Én igazából már 2035-ig megírtam a heti tíz posztot, és gondoltam, most már kényelmesen hátradőlhetek a karosszékemben, ám nem számoltam azzal, hogy lesz aki kommenteket fűz majd a bejegyzésekhez. Úgyhogy most kicsit frissítünk! A gyepesített villamosvágányokról írtak tulajdonképpen rendben vannak (tényleg nincs ilyen ma Magyarországon), de Kzsoci felhívta a figyelmemet arra, hogy korábban már voltak sikertelen kísérletek Budapesten, Szegeden pedig ha minden jól megy hamarosan lesz zöld pálya.

Íme Kzsoci kommentje: Budapesten több kísérlet is volt erre: most kettő jut eszembe, a Villányi úton próbálkoztak füves pályával, valamint a 2-esen a Roosevelt tér megállóhoz közel jelenleg is megtekinthetőek a másik kísérlet maradványai... "Nem vált be" -> nyilván amiatt, hogy gondozni sem ártott volna a gyepet, illetve nyilván igénytelenebb, meg a speciális körülményeket jobban bíró fajokat kellett volna ültetni (nem vagyok botanikus, de biztos van megfelelő). Talán vigasztal, hogy Szegeden az EU-s nagyprojekt (www.ujpalyan.hu) keretében egy új villamosvonalat is építenek, és ott egyértelműen tervbe van véve a füvesített pálya; a projektben amúgy egy jó, világlátott ismerősöm is közreműködik, az ő ottléte is biztosíték arra, hogy a lehetőségekből a legjobbat próbálják majd kihozni.

A projekt honlapjáról egyébként azt is megtudni, hogy a fűves villamospályáknak a szépségen túl gyakorlati haszna is van (no meg azt is, hogy ezek remélhetőleg nem fognak olyan hamar kiszáradni, mint a fővárosi kísérletek.

A füves villamosvágány Európa-szerte általánosan elterjedt, széles körben használják. Népszerűségének oka, hogy a létező legjobb léghang-gátló, zajelnyelő megoldás, ráadásul megköti a port, párologtat, és szép. Az úttest közepén kiemelt szegély védi a sózástól, az út mellett élősövény választja el a járdától. A pálya a tervek szerint automata öntözőrendszerrel épül, ami egyszerű kezelést tesz lehetővé.

Szóval füves pályánk nincs, de volt és Szegeden lesz is. (Óhatatlanul, eszembe jut Ferenc József, amikor a tiszai árvíz pusztítását látva, Széchenyi után szabadon azt próbálta mondani magyarul, hogy "Szeged nem volt, hanem lesz", de az csúszott ki a száján, hogy "Szeged nem volt, hanem nincs". De persze nagyon drukkolunk!) Fotó: ujvaros.hu

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés szeged villamos gyep zöldfelület v. ker xi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr25633240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lost hope 2013.04.24. 21:09:31

Annyira nem tudom elhinni, hogy ez egy megoldhatatlan műszaki probléma lenne.

De még csak azt sem, hogy egetverő összeget emésztene fel a fenntartása. Mégis mennyibe kerülne egy kiszuperált villamosra feldobni két 1000 literes víztartályt, az ütközőre meg ráakasztani három fűnyírót? Azok a szakik, akik a lógó belű állományt próbálják így-úgy működőképes állapotban tartani, sztem puszta lelkesedésből, 2-3 műszak alatt összedobnák.

A marhaságokra elszórt százmilliók töredékéből el lehetne tartani egy kísérleti szakaszt, és büszkén mutogatni ország-világnak.
süti beállítások módosítása