jakata: Kép 010A Persányi már évekkel ezelőtt emlegette, hogy az Állatkertnek bővülnie kellene - kizárásos alapon vagy a Vidámpark vagy (a sínpárok számának csökkentésével) a vasút felé. Bár szerintem titokban azért megfordult a fejében, hogy milyen lenne egy madárház a Gundelben vagy egy majomház a Szépművészetiben is. Álma most úgy tűnik megvalósul: költözik a Vidámpark, és a helyét elfoglalhatja az Állatkert. A műemléki darabok természetesen megmaradnak, például a hullámvasút és a gyönyörű (bár mostanában nem zenélő) körhinta. Nem tagadom, szép emlékek fűznek hozzá, mégis azt mondom, nem kár érte. (Na persze, ha például a Mesebarlangot le akarnák bontani, az első sorban égetném az Állatkert-zászlót az ellentüntetésen.)

Ám lássuk be. Ma már egy középhaladó vándorvurstliban jobb cuccok vannak, mint most a Vidámban. Igaz, a sikoltoztató feelinghez legalább hozzájárult néha az is, hogy az ember úgy érezte, menten összeomlik alatta a második ötéves tervben készült szórakoztató eszköz, őt meg a centrifugális erő átcsapja a Széchenyi Fürdőbe. A régi hangulatot árasztó eszközök maradnak, valahol meg reméljük felépítenek egy színvonalas szórakoztató parkot, ahol például a 3900 Ft-os napi jegyen felül nem kell fizetni külön a vécéért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állatkert vidámpark xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr88761660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cricket 2008.11.11. 14:49:37

Khm, Majomház a Szépművészetiben... Erről most sokminden eszembe jutott, de nyilvánosan inkább csak szeretnék felháborodni ezen a képtelen ötleten. :)

anickmarfoglalt 2008.11.15. 16:16:32

És azt lehet tudni, hogy hova költözik a vidámpark?