Bokor Istvan: Budapest

 

Bár csak egy hangzatos link miatt került címbe a téma, egy posztnak is beillő kommentet írt hozzá Red Velvet. Tényleg nincs közvetlen összefüggés egy városban tapasztalható életminőség és az ott élők elégedettsége között?

Nagyjából követem a nemzetközi városi életminőségi vizsgálatokat, ahol objektív mérőszámok alapján (pl. infrastruktúra, kulturális és szociális szolgáltatások, keresetek, fesztiválok, kereskedelmi ellátottság, stb.) próbálják osztályozni a városokat. Ezekben az összehasonlító elemzésekben a térségből mindig Prága és Budapest szerepel első helyen, a többi város lemaradva követi őket. Ezen kívül készülnek magyar és nemzetközi közvélemény-kutatások is, amelyek a szubjektív elégedettséget vizsgálják. (Ilyen az idézett Gallup kutatás, de az Urban Auditnak is van hasonló survey-je.) Ezekből az derül ki, hogy a relatíve kedvező objektív adatokhoz képest a budapestiek érzik legkevésbé jól magukat, vagy ők tartják legkevésbé élhetőnek a városukat.

Ezeken a szubjektív listákon általában Rómával együtt szereplünk fej-fej mellett az utolsó helyen. Vagyis a budapestiek (és a rómaiak) hagyományosan szeretik kritikusan szemlélni a városukat. Az első helyeken egyébként olyan városok szerepelnek, mint Manchester,
Gdansk, Kassa, vagy Magyarországon Miskolc, azaz ahol egy szörnyű ipari város emlékével tudják összehasonlítani a jelenlegi lakóhelyüket. Érdekes még, hogy a saját lakónegyedükkel minden esetben sokkal inkább elégedettebbek a budapestiek, mint a várossal magával: azaz úgy látják, a város piszkos, zajos, zsúfolt, de ahol ők laknak, az nem. Ez független attól, hogy a Rózsadombról vagy a Havanna lakótelepről van-e szó.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kommentek város

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr601116513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.12. 09:44:11

akkor itt válaszolok:
jeee :)

bár azt hiszem hozzá tartozik a dologhoz, hogy általában amiknek köszönhetően megdícsérgetik budapestet, azok nem fentről jövő intézkedések, hanem pl. a sziget fesztivál, a criticalmass, a gödör stb.

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.05.12. 10:49:52

Picit kiegészíteném: azért van néhány jó "fentről jövő" is, pl. a Ráday utca átalakítása sétáló utcává, az épületfelújítások stb.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.12. 11:12:19

Én szeretném szeretni Budapestet. De nem hagyják. :(

Eki 2009.05.12. 12:20:12

valahogy én is úgy vagyok vele mint a kommentben említettek. saját magam közvetlen környezete, ahol lakom, nagyon élhető, szép, és jó. a belvárossal viszont vannak problémáim. illetőleg tnap végre újra biciklire pattantam, és azt kellett tapasztaljam, hogy a budai, Duna parti bicikliút is elég rossz minőségű lett egy elég hosszú részen. (Batyi után.) Van mit helyrehozni, de azért Budapest sok-sok nagyvárosnál élhetőbb. MÉg mindig ezt mondom.

gmarisk 2009.05.12. 12:52:16

ez a tipikus magyar hozzáállás esete:
semmi sem elég jó.
SZerintem BP élhető város.
csak nem kéne folyamatosan bezzeg-elnünk.
és összepiszkítani az utcákat.
Ennyi.

smalladam 2009.05.12. 13:18:40

én mindenféle súlyos és kevésbé súlyos hibájával együtt, nemzetközi tapasztalataimmal összehasonlítva jobbára élhető, egyes részein kifejezetten szép és egyedülálló városnak tartom budapestet, és szeretek is itt élni.

ugyanakkor viszont kimondhatatlanul utálom azokat, akik ráparkolnak a zöldterületre, kitolatják a demszkykarót, kihajítják a csikket az ablakon, megrugdossák a villamost, amiért nem várja meg őket, nem vesznek jegyet, a kutyát a házuk elé szaratják, a szomszédoknak bepofáznak, a jupiszikábelt belevésetik a lépcsőház zsolnay-majolikaborításába, majd ezek után minden létező fórumot telesírnak azzal, hogy mennyire élhetetlen, szar, lepusztult, undorító, élhetetlen város ez, és a fasz demszky/rogán/hunvald/gegesy/etc azonnal mondjon le.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.05.12. 13:53:55

Ezt az élhetőség kérdését a Borsa.hu cikke is feltette. Válaszopltam is rá valamit. De a kommenteket olvasva nem igaznán tudom, mit is értünk élhetőségen? Hogy jó-e a levegő? Vagy hogy van-e 150 méterenként egy-egy gyógyszertár?
Mitől élhetőbb Budapest mint mondjuk Bukarest?

Lehet békésen andalogni a járdákon? Nem, mert siméán kivasal egy egy bringásfutár.
Lehet rutinosan lelépni zöld jelzésnél a zebrára? Nem, mert elüt a rádkanyarodó első autó.
Lehet piknikelni a város parkjaiban? Nem, mert nincs közműellátottság.
Lehet mélyet szippantani a fasorok illatából? Kevéssé, mert a város fasorainak legtöbbje hiányos és gondozatlan.
Lehet a sugár- és körirányú főutakon folyamatosan közlekedni? Nem, mert naponta bonják fel ugyanott őket, ahol korábban hónapokig túrták az utakat. ha pedig mégsem, akkor lokéálsétálóutcák telepítésével számolják fel az átközlekedés lehetőségét.
Lehet színvonalasan tömegközlekedni? Nem egészen, mert a külterületi járatok legtöbbje 15-20 percenként közlekedik, a belváriosak pedig heringjáratként futnak.
Le lehet ülni megpihenni bármelyik közerületi padon, valamely ivókútból merített friss vizet kortyolva? Nem, mert a padokat a homelessek vehették birtokba, a közkutakat pedig évtizede leszerelte a Vízművek...
Szóval mitől is élheteő jobban Budapest mint Bukares?!

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.12. 13:59:22

@városjáró: "pl. infrastruktúra, kulturális és szociális szolgáltatások, keresetek, fesztiválok, kereskedelmi ellátottság, stb."

Smiló · http://hetibeton.blog.hu/ 2009.05.12. 14:16:25

@városjáró: Te ki szoktál mozdulni a géped elől? Azért mert te nem ülsz rá egy pesti padra az nem azt jelenti, hogy nem is használható arra, hogy ráülj. Téged sodort el már futár a járdán (biciklisfutár járdán???), téged ütött el autó zöld lámpánál? Néha azt érzem, nem ugyanabban a városban élek, mint te.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.05.12. 14:19:59

@solaitid: Szépen is lehetnénk főváros, ha mindezekkel nem rendelkeznénk... Kérdés, hogy milyen minőségben rendelkezünk ezekkel?
Kereskedelmi ellátottság = Pláza és Kinai Piac
Fesztiválok = álkulináris pénzlehúzások (borfeszt, pálinkafeszt, mangalicafeszt, kersekedelmi sziget), kispályás önszórakoztatások (lizséfeeling)
Szociális ellátottság = 3 órás SZTK várakozás, lekezelő körzeti orvosok, posztszocialista nyugdíjasklubok
Infrastruktúra = átláthatatlanul feldrágítva, pénzszivattyúként alkalmazva (víz, áram, tömegkomm.)
Kultúra = viszonylag rendben (Bár az nem fizetős iskolák/oktatás színvonala ma már alulmúlja a 20 évvel korábbit. A minőségi kultúrát pedig csak a város kicsiny szegmense veszi igénybe napi szinten - ellentétben mondjuk a többi "szolgáltatással")

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.12. 14:28:17

@városjáró: Te tényleg nem szereted budapestet?

kereskedelmi ellátottság: pláza, kínai piac, andrássy út, kisboltok, WAMP. azt hiszem ide tartoznak az éttermek, kocsmák stb. is, amiben eddigi tapasztalataim alapján európában elsők vagyunk.

fesztiválok és kultúra: kulturálisan európa egyik legpezsgőbb városa. kiállítások, irodalmi klubok, alkalmi koncertek, állandó rendezvények, szabadtéri programok tömkelege. tessék felmenni a last.fm-re, pl.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.12. 14:29:56

@solaitid: hopp a színház lemaradt. meg még biztos egy csomó minden.

smalladam 2009.05.12. 14:32:43

@városjáró: hát nemtom, én pl sem a bringásfutáros, se a kanyarodós problémát nem látom olyan súlyosnak.

amiket írsz, azokban többnyire igazad van, de annyira azért én nem látom tragikusnak a helyzetet, másrészt azért ez így egyben eléggé olyan ideális állapotnak tűnik, ami valószínűleg sosem fog teljes mértékben megvalósulni, mivel sajnos a nagyvárosoknak több-kevesebb mértékben de általában velejáróik az ilyen problémák.

ráadásul, bár sokan panaszkodnak rá, azért főleg a belváros belső területein az utóbbi években szemmel láthatólag csökkent az általad is említett problémák mértéke. több a karbantartott zöldterület, kevesebb a graffiti, sok helyen viszonylag tiszták az utcák.

a lokálsétálóutcák szerintem például rendben vannak, bár én nem járok autóval, és a tömegközlekedéssel sincsenek komoly problémáim. elhiszem, mert tudom milyen, hogy a belvárosban kurva nehéz autózni, de sajnos el kellene jutni végre annak a paradigmának az elvetéséhez, hogy nem a várost kell akkorára tágítani, amennyien mindenáron be akarnak oda férni járművel, hanem pont fordítva, a járműforgalmat kell akkorára korlátozni, amit a belváros elbír. és az sokkal kisebb, mint a jelenlegi forgalom mérete. ha ide sikerülne eljutni, az például mindjárt több problémát is enyhítene.

ha mindenki kocsival jár, az is akinek nem lenne muszáj, az nem csak a gyalogosokkal meg a babakocsis anyukákkal kibaltázás, hanem azokkal az autósokkal is, akiknek tényleg muszáj beautózniuk a belváros közepébe, mert így az ő dolguk is csak nehezedik.

én nem azt mondom, hogy nincsenek problémák, mert igenis van sok, de az alapból élhetetlenné nyilvánítás, meg a soha meg nem valósuló ideák nézőpontjából szemlélés rossz hozzáállás.

smalladam 2009.05.12. 14:39:45

@városjáró: a kereskedelmi ellátottság ennél biztos, hogy sokkal szélesebb. lassan az összes luxusmárka megtalálható budapesten, a trendi, de megfizethető világmárkák boltjaiból több is van, és még az "underground" öltözködők számára is számos bolt létezik, elég csak végiglapozni például a budapest navigátort.

a kereskedelmi szigetre meg tényleg csak azt lehet mondani, hogy akinek semmi sem jó, annak el lehet innen menni:(

egy város attól is élhető az egyes lakosok számára, hogy ők a saját szükségleteikhez élhetővé tudják-e tenni. én azért is érzem élhetőnek, mert olyan emberek között élek és mozgok, akik ezt igyekszenek megtenni, nyafogás helyett.

MsTaurus 2009.05.13. 01:22:45

Sajnos ebben a városban a deklasszált elemek átvették a hatalmat és akik tehetnének ellene valamit, azok meg korai agylágyulásban szenvednek - úgy látszik. A város szinte mindenütt szomorú képet mutat. Tegnap pl. a Déli aluljáróban a legsűrűbb gyalogos forgalom közepette aludt a földön egy úr, mindkét műlábát lecsatolva. Szinte már nincs ház az elitkerületekben sem, amelyet nem gyaláztak volna meg a grafitielkövetők. A mienkre szerencsére csak azt fújták hogy MAKE LOVE NOT WAR bár eddig is e szerint cselekedtünk. Ahol lakom, pár hónapja létesítettek egy kis virágágyat, körülötte díszburkolatot és padokat. Ezzel eléggé megszívattak bennünket. Azonnal letanyázott ott féltucat hajléktalan és az adózó polgárok már csak e díszlétesítményt megkerülve mehetnek a buszhoz meg a boltba, amelynek a tövébe járnak vécézni az említettek. A leggazdagabb kerületek is gazosak, szedett-vedettek, a házak, a kerítések és a kertek legtöbbje csúnya és/vagy elhanyagolt, sugározza a reményvesztettséget. Hogy ne sírná vissza az ember a régi szép kommunista időket, amikor még mentes volt a város a Demszky-féle ocsmány és értelmetlen karóktól?

erol 2009.05.13. 11:20:38

@városjáró: Igazad van az egyik legnagyobb probléma, hogy sajnos egyre több a sétálóutca. A végén az egész város sétálóutcákból fog állni! Felháborító és elviselhetetlen. Követelem a sétálóutcák felszámolását!

erol 2009.05.13. 11:25:35

@MsTaurus: A Demszkykaróknak az az értelmük, hogy legalább néhány helyen lehessen közlekedni a járdán pl. babakocsival és ne csak parkolóként funkcionáljanak. Az sajna nagyon kevés, hogy kiírjuk ne parkolj a járdára, vagy legalább egy kis helyet hagyj a gyalogosoknak.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.05.13. 12:10:41

@erol: Úgyvaaaaaan! Éljenek a felszínes olvasóóóóók, akik szándékosan félreértik a mondanivalóóóóót! Drakulálok!

MsTaurus 2009.05.13. 13:27:19

@erol: Ha ez probléma, szerintem csak mondvacsinált, annak érdekéban, hogy a karógyártók és megrendelőik bukszái duzzadjanak. Közlekedtem én is babakocsival, problémamentesen, soha nem jutott eszembe, de jó volna ide egypár karó, - szerinted bizonyára nem vagyok elég kreatív. Se az aluljárólépcsők, se a buszok fedélzete nem okozott gondot - mindig több segítőkéz ajánlkozott, mint amennyit el lehetett fogadni. A hetedik emeletre is fel- meg lecipeltem jósúlyú gyermekemet és a babakocsit naponta, hónapokig, zokszó nélkül, mert úgy adódott. Szóval, ha az általad megnevezett próbléma tényleg probléma volna, tudnék számos se szemet, se mást nem zavaró megoldást, mint pl. virágtartók, fakiültetések kovácsoltvas rács védelmében, esztétikus és elnyűhetetlen öntöttvas gömbök, alacsonyabb és nem abszurd sűrűséggel telepített, az egész városban egyforma súlyos és strapabíró öntöttvas oszlopok. És ami a legfelháborítóbb, oda is felállítottak karókat, értelmetlen sűrűséggel méghozzá, ahol soha senki nem akart járdán parkolni, ahol ha parkolnának is, nem volna senkinek semmilyen akadály, mert a járdák szélesek és alig van gyalogos közlekedés, pl. 12. ker. Orbán tér.
Sajnos, van akinek semmi sem elég csúf. Ők a gonoszok! Utáljuk őket együtt, emberek! És utáljuk a hülyéket, akik eluralkodtak rajtunk, és földbe tipornának minden értelmeset, jót és szépet! A csendes utálatnál úgysincs jobb eszközünk.

süti beállítások módosítása