énkakasfölött.jpgFotó: Urbanista

Miután megjelent a "Dübörög az építési reklámháló-maffia" című írásom – amelynek apropója, hogy egy újabb olvasó jelezte fényképpel alátámasztva: a budapesti belváros frekventált helyein csak azért reklámhálóznak be épületeket, látszat-homlokzatfelújítást színlelve, hogy valójában kedvező hirdetési felülethez jussanak –, felvette velem a kapcsolatot id. Tóth István, a Horizont Reklám Szerviz Kft. műszaki főelőadója, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ugyanis ez a cég végezte az ominózus Károly körút 23. reklámhálózással egybekötött homlokzati felújítását.

Irodájukba invitáltak. Id. Tóth István kissé indulatos, ám szerencsére kellő humorral fűszerezett e-mailjét úgy írta alá, hogy: "Az egyik reklám-maffiózó"

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest interjú felújítás belváros állvány arculat reklámháló

2014-07-02 10.28.46

Az elmúlt fél évben vagy négy meghívót kaptam kisebb-nagyobb átadásokra a Városmajorba, de egyikre se tudtam elmenni. Úgyhogy fogtam magam és a héten egy délelőtt odametróztam megnézni, mi minden változott a budai ligetben néhány hónap alatt. Bár belekötni apróságokba bele lehet - az összkép abszolút pozitív! 

Maga a park a fővároshoz tartozik, 200 milliós összértékű fejlesztés nagyját ők állták, a negyedét hegyvidék önkormányzata tette hozzá. Állítólag ennek a többszöröse - vagy 800 millió - kellene ahhoz, hogy az egész parkot gatyába rázzák, de ennyi egyelőre nem áll rendelkezésre. 

Úgyhogy azért maradtak ilyen placcok benne, mint ez itt jobbra:

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest sport kutya futás park felújítás krisztinaváros kutyaürülék sportpálya futópálya xii. ker városmajor

Puffancs: Fóti templom - indafoto.hu

Fotó: Puffancs - indafoto.hu

Az Ybl év kapcsán az Urbanistán is olvashattatok ezt-azt a mester munkáiról, elveszett épületeinek külön posztot is szenteltünk. A fóti templom nem veszett ugyan el, csak épp, mintha elfeledkeztek volna róla. Pedig a bicentenáriumi honlapon gyönyörű virtuális túra van fenn róla, és régóta folyik a felújítása is - 1986 óta! -, ám még így is lenne mit csinálni rajta.

Molnár Péter - aki feleségével majd húsz éve segíti Sebők Sándor plébános örökségvédelmi munkáját - hívta fel a figyelmünket arra, hogy egészen eredeti módon igyekeznek pénzt gyűjteni erre a célra.

Kerámiadíszeket árulnak. Mégpedig a templom díszítésre készült kerámiadíszeket.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: templom felújítás fót pest megye ybl miklós agglomeráció ybl 200

boriszéchényi fürdő.jpgFotók: Urbanista - olvasói

"A Széchenyi fürdő épületét pár éve újították fel. Azóta újra potyogni kezdett róla a vakolat. Ezt az itt látható módon kezdték »helyre hozni«. Azért egy játszótéri homokozóban komolyabb munkákkal találkozhatunk...."

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest felújítás városliget széchenyi fürdő

tranzitházkol.jpgTranzit Ház - Kultúrház (Kolozsvár, Románia)

Mivel az ismert történelmi okokból a múlt században sajnos jelentősen megcsappant az európai zsidók száma – a vallásukat az imaházaikban gyakorlóké meg pláne –, ezért elég sok zsinagógát hasznosítottak újra. Alpern Bernadett a blogján a jobban sikerült újrahasznosításokból gyűjtött össze néhány fotót Londontól, Párizson át egészen Kolozsvárig. Természetesen elég sok magyarországi, újrahasznosított zsinagógát is számba vett.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: templom újrahasznosítás felújítás átépítés zsinagóga mecset

iparu2.jpg

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest felújítás ferencváros homlokzat ix. ker

A felújítás ezen fejleményéről a Városépítési Főosztály blog számol be.

margitszigfutókör.jpg

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest margitsziget felújítás

20934011_3bdf412909599ce80aeb17ea4ec965dc_l.jpg_800x600

Soha ablakcserével annyit még nem foglalkozott blog, mint mi a Kossuth téri Amerika-házéval. Előbb egy olvasónk küldött ijedten képeket a homlokzatba bontásról, aztán a közös képviselő nyugtatta a kedélyeket, hogy minden vissza lesz állítva

Most Zsuppán András, a Heti Válasz városügyekben járatos szerzője küldött egy nagy felbontású képet arról, hogy is néz ki most a szóbanforgó szint egyik ablaka. Biztató.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest buhera ablak felújítás homlokzat műemlék lipótváros v. ker kossuth lajos tér

kossuth1

Kicserélni egy nyílászárót, fittyet hányva a homlokzatra, egy újépítésű társasházon is gáz.

Egybebontani két szomszédos ablakot pláne.

Mindezt műemléki környezetben, világörökség területén, helyi védettségű épületen meg aztán kiváltképp.

Ja,hogy ráadásul ez a frissen átadott Kossuth téren van, ahol azért elég kemény szabályok uralkodnakés még egy molinót se lehet csak úgy kitenni? Na ehhez tényleg merészség kell!

Na de nézzük, mi is a gond.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest buhera ablak felújítás homlokzat műemlék lipótváros v. ker kossuth lajos tér balassi utca

Fotó: egyker.blog.hu

Nem hiszem, hogy egész Budapest siratni fogja, hiszen elég kevesen ismerték. Én is csak néhány hete hallottam először a létezéséről - igaz, egyből a szívembe zártam:

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest játék vár park felújítás várnegyed alagút clark ádám tér burkolat i. ker

Rolling: Szépülő tornyok - indafoto.hu

A fotót Rolling töltötte fel az Indafotó Urbanista-gyűjteményébe - kösz!

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest felújítás aquincum óbudai gázgyár műemlék iii. ker

2014-04-06 14.02.33

Választások előtt ideális ajándék a közterek felturbózása. Aki komolyan gondolja, az tényleg megújítja a teret, újragondolja, használhatóbbá teszi. Aki olcsóbban akarja megúszni, az lerak pár teherautónyi térkövet és kész. Zuglóban eljutottak a csúcsra: a választások előtt kitettek gyorsan egy képet arról, hogy milyen lenne újratérkövezve az Örs vezér tere.

Már maga az installáció is mókás. Hivatalosan ugye nem kampányplakát, de hogy mi, azt nem tudom. Vasárnap lőttem a képet, de látszik, hogy frissen betonozták be a Sugár elé. Információtartalma gyakorlatilag nincs. Azon kívül, hogy háromszor rá van írva, hogy Zugló, meg kétszer, hogy megújul, az égvilágon semmi nem derül ki róla. Még a dátum is csak oda van maszatolva.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest gomba felújítás tér átépítés látványterv örs vezér tere térkő xiv. ker rákosfalva

131 éve épült, és 30 éve zárva van. A pusztuló Várbazár Budapest egyik legcsúnyább szégyenfoltja volt, mely feltűnőbb helyen nem is éktelenkedhetett volna: gyönyörű Ybl-alkotást pusztult a Várhegy tövében, a Duna partján. A felújítás során nem csak az eredeti szépségét állítják vissza, de új terekkel és funkciókkal bővül a komplexum. Bár a mostani „átadással” csak egy kis része nyílik meg, ez is jó apropó arra, hogy Török Tamás építés során készült fotóiból készítsünk egy válogatást. A képek kapcsán Potzner Ádám, a projektben részt vevő egyik építés mesélt nekem a munkáról. [A teljes cikk az Indexen olvasható]

tovább »

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest töri felújítás várnegyed átépítés ybl miklós i. ker várkert bazár várbazár

A hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása sok-sok évig megcsonkítva, szürkén állt a Kossuth tér déli részén. Hányatott sorsa azonban véget ért, a Steindl Imre program egyik kiemelt beruházásának köszönhetően régi-új pompájában ejti bámulatba a felújított Kossuth téren sétálókat, vagy a dunaparti panorámában gyönyörködőket.

Csakaszepre.jpg

Habár az egykori bérpalota még nem készült el teljesen, a fő- és dunai homlokzatát mi már meglestük. A visszakapott egykori tetőzet és kupolák okozta vizuális értéknövekedés példát mutathat a hasonló sorsra jutott budapesti bér-és irodaházak várható felújításához. Merüljünk is el gyorsan a Wellisch-ház részleteiben!

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: felújítás szecesszió arculat átépítés

Az irgalmatlan átadásdömpingben kicsit háttérbe szorult, hogy megújult egy pompás Pollack Mihály-alkotás a Józsefvárosban: a Ludovika. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként felújított klasszicista épületről itt egy rövid videó, tele jó képekkel.

Tekintettel a kampányra, az illetékeseken kívül sikerült beleszuszakolni a filmbe egy miniszterelnököt, három minisztert és egy kék ingben komolyan dolgozó kormánybiztost, de még ezzel együtt is érdemes megnézni, mert tényleg klasszul néz ki a végeredmény. [via: epiteszforum.hu tipp: P.G., kösz!]

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest egyetem felújítás józsefváros viii. ker ludovika klasszicizmus pollack mihály