Hétvégén újabb taggal bővíthetjük "a hova menjünk télen úszni" listánkat. Igaz, előre láthatóan ez sem az a "leugrom reggeli előtt, csobbanok egyet" kategória. Az Ingatlanmagazin cikke 17 ezer forintos belépővel riogat a címében, de aztán kiderül, hogy egy kissé csúsztat és ennyire azért nem brutális a helyzet: "pénteken, azaz december 5-én nyitja meg kapuit a káposztásmegyeri Aquaworld. A versenytársak nem aggódnak, mivel az új fürdőkomplexum árait sokan túl magasnak ítélik - számolt be a Világgazdaság. Egy kétgyerekes család számára a 17 ezer forintos hétvégi belépőár ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy hónapban többször is igénybe vegyék a szolgáltatást."  Hogy akkor most pontosan mennyi a belépő, azt kiböngészhetjük a honlapról (ha csak úszni akarunk nem sokkal drágább a többi budapestinél), de azt sajnos nem tudjuk mekkora medencék lesznek benne. Sőt azt se, hány: egyik helyen 17, a másikon 21-et írnak. Viszont van fenn egy csomó látványterv jó testű nőkkel, ezeket szépen idemásoljuk. (Na jó, ugyanaz a néni van kétszer bevágva.) Íme:

Végül pár szó az épületről a hipoinformatív honlapról:

Az Aquaworld Budapest élményfürdőt 72 méter átmérőjű, 5 emelet magasságú óriási kupola fedi, a kupola alatti – alátámasztás nélküli – fedett terület 4200 négyzetméter. A gömbszelet formájú kupola különleges építészeti technológiával készül, amelyet az űrkutatás során fejlesztettek ki. Teljesen átlátszó, több rétegű fóliarendszer védi, és ragasztott fatartókon nyugszik majd. Két cellában meleg levegő áramlik benne és a védelmet nyújt a káros UV-sugárzás ellen. Változó belső nyomással működik, amelyet szenzorok vezérelnek, az időjárási viszonyoknak megfelelően. A kupola tartószerkezete 40 méter hosszú bordákból készül, amelyek boltozatosan illeszkednek a kupola csúcsában lévő, 8 méter átmérőjű körgyűrűhöz. Az Aquaworld Budapest élményfürdő egyidejű maximális kapacitása 1800 fő.

Aki arra jár, mesélje el hogy is néz ki valójában!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: uszoda fürdő káposztásmegyer látványterv iv. ker aquaworld

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr63798218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.12.01. 19:20:20

Én nem tudom mások, hogy vannak vele, de annyira nem hoz lázba... Kb. olyan mint a kiskörúti ruhabolt kontra Aréna Pláza. Menne a fene a bazi nagy kupola alá, ha nem muszáj. Szvsz hatalmas nagy műgiccs, úgy ahogy van. A belépő árát inkább félreteszem nyárra, egy hatodrangú mégis barátságosabb balatoni apartmanra.

Pelso24 2008.12.01. 19:27:02

Szerintem most már szerepel, igaz ,eltelt a blog nyitás óta másfél óra.
www.aqua-world.hu/prices.php
pl:
Aquaworld - Vízibirodalom árlista / 2008 - 2009
ÁRAK HÉTKÖZNAP
Ft-ban
Időtartam BELÉPŐ

2,5 óra BELÉPŐ
2,5 órától
percenként NAPIJEGY
egész napra
06.00-22.00 SZAUNA-
VILÁG
Ft / perc ESTI BELÉPŐ

18.00-22.00 ÚSZÓJEGY

06.00-09.30
Felnőtt 2 900 16 5 400 20 2 700 1 500
Diák-nyugdíjas
(kedvezmény: 25 %) 2 175 12 4 050 20 2 025 1 125
Gyermek 0-3 év
(kedvezmény: 100 %) ingyenes ingyenes ingyenes - ingyenes -
Gyermek 3-7 év
(kedvezmény: 50 %) 1 450 8 2 700 - 1 350 -
Szállóvendég
(kedvezmény: 50 %) 1 450 8 2 700 20 1 350 -
Csoportos (15 fő felett)
(kedvezmény: 10 %) 2 610 14 4 860 20 2 430 1 350

lionking 2008.12.01. 19:30:12

Jó hely, vasárnap kipróbáltuk...
igaz, a nagyon nagyon csúszdák már nem nekem valók :))
de még a kaja sem drága megfizethető kategória.

Perillustris 2008.12.01. 19:46:56

Élőben biztosan nem ennyire steril. Szerintem sokan lesznek, főleg majd nyáron, hiszen a tágabb környéke (~40km) el tud tartani egy ilyen intézményt.

Nem túl PC, de a magas ár megakadályozza, hogy "közstrand" hangulata legyen a helynek, ez rengeteg embernek megér néhány ezer forinttal többet.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.12.01. 19:54:20

Nem félek, hogy pangani fog. Télen-nyáron lesznek elegen. Hétvégén, ünnepnapokon meg majd sorba kell állni itt is.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.12.01. 19:55:35

lionking!
Vasárnap csak próbaüzem volt, nem? Közalkalmazott vagy? (Tűzoltó, esetleg?)

lionking 2008.12.01. 20:16:08

Nem... :) nem én dolgozom ott...
a dolgozók kaptak meghívót, a fiam meg ott dolgozik, a jegy 2 felnőtt és egy 10 év alatti gyereknek szólt
szo-vas volt a valódi próba, már vagy 2 hete megy minden odabenn...

rexter 2008.12.01. 20:46:24

hol vannak a jo nok?

Dr. Panasz Muki 2008.12.01. 20:52:23

De jó! Mi eddig Debrecenbe jártunk, ott van hasonló hely, Aquaticum, imádtuk!
Remélem ez is ilyen klassz hely lesz!

Kuruttya 2008.12.01. 20:55:52

72m átmérő az nem pici? A palatinus medencéinek fele sem férne bele. Egyébként nekem tetszik képekről, és amúgysem voltam még decemberben strandolni.. ;)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2008.12.01. 21:03:26

rexter: ez csak egy olcsó trükk volt, hogy a tovább gombra kattintsanak a nyájas olvasók : ) bocs...

USC 2008.12.01. 21:26:20

Rexter itt vannak a jó nők: www.tube8.com/

:D

USC 2008.12.01. 21:27:31

Amúgy szeretnék már egy jobb sablont az Urbanistára, már ha nem vagyok követelőző

GiliczeB · http://www.balintgilicze.com 2008.12.01. 21:43:33

"A gömbszelet formájú kupola különleges építészeti technológiával készül, amelyet az űrkutatás során fejlesztettek ki." - Igen, így építették a csillagvizsgálók kupoláit :-)

"...ragasztott fatartókon nyugszik majd" - ez a ragasztott fa téma már a mátyásföldi uszodánál is megütötte a fülemet. Miért is örülünk neki annyira?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.12.01. 21:49:20

"ez a ragasztott fa téma már a mátyásföldi uszodánál is megütötte a fülemet. Miért is örülünk neki annyira?"
Mert a hegesztett fa, szar! :D

Oszkárság · http://oszkarsag.blog.hu 2008.12.01. 23:46:50

Jók ezek a képek a legújabb Unreal Tournament / Quake3 pályákról. A harmadik képen az U alakú kis palánk a vízben arra a gyerekjátékra emlékeztet, ami egyfajta türelemjáték volt, de szappanos vízzel volt töltve, és minden kis U alakba kellett tenni egy golyót.

Amúgy én elrontható vagyok sablon ügyben, illetőleg bármelyik kész sablont szívesen tovább pimpmyride-olom, mert szeretem ezt a blogot. Sokakét megcsináltam már, de nem akarok itt expertkedni, kezdjétek inkább náluk: bloghusablonok.blog.hu/

Té, mint Tamás 2008.12.02. 01:05:18

GiliczeB,
A ragasztott fa tartók a teherhordó szerkezetek közül talán a legizgalmasabbak. Gyakorlatilag bármilyen formát előállíthatsz belőle, nagyon rugalmas, környezetbarát, és ráadásul baromi jól néznek ki. Meg még van egy csomó előnye, de ezek a legfontosabbak. Szóval szeretjük.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2008.12.02. 04:55:28

USC & Oszkár: milliókat fizettünk ki egy dizájnercsapatnak, hogy ezt a letisztult formát kidolgozza a Zurbanistának : ) de köszönjük a felajánlást, még az is lehet h szavadon fogunk! : )

szkepi 2008.12.02. 07:22:15

ilyen izléstelen designszerűséget nemigen látni.mit keres angkoorban csuszda vagy forditva?olyan plasztik fos. apropo fos - a kiegészitő etető árain szedik be a belépőn be nem jövőt.szóval harcra fel!vigyél májkonzervet, löncshusit vekni kenyérrel.
valahol azt olvastam, hogy az összeillesztések itt ott csunya sebeket okoznak. máshonnan az a hir járja, hogy a káposztásmegyeri szeméttelepre épült ez a komplexum és nem szabad csodálkozni ha egy látogató kiütésekkel megussza.
szóval jó szórakozást mindenkinek. remélem a leirtaknek a fele sem igaz, de ha a fele is az MESSZIRŐL ELKERÜLENDŐ EZ A VIZIVÁROS.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.12.02. 08:34:53

Guguka:
Ez egy marhaság...
A szeméttelep jóval arrébb van... ez már nem a kápmegyeri, ,és még nem a dunakeszii...

Itt konkrétan erdőt irtottak, hogy legyen hova felépíteni a komplexumot.

A romoknak a látványosság mellett komoly funkcionális szerepe van, ugyanis az építtetők kikötötték, hogy nem látszódhat egyetlen gépészeti elem sem az élményfürdő területén, ezért a szellőztető rendszert ezekkel az angkori romokkal takarták el a tervezők.

Egyébként nézve az árakat, és a percdíjas szaunát, azt hiszem korábbi terveim ellenére messzire elkerülöm, mert irreális maximais, hogy fitogtassam latinos műveltségemet is!

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2008.12.02. 09:35:41

Mi is voltunk vasárnap kipróbálni. Sok medence, még több csúzda van, szóval nagyon jól lehet benn eltölteni az időt.

Azt azért nem mondanám, hogy a kaja "megfizehető" kategória. A barátnőm evett egy tányér tésztát - ami elég nagy adag volt -, valami szardíniás szósszal (ez viszont igen kevés volt). Ez került 1400 Ft-ba. Vett még egy 0,5 literes vizet is 350Ft-ért.

Évente egyszer-kétszer azért belefér.

szkepi 2008.12.02. 11:00:39

sztem egy éven belül bezárják.kihalt lesz mint az eredeti angkor.néhány majom addig ide is betéved.a mellette épült hotel is sztem kész csőd.
pocsék a közlekedés az objektumhoz, drága és az erdő talaja beitta a szennyvizet.majd az első kiütéseket követően 3x is meggondolja buta magyar mire ad ki pereputtyostl 20rugót.

szkepi 2008.12.02. 11:10:33

arra azért kiváncsi volnék kifizeték e az alvállalkozóikat!csodálkoznék ha igen.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.12.02. 19:59:13

szekpi: neked qrva szar lehet az életed! Nem irigyellek!

szkepi 2008.12.03. 09:16:15

kósertés:én sem szeretnék te lenni!bár ha te taznál hétfőn helyettem kubába megütne a guta.kár beléd!

bztigris 2008.12.06. 22:32:02

Meg tudnátok mondani, h mennyire gyerekbarát ez a hely? Mi eddig az Osztrák határ mellé jártunk (www.sonnentherme.com/index.php) és az nagyon jó a kicsi gyerekeknek is és a nagyoknak is. Itt gondoltak erre? Bemehetnek mindenhová srácok,és a szülők is velük mindenhová? 6,8, és 11 évesek a srácaim.Kint a nagy csúzdán is mehetnek egyedül is ha én engedem. Persze vigyázok rájuk. :):)

vilinger 2008.12.09. 14:39:43

Én itt lakom szemben de szerintem szombaton és vasárnap is nagyon kevesen voltak. Ez is úgy fog járni mint a jégcsarnok. Itt mindenért külön kell fizetni a méregdrága belépőbe nem fér bele a pihenő ágy használat. Az ország összes élményfürdőjében ingyenes. A parkolás is igen drága ha véletlenül sokan lesznek a szemben lakók nem tudom, hogy parkolnak maj a saját házuk elött. Ismervén a magyarokat, a szemét meg igen ott van csak eltakarták még csak elsem vitték. Rajta épült a kerékpár és séta út.

spuci 2008.12.09. 19:59:57

Az Aquaworldben a nyitás utáni 4. napon hétfőn voltunk és az alapvető problémáink (1 anyuka, 1 21 éves lány és 1 13 éves fiúcska véleménye alapján: 1./ ISZONYÚAN KLÓROS A VÍZ = mindhárman majd megőrültünk annyira viszketett a bőrünk,szemünket szabályosan csípte a fertőtlenítőszer, de az iszonyú drága belépőjegy miatt hősiesen kitartottunk) 2./ ELÉG HIDEG VOLT ODABENT, vizesen vacogtunk és mivel a fő csúszdák ugyebár a falon kívül vannak, ezért ahogy lement a nap és nem sütötte a nap a műanyagot szabályosan dideregtünk a csúszdákban lerobogva!
3./A babarészleg csúszdáján és a rövidke családi csúszdán kívül nics nyitott csúszda és nincs egyetlen egy egyenes sem. 4./ A hegyi folyóban
KIVÉTEL NÉLKÜL MINDENKI 2 X ELAKAD, és a gyerekek nagy része felborul a végén a hatalmas sodrás miatt 5./ az ugródeszka olyan magasan van a víz felett, hogy reggel 9-től este 6-ig - ahányszor csak figyeltem - egyetlen egy ember sem mert fejest ugrani, merthát a látogatók nagy része ugyibár nem műugró, és biza életveszélyes mutatvány is lenne megkísérelni a fejest. 6./ Ételárak: kinek mi a drága, hát nekünk drágának tűnt egy pörkölt nokedlivel 1.800,-Ft-ért, de ez szubjektív dolog 7./ a parkolási díj nekünk iszonyúan drága: 250,-Ft/óra, dehát ez is szubjektív, lehet, hogy valakinek ez sem drága.
8./ Fogalmunk sincs, hogy a kinti messzebbi medencékben (a kiúszó élménymedencén kívül), amelyek essze vannak a csarnoktól és csak szárazon megközelíthető, vajon miért van víz most télvíz idején? 9./ A kinti medencébe vezető szenzoros ajtó, amin át kell úszni állandóan kinyílt még akkor is, ha jó messze ment el valaki, emiatt az élménymedencében is nagyon hideg volt. Én magam 5 személyzetnek szóltam, mire pár óra múlva egyszerűen lezárták és csak úgy lehetett kiúszni, hogy átbújik az illető az ajtó alatt és jó vizes lesz a haja. 10./ Ja és mondanom sem kell tán, hogy az ismertetőben azt írták, hogy 1/2 10-től műdödnek a csúszdák, a pénztáros is azt mondta, a valóság persze 10 óra volt, mikor beindították a gépezetet, az élményelemeket, addig a személyzet a gyerekmedencében (a partról) célba dobott habkarikákkal. Kellemes élményeket mindenkinek!

vilinger 2008.12.13. 14:04:14

A hétvégi uszó jeggyel voltunk, mi jól éreztük magunkat. A szauna ingyenes, nem is fáztunk a trambulint élveztük.
süti beállítások módosítása