Mindig gyanús, ha egy közbeszerzési eljárásban csak bizonyos kezdőbetűjű cégek indulhatnak, vagy olyanok, amelyeknek az ügyvezető igazgatója egy bizonyos színű iskolába járt. Rendben, itt azért nem pont erről van szó, de... Jövő májusban világkiállítás lesz Sanghajban, a magyar pavilonra most a héten dobták ki a tendert. Túl azon, hogy roppant szűk a határidő, a feltételek is elég kötöttek - derül ki a www.vilagkiallitas.hu leveléből, melyet alant olvashattok:

 

A tavaly szeptemberre várt kihirdetés helyett idén márciusban a Miniszterelnöki Hivatal kiírta a 2010-es Shanghai Világkiállítás magyar pavilonjára vonatkozó közbeszerzési eljárást. A tegnap közzétett kiírás szerint a pályázóknak sebesen kell összehozniuk a beadandó anyagot, miközben az elvárt referenciákkal rendelkező cégek összekalapálása ennyi idő alatt nem lesz egyszerű. A nyertesnek a kivitelezésben is tartania kell a feszes tempót, tekintve, hogy a 2010. május 1-jén kezdődő Világkiállítás próbaüzemét a kínaiak hónapokkal korábban meg akarják kezdeni.

A pályázati csomagot százezerért bárki kiválthatja. Az ideális pályázónak értenie kell az építészethez, az informatikához, kívánalom, hogy legyen jártas az őrzésvédelemben, mindeközben rutinosan szervezzen-bonyolítson kulturális programokat, és az sem árt, ha konyít valamit a PR-hoz. Nem elég, ha mindebben jártas, három évre visszamenőleg több millió eurós nettó forgalmat és legalább két, 30 ország részvételével Kína területén szervezett nemzetközi rendezvényen való tevékenységet kell igazolnia.

Ilyen polihisztor cég vélhetően kevés akad, ám több vállalkozó által közös ajánlat is benyújtható, ha a rendelkezésre álló négy röpke hét alatt sikerül összetrombitálni a megfelelő jártasságú társakat. Ebben az esetben elég, ha együttesen képesek igazolni a részvételi feltételeket, például azt, hogy a 2006-2008 közötti időszakban a kiállítási tér üzemeltetéséből származó éves nettó forgalmuk elérte az egymillió eurót (kb. 300 millió Ft). Amennyiben többek közös ajánlata lesz a befutó, akkor létre kell hozniuk egy valamennyiüket egyesítő, jogi személyiségű gazdasági társaságot is.

 

Talpra, magyar!

Ha tehát Ön rendelkezik a fenti, szigorúan körülírt feltételek bármelyikével, már „csak” a megfelelő társakat kell megtalálnia a következő négy hétben, és megírni a pályázatot. A leadási határidő 2009. április 27 délelőtt 10 óra. A nyertest tárgyalásos eljárás keretében választják ki. Az ajánlattételi felhívást 2009. május 26-ig küldik meg a kiválasztott pályázónak.

A teljesség igénye nélkül néhány szempont a részvételi felhívásból.

A részvételi felhívás teljes anyaga letölthető innen: http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:85137-2009:TEXT:HU:HTML

 

A gazdasági, pénzügyi alkalmasság körében:

- kulturális rendezvényszervezési szolgáltatásból származó forgalma elérte évente legalább a nettó 200 000 EUR összeget;

- kiállítási tér létrehozásából (építési és/vagy belsőépítészeti munkák elvégzése) származó forgalma elérte évente legalább a nettó 1 millió eurót;

- kiállítási tér üzemeltetéséből származó forgalma elérte évente legalább a nettó 1 000 000 EUR;

- kiállításhoz és/vagy rendezvényhez kapcsolódó kommunikációs/PR/reklámszolgáltatásból származó forgalma a 2006-2008 közötti időszakban összesen elérte legalább a nettó 1 000 000 EUR;

- 1.5. a teljes nettó forgalma mindhárom évben évente külön-külön elérte a nettó 3 000 000 EUR. összeget.

 
A műszaki és szakmai alkalmasság körében 2006 – és 2008 között rendelkezik legalább

- két olyan nemzetközi szintű - azaz minimum 30 különböző országban meghirdetett -, a Kínai Népköztársaság területén megszervezett kiállítás és/vagy szakkiállítás megépítésére/megépíttetésére és üzemeltetésére vonatkozó referenciával, amelyek időtartama egyenként meghaladta a 72 órát, valamint amelyek esetében az ellenszolgáltatás nettó összege kiállításonként elérte minimum a nettó 1 500 000 EUR, vagy a kiállítási tér területe kiállításonként elérte legalább a nettó 1 000 m2-t;
- legalább két határon átnyúló (azaz nem a teljesítés helye szerint hazainak számító előadókkal teljesített), az alábbi kategóriák szerinti kulturális rendezvény-típusok (komoly-, nép-, világzene, jazz, kortárs-, néptánc, balett, építészet, képző-, iparművészet, irodalom, színház, film, divat, design) valamelyikének szervezésére vonatkozó referenciával, amely bemutatott 2 referencia ellenszolgáltatásának együttes összege elérte minimum a nettó 100 000 EUR;
- összesen legalább 2 db, minimum 30 különböző országban meghirdetett kiállítás és/vagy szakkiállítás, saját tervezésű és előállítású promóciós anyagok felhasználásával folytatott PR-, reklám- és kommunikációs kampány megvalósítására vonatkozó referenciával, amely a bemutatott aktuális kiállítás résztvevőinek akvirálására, és/vagy az 1.2. pont szerinti kulturális rendezvény-típusok népszerűsítésére vonatkozott, és amely 2 bemutatott referencia ellenszolgáltatásainak összege összesen elérte a nettó 500 000 EUR.
- legalább 10 fő, egyenként legalább 2-2 db nemzetközi (azaz minimum 30 különböző országban meghirdetett) (szak)kiállítás vagy EXPO programjának megszervezésében és/vagy üzemeltetésében jártas, felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkeznek, és akik közül
— Legalább 2 fő tárgyalóképes magyar,
— Legalább 2 fő pedig tárgyalóképes kínai nyelvtudással is rendelkezik.
Kötelező négy különböző személyt megjelölni!
- legalább 1 fő felsőfokú építész végzettséggel, legalább 5 év szakmai tapasztalattal, az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével, valamint a Kínai Népköztársaságban elfogadott, a létesítmény megvalósításához szükséges és elfogadott tervezési jogosultsággal;
- legalább 1 fő építész- vagy építőmérnöki végzettséggel, a magyarországi felelős műszaki vezetői névjegyzékben nyilvántartott "A" kategóriájú felelős műszaki vezetői engedéllyel, az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező szakemberrel, aki a kivitelezés és a bontás teljes ideje alatt a helyszínen tartózkodik és ellátja a felelős műszaki vezetői feladatokat;
- legalább 1 fő építész- vagy építőmérnöki végzettséggel, a kínai műszaki vezetői névjegyzékben nyilvántartott "1"-es besorolású engedéllyel, az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező szakemberrel, aki a kivitelezés és a bontás teljes ideje alatt a helyszínen tartózkodik és ellátja a felelős műszaki vezetői feladatokat;
- legalább 1 fő informatikai felsőfokú végzettségű, látványtechnika tervezése és kivitelezése és üzemeltetése területén legalább 5 év szakmai tapasztalattal, valamint az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező szakemberrel;
- legalább 1 fő felsőfokú végzettségű, hangosítási és audiovizuális rendszerek építése, üzemeltetése területén legalább 5 év szakmai tapasztalattal, valamint az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező szakemberrel;
- legalább 1 fő, az őrzés-védelem területén megszerzett szakképesítéssel, nemzetközi szakkiállítás vagy expo biztosítása területén legalább 5 év szakmai tapasztalattal, valamint az angol és/vagy kínai nyelv - legalább - középfokú ismeretével rendelkező szakemberrel, aki a teljesítés során a magyar pavilon biztonsági vezetőjeként fog részt venni;
- legalább 3 fő felsőfokú végzettségű kommunikációs szakemberrel, akik egyenként minimum 2-2 db nemzetközi (azaz minimum 30 különböző országban meghirdetett) (szak)/kiállítás vagy expo kommunikációs stratégiájának elkészítésében és annak kivitelezésében (kommunikációs eszközök meghatározásában, akciók kivitelezésében, koordinálásában) részt vettek, és akik legalább az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkeznek, és akik közül legalább 1 fő tárgyalóképes kínai nyelvtudással is rendelkezik;
- legalább 1 fő felsőfokú végzettséggel és minimum 5 év magyarországi, külföldi és nemzetközi kulturális és művészeti programok szervezésében szerzett tapasztalattal, és az angol nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező szakemberrel

Ha valaki a leírás alapján magára vagy egy cégre ismerne, feltétlenül írja meg az Urbanistának!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kína pályázat sanghaj közbeszerzés világkiállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr201030622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.03.28. 12:06:29

Az idézet pályázati feltétel sajnos nem teljes, a következők kimaradtak belőle:

- Az ügyvezető igazgatónak legalább 43-as, legfeljebb 44-es fekete Armani bőrcipőt kell viselnie

- Minden pályázó cég munkatársa és azok hozzátartozóinak rendelkezniük kell legalább egy darab minimum 38, maximum 50 colos lcd tv-vel.

- Továbbá az óránkénti pislogások száma nem érheti el a 30-at.

Egyébként minden más stimmel...
süti beállítások módosítása