Galéria megnyitása

A Lakatos úti lakótelep korábban is a szerethető lakótelepek közé tartozott a négyemeletes, csúsztatott zsalus házaival, szellős beépítettségével, sok játszóterével és pingvinszobraival. A fenti képen látható alkotás még jobban megerősíti ezt a képet: ez alighanem Budapest legszerethetőbb lakótelepi háza. A fotókat Tücsinek (a Csibor és a Malacka hegedűsének köszönhetem), akiről most tudtam meg, hogy egy utcában laktak a nagymamáink - természetesen a Lakatoson!

Még több fotó a képre kattintva jön elő.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest festmény lakótelep városkép xviii. ker lakatos út

City Home

 

A XI. kerületi kalandozás közben hétvégén hívta föl a figyelmemet Sadia, hogy "Ha már Újbudán vagy, menj át a Ferencbe". És mellékelt egy linket, a remek látványterveiről ismert Vision Graphics honlapjára. Ide került fel ugyanis egy tervezett kis ferencvárosi lakótelep képe (sajnos egyelőre semmiféle háttérinfót nem tudni a fejlesztésről.) A zenében erre szokták mondani, hogy két jó szám között elfér az albumon. Vagyis lakótelepnek elmegy, a nagy kérdés az, hogy mi épül majd mellé az üres placcra. A legnagyobb kérdés pedig, hogy mi lesz majd a gyönyörű közvágóhíddal?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest társasház lakótelep látványterv ingatlanfejlesztés ix. ker

Magunktól is szívesen írunk rosszat, de ha még provokálnak is bennünket! A Homáron is többször vendégeskedő Hermina Bau így hirdeti Happy Land-jét:

Valami Amerika... a képek NEM illusztrációk, ez tényleg ilyen szuper lesz, sőt, még ennél is jobb!

Abba már bele sem kötünk, hogy ha a számítógépes grafika nem illusztráció, akkor mi? Viszont azt hogy értelmezzük, hogy minden harmadik látványterv egy virág makrofotója? Méhecskéknek is árulnak kecót 5 Ft/négyzetmilliméter áron? A baj azonban nem is ez a látványtervekkel, hanem amit Okoska To:rp írt az Urbanistának:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés társasház lakótelep lakópark lakóház xiv. ker

Azt hittük, ha hülyén fogalmazott ingatlanhirdetésekről van szó, senki nem érhet Matus Mariann nyomába. Hanna szerint vele egyenesen "Parti Nagy Lajos teszteli az életben egy új regényszereplőjét". Ám a katona fehérben csak ennyit fűzött hozzá: "Ez ipari tanuló Habuczki Ilonához képest!" Belenéztünk hát, mit tud a versenytárs, és rá kellett döbbenünk, hogy van ingatlanos széppróza és líra Matuson túl is! A több mint hétszáz művet felölelő életmű feldolgozása még várat magára, mi csak szemezgettünk belőle. Jöjjön hát a "kétéltű fűtés", a "bővítés vizuális látással" és a "munkalehetőséggel tarkított közlekedés".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés lakás telek lakótelep lakópark lakóház ingatlanos ingatlanosirodalom

Egyes írói vénával megáldott ingatlanosoknak nincs idejük könyvet, sőt akár még blogot sem írni, azért a hirdetésfogalmazásban élik ki tehetségüket. Amikor belebotlottunk egy társadalmi problémákat boncolgató hosszú hirdetésbe, azt hittük elszigetelt jelenségről van szó. Ám rá kellett döbbenünk, hogy Matus Mariann ingatlanreferens valójában közel száz hasonló kis mű alkotója. Egyik legfontosabb stílusjegye a pontok hiánya (a kevésbé fontos mondatokat felkiáltójellel, a fontosabbakat három felkiáltójellel zárja, esetleg a mondatok közepére is belebiggyeszt egyet-egyet). A másik, hogy a shift billentyűje elá még évekkel ezelőtt beragadhatott egy Expressz újság, mert csupa nagybetűt használ. No de lássuk miről is ír!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés lakás telek lakótelep lakópark lakóház ingatlanos ingatlanosirodalom

Mindig is izgatott, milyen lehet egy luxuspanel. Pezsgőfürdő a babakocsi-tárolóban?  Bungee jumping a szemétledobóban? Az ajtó elé kitett cipőket kipucolja a közös képviselő? Vagy esetleg ő a liftes fiú?

Aztán két-három éve láttam egyet. Az így hirdetett lakás egy viszonylag emberléptékű zöldövezeti társasházban volt, egy szokásos panelkecóhoz képest viszonylag tágas belső térrel. Volt benne sok stukkó, meg légkondi és rejtett világítások. Körülbelül ugyanazt tudta, mint egy nem panel, de nem is luxuslakás. Azóta sem tudom pontosan, hogy akkor ez a fogalom most mit is takar. Nézzük meg mondjuk ezt a luxuspanelnek hirdetett lakást, ahol az extrák, idézem:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan panel lakás luxus lakótelep

Az egész panel lakótelepes élet egyik leggyengébb pontja a szemétledobó, mégha nincsenek benne patkányok, meg csótányok, akkor is. Gazdagréten viszont egy nagyon jó újítást vezettek be a héten - miként azt a Greenfo hírül adta. Szabó János ötletének lényege, hogy minden emeleten gombnyomással ki lehet választani, hogy mit dobunk bele (vegyes háztartási hulladékot, műanyagot vagy papírt), és az azután a megfelelő szelektív tárolóba érkezik a földszinten. Debrecenben kísérleti jelleggel már működik két hasonló rendszer. További részletek, valamint egy fénykép a feltalálóról, egy polgármesterről, egy alpolgármesterről, egy képviselőről és egy miniszterről a greenfón. (A tippért köszönet Koós Miklósnak)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest panel debrecen lakótelep hulladékgyűjtő xi. ker

Nem tudom, van-e elnevezés az állatorvosi ló ellentétére. Végül is tökéletesen egészséges állat, ember az életben sincs, valahogy modellezni kell azt is. Az azonban biztos, hogy a várostervezésben az ilyet úgy hívják Wekerle-telep. Idén éppen száz éves.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan lakás lakótelep lakópark lakóház kós károly xix. ker aki ide akar költözni wekerletelep

Dr. Wilbur Swain: 100 1322Ezen a szegedi házon egy önkényuralmi jelkép van. Vagy legalább is a helye. Dr. Wilbur Swain a senkisemolvassa blogere írt egy rövid postot a házuk faláról, ahol egy hajdan volt sarló-kalapács lenyomata látszik mind a mai napig. (Aki esetleg nem látná, kattintson a képre.) Nyájas Olvasók, az Önök házán nincsenek hasonló lenyomatok? Vagy éppen egész másmilyenek? Egy tábláé, egy leszerelt erkélyé, egy régi szomszédházé vagy egy régi szomszédé?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: panel szeged street art lakótelep lakóház

Volt egyszer egy szürreális élményem Iglón (ma úgy hívják Spišská Nová Ves. Persze már akkor is úgy hívták, mert nem vagyok olyan öreg.) Este, sötétben érkeztünk meg a szállásunkra, egy tízemeletes panel kilencedikére. Aztán amikor reggel kimentem az itthonról megszokott szabványkonyhába (ugyanaz a lámpa, linóleum, beépített szekrény stb.), nagyon megdöbbentem. Az ablakot teljesen betöltötték a Tátra hófödte csúcsai. (Budapesten akkoriban pont ilyen posztereket tettek ki a pont ilyen lakásokba.) Mostanában azonban már fordított élményben lehet részünk. Az ember felébred egy ízlésesen berendezett, modern, fullextrás, jó fekvésű lakásban, kinéz az ablakon és mit lát? Egy lakótelepet. Na ilyen mondjuk a Marina Part nagy része.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szlovákia lakás dunapart lakótelep lakópark igló ingatlanfejlesztés marina part xiii. ker

Venne Ön a képen látható házban 70-150 millió forintért lakást? Ha véget érnek a játékok, ennyiért lehet majd apartmanokhoz jutni az olimpiai faluban, ami azért pekingi mércével mérve is igen borsos. Míg a lenyűgöző csarnokok, stadionok képei körbejárták a világot, az olimpiai faluról (hogy pontosan miért hívják "falunak" azt nem tudom) inkább csak olvasni lehetett, hogy mennyire kényelmes és milyen díjakkal tüntették ki mint követendő környezetkímélő projektet. Mindez persze dicséretes, egyetlen hibája csupán, hogy a megjelenése alapján le lehetne forgatni benne az Utánam srácok folytatását. (fotó: Osrin)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kína olimpia lakás peking lakótelep ingatlanfejlesztés

süti beállítások módosítása