne, ha valamelyik város galambeledel-árusítási monopóliumot vezetne be, és csak mérgező, vagy legalábbis gyengítő granulátumot lehetne ott eladni és kiszórni.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.07. 13:37:04

@The Green Manalishi: Szóval a motorod fent van a felderítő fekete terpjárón? Mégsem elektromos quaddal zizzensz a falu szélére, sörétezni?
Kár volt a témát idehozni, jobb lesz, ha máris csomagolod a fogkefét és a csuklóra köthető szappant. Lebuktál...

andrazs 2009.08.08. 19:24:07

@bloodmn: Majd kizárnak az airsoft szövetségből, mert állatra tilos :P De ezt én jó ötletnek tartom, lehet veszek egy puskát...

tammasibela 2009.08.08. 21:41:34

A galambokat ugyanúgy ki kéne írtani mint a szúnyogokat. Annyi fertőzésért felelősek itt a belvárosba, hogy botrány.


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

Gumineaux 2009.08.10. 09:53:26

“A problémát nem egyesek csinálják (illetve mégis, de az ide túl hosszú), hanem az urbanizáció olyan társult jelenségekkel járhat, {…} amelyek - ha nem teszünk semmit - előbb-utóbb betöltik ökológiai rendeltetésüket”
Az urbanizáció – most csak Bp-ről beszélek, mert itt élek – azzal (is) jár hogy rengeteg a hulladék. Ha ezt szétdobálják felelőtlen és igénytelen embertársaink, az odavonzza a galambokat/mosómegvéket/medvéket/kóbor kutyákat stb. MI MAGUNK etetjük ezekel at állatokat azzal, hogy fél vekni kenyrerek hevernek itt-ott. Persze lehet az állatokat okolni (nyilván könnyebb mint a hulladékot kezelni) de ez nem vezet megoldásra.

“Nem mindegy, hogy milyen fákon milyen madarak ülnek. (U.i. nem mindegy, hogy veréb vagy kormorán szarik a fejedre.)” – valóban, ez a már méret miatt sem elhanyagolható. :) De ha lehet, inkább galambürüléket takarítanék mint a hajléktalanokét.

“A hormonális fogamzásgátlással már többször próbálkoztak, eddig nem jött be. Nincs fajspecifikus fogamzásgátló ugyanis.” – nem vagyok sem biológus sem orvos, de hogy van akkor az, hogy pl. macskáknál meg embereknél létezik ilyesmi?

“A galambok Velencében is sokakat zavarnak, főleg a műemlékvédőket, de vannak ugyebár az új mítoszok, amelyek biztosítják, hogy rengeteg turista menjen oda. A sok galambtól már úgysem látják, hogy mennyire tönkrementek a látnivalók, azt meg pláne nem, hogy mi van bronz és kő helyett már műanyagból kipótolva, beburkolva.” - a galambok ellen hálókat szokás feltenni (nem tudnak befészkelni a műemlékekbe) illetve terelőtüskéket – ez más madarak ellen is hatásos. A bronz- és kőtárgyakat szvsz sokkal jobban károsítja az ún. savas eső illetve a légszennyezettség miatt szükséges gyakori mosás…

“A természettől elidegenedett embereket a galambok és más mitikus, hagyományosan vonzó élőlények (pl. lovak, kisbárányok) testközelsége egyébként örömmel tölti el, sőt felélesztheti, fokozhatja libidójukat is...” – köszi, ez ugye nem célzás? Nos, én nem azért kedvelem az állatokat mert – szerinted – fokozza a libidómat. Én egy ilyen génhibás egyed vagyok, gyerekkoromtól ezt láttam otthon, erre neveltek. És lehet az állatokat okolni, meg irtani meg puskával lövöldözni is, (nyilván ez egy intelligens megoldás és egy cseppet sem közveszélyes…:( ) de az elvakult utálat/hipokritizmus még soha nem vezetett megoldásra. Példának hozhatnám a nagy kínai verébirtást is. Aminek egyenek következménye lett az éhínség…

“(Mondjuk az nem semmi poén lenne, ha valamelyik város galambeledel-árusítási monopóliumot vezetne be, és csak mérgező, vagy legalábbis gyengítő granulátumot lehetne ott eladni és kiszórni.) “ – én ezt nem poénnak hanem veszedelmes ostobaságnak gondolnám. Ugyanis gyerekek is megehetik a mérget…

Dr66
Átérzem a probléma nagyságát, de az erkélyt néha takarítani kell…
” Dolgozunk,így nincs sok mozgás az erkélyen ezt kifigyelik és odafészkelnek.” – azért egy fészket szvsz nem egy hét alatt raknak össze…ennyit sem vagytok kint az erkélyen?
Ha tojásokat találsz, azokat törd össze. És akkor annyival kevesebb galamb lesz.
“A kukába vazze!Nagyon megható,brühühü!!Mondom ,veszek egy puskát és elkezdem a maszek népsürüségszabályozást.” – neked az agyadra ment a meleg. Jobb lesz, ha nem kezdesz neki a “maszek népsürüségszabályozásnak” – mert esetleg nem csak madarakat találsz el…és az már büntetőjogi kategória.

TH 2009.08.10. 13:22:33

@Gumineaux:
"“A hormonális fogamzásgátlással már többször próbálkoztak, eddig nem jött be. Nincs fajspecifikus fogamzásgátló ugyanis.” – nem vagyok sem biológus sem orvos, de hogy van akkor az, hogy pl. macskáknál meg embereknél létezik ilyesmi?"
Ezt kifejtenéd? A macskáknál milyen fogamzásgátlást ismersz a műtéten kívül?
Az embereknek meg van tabletta, de mivel nem vok orvos/biológus, nem tudom, hogy hat-e más állatra. Te biztosan tudod? Gondolom az a probléma, hogy nehéz lenne egyesével begyógyszerezni az összes galambot, tehát ki kéne nekik rakni valami szert, ami a többi állatra is hatna. Más kérdés, hogy ez tulajdonképpen miért is probléma, ha nem jár mellékhatásokkal...

Gumineaux 2009.08.10. 14:37:49

TH
A macskáknál _létezik_ hormonális fogamzásgátlás.
“Hormonális fogamzásgátló kezeléssel érhető el, amelyet meghatározott időnként ismételni kell. Az ivarzás elnyomása és a sterilitás addig tart, amíg a kezelés, utána a macska rendszerint ivarzik, és termékenyülhet is.
A tablettás fogamzásgátlók rendszerint gesztagén (hormon) tartalmú készítmények, általános adagjuk heti 1 tabletta. Meglévő ivarzás elnyomására is alkalmasak, ilyenkor a tünetek mérséklődéséig (kb. 3-4 nap) naponta 1 tablettát kell adni.
Injekciók is léteznek, nagyjából hasonló hatóanyaggal, mint a tabletta, de egy kezelés itt 3-6 hónapos "védettséget" is adhat. „ forrás:petcity.hu
Az ivaros viselkedést hormonok váltják ki, minden állatban, feltételezem, a madarakban is.
„Az embereknek meg van tabletta, de mivel nem vok orvos/biológus, nem tudom, hogy hat-e más állatra.” - Nem a humán tablettát kell alkalmazni az állatok esetében, hanem annak mintájára. Az idézett cikkben említett gesztagén pl. az emberi fogamzásgátlóban is benne van.

nkg 2009.08.10. 15:46:12

@OkoskaTo:rp: Itt lakozik az igazság! Ne haragudjatok nem olvastam végig minden kommentet, de elég nagy marhaság tekintve, hogy van még szép számmal galamb, pont például a belvárosi Meki teraszán :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.10. 15:52:07

@Gumineaux: Mivelhogy úgy látom, hogy gyakorlatilag szinte ugyanaz a véleményünk - eltekintve attól, hogy az én humorom "vízben nem oldódik", azaz nehezen érthető meg, de félre igen - nem is sorolom a pontokat. A fogamzásgátlással kapcsolatban szeretném azt csupán jelezni, hogy a hangsúly a "fajspecifikus"-on van. Olyan "orális", azaz pl. tápszerbe keverhető kemikália nem ismert, amitől a galambok, és csakis a galambok befejezik a peteérlelést vagy az életképes spermiumok termelését, vagy megakadályozná a sejtek találkozását, egyesülését. Ilyen eljárások régóta vannak, de azok más, rendszertanilag távol eső állatokra is hatnak, és bizony kihathatnak közvetve az emberek "működésére" is. (Az izraeli hadsereg állítólag kísérletezik olyan harci vegyszerekkel, amire a szemita zsidók nem fogékonyak, de az ugyancsak szemita arabok genetikailag igen, és amitől a célcsoport többsége "bemelegszik" azaz liberális lesz nemileg...)

A galambokat (is) mérgező tápszer jól előkészített kiszórása nem veszélyeztetné a gyerekeket, mert olyan íz- és szaganyagok viszont ismertek ma is, amitől a galamb/kutyaszar között a flaszteron ennivalót kereső kisgyerekek ahogy a szájukhoz teszik, visítva menekülnek (pl. csili + galanga + vajsav + ezerjófű + szennalevél, bekeverve granulált magtári-malmi söpredékbe) és soha a büdös életben nemhogy földről felszedett szemetet, de csipszeket, ropikat és egyéb (amúgy súlyosan egészségkárosító) száraz pótélelmiszereket, azaz szemétkajákat sem fognak sohasem a szájukba venni, de semmi tartós bajuk nem lesz tőle. Először ordítanak, hogy csíp, utána hánynak egy még csípősebbet, majd miközben összefossák magukat, újra ordítanak... Persze tudom ez az eljárás súlyosan diszkriminatív lenne - a cukros pedofil bácsikkal szemben...

Ki kellene kísérletezni, mi az, ami a galambot nem zavarja, de a többi élőlényt igen. Csak pénz, idő és kreativitás kérdése. Lenne.

(Van amúgy pl. olyan humán gyógyszer is, ami csakis a macskafélékre mérgező...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.10. 15:53:43

@nkg: Ott igazán elmondhatjátok akkor, hogy "Le van szarva a szar is!"

Gumineaux 2009.08.10. 16:55:40

Kitalátor
„Liberális lesz nemileg” - :DDD
Nem ismerem annyira a galambok – és általában az állatok – szaporodásbiológiáját hogy további javaslatokat adjak a hormonális galambmentesítésre.:) Elfogadom az érvelést.

Verliebte (törölt) 2009.08.11. 21:55:13

@uns97: Hát igen, aki naponta jár Győrben, és nem csak a nagyobb tereken, az tudja, hogy nem tűntek el a galambok, csak épp a belvárosból. a többi meg nem érdekel senkit.
Széchenyi térről is megvan a véleményem. Anno úgy tanultam, hogy ez Győr barokk főtere. A házak szerencsére ugyanazok, maradt a barokk hatás, de a tér nekem túl modern ehhez, túl idegen. Valamiért én összeférhetetlenséget érzek.
Jó ideje már Pesten lakom. meg kell hogy mondjam, itt még a galambok is durvábbak, simán nekimennek az embernek :D Nálunk a környéken is etetik őket, de én meg túl beszari vagyok, hogy szóljak. Nem a legjobb környéken lakom :)

valójábannemberci 2009.08.12. 11:25:54

@Gumineaux: "“Nem mindegy, hogy milyen fákon milyen madarak ülnek. (U.i. nem mindegy, hogy veréb vagy kormorán szarik a fejedre.)” – valóban, ez a már méret miatt sem elhanyagolható. :) De ha lehet, inkább galambürüléket takarítanék mint a hajléktalanokét."

valóban, az még kellemetlenebb, ha egy hajléktalan szarik a fejedre. :D

"a galambok ellen hálókat szokás feltenni (nem tudnak befészkelni a műemlékekbe) illetve terelőtüskéket – ez más madarak ellen is hatásos. A bronz- és kőtárgyakat szvsz sokkal jobban károsítja az ún. savas eső illetve a légszennyezettség miatt szükséges gyakori mosás…"

a hálós és/vagy terelőtüskés megoldás nem minden műemléknél alkalmazható az esztétikum súlyos rombolása nélkül. én nem szeretnék például olyan lovasszobrot nézegetni, amin ló is, lovasa is úgy néz ki, mint craig jones a slipknotból. :]

lefkata 2011.04.16. 16:55:24

SOS segítség kellene , mert egy szarkapár 2-3 nap alatt a hálószobánktól kb. 5 m-re épít egy - most már elég nagy - fészket. Mit tegyek, hogy költözzenek valahova máshova. Nem csak a hangoskodásuk, hanem a kert énekes madarainak védelmében is!
süti beállítások módosítása