svarga4.jpg

SVarga Ilona jó ideje gyűjtögeti a fotóit Budapestről. Aki vidámságra vágyik, az ne ezt nézze meg, mert elég szomorú szemmel készült fotók ezek. Viszont sok ötlet van bennük: észreveszi amikor a véletlen egymás mellé sodor olyan dolgokat, amiknek nagyon nem kellene egymás mellett lenniük.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest reklám koldus szex bank hajléktalan buhera fénykép felirat

különleges ügyféljogok.jpg

Az ember bonyolult lény. Miközben egyre fejlettebb világot épít maga körül, lassan, észrevétlenül, de határozottan eltávolodik saját emberi természetének egyszerű, ám annál lényegibb vonásaitól, például a közösségi létezés törvényszerűségeitől, attól az igazságtól, hogy együtt biztonságosabb az életünk, hogy együtt minden cél könnyebben elérhető. Napjainkban azonban egyre jobban kirajzolódnak egy új, közösségi reneszánsz körvonalai. Mi lehetne ennek ékesebb bizonyítéka, minthogy mára már a pénzügyi világban is megjelent a közösségi gondolat, sőt 2010 óta magyar bank is van, amely a közös értékteremtést tűzte zászlajára? A MagNet Magyar Közösségi Bank a profitot új megközelítésben, az ökoszféra és a jövő generációk érdekeit szem előtt tartva értelmezi.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: pr közösség bank pénz környezetvédelem

Még hogy nem lehet parkolni a Belvárosban? Ugyan már! Csak kreatívan kell csinálni. Úgy, mint ahogy az a Járókelő.hu fotósorozatán látható. A bejárat előtti helyet szépen lefoglalják négy kamumotorral és amikor kell, a bankvezető (vagy sofőrje) odacsörög, hogy el lehet tolni a bringát. És lám, máris van hely. Még több fénykép a Járókelők oldalán, amely bejelentésre egyébként még nem érkezett válasz az önkormányzattól.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés bank parkolás bunkóság lipótváros nádor utca v. ker

Ilyen hirdetést láttatok már? Mit szóltok hozzá? Én nem mertem őket felhívni.... 

- írta Csimpilimpi. Mi fel mertük. Annál is inkább, mert nagyon szegényes a hirdetés szövege, mindössze ennyi:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés bank ház xii. ker

Válság ide, válság oda, a bankok összeomlásától továbbra sem kell tartani. A K&H és a TriGranit tegnap írta alá azt a szerződést, "amely a K&H Csoport új székházának fejlesztésére és bérlésére vonatkozik. A tervek szerint 2011 végére készül el a két egymás melletti épület a Millennium Városközpontban, mely modern, a kor követelményeinek megfelelő munkakörnyezetet nyújtJelenleg a K&H Csoport tagjai a főváros különböző pontjain, több székhelyen helyezkednek el, hat központi épületben és számos kisebb irodaházban dolgoznak a munkatársak. Az új, "campus" jellegű székháza a Millennium Városközpont területén épül fel. A két épület alapterülete mintegy 40 ezer négyzetméter." - írja a PénzCentrum. Igaz, nem hirtelen felindulásból született a megállapodás, hiszen a Vision Graphics honlapján már október óta kinn vannak az óriási K&H logós látványtervek. Szépen sorban idekopiztuk őket. Íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bank irodaház ix. ker millenniumi városközpont

Bár csak viccnek szántuk, egy teljesen építő jellegű javaslat is érkezett arra a posztunkra, amelyik a politikai napilapok szerkesztőségének 1-es villamos mellé rendeződéséről szólt. 

Hát én nő létemre csak az Üllői úti hobbiboltok sokasodását követem nyomon a Kálvin és a Ferenc körút között... Lassan érdemes lesz rajzolni egy térképet, hogy melyik utcába milyen típusú boltok/cégek szeretnek költözni.

Írja Cricket (aki valójában Tücsök), mi pedig teljesen igazat adunk neki. Úgy hogy most gyorsan összeszedtünk pár példát és várjuk a további tippeket.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest üzlet bank bolt belváros kiskörút v. ker viii. ker xvi. ker rákóczi út vii. ker múzeum körút sashalom hungária körút kerepesi út fashion street deák ferenc utca lónyay utca

süti beállítások módosítása