Szeretné egyszerre élvezni a felázott falakba vágott szűk ablakokat és a rendszeres forgalmi dugókat? Költözzön budapesti parasztházba! Ezt nem pusztán a született rosszindulatunk mondatja velünk, hanem kicsit a sárga irigység is, ugyanis kitűnően felújított parasztházak vannak a főváros meglepően sok kerületében - köztük nem egy jó közlekedési kapcsolatokkal. Jöjjön néhány hirdetés, árak, tippek meg egy komplett falu Budapesten belül.

Az egész parasztházasdi onnan jutott eszünkbe, hogy hétvégén tájházat adnak át Cinkotán. Igen, Budapesten. Legjobb tudomásunk szerint ez az első ilyen létesítmény a fővárosban (ezt tettük nyitóképnek is), de ha valaki tud hasonlóról, szóljon. Szóval érdemes kicsit körülnézni a "faluban". A fő utcája (Batthyány Ilona utca) és környéke valódi Alföld-széli tót falu képét mutatja ma is. Ez a panorámakép a cinkotai Szerb Antal Gimnázium tetejéről készült és olyan mintha nem is Budapesten járnánk. A hangulatot egyébként maga a gimnázium parkja is fokozza, meg az evangélikus templom, ami egyesek szerint az egyik legrégebbi templom a fővárosban - már ami a középkori alapjait illeti. A tökéletes falusi idillt a Szilas-patak teszi teljessé.

Ami Cinkota a közlekedést illeti, az M0-s sokat dobott a helyzeten, de azért autóval a belvárosba ma sem lehet ripsz-ropsz berobogni reggeli csúcsforgalomban, viszont a HÉV-nek köszönhetően nagyon jó a tömegközlekedése (legalábbis azoknak, akik közel laknak hozzá). Negyed óra az Örs vezér tere, háromnegyed óra alatt be lehet jutni a Deákra.

Aki ide akar költözni Cinkotára, az jobb ha nem a netes hirdetéseket bújja - ez egyébként az egész XVI. kerületre jellemző. Mivel a legtöbben kerületen belül költöznek egyik helyről a másikra, a legjobb ingatlanokat helyi újságokban vagy akár falragaszokon találjuk. Lakást ne nagyon keressünk Cinkotán, bár újabban van néhány új építésű társasház is. A telkek jellemzően rövid utcafronttal és hosszú hátsókerttel rendelkeznek. Az M0 keleti szektorának megnyitásával a környék folyamatosan felértékelődése várható. Az árak nagyon változók, egyesekhez telekáron, a felújítottakhoz viszont igen drágán juthatunk. (A képen látható felújítandó száz négyzetméterest például 36,8 millióért hirdetik).

Persze aki parasztházat akar venni, annak nem kell ragaszkodnia a XVI. kerületi Cinkotához. Sőt még csak Pesthez sem. Hirdetnek ilyet a II. (Hűvösvölgy), a III. (Békásmegyer-Ófalu), a XI. (Kelenvölgy), a XVII. (Rákoscsaba) vagy épp a XX. (Erzsébet) kerületben is.

Az árak az állapottól függően erősen szórnak, van ahol már föl sem tüntetik a ház alapterületét, csak a telekét. Amúgy a méretek is nagyon változatosak a 30-tól a 220 négyzetméterig. Vannak egészen különleges felújítások, mint amilyen ez az ófalui ház. Kívülről csak a tornác emlékeztet arra, hogy egy parasztházról van szó. Akinek nem csak a külső a fontos, az akár egy kemencés budai parasztházba költözhet 48,9 millióért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés családi ház parasztház xi. ker xx. ker ii. ker xvi. ker xvii. ker aki ide akar költözni iii. ker vályog cinkota

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr19698260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.10.06. 12:17:51

1. nem't'om miről beszélsz, a külső kerületek mindig is falvak voltak, amit Rákosi 1950-ben a fővároshoz „csapott”. Sokan „kertvárosnak” hívják ezeket a kerületeket, de ezek szerintem csak igénytelen torz falvak a város szélén, befelé a belvárosba sokszor vasútvonallal leválasztva és akadályozva. Semmi közük esztétikailag Budapesthez, érződik továbbra is a falusi millió, de sajnos nem egy Hollókő v. Jósvafő... Ha igazi kertvárost akarsz látni Budapesten akkor az a Wekerle, Széchenyi- vagy a Gázgyári telep az.

2. vissza a magyar Arts and Crafts Mozgalmat, éljen Thoroczkai-Wigand, Medgyaszay, Kós és Zrumeczky!

3. Szűkebb Pesten-Budán meg a premodern építészetet kellene propagálni, nem ezt a csak KÍVÜLRŐL bauhaus és nemzetközi modern szart!

2008.10.06. 12:20:21

jav.: falusi milliő, de annak is a negatív oldala (szegénységből fakadó kosz és tudatlanságból fakadó igénytelenség)

Tél Miksa 2008.10.06. 12:57:51

Kedves Bölcs Ész!

Az 1950 előtti Budapest körüli elővárosok (Rákospalota, Erzsébetfalva, Kispest stb.) már a századforduló táján több ezres (sokszor tízezres) lakossággal bírtak, inkább kisvárosi jellegűek voltak, mint falvak (eltekintve néhány kivételtől). Éppen ezért különlegesség, ha a paraszti építészet jeleit magában hordozó házat talál az ember a városban.
Ezért kicsit igazságtalannak tartom a "falusi miliőről" írtakat. Az már más kérdés, hogy a régi Budapestről nézve tényleg vidékiesnek hatnak ezek a részek, de az igénytelenség és a kosz nem csak itt jellemző. Persze az általad hangoztatott gondolatok nem képeznek újdonságot; már az elővárosi övezet megjelenésekor a nyomor és a bűnözés tanyáinak gondolták a korszak újságírói és politikusai az elővárosokat.
Egyébként a főváros határainak kiterjesztése nem Rákosi ötlete volt, már az 1890-es években készültek erre, csak valahogy nem valósult meg.

2008.10.06. 13:08:48

1, csak a központjuk volt kisvárosias. a többin látszik, hogy lumpen eredet, a tisztviselői (bér)házakat és a nemesek külvárosi villáit leszámítva.

2, olvass figyelmesen: pont azt írtam, hogy én nem nézem le a népi építészetet, sőt támogatom (ld. Arts and Crafts Mozgalom). inkább annak hiányára (bontások) és igénytelen karbantartásukra hívtam fel a figyelmet.

3, de Rákosi valósította meg - természetesen rosszul.

Kuruttya 2008.10.06. 16:11:07

Bölcs Ész, nincs igazad. Pesterzsébet, Kispest, Pestszentimre, stb. városközpontjain kívül eső részei csöppet sem falusiasak. Nem tudom merre jártál, de néhány kisebb területet leszámítva itt tiszta utcák és kertes családiházak vannak, hence the name "kertváros".

"szegénységből fakadó kosz és tudatlanságból fakadó igénytelenség"

Ez meg kifejezetten vicces kijelentés, mivel a fent említett környékeken leginkább a középosztály képviselői laknak :) Tájékozódj, mielőtt észt osztasz ;)

2008.10.06. 16:33:14

Álmos!

Falusiasak+aszfalt.
Pesterzsébet azért egy picit szebb, mint Pestújhely... Ne vedd magadra te kis lokálpatrióta.. : ]

Dehogy Pestújhelyen középosztály lenne?!?!? És ilyen igénytelenek? : ]

2008.10.06. 16:34:18

Ott van például Sashalom vs. Árpádföld...

Tél Miksa 2008.10.06. 21:36:28

Kedves Bölcs Ész!

Lehet, hogy Magad is elővárosi övezetben laksz, és saját tapasztalataidra alapozva ítélsz ilyen könnyen ezekről az "igénytelen" helyekről, de azért próbáld megérteni azt is, hogy az egész falusias-vidékies elővárosi övezet a 19. század második felének túlpörgetett iparosodásának és modernizációjának hatására lett olyan, amilyen. Pontosan úgy, ahogy a belvárosi bérpaloták is részben a rossz minőségű építőanyagoknak köszönhetően néznek ki úgy, ahogy. Akkor most ki is az igénytelen? Ami meg Rákosi pajtást illeti, a világért sem akarom védeni, de nem feltétlenül ő cseszte el a Nagy-Budapest eszmét. Az ötlettel nem volt semmi gond, vszleg a jelenlegi szétforgácsolt önkormányzati rendszer a legnagyobb hunyó ebben az egész Budapest-mizériában.

Kuruttya 2008.10.06. 22:57:39

Pestújhelyet nem ismerem. Meg úgy általában a rákos* városrészeket. Én leginkább délpestről beszéltem.

cubalibre 2008.10.07. 09:07:24

Pedig a Bölcs-Észnek igaza van. Egyes külvárosi részek valóban teljesen falusi hangulatúak, tessék pl. bemenni Soroksár vagy Budafok mellékutcáira. Soroksár mellékutcáiban pl. csomó olyan parasztház van, amiket ha lefotóznánk, senki se gondolná, hogy nem egy faluban készült. Tipikus hosszúkás, tornácos házak.

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2008.10.08. 10:29:22

A XVII. kerületben, elsősorban Rákoscsabán szép számmal találhatóak parasztházak. Rákoskeresztúron szinte végig parasztházak álltak egykor, amíg azok helyére lakótelepet nem építettek. de még így is, pár lépésre a kerületi városközponttól (az "Elágtól") könnyedén találhatunk tipikus tornácos parasztházakat.

2008.10.20. 13:26:17

Tél Miksa!

Továbbra is arról van szó, hogy a Budapesthez 1950-ben hozzácsapott falvakat ne hívjuk már kertvárosnak, mert attól nagyon távol állnak...

vagyokkk 2008.12.13. 19:44:12

z75, bocs, de te nem vagy normális. Jártál valaha Pesthidegkúton?
A város egyik legjobb környéke...

2009.02.10. 14:01:52

@bandikaa: jól van faszfej! pesthidegkút az elit által kipofozott külvárosi, „hegyvidéki” rész, semmi köze hozzá a sok pesti putrisfalunak. : )

Furamadár 2009.02.10. 14:40:33

@Bölcs Ész: ezzel magadat jellemezted, ugye tudod, proli? :)

ven3zia 2010.08.16. 16:40:34

Mióta élek Cinkotán lakok, és a család is.Lassan 100 éve.És nincs az a pénz amiért elköltöznénk innen.És nem parasztházban lakunk.Cinkta egy része valóban parasztházas.Azt Ó-Falunak is hívják.És Cinkota mindig is több részből állt.Jelenleg Ilonatelep,Caprerre telep, és a Vasutas Telep tartozik hozzá.És itt említeném meg hogy felesleges jönni Mátyásfölddel, Sashalommal ugyanis sokáig az is Cinkota része volt! Sőt ha úgy vesszük az egész XVI.kerület a régi Cinkota területe.És igen.Cinkota Kertváros!Nagyon jó tömegközlekedéssel rendelkezik.Ha csak azt vesszük, hogy a Moszkva tér 30 percnyi utat jelent.

ven3zia 2010.08.16. 16:45:11

És mellesleg...Hol a francban találsz egy olyan házat a fővárosban, ahol a házzal szemben nem egy másik ház van.Hanem egy rét,gyümölcsfákkal, és egy patakkal.Mert nekem ez a kilátásom az ablakból...
süti beállítások módosítása