énkakasfölött.jpgFotó: Urbanista

Miután megjelent a "Dübörög az építési reklámháló-maffia" című írásom – amelynek apropója, hogy egy újabb olvasó jelezte fényképpel alátámasztva: a budapesti belváros frekventált helyein csak azért reklámhálóznak be épületeket, látszat-homlokzatfelújítást színlelve, hogy valójában kedvező hirdetési felülethez jussanak –, felvette velem a kapcsolatot id. Tóth István, a Horizont Reklám Szerviz Kft. műszaki főelőadója, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ugyanis ez a cég végezte az ominózus Károly körút 23. reklámhálózással egybekötött homlokzati felújítását.

Irodájukba invitáltak. Id. Tóth István kissé indulatos, ám szerencsére kellő humorral fűszerezett e-mailjét úgy írta alá, hogy: "Az egyik reklám-maffiózó"

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest interjú felújítás belváros állvány arculat reklámháló

fopolgik.pngKépek: Indafotó, Index, Flickr, Wikipedia

Éljünk azzal a remek kommentelői lehetőséggel, hogy ha netán nem is lesz olyan, amilyet szeretnénk, legalább itt elmondhatjuk vágyainkat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest polgármester

2014-07-02 10.28.46

Az elmúlt fél évben vagy négy meghívót kaptam kisebb-nagyobb átadásokra a Városmajorba, de egyikre se tudtam elmenni. Úgyhogy fogtam magam és a héten egy délelőtt odametróztam megnézni, mi minden változott a budai ligetben néhány hónap alatt. Bár belekötni apróságokba bele lehet - az összkép abszolút pozitív! 

Maga a park a fővároshoz tartozik, 200 milliós összértékű fejlesztés nagyját ők állták, a negyedét hegyvidék önkormányzata tette hozzá. Állítólag ennek a többszöröse - vagy 800 millió - kellene ahhoz, hogy az egész parkot gatyába rázzák, de ennyi egyelőre nem áll rendelkezésre. 

Úgyhogy azért maradtak ilyen placcok benne, mint ez itt jobbra:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport kutya futás park felújítás krisztinaváros kutyaürülék sportpálya futópálya xii. ker városmajor

Belvárosi plébániatemplom budapest 2.jpg

Fotó: KovacsDaniel - forrás: Wikimedia Commons

Kár irigykedni azokra a városokra, amelyeknek ezeréves templomai vannak. Van ugyanis Pestnek is, csak nem nagyon vesszük észre. Elölről ugyanis helyre kis klasszicista homlokzata van. Pedig ha nekiállunk megkerülni (már amennyire a ráterpeszkedett Erzsébet hídtól lehet), akkor látjuk van egy ilyen oldala is:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest régészet templom középkor belváros v. ker március 15. tér belvárosi templom

süti beállítások módosítása