"Achievements of communism"- fotó: VF

Ami a kommunizmusban rossz volt, az nem feltétlenül csak a diktatúra miatt volt az. Teszem azt a természet és a környezet védelmére a fejlett nyugaton is nagy ívben tettek a háború utáni évtizedekben, de nekünk mégis a komcsik jutnak az eszünkbe, ha mondjuk Hanság kiszárításáról vagy komplett hegyek elbányászásról esik szó. Na valahogy így vagyunk az építészettel is. 

Hajlamosak vagyunk minden betonkockára azt mondani, hogy szocreál - pedig a többsége nem is az. Sőt, jó részük nem is tipikusan szocialista, hisz ugyanilyenek épültek akkoriban Európa nagy részén. Sőt a négyzeten: egy részük egyáltalán nem is rossz épület. (Persze a ló másik oldalára sem kell átesni. Mostanában egyre nagyobb divatja van a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek épületeiért lelkesedni - függetlenül azok minőségétől. Pedig semmilyen alkotás sem lehet jó pusztán attól, mert valamikor készült).

Amiről az egész eszembe jutott Feri alant olvasható levele (aki annak idején a lakók bútorait fenyegető néniről számolt be).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus építészet töri szocreál lipótváros v. ker józsef attila utca hercegprímás utca dúl dezső

arpad.jpg

Nagyon érdekes cikket küldött nekem Attila, mely a Pesti Hírlap 1930. Évi Nagy Naptárában jelent meg, Modern építőművészet címmel. A bevezetőben büszkén fejti ki a szerző, hogy mennyi csodálatos eklektikus épület épült a közelmúltban Budapesten, s másutt az országban (beleértve a "cseh megszállott területeken" találhatókat is).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest építészet töri mátraháza

A címben feltett kérdést válaszolja meg ki-ki maga. Mindenesetre az (évszám nélküli, de valószínüleg 72-73 körül forgatott) filmben bemutatott példák alapján én az igenre hajlok. Még ha nem is állta ki valamennyi épület az idők próbáját, meg ugye ez csak amolyan "best of", hiszen azért nem ez volt az általános színvonal.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: építészet makovecz imre finta józsef

 

Volt nekem egy kedvenc blogom a forrás:Budapest, amit Smiló Dávid építészhallgató írt. Olyan témákat fedezett fel és olyan megvilágításban mutatta be azokat, amiket a laikusok azért nem vettek volna észre, mert laikusok, az építészek azért nem, mert építészek. A blog sajnos abba maradt, de Dávid azóta is aktív. Lett folytatása f:bp-nek, műsort vezet a Heti Betonban, az Építész Szakkollégium elnöke, ír ide-oda. Most meg a TEDxYouth@Budapest konferencián tartott előadást. Senki ne világmegváltásra számítson, aki belenéz, de nagyon szépen letisztítva, tömörítve benne van, miért is fontos írni, beszélni az építészetről.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog építészet

IMG 1134

Volt már egyszer szó a Piarista Központ átépítéséről és arról, hogy mi is lesz majd a tetőterében. A fejlesztők akkor meg is invitáltak megnézni az átalakítást, én meg azóta is adós vagyok nekik egy átfogó poszttal. Pedig közben nem csak az irodaszint készült el, hanem az egész épület, tele izgalmas, példamutató részletekkel. Mivel a Média Építészeti Díja kapcsán magam is végigjártam az egész komplexumot (az egyik legjobb induló projektnek tartottam a döntőbe jutottak közül, sajnálom, hogy díjazatlan maradt), írok majd róla egy átfogó cikket is. Addig is hadd ragadjak ki egy klassz részletet, a tetejére biggyesztett tornyot.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iskola építészet töri felújítás belváros tető piarista gimnázium v. ker március 15. tér média építészeti díj

Galéria megnyitása

Idén tényleg remek épület lett az Év háza, hurrá! Kifejezetten szeretem ezt a házat. Tavaly a Média Építészeti Díja kapcsán jártam már benne, s bár drukkoltam neki, nem ez nyert. (Szakmai zsűritagként nem szavazhatok, így abszolút lehetek részrehajló. 2011-ben annyira erős a felhozatal, hogy a részrehajlás is nehezen fog menni.) Na de vissza Nagykovácsiba, mert hogy ott áll a ház.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: díj építészet családi ház nagykovácsi

Média Építészeti Díja sajtóanyag

Lezárult a regisztráció  a Média Építészeti Díjára. Összesen 137 pályázat érkezett, így minden eddiginél izgalmasabb verseny várható - üzenték az építészfórumosok, akik egy képet is mellékeltek illusztrációul, melyen Földes Andris értékel hatosra egy közepes minőségű épületet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: média szavazás építészet média építészeti díj

A hetiBeton rádióműsor következő adása a betonról fog szólni (mert nevével ellentétben nem mindig erről van szó benne), és ennek kapcsán azzal a kérdéssel fordulnak az emberiséghez, hogy

Szerinted miért jó/miért nem jó a beton az építészetben?


Mint írták, "pénteken a betontavaszról lesz szó, ahhoz kellene válasz a Néptől!" Kedves Nép, tessék válaszolni nekik, mert jó fejek. Vagy itt vagy a Facebook-oldalukon.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: nap kérdése beton építészet rádióműsor

 

A Bazalt Borház nyert ipari épület kategóriában az ArchDaily Building of The Year 2010 versenyén - adta hírül az Építészfórum. Mint írják, több mint 30.000 szavazat érkezett idén az ArchDaily magazin nemzetközi versenyének finalistáira. A beérkezett szavazatok alapján az év legjobb ipari épületének Kis Péter és Molnár Bea Bazalt Borház - Laposa Pincészete bizonyult.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: magyarország bor díj építészet badacsonytomaj

artur.org.huKét rangos elismerést is kapott az Artur.org, építészeti túraoldal, aminek azért is örülünk, mert az egész projekt kurátora Kovács Dani, egykor maga is blogger volt, mostanában meg ugye főszerkeszt. Íme a Kortárs Építészeti Központ sajztóközleménye:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: térkép építészet artur

Vannak a szakma által odaítélt elismerések (mint amilyen például a múlt heti Év háza), meg azok, amelyekről a felhasználók döntenek. Ilyen népítéleten alapul például a Média Építészeti Díjának első köre: ki lehet választani, melyik hét megvalósult épület és melyik hét terv kerüljön majd be a döntőbe, ahol furcsa módon nem a szakma és nem is a nép, hanem médiás emberek döntenek a címről. Ne tessenek morgolódni, ez csak játék - ráadásul nagyon szórakoztató! Szóval lehet szavazni, ugyanis a nevezést lezárták, mindenki kattintgathatja a kedvenceit. Hajrá! Részletek a díjról itt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: média verseny szavazás díj építészet

20100925101

 

A múlt héten a kisfiamat kísértem el egy focibajnokságukra az újmátyásföldi Ikarus telepére, ahol meghökkentő élményben volt részem. Egy kisvárosi hangulatú sporttelepről van szó, amely azért elég nagy, mivel a hajdan világhírű buszgyáré volt, s bár az egyik fele magánkézbe kerülve hervadozik, a másik köszöni jól van.

Szóval egy Budapest I/B osztályú csapat pályájáról van szó, ahol az ember mégsem vár meglepetéseket - erre tessék. Véletlenül kell belebotlanom egy izgalmas épületbe, amelyik alig fél éve épült és sehol nem hallottam róla, pedig nagyobb visszhangot kaphatott volna - ráadásul nem is lakom messze tőle.

Lehet, hogy az elfogódottság is szerepet játszik abban, hogy megtetszett ez a lelátó, ugyanis nagyon szeretem a "Poirot-hangulatú" épületeket. Ezért bírom Brünnt, meg a Pasarétet. Érdekes, hogy nálunk ez a stílus valahogy a sportépületekhez kötődik (például ehhez a régi teniszpályához, vagy ehhez az egészen új sportkomplexumhoz). Na de lássuk a szóban forgó kis remeket.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport építészet sportpálya xvi. ker modernizmus

Budapesti Parlament vs. bécsi Kirche Maria vom Siege Budapesti Parlament vs. bécsi Kirche Maria vom Siege

 

Lehet, hogy újszülött vagyok, de nekem is új volt az a párhuzam, amire Edit hívta fel a figyelmemet. Lássuk, miről is van szó:  

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bécs templom építészet töri kupola országház v. ker steindl imre friedrich von schmid

Idén is kiosztják a Média Építészeti Díját, ahol lelkes, valamint lelketlen médiamunkások ítélik oda díjukat a legjobb építészeti tervnek és a legjobb megvalósult épületnek. Az egészet egy nagy közönségszavazás előzi meg, a zsűri a legtöbb szavazatot kapott 7-7 projekt közül választ azután. A döntőbírák közé idén tévedésből az Urbanista blogot is meghívták, úgy hogy novemberig kénytelen leszek megtanulni, mik azok a kubusok! A regisztráció már el is indult, részletek az alábbi közleményben:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: média verseny díj építészet

artur.org.huTeljesen elfelejtettem szólni, hogy elindult az Artur, amely Budapest kortárs (rendszerváltás óta emelt) épületeit bemutató sétákat illetve kerékpárútvonalakat ajánl. Remek kezdeményezés, marha jó merítés. Nekem mondjuk a honlap túl dizájnos. Jól nézni, jól néz ki, de az ember inkább azt várja egy térképtől, hogy használni lehessen (ha Google Maps-ra felhordták volna az információkat, akkor talán nem tűnne akkor a fejlesztésnek az egész, de hasznosabb lenne). Na de ne fanyalogjunk, tök jó, hogy ilyen is van és nem kell megvárni, míg a kortárs épületeink romhalmazzá válnak - mert általában csak akkor szoktuk elkezdeni szeretni őket. Járjatok végig minél több útvonalat, hajrá Artur!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép építészet

süti beállítások módosítása