megalloboszi.jpg

A fenti kép elsőre akár az Indafotó szégyenfalgyűjteményében is szerepelhetne, ahol a legbunkóbb módon parkoló autósokat gyűjtik. Ám erről szó sincs. Ez ugyanis a látszattal ellentétben nem egy buszmegálló.

A képet Király Márta küldte az ittlakunk.hu oldalra, és egy furcsa jelenséget ábrázol: busz már évek óta nem áll meg itt a XII. kerületi Böszörményi úton, az autósok pedig teljesen logikusan visszafoglalták az út szélét. Persze a tábla az tábla, szóval aki itt áll meg az szabályt sért. Szóltak hát, hopgy el kellene tüntetni. A fotó megjelenése után példás gyorsasággal intézkedett a BKK: a megállót felszámolta. A történet azonban itt még nem ért véget.

Városjáró ugyanis arra figyelmeztetett az ittlakunk.hu XII. kerületi Facebook-oldalán, hogy:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz megálló böszörményi út alkotás utca xii. ker németvölgy

solio: vasárnapi "mozi"

Fotó: solio: vasárnapi "mozi" című kollázsa a Normafáról 

A múlt héten több helyen is megírták a Pénzcentrum nyomán, hogy a kormánynak komoly tervei vannak a Normafával, mellyel kapcsolatban az "alpesi síparadicsom" kifejezés is felbukkant a cikkben. Mivel ilyen furcsaságot kormányzati körökből utoljára akkor hallottunk, mikor Szőcs Géza a konflisforgalom visszaállítását tervezte az Andrássy útra a Dózsa György úti alagút fölött, gondoltam az akkori tervekhez hasonlóan érdemes kicsit ezt is szétcincálni: mi az ami tetszik, mi az, ami nem.

A koncepció lényege, hogy "a Budapesten illetve a Hegyvidéken élők számára megpróbálják visszaállítani a környéken a 70-es évekig működő intenzív, egyedülálló síéletet". Ám tovább olvasva hamar kiderül, hogy ennél sokkal több kézzel fogható részlete nincs is, vagy ha van, azt épp oly hétpecsétes titokként őrzik, mint a Liget fejlesztéséét (melyről Smiló Dávidék már társasjátékot is gyártottak, Mutyipoly néven).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus sport közlekedés szálloda fogaskerekű normafa svábhegy xii. ker településfejlesztés

IMG 1828

Budapest legklasszabb neoromán épületénél elhatároztam, hogy egy rövid sorozatban végigvesszük Budapest legszebb, legérdekesebb kilátóit. A mai posztban szereplő kilátó nincs sem zord hegycsúcson, sem sűrű erdő közepén, sőt a kilátás sem annyira szuper belőle - viszont egészen egyedülálló alkotás. Van olyan ugyanis, hogy egy építmény funkciója megváltozik, meg olyan is, hogy arrébb teszik egy kicsit, de a Széchenyi-hegy csúcsán álló kilátó egészen egyedülálló ötvözete a kettőnek. Eredetileg ugyanis díszkút volt Pesten, a Városligetben.

A dolog úgy kezdődött, hogy Zsigmondy Vilmos majdnem tíz év munka után, 1877-ben hévizet talált 970 méter mélyen a mai Andrássy út Liget felőli végénél. Az akkoriban "fúrháznak" nevezett épület biztosan nagyon funkcionális volt, de egy ilyen ipari létesítménynek nem nagyon volt semmi keresnivalója, az akkor már formálódó sugárút végén. Így nézett ki:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állat kilátó kirándulás töri városliget kút hősök tere ybl miklós xiv. ker xii. ker széchenyi-hegy

17727285_baf1550c18acb9b8fc47684d193419a3_l.jpg_800x600

"Julia Pardoe angol írónő 1840-ben megemlítette, hogy angol szalonokban ő a pesti boltosok cégtábláinál értéktelenebb képeket látott ararny keretbe foglalva. (A  cégérekből ma szép gyűjteményt őriz a Kiscelli Múzeum.)" - írja Török András Budapest könyvében.

Izgalmas, akár védelemre méltó cégérek azonban nem csak a múltból maradtak fenn (mint amilyen mondjuk a régi Országház vendéglő cégére a várnegyedben), hanem akár az ezredfordulóról is. Mint amilyen ez a hatalmas (fejétől a farkáig talán hat méteres) leguán, mely nevéhez méltón a Leguán Díszállatkereskedést hirdeti az Alkotás utca. 

Szeretem. Már sok éve ismerem, csak annyira magától értetődő nekem, hogy eszembe se jutott mostanáig lefotózni (mint ahogy pár éve a Belváros, Budapestnek igen)

Még több kép a szobornak is beillő óriáscégérről itt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest szobor krisztinaváros alkotás utca xii. ker cégér

IMG 3464

 

Mitől lehet világhírű Budapest? Mondjuk a fürdőitől - szerencsére úgy tűnik, történnek lépések a helyreállításukra. Mondjuk a romkocsmáiról - sajnos úgy tűnik, történnek lépések a tönkretételükre. Pedig mindezeken kívül van egy olyan egyedülálló kincse is, amivel ritkán számolunk mi magunk, fővárosiak is. Ez a Budai-hegység, mely gyertyános-tölgyes erdeivel, szikláival, forrásaival, barlangjaival és csodás panorámájával épp úgy Budapest közigazgatási területén van, mint mondjuk a WestEnd vagy a Hősök tere. Ráadásul nem csak ezért érdekesek ezek a hegycsúcsok itt az Urbanistán.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kilátó panoráma xii. ker jánoshegy budai-hegység neoromán erzsébet-kilátó

Mint a képet közzétevő Timelord blog írja: "A hirdetés 1865-ben jelent meg. Rettentő pénzbe kerülhetett, mert nemcsak a hirdetési felületet kellett megvásárolni, hanem a rajzolót és metszőt is külön meg kellett fizetni." 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés töri svábhegy xii. ker fura hirdetés béla király út

 

Pár napja egy nagyon különös levéllel lepett meg Palotabarát, a BPXV bloggere, aki nem először küld remek tématippet az Urbanistára. Most egy villámelemzést készített a kerületi önkormányzatok Facebook-jelenlétéről. Ahhoz képest, hogy a plakátokon már dübörög a kampány, elég szerényen nyomják helyi szinten - legalábbis ami az online lehetőségeket illeti. Persze legyünk idealisták: nem a kampány, hanem az ott élőkkel tartott kapcsolat (vagyis a mindennapi munkavégzés) miatt lenne fontos az aktívabb web2-es jelenlét. Na de nem szaporítom a szót, átadom inkább Palotabarát kollégának:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest facebook kerületek xii. ker iv. ker palotabarát

17341435_3ff859baac766727f0b92e35a1fd8c55_l.jpg_800x400

A közelmúltban elkészült XII. kerületi mobilalkalmazása meglepően hasznosra sikerült. A Hegyvidéknek nem ez az első telefonos villantása, a QR-kódos helytörténeti sétákkal kombinált honlapjukról már korábban volt szó az Urbanistán.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest önkormányzat xii. ker nap appja

Fotó: Intzoglu István

Nohát véget ért a Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Ottontérkép két hónapig tartó játéka, megvan Budapest 2012-es városnegyedbajnoka! A négyes döntő végeredménye (zárójelben a leadott lájkok száma):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep belső újlipótváros

sisy: Budapest Fotó: facebook.com/Wekerletelep

Fotók: Romulus/Wikicommons: Újlipótváros (Szent István park), Intzoglu István: József Attila-lakótelep,
Sisy: Németvölgy (Novotel), Wekerletelep Facebook-csoport:
Wekerletelep (Kós Károly tér)

Utolsó mérkőzéséhez érkezett az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka a Városnegyed-bajnokság. A negyeddöntők után kellőképp kipihenték magukat a csapatok, nincs más hátra, mint eldönteni, ki lesz a legjobb!

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep

Eldugott "varázskert" - Maross utca. Fotó: S.Á.

Emlékeztek még az Urbanista kedves kis testvérére az Udvarbolondra? Hogy most ismét frissítettük, pedig már közeledik a tél, annak S.Á. az oka. Küldött ugyanis egy csomó képet az Urbanistának, íme a fotók és a hozzájuk fűzött levél:

tovább »

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kert udvar krisztinaváros zöldfelület xii. ker

desperado: Kultúrház KétCica: SzimplaPiac 092


Fotó: desperado (MOM Művelődési Központ) és 2 cica konyhája (Szimpla Piac)

Elsőre meglehetősen etnikai alapúnak hangzik az összecsapás, pedig szó sincs ilyesmiről. Sokkal inkább arról, bejut-e a legjobb négy közé az egyetlen Nagykörúton belüli pesti városrész, illetve képviselteti-e magát a klasszikus Buda az elődöntőben? Az Urbanista és az Otthontérkép Városnegyed-bajnokságán ugyanis most a hegyvidéki NÉMETVÖLGY és az erzsébetvárosi ZSIDÓNEGYED mérkőzik meg.

Voksolni most is egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 20-a délig. (Annak a képnek adjatok lájkot, amelyik a számotokra kedvesebb városrészt ábrázolja) Bővebben az egész bajnokságról (szabályok, célok, indulók, eredmények, menetrend) itt olvashattok, a városrészhatárokat itt találjátok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zsidónegyed xii. ker vii. ker németvölgy városnegyedek

16434901_61dd67bc853ae72b839aca3d3f37ca95_m.jpg_560x420

 

Fotó: Fővárosi blog: Novotel és irenne56: Operaház.

Jó napot! Ez kérem még mindig a Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Otthontérkép közös játékának egyik nyolcaddöntője. A cél még mindig ugyanaz: megtalálni főváros legszerethetőbb lakókörzetét. Ismét a Duna két oldaláról csap össze egy-egy versenyző: NÉMETVÖLGY és BELSŐ-TERÉZVÁROS. A pontos határokat itt találjátok, a játék leírását és állását pedig itt.

Mindkét versenyzőre jövő kedd délig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon. (A rendkívül szoros Belváros – Herminamező mérkőzés jelen pillanatban is zajlik, csak úgy mint a kevésbé kiegyenlített József Attila-lakótelep - Lágymányos párharc. Azokra még lehet voksolni lájkokkal!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest xii. ker vi. ker németvölgy városnegyedek belső-terézváros

Vonatnéző - fotó: VZs

Teljesen el vagyok képedve. Annyira klassz ötlet, annyira aranyos kivitelezés és olyan önzetlen munka. Akárki is volt, köszönjük! VZs levele és további képei alant:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest gyerek vonat déli pályaudvar xii. ker németvölgy avar utca győri utca

re RIMG0165[1]

Fotó (és még több kép): Late Modern

Volt egy remek épület a Kútvölgyi úton. Egy amolyan modern a 70-es évekből. A modern dolgokat nem szoktuk szeretni, de egy-egy eredeti alkotás azért valahogy belopja magát a környéken élők szívébe. A Körszállót például mindenki szereti (ha valami nagyot akarok mondani), Pántlika-büfét meg mindenki, aki ismeri (ha valami kicsit). Na ilyesmi volt ez is, méretben valahol a kettő közt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest óvoda bontás bölcsőde műemlék xii. ker kútvölgyi út

süti beállítások módosítása