Van egy egyetemek közötti nemzetközi verseny, melynek a lényege, hogy fel kell építeni egy napenergiával működő házat. Az USA Energetikai Minisztérium szervezi, a neve pedig Solar Decathlon és 2002-ben indult történetében ez az első alkalom, hogy magyar csapat is sikerrel pályázott rá. Ez nem hangzik túl komolynak elsőre, pedig már az indulás ténye is az - a szervezőktől százezer eurós támogatást kap minden csapat a projektre.

Ez azonban még édes kevés. A feladat ugyanis nagyon komplex. Nem csak azért mert egy egész, kizárólag napenergiával működő házat kell felépíteniük (nem makett/modell/vízfestmény), de ráadásul az anyagbeszerzéstől a logisztikán és a plusz finanszírozáson át a promócióig mindent nekik kell megszervezniük. Na ez utóbbiba picit az Urbi is tud segíteni egy ilyen nyúlfarknyi poszttal. Akit bővebben érdekel a téma, a versenyről itt, a BME csapatának tervéről pedig itt olvashat.

Hajrá!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: verseny napenergia

napkollektorBencsik János (akit legtöbben alighanem Tatabánya rendszerváltás óta regnáló, erősen Tarlós-karrierű, sikeres polgármestereként ismerünk) mint klíma- és energiaügyi államtitkár adott  interjút tegnap. A téma a 2011 január 15-én, vagyis kevesebb mint egy hónap múlva startoló Új Széchenyi Terv energetikai része volt, természetesen végig nagyon óvatosan fogalmazva. Lássuk, mi az, ami érdekes lehet a mi szempontunkból.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: napenergia társasház napkollektor

Szolárparabola fotó: MVMUfómegfigyelési üzletágat indított Magyar Villamos Művek vagy különleges rakétaelhárító lézereket tesztelnek a Szentendrei úton? Egyik sem. Mindenesetre a közelmúltban több furcsa tükörszörny jelent meg az MVM székházának tetején, ami nem hagyta nyugodni Gábor fantáziáját és levelet írt az Indexnek. Az Urbanista meg kicsit utánajárt annak, hogy mik is ezek.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: napenergia szentendrei út mvm napkollektor xx. ker iii. ker

süti beállítások módosítása