bem 01 by bonez007

Július 1-én bezár a Bem mozi, így egy, azaz egy darab art mozi marad egész Budán. Állítólag bank lesz belőle

- írta Stop Szmog. Nos hivatalosan még nem biztos,de nagy esély van rá. Mint az építészfórum írja, „2009. június 6-án a fenntartó nyílt pályázatot írt ki a Bem mozi ingatlanának megvételére. A pályázat különlegessége, hogy nem tartalmaz kizárólagosságot a moziként való továbbüzemeltetésre, így megszűnhet a még létező két budai művész mozi egyike, melyhez generációknak fűződnek emlékei.”

Kár lenne érte. Buda soha nem volt mozinagyhatalom (nem csak az artok, de több plázás mozija is bezárt már), de pesti létemre azért a Bem mellett a Kozma tervezte Átriumban is megfordultam egyszer-kétszer. A ma is működő Tabán pedig kifejezetten nagyon szerettem ifjú koromban. Az ÉF-en megjelent sajtóközleményben nem csak a Bem történetéről olvashattok bővebben, hanem a búcsúprogramról is, amely csütörtöktől jövő keddig tart sok remek magyar filmmel. Ja és aki úgy gondolja részt vehet a kapcslódó aláírásgyűjtésben is, bár...

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: mozi nagykörút bem mozi margit körút ii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr11202974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.06.23. 12:55:06

száz éve nem voltam és nem is szándékoztam menni, de ettől függetlenül szomorú; itt volt a 18. születésnapi bulim, kibérelték kedves emberek az egész mozit, evés-ivás után vetítés is volt, de túlmelegedett a projektor és le kellett állítani. szip-szip...

persze nem sok esélye volt: azon túl, hogy a mozik alapból szarban vannak, a bem mindig is 1 éves csúszásban adott nem-művész filmeket, amiből nyilvánvalóan nem lehet megélni.

viszont a toldi az tabán, a hivatkozás szerint is :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.06.23. 13:08:25

@solaitid: hopp kösz:) szépen belinkeletem a jót, aztán beírtam egy pesti mozit :)

amúgy egyetértek, azért sem forszíroznám azt a nagy aláírásgyűjtést. szívből sajnálom, de ha egyszer azok sem járnak már, akik szeretik, akkor sajnos bele kell törődni... vö: nyomtatott napi lap, könyvtár, szép telefonfülkék stb.amikért mind vérzik a szívem, de hülyeség lenne az összes megtartásáért harcolni

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.06.23. 13:09:30

Gyerekkoromban egyszer alaposan elkéstünk egy ottani vetítésről, mert otthon még végig akartam nézni az Alfréd a kacsa c. rajzfilm aktuális epizódját.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.06.23. 13:10:33

@Ibigoo: na tessék, ez pont szép szimbolikus példája volt annak,amit írtam :D

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.06.23. 17:29:28

Azért a Bem inkább volt "bolhás", mint normális mozi, nem? Az Átrium például egy komoly hely volt, bemutatókkal, nagy képpel, komoly forgalommal - ehhez képest a Bem csak utánjátszó mozi volt, keskeny, szűk térrel, kis képpel. Asszem egy időben ő volt a Budai Híradó (a pesti a későbbi Horizont volt - annak az építészete legalább érdekesnek tűnt kiskoromban:).

Igazából a budai mozik közül a Bemnél kevésbé moziszerű hangulatút csak az Alkotást ismertem, a Délivel szemben. Ahhoz képest az Ugocsa és a Flórián király volt, az Óbuda meg egyenesen klásszikus mozgóképszínház :)

StopSzmog 2009.06.23. 18:35:42

ok, nem annyira klasszikus mozi, mint lehetne, bár sok filmet csak ott lehetett megnézni. De ne feledjük a könyvesbolt-kávézót meg a Nándi büfét a maga programjaival. (27-én Flash koncert!)

Nem értem, de elfogadom, hogy nem lehet mindent megtartani - legyen az telefonfülke vagy postaláda -, de ha bank lesz belőle vagy gyorskajálda vagy angol turi, attól csak szegényebbek leszünk.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.23. 19:41:52

@Hamster:
Zoknimozi :) .
(hosszú, keskeny és büdös)

Kb. 10 éve voltam ott utoljára, majd kiszakadt a dobhártyám a xarul beállított, de legalább hangos magas hangoktól...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.06.23. 19:48:39

@StopSzmog: félre ne érts, én is sajnálom ezeket a kis mozikat!

StopSzmog 2009.06.23. 20:14:20

@~dá~: Nem értettelek félre :)

Csak azt próbálom elmakogni, hogy nem tetszik a tendencia, ahogy MINDEN téren/csomópontban meki és bank van, a valódi találkozási helyek pedig megszűnnek. Tuti példa erre az Oktogon.

Szóval nem könnyes-bús nosztalgia részemről, csak rühellem ezt a pénzközpontú, a társadalmi/szociális/kulturális hozadékot negligáló szemléletet. Nem téged vádollak vele, mielőtt te értenél félre :)

A Bem (meg a többi) _nem csak_ mozi. Fontos pont. Szerintem.

poccos 2009.06.23. 22:42:58

Nem is értem, hogy most, amikor állítólag válság van, minek kell megint 1 bank ? Hiszen ott van mellette néhány. A napokban megjelent egy írás, ami pont ezeket a mozikat ill az art mozikat temeti. Ők már akkor tudhattak valamit ???

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.06.23. 23:15:54

@poccos: Tényleg bank lesz belőle, vagy csak valaki bedobta ezt a verziót, mi meg elhisszük? És vajon azért ment tönkre a mozi, mert valaki bankot akart belőle csinálni, vagy azért, mert nem bírta eltartani magát? Oké, a multiplexek mellett valóban nehéz bármilyen mozinak megmaradnia, de a Bemért nekem nehezemre esne sírni, mert körülbelül olyan emlékeim vannak a közelmúltból, mint amit Commandante írt. Ellenben mondjuk az Átrium elsejével, ami baromira tetszett kinézetileg, jó filmeket láttam ott, és pár romantikus élmény miatt hozzáadott értéke is volt.

Persze én kicsit ufó vagyok a mai posztsznob világban, mert nekem nincs negatív előítéletem a multiplex mozikkal szemben, ellenben értékelni szoktam, hogy kényelmes a szék, nagy a kép és jó a hang. Ebből a bolhások világéletükben keveset bírtak hozni - ráadásul egy csomó olyan filmet láttam bennük, amik kényelmes székben ülve, nagy képet nézve és jó hangot hallgatva se bírtak volna pozitív emléket hagyni bennem :)

Szóval nekem nem alapból pozitív jelző, ha egy mozi "art". Jó mozi legyen, urámbocsá' kényelmes.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.06.23. 23:16:59

@Comandante en Jefe: "Zoknimozi"
Ezt édesapám szokta volt mondani, vele ritkán is voltunk ilyen helyen - az valahogy a nagyik reszortja volt anno, majd később a barátnőké :D

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.06.23. 23:27:54

@StopSzmog: "A Bem (meg a többi) _nem csak_ mozi. Fontos pont. Szerintem. "

Elnézést kérek mindenkitől, de ma valahogy ilyen ördög ügyvédje hangulatban vagyok: mit tud a Bem felmutatni, ami olyan szinten alkalmassá tenné könyvesbolt-kávézó és koncerthelyszín szerepre, hogy azzal más helyszín nem tud versenyezni? És ha ezek ennyire mentek, akkor miért ne tudnának más helyen tovább élni?

Mert az én - talán gonosz, de semmiképpen sem profitérdekből eredő - véleményem szerint a Bem mozinak olyan rossz volt, hogy még a rárakódott létesítmények sem tudták a víz fölött tartani. A "valaki mindent mentsen meg, és semmit ne engedjenek el" hozzáállás meg nem működik, a sok behalt moziból ki kéne elmelni a valóban értékeseket (szerintem pl. Átrium és Olimpia), és azokra kitalálni valamit. Már csak azért is, mert a jelek szerint Budapest nem tud ennyi art mozit eltartani, a kevés forrás meg szétfolyik...

StopSzmog 2009.06.24. 02:08:07

@Hamster:

"Mit tud a Bem felmutatni, hogy azzal más helyszín nem tud versenyezni?"

Milyen más helyszín? (Miért kell versenyezni?)

"És ha ezek ennyire mentek, akkor miért ne tudnának más helyen tovább élni?"

Hol?

Ha már ördög ügyvédje :)

Kérlek, olvasd el ezt: www.tte.hu/?page=hirek&id=5357

Nem mondom, hogy jó volt mozinak. Bár a filmklubok tényleg nagy házzal mentek. Nem mondom, hogy jó volt kávézónak. Mert van nála nem is egy nagyobb, olcsóbb, szebb, központibb, kényelmesebb, tágasabb, frissebblágyabbjobb. Nem mondom, hogy jó volt könyvesboltnak, mert lásd előző mondat. De találkozási pontnak igenis működött. Ezekből kevés van a városban és egyre kevesebb.

Érzem, hogy nem tudom jól elmagyarázni.
Nagy különbséget érzek a "bezárják, bank lesz helyette"- féle hír a "bezárják pár hónapra, hogy megszépüljön-megújuljon, mint a Toldi"-féle hír vagy akár a "bezárják, mert elköltözik másik helyre gyertek velünk"-féle hír között.

Szóval én nem vagyok a mindenképpen megmenteni álláspontján, de a nyom nélkül eltűnésén sem.

mangorlo 2009.06.24. 02:11:13

nekem a barcs miki mondta h bank lesz belole, persze o sem tudhatjaja h mi lesz belole, de kifakadasa erezteti azt h - mivel palyazatban nincs kikotve h mozi legyen - valszeg nem mozi lesz hanem valami buzi kocsog geci faszfej penznyeloje.

de 27 en flash koncert ott es jol szetverjuk a mozit es ezt fel is vesszuk videora

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.06.24. 17:07:46

@mangorlo: szétveritek? Adjátok inkább oda a széksorokat és vetítőt valami rászoruló kulturcsapatnak/iskolának/öregekklubjának.

webmestar 2009.06.25. 00:24:12

Hát igen, Budán az Olimpia és a Bartók is a kedvencem volt (oké, XI.ben laktunk) nagyon sajnáltam mindkettőt. A Bem engem nem érintett soha sem, csak leírtam, ha már Budáról van szó. Tabánt is szeretem:)

(persze most már van mom park, mammut, campona stb,)

ja és ha már a multikról volt szó: Az aréna plázában valami barom 21 termes mozit csinált. Szerintetek milyen kihasználtsággal működik? Nagyon gyenge...

StopSzmog 2009.06.26. 18:59:57

Aha, számok:

A huszonhat teremmel működő tizenhárom budapesti artmozi vendégeinek száma a kilencvenes években 800 ezer körül mozgott, ám az elmúlt években drasztikusan csökkent: 2004-ben még 900 ezren, tavaly azonban már csak 611 ezer látogató volt.
A Bem az első negyedévben mindössze 3300 jegyet értékesített, ami a teljes látogatószámnak mindössze két százaléka.

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=411246

Ugyanitt írják, hogy a Hunniát és az Európát is eladják, csak még fogalmuk sincs, hogy mennyiért.
+ RendeződHET a nyolc éve bezárt Átrium mozi helyzete, amely több sikertelen pályázat után egy-másfél hónapon belül hivatalosan is új tulajdonoshoz kerülHET. A főváros tulajdonában lévő, 75 éves, műemlék jellegű létesítmény a jövőben is kulturális központként - moziként, színházként, esetleg kiállítóteremként - működik tovább.

lessknownJFK 2009.06.27. 00:36:55

Itt lakom a házban, és gyász. Mozizni életemben nem voltam ott, cserébe olcsó a sör 9 után. De egy bank? Mellette van 2, szemben még egy. A velem szemben lévő rajfazjen fél éve nyitott, cserébe ki van írva, hogy iroda kiadó. Mi ez? Minek?

mangorlo 2009.06.28. 15:36:45

@városjáró: vegul nem lett szetveres annyira bebasztunk. de nem is komolyan mondtam am, csak kepletesen :) bar most visszagondolva azt kellett volna

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.06.29. 15:29:59

@mangorlo: Istenkém, ez a büszke bebaszás... Ez valami happy népszokás, vagy mi?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.06.29. 21:24:39

@solaitid: kell is az annak, aki csak így képes meghatárotni a városi terek hasznossági helyzetét :D

StopSzmog 2009.09.17. 18:52:22

"A Budapest Film a héten kötött szerződést a nyertes pályázóval, aki nem járult hozzá, hogy a nyilvánosságra hozzák a nevét, vagy azt, hogy milyen elképzelésekkel kívánja hasznosítani az épületet" - mondta Port Ferenc, a Budapest Film Zrt. igazgatója. A szerződést jóváhagyásra továbbítottak a Fővárosi Önkormányzat Gazdasági Bizottságához.

index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2009/09/17/eladtak_a_bem_mozit/
süti beállítások módosítása