Fájl:Kontrax székház 008.jpgA Kontrax azért emlékezetes a generációmnak, mert először nekik voltak olyan tévéreklámjaik, amelyeket nyugatinak éreztünk, és mindegyikben volt jó nő, nem pedig olyan, amelyikről elsőre lerítt, hogy a megrendelő vállalat vezérigazgatójának az unokája. Egyébként a székházuk is ilyen volt, mármint a rendszerváltáskor menő: csupa üveg, nem csak hasznos négyzetméterre hajtó, és előtte egy kis emelvényen nagy betükkel ki volt rakva a cég neve, mint az amcsi filmeken. Aztán tönkrementek, de az épület most is áll, és szerintem most is jól néz ki a Hungária és az Egressy sarkán. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy Zugló két legrondább épülete kapcsán felmerült a kommentekben.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iroda molnár péter xiv. ker hungária körút kontrax székház

1 fejlec1[1]

 

Irodai csúszdát ugyan már láttam képen (például a Google svájci irodájában van egy), de nem gondoltam, hogy Magyarországon egy Kalazanci Szent Józsefről elnevezett intézményben jelenik majd meg. (Ha valaki tud más hazai előfordulásról, kommentelje.) A névválasztás (CDO vagyis Calasanz Downtown Offices) nem véletlen, hiszen ez a piaristák épülete, ahol az iskolai hasznosítás mellé egy kis üzleti is belefér: a tetőn irodaházat, a földszinten presztízsmárkák boltjait alakítják ki.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iroda belváros építés v. ker piarista köz március 15. tér


Napisajtó-tengely nagyobb térképen való megjelenítése

 

Bár az Index költözéséről nem szeretnék sokat írni (van arra egy remek külön blog), nem tudom visszafojtani az örömöt, hogy tavaly felállított összeesküvés-elméletünk újabb bizonyítást nyert. Bár akkor még csak arról volt szó, hogy mind a négy politikai napilap az 1-es villamos mentén található, most már úgy tűnik ennél is komolyabb méditengellyé kezd válni ez a vonal. Ugynais a Flórián térre költözik az Index.hu (arról nem is beszélve, hogy idejön az Inforádió és a Napi Gazdaság is - mely egyébként már most is az 1-es mentén van). Vajon kinek áll ez érdekében? Miért hallgatnak az illetékesek?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sajtó közlekedés szerkesztőség villamos iroda flórián tér iii. ker

Office Garden

 

Bár nem állt szándékomban tematikus Újbuda-hétvégét tartani, de a Napi Gazdaság mai cikke áthúzta a számításomat. "Csaknem százezer négyzetméternyi irodapark építését tervezi Újbudán, a Hengermalom és a Szerémi út sarkán 2016-ig a GRT Group. Az Office Garden névre keresztelt komplexum beruházási költsége 40 milliárd forint." - írja a napi.hu a két évente új épülettel bővülő fejlesztésről, amely épp két sarokra van a tervezett gyalogoshídtól.  Rövid kivonatok a cikkből alant:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iroda ingatlanfejlesztés xi. ker szerémi út hengermalom út office garden

09[1]

 

A loft és office szavakból mozaikolt Loffice elnevezés valószínűleg a legviccesebb épületnév a PeCsa óta. persze ez még kevés lenne ahhoz, hogy írjunk róla. A Paulay Ede utcában, a Divatcsarnok háta mögött található új irodaházat a dögös belső kialakítása teszi érdekessé. Úgy néz ki, mint amit külföldi blogokból, magazinokból megszokhattunk, de Magyarországon egyelőre teljesen szokatlan. Egy friss beszámoló itt olvasható róla az Építészfórumon, egy csomó kép meg a honlapjukon van, ahonnan mi is lenyúltunk párat - lásd alant:

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: felújítás iroda irodaház vi. ker paulay ede utca belső-terézváros

naked: merkur palota 23

 

Vajon melyik mai telekommunikációs központ helyiségeiből fognak évtizedek múlva luxuslakásokat kialakítani? Most úgy nagy hirtelen nem jut eszembe. Pedig a múlt század elején épült telefonközpontjainkat ma minden túlzás nélkül kínálják Palace-nak keresztelve. Az Urbanista először a Teréz Távbeszélőközpontban járt, amelyik felújítása és benépesítése lassan a végéhez közelít.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: nagymező utca lakás luxus kiadó iroda vi. ker teréz távbeszélőközpont távbeszélőközpont merkúr palace gestim hajós utca belső-terézváros

Ma kilométeres idézetek helyett csak két címet tennénk egymásmellé a napi linkek elé - mindkettő ma jelent meg: Összesen 355,000 nm A-kategóriás irodaépület épül 2009 során Budapesten. -írja az Épülettár. Üresen maradhat jövőre az irodák negyede - írja a napi.hu. BUÉK!

További linkek alább:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle válság iroda irodaház ingatlanfejlesztés

Ennek a Váci utcai, földszinti irodának a hirdetését elsősorban emiatt ajánlotta a figyelmünkbe Endre:

Szeretne Ön a belváros legszebb, csendes sétálóutcájában, műemlék jellegű házban irodát bérelni? Ebben a házban már Ferenc József is lakott!

..., de valójában az ablakba épített kád fogott meg a legjobban! Milyen kár, hogy a Váci utca földszintjén csak kirakatok vannak, így ez valószínűleg nem oda néz. A habokból lehetne stírölni a korzózókat és időnként kiszólni, hogy "hé kisasszony visszaadná a sárga műanyag kacsámat". Persze, ha valaki tud valami híres emberes eladó/kiadó lakást, azért legyen szíves jelezze, bár Ferenc Jóskát celebségben elég nehéz lesz felülmúlni. (Mondjuk egy Hauszmannt elfogadunk)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés celeb lakás kiadó iroda belváros kád váci utca v. ker

A legprofibb ingatlanos sem tagadhatná le, hogy ez az iroda évtizedeken keresztül levegőtlen volt és a falai vizesedtek. De ez persze a mostanában hirdetni kezdett kispesti Víztorony Irodaház esetében egyáltalán nem hátrány, sőt. Négy szint, ingyenes parkoló, irodák 18 és 160 négyzetméter között, akár 1600 Ft/nm bérleti díjért. (Mulatságos, hogy talán a régi emlékek hatására a honlapon egy helyen még 1600 Ft/m3 szerepel.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iroda irodaház víztorony xix. ker

Amikor megláttuk a Napi Gazdaságban az "új városnegyedet" beharangozó cikket, azt hittük, csak egy szokásos újabb lakóparkról van szó - ezúttal a XV. kerületből. Mitagadás, a távlati kép (katt rá!) sem győzött meg az ellenkezőjéről, de ha igaz, amit írnak, akkor ez végre nem egy hétköznapi projekt. A Szentmihályi út és a Páskom-liget térségében, az M3-as és az M0-s újpalotai szakaszának közelében épülő City Park ugyanis ígér oylanokat is, amik nem voltak általánosak korábban Budapesten.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lakás környezetvédelem park iroda uszoda kerékpárút lakópark ingatlanfejlesztés xv. ker gyalogút

~dá~: Nyüzsi az irodábanNem csak többszintes nagy irodák lehetnek menők (bár mint láthattuk, azért nem kizáró ok az sem). Elég, ha cégnél kidekorálják a tárgyalót a piaci terveikkel. Na persze ehhez nem árt, ha a terjeszkedést a Holdon képzelik el.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ráday utca iroda irodaház ix. ker belső-ferencváros

mufracsek: Ferrari F430 spider 042Mindig is enyhe önelégültséggel töltött el bennünket, mennyire jó városrendezős-ingatlanos összeesküvés-elméleteket tudunk gyártani. Elég csak az őrült tudóst felfaló húsevő növényre, a belvárosi házfoglaló brit titkosszolgálatra vagy a hulláit az ágy alá rejtő lakástulajdonosra gondolni. Amit azonban négy esküvő és a kutya nevű olvasónktól kaptunk, az túltesz mindenen. Szerintünk sürgősen pártot kellene alapítania. Mint írja:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sajtó közlekedés szerkesztőség villamos iroda viii. ker xiv. ker iii. ker

~dá~: A felállványozott bálnaMélyen tisztelt Hölgyeink és Uraink! Új sorozatot indítunk az Urbanistán, ezúttal érdekes irodákról. Olyanokról, amelyek valamilyen szempontból különlegesek: nagyok, kicsik, furcsák, díszesek, nagyon régiek, nagyon modernek, elegánsak, minimalisták vagy épp egy bazi nagy cethal zuhant a padlásterükbe. Kezdjük mondjuk az utóbbi kategóriával: ilyen például a Grey Budapest irodája az Andrássy Palace-ban
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan felújítás iroda andrássy út irodaház ingatlanfejlesztés vi. ker erick van egeraat belső-terézváros

süti beállítások módosítása