mesepark

Állítólag már az Antall-kormány idején akartak Lezsákék valami magyaros Disneyland-et építeni Lakitelken, amire Jankovich Marcell azt mondta egyszer, hogy az nem úgy megy, hogy az amerikai mesefigurákat kicserélem magyarra és kész. Valahogy úgy fogalmazott, hogy ezzel a lényeg vész el. Elsőre ez ugrott be mikor meghallottam az esztergomi Mesepark építésének hírét, de aki most nagy fikázást vár, annak csalódnia kell. Szerintem ugyanis egyáltalán nem rossz az ötlet.

mesepark

Először is azért, mert mint már írtam is egyszer, nekem a János vitézes Barlangvasút az egyik nagy kedvencem a Vidámparkban, pedig közel százéves és siralmas állapotban van. Vagyis a magyar mesék nem teljesen kibékíthetetlenek a vurstlival. Na és ott az ország legjobb játszótere, a Zöld Péter (bár a helyreállítás óta azt mondják, már nem az igazi), ami szintén magyar mesére épül. Arról nem is beszélve, hogy ennél jóval erőltetettebb közös szálra is fűztek fel már tematikus parkokat. Ruszton például működik egy nagyrészt ókori római stílusban kiépített játszópark, amit nagyon tudnak élvezni a gyerekek. Szóval valószínűleg elég nagy hőbörgés lesz körülötte, főleg, hogy így kultúra, meg úgy giccs. Döntse el mindenki maga, de azért azt senki ne felejtse el, hogy nem egy történelmi szentélyt akarnak építeni valamelyik földcsakrára, hanem egy játszóparkot. Márpedig arra szerintem zseniális lesz, tele jobbnál jobb ötletekkel: üveghegy, égig érő fa, népmesefalu, kilátó, miegymás. (Egyedül a Süsü vára nem tetszik, mert azt imádtam gyerekkoromban, főleg az ostromos rész miatt, ez meg úgy tűnik egész máshogy fog kinézni) Hogy mi lesz belőle az persze egyelőre rejtély, nem is kezdenék bele a találgatásokba, de majd meglátjuk. Addig is itt a honlap rengeteg látványtervvel és leírással. [tipp:Vikusz]

mesepark
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: duna játszótér vidámpark esztergom mesepark

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr71284025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.08.03. 10:24:14

Esztergomiként egyetlen kérdés merül fel: miből épül ez fel? Mert a pénz, az a legkevesebb!

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.08.03. 11:21:14

Esztergom és egy újabb nagyberuházás...miért érzem azt hogy ez csak mese habbal (és itt most nem park témájára gondolok)?

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2009.08.03. 11:27:31

Én azt mondom, a Macskafogó végéről a nagy fémkutyát még bele kéne építeni, aztán OK, felőlem mehet.

pan77 2009.08.03. 11:30:39

Megnéztem a honlapot is. Nagyon jó ötlet, egész jó kialakítás meg minden... de mit lehet itt csinálni???????? Most gondoljuk végig egy 5 éves gyerek szemével... hol a mászókat? be lehet öltözni valahol? fel lehet ülni valamire? Tudjátok, ha már a szabad levegőn vagyunk! Szóval miért is mennék én el oda a gyerekeimmel?

Powerpill 2009.08.03. 11:42:32

hát disneylandhez azért nem lehet hasonlítani. hol vannak a hullámvasutak és az egyéb élményelemek? ok, van skanzen, színház, mozi, kilátó meg miegymás, de ettől a gyerekek szerintem nem lesznek hanyatt esve, főleg, hogy a mai gyerekek sajnos már szerintem nem is ismerik annyira ezeket a karaktereket, bár ne legyen igazam...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.03. 11:51:41

@Powerpill:

Igen, ez egy nagyon jó kérdés. A disneyland ugyanis attól klassz, hogy ott a felnőttek is le tudják kötni magukat, sokkal szélesebb életkori réteget céloz meg, mint az itt felvázolt elképzelés.
Szerintem, ha egy ekkora beruházás csak bizonyos életkorú (-6) réteget céloz meg, akkor az finanszírozhatatlan lesz. Ma már kevés az önmagában, hogy "kilátó". Mit csinál egy felnőtt itt a nosztalgián kívül? Mit csinál egy 13 éves?

De az alapötlet jó, mindenképp érdemes továbbgondolni.

(és mi az a Calatrava-koppintás a sarokban?)

(

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.03. 11:54:53

Szerintem is jó ötlet, csak kell, hogy legyen némi vidámpark is benne, na meg egy állatkertszerűség ("és kedves gyerekek, ez itt Bambi"), s akkor sikeres lesz.

DArchAngel 2009.08.03. 11:55:26

Lehet, hogy csúnyákat feltételezek, de olyan humbug szaga van a dolognak. Sőt, olyan pénzvándoroltatás szaga. De tegyük fel, hogy már csak én nem tudok megbízni semmi ilyesmiben. (Fene e setét lelkem.)
Két fontos dolog van egy beruházással kapcsolatban: indulótőke és a megtérülése. A pénzt nem tudom, honnan szedik hozzá. Esztergom ennyire jól állna? Mert hallottam már az ellenkezőjét is. Az EU támogatná, mint kulturális projektet?
Más. Disneyland nyereséges, ez mikor lenne az? A Disney franchise az egész világon agyonreklámozott, sajnos a magyar meséket (jóllehet sok jobb és szellemesebb, mint a Disney - főleg újabb - meséi) a tizenvalahány millió kárpát-medencei magyar ismeri, ha ismeri. Ha ezek mindegyike évente egyszer elmenne az Üveghegyhez, akkor közelítené a Disney World 17 milliós nézőseregét.
Jó ez az ötlet, de nem lehetne kezdetnek valami kisebbel kezdeni?

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2009.08.03. 12:06:55

@vegyeskazetta: Zseniális, egyetértek! ;) De akkor már a csúszda se maradjon le róla, ahol a rossz kisfiúkból lett jógyerekek a szüleik ölébe huppanhatnak. ;)

Karnamantra 2009.08.03. 12:11:21

Nem fog sikerülni. Az amerikai park 50 éves, ez pangani fog az ürességtől, leamortizálódik szűk 1 év alatt, szétlpoják, tönkreteszik. Aztán ott fog állni bedeszkázva.

Egyébként szerintem zseniális ötlet, csak nem ide és nem most.

RaszP. 2009.08.03. 12:22:17

ha lenne rá igény már rég épülne és nem esztergomban. (nem vagyok pestbuzi, htxbye)

záporjózsi 2009.08.03. 12:24:51

@RaszP.: Egom jó ötlet, mert van rá hely, van oda Pestről vonat, amúgy meg Egom eléggé megállt a fejlődésben, nem ártana egy kis lendület.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.08.03. 12:27:03

@DArchAngel: Humbug hát. Mindig előkerül valami húmekkorátalkotunk jellegű beruházás Esztergomban ha valamiről terelni kell a közvélemény figyelmét. Na itt meg van miről terelni, ezt kell ellensúlyozni valami "meséssel".

10 és 20 milliárd közé teszik ennek a parknak a költségvetését. Ennyi a város mesterségesen felpumpált ÉVES költségvetése, kórházzal, iskolákkal éves kb. 1,5 milliárd hiteltörlesztéssel együtt.
Van mellé 14 milliárdnyi hitelünk és kötvényünk, persze nagyrészben svájci frankban.
Kb. 1 milliárdnyi a folyószámla hitelkeret.
Idén nem vettünk fel újabb hiteleket, csak 4 milliárdnyi lízing valósul meg, valamint váltó lett kibocsátva 550 millióért.
Vett a város mélygarázsokat is, összességében kb. 2,5 milliárdért (piaci ár dupláján) - ezt is ki kell fizetni majd.
Belekaptunk egy szállodaberuházásba, becsült költség 15-18 milliárd.

Na erre a csekély kis adósságra kellene még összekapni azt a vacak 10-20 milliárdot meseparkra.

Életszerű?

zauberpferde (törölt) 2009.08.03. 12:30:21

Vicces!
A tervező gyermekkorában biztosan sokat lapozgatta az Ifjúsági Könyvkiadónál, 1954-ben megjelent, Noszov: Nemtudomka csodálatos kalandjai című mesekönyvet. Laptyev illusztrációi köszönnek vissza a látványterveken. Különösen a Süsü vár, és a Mozipalota ijesztő, de az Égig Érő Fa, és a Hegylánc sem semmi. Én a gyerekeimet akkor vinném el ilyen helyre, ha nagyon rosszul viselkedtek, vagy ha rossz jegyet hoztak haza az iskolából. Szórakozni semmiképpen sem.
Ja, és gondoljuk még hozzá, hogy micsoda "igényes" anyagokból készülhetne a komplexum. Az Üveghegy, maximum "Plexihegy" lenne, ahogyan errefelé szokásos.

zauberpferde (törölt) 2009.08.03. 12:37:05

@FIAT!: Kérünk még szódavízhajtású autót, és málnaszörp készítő robotot is, ha lehetne...!

.sas 2009.08.03. 12:45:10

Szerintem legyenek sixflag-es játékok is, ha már vmi jót akarnak... ;)simán átértékelné utána az ember az életét... :)))www.sixflag.com

.sas 2009.08.03. 12:46:30

bocs, lemarad az "s"
sixflags.com

Holdrabló 2009.08.03. 12:46:58

Ez az üveghegy dolog ismerős valahonnan.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2009.08.03. 12:57:57

Az a baj, hogy a Mesepark leendő helyszínének kiszemelt Prímás-szigeten található Európa egyetlen, még fel nem tárt közel 30-40 műtárgyból álló kolostoregyüttese (ferencesek, pálosok, bencések), amit a kutatók szerint olyan régészeti szenzációkat rejthet, mint az István-tornyi sgraffittók. Kár lenne ezeket a fel nem tárt romokat ledózerolni. Sőt inkább azokat kellene felújítani! A meseparknak lenne máshol is helye Egomban.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.08.03. 13:07:12

- Ilyen beruházást csak autópálya mellé érdemes tervezni, nem egy évente árvíz sújtotta kvázi belvárosi területre.

- Pénz nem lesz rá.

- Talán nem kellene a Bazilikával egyező magasságú épíményt tervezni egy üledékből álló szigetre.

Két éve nincs könyvtárépület Esztergomban, mert egy szállodaépítés miatt ledózerolták, idén nyár volt akkor az ígéret az új könyvtárra, persze nem épült semmi. Először könyvtár legyen, utána esetleg meg lehet fontolni tízmilliárdos beruházásokat...

milike47 2009.08.03. 13:19:48

Még valamelyik előző kormány idejében Kesztölcön akartak mesefalut építeni. Alapkő letétel Torgyán Dr.úrral megvolt. Azóta gazban van minden. Esztergomban meg inkább a lepusztult, életveszélyes Szt. István gimnáziumot kellene helyreállítani és a parkolást kellene megoldani! Árvíz idején Spongya Bob lesz a mesehős?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.08.03. 13:21:21

üveghegy ebben az alkoholistak orszagaban?
szigoruan 2 literes muanyag "borosuveg"ekbol kell megepiteni :)

amugy az otlet sztem fasza.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.03. 13:28:15

@Droli:

"és kedves gyerekek, ez itt Bambi"

szerencsétlen gyerekek azóta se tudják a Disney mesekönyvek óta, hogy akkor most Bambi őz vagy szarvas...

szedan 2009.08.03. 15:26:03

Valahogy még mindig nem vagyunk kint a kommunizmusból. Hol van olyan a világon, hogy egy élménypark közpénzből épül (legalábbis én úgy vettem ki a posztból és a kommentekből, hogy Esztergom város építené). Ilyen nincs. Minimum PPP. De inkább magánvállalkozás. Elképzelem, amint Los Angeles városa adópénzekből Disneylandet épít. Nevetséges. Egyébként az ötlet nem roszz, Asterix park is van Franciaországban, az az ő nemzeti meséjük. Modjuk kicsit többen vannak és az is világ- (de legalább Európa-) hírű, mint a Disney. De, ha egy vállalkozás lát benne fantáziát, jó, az az ő pénzügyi kockázatuk. Viszont hullámvasút(ak) és más attrakciók nélkül soha nem fog megtérülni. Csak kőkemény üzleti szemlélettel szabad belevágni.

szedan 2009.08.03. 15:27:58

De egy ilyen vagy más élménypark már nagyon jó lenne itthon is, jó sok durva hullámvasúttal.

ergerberger 2009.08.03. 17:59:28

Ki olvas manapság magyar népmeséket? A gyerekek biztosan nem. Úgyhogy jó nagy faszság erre alapozni egy témaparkot.

StopSzmog 2009.08.04. 02:45:34

Az ötlet nem rossz, elkélne ilyesmi nálunk is, csak nem biztos, hogy pont ott és pont így.

Ebben a műfajban nekem Efteling adott meghatározó élményt.
www.efteling.com
efteling.eu/static/flash/loadMap_en.html

Annyi ötletet egy helyen! A szereplők nagy részét nem ismertem, de azért nincsenek akkora eltérések a mesefigurák között + erős a Grimm-hatás, szóval egy törpét, óriást, boszorkát vagy sárkányt még én is felismerek.
Persze van hullámvasút meg csónakázótó is, karnevál, koncertek, előadások és így tovább kb mindenki találhat magának szórakozást.

Bár biztos ez a közeli is tök jó, ott még nem voltam: mesepark-ferto.blogspot.com

A fent is említett ellenérvek (pénzhiány, megkérdőjelezhető helyszínválasztás) mellett mondanék még egyet: az éghajlat nem gond? Attól tartok a kültéri attrakciók (pl. Üveghegy) nem lehetnek túl vonzóak januárban. Efteling novembertől áprilisig zárva, vagyis zárva volt, amikor ott jártam, azaz az év felében.

Villy 2009.08.04. 04:12:33

Hol lenne jó helye egy 13 hektáros parknak?

Ha az óváros és Kertváros között nézem:
Szentkirály: sóderbánya, de leginkább fokozott régészeti terület.
Attól keletre végig árterület a 117-es útig, sőt azon túl is. Arról nem beszélve, hogy erre megy a tervezett főút+híd vonala Szlovákia felé.
Keletre haladva meg az ipari terület meg a vasúti sínek vannak egyre közelebb, oda nem szerncsés. Ha azon túl megyünk meg természetvédelmi terület + 0 megközelíthetőség, a Dobogókői út túltelhelt.
Talán jó hely lenne a 11-es úttól északra, mondjuk Szentgyörgymezőtől keletre, de ott meg nagyon konkurál a bazilikával a 100 m magas torony. (jelen állás szerint az ország legmagasasbb épülete lenne holtversenyben) Látképileg nagyon nem menne.
Lehetne tovább menni a főúttól délre, akkor meg közeledünk a szamárhegyi, kerektói villákhoz, ráadásul a cél gondolom az lenne, hogy a városba vigyük a turistákat, ne a világ túl végére, lakónegyedbe, ahova nem lehet egyalogolni se.
A Vaskapun túl nemzeti park és Natura 2000 terület van.
A városban ha nézzük, akkor talán az Öntöde utca és Táti út közötti ipari rész elbontásával lehetne valamit kezdeni, viszont oda a tervek szerint lakónegyed kerülne. A Tabánban a MIM-mel ugyanez.

Ha Meggyesnek annyira fontos a Duna energiáját használni, akkor meg amúgyis víz mellé akarja. A város 8-9 szigete közül kb a Körtvélyesi-szigeten férne el, de a nagy hadakozásban a Holcim cementgyár ellen azt is természetvédelmi területté nyilvánították.

Esetleg a Bíróréti-tónál lenne jó helye, ha megoldott lenne a folyamatos közlekedés, de akkor a vadvirág lakóparkosok nem örülnének a forgalomnak.

A Prímás-szigeten meg elég durván fog kinézni az öregtemplommal (70 m magas) szemben az égig érő fa, ráadásul még a gát sincs meg.

anarcho78 2009.08.07. 12:43:31

tudom, nem illik más blogot linkelni, de a hozzászólások miatt kivételt tennék:

vastagbor.blog.hu/2009/07/03/mese_vagy_valosag_a_mesepark
süti beállítások módosítása