87847 ak[1]

 

Szinte hihetetlen, hogy van egy Duna-sziget, amelyik nagyjából olyan messze esik a város szívétől mint a Margit, csak épp csodálatos fejlesztési potenciálja van. Ennél már csak az hihetetlenebb, hogy a főváros bölcs vezetése épp erre az eszményi területre helyezte a város iszaprothasztó tornyait, de még ezzel együtt is klassz lehetőség - főleg, ha megoldják a közlekedését, de ne szaladjunk előre. Zobóki Gáborék most elég merészet álmodtak erre a területre (ahova persze már álmodtak pár merészet korábban is hongkongi kis Manhattan-től kormányzati negyeden át budapesti olimpiáig.

87848 ak[1]

 

Szóval a nagy terveknek eddig leginkább az mondott ellent, hogy hiányzik 2x2 nagy forgalmú híd (vagy alagút), a sziget két oldaláról. A mostani nagy terv egyik érdekessége, hogy egyszerre oldaná meg a közelekdést és az ingatlanfejlesztés, ráadásul Csepel mellett egy másik kihasználatlan, de hatalmas lehetőséget is kiaknázna: Albertfalvát. Mindezt egy hétemeletes lakóhíddal összekötve. Ahogy az Ingatlanmagazin írja:

"A projekt egyik meghatározó eleme egy rambla lesz, amely a Csepel felé menő hídfőt és Albertfalvát nyitott, zöld térséggel köti össze a belvárossal és az albertfalvai vasútállomással. Ezen a területen a villamos is csökkentett sebességgel halad majd. "Kettős közlekedési rendszert alakítanánk ki: az egyik az átmenő forgalmat biztosítaná, és a hídról lefutva menne az M7-es autópálya felé. A másik a hídról lefutó babakocsi-, gyalogos- és kerékpárforgalmat szolgálná ki, és bemenne Albertfalva elképzelt városközpontjába.

Tervünket megtoldottuk a living bridge ötletével. A híd méreténél fogva persze nem lehet Ponte Vecchio-szerű, hiszen ahhoz, hogy a Dunán nemzetközi hajóforgalom legyen, szükséges egy adott magasság és a fesztávolság. Olyan szerkezeti méterekben kell hát gondolkodnunk, ami lehetővé teszi, hogy ne csak az autós- és a villamosforgalom, valamint a közművek átvezetése legyen lehetséges, hanem ingatlanfejlesztést is lehessen végezni a hídon." De hogy mit lehet csinálni egy ilyen szerkezeten? "A hídon lehet lakni, lehet rajta vásárolni és étkezni, zenés helyeken mulatni, a várost egyik legszebb pontjáról nézni, és természetesen irodázni is" – sorolja a lehetőségeket Zoboki, aki a hidat hétemeletesre tervezi: "Ez a hét emelet 150 ezer négyzetméternyi további ingatlanfejlesztésre ad lehetőséget. A cél azonban nem az, hogy a beépítési sűrűséget kihozzuk a Duna fölé, hanem az, hogy utat adjunk a hídépítésnek azzal, hogy ne kelljen arra várni, míg a közszféra megmozdul. Meggyőződésem, hogy a közösségi és a privát financiális háttér ez esetben is összehozható."

További részletek itt, aztán majd meglátjuk... 

Frissítve: Zoboki Gábor levele itt olvasható.

878411 ak[1]
878412 ak[1]
878410 ak[1]
87842 ak[1]
87843 ak[1]
87844 ak[1]
87849 ak[1]
87845 ak[1]
87846 ak[1]
87841 ak[1]

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd duna városfejlesztés várostervezés ingatlanfejlesztés xi. ker xxi. ker zoboki gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr861072827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kondi2005 2009.04.20. 23:31:09

hidas szerkezettervezőként mondom: ezek építész látványtervek, senki ne vegye őket komolyan, főleg a hídra vonatkozókat ne.
Ki lakna egy forgalmas hídon?
Mentetek már át gyalog egy Duna-hídon? Rezeg.
Persze, mindent meg lehet oldani, de nem fogja senkinek megérni. Szerencsére.

playgorro 2009.04.20. 23:34:27

Jó lenne, szép lenne, odaköltöznék, de sajnos még egy metró sem jön össze! Igaz egy hidat a minap sikerült!

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.20. 23:36:07

@kondi2005: biciklisek például használhatnák. S azokra egy kicsivel kisebb teherbírású hídszerkezetre van szükség, mint 2×2 sávnyi kamionra (tekintve, hogy épp a napokban olvastam valami olyat, hogy egy kamion t'án 100 000×akkkroa (sic!) terhelést jelent, mint egy szgk. - mondjuk nem hídról volt szó, s forrás sem biztos, hogy autentikus volt...)

Éhezünk · http://ehber.atw.hu 2009.04.20. 23:36:19

SZÓVAL...

Szép meg futruizé, meg klassz... DE
Illenék észrevenni hogy az a terület az ORSZÁG igen kicsike része!!! Osztig még csak nem is olyan fontos...
Zobokiéknak javaslom, hogy nézzenek má' szét a Dél-Alföldön is... Itt is van minden. Folyó, sziget, miegymás.

Nekem speciel, hogy ide pottyantott a gólya, igencsak tele van a tököm avval, hogy Judapestre minden, vidék meg dögöljön éhen!

Semmivel sem értékesebb egy pesti egyed mint egy "vidéki". MI is kérünk abból a kurvasok fejlesztési elherdálni való pénzből, amit a szaros 4-es meg a már tervezés alatt lévő 5-ös metróból elpanamáznak a pesti suttyók!
MERT ELÉG VOLT BELŐLETEK, aszfalton és a nyakunkon élősködő beképzelt majmok.

Majd, ha MI itt az ország legszegényebb szegletében nem harmadát, negyedét visszük haza munkabérként mint TI, akkor, DE CSAK AKKOR követelőzzetek mindenfajta beruházásért a "városvezetésnél".

MERT MI IS ÉLNI AKARUNK.
Nem is beszélve arról, hogy a mi adóforintjainkat használják fel a ti picsátok még fényesebbre nyalásához.

Szóval MOSTMÁR LEGYEN ELÉG!

NEKÜNK IS KELLENEK ILYEN ÉPÜLETEK!

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.20. 23:42:58

@Éhezünk: Én asszem eléggé pontosan megértem elkeseredésedet (magam is vidéki építész vagyok, s a pénz sem vet föl).

De mégis engedd meg, hogy ne értsek veled egyet (nem meggyőzni akarlak, csak az én véleményemet szeretném elmondani): jómagam szívesen csinálnék ehhez hasonlókat szülővárosomban (ott is van folyó, 2 is, ott is lehetne hasonlókat csinálni; van is régi ötletem...); de amíg egy ilyen nem épül meg a fövárosban, addig vidéken nem igazán lenne realitása hasonlónak.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.04.20. 23:45:28

@ibn_battuta: azért a távolságok nem olyan vészesek. A 4-6 megállói 500 méterenként vannak, kb. A Corvin mozitól a Nyugatiig tartó táv olyan 3,2 km. Nem vészes.
Lakóhíd, igen! Lenne biztosan folyamatosan telt ház a hotelben, na meg húzná a környéket fel, ráfér.
Akkor nem a hüjje Várban akarna mindenki lakni, hanem ott.
;)

Balage85 2009.04.20. 23:49:50

Álmodik a nyomor :)

Nygma 2009.04.20. 23:52:26

Nem is tudtam hogy London eladja a London Eyet :)

Éhezünk · http://ehber.atw.hu 2009.04.20. 23:56:46

@sityu:
Miért is nem lehet egy ilyen v. hasonló épületnel először megjelennie vidéken?

Mert akkor mit szól hozzá a "felkent pesti szakma"???
Az snassz?
BAROMSÁG!

Igen is van realitása! Csak kényelmesebb a pesti gennygócokat helyben pofozni pénzért, hogy "lám milyen fáin kis kecót ötöltem ki ide".
Az hogy venné, ki magát, hogy mondjuk "ezt itten pl. szegedre terveztem"...
Egyből jönne a gennyzsákoktól, hogy hőőő, hát Judapest az smafu???
No ezért van "provincializmus" ma magyarországon.
Mert, ha valami új dolgot akarsz elkövetni, az CSAK ott lehet!
Pedig itt is vevők ám az emberek az új dolgokra, sőt... sztemjobban mint a pestiek, mert itt még 1/1000-e sincs bent a mindennapokban annak amivel az ottlakók nap mint nap szembesülnek...

CSAK BÁTORSÁG KELLENE.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.04.21. 00:01:56

A tervek nagyon ígéretesek, jó látni ilyet is. Ugyanis, ha már ezekkel a területekkel legalább ilyen szinten foglalkoznak, akkor mégiscsak elindult valami, attól függetlenül, hogy ezek még csak álmok. Gondoljon vissza erre, aki érintett: találkozott-e már olyan látványtervvel, amire azt mondta, hogy ez bizony soha sem fog megvalósulni, és láss csodát, mégis megépült! Bízzunk abban, hogy ez a project is erre fog hajlani. Hogy ki, mikor, miből és hogyan, nos ezt nem mi fogjuk eldönteni.

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.21. 00:05:45

@Éhezünk: Egy túróst a "mitszólna a szakma". Mitszólna inkább a szakhatóság? (hát valami olyat, hogy ilyet a földön sem lehet megcsinálni, ezért meg ezért, meg emezért...)

Meghát honnan is lenne rá befektető? Vidéken (ha az a vidék nem a Balaton, vagy az M0-s környéke) azért jórészt csak olyanok valósíthatóak meg, ami pesten már jól működik (s a beruházókat sem frocliznám, nagyjából tisztában vagyok szeretett szülővárosom helyzetével és potenciáljával)

Szóval nem csak bátorság kellene! (bár az is szükséges)

Jester 2009.04.21. 00:06:34

@Éhezünk: Költözz ide Bp-re. Meglátod milyen fasza hely.. Gondolkodtál már azon, hogy egy ország miért a fővárosát, közigazgatási és gazdasági csomópontját fejleszti? Na? Segitek: Mert ebből van haszna az egész országnak. Nincs munka vidéken? Költözz Pestre és nagyobb szerencsével találsz.

Birom ezeket az elégedetlenkedőket akik meg nem mozdítanák a seggüket, csak várják a sültgalambot. Metrót a Pusztába!! Idióta.

Eki 2009.04.21. 00:15:44

@retekblog: igazad van!
Úristennnn a fenti kommenteket olvasva fortyog az agyvizem... SEMMIRE nem lehet az a válasz, hogy mivel ez Magyarország, itt ilyenre esély sincsen...! Ezért tartunk ott, ahol, a kishitűségünk miatt! Rendben, igen, először fejezzék be azt a kurv@ metrót. De AZTÁN igenis meg kell valósítani ezeket a terveket, és nem lehet az kifogás, hogy dehát mi kelet vagyunk...Hol vagyunk mi kelet?! Kelet-KÖZÉP-Európa vagyunk, heló! Legalább ha ilyen épületek épülnének, kicsikét visszajönne a hitünk és reményünk, h attól, hogy ilyen hozzá nem értő parasztok ülnek a parlamentben, még elérhetünk valamit... Nagyon tetszenek a tervek, kívánom, hogy legyen belőle valami... Külföldi befektetőkkel, vagy anélkül, de legyen. (persze utóbbi jobb lenne, dehát...)

CsG 2009.04.21. 00:23:09

"...csak épp csodálatos fejlesztési potenciálja van": 12 éve kampányszöveg a pár km-nyi "csepeli gerincút", hogy ne középen menjen át minden teherforgalom. Máig nem épült meg és biztos vagyok benne, hogy még a következő önkormányzati választásokon is az ígéretek között lesz. Fejlesztési potenciál, azt...

ibn_battuta 2009.04.21. 00:30:23

@Lesley:
Épp erre utaltam. Csepel és Albertfalva között csak maga a híd lenne, 3-4 km-t nem korzózik az ember azért, csak hogy az egyik külvárosi központból a másikba jusson úgy, hogy közben nincs semmi.
A Nagykörúton sok ember sétál, de az emberek 99%-a max. két villamosmegállónyit sétál.

Jenecsek Miklós 2009.04.21. 01:47:13

Szerintem ez ia izraelieknek épül majd.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2009.04.21. 02:21:41

Irigylem azokat, akiknek ennyi szabadidejük van, hogy ilyen fantasy modelleket csinálnak. Hol a viharban lehet ilyen projektre egy halom pénzt szerezni? Mert szívesen kitalálom én is az első Jupiter űrbázist, és rajzolok egy térgörbítős űrhajót is, amivel 27 mp alatt vissza lehet érni a földre. Csak szeretném én is azt a pár 10× X milcsit, ami ebben a reményekkel teli projektben eddig lehet.

batroteph 2009.04.21. 02:45:45

@BDzsH:
tök jó,hogy:
- hülyeségeket kérdezel
- továbbá valószínűleg hülye is vagy.

többet nem érdemelsz sem te,sem ez a hír.
punktum

pappito · http://pappito.com 2009.04.21. 03:18:44

jópofa tervek.

hasogatom a szőrszálat, a rambla, mint olyan, az nem csak úgy sétány, hanem a Las Ramblas. Na mindegy.

ettől még nagyon jól néz ki.

Lhet, hogy én vagyok egy naiv, de ahogy az autósportból is kerülnek át a szériakocsikba megoldások, úgy az épülészek is rajzolnak mindenfélét, aztán egy-egy ötlet csak átszivárog a valóságba, ozmózissal.

Szerintem a lakóhid tök jó ötlet, ha meg kerül rá befektető meg tömegközlekedés, akkor bazi jó kis helyet lehetne rittyenteni. Budapest klassz város, merjük használni!

viki33 2009.04.21. 06:43:49

legalább a hajléktalanoknak lesz hol lakni. csak most nem kell a hid alá menni.
ilyenkor gyönyörű, meg idillikus, meg romantikus meg minden.
aztán teli van firkálva, szarva, kurvák és narkósok korzóhelye és a falak tövében ott vannak a paplanok és egyéb rongyok, amelyek a hajléktalanok helyeit jelzi.
nem beszélve a cigányoknak nem nevezhető, ezért nem az idén barnult piacosoknak, "árányom, csák egy százasé a magáé" amikor előkapja a táskából a nagymama bugyogót.
TÉNYLEG KELL EZ NEKÜNK?

tiborc2008 2009.04.21. 07:17:48

Világkiállítás, olimpia, négyes metró után kéne valami új délibábos f@szság, valami jó pénzelkuroda.

Nzoltan 2009.04.21. 07:18:55

Albertfalván még akad egy kis zöld a parton.
Be kell építeni!

tiborc2008 2009.04.21. 07:18:59

Jah, kormányzati negyedet kifelejtettem...

Gilderoy 2009.04.21. 07:21:22

Jó kis közpénzes lenyúlás. Előbb legalább be kéne temetni a négyes metró gödreit.

Nzoltan 2009.04.21. 07:25:27

Én úgy vagyok vele, hogy amíg nem tudjuk megőrizni a meglévő építészeti értékeinket addig mi a faszt akarunk?

tiborc2008 2009.04.21. 07:35:29

Ebben a városban a szép épületek legalább 100 évesek. Meg lehet nézni, mi épült az utolsó 20 évben: Nemzeti Színház-ocsmányság, Művészetek Palotája-borzalom, Lehel-piac-rettenet.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2009.04.21. 07:38:57

@Éhezünk: arra nem gondolták, hogy ide összpontosul az ország lakosságának egynegyede? Szegedre meg úgy az 1 százaléka. ma már lassan Fehérvártól Szolnokig tart BP agglomerációja.

a stílusodat meg kikérem magamnak, ennyi erővel én is azonosíthatnálak a fogatlan mónika sós vidéki romákkal, vagy az óbégató providentes kispolgárokkal.

köszöntem

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2009.04.21. 07:42:17

@tiborc2008: tedd hozzá, hogy szerinted. 100 év múlva a Nemzetire is úgy fogunk nézni, mint most mondjuk a Operára.

dhrbikes 2009.04.21. 07:52:04

Tényleg azt hiszeitek, hogy egy építész nem készíthet látványterveket anélkül, hogy állami támogatásban részesülne? És amúgy Zobokiék készítenek Budapesten kívülre is hasonlóan magas színvonalú terveket, pl. valahol Komárom környékén a Dunapartra egy megújuló energiát használó hotelt terveztek. Legutóbb ezt láttam tőlük. Szóval ötletekből nincs hiány vidéken se, csak mindenki Bp környékén akar beruházni. Én a családi (iker)házunkat szeretném velük terveztetni, mert a mostani helyzetben muszáj valamilyen megkülönböztető jegy amitől a fele eladható lesz.

tiborc2008 2009.04.21. 08:02:44

mybudapest, természetesen szerintem. Remélem, lebontják addig azt az építészeti mocskot.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.04.21. 08:04:03

tök jó lenne ez a híd, végre valamit kitalált, ami nem külföldről van lemásolva

kinézetre meg abszolút top

az egyetlen kérdés, hogy amennyibe itt kerülni fog a m2 ár, az hogyan emésztődik meg a potenciális vevőkör számára a csepeli high society közelségét tekintve

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.04.21. 08:09:27

jaó lönne..én mögépíteném.

Thomasz012345 2009.04.21. 08:10:41

Nem rossz ötlet, jól nézhet ki, de szeritem ha kész lesz sehogy sem fog hasonlítani a képeken levő kinézethez.
Másik, míg kész lesz, addigra már 30-50 év is eltelik. Ez a magyar épitkezési és fejlődési sebbeség.
De pozitivan kell venni, ha most vagy épp 20 éves, akkor az unokáid már láthatják, hogy építik az egészet.

tiborc2008 2009.04.21. 08:11:15

Éhezünk, ha nektek is kellenek ilyen épületek, akkor gyertek és vigyétek. A maketteket, mert más úgyse lesz belőle. Csak elkúrnak rá pár milliárdot.

Fhmen 2009.04.21. 08:14:56

egy nagy puha pöcs átkúrva a dunán.

Laslow · http://laslow.hu/ 2009.04.21. 08:21:01

Lehet a hídon lakni - itt a hajléktalanokra gondoltak?

histar007 2009.04.21. 08:29:43

Kéne, és nagyon sok okból. Budapesten jó pár éve nem épült semmi számotttevő, semmi olyan, amiért bárki stábot küldjön ide, hogy mondjuk a dokumentumfilm keretébe részese legyen az építésenek. Pályázatot kiírni és várni, ha valakiknek tetszik akkor jönni fognak. Márpedig ez a terv nagyon ütős. Tényleg vannak építészeink, csak ne ktartanák őket egy leszögelt ládában.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.04.21. 08:45:07

@mybudapest: én remélem a nemzeti 20 év múlva már nem fog állni, vagy ha mégis, semmi esetre sem, mint nemzeti színház.

a müpára a többség már ma is értékként tekint.

sprenczl 2009.04.21. 08:54:30

Nagyon jó terv. Kár hogy az itthoni politikusok és városvezetés alkalmatlan a megvalósításhoz.

Alex3000 2009.04.21. 08:57:07

@Sadia: Akkor várhatsz még 30 évet....

Carnivora (törölt) 2009.04.21. 09:16:09

Jó kis pénzkidobás lenne, de merjünk nagyot álmodni :D:P

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.04.21. 09:18:26

@solaitid: Mármint belülről. Mert amit homlokzatilag nyújt az kétesélyes...

nemecsekerno_007 2009.04.21. 09:18:54

városjáró 2009.04.20.

Sajna igazad van. :(

Amúgy szerintem nagyon jó ötlet kár, hogy semmi esély nincs a megvalósulására.

Tényleg provincia vagyunk és ezen csak úgy tudnánk változtatni ha valamit letennénk az asztalr. :(

kontroltéma 2009.04.21. 09:23:38

@Éhezünk: Kedves Vidéki Suttyó !
Gondolom ez a mondat egyből kiveri nálad a biztosítékot, de ez nem is baj, hiszen pontosan ez volt vele a célom. Mint neked a "pestieknek" szánt sértéseiddel. Én olyan ember vagyok aki vidékről költözött fel és leckét adok neked a "Judapesti" átlagember gondolkodásából.

1. Az messze látszik, hogy nem vagy képes elvonatkoztatni attól, hogy te "vidéki" vagy. Próbáld meg levetkőzni, mert az ehhez hasonló terveken(mint ez a híd) egy 90+ I.Q. szintű polgár már nem is sírva röhög, hanem már legyintésre sem méltatja. Ez a blog elég sok hasonlót megnevez. Olvasgasd csak

2. Nem dobja fel ugyanezen rétegnek csepelen lakó részét ez a terv, mert hidd el bőven van más ami megkönyítené az emberek életét arra felé. Laktam ott is. Van mit tenni. Pl.: a gerincút amit valaki feljebb említett.

3. A hasonló tervek sem fakasztanak minket örömkönnyekre amíg nincsen metrónk, vagy az Őrs Vezér terén naponta pár ezer embernek kell átcaplatni, mert évek óta képtelenek összekötni a metróval, azt a kb 40 métert ahovva beérkezik a HéV. A felsorolás végtelen. A vezetőinkben, valószínűnek tartom, csalódottak vagyunk már nagyon sokan, hiszen olyan központi helyek vannak elhanyagolva, amiktől a túristáknak hirtelen hazafele támad kedvük vonatozni.

4. Nem tudom hány éves lehetsz, de ha már Szegeddel példálózol akkor szívesen körbevezetnélek a 8-10 évvel ez előtti Szegeden. Rengeteget éltem ott és megmondhatom neked, hogy ami ott történt ez idő alatt, az maga a csoda. Mesélek neked egy kicsit erről. A sétáló utca töredezett rettenetes aszfaltból volt. A víztorony és környéke olyan lepukkant volt, hogy a hugyszag még a Szécsényi térre is átérződött és ezért az Anna Kútból sem volt az embernek kedve vizet tölteni. A külvárosi terek rettenetesen el voltak hanyagolva és még a Vér tó környékére is csak a szipusok járkáltak sötétedés után. Azon a kőkemény 2 (vagy 3?) villamos vonalon 30-40 éves szerelvények járkáltak, erősen leharcolva. A trolikról és a buszokról ne is beszéljünk. A panelházak környéke már-már a nyomortanya szintjét környékezte (panelos voltam). A TESCO és a Piarista gimi helyén egy nagy bozótos volt, ami egybekapaszkodott egy lepusztult temetővel és egy kisebb ligettel. Tudom jól hisz mellé jártam iskolába. Azon a környéken több gyilkosság is történt mert csak a haléktalanok és egyéb lecsúszott emberek csöveztek arrafele. Aztán elkezdték a csodát. A teljes belvárost felújították, a Centrum előtt futó belvárosi utat rendberakták, úgy hogy bekussoltatták az összes boltost a felújítás ideje alatt. A Víztoronyból látványosságot csináltak a környékéről nem is beszélve. A játszóterek felújultak és ami a Vér-tó környékén van azt már nyugodtan nevezhetjük parknak és ezen felül amikor válság van, elkezdtek építeni még egy villamos vonalat. Nem tudom, hogy más városokba mi a helyzet, de azt bátran állíthatom neked, hogy nem csak "Judapestre ömlik a pénz".

5. Költözz csak ide és találj egy olyan állást amiben most is dolgozol, keresd meg a 3-4 szeresét pár év alatt aztán menj haza. Te leszel a király.

6. Amíg hősként tekintesz a BKV vagy a MÁV sztrájkolóira addig a MI pénzünkből, az ország adójából, sietünk megsegíteni őket. Ezzel azt előidézve, hogy pl.: egy Szegedi lakos azért dolgozzon, hogy az adójábol tőle 100 Km-re lévő 20 Km-es mellékvonalat tartson fenn. Vagy a BKV esetében a "vidékiek" fizessék ki az itteni közlekedést. Az 1000 fő alatti települések önkormányzatáról már ne is tegyek említést. De itt is lehet sorolni a problémákat a végtelenségig.

7. Nem kell felkapnod a vizet azért mert egy tervező cég ilyennel akarja magára felhívni a figyelmet. Szerintem ennek semmi realitása nincsen, de ha mégis megvalósul akkor hidd el itt is lesz anyázás, mert bőven lenne helyette mit megcsinálni aminek a hasznát látnánk.

Végül pedig 8. Megeshet, hogy "vidékiként" rosszul esik látni mennyi szép és drága autóval, drága ruhában járnak itt az emberek. Nem szabad elfeledned azonban, hogy itt 2 millióan, + vonzáskörzet, laknak. Hidd el nincs itt 500 ezer Mercedes és BMW. Még akkor sem, ha soknak tűnik az utcán. Megeshet, hogy sok olyan ember is magas színvonalon tud élni akik egyáltalán nem érdemelnék meg. De biztosíthatlak afelöl, hogy nincsenek olyan borzasztó sokan. Hidd el nekem azt is, hogy foghúzáshoz hasonlít az, amikor egy sörér elkérnek 600 forintot egy valamire való szórakozóhelyen. Hidd el nem jár mindenki a New York Hotel kávézójába vagy a Gerbaud-ba reggelente és nem azért mert nem férnének el.


Kicsi ez az ország ahhoz hogy a pestieket utálni kelljen azért mert ott(itt) laknak. Én szeretlek téged, kérlek ne utálj és nyisd ki a szemed.

na jól kiakadtam ezen a szép tavaszi reggelen :)

nina2000 2009.04.21. 09:30:15

Na ezt asok fantáziátlan, üvegkocka lerágottcsont szart.....levagyunk maradva stílusilag, de nagyon....hogy ki előzte meg a korát? Hundertwasser, na ő igen! Előbb a meglévő és rohadó dolgainkat kellene rendberakni, egy élhető városért.....dehát álmodozni mindíg tudtunk baromságokról......és baromságokat megvalósítani is könnyen ment pl: városligeti homokóra-kerék vagy mi a szar...a tüskehátú konf központ....stb stb

Mörája Kéri (törölt) 2009.04.21. 09:30:34

1) Egy új híd felépítése előtt létre kell hozni azokat az úthálózatokat, amelyeket össze fog kötni a híd, és amelyek tényleg el tudják vezetni azt a forgalmat. Tudomásom szerint a Dunán az utóbbi évtizedekben kizárólag olyan hidak épültek, amelyek nagyjából sehonnan vezetnek sehova, pontosabban dugóból dugóba, de korábban használható hidat (Árpád) is sikerült már hazavágni hídfő-közeli ingatlanfejlesztéssel. Szóval mielőtt a továbbvezető utak sorsát és nyomvonalát biztosan rendezni nem lehet, addig új hídon gondolkodni is felesleges, inkább a meglévők kapcsolódó, rá- és elvezető hálózatát kellene megvalósítani. A csodahíd átadásával Rózsavölgy, Albertfalva, Kelenvölgy, Budafok nagyjából lakhatatlanná és megközelíthetetlenné válik, hacsak nem jön létre egy komoly közlekedési és környezetvédelmi fejlesztés, amely nagyságrendekkel nagyobb beruházás és erőfeszítés lenne magánál a hídnál.

2) Eddig még egyetlen hídon állva sem sikerült éjszakai képeket fotóznom, mert a forgalom rázza a hidat. Akkor is elmosódik a kép, ha állványt használok. Érdekes lehet egy olyan hídon lakni, amin villamos, kukásautó és csuklósbusz jár, különös tekintettel arra, hogy olyan útfelületet még nem láttam Magyarországon, amin ne pattognának a járművek, beleértve az utóbbi évek hídjait is. Ráadásul a dilatációs rések mindig kilométerekre hangzó dobszólóval örvendeztetik meg a környéket.

Szóval érdekes életérzés lehet egy ilyen hídon élni, dolgozni. Állandó zaj, dugóban álló BKV buszok és kukásautók bodorodó fanyar füstje, aszalt szennyvizet deponáló kamionok... Ennek is meglenne a maga bája, az biztos. Elképzelem tíz évesen, mosatlan, töredezett üvegekkel, málló festékkel, mint a Lágymányosi híd, összegraffitizve, mint a pár éve megújított rakpartszakaszok.

3) Vajon egy ilyen beruházás miként hatna Budapest ivóvizére, aminek jelentős hányadát a csepeli parti szűrésű kutak adják pont ezen a partszakaszon, illetve kicsivel alatta?

kontroltéma 2009.04.21. 09:36:29

@Éhezünk: jaj hát nem bírom ki :D

Az én szakmámban egy "vidéki" megkeres 160-250 ezer nettót. Ha ennek megkeresném a 3-4 szeresét akkor a felét neked adnám.

kontroltéma 2009.04.21. 09:53:30

jobban tettem volna ha megnézem a honlapodat mielőtt válaszra méltatlak kedves @Éhezünk.

OmegA404 (törölt) 2009.04.21. 10:24:41

Miért nem űrkikötött terveztekoda,mert nagyobb a realitásértéke?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.04.21. 10:54:26

csak ne legyen benne túl sok alumínium, mert akkor ezt is őriztetni kell.

proton1701 2009.04.21. 11:02:58

Szerintem hatalmas ötlet. Meg kell csinállni mert nagyon prosztó az a környék. Mondjuk főleg az emberek miatt de ha lenne egy gyönyörű infrastruktúra sokat dobna rajta....Csak a lóvét ne az emberektől vegyék el

asztrografológus 2009.04.21. 11:09:01

költözzön a faszom Judapestre! Hányinger a város 85%-a. Ennyi.

Netuddki. 2009.04.21. 11:10:38

@ibn_battuta: "Másodszor is: -6% GDP-növekedésnél örülhetünk, ha a már felépült Megyeri-híd alvállalkozói valaha megkapják a pénzüket. Ugyan ki szállna be egy százszor drágább projektbe??"

Szerintem a fenti idézet a lényeg. Amíg az ügyeskedőket nem kapják el és csukják le, a vagyonukból pedig nem kártalanítanak, addig köszönjük szépen Emese.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.04.21. 11:13:02

@izoom:

az építészirodáknak manapság nincs túl sok munkájuk -- ezek a fijjug legalább nem pasziánszoznak az utolsó project és a kirúgásuk között.

Netuddki. 2009.04.21. 11:14:07

Másrészről ez is szerintem a völgy nélküli völgyhíd kategória. Mijafszé kell valamit 10-szer annyi pénzből megcsinálni amennyibe valójában kerülne. Ja, a tervezőnek és a kivitelezőnek biztos megérné. Az aktuális párt kasszájáról nem is beszélve. Mo.

tc 2009.04.21. 11:25:41

Ahogy ezt már korábban más is felvetette ki fog egy forgalmas híd fölé költözni?
Illetve ha irodának, bevásárló központnak használják, akkor is hol fognak az autók parkolni?
Ezek számomra nyitott kérdésnek tűnnek ennél a konstrukciónál.

cubalibre 2009.04.21. 11:26:46

Múltkor pont a Zindexen olvastam, hogy a budapesti új építésű lakások 30-40%-a eladatlan. Akkor kinek?
Jeszter: Budapesten több a munka :) De többen is vannak rá.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.21. 11:27:36

Szerintem zseniális, kicsit William Gibsonos. Sajnos meg kell gyilkolnom őket, amiért nem nekem jutott az eszembe.

Mörája Kéri (törölt) 2009.04.21. 11:35:03

@kovi1970: "völgy nélküli völgyhíd"

Sokan alábecsülik a völgynélküli völgyhíd jelentőségét. A széles autóutak gyalogosnak, békának, nyuszinak, természetes vízfolyásnak útját állják, áthatolhatatlan határokat, falak közé zárt szigeteket képeznek. Egyszer még áldani fogjuk azoknak a nevét, akik legalább néhány szakaszon a felszín alá vagy fölé vitték az autóutakat, hogy a felszínen megmaradhasson az élet mozgástere.

Az itt taglalt hídnak is csak akkor lenne értelme, ha szintben elkülönülő úthálózatban (völgynélküli völgyhidakban) folytatódna az autópályákig, és nem a meglévő kertes házas részekre szabadítaná rá a forgalmat.

Ott van például a Szerémi út (amibe torkollna az új híd), azt is megépítették szintbeli elkülönítés nélkül, szét is vágja a két oldalán elterülő részeket, hermetikusan.

Netuddki. 2009.04.21. 11:54:54

@Mörája Kéri: Hát lehet a politikusaink is így gondolkodtak: "Na építsünk az állatoknak egy völgyhidat!"

Egyébként az M7-esen több felüljáró(!) is van a vadak számára.

Netuddki. 2009.04.21. 11:57:32

@Mörája Kéri: "Az itt taglalt hídnak is csak akkor lenne értelme..."

Ha nem magyarországon élnénk, hanem pl. Dubai-ban?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.04.21. 12:11:20

Majd a 4-es metróval megyünk az áradó ünnepségre, amit a budapesti olimpiai játékok követnek majd:)

lorro 2009.04.21. 12:16:04

Egy ilyen lakóhídra pont elférne Bp. egyetemvárosa..

Globe 2009.04.21. 12:18:17

Jó terv! Még jobb lesz, ha tényleg meg is valósítják :) A híd karaktert adna a környéknek, másrészt jó lenne Albertfalva és Csepel között nem órákat utazni, ha már légvonalban párszáz méter a táv.

A "ki fog egy forgalmas híd fölé költözni" nem hiszem, hogy komoly gond lesz, szerintem luxuslakások fognak oda kerülni, és lesz is aki fizet az exkluzivitásért :)

Az óriáskerék viszont remélem majd eltűnik a tervekről. London-koppintás, és annyira nem is jó ötlet az eredeti sem.

HÉV-es 2009.04.21. 12:30:24

Utálom a toronyépületeket. Elzárják a kilátást, rondák, és nem biztonságosak.
Gondoljatok bele, egy metrót sem tudunk megépíteni, hogy tudnák megfelelő minőségben ezt megépíteni?
A híd jó ötlet, de nem emeletes megoldásban. A túlcsicsázás nem jó ötlet.

HÉV-es 2009.04.21. 12:39:43

@Éhezünk: először is, nem mi élősködünk a ti nyakatokon, hanem ti a mienken. Én itt születtem, ti mi a fenének költöztök ide? Nem lenne itt ekkora forgalom, több munka maradna nekünk, stb. Márodszor nem pesti, budai vagyok, így nem veszem magamra a pestieket illető szitokszavaidat.
Abban igazad van, hogy vidékre is kellenek szép dologok, bár az igény kisebb rá szerintem, meg ilyen volumenű fejlesztés inkább nagyvárosba való.
Itt sem miattunk, hanem a túristák miatt csinálják, elhiheted. De még ide is feleslegesnek tartom. Majd ha lesz normális közlekedés, tisztaság, biztonság, akkor lehet ilyeneken gondolkodni. Addig nem!

icob84 2009.04.21. 12:56:00

@HÉV-es: Sztem simán lehetne "vidéken" is ekkora beruházás, már ha ez egyáltalán valaha meg fog épülni (amit kétlek)... tiszta jó lenne pl Siófok és mondjuk Tihany közé egy hasonló híd :D XD
Egyébként nem kellene ennyire ellenségesnek leni sztem senkivel szemben sem. Senki nem élősködik senkin. Mindenki a bére ugyanannyi részét adózza le, ami megy a közösbe.
Én sem mondom, hogy nyáron ne jöjjenek Siófokra a fővárosiak meg az egyéb népek... Siófokon sem miattunk kerül sokba a parkolás, hanem a túristák miatt, és nem miattunk 700 Ft egy kávé, hanem a túristák miatt... mégsem szidom őket. Ez van, ezt kell elfogadni.

Egyesek csak szitkozódnak, aztán bele sem gondlnak, hogy néha mekkora baromságokon...

A véleményem a dologról, hogy először mindenhol legyen rend és tisztaság, aztán majd ráérünk dizájnra, ha nem lesznek rejtegetnivaló nyomortanyák az országban.

icob84 2009.04.21. 13:04:20

@Éhezünk: én a helyedben csak hallgatnék... Anniyra nem álltok rosszul Szeged állapotával, hogy így virnyákolj! Nekem pl a kedvenc városom, mert tiszta, szép, rendezett és van hangulata... oda akarsz ilyen szaros hidat?? :O Mikor az a város annyira szép és egységes... nem értelek... persze mint minden településen, ott is van mit csinosítani-gondolom, de akkor sem illik oda egy ilyen műfos. Szeged legyen Szegedies és ne felhőkarcolósos-lakóhidasos. Egyszer sétálj csak úgy nyugisan végig Szeged szebb részein, mint ha túrista lennél. Csak nézz körül a városban! :D

HÉV-es 2009.04.21. 13:09:37

@icob84: igazad van, de Siófokra ideiglenesen, nyaralni, hétvégére mennek az emberek, míg ide a fővárosba lakni. És ez a város már befogadóképességének többszörösét fogadta be. Kezd élhetettlenné válni. Ez a baj.

P.mester 2009.04.21. 13:16:10

Csak óriáskereket ne! Fuss a trend után

HÉV-es 2009.04.21. 13:17:10

@icob84: igazad van, de Siófokra nyaralni, hétvégére mennek az emberek, ide meg lakni jönnek. Budapest lakossága a város befogadóképességének többszöröse már. Kezd élhetettlené válni. Ez a gond.

HÉV-es 2009.04.21. 13:19:42

@icob84: igazad van, de Siófokra ideiglenesen, nyaralni, hétvégére mennek az emberek, míg ide a fővárosba lakni. És ez a város már befogadóképességének többszörösét fogadta be. Kezd élhetettlenné válni. Ez a baj.

HÉV-es 2009.04.21. 13:39:33

server errort kaptam, közben 3-szor is elmentette a hozzászólást!

icob84 2009.04.21. 13:42:51

@HÉV-es: Jogos! Ott a pont
Viszont Siófokon is vannak gondok, pl a szenyvíztisztító telep kicsi, nem bírja feldolgozni az üdülők által termelt fekáliát, az utak keskenyek, és nem ekkora forgalomra lettek tervezve (gyenge útalap miatt felrepedezi stb...) A helyiek nyáron előszeretettel robogóznak, amit a túristák a nagy "nyaralok én vagyok a király" életérzés hevében nem vesznek figyelembe... tavaly nyáron heti 3 robogós balesetet láttam (és ezek még csak azok a balesetek, amiket még nem takarítottak fel és az általam használt útvonal mentén vannak)
persze tudom, hogy a főváros szennyvízkérdése sem megoldott, az utak ott is rosszak stb...
Siófokon az ideiglenes nyaralási szezon miatt 2 hónapig van munkád, aztán kirúgnak, mert nem kellesz mivel nincs túrista... Pesten ilyen pl nincs...
No de nem vitatkozni akarok, csak annyit jelezni, hogy nem szabad sehonnan sem kitúrni sem a túristákat, sem az ottlakókat.
Az ország közös, mindenki ott lakik/nyaral ahol neki jólesik.

gyébként a látványterv szép, de ha megépülne, és a közelében kellene laknom, tuti inkább elköltöznék.

gombaba1 2009.04.21. 13:52:37

Index!
Rossz blogba került ez a cikk.
Az anyádat-ba kellett volna tenni.

icob84 2009.04.21. 13:59:35

@Éhezünk: B@sszus!! :o
Megpillantottam a honlapodat...
No comment.
Én sem keresek sokat... És mivel szerencsére/sajnos a Balcsi déli partján lakom, nem olcsó itt az élet...
Ezen akadt mega szemem:
" Ebéd: menü, ... valami rendesebb helyen....
450 Ft"
(és ezt így másoltam át ahogy van... 450 Ft?????? És Te virnyákolsz??
Siófokon élek, így itt is kajálok munka közben... elárulom, itt a menü egy nagyon szar helyen 800 Ft. Ha fos kínaikaját veszel, megúszod 750 ből, ha meg mint ahogy írtad "egy jobb helyen" akkor kb 1200 ből úszol meg egy normál ebédet ital és desszert nélkül... Örülj inkább hogy ilyen árak vannak felétek, ne nyivákolj!!!
...és olvason tovább...

"Víz: 3500 Ft/hó"
Micsodaaa??? :O
Itt egyhavi vízdíj 7500 ft ha nem locsolsz, nem fürdesz csak gyorsan tusolsz, autót is csak vödörből mosol...


" Lakbér, OTP részlet..... 25-50.000 Ft-ig/hó"
Na itt ebből egy szobát tudsz max bérelni konyha és fürdőhasználattal...

Kissé ideges lettem...

Ilyen árak mellett éhezzél csak tovább, de akkor nagyon béna vagy...


(na jó, ide már nem írok többet... de ez nagyon felhúzott :S :S )

atarim. 2009.04.21. 15:05:20

1., a terv lopott
2., utópia
3., sosem lenne pénz rá
4., ki a franc akarna hídon lakni 10en milliókért ?
híd alatt ingyen is lakhatunk !
ahol ugyanolyan zaj van mint a hídon .

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.21. 15:15:54

Egy kiba... alagútra nincs pénz, amin az Andor utca és az Egér út forgalmát elvezethetnék.

Már megint belelóg a keze valakinek a bilibe.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.21. 16:20:19

@Lesley:

"Lenne biztosan folyamatosan telt ház a hotelben, na meg húzná a környéket fel, ráfér."

Ja. Kilátással a csepeli szargyárra :-)

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.21. 16:21:19

@dark future:

És még nagyjából szélirányban is lenne :-)

Julabo 2009.04.21. 16:33:32

Nagyszerű! Csak mi értelme van?

Éhezünk · http://ehber.atw.hu 2009.04.21. 17:50:13

@Jester: "Birom ezeket az elégedetlenkedőket akik meg nem mozdítanák a seggüket, csak várják a sültgalambot. Metrót a Pusztába!! Idióta."

Figyuzzál sültbarom, ha mindenki abba az egy városba költözne, akkor mi a faszból lenne a beledbe kaja?

Tuttad, hogy a kenyeret, meg a tejet a beledbe nem a Tacskó-Ósün-Lájdel-Metró termeli?
A sültgalambot te várod, sültbarom.
Azt itt vidéken szokták. Bár szerintem a válladra szaró galambokon, kutyákon, macskákon kívül csak egy állatot ismersz... Látod reggelente a tükörben...

Tudod az aszfalton túl is van élet!

Mi minden reggel megmozdítjuk a "seggünket" hogy az öntelt beled telerakhasd nap mint nap.

Amúgy meg kell a fasznak metró a pusztába.
Sokkal inkább kellenének olyan beruházások, amik kicsit kiemelnék a vidék lakosságának önbecsülését. Csak ez pénz nélkül sajnos nem működik.
...pontosan a magadfajta péniszpofik miatt..

Ha ennyire korlátolt vagy, hogy nem érted a vidék elnyomottságának hangját a bejegyzésemben, javaslom gyere ide és éld át azt amit mi, minden nap.

Písz

Éhezünk · http://ehber.atw.hu 2009.04.21. 17:56:16

@icob84:
"Ezen akadt mega szemem:
" Ebéd: menü, ... valami rendesebb helyen....
450 Ft"
(és ezt így másoltam át ahogy van... 450 Ft?????? És Te virnyákolsz??"

Köszi, hogy ránéztél...

Ellenben, ha megnézted volna az elkövetés dátumát, már fel sem tettél volna ilyen bornírt kérdést... (2006)

Akkor ezek az árak még elviselhető szintúek voltak.

Ma itt is 700 egy menü.
A víz is 7-8000

Szóval mielőtt véresre gyalulnád a pofádat rajtam, ILLENÉK az információkat begyűjteni arról amiről írsz...
;-)

PÍSZ

Éhezünk · http://ehber.atw.hu 2009.04.21. 18:15:08

@HÉV-es:
"először is, nem mi élősködünk a ti nyakatokon, hanem ti a mienken. Én itt születtem, ti mi a fenének költöztök ide? Nem lenne itt ekkora forgalom, több munka maradna nekünk, stb."

No, szépen visszafelé...
1; Eltévedtél? Hol van több "munkatársat keresünk" tip. álláshírdetés? hol keresnek többet (nagysárendekkel..) a melósok?

2; amikor ITT 150egység az általunk akármi, akkor OTT ugyanaz az általunk megtermelt dolog 80egység...
Ki kin éldegél? Vagy te is dinnyét termelsz, meg szőlőt a flaszteron?
Akkor apám te tudsz valamit a mezőgazdaságról!!!
Biztos sokat kaszáltál már a Westend tetőteraszán búzát... Igazad van.
Az élősködést pedig továbbra is fenntartom, annak ellenére, hogy te spec. budán élsz.

JP. an block elszívja a vidék elől a fejlődés lehetőségét, mivel a "kutya is a nagyobb kupacra piszkol" elv alapján a politika - jól felfogott érdekében - mindíg a koncentrált szavazóbázis seggét nyalja.

Létezett régen egy polgazd elv. Úgy hívták, hogy decentralizáció. Voltak hátrányai, nem vitatom.
DE működött a vidék!
Ja és lehetett közlekedni JP-n és nem volt akkora arca a fővárosi embereknek...

...most is el tudnám képzelni...

Béke

DjKaller 2009.04.22. 01:24:54

A Csepelt Albertfalvával összekötő híd pont annyira érintené Albertfalvát, mint Budafokot, ugyanis a cikkben tévesen nevezett Albertaflva vasútállomás valójában Budafok-Albertfalva
a híd tehát a két kerület határán épülne. Az a szép az egészben, hogy azt mondják, majd onnan egy jó kis út megy az M7-es felé. Na ilyen nem lesz. Ha a már meglévő Egérútra gondoltak, akkor no problemo, lejöve a hídról ráfordulva a Szerémire vagy a Bufafokira 2 perc alatt az Egérúton lehet lenni, mármint a belső szakaszán az Andor utcán. Félek viszont, hogy ők arra gondoltak, hogy ezt az kijutást egy új úton oldják meg ez pedig csak egy helyen vezethető ki, Rózsavölgyön keresztül, de ehhez is még előbb egy 1*1 sávos felüljárón át kell hajtani az autókat a vasút felett. Rózsavölgy - ami szűkebb pátriám - 41-es villamos vonalán található terület. Különlegessége, hogy kertvárosi övezet, ahol busz sem jár csak villamos, és nincs semmilyen ipari létesítmény, mert az még a 20-as években egy nagyon bölcs törvénnyel kitiltották. Ezt a szinte paradicsomi állapotot már többször megpróbálták megbontani, olyan tervek születtek, hogy a villamost megszüntetik, helyette busz lesz, a villamos mellett futó patakot lefedik és rajta 2*2 sávos gyorsforgalmi út fog futni, meg hasonlók. Szerencsére eddig mindig megmenekültünk, de ha bárki is komolyan fontolgatná ilyen terv megvalósítását komoly lakossági engedetlenséggel kell számolnia!

Bocs ha untattam vkit csak felment bennem a pumpa, hogy minek még egy Egérútat építeni a másiktól légvonalban 1 km-re?

HÉV-es 2009.04.22. 18:06:56

@Éhezünk: nem csak dinnyéből áll az életünk. Én kistermelőktől vásárolok a piacon, hogy itthon maradjon a pénz, és nem a tahó áruházláncok külföldi gagyi zöldségét-gyümölcsét veszem meg, pedig így többet fizetek, de jobb a minőség is. Senki nem mondta, hogy nincs gondjuk a mezőgazdaságban lévőknek, de ez nem a fővárosiak miatt van, az okok egész máshol keresendők.
A JP-t nem értem. A szavazásnál, pedig pont a vidék "seggét nyalják a szavazatot kérők". Ez a két súlypont, a vidék és a nyugdíjasok. Ilyen szempontból pont a fővúros van leszarva. Valamit rosszul látsz ebben.

icob84: igazad van, mindenhol vannak problémák!

siófoki35 2009.04.22. 20:36:43

Hülyeség és randa is.

"albertfalvi vasútállomás" --- mi, az a világvége kétvágányos összedűlőfélben lévő állomás? (jó tudom, felújítják)

gitáros 2009.04.23. 21:03:47

@Éhezünk:

Te primitív barom, te.


Üdv Judapestről:

egy fényesre nyalt picsájú, vidékiek nyakán élősködő, beképzelt majom.

Meklén és Tamara 2009.04.27. 15:59:35

@Éhezünk: neked valaki pisztolyt tart a fejedhez, azzal kényszerít, hogy ne költözz el? Ha nem, mi a probléma? Másrészről, nézz már utána a nemzeti össztermék hány százalékát állítja elő Budapest és hány százalékát a Te vidéked...

zda 2009.04.27. 17:47:42

Városjáró kérésére írtunk egy választ, mely nem teljes terjedelmében és fogalmazásban került az oldalra. Emiatt fontosnak tartjuk a további félreértések elkerülése végett a teljes szöveg közzétételét.
Íme:

Kedves Tamás!

Ezt a feladatot Budapest főépítésze, Beleznay Éva kezdeményezte egy Szerémi úti privát-szférabeli irodaberuházás elvi építési engedélye kapcsán. Természetesen a feladat programját, léptékét, és a híd ötletét az irodánkban működő építészek kreatív fantáziája terjesztette ki, mert meggyőződésem, hogy az építészek ma nem kapják meg a lehetőséget, hogy városrendezési kérdésekben kifejtsék gondolataikat. Várostervezés helyett városszabályozás zajlik, melyről a Népszabadság egyik hétvégi számában (2008. augusztus 2.) nol.hu/archivum/archiv-50208 összefoglaltam a véleményem.

Ebbe a munkába négy hónapot fektettünk társtervezőket is megbízva, egyelőre nincs költségvállaló fél. Különösen a közmű- és közlekedés tervezők munkáját figyelve kijelenthetem, hogy tervünk igenis a realitás talaján mozog. A látványtervek a gondolataink laikusok számára való ábrázolását segítik, nem a munka végterméke.

Személy szerint arra is büszke vagyok, hogy élvezem Polónyi István professzor barátságát, aki az MTA tagja és a világ egyik leghíresebb hídszerkezeti statikusa. Rajnai példákon évek óta dolgozik, így egyik szerzője koncepciónkak.

A számomra leghatározóbb élmény az volt, hogy a feladat kapcsán igazolódtak a Népszabadságban megírt szigorú vádjaim, Budapest legalább elmúlt 20 éve várostervezési koncepció nélkül telt. A hiánypótló munkát azonnal meg kellene kezdeni, és én személy szerint nem akarok a politikusokra mutogatni, ez a szakma belügye, hogy a városi kérdéseket a köz elé tárja és azokat aprólékos munkával szakmai tudása legjavát adva feldolgozza.

A dokumentációt először is meg kellene ismerniük a hozzászólóknak. Nem hiszem, hogy ehhez a vitához bármit hozzá kéne tennem, mert nem szakmai jellegű.

Ismeretlenül is üdvözli:

Zoboki Gábor
építész

Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda
www.zda.hu

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.04.28. 08:36:09

@zda: Üdv! A levelet egy másnapi önálló posztban megjelentette Urbanista (ennek a cikknek az elján is olvasható a linkje).

nyelv-ész 2009.05.03. 17:25:31

Szép dolog, hogy építészeink mernek nagyot álmodni.

Még szebb volna, ha felébredve előbb a jelenlegi rettenetes állapotok jobbításán munkálkodnának. Budapestnél nagyságrendekkel jobban működő, élhetőbb városok sem engedhetnek meg maguknak ilyen sci-fibe illő beruházásokat. Mi még tőlük is fényévekre vagyunk...

Mondok is mindjárt tippet: nem kellene négy hónap munkát beleölni alábbi "projektekbe", mégis látványos eredményt lehetne elérni:

Tömegközlekedési megállók: meg kellene tiltani az aszfalt-odataknyolós gányolást. Ha egy megálló burkolatát fel kell szedni javítás, közmű, stb. okán, akkor vissza már csak díszburkolatot lehessen tenni. Elő lehetne írni, hogy x éven belül mindenhol kötelező legyen lecserélni.

Járdák: hasonlóképp.

Járdaszegélyek: mivel a járdán parkoló autók kiszorítására a demszki-cölöpök kiválóan alkalmasak (sőt, csak azok alkalmasak), így sürgősen meg kellene tiltani a 10 centinél magasabb szegélyek építését. Zebránál, útkereszteződésnél, ahol gyalogosforgalom van, ott a szegély süllyesztése legyen kötelező (babakocsi, kerekesszék, stb.).

Vagy ha a jeles művészek rangon alulinak érzik mindezt (hiszen normális városokban ilyen ügyekben a műszaki osztály hivatalnokai bőven kompetensek, művészi véna nélkül is), akkor tudnék testhezállóbb feladatot is: meg lehetne határozni, hogy a város mely részeinek beépítése milyen stílusú, kubatúrájú, textúrájú házakkal lehetséges, és milyenekkel nem.

Hátha így meg lehetne előzni a Kálvin tér-effektust, a ronda piszkosszürke, modernkedő irodaházak elszaporodását.

a budai paraszt 2010.06.23. 12:01:47

a vidékiek is parasztok, a városiak mégnagyobbak!

költözzetek vidékre, építsetek dolgokat fából, méhészkedjetek, délután lőjetek verébre légpuskával. élvezzétek a csöndet. tartsatok tyúkot, meg birkát, meg nyulat. nem nagy ügy, 2x kell csak etetni egy nap. élvezzétek, hogy néha nincs térerő. termesszetek zöldséget!

egy 28 éve Budapesten elő ember

ja és BUDAPEST, nem judapest! élnek itt még magyarok is elvétve a zsidók és cigányok között.

joselito_30 2010.07.26. 06:07:54

Sziasztok!Nagyon szep ez a terv es persze meg szeb lenne ha valora valna...ez az ami hianyzik Budapestrol...egy par jo kis felhokarcolo...modern dizajnal rendelkezo epuletek.Viszont fel kellene ujitani nagyon sok regi epuletet is,egy kicsit oda kellene figyelni az utakra,lefesteni a sok rozsdas vilanyoszlopot es korlatokat,eltuntetni a nyavajas grafitot ami geto kepet add Budapestnek...:)...amugy nem rossz!!!Sok sikert es szeb jovot!
süti beállítások módosítása