rostásárpád.jpgRostás Árpád - Fotó:Facebook

Rostás Árpád Magyar Örökség-díjas cigány restaurátor és vándorasztalos már több mint 200 kastélyban restaurált. Az országház faburkolata, a versailles-i kastély parkettája, konzolasztala és tükre, a Louvre ablaka, csak néhány, abból az ezer munkából, amin szintén dolgozott. Jelenleg Rómában, a Vatikánban vár rá egy restaurátori megbízás.

Tavaly három hónapot bíbelődött azzal, hogy az angol királyi családnak kedveskedjen egy diófa bútorral. A magyarságra jellemző motívumok mellett az Egyesült Királyság zászlaja és a királyi címer díszíti György trónörökös (örökös-örökös) intarziás bölcsőjét, amit szintén Rostás csinált. Nem akármilyen bölcsőben ejtőzhet  a kis herceg, ugyanis Rostás mester ötvenéves diófát és kétszáz éves furnért használt.

A magyar Himnuszt és a Szózatot is diszkréten beépítette a bölcsőbe, amit a középkorban leprásápolással elévülhetetlen érdemeket szerzett Szent Lázár Lovagrend tagjai áldottak meg. A ceremónián Vincze Lilla is énekelt.

Rostás Árpáddal egy telefonos villáminterjút készítettem és elmondta, hogy Vilmos hercegék a budapesti brit nagykövettel megüzenték neki: egy újabb bölcsőt szeretnének tőle. Emellett Barack Obamának készít egy íróasztalt amelynek az egyik motívuma, hogy egy fehér és egy fekete kéz fog egymással kezet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: anglia kastély restaurálás somogy megye

Budapest legkisebb járdaszigete - amit egy aszfalt-pecsvörkös útszakaszon lőtt Balázs a Széna téren - megőrizte ugyan elsőségét, de országos szinten kihívója akadt. Mégpedig Siófokon. Bár természetesen az autók miatt épült, igazán a gyalogosoknak tűnik fel - miután elbotlottak benne:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kerékpár buhera út siófok útburkolat járdasziget forgalomcsillapítás somogy megye

babazászló

Emlékeztek még a babzászlós ötletfelvetésre? Röviden: ne csak akkor lobogózzuk fel a házakat, ha valaki meghal, hanem akkor is, ha születik valaki. A kérdés csak hogy mivel. Nos a kezdeményezésre egy pályázatot írtak ki, milyen legyen a babylobogó, túl azon, hogy egyszerű, könnyen megvalósítható és kifejező. A beérkezett pályaművek itt vannak, szavazni értelemszerűen lájkolással lehet. Ugyanakkor az Urbanista is kapott pár alternatív javaslatot, ne rejtsük őket véka alá.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: gyerek ünnep zászló kaposvár üröm pest megye somogy megye

süti beállítások módosítása