Na persze aki kicsit is járatos földrajzban, az tudhatja, hogy Ipolyság közvetlenül a határ túloldalán fekszik. Vagyis a szenzációhajhász címünkben (és az ingatlan.com-os hirdetésben) szereplő, 3.032.000-es összeg szlovák koronában értendő. Igaz, átszámolva a 24,5 millió forint sem tűnik soknak a város központjában épült kétszintes, közel nyolcszáz négyzetméter alapterületű épületért. (A wikipédia szerint városnak egykor három zsinagógaépülete volt, ma kettő van - a másikban múzeum működik.) Itthon ugyan nincs eladásra hirdetett zsinagóga, de ígéretünkhöz híven (igaz, kicsit késve de) bemutatjuk azokat az átalakítási, újrahasznosítási példákat, amelyeket az Urbanista-olvasók ajánlottak figyelmünkbe egy korábbi cikkünk nyomán. Könyvraktárak, tévéstúdiók, kultúrközpontok.


A győri zsinagógát Dr. Horváth András, a Széchenyi István Egyetem dékánhelyettese ajánlotta figyelmünkbe. Ugyanis az épületet a Városi Művészeti Múzeum és ez egyetem közösen működteti. Kiállításoknak és koncerteknek ad helyet az 1860-ban épült zsinagóga, amely a wikipédia szerint (ahonnan a kupolaképet is nyúltuk) "hosszú ideig mintaként szolgált más városok zsinagógáinak építéséhez".

A szolnoki zsinagógáról a múzeum egyik dolgozója írt. (Azt kérte, ne említsük meg a nevét, mert az mint írta "fölösleges sallang" csupán)

Üdvözlet!
Olvastam a mai bejegyzést, és valami megmagyarázhatatlan módon arra az elhatározásra jutottam, élek a felkínált lehetőséggel:
a Szolnoki Galéria eredetileg a helyi zsidó hitközség zsinagógája volt, ma a Damjanich János Múzeum kiállítócsarnoka. Néhány évtizede a helyi hitközség eladta az épületet a múzeumnak, a legutóbbi épületrekonstrukció 2005-ben fejeződött be.
az épületről itt: http://www.djm.hu/allando/galeria.html
Mellékelek néhány fotót is.

Ez utóbbinak nagyon örültünk, mivel van közte archív kép, felújítás utáni fotó és a belsejét új funkcióval, "működés közben" illusztráló kép is.

@dika a bajai zsinagógához küldött linket, melyben ma a városi könyvtár működik. (Onnan vettünk le a balra látható fotót)

Hasonló sorsra jutott a szentesi is - a linkért köszönet essay-nak. Rákattintva sok kis képen meg lehet tekinteni nem csak a megújult külsőt, de azt is, hogyan funkcionál mint könyvtár.

Villy az esztergomi zsinagógára hívta fel a figyelmünket:

Technika Háza volt 2006-ig, most épp művház, de regionális tv stúdió lesz belőle.

Furcsa módon a Technika Háza szerep máshol is visszaköszön, pl. a kecskeméti zsinagógánál (A belinkelt cikkben - ahonnan a kép is való - érdemes elolvasni az épület történetét. Eszerint ez volt az első zsinagóga, amelyik új funkciót kapott a háború után). (Tipp: Tájfájter és kron)

A szekszárdi zsinagógában a Művészetek Háza működik. Mivel van orgonája, a kiállítások mellett rendszeresen helyt ad koncerteknek is, de " irodalmi estek, konferenciák, esküvők rendezésére is igénybe vehető". A gyulaiban zeneiskola működik.

A magyarországi zsinagógák wikipédiás listáján még több új funkciót nyert épület szerepel. Ilyen például Budapesten a Dózsa György úti  (vívóterem), az óbudai (TV-stúdió), a rákospalotai (Országos Széchényi Könyvtár lerakata) vagy a Rumbach Sebestyén utcai (Zsidó Néprajzi Múzeumot terveztek bele).

Sajnos nem minden magyar zsinagóga érhette meg a funkcióváltást.

A kép nem 1938-ban készült Berlinben, hanem 1980-ban Kaposváron, ahol városrendezés címén robbantották fel a zsinagógát a Néphadsereg szakemberei. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy a két és fél méter magas (!) bronz kőtáblákat leszereljék az oromzatáról. A sérült tízparancsolat ma emlékműként szolgál.

Amúgy tudja valaki, hogy a gyönyörűen helyreállított Mádi zsinagógában most mi működik? Ha igen, írja meg, és azt is, ha tud más funkcióváltott zsinagógákról!

Természetesen itt is igaz, amit a funkcióváltó keresztény templomoknál írtunk:

Ebben a postban igyekeztünk a száraz tényeknél maradni, de nem felejtettük el, hogy ez mennyire fontos morális kérdéseket vet föl. Terveink szerint egy későbbi postban nem csak az Urbanista-olvasók véleményét foglaljuk majd össze, de megkérdezünk néhány papot, lelkipásztort és rabbit is, hogyan látják az átalakítások kérdését.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szlovákia szekszárd győr baja kecskemét mád felújítás kaposvár felvidék szolnok esztergom csongrád megye szentes irodaház zsinagóga jász nagykun szolnok megye ipolyság tolna megye borsod-abaúj-zemplén megye győr-moson-sopron megye komárom-esztergom megye bács-kiskun megye

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr3693802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tél Miksa 2008.10.11. 12:19:47

Pár évvel ezelőtt voltam Mádon, nagyon szépen felújították a zsinagógát, de akkor még nem volt funkciója. Legalábbis szakrális nem, talán koncertező helynek akarták kinevezni.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2008.10.11. 13:56:35

Még 1-2 példa:

A tokaji zsinagóga a felújítás óta konferenciaközpontként működik.
www.tokaj.hu/dl/media/group_47e3c7fbde94a/group_47e3c82b53568/group_47e3c85a4bee1/item_632.jpg

A tapolcai zsinagóga "érdekesebb" történet. A 70-es években művelődési ház lett belőle, de oly módon, hogy a modern, teraszos kialakítású épületet a zsinagóga köré építették, így annak csak a homlokzata maradt látható.
Eleje:
www.utazzitthon.hu/images/tajegyseg/tapolca_zsinagoga_306.jpeg
Hátulja:
www.tapolca.hu/kepek/VMK.jpg

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2008.10.13. 13:05:43

a rumbach utcaival most mi van? be van deszkázva, de tegnap nyitott ajtó, recepciósbácsi...
mikor én Mádon jártam úgy tűnt leginkább a zsidó turizmus része a zsinagóga, de nagyon megérdemli

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.10.13. 14:16:59

A Rumbach-ot mintha elkezdték volna kipucolni. A múltkor valami provizórikus fotótárlatnak adott helyet. 500 Ft lett volna a belépő, de még az előttem odaérő francia turisták is visszafordultak a kapuból, semhogy fizessenek a romok koszlott látványáért. :(

@dika 2009.01.22. 10:08:40

Tavaly voltunk Mádon. A zsinagóga zárva van, és egy telefonszám van csak a bejáratán, ha az ember be akarna menni körülnézni. A teleonszámra egy nagyon kedves bácsi jön ki kulccsal. Érdekeseket mesélt, és nem sürgetett amíg nézelődtünk. Tudtommal más haszonsítása, mint a műemléki nincs per pillanat.

mangorlo 2009.06.30. 01:26:57

voltam madon mikor meg nem volt felujitva, bevallom jobban tetszett akkor. sot a pava uccai is hangulatosabb volt mint igy. ez van

zeugma 2010.01.25. 01:59:26

A szombathelyi zsinagóga koncertterem, és a hozzáépített betonszörnnyel együtt zeneiskola. Zsinagóga formája csak kívülről van, a belsejét teljesen átépítették az új felhasználásnak megfelelően.
www.utisugo.hu/ismertetok/latnivalok/hotel-apartman-info-38688

Apostagon is van egy pici, ám szépen felújított zsidó imaház (az belülről is úgy néz ki, nemcsak kívülről), kulturális célokat szolgál (mi konkrétan koncerten voltunk benne).

zsinagogak.com