Budapest, V. Vértanúk tere a Nádor utcából nézve, szemben a Földművelésügyi Minisztérium épülete, középen a Nemzeti vértanúk emlékműve fortepan_32050

 

 

Bár tegnap illett volna kitolnom Kerényi Zoltán legjobb áprilisi kollázstermését, mentségemre legyen mondva, hogy május elseje volt - kicsit lustálkodhattam. Na de most itt az új termés legjava egyenesen az Ablak a múltra Flickr oldaláról szemezgetve, ahol persze többet is találtok ezeknél. Van itt minden, a békében fényképezett katonáktól a háborúban filmező katonáig. Rengeteg jól elkapott pillanat, amit csak még jobban kiemel a megváltozott vagy épp ma is ugyanolyan díszlet. (Részletek a képek fölé vitt nyíllal varázsolhatók elő, kattintásra pedig nagyobb méretben is megtekinthetők. Ha nem akartok lemaradni az újabb darabokról, kövessétek a facebook.com/ablakamultra oldalt.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fénykép töri várnegyed budai vár nagykörút kiskörút józsef körút v. ker viii. ker i. ker rákóczi út vii. ker károly körút mátyás-templom vértanúk tere ablak a múltra

A Rákóczi út felüljáróra vezetve, a Duna felől nézve (támpontot a New York-palota tornya adhat) - forrás: Autó-Motor, 1965 via John Howard. Nagyításért katt  ide vagy a képre!

Néhány évtizede még az volt a trend, hogy igyekezzünk mindent külön szinteken, kereszteződés nélkül vezetni, úgy lesz igazán gyors a forgalom. Nagy forgalmú utaknál gyalogosokat leterelni az aluljáróba, a keresztbe hajtó autókat pedig vagy alagútba vagy felüljáróra, hogy ne zavarjanak. Nem szocialista vívmányról van szó, a motorizáció fellegvárában, az USA-ban még jobban ráerősítettek erre.

Persze ahogy ott is, nálunk is rájöttek arra, hogy ez a hozzáállás hülyeség. Nem véletlen, hogy a Rákóczi tengelyen egyszerre több helyen is gyógyítják a sebeket: a Ferenciek terén betömik az aluljárókat és az alagutat, a Keletinél (ahol ugye a felüljárót kicsit macerás lenne helyettesíteni), egyelőre csak az aluljárót zárták le.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés makett villamos töri blaha lujza tér aluljáró gépkocsi alagút zsidónegyed nagykörút látványterv palotanegyed felüljáró erzsébet körút józsef körút viii. ker rákóczi út vii. ker

bekeszallo-melygarazs.png

Már csak egyet kell aludni és itt a Budapest100 kétnapos hacacáréja (teljes program itt), melynek keretében évszázados épületekbe kukkanthatunk be. Az egyik ilyen a mai Radisson Blu Béke Hotel, melyet korábban egyszerűen Béke Szállónak, azelőtt viszont Britanniának hívtak. A legtöbben arról ismerik, hogy ez a Nagykörút egyik legszebb és legkülönösebb sarka a jól ismert Szondi György-mozaikkal, ám a múltja is egészen izgalmas.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mélygarázs szálloda töri parkoló nagykörút teréz körút terézváros vi. ker középső-terézváros

10100_341357409305260_988496655_n_1_1360922465.jpg_720x720

KoPé alkotása félúton van a Blahán vonuló marhák és a Gellért-hegyet támadó sárkányok képe közt (bár távoli rokonságban áll Szily Laci méltatlanul elfeledett szemetparasztmajmok blogjával is). Mindenestre szépen példázza, hogy mennyire remek is a BudapestAlternative oldal, melynek követését ezúton ajánlom minden fővárosi polgártársam figyelmébe. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állat majom nagykörút margit körút ii. ker

József körúti homlokzat - fotó: BDzsH

A leghosszabb ideje követett ház itt az Urbanistán, alighanem a József körúti szellemház. Most BDzsH, a Heti Betonból szúrta ki, hogy felújították. Legalábbis a homlokzatot, de vajon mi lesz mögötte az épülettel?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: felújítás nagykörút homlokzat józsef körút viii. ker

76031_401838939898380_359064282_n_1_1358413775.jpg_960x652

A Budapest Szobrai (akinek már a héten bemutattam egy remek montázsát) tette közzé a fenti képeket, melyeken jól látszik: visszaépítik az obeliszket a Zeneakadémia tetejére, amely hiányzott róla évtizedek óta. Épp úgy fog kinézni az egyik legszebb szecessziós pesti épületnek a sarka, ahogy azt annak idején Giergl Kálmán és Korb Flóris megálmodta.

Természetesen már minden létező fórumon megindult a szabadkőművesezés - naná, ha egyszer ilyen háromszög alakú keretezéssel hergelik a népet. Ha pedig ne adj Isten a Varázsfuvola koncertszerű változatát is előadják benne egyszer, akkor itt lesz a világvége...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest király utca felújítás zeneakadémia átépítés nagykörút teréz körút vi. ker

17713429_743078ff058c8ef2807c5b03ce160f92_l.jpg_598x800

"A minap láttam egy űrhajóst az Oktogonon... Fogadásból vagy esetleg gerillamarketing? Mindenesetre felszállt a villamosra :) A kép sajnos nem túl jó minőségű, de egy ilyen titokzatos dolgot nem is illik tűélesen megörökíteni." - írta Koller Tamás. A fene se tudja, de kedves.

"Egy kis lépés az embernek..." és elüti az autó.

Frissítve: közben kiderült, egy kozmetikai cég kampánya - kár a fogadásnak jobban örültem volna. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hülyeség oktogon zebra nagykörút vi. ker belső-terézváros

227782_2669720358756_1847548650_n_1_1357717476.jpg_500x341

Vágó József tervét Csiffáry Gabriella osztotta meg. Kösz! (Bővebben a tervekről a Falanszter számolt be tavaly.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest töri felhőkarcoló nyugati tér nagykörút látványterv teréz körút nyugati pályaudvar vi. ker

556680_4105230789659_1143268270_n_1_1355305485.jpg_577x960

A tegnapi koncertplakát-kövülethez tolta fel Dávid a fenti képet az Urbanista Facebook-oldalára. A József körúton bukkant elő nem is oylan rég, egy hirdetőtábla leszerelése után. Alighanem ez a legrégebbi ma is helyén látható plakátmaradvány, becslésem szerint idősebb a Logodi utcai választási darabnál is.

Bár évszám nincs rajta, a "hólerakóhelyek kijelölését" a Fővárosi Tanács rendelte el, ahogy foszlányokban olvasható is a tetején. Pontosabban annak elnöke, mai szemmel nézve furán, egyes szám első személyben. Jobbra lenn látni a tanácselnök kereszt (ó pardon, utó-)nevét: István.

István nevű tanácselnöke pedig csak egy volt a fővárosnak, akinek a neve egy betű híján megegyezik a mai főpolgármesterével: Sarlós István. Sarlós 1963 és 1970 között vezette Budapestet, onnan pedig - mint mindenhol egyformán bevethető pártszakember - a Népszava főszerkesztői székébe ült át. Vagyis a plakát legalább 42 éves, de akár 49 is lehet. Reméljük megmarad még egy darabig.

További plakátleleteket itt találtok az Urbanistán.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest plakát töri nagykörút józsef körút plakátlelet

189237_4054070744978_412935481_n_1_1355207852.jpg_360x480

"Valójában ez vagy az 1991-es, vagy az 1993-as koncert plakátja, dátum nincs rajta. Igazi lelet. Leszedtek valami esküvős hirdetést, mögötte volt. Láttunk már ilyet, gyűjteni kéne..." - írta a képet beküldő Szabó Pál. S ha csak virtuálisan is, itt az Urbanistán gyűlnek már egy ideje a falon maradt plakátleletek.

Akiknek pedig nem mondana semmit az Einstürzende Neubauten neve, az itt hallgathat bele a slágerparádéba.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene plakát nagykörút plakátlelet

elől és hátul

A József körúti szellemház sorsa már jó ideje követi az Urbanista (ami persze nem nehéz feladat, elég hozzá követni a 8ker blogot). Az utolsó hír az volt róla, hogy 2009-ben újradeszkázták és bevonták védőhálóval. Bár akkor logikusnak tűnt, hogy új gazdára talált, mégsem történt semmi. Még az ingatlan.com hirdetései közt is ugyanúgy szerepel, pont ugyanazon az áron ma is, mint akkor: 2,3 milliárd forintért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda átalakítás nagykörút látványterv józsef körút viii. ker

~dá~: IMG 1908

A Blaha Lujza tér sarkán van egy remek kupola. Ennek már önmagában örülni kell, mert a budapesti kupolák jelentős része sajnos megsemmisült, és sajnos nem épült újra. Még azzal együtt is szeretni való és nagyon jellegzetes, hogy a tetejét díszítő Hermész-szobor mára elkallódott.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás kupola nagykörút homlokzat erzsébet körút rákóczi út vii. ker

IMG 2247

 

A Budapest100 sorozat az egyik legszuperebb kezdeményezés, ami városos témában született az elmúlt években. (Mondanám, hogy százévente egy ilyen jó kezdeményezés születik, de nagyon gyenge szöveg lenne). Aki nem ismerné, azok kedvéért a lényege egy mondatban: az év századik napján az éppen száz éves szülinapjukat ünneplő házakat megnyitják lakóik, üzemeltetőik a nagyközönség előtt, sőt, néhol meglepetésekkel várják őket.

Az akció jó nagy lökést ad ahhoz, hogy mindenki felismerje: a várostörténet és az építészet egyáltalán nem unalmas, száraz, tankönyvszagú tudomány, hanem buli. Szép példája ennek mondjuk az épp idén évszázados Margit körút 64. - amely egyáltalán nem különleges. De éppen ezért jól mutatja, mennyi csodát rejt egy teljesen átlagos körúti ház is Budapesten.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pince töri kilátás lépcsőház nagykörút margit körút budapest100

Erzsébetváros 1896-2011

A fenti képpárt Jánosbá találta a kéthetente megjelenő Erzsébetváros hátlapján. Azon mód be is szkennelte és elküldte az Urbanistának - köszönet érte! A lap amúgy teljes terjedelmében elérhető pdf-ben is valamivel gyengébb felbontásban itt. Meg kell jegyeznem, hogy ilyen gyönyörű önkormányzati újságot még életemben nem láttam.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: média budapest önkormányzat fénykép töri blaha lujza tér nagykörút erzsébet körút rákóczi út vii. ker képpár

Fwd: Órák

Vannak klassz budapesti órák, sőt egy kettő ikonikus is (például a Moszkva téri vagy a Nyugati forgója). Katácska kétrészes sorozatot szentelt nekik blogjában, de ennél sokkal több van - sőt sokkal több lehetne. Persze az sem lenne gond, ha járnának.

 

Tegnap készítettem a képeket, de már régóta így állnak az órák. Pedig olyan szépek, és ugye a pontos időt is mutathatnák...

- írta Ilona, aki a Boráros térről és az Oktogonról küldött pár fotót. Nektek mi a tapasztalatotok? Megbízhatók a főváros köztéri órái? Meg egyáltalán szükség van rájuk a XXI. században? (Szerintem igen...)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest óra oktogon boráros tér nagykörút ix. ker vi. ker belső-terézváros

süti beállítások módosítása