~dá~: A villa télen

A címet pusztán hatásvadászatból tettem fel, mert nekem ez az épülő mátyásföldi villa tetszik. Legalábbis jelenlegi állapotában mindenképp, remélem később sem festik epezöldre vagy bordélykékre, és nem tesznek a falára egy életnagyságú pókemberstukkót. A nagy kérdés az, hogy mennyire jó fej dolog száz évvel ezelőtti stílusra hajazva építeni egy vadonatúj házat korszerű anyagokból, több kocsinak elegendő garázslejáróval. Vessenek meg a szakemberek, szerintem nagyon is - legalábbis itt és így.

A tegnap bemutatott Disney-kastéllyal ugyanis nem csak az volt a bajom, hogy alapvetően ronda volt, de az is, hogy a vadregényes rablóváraknak nem természetes előfordulási helye egy budafoki utca saroktelke. Viszont Ó-Mátyásföld villanegyedében nagyon nehezen lehetne úgy valami újat építeni, hogy az illeszkedjék a környezetébe. Ám ez úgy tűnik, tökéletesen passzol. A réz- és márványelemek alapján nem is csak díszletnek, hanem valódi háznak tűnik (az sem kizárt, h egy kétlakásos társas lesz). Persze egy frissen parcellázott terület mediterrános könnyűszerkezetesei között elég hülyén nézne ki. Nincs mese, mindent a maga helyére.

Aki szerint viszont jobban elszakadhatott volna az építész a környék hagyományaitól, mert "ha nem kisérletezik az ember, akkor máig nem találják fel a Melba-szeletet", nos az érveljen bátran!

 

Az első három kép még ősszel készült, a többi ma. Lekaptam két szomszédját is, hogy lehessen látni milyen a környék (de előbb utóbb arról is írok részletesen).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan építkezés villa xvi. ker imre utca táncsics utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr53861439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky 2009.01.06. 15:53:41

Giccs! És semennyire!

sammmer 2009.01.06. 16:01:19

Nem ismerem a környéket, de szerintem ha olyan a környezet (pl: Wekerle: egyértelműek a határai, egy kis részt leszámítva ugyanolyan stílusjegyű házak vannak, egy koncepció szerint építették őket, stb), akkor szerintem teljesen normális, hogy a környezetbe illő házat építsenek.
Sőt ebben az esetben viszont csak ilyen házakat építsenek.

Viszont ha nincs ilyen dolog, ami egyértelműen meghatározza a terület arculatát, akkor nem biztos, hogy a legjobb választás.
A képeket elnézve én nem tartanám hibának amíg nem teszik tele mindenféle giccs-parádés homlokzati dolgokkal.
Az megint új dolog..

sammmer

_zolesz 2009.01.06. 16:02:03

www.haon.hu/hirek/im:haon:news-hajdubihar/cikk/kiderult-mi-epul-a-volt-tudogondozo-helyen/cn/news-20081107-03375589

elsőre nekem ennek a debreceni századfordulós villaépületnek a története jutott eszembe. Az ottani hozzászólásokból látszik, hogy a laikusok nagy részének ez szép. szerintem aggályos sztori.
Ebben az esetben már annak is örülni tudok, hogy nem harsány narancssárga, vagy valami "csuda jó" színe van.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.01.06. 16:08:32

Rocky!
Nem tudom mennyire ismered ezt a századfordulós villanegyedet - úgy tűnik nem annyira. Azért tettem fel a két szomszéd képét, hogy érzékeltessem miről is van szó. de vaktában lőhettem volna az utcáról még tíz-húsz másikat, bármelyik villát, mind ilyen - van amelyik szerencsésebb van, amelyik kevésbé. de sammmer jól ráérzett: ez egy jól körülírható terület, ahol ilyenek a lakóházak (kivéve a "belerondításokat" - de olyanok Wekerlén is vannak). Ha elkészül ez a ház, és rendezett parkja lesz, akkor gyönyörűen bele fog illeni a képbe még ha önmagában nem is kiemelkedő alkotás. Sokkal jobban mintha valami remekmű lenne, de egészen más stílusban : )

_zolesz 2009.01.06. 16:15:50

szerintem meg lehet oldani az illeszkedést nem pusztán másolva (több-kevesebb sikerrel - ált. kevesebbel), hanem mai módon is lehetne egy mai remekművet odaépíteni - megvizsgálva, hogy mivel tud egy egységes utcaképhez, hangulathoz illeszkedni. És akkor nem fog belerondításnak tűnni.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.01.06. 16:30:30

Ha már megőrizni nem tudjuk a régi "emlékeket" akkor legalább az épített környezet architektúráját-kinézetét őrizzük meg, nem? (vajon cseléd szoba lesz? Mármint az új házban :D;))

Rocky 2009.01.06. 18:03:26

@~dá~:

Nézd! Párizsban a Louvre bővítéseként nem próbálkoznak mindenféle neo dologgal. Zseniálisan bevitték a föld alá és egy üvegpiramissal bevilágították. Londonban sorra épülnek az új szebbnél-szebb XXI. századi épületek a többszáz évesek szomszédságában, nem akar senki viktoriánus iroda vagy lakóházat építeni...
Hülye angolok, hülye franciák.... ?

Nekünk évtizedes huzavona után sikerül egy ilyen nemzetit építenünk...bravo... akarom mondani broáf

Miért lenne ez másképp a lakó vagy családiházakkal?

Majd a hamarosan bemutatásra (remélem) kerülő pasaréti 31-ben épült kísérleti bauhaus villatelep képei közt mutatok egy érdekeset, hogyan oldották meg a bejárati előtető hiányát, a klinkertéglás 80 éves épületen. Úgy, hogy észre sem veszed, de ha azt mondanám koracéllal és edzett üveggel, egyből mindenki hőkölne, hogy hát hogy, az nem műemlékre való...

Szóval szerintem ez a ház semmilyen. Mint a villás topikban leírtam, nem tudom ha valakinek ez a stíl tetszik, ennek az elkötelezettje, miért nem vállalja fel és vesz meg ezek közül a tényleg gyönyörű és lepukkant, de eredeti házak közül egyet? Újítja fel, csúnyán mondva revitalizálja és mindenki elégedett lesz, lenne...
Természetesen eredeti állapotában, de a mai funkcióknak megfelelően (nyilván akár a teljes alaprajzi elrendezés megváltoztatásával, hacsak a belső is nem nagyon értékes), de a mai anyagokkal, mai épületszerkezeti követelményeknek megfelelően.

Persze, mert háromszor-négyszer annyiba kerülne...
Szóval ennyire már nem tetszik.

Olyan ez, mint: tetszik ez a veterán autó, csináljunk ilyet. Na de ne virsli gumik legyenek rajta, mert az nem fekszi az utat, meg ne 10 LE-s legyen a motor, hanem 160, de akkor kell rá egy kis spojler, de így nem elég áramvonalas, na jó akkor legalább a kormánykerék, meg tükrök legyenek eredetiek stb. A végén ott egy szörny.

Koós Miklós · http://koos.hu 2009.01.06. 18:08:28

nem az a baj a "retroval" vagy a neobarokkal, hogy ebben a stilusban építenek, hanem akkor tessék felvállalni a stílust tokkal vonóval, nagy belmagassággal, kimunkált részletekkel, a tetőre kéretik szép cserepet tenni és nem bit. zsindelyt tenni, nagy belmagasságot, míves lépcsőt és lépcsőkorlátot, nagyvonalú megoldásokat az alaprajzon és a részletekben és akkor lesz egy valódi neopbarokk villa, amivel nincsen semmi baj sem. Miért ne lehetne építeni???
A baj ott van, hogy ehelyett csak utánoznak valamit, amikor a trabantra spoilert szerelnek, amikor kékre festik a szakadt autójukat és hosszában ráfestenek két fehér csikot....no az a ciki...

Siendor 2009.01.06. 18:22:30

Szerintem kötelezővé kéne tenni a stílushoz illő építkezést, mert iszonyatossá teszik az utcaképet az oda nem illő elemek (ld. Kálvin tér, a hotel még csak-csak, de a 2 "csodás" üvegpalota)

Más kérdés, hogy személyes ízlésemet tekintve ki is tiltanám az egész városból ezeket az acél-üveg csodákat, és a nagy modernizálós művészieskedést. Felesleges. Arról nem is beszélve, hogy mennyit fognak bírni a modern csodák. Kevesebbet mint egy panelház! Szerintem ami ma épül lakópark, irodaház, azt kb. a 70es évekbeli panelekkel egyszerre fogják bontani mert veszélyessé vált, és az akár 2-300 éves házak még akkor is állni fognak.

Siendor 2009.01.06. 18:23:29

Sőt, nézzetek megy egy mai lakóházat, meg egy bauhaust. Sokkal szebb ez utóbbi, pedig az is egyszerű, letisztult. Nos?

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.01.06. 19:07:17

@Siendor:
Nem csak a Király utcában épülhet szellemház

* Földes András - fa@mail.index..hu

| 2008. 12. 02., 16:40 | Frissítve: 2008. december 2., kedd 22:22

A hatodik kerületben 270 lakásos komplexumot épített egy zavaros hátterű spanyol cég, a jelenleg csődvédelem alatt álló Fadesa. A lakók perelik a beruházót, mert a luxuslakásnak eladott ingatlan lakótelepi minőségben készült el. Az is kiderült, hogy a ház hamarosan életveszélyessé is válhat. Az önkormányzat szerint se nekik, se az állami hivataloknak sincs lehetőségük az ilyen visszaélések megakadályozására.

index.hu/kultur/klassz/cp1124/

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.01.06. 19:09:07

@Siendor: ok, a bauhaus ellen nem lehet mit felhozni, de mai lakóház alatt mit értesz? :)
www.dezeen.com/2009/01/06/j-house-by-isolation-unit/
www.yatzer.com/feed_1433_lace_apartments_by_ofis_architects

@Rocky: igazad van, de egy mátyásföldi villa és a louvre talán más tészta

egyébként MuMa villantott nagyot a témában:
muma.freeblog.hu/archives/2008/09/22/Miasszonyunk-katedralis_Liche/

Rocky 2009.01.06. 20:01:14

@solaitid:

kiváló példáK ny

pazar a templom, milyen jó lenne egy ilyen a nemzeti mellé

aztán a nagy piros gombot megnyomnám!

Rocky 2009.01.06. 20:02:31

@Sadia:

Ezek annyira gagyi, megrendelésre írt cikkek az indexen...
olyan mint az autós újságok tesztje, csak az a különbség, hogy ők értenek is valamit hozzá

Rocky 2009.01.06. 20:14:59

@Siendor:

drága, ezek a házak, még egy 8 erősségű földrengés után is állni fognak, mivel szinte kivétel nélkül pillérvázasak

lehet hogy mari nénit az ötödikről, kitöltő falakkal együtt kiviszi a rengés, de maga a szerkezet szinte elpusztíthatatlan

csak ahogy a robbantósban a nesönelen, több száz töltet a pillérekbe fúrva, na az segít


egy századfordulón épült (egyébként szintén spekulatív célokkal, befektetésnek) eklektikus körfolyosós bérházban, ha egy fokot kiütsz (lebegő lépcső - egyébként zseniális szerkezet) az egész lh kártyavárként omlik össze
ha egy pince feletti boltozatot betörsz, szintén, mert egymást tartják, egymás oldanyomását viselik
ha a poroszsüveg födémet megbontod, leszakad
ha a kötőgerendákat elvágod, az egész fedélszék összedől, hiába az állószékek
ha a függőfolyósók konzolköveit kitörik, kimozdítják leszakad
laktatok már, jártatok már ilyen házakban?
én igen nekem két év elég volt
pedig nem az udvari szinte ablaktalan cselédlakások valamelyikében laktam
hanem utcai, nagypolgáriban
bm: 3,8 m , kifűthetetlen, bútorozhatatlan, az 60 m2-ből 15 biztosan előszoba, jó keskeny és hosszú
összevissza leválasztva stb.

I. emeleti, utcai, eredeti állapotban, cseléddel 260 m2-en, 80m2 nappalival, kártyaszobával stb. az igen, de erre kinek lenne pénze? és akkor is a szembeházat bámulja 8-10 méterre

a "gyönyörű" homlokzatok, kétségtelenül harmónikus benyomást keltenek, a korabeli "tüzépeken" szinte bármilyen előregyártott díszt, ornamentikát, golyvát, párkányprofilt meg lehetett méterben vásárolni gipszből vagy bádogból

gyerekek azért fejlődtünk 100 év alatt

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2009.01.06. 21:23:50

az ötlet jó, de az "építsünk 1 emelet tetőt mer cselesek vagyunk" elv ezt is elqrta.

sajnos ilyenből sok van, és én mindet rühellem.

Koós Miklós · http://koos.hu 2009.01.07. 11:45:19

sajnos nem tudjuk előre, hogy csak 50-100 év múlva mit tartanak majd megőrizendőnek az akkoriak? Van-e olyan XX-XXI századi építmény, ami majd megmarad 200-300 évet is és azt fogják mondani rá, érdemesebb teljesen felújitani, mint lebontani és újat építeni.
Nem vagyok biztos, hogy azok a házak feltétlenül a mai sztárépítészek munkái közül kerülnek ki....honnan tudnánk, hogy a ma nagy tiszteletnek örvendő műemlékeink koruk legjobbjai voltak ????

galmasi · http://www.k-reaktor.hu/ 2009.01.08. 13:52:53

Én sokkal inkább a személyes érintettségem, mint a nem létező szakmai hozzáértésem miatt most ideböknék néhány lábjegyzetet, még ha kissé hosszúakat is.

Személyes, mert én itt lakom (válasz Urbanista kérdésére). Helyesebben a „másik szomszéd” képalával jelzett ház manzárdjában volt szerencsém lakni az elmúlt közel 10 évben, épp egy hónapja költöztem el, így végignéztem, ahogy egy gyönyörű, letisztult és egyszerű, mégis a környék egyik legjellegzetesebb századelei villája lábon pusztul el. Közben persze lakták, mert lakni kell valahol, míg nem jött valaki, és fel nem vásárolta a lakásokat egyenként. Aztán eladta egyben az egészet, megvették, jöttek markolók és daruk, legyalulták az egészet. Sajnáltam. Most pedig a helyére húznak egy másikat. És a dolog természetéből adódóan újat, nagyobbat. Akkorát, hogy szó szerint kitakarja a mögötte lévő félhektáros parkot. És örülök neki. Mert ide ilyenek illenek, és főleg: ha ez az illető nem jön ide, jött volna más, akinek esetleg olyan ízlése van, mint Donatella Versace és Zámbó Jimmy szerelemgyerekének.

Fontos tudni, hogy Ó-Mátyásföldnek ez a része védett. Nem a villák egyenként, hanem az egész villanegyed úgy, ahogy van. Ennek ellenére tucatjával tűnnek el épületek a jogszabályok, a helyi építési rendeletek hiányosságai vagy az építészeti hatóság érzéketlensége, rosszabb, de nem ritkább esetben érdekeltsége (igen, anyagi) miatt. Ez nem egyszerűen szomorú, hanem pofátlanság. Bár nem új keletű. A Tanácsköztársaság kezdte el, aztán a szocreál szemlélet és az IKV-praktikum folytatta tovább. Egyiket se szokás szeretni, és nem csak ezért, ugye. Az egység, az esztétikum, a harmónia és a polgári nagyvonalúság – jelentsen ez bárkinek bármit is – veszett ki a villákból, amikor társasházzá szabdalták szét őket. És tényleg szomorú látni, ahogy ezekhez hozzátoldottak kockákat vagy elvettek félköröket, mert kellett a hely. De történetesen ennek a szabdalásnak köszönhetem, hogy itt lakhattam egyáltalán, úgyhogy talán érthető, hogy egy ilyen villának a teraszáról, ha nem is tündöklőnek – mert a szomszéd épp zártszelvényből csinál magának előtetőt –, de árnyaltabbnak tűnik a kép.
A legtöbb környező villa ma ugyanilyen társasház. Némelyik önkormányzati tulajdonban, némelyik magánkézben, de mind szétszabdaltan. Az esztétikailag és építészetileg színvonalas értékmegőrzéshez viszont elengedhetetlen, hogy egy ház ne közös ló legyen, és hogy aki birtokolja, annak legyen elég pénze is hozzá. Konkrétan százmilliók.

A pénz a szomszéd esetében kétség kívül adott. Itt azonban nem megőrzik az értéket, hanem ha tetszik, újat teremtenek. Nem mait, de újat. Ennek a háznak az építésze és építtetője is felfogta, mihez nyúlt hozzá, ha tetszik, megérezték a hely szellemét, és azt tiszteletben tartva építkeznek. Olyan tömegalkotással, olyan héjalással, falburkolattal, ami igenis illik ide, sőt visszaidézi a korábban itt álló épület forma- és stílusjegyeit.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.01.08. 23:16:04

Egy kérdés a szerzőhöz!

Ennek a háznak a telkén mi állt mielőtt elkezdett épülni? Üres volt, vagy be volt építve, és ha igen, mivel?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.01.09. 07:40:28

hm... jó kérdés
én abból indultam, ki, h ha már le kellett rombolni az ott álló régi villát, akkor milyen jó, h nem egy nyolclakásos egyentársasház épült a helyére - mert sajnos ilyenre is volt példa

szóval nekem az építési telek volt a nullpont,
de megpróbálom kideríteni - pl. első körben megkérdezem a kettővel előttem szóló szomszédot : )

schwahu 2009.01.13. 16:24:32

@~dá~:
A gyerekeimmel mindig megnézzük, hogy alakul a "csúnya ház".
Egy kissé lerobbant, de szintén ilyen dísztéglás ház állt ott régebben. Emlékeim szerint volt hozzá valami zöld szecessziós fa dísz a tetőnél. Nekem jobban tetszett, biztos fel lehetett volna újítani. Bár alapterületre és magasságra is kisebb volt. És akkor nem kellett volna egy hatalmas fát sem kivágni, ami útban volt.
Egyébként a vele szemben levő zöld házat is teljesen lebontották, viszont ugyanolyat építettek helyette. Valamelyik évben az lett az "Év háza".
Ez nem csak pénz kérdése, mert ahogy látszik, itt sincs gond az anyagiakkal.
Apropó pénz!
Nincs valakinek felesleges pár száz milliója? Tudok egy szuper régi villát a Koronafürtben. Valaki felújíthatná!

notbuddhistprslave 2009.01.22. 11:22:33

@galmasi:


Amikor megláttam a fotót - sajnos csak most - azonnal írni akartam, de Te megelőztél és nagyjából mindent leírtál.

Ennek a dolognak a helyén Mátyásföld egyik századfordulós villaépülete állt. Nem értek hozzá, de azt hiszem, egy szecessziós stílusú épület mint a legtöbb helybeli.

Nagyon szép és, ahogy említetted, Ó-Mátyásföld egészeként nyilvánvalóan védett villa volt, az emberek gyakran megálltak előtte és elnézegették.

Aztán egy nap munkagépek ledózerolták az egészet. Látni kellett volna a helybelieket, mobillal, fényképezőgéppel fotózták, hogy tűnik el egy-két nap alatt a föld színéről.

Ez a kép a helyében épülőről önmagában tehát így értelmezhetetlen. Valóban, az építész törekedett, hogy a hellyel kompatibilis újat teremtsen, nyilván maga is elborzadva ettől az egésztől.

Nem szeretném Mátyásföldet népszerűsíteni, így is elég túlzsúfolt már :), de aki itt él, annak ez valami olyasmi mint a könyvégetés….
Nem hiszem, hogy entellektüel fanyalgás lenne, ezekért a házakért (is) költöztek ide akik itt élnek, legyenek bár a közeli lakótelep lakói vagy villatulajdonosok.

(Az extra vicc különben az, hogy egy ismerősöm egy ilyen villarészben- lakásban él, hónapok óta küzd az önkorm-mal, hogy a eredethűen állítson vissza egy leesett vakolatdarabot)

galmasi · http://www.k-reaktor.hu/ 2009.02.04. 13:29:51

@~dá~: a családi fotók között van egy-két kép, amint rajta van a korábbi villa, valamikor előkotrok néhányat, ha érdekel. Századfordulón épült a ház valóban, de nem szeci volt, hanem amolyan svájci mintára épült nyaralójellegű, amit a fürdőszenvedélyének Svájcban, Gassteinben stb. hódoló akkori legfelsőposztály az üdülő etalonjának tarthatott akkoriban.
A zöldes gerendázat és előtető tehát stimmel, ez sajátja ennek a stílusnak. A homlokzat burkolata pedig keményre égetett klingerszerű sárga tégla volt, amilyet most visszaidézni igyekeznek egy hasonló olasz burkolattéglával. Valóban kisebb volt a korábbi ház, és több volt körötte a fa.

arrogancia 2009.02.09. 19:33:35

Én nem értek hozzá, de azért azt látja a szemem, hogy ez az új ház, bár néhány dologban emlékeztet a mellette levő régiekre, sem arányaiban, sem hangulatában, sem semmi ilyesmiben nem hasonlít rájuk. Az új pont olyan, mint egy új, de régit utánozni akaró ház, ha gipszoroszlánok jelennének meg a kerítésén, azon sem csodálkoznék. Pöffeszkedő, a telekre rátelepedő. A másik kettő cuki kis könnyed ház a ligetben.
süti beállítások módosítása