2014-02-17 16.51.08

Láttok bármi különöset a fenti kávés dobozon? Pedig engem nagyon meglepett, amikor kézbe vettem. Elmesélem miért!

Elhatároztam, hogy veszek egy jegeskávét a moszkvai Balassi Intézettel szemben működő, egész rendesen felszerelt kisboltban. Miután egyik hűtőpultban sem találtam, végre észrevettem őket a pénztár mellett egy nagyjából félméteres élű kis üvegdobozban. Tudjátok, olyasféle volt, mint amiben az értékesebb piákat zárják el és csak külön kérésre nyitja ki a pénztáros.

Ez már önmagában elég fura volt, mert egy pár száz forintos fémdobozos kávén mégis mi a fenét őriznek annyira. Aztán kiderült, hogy kérni sem kell, bele lehet nyúlni. Belenyúltam, na és ekkor ért a meglepetés: ez egy fűtött üvegszekrény volt! A doboz ha nem is volt megfoghatatlanul forró benne, de határozottan meleg volt. Értelemszerűen nem biztonsági okokból volt épp a kasszánál, hanem, hogy még melegen ihasd meg fizetés után egyből.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kávé oroszország bolt moszkva moszkva hét

metrokutya.gif

A moszkvai metróról egy külön blogot lehetne indítani. Hiszen nem csak a világ legmenőbb jegykiadó-automatája, a mobiltelefonáló vöröskatona mozaikja, a számunkra szokatlan peronfelfestések, vagy pompás szocreál megállói és fura logikájuk érdekes.

Írhattam volna arról is, hogy milyen klassz a metróhíd, vagy hogy igazatok volt, ott tényleg mindig jobbra állnak az emberek a mozgólépcsőn, amelynek alján vagy tetején mindig ül egy kalickába zárt mozgólépcsőnéni, esetleg hogy ugyanazok a buboréklámpák bukkannak fel néhol a lejáratoknál, amelyek nálunk a metrókocsikban világítanak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kutya metró állat oroszország moszkva szobor megálló moszkva hét

Kievsk_kol_19.jpg

Legalábbis ezt mondják a moszkvaiak erre a fura figurára, amelyik a (szocreálos posztban is bemutatott) Kijevszkaja állomás egyik mozaikján szerepel. Aki azt hiszi, időutazásról van szó, nem téved.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: metró oroszország moszkva mozaik töri moszkva hét

2014-02-17 15.41.10

Amikor kicsi voltam, a nagymamám azt mondta, nézzem a gumiszőnyegen, hol a kopás, mert ott szállnak ki-be az emberek a metróból. Vagyis oda érdemes állni, mert ott nyílik majd az ajtó.

Hogy így van-e ma is - a hármason természetesen - azt nem tudom, igazából már egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy bevágódjak elsőként a szerelvénybe. De mindenesetre érdekes, hogy Moszkvában jelölik, hova érkeznek az ajtók.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés metró oroszország moszkva állomás utastájékoztatás megálló moszkva hét

moszkva-komsz.jpg

Komszomolszkaja - Martin Deutch/Flickr

Moszkvában előadni egy Futurológus Kongresszuson? Ez már akkor is nagyon nagy élmény lett volna, ha nem azzal fejezhetem be az előadásom, hogy Punk's not Dead! Így még inkább az volt - kösz a Balassi Intézetnek a meghívásért!

Bár a néhány nap, amit Oroszországban töltöttem, elsősorban nem a városnézésről szólt, nem tudtam kikapcsolni a bloggert magamban. Szóval most kárpótlásul az utazás miatt megritkult posztokért, jöjjön egy Moszkva-hét az Urbanistán. (Ne ijedjetek meg, azért a megszokott témák sem maradnak el.) Először nézzük meg a legendás metrót!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés oroszország moszkva töri szocreál szecesszió megálló art deco moszkva hét

süti beállítások módosítása