metrófolyosó.jpgFotók: Facebook/Design Budapest Apartments

Pozsonyi Attila Pozsi enteriőrtervező apartman-tuladonos öt éve nyitotta meg az Üllői út és a Mária utca sarkán az Iparművészeti Múzeummal szemben az első négy apartmanját. A helyszín egyetlen, e célból négy önálló apartmanná osztott nagypolgári lakás, maguk az apartmanok pedig art-deco, pop-art stb. stílusúak.

Az egyetlen, nagy lakás megosztásával járó logisztikai előny, valamint a tucatszálláshelyektől eltérő, egyedi kialakítás szerencsére a piacon is meghozta a gyümölcsét, ezért egy újabb, még vadabb projektbe vágott bele a tulajdonos. A Váci utcán egy földszinti, nagypolgári lakást szabdalt szét, ám ezúttal a teljes koncepció közlekedési tematikán alapul. Nem kicsit, nagyon.

Míg Jolly és Kis Grofó a No roxa áj-ban egy Audi A8-asból kiindulva építik fel a literszámra rendelt whiskyktől csorgadozó, szép lányokkal partizó kis világukat, addig Pozsonyi Attila bármennyire is meglepő – de lévén szenvedélyes gördeszkás –, a legkisebb, legegyszerűbb közlekedési eszközre, a gördeszkára gondolva álmodta meg második számú apartmanjait, amelybe egy szovjet gyártású, oldschool budapesti metrószerelvény karosszériája is beépítésre került.

lemezek.jpg
Az önálló apartmanok tematikusak. A repülősben például kiszuperált utasszállítógép üléspárjában is lehet ejtőzni. Nem Malév-újrahasznosításról van szó, hanem eBay-ről rendelték őket. Ráadásul a székek támfáját mozgató mechanizmusok hibátlanul működnek, így nem csak a pilótás-stewardesses, hanem akár a fogorvosos szerepjátékok szerelmesei is feledhetetlenné tehetik budapesti vakációjukat.

hajósgaléria.jpg

Akad hajós szekció is, a legmarkánsabb azonban kétségkívül a folyosót borító metróvagon-oldal. Az érkező vendégeket a recepciós is a metrókocsi fülkéjében fogadja.

bejárat.jpg

Az átalakítási munkálatok (mint ahogy gyakran előfordul) mind időben, mind pénzben meghaladták a tervezettet. A projekt részben családi kölcsönnel és sok-sok baráti segítséggel készült el, ám szerencsére szó sincs holmiféle összecsapott, félamatőr sufnituningról. Inkább azt érezni, hogy itt mindenki egy kicsit jobban odatette magát, mint ha csak pénzért dolgozott volna, hiszen cseppet sem rutin-lakásfelújításon melóztak.

Például a metró lemezek fényezésére "ismerős-ismerősén" keresztül sikerült felhajtani azt a szakit, aki a BKV szovjet vagonjait is lefújta. A tervezési szakaszban felmerült, hogy a metrós részeket egyszerűen lelakkozzák, így a letűnt idők szovjet patináját megőrizve kölcsönöztek volna romkocsmoid hangulatot a helynek. Abban is lett volna fantázia, de szerintem jól döntöttek, hogy végül inkább az újrafestés valósult meg. Nekem kifejezetten tetszik ez a Budapest-London eklektikus városelegy, amelybe mind a londoni metrólogó, mind a street-art művészek által felfestett bitliszes motívumok remekül illeszkednek.

 

metróbitlisz.jpg

Az, hogy nem egy pénzügyi nagybefektető, avagy egy végtelenített pénztárcájú multimilliomos magánszemély a finanszírozó, az olyan részletekben manifesztálódik, hogy például a fűtés korszerűsítése már nem fért be a keretbe. Ám a különféle parapetek egyike kimondottan dizájnos, míg a féltucatnyi, félbevágott Simson-robogóból kialakított, rögzítettszékes lakrész retro hangulatához kifejezetten passzol az őskövület FÉG-konvektor.

Annak ellenére, hogy a földszinti lakás a pesti bérházakban tipikus, üzletrész-méretű, gigászi belmagasságú, azért az adott keretek miatt a galériákban meg kellett küzdeni a centiméterek adta korlátokkal.
A hálórészek a galériákon kaptak helyet és az állógaléria méreteit súrolják, ám nyugodt szívvel, "biztonságtechnikailag" inkább fekvőgalériáknak mondanám őket. Madonna, vagy Kyle Minogue ugyan akár pipiskedve is virgonckodhatna, de Naomi Campbellt már célszerű lenne rávenni, hogy mielőbb helyezze magát horizontális pozícióba.Esztétikailag viszont mindegyik nagyon ütős.

A sajtóbejáráskor a díványos Zimre Zsuzsa mintaanyaként azonnal arra gondolt, hogy mekkora kaland gyerekeseknek egy ilyen apartmant bérelni. Bevallom, nekem ez meg sem fordult a fejemben, pedig (főképp feleségemnek köszönhetően) jól nevelt lányaim vannak. Hogy miért? Egyszerűen túl jól sikerült a sok-sok járműrészlet beillesztése. Nincs az a gyerek, aki itt ne birizgálná addig valamelyik játékra ingerlő cuccot, amíg valamit nem tenne tönkre. Persze lehet, hogy csak bennem nagy a para, és a gyerekesek sem hagynak maguk mögött autóbontót.

Leginkább felnőttjátszóterek ezek az apartmanok, ahol a kúlság és a csajozás-faktor verhetetlen. Plázacicától sokdiplomás gender-kutatónőig nem könnyű ellenállnia annak, akivel itt osztja meg kvártélyát a lovagja.
Lévén a tulaj egyben DJ és zenei producer, így kapcsolati hálójának köszönhetően a zenészek között is népszerűvé válhatnak az apartmanjai. Egy alkotói krízisben senyvedő rocksztárnak ha azzal kedveskedne a menedzsere, hogy ide küldi el egy Budapest break-re feltöltődni, azzal talán nagyobb örömet szerezne neki, mint ha beutaltatná rehabra egy puccos klinikára.

metrófélbevágva.jpg

metróbevitel.jpg

metróglett.jpg

metrófestés.jpg

"Váci utca 42 végállomás. Kérjük az utasokat, hogy hagyják el a szerelvényt
és erre figyelmeztessék utastársaikat is!"


Bár a tulajdonosnak, gondolom az hozná be a legmegnyugtatóbban a számításait, ha e szálláshelyek a közlekedésbuzik Mekkájává válnának, akik a fórumaikon kutatnák a hobbijukban osztozó sorstársaikkal, hogy például a repülőgép-székek utoljára vajon milyen járatszámú SAS-gépen szolgálták az utasok kényelmét és eszükbe sem jutna – nem csak a cool ambienttől megrészegülve –, zúzva csapatni. Igaz, szerintem akinek egy kis esze is van, és mondjuk eszméletvesztésesen-mocskosan piás budapesti legénybúcsút tervez, nem ilyen lakást bérel.

Az sem kizárt, hogy én vagyok túlságosan paragép, hisz nincs apartman-üzemeltetői tapasztalatom és e veszélyek nem állnak fenn, illetve a tulaj kellőképp bevédheti magát a vendégek bankszámláiról lehívható óvadékból. Mindenesetre ezek a rendhagyó belsőépítészeti megoldások (pl. akad, ahol a konyhaszekrény fogantyúi is soros görkori kerekekből kerültek kialakításra) masszívan beépítettek. Ha a szállóvendégek mindent rendeltetésszerűen használnak, és nincs semmiféle állatoskodás, akkor úgy tűnik, hogy semmi sem amortizálódik le gyorsabban, mint egy hagyományos bútorzatú szálláson.

Az anyagminőség, a berendezések és a kivitelezés általánosságban nívós. (Pl. fényerősség- és színszabályzós ledlámpák ).

A hivatalos, sajtóbejárással összekötött megnyitás ellenére még az utolsó simítások hátravannak, talán ezért sem aktív a projekt honlapján a legtöbb fül. Ám a tulajdonos augusztus 11-ig, a Szigetig már mindenféleképp készen szeretne állni a vendégfogadásra. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha az első vendégek fogadásáig nem is, de a közeljövőben kijavítják az egyik galéria fölötti beázásfoltokat, és hát ugyanabban a helyiségben a falakat is alaposan újra kellene glettelni, majd festeni, mert összevetve a többi rész kimondottan minőséges kivitelezésével, sajnos inkább egy olcsóbb londoni lakás pakisztáni kontármunkások által gányolt, hepehupás felújítását idézi. Nyilván ez arról is szól, hogy a tulajdonos a sajátjával veri a csalánt, anyagi kereteiből és az időből pedig kezdett kifutni.

A másik kritikus észrevételem pedig már-már szőrösszívű, adminisztratív-bürokratikus-logisztikai bolhakotonfoltozás.

Ugyanis ezeket az apartmanokat "Design Apartments Budapest II, Budapest 1056, Váci utca 42."-ként hirdetik. Teljesen logikus a névválasztás, hiszen a fentebb említett, öt évvel ezelőtt átadott Üllői úti apartmanok viselik ezentúl a "Design Apartments Budapest I"-nevet.

A címben zavaró egy V. kerületi objektum esetén a II. kerületre utaló, római II-es. (És értelemszerűen ugyanez elmondható a kilencedik kerületi Design Apartments Budapest I-ről is.) Amikor megkaptam a meghívót és csak felületesen futottam át, hirtelen én is elbizonytalanodtam, hogy akkor most hol is van ez? Persze okkal hördülhet fel az olvasó: Ennyire nem lehetek hülye! Ennyire nem, mert pillanatokon belül leesett, hogy miről is van szó, ám ha valaki mondjuk Torontóból, vagy Manchesterből szörfözget a neten, élete első budapesti szálláshelyét keresgélve, még könnyebben benézi. Ez a fölösleges banánhéj talán úgy is kikerülhető, ha mondjuk: "Design Apartments Budapest (First)" és "Design Apartments Budapest (Second)" név alatt futtatják az apartmanokat.

Összességében azonban kimondottan kedvezőek a benyomásaim a projektről. Egy ember kellő tapasztalatot gyűjtött apartmanozással. Tudta, hogyan akar továbblépni, és ennek megfelelően valósította meg az álmait. Színvonalasat és eredetit alkotott. Kívánom neki, hogy találja meg számításait és az elégedett vendégei ezerrel pörgessék a lájkjait.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest design metró belváros átalakítás apartman váci utca v. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr366434111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizie 2014.06.27. 22:49:58

Úgy néz ki mint egy 16 éves gyere szobája egy béna magyar szappanoperában.

Hajdú Peter 2014.06.27. 22:51:59

Bazzeg nem tudnek ilyen helyen nyugodtan lakni, allandoan a bkv ellenoroktol rettegnek a sajat lakasomban.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2014.06.27. 22:56:32

Bocs :)
Találatok a következőre: Kylie Minogue
Inkább erre szeretnék rákeresni: Kyle Minough

Amúgy rendben van a cucc :)

Bal 2014.06.27. 23:48:01

Csak én érzem úgy, hogy ez a poszt arany farmermellényt érdemel, annyira modoros? Nem túl hiteles egy esztétikai vélemény, amiben együtt szerepel a manifesztálódik, bolhakotonfoltozás, senyved, kúlság, csapat kifejezések ... mondjuk úgy, hogy ha ez épület lenne, akkor egy Parlament alakú rakétakilövőhöz tudnám hasonlítani.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.28. 01:22:51

@mizie: de hát mindannyian egy kicsit 16 évesek vagyunk a Szomszédokból, Eastendersből,stb, pláne egy hosszú hétvégére.@lokoszt: ksz, jav.@Bal: ki hagyna ki 2-3 napra egy Parlament alakú rakétakilövőt?:-)

pitonkigyo 2014.06.28. 07:13:02

@Bal: Nemcsak a poszt, a lakás is.
Hiányolom a csöcslámpákat.

Mrs.Columbo 2014.06.28. 08:03:59

@Bal: A modoros nálam nem itt kezdődik, de hát ízlések és pofonok.

vuvuvu2 2014.06.28. 08:34:44

a lakásról konkrétan sem itt sem a honalpon nem láthatók olyan képek amelyek alapján bármit is lehetne mondani. a honlap gyakorlatilag pár fotón kívül zéró, azaz nem tartalmaz értékelhető infót. a római I és II valóban zavaró, és a blogger által javasolt megoldás pedig túl bonyolult. javaslatom: Budapest Design Apartment Váci & Budapest Design Apartments Üllői. A címet pedig úgyis meg fogják nézni akiket érdekel a dolog.

Más: az ügyfélkör szerintem a bulihétvére (szigethétre) érkező fiatalokból fog állni, úgyhogy az amortizációs faktor rosszabb lesz mint amikor az ember kiadja a lakás egy konszolidált egyetemistának (vagy többnek).

HellsAngel 2014.06.28. 09:06:36

Hat, biztos nem lesz olcso, meg mittudomen, tenyleg modoros a poszt, mint a patacipo, meg bertollnok, fizetett hirdetes, blogposztnak alcazott tematikus PR-anyag, le a kapitalista elnyomokkal (csak hogy letudjuk a kotelezo fikakommentes koroket).

Ezen tullepve a szive melyen mindenki tudja, hogy a vilagon a legjobb dolog designapartmanban wannabe Betty Page imitatorokat megfektetni unalmas esteken, es ennek okan a designapartmanok egy szebb, jobb, egeszsegesebb univerzum csirait jelentik, amiben nincsenek proli lakotelepek, meg undorito felso-kozeposztalybeliekre optimalizalt wellness-udulok, meg lerohado kerteshazak lancos kutyakkal. Csak rock'n roll ejjel-nappal.

Az mas kerdes, hogy az ember maga designolja meg az apartmanjat, vagy ezt inkabb profikra bizza, esetleg lelkes amatorok munkait berli ki.

MasterCard 5112 7696 3185 4548 2014.06.28. 09:22:51

@HellsAngel: hogyan lehetnék én is ennyire meno-vagány, mint te?

kkn 2014.06.28. 09:34:08

Én nem külföldi vagyok, hanem vidéki, de már nekem sem mond sokat egy kerületszám, hanem a cím az első. Még, ha azonos utcanevek más kerületekben is előfordulnak. Talán két kerületet tudok nagyjából, merre lehet, meg a közmondásos nyolcker, de csak a neve, helyileg annyi, hogy Pesten van.

Egy pestinek természetes, hogy kerületszám alapján már be is lőtte, nagyjából hol van valami, de nekem az, hogy XVII. kerület, nem mond semmit, hanem meg kell néznem, hogy akkor ez most melyik rész is. Vidéken nem fontos a kerület, mert a helyek legnagyobb részében nincsen kerület. Esetleg városrésznév.

Lehet, hogy egy külföldi sem kerületként azonosítja a megjelent római számat, hiszen honnan ismerné a mgyar rendszert? Google maps-ba a cím, és kész.

csucsoka2 2014.06.28. 10:15:36

@HellsAngel: huuu apukám, te mekkora menő gyerek vagy..... a yuppie iskolában tanítják az ilyen "wannabe Betty Page imitatorok" macho szóösszetételeket? elárulok valamit... kissé redundáns, amit így kigörcsöltél: a wannabe már jelzi, hogy ő akar lenni valaki, akkor meg minek írod még oda, hogy imitátor? tehát ő nem betty page akar lenni, hanem egy betty page imitátor? :))
na ezen gondolkodj már el, miközben veszed fel a rózsaszín inget és a slim-fit öltöny, te pozőr majom....

csucsoka2 2014.06.28. 10:19:15

@HellsAngel: követni fogom a posztjaid, és a haverokkal majd nevetünk rajtuk mindig egy jót. érzem, hogy a te agyadból végtelenítve jönnek majd a faszságok :DD

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.06.28. 11:04:15

Sosem értettem az ilyen "koncepció" lakásokat, belsőépítészetet: miért kell egy határozott hangulatot beerőszakolni egy térbe, elfoglalva teret, helyet, csak hogy a tervező "eredetit", "kúlost", "modernt" stb. alkothasson, ami leginkább a reklámban néz csak jól ki, de az életben már kevésbé (lásd a posztot is). Miért nem lehet "csupán" kényelmes, és használható bútorokkal berendezni egy kifejezetten szállásnak épített ingatlant?

A másik dolog, hogy a londoni hangulat/design mit keres itt? Erre kíváncsiak a szállóvendégek? Ma, Budapesten, az orosz metrókocsikkal együtt? Ha már a gulyáskommunizmus-hangulatra akar hajtani a tervező, szerencsésebb lett volna inkább a régi metró, és Budapest belsőépítészeti elemeiből becsempészni egyet-kettőt.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.06.28. 11:05:31

Ja, egyébként gratulálok a sok munkához, tényleg eredeti lett a kecó! Biztos van, akinek ez kell, ezért fizet inkább.;)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.06.28. 12:07:10

@HellsAngel: végül is mint mini infó jó, de mint blog poszt egyértelműen nulla.

jó ideje én se írok már új anyagot a blogomba, de cserébe eldzsí légkondis, meg addelakecódponthus kopipasztéket se lövök fel. persze nem is vagyok goldenblog díjas szerző :)))

Grega 2014.06.28. 15:35:29

ez a Beatles-dekoráció a falakon mondjuk hihetetlen elcsépelt, közhelyes: én 2 nap alatt halálosan megunnám, ha ott kéne laknom.

eredetibb dekorációk kellenek, nem ilyen popkulturális klisék.

2014.06.28. 17:16:42

fizetett hirdetésünket látták.
nincs itten semmiféle látnivaló, kérjük, haladjanak tovább...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.28. 19:50:25

@mizie: amelyben mindenki affektáló orrhangon beszél. Különben tényleg olyan. Erőltetett fasság. Ez majd akkor lesz jó amikor tényleg lepattan, lelakják, odaszarnak a sarokba és a csikket a festmény szemében nyomják el meg kirúzsozzák és lehányják az egészet.

_Neville 2014.06.28. 20:18:22

Nem szívesen lépnek csak úgy be ide részegen. Kellemetlen érzés ehet, hogy egyszer csak szemben a metró :D

2014.06.28. 21:05:48

ezt földönkívüli írhatta, legalábbis az volt az érzésem

tisztapista 2014.06.28. 21:56:46

A menő dizájnos csávók ma már apartmanoznak. Fullos dolog, tutira jobban bejön mint az enteriőr dzsemmelés, tod, amit alter muzikra tolnak.

Apartmanozásban pedig most a suburban-style megy, sőt fut, hasít, illetve csikar. Pluszban itt van a pUbliK tranzport menőség, ami teljesen uralja a sztájlt.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.29. 22:06:15

@városjáró: @➊: Nem értem a PR-dödögést. Írtam negatívumokat is bőven a lakásról a posztban, Ha mindezt azért teszem, mert olyan rafkósan PR-ozok, akkor miért nem írtam volna renickeken néhány hájpoló kommentet, hisz szinte mindenki kivétel nélkül lehúzta a kecót?:-)
nyilván én sem laknék egy ilyen apartmanban hónapokig, évekig, de egy hétvégére simán bevállalnám. A tulaj is erre számít és adja meg az isten, hogy bejöjjenek a számításai, végtére is nem uniós, vagy állami pénzekkel zsonglőrködik, hanem a sajátjával és a családtagjaiéval. Aki meg simán giccsparádénak tartja, az egyszerűen nem bérli ki. Kényszerből nézegetnie nem kell, hisz nincs közterületen.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.06.29. 23:14:25

@Dobó Géza: szerintem ne magyarázgasd a témát. nettó reklámbog lettetek és slussz. evvan.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.29. 23:53:40

@városjáró: Izgalmasak a frusztrációid. Vajon mi késztet arra, hogy válaszolj egy kommentre éjjel negyed tizenkettőkor egy olyan blogba,amiről kivétel nélkül rosszat írsz? (Én mondjuk a meccset nézem, és közben teszek-veszek, biztos te is:-)),
Ha küldesz egy színvonalas, őszinte coming out posztot: "Miért letten ilyen savanyú?"-témában, lehozom.

Mivel ('hál Istennek) nem vagyunk reklámblog, ha hirdetni szeretnél, akkor a blog.hu-t és az Indexet is üzemeltető CEMP-el vedd fel a kapcsoltatot.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.06.30. 00:53:10

@Dobó Géza: tudod van ez a radar nevű izé itten a blog.hu-n ami kiadja ha új hsz. érkezik egy kommentelt poszthoz... én is csak ezt használom, ahogy ti is.
a baj nem is ez, hanem hogy az index így tol benneteket, pedig ahhoz képest messze alulteljesítetek, hogy kvázi ti képviseljétek egyedül a városi témafelvetőket a címlapon...

meccset meg sose nézek. a "bolondos vakáció" sztankayékkal százszor jobb volt.

2014.06.30. 01:28:04

unatkozó éjszakai trollkodásomat ne vedd véresen komolyan =]
süti beállítások módosítása