Felhívom a bloglátogatók figyelmét, hogy az Urbanista történetének leghülyébb posztja következik, csak saját felelősségre olvassák tovább. Tehát, elkaptam egy vírusos nyavalyát a kislányomtól, amiért is egész éjjel hánykolódtam és rémálmaim voltak. Ezek többségére szerencsére nem emlékszem, de amire igen az olyan volt, hogy összedőlt valami Újpalotán és kimászott alóla egy sün. Na már most úgy éjféltájban felriadtam, hogy nekem most Svájcba vagy Ausztriába kell-e mennem ma délre, mert hogy elfelejtettem melyik az V. kerület. Ma reggel elkezdtem gondolkodni és arra jutottam, hogy az V. kerület legyen inkább Ausztria, mert Svájc fekvésénél fogva inkább az I. kerület. Aztán szépen kitaláltam, mi hova passzol és most a nagyérdemű közönség elé tárom az egészet. Kérem gyorsan kommenteljetek hozzá, mert, ha lemegy a lázam, lehet hogy törlöm a posztot!


Nos az egésznek semmi, de semmi értelme, de ha lenne valami jó kis fővárosközeli cégem, egész biztos leakaszhatnék valamit érte az európai gondolat jegyében. A térképek a wikimédiából származnak.
Tehát Budapest Európára vetítve - persze pusztán földrajzi alapon:

I. Svájc
II. Brit-szigetek és a Benelux államok
III. Norvégia
IV. Svédország
V. Ausztria
VI. Csehország
VII. Szlovákia
VIII. Magyarország
IX. Nyugat-Balkán (volt Jugoszlávia zöme)
X. Románia-Moldávia
XI. Spanyolország
XII. Franciaország
XIII. Németország és Dánia
XIV. Lengyelország
XV. Finnország
XVI. Baltikum és Fehéroroszország
XVII. Ukrajna
XVIII. Bulgária
XIX. Macedónia
XX. Albánia
XXI. Olaszország
XXII. Portugália
XXIII. Görögország

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép európa kerületek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr861007114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olgicsq 2009.03.17. 11:11:51

Nem olyan regen, a XIV-ben, a Fogarasi uton konkretan, forgattak egy orosz haborus filmet. Akkor vegignezve az uton, tenyleg volt egy olyan 'teli orosz sugarut' hangulata, a kopasz fakkal, a gomolygo koddel.
Volt egy tank is, ami leesett trelerrol, amikor el akartak vinni.

goumba 2009.03.17. 11:57:38

szerintem az olasz-csepel telitalálat ;-)))))))) épen úgy ékelődik be európa testébe, mint az eredetije pest-budába ;-)
és ukrajna-rákosfrász, hahahahahahhaaaa...
;-))))))))))))))))))))

goumba 2009.03.17. 11:59:00

@Olgicsq: ha jól látom, a 14. az lengyelország... bár síkság, nyírfák és bánatos téli szél ott is van pont elég...

goumba 2009.03.17. 12:00:10

@goumba: és szicília akkor csillagtelep, ugye?
;-))))))))))))))))))))))))))))))))

goumba 2009.03.17. 12:04:22

szabadkikötő meg velence...

goumba 2009.03.17. 12:18:59

11. ker.
kopaszi gát: madeira
lágymányosi ltp: extremadura
gellért- és sas-hegy: pireneusok

12. ker:
budafok: porto
nagytétényi kastély: estoril

13. ker:
népsziget: hamburg
margitsziget: benelux
hajógyári sziget: dánia

Siendor 2009.03.17. 12:46:59

Örülök is hogy Csepel lett Itália :)

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.03.17. 12:47:37

A 8ker telitalálat - itt van minden szép és rút, jó és rossz, mintegy leképezve kicsiben.
Multikulti kerület, gárdával-romákkal, feketékkel, sárgákkal, palotákkal, nyomornegyeddel és kertvárossal.
Minden benne van!
Ja, és nehogy töröld ezt a térképet, mert megmondalak anyunak!
;)

thyles (törölt) 2009.03.17. 12:52:43

lehet, h lázasan inkább pihenni kéne, nem itten szellemi környezetszennyezni. pfff. egyébként cuki

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.03.17. 13:09:38

És Demszky vezeti ezt az Európát is??

thyles (törölt) 2009.03.17. 13:11:00

muhaha, és Pokorni Zoltán valójában Sarkozy

thyles (törölt) 2009.03.17. 13:13:27

és szegény kékellő Töröko, mi más is lehetne, mint Vecsés

Percipán · http://magnasfertaly.blogspot.com 2009.03.17. 14:06:10

Nagyon klassz ötlet!!! Ettől jobb nem is történhetett volna veled az éjszaka :-)

cyber panka 2009.03.17. 14:53:31

:D
szerintem ez kurvajó!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.03.17. 15:58:10

A Nyócker nagyon ott van! :-)

Nekem is lidércnyomásos éjszakám volt, holott én nem kaptam el semmit. A mindenféle összeolvasottak hatására azt sütöttem ki, hogy európai szociometriát kellene csinálni, mondjuk 1100 fős, lehetőleg reprezentatív, de ha az nem megy, véletlen mintán EU-s országonként, kb. olyan kérdésekkel, hogy ha mindenképpen el kellene hagyni hazáját, melyik három eu-s országba menne letelepedni, és hasonlók. Az eredmények hipotézisem szerint szépen mutatnák, hogy a közös történelmi gyökerek/hasonló nyelv/gazdasági fejlettség határozza meg a szimpátia-mutatókat, és nem azon előítéletek, melyeket a politikusok szeretnek hangsúlyozni.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.03.17. 16:06:10

A XV. kerület Finnországgal való párosítása mutatja, hogy minden hasonlatnak megvannak a korlátai.

Viszont újbudaiként érdekes feladatnak tartanám annak eldöntését, hogy Molnár Gyulát vajon II. Fülöphöz, Franco tábornokhoz vagy mondjuk Felipe Gonzalezhez hasonlítsam inkább. Mert II. János Károlyt semmiképp sem akarnám megsérteni azzal, hogy bevonom a körbe...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.03.17. 16:16:33

7. kerületnek inkább németországot mondanám. pezsgő kultúrális élet, vigalmi negyed, fiatalok. és ez tuti nem szlovákia országrészről, és nem angyalföld kerületrészről.

lehet hogy értelmetlen, de érdemes így gondolkozni a kerületekről.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.03.17. 16:18:47

7. kerületnek inkább németországot mondanám. pezsgő kultúrális élet, vigalmi negyed, fiatalok. és ez nem szlovákia ország szinten, vagy angyalföld kerület szinten.

egyébként ha értelmetlen is, érdemes karakterekben gondolkozni a kerületekről.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.03.17. 16:19:47

jaj! valamelyiket tessék törölni! meg ezt is! elnézést, csókolom! :)

Egon Bondy 2009.03.17. 16:21:10

Ne izgassatok ezzel a Svájc ~ I. kerület izével, mert beküldöm a fotóimat arról az (önkormányzati) házról, amiben lakom!
:)

SzaSza0909 2009.03.17. 17:15:44

A Pesterzsébet-Albánia analógia is ül. 20 éve ezért ült: www.flickr.com/photos/somkuti/553003940/

Ma meg azért, mert egy szarul megközelíthető, de nagyon kedves (és az utóbbi években rengeteget fejlődött) környék, amit a XXI. század szele még nem csapott meg. Pl. a XX. kerületben nincsen pláza (addig jó!)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.17. 23:14:07

@goumba: nagytétényi kastély és budafok nem a 22. kerület?

dá, bár már remélhetőleg jobban vagy, de a 12. ker és a Franciaország vonulat hogy kapcsolódik össze benned? Egy tippem van, de kíváncsi lennék a tiedre is.

herrbert74 2009.03.18. 13:11:49

Sose szégyelld, van aki egész blogot épít ilyen térképekre:
strangemaps.wordpress.com/

Küldd be neki!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.03.18. 15:56:14

@solaitid: ez csak a fizikai elhelyezkedés miatt alakult így. van, ahol viccesen összecseng más miatt is, van, ahol nem. amúgy fejben a xiii. Lengyelország lett volna, de amikor leültem a térkép elé, láttam, h inkább Németo.

ja és bocs h nem töröltem a kommenteket, de nem voltam neten egy darabog, most meg már olyan jó nézni, hogy milyen sok van index-címlap nélkül is, h inkább hagyom :)))

@felhasznalo: kösz jobban vagyok : ) tök véletlen az egybeesés - pusztán az elhelyezkedés miatt alakult így. persze lehet hogy érdemes lenne csinálni egy másik posztot, h mi minek felel meg, de abból tuti nagy sértődések lennének. viszont most már elárulhatod a Te megfejtésedet : )

Gerardus A. Lodewijk 2009.03.19. 22:17:30

Ez még abban is zseniális, hogy a kerületek méretarányaira az illető országok méretarányai is hasonlítanak!

Grat!

EasyFriend 2009.03.19. 22:26:57

Zseniális poszt, szétröhögtem az agyam. Hová máshová is kerülhetnénk mi magyarok, mint a nyóckerbe?!

szpal 2009.03.24. 11:31:49

@goumba: 8. ker:
Palotanegyed: Sopron
Tisztviselőtelep: Szombathely
Magdolna-negyed: Taktaharkány
Népszínház u: Kazincbarcika
Orczy-tér: Miskolc

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.29. 01:23:58

@~dá~: Hű, bocs, kicsit későn néztem vissza.

Nekem a nagy nacionalizmus jutott eszembe, mint párhuzam. Ennél "magyarabb" kerület szvsz kevés van... És ez a kissé közhelyes, ámde nem minden alapot nélkülöző általános vélemény szerint ugyebár a franciákra is igaz.

Cricket 2009.04.09. 13:34:53

Tyű, akkor nekem hivatalosan Bulgária szerepel a lakcímkártyámon, és anyámék bolgár káposztáskertje mögött szállnak le a repülők? (Fekete tenger meg = Pakura-tó?) Még szerencse, hogy átköltöztem dél-nyugatra, Spanyolországba...

sorica123 (törölt) 2011.02.19. 16:53:59

@goumba: A X. ker = Románia is nagyon ül, laktam ott (már Kőbányán, Romániában csak voltam párszor). Én úgy fejtettem meg, hogy nagy, nem egységes, bizonyos területeken masszívan kaotikus, de a károgásokkal ellentétben egyáltalán nem rossz hely. Moldova mondjuk más kérdés, arra kíváncsi lennék, mi van ott most, hogy Voronin megtanult repülni. Hogy Voronin alatt mi volt, azt nagy vonalakban sejtem.
@Cricket: Bulgária se rossz;) mondjuk az igaziba egy ideje el akarok jutni.
süti beállítások módosítása