05

Ez már megint olyan cirilbetűs buheraoldalra való bénázásnak tűnhet, mint a püspökladányi körforgalom. Ám az Indóházban bemutatott eset végül is nem teljesen logikátlan. Volt egy perifériára szorult közúti átkelőhely, amelyből előbb gyalogos átkelőhely lett, majd ahelyett is építettek egy (liftes) felüljárót - amit persze nem használt senki. A MÁV megunta és falat emelt a vágányok közé - csak épp a jelzőlámpát nem szedték le, úgyhogy az csak pörög szegény, mint a dzsungelben felejtett katona, akinek elfelejtettek szólni, hogy véget ért a háború.

Amúgy a falépítés jogos: ha jól tudom az uniós szintbeli vasúti kereszteződéseket előbb-utóbb úgyis meg kell szüntetni lakott területen belül (ha nem, javítsatok ki). Az ember, meg ha lehet, nem nagyon szívesen caplat fel egy felüljáróra. Mi Gödöllőn jártunk át hatalmas falkákban a síneken a felüljáró mellett, a vasútállomás hangosbemondójában meg rendszeresen bemondták, hogy "biiiirkáááák". Rosszabb napokon pedig azt, hogy "Menjetek csak, ha majd a vonat levágja a lábatokat, nem fogtok menni". (fotó: Bakacs Ferenc - Indóház. Még több kép és további részletek az eredeti cikkben.) [Tipp: Sadia]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés buhera vasút gyalogos felüljáró xviii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr131287662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2009.08.04. 11:36:28

ez fasza, nap mint nap arra jártam haza bringával. most vagy felcipeli az ember a lovat az átjárón, vagy kerül 2 km-t a kőhíd felé.de legalább nem mondhatjuk, hogy nem törődnek az egészségmegőrzéssel a városatyáink.egykéthá egykéthá, hét nyolc és elég... :D

Megélhetési rasszista 2009.08.04. 11:41:16

Néhány hét és úgyis elkezdik bontani a falat, csak nem fogják elhordani, mert ez nem alumínium, hanem beton.
Amúgy jól tudod, uniós előírás, de csak az újonnan épített állomásokon, tehát a már meglévőkön nem kell utólag elvégezni, de ha hozzányúlnak, akkor már új építésnek számít és kell.
Amúgy a 100a vonal önmagában katasztrófa, vagy végig a föld alatt vagy magasvasútként kéne futtatni, a sűrű vonatközlekedés miatt szinte lehetetlen normálisan szintben keresztezni autóval.

otirt 2009.08.04. 11:42:19

Nem tudok ilyen EU-s előírásról. Egyébként ez nem is mindig kivitelezhető: pl. ide, hogy tennél be egy felül- vagy aluljárót, ha lenne rajta teherautó forgalom is?

1116001 2009.08.04. 11:45:19

El lesznek bontva a jelzőlámpák, amint üzembehelyezik az új biztosítóberendezést. Addig a pár hétig felesleges ezzel is bajlódni, mert ahhoz a jelenlegi ideiglenes bizt.bert át kellene alakítani.

Su Larsen (törölt) · http://sularsen.com 2009.08.04. 11:46:04

Azért nincsen kamion forgalom mert gyalogátkelő. Ha lenne akkor másképpen oldanák meg.

gulasZuppe 2009.08.04. 11:48:14

ja értem, attól vagyunk únió, hogy magasan kelünk át a vasút fölött :))

twilight.struggle 2009.08.04. 11:51:17

@tengerecki: én naponta le és felviszem a bicajom a 2. emeletre.

neked miért gond ez?

halihalo 2009.08.04. 11:52:47

Azt azért még hozzá kell tenni, hogy többek között azért is jártak át sokan a piroson, mert ok nélkül volt piros hosszú perceken át, és a vonat nem jött. Mindkét oldalon hosszú, egyenes szakasz van, jól látni, hogy nem jön semmi. Ha a piros után viszonylag hamar jönne a vonat, nem próbálkoztak volna vele.

halihalo 2009.08.04. 11:54:01

@gulasZuppe: Nem attól, hanem pl. attól, hogy nem várakoztatnak hosszú perceken át hiába. Amúgy rövid U az Unió.

halihalo 2009.08.04. 11:57:19

Ja, igen. Még egy érv a felüljáró "ellen." nem mentség, csak magyarázat. Olyan büdös vizelet és sz@r szag van benne, hogy felfordul az ember gyomra. És jó magyar szokás szerint kedves grafittisek már eléggé tönkretették. Hasonlóan a Ferihegy 1-nél találhatóval. A nemzetközi turisták legnagyobb megdöbbenésére. Hát igen, ez a magyar kultúra része.

tocibacsi 2009.08.04. 12:04:28

@vice: nem mind1, hogy az ember közlekedik vagy sportol. Ha inkább az utóbbi, akkor az ilyen dolgok alkalomszerűen is idegesítőek... én átérzem. Nem szeretek leszállnia gépről, mert az ember kiesik a ritmusból. Az most más kérdés, hogy naés, nem nagy cucc, satöbbi... De ilyen alapon cűgölhetné fel a cangát a 7esbusz lépcsőjén is :D

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.08.04. 12:17:55

Biztos vagyok benne, hogy a lámpa elbontásában vagy üzemképtelenné tételében (pld aksi kiszerelés) számíthatunk a helyi kissebbségre.

ostván 2009.08.04. 12:33:30

Buták vagytok.
Ennek a lámpának az elbontásához min 4 (vagy több) hatóság együttműködése kellene. Akkor meg egyszerűbb ott hagyni, mint a MÁV-ot és az Nemzeti Közlekedési Hatóságot-ot, meg a Városüzemeltetést, meg a Kerületi Illetékest, meg az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács képviselőjét stb egy asztalhoz ültetni! Ennyi embert egyszerre, mert csak úgy határozatképesek.

bbnet1 2009.08.04. 13:15:10

@halihalo: A felüljáró az szerintem nem büdös. Te az aluljáróra gondolsz nem ?

belakis 2009.08.04. 13:27:14

Pont msot mondták, hogy Villány melletti szakaszon elbontották a lámpákat, sorompókat, mert drága üzemeltetni. Odamegy a MÁV, felkapja, viszi.

AMúgy tényleg bemondják ezeket, amiket a cikk ír?
Nagyonjó :)

halihalo 2009.08.04. 13:28:47

@bbnet1: Ott nincs aluljáró... Lehet, nem ugyanarról beszélünk.

viktorhu 2009.08.04. 14:03:23

mondjuk ha odaépítették azt a liftet, és még azt is szeretnék, hogy használják is, akkor néha be is kapcsolhatnák. ugyanez ferihegyen is, amikor arra jártunk, nem működött, anyunak a beteg térdével nem volt jó móka a magas lépcsőre felmászni.

vwxyz (törölt) 2009.08.04. 14:08:17

@ostván: "Ennek a lámpának az elbontásához min 4 (vagy több) hatóság együttműködése kellene. Akkor meg egyszerűbb ott hagyni, mint a MÁV-ot és az Nemzeti Közlekedési Hatóságot-ot, meg a Városüzemeltetést, meg a Kerületi Illetékest, meg az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács képviselőjét stb egy asztalhoz ültetni!"

Akkor nevezzük ezt a falat a Töketlen Hatóságok Emlékművének?

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2009.08.05. 11:44:00

@vice: nekem az nem gond, hogy a másodikra cipekszel. :)
az a helyzet, hogy 30 éve itt élek és tudom, hogy ez itt VIDÉK, nem pest, rengetegen járnak bringával, nem a bmxes kisklambókra gondolok, hanem sok-sok idősebb ember is azzal jár.ők nem hiszem, hogy viccel ütnék el a dolgot ha azt mondanád nekik, hogy cipeljék fel a bicót a felüljáróba nap mint nap...

szobakutty 2011.08.24. 17:36:52

A felüljárót azért nem használták sokan míg megtehették, mert a lift kb a műszaki átadásig működött.... :(

@halihalo: (tudom kicsit kihűlt a téma de:)
hát nem pont ott de van aluljáró, a vonatállomáson párszáz méterre, és jogos volt a felvetés, ha a felüljáróban húgyszag van akkor ott az aluljáróban meg húgyszag koncentrátum...! Graffiti az viszont egy sincs az említett műtárgyban, a "mari szeretlek" és társai az ugyanis NEM azok...

Iza Béla (törölt) 2012.11.05. 20:41:10

@otirt: Ha a pályasebesség 120 km/h fölött van, akkor az átjárókat kerülni kell, 160 km/h fölött pedig nem létesíthető. Ha a pályasebességet emelik, akkor sem mehet 160 fölött. Itt nem is lesz 160, így amiatt akár maradhatna is. Viszont a szintbeni átjáró a forgalom sűrűsége miatt a vasúti közlekedést akadályozza, mert nem nyílik fel, viszont egy idő után zavarba megy és akkor vége van a menetrendnek. A Vecsés-Nyugati szakaszon a szemeretelepit most csak automatásra cserélik (ideje volt, de jobb nem lesz...), tervezték a kiváltását, de nem valósul meg, az Üllői úti még megmarad (nagyon jó lenne helyette egy aluljáró!), meg van a Kőér utcai. Na ezekkel csak a baj van.

@szobakutty: Miért, akkor működött?@tengerecki: Aluljárót azért nem lehetett építeni, mert a közelben már van egy...
@belakis: Ott nem is megy 3-7 percenként a vonat...