kispest-textilgyar.jpg

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: képeslap angyalföld újpest pestszentlőrinc kispest érd nagytétény xiii. ker xix. ker xxii. ker xiv. ker xvi. ker iv. ker xviii. ker rákosszentmihály városnegyedek határjárás kerülethatárok székesdűlő rákosszentmihály vasútállomás tétényliget vasútállomás

feluljaro_lepcso.jpgA felüljáró csonka lépcsője 2014 februárjában

Újpest és Rákospalota között 1974-ben épült egy közúti felüljáró, hogy kiváltsa a nem messze található sorompós vasúti átjárót, és egyvágányú villamoshidat. Kezdetben még gyalogosközlekedésre is alkalmas volt, villamos is járt rajta.

Aztán előbb a villamos szűnt meg 1985-ben, majd a rendszerváltás után a felüljáró alatt, Rákospalotán megnyitották a Novák-piacot (palotai bolha, illetve Shanghai bazár néven is futott). Igen ám, de a felüljáróról levezető csigalépcső épp a piac középpontjában ért földet, így zárás után nem lehetett volna elszeparálni az üzleteket a közforgalomtól.

Ezért aztán a betonlépcsőt egyszerűen levágták, a gyalogosforgalmat megszüntették, az Újpesten található feljárót egy korláttal lehegesztették, ahogy a palotai oldalon lévő, levegőben lógó, akkor már csak három fokot tartalmazó csigalépcsőt is. Ezt követően a felüljáró gyalogközlekedésre szolgáló műtárgyát a sorsára hagyták, Újpesten például egész klasszul benőtték a gazok a feljárót.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: lépcső újpest gyalogos felüljáró rákospalota iv. ker xv. ker árpád út

Itt a tavasz, nyílnak a buszmegállók - fotók: Eszter

Igen kivirágzott egy buszmegálló! Nem papírvirágokkal, mint a deák téri fa a hétvégén, meg nem gerillakertészek keze nyomán, mint az egyetlen hiányzó térkő helyén kialakított kertecske a Délinél vagy a Palotanegyedben. Ezt maga a természet csinálta, le vagyok nyűgözve!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz természet növény újpest megálló gerillakertészet gyom iv. ker árpád út újpesti lakótelep

20478381_5fa60e7d4cb0688677966f78f8c0313b_xl.jpg_1600x1200

Természetesen közterületen! Lehetőleg száz négyzetméteres, hét emelet magas óriáshálón, ha egy mód van rá, akkor mindenképpen a fővárosban, az újpesti lakótelepen. Nem vagyok marketinges, szóval nekem elsőre inkább az olcsóbb, célzottabb hirdetések ugranának be ilyen terméknél - de hát ebből is látszik, hogy nem értek hozzá. Vajon mi jön még?

Felvarró autóversenyzők ruháján? Szórólaposztás a mozgólépcsők tetején? Szponzorált tévés vetéledő? Kiváncsian várom!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest hirdetés újpest iv. ker reklámháló rózsa utca újpesti lakótelep munkásotthon utca

erdo-budapest.jpeg

Ismét egy gyönyörű és egyben megrázó térképalkalmazás bukkant fel, a Global Forest Change. A Google Earth segítségével azt mutatja meg, hogy változott a Föld erdőborítottsága 2000 és 2012 között. Alapértelmezésben a zöldfelületeket (zöld), a fogyást (piros) és az új telepítést (kék)  láthatjuk eltérő színekkel jelölve, de rengeteg minden más szűrőt rátehetünk, így akár azt is megnézhetjük, melyik évben erdősödött egy terület, vagy éppen mikor vágták ki onnan a fákat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép fa erdő ültetés városliget favágás népsziget kopaszi gát zöldfelület x. ker xi. ker xiv. ker xvi. ker iv. ker cinkota tóváros lágymányos szilas patak új köztemető naplás-tó

640px-Marinus_van_Reymerswale_-_The_Banker_and_His_Wife_-_WGA19323[1].jpg

Mekkora az ingatlanadó Budapesten? Hülye kérdés. Ennyi erővel azt is kérdezhetnénk, mekkora a füstadó, a tized és mennyi robottal tartozik egy krisztinavárosi jobbágy a hűbérurának. Merthogy ingatlanadó nincs ugye nálunk. Ez igaz. Van helyett viszont más. A legtöbb esetben kommunális adó, de lehet építmény- és telekadó. ezeket pedig mivel ingatlanok után fizetjük, nyugodtan nevezhetjük ingatlanadónak.

A Balla Ingatlanirodák most összeszedte egy közleményben, hol, mennyit kell fizetni az ingatlantulajdonosoknak, és mikor nem. A kerületi bontásokban találtok egy-egy Otthontérképet is, hogy lássátok: milyen ingatlanárakat árnyalnak a különböző terhek. Mint írják:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan jogszabály önkormányzat adó kerületek x. ker xxii. ker ii. ker xii. ker iii. ker iv. ker

Szerepelt egyszer az Urbin egy szuper dögös panellakás - ami azóta is fel-fel bukkan különböző dizájn és lakberblogokon. Iszonyúan jól nézet ki, de azt azért tudni kell róla, hogy ennyi pénzt senki nem öl bele egy panelkecóba, ha élni akar benne, legfeljebb hobbiból vagy referenciának. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a "luxus panel" az csak valami csicsamicsa lehet.

Mivel a Lakótelep-bajnokság után is indult egy új paneles játék (nem, ez nem urbis, csak épp témába vág), ahol a legszebb budapesti panellakást keresik, gondoltam pár ötlettel beszállok én is. Ha nem is a szépség frontján, de a különlegességén mindenképpen.

Nem blogokról, meg dizájnamagzinokból keresem össze a lakásokat, meg nem is a jakuzzis panelkéróról van szó, ahová egyszer a TV2-vel kukkantottunk be - hanem "hús-vér" hirdetésekről. Ha úgy tetszik, ez egy ingatlansaláta-különkiadás. Vagyis, milyen egy különleges panellakás a realitások talaján mozogva? Ha tudtok hasonlókat, ne fogjátok magatokat vissza, jöhetnek a kommentekbe a linkek! Íme a hét legklasszabb, amit találtam:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés panel szombathely debrecen lakberendezés kelenföld káposztásmegyer belsőépítészet xi. ker iv. ker xv. ker ingatlansaláta rákosfalva füredi úti lakótelep wesselényi-lakótelep

kaszás-kelen-káposztás.jpeg

A Főtáv és az Urbanista közös játékának második fordulóját Gazdagrét nyerte, annyi szavazattal, hogy ha az Örs vezér tere két oldala egyesíti is erőit, akkor sem érte volna be az újbudai sztárt.Így Békásmegyer után megvan az újabb döntősünk. Na de ki lesz a harmadik? Csütörtök délig eldől.

Pest most először bizonyíthat!

Káposztásmegyer ugyanis egyelőre vezet Kelenföld és Kaszásdűlő előtt. Persze az állás még változhat, csak rajtatok múlik, ki jut tovább a döntőbe. Augusztus 29-én délig szavazhattok, hogy a III. vagy a XI. kerület indíthasson egy második játékost is, vagy esetleg Pest is labdába rúghasson végre.

Jöjjön rövid leírás a három versenyzőről, aztán mondjátok meg itt, melyiket szeretitek a legjobban!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest panel lakótelep kelenföld káposztásmegyer kaszásdűlő xi. ker iii. ker iv. ker lakótelep-bajnokság

 "A készpénzzel fizető, de a nem kifejezetten tehetős vevők korát  éljük. Ők, a 8-12 milliós árkategóriában lakást keresgélők jelentik most a legfontosabb vevői réteget a budapesti ingatlanpiacon. De hol érdemes nekik most körülnézni? Segítünk!" - áll a Balla Ingatlanirodák legfrissebb sajtóközleményében, melyben Budapestet és az agglomerációt veszik sorra, hol a legjobb az ár-érték arány. Elég jó kis elemzés, érdemes átfutni (kiemelések tőlem).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest panel lakás ingatlanpiac szigetszentmiklós agglomeráció x. ker xix. ker xiv. ker xvi. ker iv. ker xviii. ker xv. ker xxi. ker balla ingatlanirodák

jinjang_1362461403.png_861x391

Na most a ház lakói vagy taoisták, akik a jin-jang szimbólumot négyszögesítették, vagy az ikerháznak csak az egyik társtulajdonosa szeretett volna felújítani. Örök rejtély marad...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera felújítás iv. ker ikerház

 

Pár napja egy nagyon különös levéllel lepett meg Palotabarát, a BPXV bloggere, aki nem először küld remek tématippet az Urbanistára. Most egy villámelemzést készített a kerületi önkormányzatok Facebook-jelenlétéről. Ahhoz képest, hogy a plakátokon már dübörög a kampány, elég szerényen nyomják helyi szinten - legalábbis ami az online lehetőségeket illeti. Persze legyünk idealisták: nem a kampány, hanem az ott élőkkel tartott kapcsolat (vagyis a mindennapi munkavégzés) miatt lenne fontos az aktívabb web2-es jelenlét. Na de nem szaporítom a szót, átadom inkább Palotabarát kollégának:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest facebook kerületek xii. ker iv. ker palotabarát

388132_449431431744177_1494424668_n[1].jpg

Úgy gondoltuk néhány ismerősömmel, hogy városunknak és a környéknek rengeteg manapság nem megfelelően kezelt értéke van, és meg szerettük volna találni, hogyan lehet akár a helyi lakosok felé, akár majdani turisták felé megfelelően tálalni ezeket.

A projekt kivitelezésének első fázisában néhány helytörténeti művet felhasználva állítottunk össze egy (még mindig folyamatosan bővülő) idővonalat a projekt Facebook profilján. Azaz: a város történelmét felvezettük az ún. timeline-ra, és ez a megoldás - amennyiben jól értesültünk - meglehetősen egyedi még.

- írta Cserei Zoltán, a Visit Kézdivásárhely egyik gazdája.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest románia facebook erdély töri esztergom xix. ker iv. ker kézdivásárhely sellye

Szupercs__szda-5[1].jpg

A margitszigeti Palatinus óriáscsúszdájáról lehet szavazni a Budapest Gyógyfürdőinek honlapján. Hogy milyen következményekkel jár a nép szava, azt nem tudni (mint ahogy azt sem, hogy tulajdonképpen mi a nép szava, mert az eredmény állása nem jelenik meg szavazás után).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: margitsziget szavazás fürdő palatinus látványterv iv. ker

~dá~: Halácsy Dezső: A magyar városokért

Aki azt hiszi, hogy a régi világ milyen klassz reklámmentes volt, téved. Szép példája ennek Halácsy Dezső A magyar városokért című könyve, mely 1940-ben jelent meg és mai szemmel igen csak fura, mennyire tele van hirdetésekkel. Ám az is igaz, hogy ma szemmel épp olyan szórakoztató kortörténeti dokumentumok ezek, mint maga a könyv. Annál is inkább, mert a sok általános téma közt néhány jól irányzott marketingüzenet is található: turisztikai ajánlatok.

A mai olvasónak elég dagályosnak tűnhet Győr és Kecskemét reklámszövege, meg ugye nem ártott volna valami kép is melléjük. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ha már nem is a nagyregényes, de még a novellás korszakban járunk, amikor a közönség (főleg a könyvolvasó) hajlandó volt végigolvasni egy egész oldalt. A kiemelt mottók ("Európa gyümölcsöskertje", "A három folyó városa", "A Duna folyam gyöngye") megállnák a helyük most is, Győr betűtípusa pedig vetekszik Budapest új logójával is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest margitsziget duna töri iv. ker

IMG 1616

Kevés olyan 100 méter magas építmény van Budapesten, amelyre kényelmesen fel lehet jutni. Valószínűleg azért, mert kevés 100 méter magas építmény van Budapesten. Épület például egy sincs: a Szent István Bazilika és az Országház a legmagasabb, mindkettő csak 96 méter. (Állítólag a millenium tiszteletére, de hát mint tudjuk, Hatvan is csak véletlenül van hatvan kilométerre a fővárostól.)

Műtárgyakkal már jobban állunk. Alig egy ugrásra van Budapesttől a  lakihegyi adótorony, mely 1933-as megépültekor Európa legmagasabb (és a világ 3. legmagasabb) építménye volt a maga 314 méterével. Érdekes a történelem: ezt a címet egyszer elvesztette, majd újra visszanyerte.

1939-ben ugyanis megépült a Deutschlandsender III. adótorony, amely 23 métert rávert a miénkre. Aztán a világháborúban mindkettőt ledöntötték (akkor átmenetileg az Eiffel-torony vette vissza az Eb-aranyat), csak míg a Lakihegyit újra felállították, s azóta is hazánk legmagasabb építménye, német társát feldarabolták az oroszok.

A megtisztelő elsőséget amúgy 49-ig őriztük, akkor a lengyelek szerezték meg és raszyni adótornyuk azóta is Európa legmagasabb építménye. Na de fejezzük be a bóklászást Csepel-szigeten, nekünk ugyanis Budapest északi végén, egy egészen más szigeten van dolgunk!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd kilátó duna budakalász káposztásmegyer szigetmonostor megyeri híd iv. ker bejutós