31905_1_1364802038.jpg_801x520

Meglepő képet talált a néhány napja frissült Fortepanon Aesculus, a Táj-Kert bloggere. A harmincas években készült Szent Jobb körmeneten ugyanis két Budapest-zászló is feltűnik. Az egyik nagyjából a kép közepén, mely látszólag hagyományos zászló, ami 1873-tól használatban volt a közelmúltig. (Valójában épp a 30-as években cserélték meg a színeit: a piros-sárga-kéket piros-sárga-zöldre és Buda vára is zöld gyepre került a levegőből - ha nagyon akarom látom is a képen, hogy a címerpajzs csücske sötét. Kattintsatok rá a nagyításért!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest fénykép töri zászló

A Wizz Air elhatározta, hogy valamennyi úticéljáról egy kis népszerűsítő filmet forgat, amiben a főszerepet egy állítólag pingvinre (szerintem inkább fakúszra) emlékeztető figura* és a helyi légiutaskisérők adják. A sorozatot a budapestivel kezdték.

Az üzleti modell lényege, hogy - mint a Travelo írja -  "a különféle, turizmusban érdekelt szolgáltatók jelentkezheznek és licitálhatnak arra, hogy mennyit ér meg nekik, hogy szerepeljenek egy exkluzív videóban".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest turizmus

Ebbe a fickóba szaladtam bele a minap az Örs vezér terén az Árkád előtt. Lehet, hogy ti már láttatok hasonlót, nekem új volt, amit csinált. Nagyjából úgy viszonyul a hagyományos szendvicsemberhez, mint egy késekkel hadonászó japán látványszakács a szendvicskészítőhöz. Hogy a reklámtábla-dobálás mennyire hatékony hirdetésforma, azt nem tudom, figyelemfelkeltőnek figyelemfelkeltő az biztos. Én is azonnal megkértem, hadd csináljak pár telefonos képet róla. Kérdés, hogy aki nem áll meg bámulni, az mennyire tudja elolvasni a feliratot.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest felirat árkád örs vezér tere x. ker

17727285_baf1550c18acb9b8fc47684d193419a3_l.jpg_800x600

"Julia Pardoe angol írónő 1840-ben megemlítette, hogy angol szalonokban ő a pesti boltosok cégtábláinál értéktelenebb képeket látott ararny keretbe foglalva. (A  cégérekből ma szép gyűjteményt őriz a Kiscelli Múzeum.)" - írja Török András Budapest könyvében.

Izgalmas, akár védelemre méltó cégérek azonban nem csak a múltból maradtak fenn (mint amilyen mondjuk a régi Országház vendéglő cégére a várnegyedben), hanem akár az ezredfordulóról is. Mint amilyen ez a hatalmas (fejétől a farkáig talán hat méteres) leguán, mely nevéhez méltón a Leguán Díszállatkereskedést hirdeti az Alkotás utca. 

Szeretem. Már sok éve ismerem, csak annyira magától értetődő nekem, hogy eszembe se jutott mostanáig lefotózni (mint ahogy pár éve a Belváros, Budapestnek igen)

Még több kép a szobornak is beillő óriáscégérről itt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest szobor krisztinaváros alkotás utca xii. ker cégér

IMG_6254-600x450[1].jpg

Fotó: thoroughlymodernmilly.com

Mielőtt az ellenkezőjével vádolnátok, nem tartom hülyeségnek a településmarketinget, az országimázs-építést. Szeretem, amikor a napi százezer példányban fogyó Independent online kiadásában szerepel fővárosunk (még akkor is, ha a szerző kicsit beszól az Országházra), vagy a hasonló olvasottságú Irish Times-ban a világ egyik legjobb kocogóhelyének tartják a Margitszigetet, esetleg az ezeknél nagyságrendekkel népszerűbb Telegraph ad útmutatót hozzánk és a sort hosszan lehetne folytatni.

Persze nem nem minden a nagy név és a nagy példányszám, már a marketingóvodában is az az első foglalkozás témája, hogy egy posztnak, FB- vagy Twitter-bejegyzésnek is óriási jelentősége lehet. Vagyis boldoggá tesz, amikor a külföldi közösségi média lelkesedik Budapest egy-egy részletéért, legyen szó a Terror Házáról vagy furcsa szexboltjairól.

Hogy a szerzők, hogyan vetődnek ide, nem tudom, de egyáltalán nem bánom, ha az ezzel foglalkozó szervek csábították őket hozzánk, fizették útjukat, szállásukat, fogyasztásukat. Örülök, ha a marketingeseink végzik a dolgukat. Ugyanakkor nagyon nem örülök, ha ilyeneket olvasok a magyar turisztikai sajtóban:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest

41107_m_0[1].jpgÖrök dilemma, hogy egy hirdetés körüli felhajtás segít-e a lakás eladásában. Volt, aki azt mondta nem, de én meg voltam győződve, hogy egy szellemes hirdetéssel ki lehet tűnni, főleg az olyan piacon, ahol több hasonló ingatlan verseng. Persze a végleges döntést nem egy szójáték miatt hozzuk meg, de abban segíthet pár poén, hogy odáig eljussunk.

Nagyjából ebben erősített meg Balassa László fotóművész, aki az elmúlt hónapok legismertebb lakáshirdetését adta fel előbb prózában, majd versben. Mint kiderült, nem csak a hirdetésfeladásban, de az ingatlanosok kezelésében is fura módszerei vannak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing hirdetés fura hirdetés

 

Pár napja egy nagyon különös levéllel lepett meg Palotabarát, a BPXV bloggere, aki nem először küld remek tématippet az Urbanistára. Most egy villámelemzést készített a kerületi önkormányzatok Facebook-jelenlétéről. Ahhoz képest, hogy a plakátokon már dübörög a kampány, elég szerényen nyomják helyi szinten - legalábbis ami az online lehetőségeket illeti. Persze legyünk idealisták: nem a kampány, hanem az ott élőkkel tartott kapcsolat (vagyis a mindennapi munkavégzés) miatt lenne fontos az aktívabb web2-es jelenlét. Na de nem szaporítom a szót, átadom inkább Palotabarát kollégának:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest facebook kerületek xii. ker iv. ker palotabarát

16935903_8b00d6d37c5d0eeb55eb96cfedbf1bc5_l.jpg_800x600

Az Opera mindig is erős volt reklámban, a Fidelio hirdetéséről az Urbanistán is szó esett pár éve (na meg arról is, hogy az értékesítési stratégiáját mennyire furcsálják a külföldi bloggerek). Az idén is volt egy pompás és szokatlan kampányuk köztéri plakátokon, de amivel ebbe a blogba is passzolnak, azok a Hunyadi László hollói. A metrós hirdetések mellett ugyanis az Operaház homlokzatán is megjelentek a vészjósló címermadarak. Tetszik! (Fotó: mimi - kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing állat madár andrássy út operaház homlokzat installáció vi. ker belső-terézváros

2012_warsaw[1].jpg

Van egy jópofa útikalauz, a Use-It. Ez városonként egyetlen lap, amit pdf-ben le lehet tölteni, vagy ki lehet nyomtatni. Helyi fiatalok mondják el benne, hogy mit érdemes megnézni náluk nem helyi fiataloknak (valamint hol találnak szállást, kaját, wifit, koncertet miegymást). Az egész nonprofit, nincsenek rajta hirdetések és a készítők is ingyen dolgoznak. Lőrincék elhatározták, hogy elkészítik a budapesti verziót és azzal kerestek meg, hogy segítsek nekik. Ez igazán megtisztelő, mert nem igazán esem a fiatal kategóriába, utoljára egy fehér lovas vidéki fószert igazítottam útba, hogy merre van a Gellért tér.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest turizmus

388132_449431431744177_1494424668_n[1].jpg

Úgy gondoltuk néhány ismerősömmel, hogy városunknak és a környéknek rengeteg manapság nem megfelelően kezelt értéke van, és meg szerettük volna találni, hogyan lehet akár a helyi lakosok felé, akár majdani turisták felé megfelelően tálalni ezeket.

A projekt kivitelezésének első fázisában néhány helytörténeti művet felhasználva állítottunk össze egy (még mindig folyamatosan bővülő) idővonalat a projekt Facebook profilján. Azaz: a város történelmét felvezettük az ún. timeline-ra, és ez a megoldás - amennyiben jól értesültünk - meglehetősen egyedi még.

- írta Cserei Zoltán, a Visit Kézdivásárhely egyik gazdája.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest románia facebook erdély töri esztergom xix. ker iv. ker kézdivásárhely sellye

Styxx (a Serbia Insajd szerzője, valamint számtalan másik blogé álnéven), ellátogatott a Beleznay Éva ex-főépítész által szervezett gyermektáborba. Szerinte jól sikerült, aminek örülök, melyet annak idején én is ajánlottam. Nos íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest városkép

bpkutya4.jpg

Ugye ez kereskedelem. Ha jobban megy, mint a parlamentes, a zsinagógás, a Hősök terés vagy a Tarlós-fejes, akkor a pucér nőset kell kirakni. Sőt valójában a pucér nőset bármilyen városban ki lehet rakni. Budapest és a szex kapcsolata persze azért köztudomásúan elég erős, legutóbb egy amerikai bloggerínának szúrt szemet, de ő jót mulatott rajta: szerinte az ilyen szexboltopk miatt szerethető Budapest. Na de mit lehet tenni? Ízléstelen szuvenírek mindenhol a világon vannak, betiltani őket hülyeség, sopánkodni rajtuk butaság. A legjobb talán legyinteni. (A fotókat az ittlakunk.hu bloggere küldte)

tovább a Bp. Butikra »

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest szuvenír belváros városkép v. ker

jelenlegibuszszinezes[1]

Most nagyon tarkabarkák (lásd fenn), ha minden igaz, hamarosan egységesek lesznek (mint lenn). Szerintem remek ötlet, épp itt volt az ideje. Plusz költséget nem okoz, csak az amúgy is fényezésre érett gépeket színezik át - így négy-öt év alatt cserélődhet le az állomány.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest közlekedés busz városkép

Van ugye ez az ingatlanválság, ami nagyjából az Urbanista indulása idején tört ki (nem, nem én voltam). Közismerten nincs túl jó hatása a piacra, hacsak azt nem nézzük, hogy mennyi kreatív értékesítési megoldást szült. Nem is csak azokra az innovatív netes próbálkozásokra gondolok, amelyeket már egyszer csokorba szedtem (az ilyen oldalak terjedésének ugyanis épp hogy gátat szab a recesszió), inkább az ügyes marketingtrükkökre. Mint amilyen ez is...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing hirdetés játék különös hirdetés

389358_3470858049150_1202084449_32600259_1007761210_n.jpg_960x481

"Budapest nagy mosolya :) (Panoráma légifotó 400 méter magasból; 10-12 próbálkozás kellett hozzá, nem volt egyszerű összehozni.)" - írta Sárközi Szabi, aki az Urbanista Facebook-oldalára töltötte fel képét. Nagyon örülök, hogy nem adta fel hamarabb és gratulálok a fotóhoz, mely egyébként szépen illeszkedik a főváros testrészeit bemutató sorozatba.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest margitsziget duna fénykép xiii. ker ii. ker iii. ker légi fotó belső-óbuda

süti beállítások módosítása