Rákoskeresztúr buszfolyosó

Rákoskeresztúr remek hely, nem véletlenül választottátok lakótelepét a kedvenceteknek. Ugyanakkor többen is hátrányaként említettétek a megközelíthetőségét: a metróvégállomás csak busszal érhető el, ami pedig csúcsforgalomban elég nehezen megy. Most ebből a hátrányból farag le jókorát a BKK fejlesztése. A hamarosan elkészülő buszfolyosó lényege, hogy a dugóktól függetlenül is folyamatosan lehet haladni a tömegközlekedéssel. Ez csúcsidőben akár harmadára is csökkentheti a menetidőt, ráadásul nem csak 11 BKK-járatnak, de az agglomerációs Volánbuszoknak is megkönnyíti a haladást Rákoskeresztúr és az Örs vezér tere között. A projekt természetesen nem csak a XVII. kerület, de a X. közlekedésére is jótékonyan hat majd. 

Akit érdekel a fejlesztés, az egy holnapi nyílt napon és lakossági fórumon ismerkedhet meg a beruházás részleteivel, vagy teheti fel akár kérdéseit is. No de lássuk nagy vonalakban, miről is van szó! 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz tömegközlekedés rákoskeresztúr örs vezér tere x. ker xvii. ker buszfolyosó

busz0180_0[1].jpg

"Mindegyik ilyen firkás? Nincs valami egyszerűbb, szép színű?" - kérdezték a gyerekeim, amikor megmutattam nekik a terveket. Pedig mindketten szeretik a Vízipókot és a Magyar népmeséket is (épp ezért hívtam ide őket a géphez), és nem is tudtam róluk eddig, hogy a minimalizmus hívei.

Kecskemétre ugyanis hamarosan 25 hibridbusz érkezik, amelyek egyedi arculatot fognak kapni. Ez tök jó ötlet, egyrészt kedves gesztus, másrészt tök jó reklám a fejlesztésnek. Nekem ugyan kicsit átláthatatlan a szavazási rendszer, de hátha nektek világosabb. Mint a város honlapján írják:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dizájn közlekedés mese busz rajz rajzfilm kecskemét bács-kiskun megye

86_1373563087.jpg_1216x1462

"Tegnap a 86-os buszon érdekes és szívmelengető dologra lettem figyelmes felszálláskor. A sofőr fülkében egy kis tábla volt kihelyezve amin a buszsofőr egy rövid köszöntőt intézett az utasok felé. Nagyon tetszett, és követendő példának tartom, sokkal jobban indult ezzel a nap, pedig csak egy kis apróság. Lefényképeztem! Találkoztál már hasonlóval?" - kérdezte Dávid egy üzenetben az Urbanista Facebook-oldalán.

Még nem. Igaz talán észre se vettem. Olyan szép szabályosan megkomponált kártya (talán valóban céges gyártmány) hogy valami hivatalos szöveget várnék rajta automatikusan. Midnenesetre tetszett. Ha legközelebb buszra szállok, figyelni fogom!

A fotó elég homályos, a szöveg:

Üdvözlöm Önöket! Több mint húsz éve juttatom el Önöket úti céljukhoz. Ma is gondoskodom a biztonságukról és a nyugalmukról. Kellemes utazást kívánok! Molnár Attila, autóbuszvezető

Kedves Molnár Attila köszönjük!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés bkv busz tömegközlekedés felirat

19026183_e6a92d3d9b784e1907d68f34874021a6_l.jpg_800x600

Mielőtt azt vágnátok a fejemhez, hogy csak a rosszat és a hibákat szúrom ki, szeretném leszögezni, hogy lelkesedem minden frissen érkezett vilikék buszért, legyen az használt Volvo vagy vadonatúj Citaro. Az utóbbin most vasárnap volt szerencsém utazni a kislányommal (nem is értette, miért van úgy oda apu egy buszért), a Szent László Napokról a Bazilikáig.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz baki tömegközlekedés felirat kőbánya x. ker bkk kőbányai út

megalloboszi.jpg

A fenti kép elsőre akár az Indafotó szégyenfalgyűjteményében is szerepelhetne, ahol a legbunkóbb módon parkoló autósokat gyűjtik. Ám erről szó sincs. Ez ugyanis a látszattal ellentétben nem egy buszmegálló.

A képet Király Márta küldte az ittlakunk.hu oldalra, és egy furcsa jelenséget ábrázol: busz már évek óta nem áll meg itt a XII. kerületi Böszörményi úton, az autósok pedig teljesen logikusan visszafoglalták az út szélét. Persze a tábla az tábla, szóval aki itt áll meg az szabályt sért. Szóltak hát, hopgy el kellene tüntetni. A fotó megjelenése után példás gyorsasággal intézkedett a BKK: a megállót felszámolta. A történet azonban itt még nem ért véget.

Városjáró ugyanis arra figyelmeztetett az ittlakunk.hu XII. kerületi Facebook-oldalán, hogy:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz megálló böszörményi út alkotás utca xii. ker németvölgy

enhanced-buzz-22244-1363212005-2.jpg

Via: reddit.com

Az "ilyen csak Magyarországon fordulhat elő" és a "tipikus BKV/BKK" szövegeket megelőzendő szeretném leszögezni, hogy a példák a legkevésbé sem hazaiak, sőt nem is Indiából valók (ahol ki van írva, hogy hullát szállítani tilos a metrón és a vonatvécé-pucolók munkáját beválasztották a világ tíz legpocsékabb turisztikai állása közé). 

Az amerikai Buzzfeed ugyanis összeszedett 26 olyan furcsa dolgot, amit tömegközlekedésen tapasztalhat az ember - mindegyiket képpel illusztrálva. Van közte pár nagyon kamuszagú dolog, de a zöm teljesen hihető. 

Némelyikük egészen sokkoló, mondjuk ez a buli utáni csendespihi:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés usa busz metró bizarr tömegközlekedés

A Belvárosban tömegközlekedők biztos tudják, hétfőtől átpakolták a buszmegállókat a Ferenciek terén,  az átépítés miatt. Mivel itt napközben tízféle busz is megáll, két megállót tettek egymás mellé. A földre pedig valaki krétával szépen felrajzolta, hogy melyikhez melyik megállóba kell állni. Nem tudom, ki volt és azt sem, hogy hányan veszik észre a halvány jeleket, de nekem tegnap segített, én ezek alapján álltam a helyes megállóba. Köszi!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest busz tömegközlekedés felirat belváros átépítés megálló ferenciek tere v. ker kossuth lajos utca belváros főutcája város szíve

A BKK Futárról (FUTÁR = Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) már hónapok óta keringenek hírek: azt ígérik, ez lesz "az évtized egyik legjelentősebb tömegközlekedési fejlesztése Budapesten". Kiindulva az előző évtized "fejlesztésdömpingjéből", azért ez még önmagában nem jelent olyan hú de nagy dolgot, de legyünk optimisták. Ugyanis tényleg vannak klassz dolgok a tervben. A linkelt BKK-s anyag szerint ráadásul az egész projekt fővállalkozója, a Synergon olyan alvállalkozókkal dolgozik, akik részt vettek pár hasonló fejlesztésben nyugaton - vagyis nem kell valami házi buherától tartani. Ráadásul a 6,7 milliárd forintos fejlesztésből 4-et az EU áll, vagyis jó eséllyel meg is valósul.

A legtöbb utasnak a leglátványosabb változás a fent látható FUTÁR-kijelzők megjelenése lesz (a képet egy kedves olvasó küldte a múltheti BKK-konferenciáról - kösz). Összesen 257 darabbal szórják meg a várost az alábbi helyszíneken:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz felirat forgalomirányítás

jelenlegibuszszinezes[1]

Most nagyon tarkabarkák (lásd fenn), ha minden igaz, hamarosan egységesek lesznek (mint lenn). Szerintem remek ötlet, épp itt volt az ideje. Plusz költséget nem okoz, csak az amúgy is fényezésre érett gépeket színezik át - így négy-öt év alatt cserélődhet le az állomány.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest közlekedés busz városkép

543501_3530205287679_1048629277_33261685_1479460988_n_1_1335357327.jpg_720x540

A BKV-nak most az utóbbi nem jött össze a 173-as buszon. Ehhez képest apróság, hogy nem út, hanem utca. (Tipp: Márió, kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz tömegközlekedés felirat xiv. ker cházár andrás utca

Az Urbanista levelesládájában ragadt Péter levele múlt csütörtökről, pedig nagyon friss infókat rejt. Olyannyira, hogy még most is aktuálisak. Íme egy kis beszámoló fotókkal a BKV új wifis buszáról!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz

Betonteknő mint buszállomás

Amikor először láttam külföldön üvegből készült buszmegállókat, nagyon tetszettek: menők voltak, tiszták, dizájnosak. Aztán amikor Budapestre is bevezették őket, már nem annyira jöttek be. Először csak az zavart, hogy hirtelen minden ugyanolyan lett az egész városban, korábban meg volt fából, téglából, préselt áttetsző hullámizéből készült bódé is.

Persze az egységes arculat mellett lehetnek érvek, a funkciótlanság mellett kevésbé. Az új buszmegállók ugyanis szinte semmire nem jók. Napsütéstől, széltől, komolyabb esőtől alig védnek, a fémrácsülések pedig kényelmetlenek. Ha ráadásul üvegből van a tetejük, még árnyékot sem adnak. Főleg egy olyan betonkemencében nem, mint amilyen az újpesti buszvégállomás. Mint Zsuzsa írja:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz állomás megálló iv. ker újpest városkapu

A Foster+Partners építésziroda és az Aston Martin közös modellje, valamint a Capoco Design konstrukciója nyert a londoni emeletesbusz-pályázaton - jelentette be ma Boris Johnson, a brit főváros polgármestere. A politikus (aki többek között arról híres, hogy egyszer tökön fejelt egy német képviselőt) nagy biciklista és már a választási kampányban megígérte, hogy vissza fogja állítani a double-deckereket a "kerékpárgyilkos" csuklósok helyett. A modellek mindenféle csudajóval fel vannak szerelve: napelemmel, hibridhajtással teljesen elektronikus vezérléssel, miegymással.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés busz london egyesült királyság formatervezés foster partners

Ennek a kis képen látható, úttest felé zárt, járdára nyíló győri buszmegállónak csak elsőre nehéz megfejteni a logikáját. Annyit segítünk, hogy nem a gyalogosok sávjában közlekedő riksákra várnak az itt ülők, és hogy egy valódi, működő buszmegállóról van szó. A titok fátylának fellebbentéséhez kattintson a tovább gombra!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés busz győr állomás megálló

Azt gondoltam, hogy az Urbanista első, olvasók által küldött anyaga egy fénykép lesz egy különösen szép erkélyről vagy egy különösen randa lakóparkról. Ehelyett kaptunk ajándékba egy korábban nem publikált, két kolumnás, hátterezős cikket, amelyben megszólal a ferencvárosi, a fővárosi és az ex-fővárosi főépítész is. A téma pedig a Duna City projekt, illetve ennek kapcsán a Duna parti fejlesztések és a budapesti felhőkarcolók. Az anyag eredetileg a Budapesti7Napnak készült, de mire megszületett, a lap megszűnt. Így hát Jucika elküldte nekünk az írását, amiért örök hála. A tovább gombra kattintva a vágatlan verzió olvasható:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz metró lakás duna hév dunapart felhőkarcoló főépítész ingatlanfejlesztés duna city ix. ker

süti beállítások módosítása