kalmara: irish pub

hahó, ez mostan überfontos. te hallottál vmit arról,h. újbuda rendeletet hozott,h.május végétől minden (!) nem melegkonyhás kocsmának és minden (!) élelmiszerboltnak 10-kor be kell zárnia?! baszki, világvárost építünk, mi?! de tényleg: épeszű helyeken nyáron tízkor kezdődik az élet. nem hiszem el. nagy világforradalmat tudósíthatnál, ha ezt tényfeltárnád ügyesen, mi, kerthelyiségkedvelő tizenegyesek bízunk benned! üdv: kutyavacsi

Köszönöm a bizalmat, de sajnos nem nagyon volt mit tényfeltárni rajta: a rendelet kinn van az önkormányzat honlapján és jövő héten életbe is lép (ha nem is pont így). Kétségtelen, hogy boldogult ifjúkoromban magam is megittam éjjel-nappaliban vásárolt ezt-azt parkokban, a BlueBoxba, a Fekete Lyukba vagy az Almássyba menet. (Na persze szigorúan mértékkel, szolidan beszélgetve!) Úgy hogy együtt tudok érezni az érintettekkel is. A tények következők:

2009. május 20-án lép hatályba a XI. Kerület Újbuda Önkormányzat képviselő testülete által 2009. április 16-án elfogadott, az üzletek működési rendjéről szóló 21/2009./IV.22./XI.ÖK. számú rendelet, mely mind a kereskedelmi, mind a vendéglátó üzletek működését differenciáltan szabályozza, korlátozva a szeszes italt is árusító üzletek nyitva tartását.

Ez utóbbi üzletek 22 és 5 óra között nem tarthatnak nyitva, kivéve, ha éjszaka nem forgalmaznak alkoholt. A III. és IV. kategóriájú melegkonyhás éttermek naponta 0 és 5 óra között nem működhetnek. Minden egyéb nem melegkonyhás vendéglátóhelynek 22 és 5 óra között be kell zárnia.

A rendelet nem vonatkozik az I. és II. kategóriájú melegkonyhás vendéglátóhelyekre, a benzinkutakon, üzletközpontokban, kereskedelmi szálláshelyeken, kulturális- és sportlétesítményekben, strandokon, ipari parkokban üzemelő üzletekre, továbbá pénteken és szombaton a zenés szórakozóhelyekre.

A rendelet teljes terjedelmében megtekinthető a www.ujbuda.hu weboldalon, illetve az Önkormányzat ügyfélszolgálatán és az Igazgatási és Szabálysértési Osztály Vállalkozói Csoportjánál.

Újbuda Önkormányzata

Az egész jelenségről bővebben itt. Elképzelhető, hogy a kerületvezetés kedvenc szórakozóhelye, a Zöld Pardon egy II. osztályú melegkonyhás vendéglátóhely? Nehezen. Az elképzelhető, hogy minden nap be fog zárni este 10-kor? Akkor mégis inkább az elsőt képzelem el.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozás alkohol zöld pardon vendéglátóhely bezár xi. ker lágymányos goldmann györgy tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr691123122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újbuda feketén fehéren 2009.05.15. 18:34:19

Alkoholstop a Rio és a ZP védelmébenItt a tavasz, kevesebb mint egy hónap, s nyitnak a Petőfi híd kocsmái: hamarosan beindul a buli a Rióban és elkezdi forgatni perselyes kapuit a Zöld Pardon. Hurrá! Hunvald György árnyékában ugyan, de egyelőre úgy tűnik,…

Trackback: Újbuda feketén fehéren 2009.05.15. 18:20:59

Kocsmazárási pánikÚjbuda új rendelete értelmében május 20-ától a kocsmák este 10-kor lehúzhatják a rolót. Csak az első és másodosztályú éttermek a kivételek a rendelet alól, és persze a diszkók. Nyugodtan kimondhatjuk, a választások előtti évben az önkorm…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2009.05.15. 14:12:00

Főleg egy egyetemi városrészben ... nevetséges.
Viszont gyűjtik az aláírást a petícióra az oportóban :)

Gilderoy 2009.05.15. 14:16:23

Ez a bárzongorista-lobbi keze.

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.05.15. 14:19:30

A Zöld pardont ideje lenne pofánverni, de evidens, hogy ezt is megkerülik valahogy.

Meg ideje lenne pofánverni azokat a politikusokat is akik bevédik évek óta. Pofánverni, aztán meg lehugyozni.

jeva72 2009.05.15. 14:20:23

jogos, de mit kezdjen az adott (bármelyik kerület, bármelyik szórakozóhely körül) környék lakója ?? hányás, üvegek, hangoskodás, dugó, hugyfolyások etc ..

valami ötlet?

W Joe 2009.05.15. 14:20:50

"A rendelet nem vonatkozik a ... kulturális- és sportlétesítményekben"

Lehet, hogy a ZP kulturális létesítménynek számít.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.05.15. 14:23:13

A rendelet nem vonatkozik pénteken és szombaton a zenés szórakozóhelyekre.

Ne féltsétek a ZP-t. Erősen fogja a polgármester egyik tökét. A másikat meg a Rió.

bbandi 2009.05.15. 14:26:21

@jeva72: Ezeket a környéken tapasztalatom szerint a ZP-ből koncert után éjjelnappaliba vándorló népek generálják első sorban. Azzal nem is lenne semmi baj, ha ezek nem árulnának éjjel alkoholt. De a kocsmákkal szerintem semmi gond nem lett volna.
Egyébként meg: nagyobb rendőri jelenlét. (jó, persze kevés a rendőr, de ezzel a rendelettel el fogják érni, hogy jópáran bevásárolnak 10ig, aztán kiülnek egy parkba - ami még rosszabb)

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.05.15. 14:26:28

ne legyetek már ilyen naivak. Ez csak arról szól, hogy a Rio meg a ZP jobban kenje az önkormányzatot, hogy megkerülhessék... A többiek meg beszopták.

Miigeii 2009.05.15. 14:28:19

ZP, oké.
Nade ZP-ből hazafelé jövet kiséjjelnappaliban sört venni, hogy biztos, ami biztos, kitartson hazáig?
Most komolyan, ez kit zavart?
Aki benyom, az nem az utcán megivott 1-2 doboz sörétől fog fejre állni, utcán meg úgyis haladás közben iszogatnak. Miért nem lehet?
Példa:
Feljönnek a haverok. Iszogatás, nevetgélés, ki mit akar.
Aztán elfogy a muníció, ugorj le a benzinkútra, hogy 5x annyiért vegyél bármit, mert egyébként elfogyna még 3-4 sör, vagy egy üveg bor a cimborákkal? NE RÖHÖGTESSENEK MÁR.

EMU 2009.05.15. 14:28:25

Ki van zárva, hogy egy rendelettel levágnák az aranytojást zsebbe tojó tyúkot. Biztos vagyok benne, hogy már most megvan a kiskapu minden haveri üzletre, ahogy Óbudán is megvolt, amíg vissza nem vonták a hülye rendeletüket. Én is arra tippelek, hogy ZP kultúrális létesítmény. Gondolom, most hogy visszamenőleg kénytelenek behajtani rajtuk pár ezer négyzetméter jogosulatlan elfoglalásának pótdíját, valamilyen módon meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy konkurencia nélkül mielőbb ki tudják termelni.

EMU 2009.05.15. 14:31:13

@Miigeii: Tévedés, benzinkúton sem lehet. Óbudán is volt ilyen rendelet, le voltak zárva a benzinkút szeszes hűtői. Úgyhogy ettől ne tarts, hogy ötszörös áron is akár, de szeszt tudsz majd venni a benzinkúton. ZP-ben, ott majd vehetsz mielőtt indulsz. Kassza meg csörög, az önkormányzati zsebek pedig fülig érnek majd az örömtől.

Ortó 2009.05.15. 14:31:23

zenés szórakozóhelyekre nem vonatkozik péntek-szombaton...

TPZ 2009.05.15. 14:32:41

Én ezt nem értem. Nem úgy volt, hogy februárban eltörölték a vendéglátóipari kategóriákat?

IronLowrider 2009.05.15. 14:34:59

Hát majd kulturális létesítmény lesz, úgyis az önkormányzat nagy kedvence. Mit kell itt fosni?

Miigeii 2009.05.15. 14:35:27

Egyébként tök vicces, hogy pl Londonban fekete szatyorban adják az éjjel tilosban vett alkoholt. De csak azt.
Szóval akinél fekete zacsi van éjjel, az bizony pult alól vásárolt. Annyira vicces! :)))
Majd itt is megkerülik, és éjjel suttyomban fekete zacskóban adják az alkeszt, a kenyeret-tejet-parizert meg csíkosban. Csak, hogy kijátsszák a rend éber őreit, és kerüljék a feltűnést. :))

EMU 2009.05.15. 14:36:05

@bervas: A polgármester adta a kezükbe, persze hogy szorítják most már. Amúgy sehol nincs az előírva, hogy választott köztisztségviselőnként olyan korruptnak és lefizethetőnek kell lenni, mint az állat, Molnár Gyulára is igaz ez. Az eddigieket nem kellett volna zsebre tennie, és akkor most nem lehetne zsarolható és nem kellene ilyen átlátszó módon a szekerüket tolnia, ahogy teszi.

Miigeii 2009.05.15. 14:36:16

@EMU: felületesen olvastam el. ZP-ben sem tudom, hogy arany folyik-e a csapból, vagy azt még sörnek hívják...

Bobby Newmark 2009.05.15. 14:38:16

Nem értem a parát. Füvet szívni is illegális mindenhol, mégsem zavart ez senkit, csinálták. Most majd inni is illegális lesz, ami majd ugyanúgy nem zavar majd senkit...

(Pláne, hogy van "kivéve"-rész is, tehát gyakorlatilag vaklárma az egész...)

betaberta 2009.05.15. 14:38:49

Több helyen gyűjtik az aláírásokat, tessék aláírni. Én már meg is tettem. Ha ez a rendelet marad, több éjjel-nappali üzlet be is zárhat a kerületben mivel forgalmuk jelentős részét képezi az éjszakai alkohol-árusítás.

nyu 2009.05.15. 14:45:52

ZP-ben amugy uzemel melegkonyha is, de arra nem emlekszem melyik kategoriaba tartoznak.

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.05.15. 14:46:47

én speciel antialkesz vagyok, de ettöl függetlenül erre az egész jelenségre csak annyit tudok mondani, hogy : fasssság.
Azt kellene leoknyomozni, hogy ez az egész agyament, a kerületeket sorra végigfertözö rendeletsor kitöl indult el eredetileg, miért és föleg, hogy van-e erre bárhol máshol példa kerek e világon.

mokas_gizi 2009.05.15. 14:49:50

Szerintem nevetséges ez a rendelet akik megakarják venni a piát azok úgy is megveszik ezen a rendeleten megint egy szűk rétek fog keresni...

Majd az lesz FULL szánalmas és nevetséges amikor a droghoz könnyebb lesz hozzájutni mint az alkoholhoz...

Miigeii 2009.05.15. 14:49:55

@Case: Van máshol is, pl Anglia. Lásd fekete szatyor.

Art Mooney 2009.05.15. 14:50:58

olvassatok mar a sorok kozott.

nyilvan a zp/rio netto bunozo fonokei azt akarjak elerni, h ne tudjon a zifjusag alapozni a kornyezo ejjelnappalikban.

majd bizonyara rendet tenne egy bp-i (!) onkormanyzat.. haha..

igy valasszatok vezetoket.

mokas_gizi 2009.05.15. 14:51:39

@betaberta:
A másik nagy igazság mait írtál a kis üzletek becsődölnek már eddig is nehezen húzták a multik és társaik meg megmaradnak és halálra keresik magukat csökken a konkurencia stb-stb...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.15. 14:54:12

@nyu:
Szerintem ZP és Rio is melegkonyhás lesz simán.

Melyik kerületben nem hoztak még ilyen rendeletet? Elfekvővárost építünk, óóó... Vagy lehet, hogy csak a gondosan megtervezett alkoholfogyasztást igyekeznek ösztönözni. :)

Almaspite 2009.05.15. 14:54:24

@jeva72: Ehe... Zavarja a Zöld Pardon mellett lakókat? Kik laknak ott? A híd alatt? A Duna-parton?

Miigeii 2009.05.15. 14:56:38

De a ZP-ben már most is van egész nyáron menüs étkeztetést. Zöldbableves, sültcsirkecomb, almapaprika és társai.
Úgy érzem, ez már melegkonyha... Ja, és lehet sültkrumplit kapni. :)

betaberta 2009.05.15. 15:02:56

@mokas_gizi:

Piát mindig lehet szerezni, én is inkább emiatt húztam fel az agyam, hogy a kedvenc non-stop boltom valószínűleg kénytelen lesz bezárni emiatt a rendelet miatt, ami miatt már nem csak alkoholt nem tudok venni, de egy árva üdítőt sem, ha pl. jövök buliból hazafelé.

@Case:

Az, hogy kitől indult, nem tudom, de hogy ezt így, lazán átveszik a kerületek, az enyhén szólva is vérlázító. Bízom benne, hogy lesz elég aláírás.

mokas_gizi 2009.05.15. 15:03:05

@Almaspite:
Ezt a kérdést már én is feltettem 1-2 helyen... :)

uckmuckfuck 2009.05.15. 15:06:05

Ekkerben sem lehet majd hazafele kajálni?
Mondjuk 2-3 fele??

mokas_gizi 2009.05.15. 15:06:45

egy szűk rétegnek nyilvánvalóan ez jó hiszen sok pénzecskét keresnek rajta engem mondjuk alapból nem érintenek ezek a dolgok mert itthon elég sok italom van...
Egyszer amikor Studióbam mentünk akkro volt kellemetlen mert ami arra van benzinkút nem adtak piát és kisboltot kellett néznünk elég messze onnan még jó hogy kocsival voltunk...

Itt alapból az a baj, hogy a szórakozóhelyeken az árak a fizetésekhez képest nagyon magasak egyáltalán nem arányosak utóbbi pár évben én is otthon iszom + buliba koktélozom...
Nem fogok egy 3500Ft-os italért 30.000-50.000Ft-ot kifizetni...

Kuruttya 2009.05.15. 15:07:56

Csesszék meg k*rva anyjuk p*csáját az unatkozó balf*aszok az önkormányzatnál, meg a beposhadt kisnyugdíjasok meg mindenki aki szerint ez így normális. Az éjfélkor bezárás is nevetséges lenne.

Persze afelől nincs kétségem, hogy a ZP nyitva marad. De akkor is. B*sszák meg.

mokas_gizi 2009.05.15. 15:08:23

Az a szánalmas hogy van pár ember ebben az országban akik bármit megtehetnek, tényleg olyan szabályokat hozatnak maguknak amik nekik jó csak... :)
Nem csoda hogy itt tart az ország...

Miigeii 2009.05.15. 15:10:15

ZP-ben mi is csak a teljes kiszáradás elkerülése végett iszunk, nem ott 'lakunk jól'. Előtte, meg eddig utána.

betaberta 2009.05.15. 15:14:04

Olyan törvényeket hozhatnak meg, amiket meg sem kell magyarázni. Most pl ez a törvény miért is jó pontosan? Azért, hogy ne ott vegyék meg az alkoholt, ahol eddig tették? Csak a ZP meg a RIO legyen a töltőállomás éjfél és öt között, a többi kisebb kocsma/nonstop/stb. meg nyugodtan zárjon be? Kifejezetten jó válasz ez a rendelet a válságra.

Miigeii 2009.05.15. 15:14:20

Ha van egy működőképes wurlitzer egy szakadt kocsmában, az már zenés szórakozóhely vajon? :)

Limonade Joe 2009.05.15. 15:14:53

@Almaspite: Kies nyári éjszakákon még a Nagyvárad téren is hallatszik a düm-düm. Képzelem a Duna-ház környékén élőket, mennyire élvezik. Meg mennyire élvezik a Duna parton alapozó kis takonypócok után ottmaradó hányás és egyéb biológiai maradékot. Nem beszélve a bicikli úton méterenként összetört üvegeket. Ha ez a kultúrált szórakozás, akkor vesszen a ZP a RIO és az összes maffialebuj az összes kis partiarc köcsöggel és luvnyával.

Vaandor 2009.05.15. 15:15:03

@Art Mooney: Sajnos ott a lényeg. Ez pont nem lesz rossz a ZP-éknek, pont nem lesz jobb a környéken lakóknak, de legalább a kisboltokkal kibasznak.

Ha a ZP-vel / Rióval akarnának végre kezdeni valamit, elég lenne a kerület rendőreiből és ügyvédeiből párat ráállítani, és őszre már nyomuk sem lenne. Nagy kár, hogy ezt "ott fent" senki sem akarja.

flimo13 2009.05.15. 15:16:47

A zp környékén nem a zp-ben mulató kis nyomik csinálnak szemetet. Hanem az egyetemisták. Nyáron. Legalábbis a zp tulaja szerint.

Yendi (törölt) 2009.05.15. 15:16:55

Szokásos magyarisztáni rendelkezés. A vezetéssel bizniszeltek egy szépet, hogy csak bent lehessen inni, mert melegkonyhás/kulturális intézmény.. a többiek meg bekaphatják, a lé meg csorog vissza is.

Egyébként számomra lényegtelen, mert előtte veszek bort kerületen kívül, azt megisszuk koncertkezdésig, annak meg 10kor vége. Onnan meg tökmindegy. Hazafelé menet nem iszom, ha meg máshova megyünk, akkor majd máshol iszom.

Art Mooney 2009.05.15. 15:20:03

@Vaandor: arrol nem is beszelve, h mekkora kib*szas ez a zifjusaggal. nem mindenki szeretne a tobbszoros aron arult, felutott es gyanus forrasbol szarmazo piara/kajara elverni a penzet. plusz milyen jo mar hazafele menet a boraros aluljaroban a melegszendvics.

hat majd mostantol nemlesz.. de vastagabb lesz a maffiozok zsebe, es vastagabb lesz a boritek is ami az onkormanyzatba indul..

pösti 2009.05.15. 15:20:19

A maffiakerületek egyesülnek(6+7+11),és a szavazatvesztő lakossági bejelentéseket próbálják így mérsékelni ahelyett,hogy rendet tartanának(tatnának)!Amúgy a zp+rio melegkonyhás,tehát az ő piacukat is védik+Tesco lobbit is!!!
Ha ezt mondjuk Berlinben vmi elmeháborodott megpróbálná bevezetni másnap minimum egy millió ember kezdene tíz óra egy perckor nyilvános sörözésbe!!!(ahogy ezt amúgy napi rutinként meg is teszik)

Felhívás nyilvános sörözésre május 20-án 22órára a Móriczon!!!!Csatlakozz+terjeszd!

betaberta 2009.05.15. 15:27:14

@pösti:

Ha komolyan gondolod, be lehetne jelenteni demonstrációként. egyetemisták tuti jönnének. én erről a törvényről csak tnap hallottam, úgyh valszeg amiatt nincs akkora flame, mert kevesen tudnak róla.

betaberta 2009.05.15. 15:27:47

@solaitid:

infókat, és én viszek pár ember:)

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.05.15. 15:30:35

Óbudán dettó ugyanez van, kivételek persze vannak. A normális kocsmák lehúzzák a rolót, a Stúdió, Bed meg hasonló helyek zavartalanul üzemelhetnek tovább.

A ZP is marad, attól tartok.
Aranykorsónak annyi :((

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.05.15. 15:31:53

A "szokásos" maffia szempontokon felül valóban szánalmas ez az alkoholtilalom.

Egy városban emberek élnek, akik szeretnek szórakozni és pihenni. Értelmes városvezetés felismeri ezt a két funkciót, és képes összhangba hozni. Kialakít pl fiatalos lakosságú sörözős-kocsmás-kiülős városnegyedet, meg tőle vastag erdővel elválasztva kisnyugdíjasos, alvó jómunkásemberes városnegyedet. Így a léhűtő pógár is el van, a dógozó is. A kereskedelem pörög, az élet zajlik, a város élhető.
Csak épp nem nálunk.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.15. 15:32:18

1., kevesebb részeg kölyök/csitri
2., több bevétel a rendőrségnek

csabika25 2009.05.15. 15:32:48

Csak hogy árnyaljam az itteni dolgokat, a ZP-hez egyik legközelebbi házban lakom. Engem különösebben nem zavar, miután évekig én is rendszeres látogatója voltam. De. Azt tudnotok kell, hogy a nyári szünet alatt, amikor itt a környéken szinte mindenki nyitott ablak mellett alszik, a rosszabb alvók éjjel kétszer-háromszor felriadnak, mert valamelyik barom földhöz vág egy üveget a ház előtt. Emellett nekem már volt szerencsém többször is elzavarni a srácokat a kertből, amit WC-nek használtak. A házban lakó nyugdíjasok pedig totál ki vannak akadva a zajra. Nem lenne tehát semmi gond szerintem, ha a látogatók csak egy picit odafigyelnének arra, hogy a Karinthy és Bogdánfy utcákba ne húgyozzanak és ne szemeteljenek.

naxx · http://alhirek.blogter.hu/ 2009.05.15. 15:33:03

@Art Mooney: A Boráros szerencsére már másik kerület, szal egyelőre ott még lehet enni-inni, de ez az egész tényleg undorító. Molnár Gyula meg méltó a foglalkozásához, a vastagbőrön volt róla múltkor (többek között) két videó, hát valami egészen elképesztő, h milyen lekezelően beszél a többi, egyébként teljesen normálisan vitázni próbáló képviselővel. Szánalom.

pösti 2009.05.15. 15:35:35

Komolyan gondolom és az első 100-nak én fizetem a sörét:)

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.15. 15:37:31

Elképzelhető, hogy a kerületvezetés kedvenc szórakozóhelye, a Zöld Pardon egy II. osztályú melegkonyhás vendéglátóhely?"

Kár hogy saját bejegyzésetben sem leled a választ...:

"A rendelet nem vonatkozik az I. és II. kategóriájú melegkonyhás vendéglátóhelyekre, [...], továbbá pénteken és szombaton a zenés szórakozóhelyekre."

Magyarul a ZP zavartalanul működhet pénteken és szombaton! Mivel eléggé gyanús hogy zenés szórakozóhely!

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.15. 15:37:39

@csabika25: teljesen igazad van, csak épp a rend fenntartása nem az alkoholkereskedelem korlátozását kéne, hogy jelentse, hanem a rendőrség legmindennapibb munkáját.

Vámpír\\\'08 2009.05.15. 15:38:48

Szerintem nem a kocsmákkal van gond, hanem a vendégekkel. :)
Pl. nálunk az ötkerben van a sarkon egy éjszakai zenés hely. Párszor feljelentették őket a lakók, aztán olyan tökéletesre fejlesztették a zajszigetelést, hogy minden OK lenne, ha a söpredék, amelyik kijön onnan éjjel 2-kor, nem üvöltözné végig az utcákat.

tiborc2008 2009.05.15. 15:40:35

Elsősorban zp és társai érdekében született a rendelet, nehogymá máshol rúgjanak be óccsóé.
A boltnak az a dolga, hogy árusítson, a renitensek rendszabályozása meg a rendőrségé. Lenne.
Óbudán már be is zárt az összes éjszakai bolt, tovább növelve a munkanélküliséget, mert pár eladott zsömléért nem érdemes nyitva lenni.

csabika25 2009.05.15. 15:49:11

@solaitid: Pontosan. Bár nem írtam le, de szerintem sem az a megoldás, ha bezárják a Honit, hanem az, ha a közterületesek jobban odafigyelnek a gyerekekre éjszaka. Meg ha kitennének egy Toi-toit valahova...

James Bonc 2009.05.15. 15:51:14

A probléma az, hogy nyilvánosan nem lehet inni a XI kerben már pár éve. Mondjuk ha az ember kultúrált keretek közt maradt, a rendőszök sosem b@szogatták, csak azokat, akik tényleg ordenáré módon viselkedtek. Pár sört meg mindig lehetett kapni, nem volt belőle gond éjszaka sem. Eddig ez így jó volt.

Mi lesz ezek után a lágymányosi - berzsenyi utca környéki kocsmákkal?!

pösti 2009.05.15. 15:52:28

Egyébként én is megértem a pihenni vágyókat, de jogértelmezési nonszensz,hogy a közterületen randalírozók miatt a legálisan üzemelő kiskocsmák,éjjelnappalik bűnhődjenek!!!
Megoldás:
A kerület kérje fel rendőrséget/köztereseket a fokozottabb jejenlétre!Focimeccsen is így van igaz ez pénzbe kerül,de azt meg a piaci bérleti díjból ki lehetne fizetni(évi 18Misi a ZP esetén persze nevetséges!!!)!!!
Ja és még egy, szerintem sörrel a kézben sétálni nem bűn(emberi jog:)),ellenben törni-zúzni garázdaság!

James Bonc 2009.05.15. 15:54:55

Egyébként a sörözős tüntetés király ötlet lenne, ha nem kerülne fejenként 30 ropiba a sörivás a körtéren :(

tatamin 2009.05.15. 15:55:47

Aranypajtások, tessék nappal részegnek lenni, mert éjjel nem bírtok magotokkal és minden kirakatot bevertek. Pl. a múlt héten hármat is a MZSkörtér környékén...

Vámpír\\\'08 2009.05.15. 15:56:00

@pösti: tök igazad van. Csak hát az a gond, hogy az éjjelnappalis nem hatóság. Ha a proli megveszi a piát, és az ajtó előtt vedel közben kurjongat meg röhög hozzá, akkor mit tehet vele? A lakók meg szívnak. Az viszont sajnos igaz, hogy mifelénk is az éjjelnappalik a sör-tömény-cigi kombóból élnek, nem a zsömle-tej bevételből.

Petika 2009.05.15. 15:56:33

@NaXx: A Boráros a IX. kerület, és itt már régen nem lehet este/éjjel legálisan alkoholt venni (természetesen vannak kivételek)...

Vámpír\\\'08 2009.05.15. 15:56:49

@tatamin: ez a gond, hogy egy kis létszámú, randalírozó söpredék miatt a kulturáltan szórakozni vágyók is szopnak...

zsiger béla 2009.05.15. 15:57:00

Ez várható volt, a Karinthy úton lévő, kedvenc zöldséges/sörárusom már hónapokkal ezelőtt említette. A ZP/Rió illegális területfoglalási ügyei is elültek, ezért gyanítom, hogy ez őket nem fogja érinteni. Pláne, hogy a testületi tagokat szinte minden nap látják a ZP-ben ebédelni/vacsorázni, valószínűleg meghívásos alapon. Egyébként a rendelet pontosan ennek a két helynek kedvez a legjobban, mert így nem lesz hol alapozni. A boltos dolgot még megértem, a belvárosban már jó ideje működik, azt viszont nem, hogy a kocsmák miért ne tarthatnának nyitva. Ezzel tényleg azt fogják elérni, hogy a nyugdíjas amerikaiakon kívül mindenki Prágát választja majd helyettünk.

Zalay · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.05.15. 15:59:30

Tudod mi a lényeg? Hogy a környező boltokban nem lehet alkoholt venni, a ZP-ben meg tudjátok, mennyi.
vagy átmész a Duna túlpartjára, vagy hozol.

tabim 2009.05.15. 15:59:44

a "tizenegyesek" este 10 után jobban tennék ha meghúznák magukat és nem a parkban vedelnék az olcsó, de legalább szar piát.

pösti 2009.05.15. 15:59:53

James Bonc:3-tól 30-ig terjed,de ha leszünk minimum ötszázan (és esetlegesen be is jelentjük), akkor nem hiszem ,hogy elkaszálnak!

tiborc2008 2009.05.15. 16:02:57

Ez a rendelet amúgy pont olyan degenerált és ugyanabból a szemléletből fakad, mint amikor a cocciálizmusban megtiltották az alkoholárusítást 9 óra előtt, nehogy a melós munkába menet bedobjon egy felest.

pösti 2009.05.15. 16:15:13

A gyávábbak csinálhatják sörnek látszó tárggyal is(értsd: vizet öntesz egy palackba/dobozba:)!

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.05.15. 16:17:56

a zöld pardonban tökmindegy h ogy betartják-e a rendeleteket vagy sem... ígyis-úgyis fognak alkoholt árulni és senki nem foja őket megbüntetni... különben már rég kirugták volna őket, mióta kiderült, hogy negyedannyit fizetnek a hely bérlésért megy ilyenek.

betaberta 2009.05.15. 16:22:27

@pösti:

persze hogy nem. Kendermagon bevittek valakit? Ahhoz képest meg egy sör sehol nincs. Be kell jelenteni. Csak hát kérdés, hogy ha nincs elég sajtótámogatás mögötte, akkor nem utasítják-e vissza bármilyen hülye indokkal.

Miigeii 2009.05.15. 16:22:30

@Italboltos Sanyi: Aranykorsó rulez. Hát ott épp az a lényeg, hogy mindig megihatod a kis sörödet bármikor, imádom azt a szakadt kis korcsmát. :)

tiborc2008 2009.05.15. 16:22:32

Szenny Máfia Országában minden hatalom szenny máfiáé, minden törvény, rendelet szenny máfia érdekében születik.
Ez is.

Miigeii 2009.05.15. 16:26:29

@betaberta: de legálisan nem fogyaszthatsz közterületen alkoholt. szerintem a sörpuccs ( :) ) itt bukik meg.

pösti 2009.05.15. 16:26:39

A forráshiányt(a szervekét) lehetne sörből fedezni úgy hogy rendőr/közteres árulná! Az eredmény csendes részegek+ extra bevétel a szerveknél+ állandó jelenlét:)

dr. orter 2009.05.15. 16:29:02

Speciel a környék lakói ennek örülnek. Azok a hordák, amelyek végighányják a ZP-ből pl. a Móriczra vezető utat minden éjjel, és minden bolt előtt leállnak egy negyedórát ordibálni, azok most gyorsabban fognak átjutni a szakaszon, ergo kevesebb hányást és ordibálást termelnek. Ez az ottlakóknak jó.
Az önkormányzat meg szerintem leginkább az ő érdekeiket kell, hogy védje, nem a vándorhordákét.

A környék éjjelnappalijait meg nem féltem, amilyen árréssel azok eleve dolgoznak. Max a tulajok kicsit ritkábban fogják cserélni az új kocsijaikat.

elmoro 2009.05.15. 16:29:05

@jeva72: aki működik, adót, meg egyebeket fizet. a ZP is, még ha tudjuk, hogy a területfoglalás körül megy a tánc. nyilván nem alaptalanul. ettől függetlenül iparűzési adó, meg a többi az megy a kasszába. miért szedi az önkorm + állam ezeket? többek közt, hogy tisztán tartsa az utcát. vagyis kérdésed okafogyott, nem a helyeket kell bezárni, hogy ne legyen mocsok, hanem rendesen és gyakran kell takarítani. példának mondjuk csak a hét legalább 4 napján folyó, egész belvárost elárasztó autós és gyalogos hömpölygést madridban. és reggel 4-kor jön szépen az ottani főkefe és takarít. a megoldás egyszerű. csak meg kell tenni. tehát kérdésedre a válasz: ha kosz van az utcán (bármilyen) takarítson az önkormányzat. ezért (is) fizetünk (mind, nem csak a helyek gazdái).

elmoro 2009.05.15. 16:34:55

amúgy, még ha nem is tűnt fel nektek, a ZP melegkonyhás cucc, különben hogy adhat meleg ételt, étlapon? tehát ez az egész "vihar" elsüvíta fejük felett, kurvára nem érinti őket. a kisboltok, éjjelnappalik a célpontok. azok meg pár ellenőrzés és lebukás után ugyanúgy eladják a piát 10/11 után is, mert az ellenőr nem áll őrt egész idő alatt az ajtóban, egy idő után megismerik őket, egy idő után megkenik őket, ha mással nem, hát piával :) szóval ahogy az pl a IX. kerületben is volt, eleinte lesz egy kis riadalom, aztán megy minden tovább a maga útján. legfeljebb olyannak nem adnak, akiken látszik, hogy rögtön az utcán bebombáznak. te meg, a tisztesnek látszó polgár kapsz egy fekete nejlonzacskót, rögtön a polcnál abba teheted az ampullát. passz. mert kinek fog a kedvében járnia bolt? a vevőében, mert nem akarja elveszteni. a többit meg majd megoldja :)

betaberta 2009.05.15. 16:35:28

@Miigeii:

Viszont közterületen nem tekerhetek egy kövér trombitát sem, sőt, még birtokolni se bitrokolhatom legálisan, és a Kendermag bejelentett demonstrációján is csak azt a félőrültet vitték el, aki két tő növényt lóbált. Ezért gondolom, hogy ha bejelentést elfogadják, akkor csak nem fognak kisünözni egy Sopronival a kezemben a tömegből.

nemuccaszoc 2009.05.15. 16:40:24

A baj ott keződik hogy úgy ent block utcán nem lehet inni - még egy sört se a padon a komákkal :(

elmoro 2009.05.15. 16:41:19

@bbandi: bandi, a sör a zp-ben se olyan drága, vagyis aki ott végez, már a kisbolt felé pössent egyet. nem az a felelős a mocsokért az utcán, aki elad (bármit, nem csak szeszt), hanem aki csinálja (mert bunkó), és aki nem takarítja fel (mert azt mondja arra nem elég az adó, amit mindenki - még a zp is - fizet. és most hagyjuk a területfoglalást, meg a cirkuszt, vegyük az iparűzési adót, pl.)

elmoro 2009.05.15. 16:44:08

@Miigeii: itt is :) én a IX. ker-ben mindig abba kapom :)

Miigeii 2009.05.15. 16:44:13

@betaberta: én veletek vagyok, csak a támadhatóságát fogtam meg, mint ahogy - ha sor kerül rá - A Szerv is azt fogja.

betaberta 2009.05.15. 16:44:22

@orter:

Ha az éjjelnappalisokról ilyen erős a kritikád, akkor a Rió meg a Zöld Pardon tulajokról mi a véleményed?:) Mert ebben a történetben inkább ők idegesítenek.

Amúgy sztem korántsem olyan rózsás a nonstop bolt tulajok helyzete, ahogy felvázoltad, mégha nem is nyomorognak...(kivételek persze vannak, ezt elismerem)

elmoro 2009.05.15. 16:45:16

@EMU: tévedés, más tánc ez

Miigeii 2009.05.15. 16:48:32

Egyébként meg ez egy frekventált szórakozóhelyes rész. Nyáron. Legyen már annyira rugalmas az önkormányzat, zp, rió, - vegye szépen mindenki magára - hogy elhelyez nyilvános vécét.
Mert ha én csak és kizárólag a zp-ben iszom, attól még a kapun kilépve kelleni fog majd pisilnom valószínűleg. Szóval a vese nem válogat, neki mindegy, hol vettem a sört. Nincs tekintettel a forgókapura. :) Férjen már bele, mint ahogy a Gödör is kirakja, habár a legtöbbje máshonnan hordja oda az itókát, csak ugye jól felfogott érdekük, hogy a környezet is okés legyen. Itt meg a kapunál varázsütésre véget ér minden? Szánalmas.

betaberta 2009.05.15. 16:52:29

@Miigeii:

Én nem is támadásnak vettem a kommentedet, igazad is van, csak itt volt ez az erős ellen-példa a közelmúltból, ami miatt talán kivitelezhető ez a demonstráció.

elmoro 2009.05.15. 16:52:40

@Vaandor: nem, a lényeg nem ott van. persze értem, egy ilyen országban, ahogy minden így megy, erre vagyunk nevelve, nem csodálom, hogy aki hall egy hírt, egyből így kapcsol. akkor is, amikor véletlenül nem az apálya, amit hiszünk.

dr. orter 2009.05.15. 16:54:12

@betaberta: ezt csak arra írtam, hogy nem fogja földhöz csapni az éjjelnappalisokat a rendelet (már ha betartják egyáltalán, mert többnyire azt a már régóta életben lévő törvényt sem tartják, hogy 18 év alattinak tilos eladni alkoholt), nem kell értük keseregni.

elmoro 2009.05.15. 16:56:46

@csabika25: vagy mivel az önnkormányzatnak megy az iparűzési adó, végezné a dolgát: takrítás, kerítés. pl.

elmoro 2009.05.15. 16:57:30

@NaXx: inni nem, a IX. is tilalmas kerület. újat mondtam? tavaly nyár óta pedig.

Kivlov 2009.05.15. 17:19:04

vicc az egész: szesz volt, szesz van, szesz lesz.
"vigyázz a Földre: csak itt lehet sört kapni!" :)

euAgWzgmmtq7K 2009.05.15. 17:22:55

biztos írták már, de a zp melegkönyhás, legalábbis ilyen grill dolgok voltak még pár éve.

haromttt 2009.05.15. 17:34:30

Kijárási tilalmat egész Budapesten este 10 után!!!
Nem mintha járnék a ZP-be vagy Rioba, de mégiscsak egy egyetemi negyedről van szó, sok jóféle kocsmával. Molnár Gyula szarjon illegálisan vásárolt literes unicumos üveget!

Ray2 2009.05.15. 17:37:23

Hát én meg mint oda járó egyetemista és IX. kerületi üdvözlöm ezt a lépést. ÉVEK ÓTA nem tudok átmenni azon a részen már egy délutáni óra/vizsga után sem hogy ne ugasson be valami félrészeg hülyegyerek, vagy ne tarháljanak le. Este még undorítóbb, egy hányás az egész. Ha reggeltől estig csak a ZP meg a Rio mocskát mosnák, akkor is egy fostelep lenne az a környék, mert egyszerűen ilyen a közönsége. Én is jártam oda régebben elég sokat, de mit csináljak ha a többség egyszerűen nem tud viselkedni.Mondjuk abban biztos vagyok hogy a szesztilalmat is rendkívül talpraesetten fogja kijátszani a ZP 'ügyes' alvilági brigádja.
Ez van.

Ray2 2009.05.15. 17:39:13

és igen: kijárási tilalmat, megérett rá ez a város

Ninfus Corporation · http://fesztivaljunkie.blog.hu/ 2009.05.15. 17:54:08

Köcsög önkormányzat! Ha a problémát a zp okozza, be kell zárni. Így a Móritz-Gellért-Goldmann Bermuda-háromszög minden jó kocsmája bezár 10-kor??? Ha nem lesz Klub szocreál, Icsa, Popcorn, Pikk Dáma, Szavanna, Black Dog stb (Aranykorsó), akkor fel kell gyújtani a zp-t.

tejfogubandi 2009.05.15. 17:55:59

gratulálok. Kitalálom fehér zokni ,szandál,és még a szennyest is a laptop táskádban viszed..

Ray2 2009.05.15. 17:59:14

@tejfogubandi: igen, de csak szigorúan ha a szarukeretes szemüvegem is fenn van

teddyde 2009.05.15. 18:00:30

Hogy mennyi okos ember tudja, hogy hogyan működik a zp meg a rio... Az alvilágot meg ne itt keressétek, hanem a hajógyárin!

hogyismondjam 2009.05.15. 18:01:51

Soha nem értettem, hogy minek ez az egész, aki piálni akar, és helyi lakos, az jóval előtte is meg tudja venni a piát! Aki meg lúzer, az vegye meg a vendéglátóipari egységekben 3x-os áron? Jó kis biznisz ez a kocsmáknak... és a ZP-nel is persze...

Azt viszont nem értem, hogy reggel 5-től miért forgalmazhatnak alkoholt az alkoholistáknak??? Egész délelőtt be kellene tiltani az alkoholforgalmazást, hogy ne legyenek az emberek berúgva a munkába menet! ..ha már mindenképpen tiltani szeretnék, és hasznosan...

Ray2 2009.05.15. 18:03:05

@teddyde: miért, hogy működik?

Ray2 2009.05.15. 18:09:39

"Az alvilágot meg ne itt keressétek, hanem a hajógyárin!"

Nyilván a ZP portája talpig becsületes üzletemberekből és egyéb csatolt tartozékokból áll, ja. Azért b@sszák pofán a népeket, hogy rendesen viselkedjen mindenki és nem azért mert mocskos hatalmaskodó alvilági verőemberek.

ezazt 2009.05.15. 18:13:38

A ZP elég jól jár, valamint a kapualjakban megjelenő "fekete"-árusok. Ez egy értelmes törvény, hogy még jobban feketítsék a gazdaságot, és szivassák az állampolgárokat! A cél ezzel a rendelettel nehezen felismerhető.

Frucsasz 2009.05.15. 18:16:33

Egek. Már vártam. Ez az első lépés. Aztán jön majd a teljes szesztilalom. Aztán az este 9 utáni kijárási tilalom. Aztán jön majd az, hogy a hangoskodó, akadékoskodó emberekért jön majd éjjel a fekete autó. Aztán a deportálások. Hja, mi leszünk ismét a legvidámabb barakk.

GGG77 2009.05.15. 18:19:07

Ez a rendelet szerintem is baromság, de annak örülök, hogy nem lehet az utcán inni.

WUT (törölt) 2009.05.15. 18:35:02

"A rendelet nem vonatkozik (...) pénteken és szombaton a zenés szórakozóhelyekre."

ez pont, hogy a ZP-nek meg a Riónak lesz jó. ott kell inni..

bár, ha meggondoljuk, a Petőfi híd túloldala az 9. ker. ott is van ilyen rendelet? mert ha nincs, akkor majd odamennek non-stopba a népek.

nyanyanya 2009.05.15. 18:42:59

(Akik a zpbe jarnak meg nem is vehetnek alkoholt, hol itt a problema?:D)

indapasssucks 2009.05.15. 18:50:57

a büntetést bekalkulálják, úgy ahogy a megvesztegetési alapot is.

Kivlov 2009.05.15. 18:57:18

@GGG77: Miért ne lehetne??? most is lehet.
Álltam a zebránál egy sörrel este 7 körül pár hete. A yardok álltak meg elsőként a pirosnál. Direkt rájuknéztem és jól meghúztam a sörösdobozom. Szerinted majd kimásznak ezek után és megbüntetnek, vagy mi???

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.05.15. 19:00:26

Emberek!

Ha itt tényleg akar valaki pozitív változást, akkor tényleg tüntetni kell, és nem csak beszélni róla. Ezt meg kellene szervezni.

A baj az, hogy az önkormányzat a lakossági vélemény címen a beirogató kisnyugdíjasokra, és úgy egyáltalán az idősebb generációra hagyatkozik csak. Egy 20 éves ember mikor levelezik az önkormányzattal?

Szóval nem csak itt szájalni kellene erről, hanem megcsinálni.

sprenczl 2009.05.15. 19:09:38

Nyugodtan be is zárhatnák őket...

Eki 2009.05.15. 19:21:41

ne zárják be...a zp egészen szépen kikupálódott. generációk adják egymásnak ott a kilincset nehogy már beüssön ez nekik. nem a piálást kéne oly nagyon szabályozni hanem azt h a kiskamasz gyíkarcok ne mehessenek be hótrészegre inni magukat. erősebb korhatár-ellenőrzést.

Kivlov 2009.05.15. 19:29:23

@EkiEkiHopp: kiskamasz gyíkarcok nem mennek be "hótrészegre inni magukat." Vagy nem azért mennek be. Odabent 400 körül van egy sör, 3-4ezer alatt nem tudsz berúgni. A kiskamasz gyíkarcok +veszik/+vetetik a piát a teszkóban, aztán leszűrik a ZP melletti parkban vagy akárhol. Ezen úgysem segít ez a kamurendelet.

es2300 2009.05.15. 19:47:28

biztos volt már de azért ismétlés a tudás, szóval annak van melegkonyhája akinek engedélye van rá, az engedélyt meg 2-3 feltételhez kötik, mosogató ilyen dolgok

és a zpben van ilyen amúgyis, szóval nekik tökmindegy ez a rendelet

world2.0 2009.05.15. 20:01:39

van a ZP honlapján egy "a zp újbudáért" menüpont. szerintem ez fordítva van. több év alatt sikerült megszülni azt hogy egyáltalán megbüntessék a zpt és a riot jogtalan területhasználatért... nekem egyértelmű hogy apró hátszél segíti a két helyet. ne higyjétek hogy rájuk vonatkozik ez a tilalom. mindkét hely elvieekben megfelel a II kategóriának, különösen, hogy kerthelyiség, és idényjellegű. őket tehát nem zárják be. csak az összes többi helyet. erről szól ez az egész, hogy a népek a nevadában meg a rióban igyanak esténként. nekem személy szerint az éjjel-nappalik korlátozása a fájó pont. a közterületi alkoholfogyasztás már rég tilos, és elvileg nem indulhatnak ki abból hogy a lakosság nem jogkövető. akkor viszont csak abban korlátoznak, hogy ha nekem mondjuk 10 után támad kedvem lemenni egy sörért és elfogyasztani a tv-m előtt, ezt megtehessem.

ez viszont fáj.

véleményem szerint a köztéri alkohol fogyasztás tilalma sem teljesen életszerű, de hát ha ez van, ez van. azt viszont hogy az otthonomban is korlátozzanak ebben, az sok.

ajánlom mindenki figyelmébe, hogy az érintett helyeken két petíciót is lehetőség van aláírni: az egyetemisták és az érintett vállalkozók is kezdeményezik a rendelet átgondolását/vérmérséklettől függően eltörlését.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.15. 20:02:48

A ZP VIP-részében garantáltan van melegkonyha, egyszer vacsoráztam ott. Ok, hogy a "mezei" vendég oda be nem teszi a lábát, de ezzel elvileg teljesül a jogszabályi feltétel.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.15. 20:04:40

Off:

A Kopaszi gát épületei nem szórakozóhelynek épültek? Egyik-másik alkalmasnak tűnik. A helyszín meg tökéletes, ott lehetne zajongani.

On:

ladislaus 2009.05.15. 20:17:13

@EkiEkiHopp: jogos!
szigoruan 21 év!!! nem vicc!

tempx 2009.05.15. 20:20:08

FYI: Éttermek besorolása

I. kategória
I. kategóriába sorolható az a vendéglátó üzlet, amely megfelel a II. kategóriára előírt és az alábbi követelményeknek is:
1. Belső előtérrel rendelkezik. Ez a követelmény nem vonatkozik a kerthelyiségben működő vendéglátó üzletekre.
2. Az üzletbe belépésekor a vendéget fogadják.
3. A dohányzó vendégek részére elkülönített vendégteret biztosítanak. Ahol ez nem oldható meg, ott megfelelő légelszívásról gondoskodnak.
4. Az italokat a szakmai előírásoknak megfelelő hőmérsékleten szolgálják fel, ahol az ital jellege indokolja, a vendég kérése nélkül szájjeget szolgálnak fel.
5. A WC- és mosdóhelyiség tisztaságát legalább félóránként ellenőrzik, szükség esetén takarítják és fertőtlenítik.
6. Melegkonyhás üzletben a konyha, illetve a cukrászat vezetője az e tevékenységre előírt szakképzettséggel és legalább ötévi szakmai gyakorlattal rendelkezik.
7. Zenés üzletben a zenekar vezetője legalább "A" vagy kiemelt kategóriába sorolt zenész.
8. Az értékesítéssel foglalkozók helyiségenként egységes és kifogástalan formaruhát viselnek.

II. kategória
II. kategóriába sorolható az a vendéglátó üzlet, amely megfelel a III. kategóriára előírt és az alábbi követelményeknek is:
1. Elkülönített ruhatárral vagy a felsőruházat kulturált elhelyezését biztosító lehetőséggel (állófogas, ruhaakasztó) rendelkezik. Ez a követelmény nem vonatkozik azokra a vendéglátó üzletekre, amelyek kizárólag a nyári idényben működnek. A ruhatár használatáért ellenérték nem kérhető.
2. A berendezési és felszerelési tárgyak helyiségenként egységesek és hibátlanok.
3. Az evőeszközök kizárólag rozsdamentes anyagból készültek. Ez a követelmény nem vonatkozik a gyorskiszolgáló típusú üzletekre (pl. büfé), ahol a kínálatnak megfelelő egyszerhasználatos eszközök is alkalmazhatók.
4. A borokat kizárólag talpas (kehely) pohárban szolgálják fel (kivétel a borozó és a speciális egyedi hangulatú üzlet), a többi italt pedig a szakmai követelményeknek megfelelő módon szolgálják fel.
5. Italrendelésnél a nemzetközi kínálat mellett, mint választási lehetőség, a hazai termék kínálata is rendelkezésre áll.
6. Ülőfogyasztás esetén a magyar nyelvűn kívül legalább két idegen nyelven is (amelyek közül az egyik az angol vagy a német nyelv) ét- és itallapot, illetve árlapot rendszeresítenek, és ezen a nyelven rendelést is felvesznek. Az üzletnek a vendégekkel kapcsolatban álló dolgozói között - műszakonként - legalább egy-egy olyan személy található, aki(k) a két idegen nyelvet együtt vagy külön-külön olyan társalgási szinten beszélik, hogy a vendég részére az étel-, illetve italrendelésen túl az általa igényelt egyéb információk nyújtására is képesek, ideértve az esetleges reklamáció elintézését is.
7. Melegkonyhás üzletekben és cukrászdákban mind az ételeknél, mind a kiegészítő berendezési és felszerelési tárgyaknál biztosítják a gyermekvendégek igényeinek kielégítését, illetve kényelmét.
8. A vendégteret az üzlet elnevezésére és az üzlet típusára jellemző tárgyak, képek díszítik.
9. A vendéglátó üzletben üzletvezető vagy -helyettes beosztásban vendéglátó szakmai minősítő vizsgával rendelkező, a szakmai tevékenységért felelős személyt foglalkoztatnak.
10. A vendéggel közvetlenül foglalkozó személyek helyiségenként egységes és kifogástalan tisztaságú formaruhát viselnek.
11. Élőzene szolgáltatás esetén a zenekar vezetője legalább "B" kategóriába sorolt zenész.
12. A WC- és mosdóhelyiség tisztaságát legalább óránként ellenőrzik, szükség esetén takarítják és fertőtlenítik.

III. kategória
A vendéglátó üzlettel szemben támasztott alapkövetelmények a következők:
1. Az üzlet bejárata előtti terület rendezett, az időjárási viszonyoktól függetlenül tisztán tartott, továbbá az üzlet az üzletkörre és az üzlet kategóriájára utaló portállal rendelkezik. Az üzlet elnevezése megfelel a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 14. §-ában foglaltaknak.
2. A vendégtér légcseréje biztosított a külön jogszabályban foglaltak szerint.
3. A vendégek részére a vendégtértől független előtérből nyíló, nemek szerint elkülönített, egészségügyi papírral, szappannal, higiénikus kéztörlési (szárítási) lehetőséggel és tükörrel ellátott WC-, mosdóhelyiséggel rendelkezik. Az ülőfogyasztást biztosító cukrászda, süteménybolt típusú üzletekben biztosítani kell a WC-használati és kézmosási lehetőséget. A WC- és mosdóhelyiség használatáért ellenérték nem kérhető. A mosdó- és WC-helyiség tisztaságát rendszeresen, naponta többször ellenőrzik, az igénybevételnek megfelelően takarítják és fertőtlenítik.
4. Ülőfogyasztás esetén az ét- és itallap, illetve az árlap az asztalok számával arányosan folyamatosan a vendég rendelkezésére áll.
5. Ételfogyasztás esetén a vendég rendelkezésére bocsátják az étkezéshez szükséges egységes és tiszta eszközöket és a különböző ízesítőanyagokat, továbbá amennyiben a vendég italt nem rendel, úgy a vendég külön kérése nélkül is hideg ivóvizet szolgálnak fel.
6. A vendéggel közvetlenül foglalkozó személyek eleget tesznek a személyes higiéniára vonatkozó követelményeknek.
7. Az üzletvezető a tevékenységére előírt szakképzettséggel és legalább háromévi szakmai gyakorlattal rendelkezik.
8. A konyha, illetve cukrászat vezetője az e tevékenységre előírt szakképzettséggel és legalább háromévi szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az üzletben a forgalom zavartalan lebonyolításához szükséges számú szakképzett személyzet műszakonként rendelkezésre áll.
9. A számla ellenőrzésére a vendégnek lehetőségek nyújtanak.
10. A vendégek által eldobott vagy elejtett papír- és egyéb hulladékot (cigarettavég stb.) folyamatosan eltávolítják, a vendégteret tisztán tartják.
11. Élőzene és/vagy műsorszolgáltatás esetén a zenész, az énekes, a revütáncos, illetve a lemezbemutató legalább az Országos Szórakoztató Zenei Központ által szervezett szakvizsgával rendelkezik.
12. A környezeti zaj az üzletben a jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott zajterhelési határértéket nem lépi túl.

A IV. kategóriába sorolás feltételei
IV. kategóriába sorolható az a vendéglátó üzlet, amely nem felel meg a III. kategória követelményeinek, de - ha van belső fogyasztótere - nemenként elkülönített WC- és mosdóhelyiséggel rendelkezik, ezenkívül megfelel a III. kategóriájú besorolás 4-7., 9., 10-12. pontjában foglaltaknak. A WC- és mosdóhelyiség használatáért ellenérték nem kérhető.

zauberpferde (törölt) 2009.05.15. 20:27:03

@mefisto: Éppen ez a baj, ott nem zavarna senkit a buli. Csakhogy az a terület már nem a kerületé. A gondosan fésült "magánfűszálakat" meg
nehogymár összezilálja valaki.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.05.15. 20:40:59

Nem a zajongással van a gond, hanem, hogy mikor nyitva van a ZP(de még az se kell feltétlen) akkor előjönnek a lyukakból a _minden_ emberséget levedlő vadállatok. Akiket szilveszterkor el lehet viselni,sőt természetes, na de, minden este ez megy? Másnap, aki arra megy, az térdig üvegcserepekben megy a járdán. Ez normális?

Én úgy gondolom, hogy már baromi régóta az ott szórakozóknak és persze a tulajnak _kötelessége_ lett volna rendbetartani a környéket -persze fogalmam sincs, hogy hogyan, de akkoris..

Ha fel sem merül az emberekben, hogy nem állapot ez, akkor kezicsókolom, köszönjétek magatoknak. Zárjon be a kóceráj, illetve legyenek agyonbírságolva az emberek. Meg lehet nyugodni, egyik sem lesz.

De mindenhol itt tartunk, lassan nekem kell bocsánatotkérnem, ha valaki a kapum elé szaratta a kutyáját...

Én elsőnek egy olyat tudnék mondani, hogy mindenki nyitvatart, ameddig akar, azt ad el, amit akar, de az utcán csak annak a kezében lehet sör, akinek még nem ért el egy bizonyos értéket a véralkoholszintje. Szórakozni, iszogatni lehet, magából kivetkőzött, tökrészeg ember viszont már keményen legyen büntetve, ha tovább iszik.

Alkoholtesztek szúrópróbaszerűen

Valaki Kopaszi hátat javasolta. Igen, az lenne csak a csúcs, ha azt a gyönyörű és kellemes helyet megszállnák a teljesen részeg elmebetegek. Végülis kétszázliter hugy a gondozott kertbe, néhánytonna hányás és üveg nempara, elfér..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.05.15. 20:45:21

@Limonade Joe:
de tényleg az a borzasztó, hogy ha ilyet merészelsz írni(vagy én) akkor bunkó kisnyugdíjasok vagyunk egyből :)
És eszükbe nem jutna, hogy rohadtul nem fair az, ahogy működnek ezek a "szórakozóhelyek".

Kivlov 2009.05.15. 20:52:40

@sanche: erkölcsrendészt nem akarsz minden budiba??? Aki 2-nél többet ránt a nyélen azt büntessék, mert az már hokizásnak minősül, ami gusztustalan (egyeseknek).

world2.0 2009.05.15. 21:00:14

szerintem ez ennél tágabb kérdés. ez nem csak a részeg 14évesek miatt gáz, azok megoldják mindenképp...:) az viszont hogy ez a kerületi szórakoztatóipart nem kicsit zúzza le (ami, tegyük hozzá, a Moszkva tér környéke kivételével az egyetlen budai környék, ahol ekkora éjszakai élet lenne). ez pont most nem a legjobb ötlet. számtalan diák él abból, hogy a többi diákot kiszolgáló helyeken dolgozik. vannak helyek és üzletek (pl. fadrusz u.-i éjjelnappali)ami egy család évtizedes munkája, ami ezzel tönkremenne... persze a tecsók, benzinkutak,szabdtéri zennés meleg ételt felszolgáló vendéglátóhelyek lobbija erősebb...

Az Utálatos Lény 2009.05.15. 21:03:10

Én is "kisnyugdíjas" vagyok, rühellem a ZéPét meg mindent, ami vele jár. Ha a közelében laknál, te is utálnád.

Kivlov 2009.05.15. 21:09:16

@Az Utálatos Lény: utáld. Én utálom a Ny-it és környékét, nem megyek arra. Te meg mászkálj Óbudán vagy Kispesten a világ végén, ha csendre vágysz.

bolhaplaza.hu 2009.05.15. 21:25:25

10 kor mindenkinek fellövik a hálósipkáját Újbudán a szocik.Mert ők majd tudják mi kell nekünk.Bezzeg a 6 milló forintos önkormányzati bulijuknak biztos nem volt ám vége 10 kor.


Tiszta dedó.Még ha éjfél lenne az időpont .....de nagyon gáz ez így.

bolhaplaza.hu 2009.05.15. 21:28:05

Különben meg egész Újbuda olyan mint egy hatalmas nyugdíjasotthon.

bolhaplaza.hu 2009.05.15. 21:33:32

Egyébként a kommunizmusban volt egy hasonló rendelet,igaz hogy akkor délelőtt 9-ig nem lehetett alkoholt venni sehol,de a lényege ugyan ez.Majd ők megrendszabályoznak mindenkit.
Sosem felejtem el a kígyózó sort a bolt előtt...

sorokinV 2009.05.15. 21:40:21

Lehet a ZP-ét és a másik szart kellene bezárni és a zaccot, meg a fadrusz sörözőt békén hagyni. No, mindegy - kiteszik a zárt körű rendezvény táblát, arcról meg mindenkit ismernek, aki oda járogat. A nem rendszeres kocsmázók meg így jártak... :)

DonGatto 2009.05.15. 21:45:56

A kibaszott kurva anyját az összes fasisztoid kis gecinek, aki ilyesfajta tilalmakkal basztatja a jónépet.

Nem legyünk Anglia, ahol 10-kor bezár minden.

Szemetek!

Csé 2009.05.15. 21:55:40

Nekem az a bajom, hogy nagyon sokan vagyunk meg voltunk olyan fiatalok, akik megveszik a sörüket itt-ott-amott, és leülnek egy csendes padra, eldumálnak, söröznek, élvezik a jó levegőt (már ahol van). Ezekkel a rendeletekkel minket is nagyon megszívatnak. Én elhiszem hogy a zp ilyen-olyan, 6 éve még rendszeresen jártam én is nyaranta, de már kinőttük. A környék meg olyan amilyen, nappal sem egy váci utca, nemtudom mit hőbörög itt annyi ember. El van túlozva az egész, az, hogy hányásban meg húgyban úszik ott pár utca, meg egyenesen röhej.
Nameg ha az Aranykorsó és a BlackDog bezár, abból nagy morci lesz attól félek...

Csaba_20 2009.05.15. 22:13:37

Tessék elolvasni a rendeletet:

"(1) Aki a jelen rendelet 5. § (1), (2), illetve a 6. § (1), (2) bekezdésében meghatározott rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(2) A rendelet betartását Újbuda Közterület-felügyelete is jogosult ellenőrizni. A közterület-felügyelő jogsértés észlelése esetén húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki."

Ennyi. Kinyitnak, csinálnak pár milliós forgalmat és kifizetik a sarcot. A hangzavar, hányás stb. miatt problémázó nép pofája be van fogva, hiszen az önkormányzat meghozta a tiltó rendeletet, de a ZP és Rió zsebéből se vettek ki jelentős összeget. Látszatpolitizálás az, ami itt folyik...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.05.15. 22:26:37

@GayBears: "Április 16-től, szeptember 12-ig. (Időjárás függvényében)Minden nap, reggel 9-től, másnap reggel 6-ig." vö: http://ns10.cpanel.hu/~zalant12/zp/hazirend/

vagyis nem csak péntek-szombat!

nyu 2009.05.15. 22:39:26

Egyebkent azt nem ertem, hogy a nyuggerek mit anyaznak a ZP-n+kornyezo kocsmakon?

Tudomasul kene venni, hogy az egyetemi varosresz kocsmazo fiatalokkal jar.

Mivel nagyon nem most epult oda a sarokra a Muegyetem, tetszettek volna nem odakoltozni melle.

sorokinV 2009.05.15. 22:40:11

@Csé:

Aranykorsóban rendszeresen romlott a sör, mosatlanok a poharak, satöbbi. Már rég be kellett volna zárni. A BlackDog-ba meg csak a rokkerok járnak, de az maradhat, mert mókás hely. :)

Csé 2009.05.15. 22:52:46

@sorokinV: Lehet, rég jártam eme kocsmákban. BlackDog sztem egy amolyan kis kulthely, nagyon sokan szeretik, nem csak rokkerok :)
MI még kijártunk az egyetem mellé a padokra, az még megoldható, vagy már ott se lehet nyugiban iszogatni???

Ray2 2009.05.15. 22:55:10

@nyu: ha tényleg az egyetemisták járnának oda, akkor nem lenne ekkora botrány, mert még a legputtób 1hetes kari rendezvény is kisebb szart hagy maga után mint a ZP egy éjszaka alatt.
Tényleg menjetek el és nézzetek meg, hogy néz ki hétfő reggel 8-kor! Ja, tudom, olyankor nem érünk rá, mert anyu visz suliba...

sorokinV 2009.05.15. 23:15:40

@Csé:

Mi néhanapján a feneketlen tóhoz üldögéltünk ki. Az elvileg fővárosi kezelésben van, tehát kérdéses, hogy ott hogyan reagálnak a rend éber őrei. Bár köztéren alapból nem szabadna inni, tehát tök' felesleges ezt mégeccer' és ilyen formában leszabályozni. Valszleg' a ZP és az egyéb haveri/elftársi helyek érdekében döntöttek így molnárgyusziék. Monnyuk' én akkor sem megyek a rollingrockba, ha a fadrusz és a zacc bezár. Az is egy csaló, bunkó hely.

nyu 2009.05.15. 23:25:51

@rayk: Tizeneve meg jartam 1 hetes kari rendezvenyekre, bar a hajnalig ivaszat sosem volt az en mufajom, de ahogy elneztem a tobbi akkori egyetemistat, volt ra igeny.

ZP-bol viszont mar regen kinottem.

Egyebkent az utobbi par evben kifejezetten a kornyekbeli lakok nyugalma erdekeben, az allando pampogast megelozendo az egyetem kihereltette a kulonbozo kari rendezvenyeket is. :(

Pl. SCH Qpa regi hagyomanynak szamito programjai korul toroltek a varosi napot, a tuntetest.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.15. 23:30:05

@nyu: Hatalmas zavarban vagy, de ha nagyon akarod, segítek megérteni a lakókat.

Csak jelezd mikor...

A tarisznyás brigád, már nem sokáig lesz itt.

Eki 2009.05.15. 23:30:10

@Kivlov: nagyrészt igaz. de a burzsulyabb kis pöcsök hidd el h benn is kiadnak rá annyi pénzt. :) pláne onnan a 11.-12. ker.ből:P

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.15. 23:32:15

@Csé: Ha akarod, megmutatom a régi Lágymányost, hatalmas meglepetésben lesz részed.

Persze, lehetsz hülye, lehetsz részeg, de ha a családom nem bír majd normálisan aludni, Veled fogok beszélgetni.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.15. 23:34:19

@Kivlov: Téged is várlak kisfiam, egy kellemes tejázásra.

Lassan egy egész csapat tarisznyás szart kell kupacra halmozni. Lesz program.

nyu 2009.05.15. 23:34:45

@rayk: Hajnalig iszogatas sosem volt az en mufajom, de amikor tizeneve meg jartam kari rendezvenyekre, akkor lattam, hogy arra is van igeny.

Egyebkent par eve az egyetem kihereltette a kari rendezvenyeket a kornyeken lakok nyomasara, mert meguntak hogy allandoan pampognak a zaj, meg a kisebb balhek miatt.
Azota csak az egyetem+koleszok szuk kornyezeteben lehet rendezveny.

Emiatt ugrott pl. az SCH Qpabol a sokeves hagyomanyokkal biro varosi nap, meg a tuntetes.

ZP-bol meg mar regen kinottem.
Tavaly amikor arra jartam hivatali ugyben, akkor a Kiscsillagra csapolo kozonseg atlageletkora fele volt az enyemnek :(

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.15. 23:37:54

Az SCH kolesz laborjában töltöttem el a...
Igen, ott voltam az összes kupán.
Igen, a környék ismét csendes, tiszta és békés lesz. Akinek ez nem tetszik, majd máshol bulizik. Lehetsz választani.

world2.0 2009.05.15. 23:53:47

ezek szerint ahol éjjel nappalik vannak, az nem lehet csendes hely.
ezek szerint ahol vannak szórakozóhelyek, az nem tiszta.
ezek szerint azok az arcok, akik kinn alszanak napközben a körtéren, azok csak kiugrottak valamelyik kollégiumi kocsmából pihenni

nekem a békéhez nem az hiányzik, hogy ne lehessen sehol bulizni (megjegyzem: a körtér proximitásában a legnagyobb zajt a hemingway szokta csapni ami 1. ost tehát nem zár be) hanem az hogy ne késeljenek meg józan emberek fél11kor a feneketlen tónál, és hogy rágyújthassak úgy a körtéren, hogy nem húz le hat egyébként bizopnyára remek egzisztenciával rendelkező ember, aki pont aznap elfelejtett fürdeni.


A KERÜLET BÉKÉJÉHEZ, NYUGALMÁHOZ NEM EZ KELL.
elnézést a kiabálásért:)

world2.0 2009.05.15. 23:59:55

erősebb rendőri jelenlét mellett nme lenne gond azzal, hogy nyitva vannak kocsmák. engem az persze zavar, ha a kertünkbe hugyoznak részeg gimnazisták, mert nem bírják ki a rollingrocktól a körtérig, de erre inkább megoldás ha lemeszelik őket. aki mondjuk tényleg zavaró az az aggresszív populáció, de ezen meg egy ilyen szabály nem segít. ezzel együtt szerintem jogom van este meginni egy sört a saját otthonomban, akkor is, ha ez a vágy este 10 után fogalmazódik meg bennem

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.16. 00:07:32

Nem csak a kurva kerékpárom gumiját sajnálom, fontosabb a kisgyerek és az üvegszilánkos játszótér!

A ZP-nek 10 éve volt lépni, nem sikerült.
Majd máshol...

Luxa · http://blog.luxa.hu 2009.05.16. 13:40:39

@PapírKutya:

De ezzel a rendelettel pont az üvegszilánkok számát szaporítják. Mint már korábban elmondták, be fognak zárni a kiskocsmák, ahol nem főznek. (Ok, jogilag nem így hangzik, de ez a lényeg.) Mi az ami nem fog bezárni? Pl. a ZP és a Rió.

És akkor gondolj bele, hogy mennyivel nő meg azok száma, akik ezentúl a parkokban fognak sörözni esténként a kocsmák helyett és szétdobálják az üvegeket. (Már csak a kurva anyját az önkormányzatnak alapon is.) Az meg, hogy a környéken lakó párezer egyetemista nem fog sörözni, vagy majd közteresek/rendőrök megszabályozzák őket, az enyhén szólva illúzió.

Mellesleg átérzem a helyben lakók problémáit, de tényleg nem lehet alvóvárost csinálni egy egyetemi negyedből...

pösti 2009.05.16. 15:45:17

BDzsH,betaberta,solaitid,Miigeii,elmoro,world2.0,Luxa és még sanche is rulez!
Akkor mikor sörözünk egyet???

dw1 · http://bpcity.hu 2009.05.16. 20:27:38

@PapírKutya: üveg az úton, így van: http://www.bpcity.hu/index.php/uveg-az-uton/

írtam ebből a rendeletesdiből egy posztot: http://www.bpcity.hu/index.php/az-ujbudai-alkoholtilalomrol/

hol van még budapesten éjjeli tilalom? Óbudán, V. kerületben, és még?

MalacPasztor 2009.05.16. 20:52:42

Nevetséges és átlátszó volt a tilalom a belvárosban is, 11kerben még gázabb mert egyértelmű hogy kinek kedveznek. Az hogy kocsmákat is be akarják zárni estére, miközben ZP maradhat, vérlázító. Kibaszott korrupt bagázs eljátssza a nagy nyugdíjas meg családvédő "megmentelek a randalírozóktól" hősszerepet, miközben zsírosra pénzelik a nagy helyek.

kutya vacsorája 2009.05.17. 07:25:16

@PapírKutya: @jeva72: ahonnan írok, az hálistennek, de mindenképpen az én szerencsémre nem az avas lakótelep, és ezt neeem pökhendiségből mondom,hanem h.megválaszoljam a kérdésedet. zöldövezeti utca századelős villaházakkal, és egy kerthelyiséges minikocsmával. (értsd: környék uras=nem hivalkodó, nem pénzszagú, viszont van múltja, történelme) ahol sörözni szoktak, meccset nézni az őslakosok, a kollégisták, turisták, kisgyerekes családok du.szörpikéznek, kávéznak stb. még soha senkinek, a legzsábább környékbelinek sem sírt a szája,h.ricsaj lenne - mert nincs. egyszer is (!) egy kiscsaj rosszul lett 3-4 vodkanarancstól (a fajanszba hányikált, nem a közterületre), és arról szólt a helyi pletyka hetekig. hát ide basznak be a bátor lakos i. elvtársék - az ő nevét azért tartom fontosnak, mert az ő főnöke az, aki építi ezt a kurva világvárost.
na mostan én vén vagyok a zp-hez, de ifjan sem volt a stílusom az efféle, az a38-hoz pedig nem vagyok kellően sznob. maradnék ahol vagyok. biztos van olyan hely a kerületben is, amelyiknek a környéke éjjel elviselhetetlen, de könyörgöm, nem lehet "rendőri erőkkel" betartatni a tulajokkal azokat a jogszabályokat, amik már megvannak?! a válaszom: nem. egyszerűbb átvenni a borítékot a maffiózóktól, mint ujjat húzni velük.
megérett a világ,h.felrobbantsák. amúgy kiváncsi vagyok a szavazati arányokra az önkoriban, vhogy úgy érzem, ez (is) hetvenharmincas közös mutyi... na szép napot:)

mVik 2009.05.18. 17:12:20

Sziasztok!

BME-s diák vagyok 6 éve, most végzem, és a XI. kerben lakom.

Mondhatni rajongásig szeretem ezt a környéket, a kis kocsmáival, az egyetemi klubokkal, a kari rendezvényekkel, a rengeteg-rengeteg bulis emlékkel amit az itt töltött idő alatt összegyűjtöttem, ebbe a ZP is beletartozik a jó koncertekkel.

Kocsma pfúj, mondhatják akiket éjjelente zavar. De azt is muszáj látni: a kocsma a hazai, és főként az egyetemistáknak a közösségi élet színtere! Az egyetemi klubok, kari rendezvények, ahová suli, tanulás, vizsga után lemennek, iszogatnak és lazulnak. Az egyetemistáknak erre szükségük van (eddig volt) minden hétköznap is.
Nem lenne logikusabb, és igazságosabb panasz esetén csak a zajongó kocsmákat sújtani valahogy? Érdekes, idén a Vásárhelyi Napokon meg lehetett oldani, hogy az utcán néhány biztonsági ember csitította a hőbörgőket, nem is volt gáz belőle. A HaBár, vagy a Drönk pedig annyira a föld alatt van, hogy sohasem zavarták a környékbeli lakókat!

Mi fog most történni? Mindenki majd az utcákon, és a koliszobákba, otthon fog piálni? Onnan részegen körbejárja Újbudát a felkelt minden lakót! Ellepik a köztereket a részeg diákok, majd csak elgondolkodik valaki, hogy azért mégsem lehet bevinni 3000 embert hangoskodásért. Felteszem a kérdést, mi lesz itt, ha szeptemberben bezár a ZP?

És sajnálom azokat az eljövendő generációkat, akik már sohasem tudják meg milyen volt reggel hatkor még egy gyros elfogyasztása után hazamenni egy egyetemi buliból. Sajnálom azokat akik már sohasem tudják meg milyen is volt az igazi:

Martos, AP, Drönk, Vásárhelyi Klub, Whitefül, Habár, Old's, Roller, Gödör Klub, Újvári Jazzklub, Banális Közhely, Karinapok, Vegyésznapok, Vásárhelyi Napok, Slip, Qpa, Kolimpia, stb amit kifelejtettem.

Ezek csak egyetemi helyek, rendezvények, amiknek csakis hétköznap van értelmük, és nem csak az ivásról szóltak! Hanem a közösségi szórakozásról is!
Ezen kívül aminek vége:

Trefort, Szonáta, Oportó, Lépcsős, Ponyvaregény, Szocreál, Szavanna, Pikk Dáma, ICSA, Egyetem Kávézó, Excelsior, Black Dog, Pop-Corner, Libella, Aranykorsó, stb.
Ezek mind csak a BME campus közelében.

Remélem a Wikinger azért megmaradhat valahogy...

Aki pedig azt hiszi, hogy minden egyetemista alkoholista, és ezért van a balhé, csak sajnálni tudom.
Megyünk majd más kerületbe piálni, és mély megvetéssel gondolunk a képviselő testületre, aki ezt az értelmetlen, igazságtalan, és ártó rendeletet elfogadta.

Vagy lehet összefogást építeni, blogot létrehozni, mozgalmat indítani, az egyetemi polgárokat megmozgatni, demonstrálni, tiltakozni, nyomást gyakorolni!
Többezer egyetemistával már lehet mit kezdeni!

Addig is, ma este utolsó hajnalig tartó buli a HaBárban!
Aki szeretne még egy utolsót ott, úgy, és addig, annak ott a helye.

Sziasztok,

Vik

mVik 2009.05.18. 18:03:01

ZP-vel kapcsolatban:
Nem felel meg a II. kategóriás melegkonyhás vendéglátóipari egység követelményeinek (pl nem talpas üvegpohárban szolgálják fel a bot, nem pincér hozza ki a kaját, stb.), tehát nem lehet nyitva!
De, ha nyitva marad, akkor nagyobb lesz a forgalom, több szemét, probléma nem szűnik meg, hiába zárt be a többi kocsma, valamit tenni kell, mert a legtöbb gondot okozó hely továbbra is él és virul. Ennyire ostobák ők sem lehetnek, hogy ezt ne tudják!
A ZP-vel az a legnagyobb baj, hogy vonzza a sok, máshol megvett pián berúgott tinit (mert ott nem szolgálják ki őket). Lehetne annyi eszük, hogy nem engedik be a sakálrészeg kislányokat, illetve fizetnek egy rendőrautót, ami rendet tart a környéken.

world2.0 2009.05.18. 22:59:27

olyanok lettünk mint a múlt rendszerben... ne tessék éjjel szórakozni, a jó munkás alszik, hogy másnap is újult erővel építhesse a rendszer dicsőségét:)
de tényleg
hihetetlen. egész budapesten a XI kerben a legnagyobb a felnőtt lakosság körében a diplomások aránya. otthont adunk az ország egyik legjobb egyetemének. komolyan azt gondolják hogy ezt a népességet ilyen önnyű beetetni? akár a jobboldalnak is?

elmoro 2009.05.18. 23:24:51

@mVik:
1 érdekes, nekem a pincér hozta ki a kaját és talpas pohárban a bort a szeparében, ami szintén a zp része. most akkor zp bezár 10-kor, a szeparé nem?

2 hagyjuk már ezt a "zp meg a rio az oka mindennek" dumát! ez egy rendszer, ne légy szűklátókörű. a rend a következő. zp tulajok működtetnek egy vállalkozást, ami után helyi iparűzési adót fizetnek. nem az ő dolguk, hogy neveljék az állampolgárokat, akik szemetelnek. az ő dolguk, hogy működtessenek valamit, ami után tb-t, és adókat fizetnek. az adót meg az önkormányzat arra költse, amire kell. ültessen fát, söpörjön, locsoljon és a többi. nem a zp a hibás, ha a bunkó vendég eldobálja az üvegeket, amik nem is onnét származnak, hanem odamenet(!) vették és azért dobják el, mert be nem vihetik, inkább azonmód megisszák a bejáratnál és lusták kukát keresni. tehát az önkormányzatot tessék basztatni, hogy takarítson, és örülni, kedves ottlakók, hogy a maradékból működtetik a kerület többi intézményét. ez a szikár karaktere a dolgoknak, tessék tovább látni a pisze orroknál! hányszor kell még elmondanom, b+?!

elmoro 2009.05.18. 23:26:01

@mVik: miért ők fizessenek egy rendőrt?! hülye vagy?! mi már kifizettük, különben nem lenne kit odaküldeni, ha balhé van! ne légy tompa!

elmoro 2009.05.18. 23:29:47

@mVik: mintha azt mondanád, zárják be a baltagyárat, mert már túl sokan öltek baltával :) ez szól mindenkinek, aki ezt a hülyeséget szajkózza, hogy zárják be a rio-t, meg a zp-t :( gondolkozni, emberek, gondolkozni!

elmoro 2009.05.18. 23:36:57

@MalacPasztor: gondolkozz már, aranyapám! a balhét eddig sem a zp - ből távozók okozták a szétdobált üvegekkel, hanem az oda tartók. miért? mert olcsóbb volt a sör a boltban. ezután mi lesz? ugyanez. mert a koncert ELŐTT, tehát kábé 8-kor (minden bolt még nyitva) mindenki feltankol és ugyanúgy szétszórja a szemetet, MIELŐTT bemegy és NEM a zp-ben veszi meg a piát. mert ott drágább. vagyis a zp-nek ebből pont semmi haszna nem lesz. pont ugyanannyi forgalma lesz a zp-nek, mint eddig volt. okosok. a gyanakváshoz sem elég a reflex, ha mégoly helyénvaló is ebben a korrupt közegben, amiben élünk, ész is kellene hozzá. tessék edzeni, pallérozni az elmét! minimum több columbot nézni a tévében, ha máshogy nem megy.

world2.0 2009.05.18. 23:40:19

@elmoro: akkor pontosan szerinted mi értelme van ennek a szabályozásnak? hints még az igazság morzsáiból.
az viszont tény hogy valahogy csak a goldmann györgy tér van szétb*szva minden este. részegek persze vannak máshol is de valamiért a simplon, a trafford vagy az EK nem vonzza a vandálokat...

békepap 2009.05.19. 23:38:41

üdv minden kedves lokálpatriótának! nem olvastam végig az összes kommentet, de az elején mintha szó lett volna 20-án 22 órakor demonstratív sörözésről a móriczon. benne vagyunk-e sokan? én igen

mVik 2009.05.20. 05:03:02

@elmoro:
Ha elolvasod a első hsz-omat, akkor láthatod, nem támadtam a zp-t.
Csak nagyon felháborít, hogy az elegáns éttermekre szabott kivétel alapján tovább működhet egy olyan hely (mint a zp), amikor a kedves kis kocsmákat, egyetemi klubokat bezáratják!
Mert hiába kapod a szeparéban üvegpohárba a bort, ha a külső részen hánynak a tinik. Ezt tartom k.va inkorrektnek! És ha olvastad a rendeletet, tudhatod, hogy nem csak az üvegpohár hibádzik...erről ennyit.
Tudod miről szólnak ezek az egyetemi helyek? Nem a hőbörgésről, zúzásról. Azt a zp-be menet csinálják a gimisek, kimehetsz a meki elé a móriczra, minden este ott gyűlnek, kemény látvány. Igen mert kint isznak, igen mert a boltosok eladják nekik. Az egyetemi helyeken nem kapnak sört sem, az tuti. Ezek után logikus: be kell zárni a kocsmákat, tényleg. Na ezen vagyunk igazából kiakadva, nem pont a zp-re.
Ezért pont nem hibás, de elég jó bűnbak, mert rosszabb bármelyik kocsmánál, mégis működhet! Ez valahogy senkinek sem stimmel.

Érdekes, az egyetemi rendezvényekre intéznek rendőrt, hogy rend legyen, és ne érkezhessen panasz...saját érdek! Mert az inkálos nem vághatja szájon a zp előtt randalírozókat, de a rendőr szétcsaphatna közöttük, de nyilván nincs sehol egy se. Ha lenne néhány csak a Bartók, rakpart-Karinthy-Irinyi blokkban, nem lenne hangoskodás az utcán, ennyi. Amúgy is tudod, hogy a rendőr csak azt teszi meg amiért megfizetik, az utcán piálókat stb pont leszarja!
Amúgy nézd meg a zp honlapján: zp Újbudáért! Ezek szerint az embereik járőröznek az utcákban...na majd megnézem, mert tavaly ilyen nem volt.

És kérlek fejezd be a hülyézést, baz+olást, mert nem illik! Tudhatnád, főleg ha a szeparéba jársz borozni!

Traffic Fan 2009.05.20. 12:42:13

Azért érdekes, hogy mindenki okos és megmagyarázza miért jó vagy rossz ez a rendelet. A "pór nép".
Az tűnik fel, hogy pont a csúcsvezetők a ZP, RIÓ vagy egyéb helyek vezetői, tulajdonosai nem írnak ide semmit...:-)
Gondolom röhögnek a markukba...

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2009.05.20. 13:34:02

Én spontán kommunikációnak hívom, de persze mindenkinél mást jelent...

Még mindig élnek a régi "telefonok", csak már nem piros vagy fekete árnyalatban pompáznak a fiók mélyén.

flymazs (törölt) 2009.05.20. 18:59:23

Ez nem hinném, hogy jelentősen csökkentené az utcán randalírozó részegek számát...aki akarja, máshol/máskor megveszi a piát, a legfrankóbb, hogy benzinkúton bezzeg lehet piát kapni...eszem megáll.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.05.20. 19:53:19

@Art Mooney: a Boraros az IX. ker, ott nyugodtan lehet pialni meg mindig. Ejfelig tuti vannak kocsmak is, de mas nem, az igenyre hallgatva a 8&8 ejjelnappali lesz megint :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.05.20. 20:19:39

@rayk: zp kornyeke tetszoleges reggel 6-kor gusztustalan... tudom, mert az Infoparkba jarok dolgozni... viszont egy aprosagot megemlitenek. nemreg volt ugye az elte-nek valami egyetemi hete (majus 12 az egyetem alapitasanak unnepe, ekore ilyen egesz hetes dzsembori). no, az teny, hogy este 10-re nem lehetett bejutni a munkahelyemre arrol, mert furtokben ultek-alltak el az utat a rendezveny resztvevoi. viszont egy alapdolgot megtettek: reggel 6-kor amikor indultam haza (ejszakai muszak utan, tudom, nem lehetek sikeres ember), takaritottak a terepet. maguktol, az egyetemista szervezok. ezt megtanulhatna a zp tulaja is :-)

Mixer 2009.05.21. 17:02:41

"2009. május 22-én pénteken 22:00 órakor a Móricz Zsigmond körtéri úgynevezett
"gomba" alatt találkoznak azok a környékbeli lakosok, akik tiltakoznak a kerületi
Önkormányzat képviselő testülete által hozott, 2009. május 19-től hatályba lépő, az
alkoholfogyasztási szokásokat korlátozó Önkormányzati Rendelet ellen.
Kifejezve az este 22:00 óra utáni kulturált, a lakóközösséget nem zavaró
alkoholfogyasztási szokásokat is korlátozó Rendelet elleni ellenszenvüket a
résztvevők egy-egy üres alkoholos üveggel, dobozzal jelennek meg a csendes
tiltakozáson.
Mivel a XI. kerületben tilos közterületen alkoholt fogyasztani, ezért kérjük, hogy a
résztvevők tartózkodjanak a tiltakozás ideje alatt a helyszínen történő
alkoholfogyasztástól! "

2009.05.27. 21:00:30

@Csaba_20:

Akik az Önkormányzatnál dolgoznak, azok közszolgák, munkaidő: H-CS 8.00-16.30, P 8-14.00. Ki és hogyan fogja ellenőrizni, h este 10 és hajnali 5 között betartják-e a rendeletet?

Egyébként:
"A rendelet nem vonatkozik (...) kulturális- és sportlétesítményekben, (...) üzemelő üzletekre"
Sportlétesítmény: sakktábla, pingpongasztal a krimóba, vagy pár kép a falra valamilyen meg nem értett művésztől, és kész a kulturális létesítmény. Egyéb probléma? :)

mokas_gizi 2009.12.15. 09:30:39

Máshol is van korrupció, de azért nem ennyire feltűnő...
Ezenfelül, ha buknak az emberkék akkor becsukják őket...
Ezek a szórakozó helyek megbuktak nem is egyszer, nem is egy dolog miatt...
Tényleg már szánalom ami itt megy ebben az országba...!!!
süti beállítások módosítása