Meglepő felfedezés olvasható a Víztorony.hu legfrissebb posztjában: a ferencvárosi Gizella Malomból nagy erőkkel épülő MillLofts tornyát nem fogják beépíteni. Ez annál is érdekesebb, mert az alatta levő lakást 1,5 millió forintos négyzetméteráron kínálják. Márpedig a jelek arra utaltak, hogy az egykori víztorony kihasználatlanul marad. Mint András írja:

"A legfelső szinten lévő lakás - most még - egy légtérben van felette lévő víztoronnyal, de nagyon úgy tűnik, hogy le lesz róla választva viszont a tornyot máshonnan nem lehet megközelíteni. Ez azt jelenti, hogy talán üresen hagyják, ami egyszerűen döbbenetes.
 

Árulkodó jelek:

  1. a lakás az alaprajz szerint 79 négyzetméter, nincs betervezve lépcső/létra/lift

  2. nem említik sem a honlapon, sem a rajzon, hogy a további szinteken milyen funkciót kap az épület

  3. a toronynak az a fala, ami a lakás nappalijába "lóg" bele, a lakás felőli oldalon hungarocell szigetelést kapott már most

  4. az esővizet a toronytörzsben egy műanyag csőben vezetik el

Ezek után felhívtuk az építészirodát, ahol megerősítették a hírt: a tűzoltóság nem engedélyezte a beépítést 30 méter felett, a szokásos menekülési útvonal hiányára hivatkozva. Pffff. Az egyetlen izgalmas rész az egész háztömbben, üresen fog állni."

 

Mindenesetre most még nagyon izgalmas az épület, érdemes megnézni a róla készült külső-belső képeket a víztorony.hu-n. Megjegyzem különös, hogy ablakokat vágtak a funkciótlanná váló toronyra. Lehet hogy abban bíztak, hogy mégis megenyhül az illetékesek szíve menet közben? Vagy arra várnak, hogy megváltozzon a szabályozás? Majd kiderül...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lakás malom víztorony loft ix. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr421058973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.04.11. 10:22:10

Kár, hogy a Ferencvárosi malom nem volt ilyen szerencsés...

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.04.11. 11:26:09

Pedig arra is volt valami terv egy irodaház kialakítására, tárgyalótermekkel a hengeres silókban, aztán nem lett belőle semmi.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.04.11. 11:27:55

@airdace: Bp. vezetőség nem szereti Bp. építészeti lehetőségeit, tisztelet a kivételnek (CET pl.)

Káposztakukac 2009.04.11. 12:03:08

hát, szerintem arra spekulálnak, hogy majd miután át lett adva az épület, a otnoyt feketén be lehet építeni...

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.04.11. 15:16:34

maga a lakás egyébként egy nagy nulla (jelenleg), a toronnyal együtt már bazijó lehet. a szinten lévő másik lakással együtt érdemes megvenni, úgy már szuper lesz.

á.m 2009.04.11. 22:56:19

@Káposztakukac: egyértelmű.

1. szerelt lépcsőt szinte bármikor betudják rakni. a meglévő födémen is megvan a födémáttörés. ehhez a szerkezethez +2 szintet bármikor meg lehet csinálni. + 79m2-be nem fért bele egy hálószoba 1,5m/m2 árért...

2. ha említenének bármit, az egyenlő lenne egy vallomással.

3. semmi jelentősége pár ezer ft-nyi hungarocellnek. egyébként is belsőoldali szigetelés?

4. majd a belsőépítész megoldja

5. nyilván az építésziroda sem akar maguk ellen vallani.

"ellen" árulkodó jelek:
1. az eredeti posztban a második képen: jó minőségű acél ablakok a kihasználatlan térben.
2. ekkora másodlagos terek kb. egy 3x ekkora lakáshoz lennének elfogadhatóak.
3. 10m2-es előtérben bőven el kéne férnie a vendég wc-nek. a közlekedő-étkező helyén a konyhának és az étkezőnek. a konyha helyén simán lehetne egy normál háló egy fürdőszobával.

lesz ebből még 150-180 m2-es egyedi luxus lakás 2 hálószobával meg kilátóval.
süti beállítások módosítása