Az eredeti látványterv"A városközpont fejlesztője tavaly egy családbarát, zöld városközpont látványrajzait mutatta be a zuglói képviselő-testületnek, nemrég azonban újabb tervekkel kereste meg az önkormányzatot. Ezek az új tervek jelentősen növelik a beépítettséget, csökkentik a zöldfelületet és közösségi funkciókat is nélkülöznek. A zuglói képviselő-testület egységesen lép fel a Bosnyák térre tervezett hatalmas bevásárlóközpont megépítése ellen, hogy az eredeti terveknek és céloknak megfelelően egy valódi városközpont valósulhasson meg Zugló szívében." - jelent ma meg több helyen is a XIV. kerületi önkori (valljuk meg kissé Blikkes felütésű*) Plázastop című közleménye. Mivel ehhez óvatlanul egy sajtótájékoztatót is hirdettek tegnap, a beruházó is gyorsan szétszórt a sajtóban ma reggel egy Szabadnép-ízű címmel (Örülhetnek a zuglóiak!) megládott cikket, hogy aszongya "a XIV. kerületi vájárok lelkesen fogadták a harmadik ötéves tervben vállalt új kohó építésének hírét".

Itt tartunk most. A zuglóiaktól úgy tudjuk, holnap még a frakciókon kívüli két képviselőt is ráveszik a közös fellépésre, aztán pénteken leülnek tárgyalni az Echo Investmenttel. Kíváncsian várjuk a folytatást, az összpárti összefogást pedig mindenképp értékeljük. Amúgy a projekt történetéről a Bp jövője blog írt egy összefoglalót pár napja.

Ja és ugye a "Plázastop" nem vonatkozik a kerület másik nagy bevásárló+városközpont projektjére...

(*Mielőtt a fejünkhöz vágná valaki, tudjuk kérem, mi sem panaszkodhatunk)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest városkép bevásárlóközpont mundo zöldfelület xiv. ker bosnyák tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr7778087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ubuntufan 2008.11.19. 22:36:04

Semmi baj nem lesz itt, nem fog épülni semmi, az előleggel már régen leléptek.
Amúgy ekkora mértékű tájékoztatlansággal terhelve ne írj blogot, mert körberöhöglek :)
Igen, csak én, mert más nem olvas el, még kevesebben szólnak hozzá.

Jó éjt!

IngatlanosFigyelő · http://ingatlanosfigyelo.blog.hu/ 2008.11.19. 23:27:25

Szerencsére ritkán járok a Bosnyákon, mert annál lehangolóbb csomópont nem nagyon van a városban. Igazi, hamisítatlan Balkán-feeling, pénzért lehetne mutogatni nyugati turistáknak. Gondolkodás nélkül dózerelném el az egészet és tervezném újra a nulláról.

OkoskaTo:rp 2008.11.20. 00:03:19

IngatlanosFigyelő: Látszik, hogy nem jársz sokat arra. A Bosnyák fényévekre van a belvárosi csomópontoktól. (Blaha? Nyugati-aluljáró? Örs vezér? Határ út?)

Másfelől a pláza elhanyagolható része fog a mostani piac helyére épülni. Nagyobbrészt a jelenlegi Zuglói Sportcentrum helyén, azaz 90%-os zöldfelületet, sport- és szabadidős tevékenység kárára. Az öltözőket és az edzőtermeket már ledózerolták, viszont ki tudja, mikor épül bármi is.

borzzz 2008.11.20. 04:55:47

Ubuntufan, ha te jobban tudod, akkor az lett volna a minimum, hogy megosztod a posztíróval és a rajtad kívül érkező kommentelőkkel a tudásodat.
Pl. érdekelne, ki lépett le az előleggel. Eddig úgy voltam értesülve, hogy a reménybeli fejlesztő fizet először (asztal fölött és alatt), s a profitot csak azután realizálja, hogy virított is valamit. Ezek szerint itt az önkormányzat fizetett a saját telkéért? (És a gaz spekuláns már le is lépett a pénzzel?)

macihagyma 2008.11.20. 07:22:33

Nekem tetszik a Bosnyák tér, olyan retro hangulata van.
Mellesleg elkezdték az építést.
Nem tudom mi a francnak kell még egy bevásárló központ?
Az Árkád 6 villamosmegálló.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.11.23. 15:10:04

Engem csak az bosszant, hogy a forráshiányos önkormányzatok sorra eladják még az anyjukat is, csakhogy valaki tehermentesítse őket a saját birtokuk rendbentartásában. Magátol (állítólag) ez az önkormányzat sem tudna új polgármesteri hivatalt építeni, ez az önkormányzat sem tudna (akarna) utat burkolni, végállomást rendezni, piacot felújítani. Kapva kap hát az olyan önérdekű mogulok ajánlatán, akik a maguk vadkapitalisat célaik érdekében felkarolják ezeket a feladatokat is. Csakhogy ezek a felkarolások rendszerint buktával végződnek. Lásd a Westend esetét. Úgy hirdették '99-ben, hogy "Új belváros" épül. És mi lett valójában? Egy zárt bevásárlóközpont. Sem az aluljáró állapotára nem lett hatással, sem a tömegközlekedést nem fejlesztette (14-es villamos bevezetése), sem a lerohadt környezetet nem rehabilitálta (BKV buszvágállomás, bűzló-málló skála-lépcsősor).
Ugyanígy nem tett jót a környezetével a Mammut sem. Azon túl, hogy mérhetetlen (és azóta is kezeletlen) autós forgalmat vonzott addig viszonylag nyugodt utcákba.

Ilyen megmentésekre, ilyen városközpontokra nincs szüksége Budapestnek.
süti beállítások módosítása