aldi2[1].png

Fotók: Város szíve blog

Ha epés lennék, azt mondanám, na végre megállítottuk a Kék Veszedelmet! Ennél beljebb már tuti nem hatolnak Belvárosba a diszkontláncok. Persze hogy nem, mert ennél beljebb már nem is lehet.

Twitteren jeleztétek tegnap, ami aztán később a Város szíve blogon is megjelent, hogy Aldi nyílik a Kossuth Lajos utcában, az egykori Úttörő Áruházhoz tartozó épületben. Már a Rákóczi úton megjelenő Tesco is hatalmas riadalmat váltott ki pár éve, aztán amikor az Astoriához ért a Gonosz, sőt a Kálvinon vicsorgott a falak alatt, akkor már mindenki érezte, hogy idő kérdése és a Belváros is elesik. Szomorú? Dehogy, épp ellenkezőleg! Én a magam részéről örülök neki.

Szó se róla, amikor karvalytőkés multi láncok lehetetlenítik el a kis boltokat, vagy épp a fényes áruházakat, az csúnya dolog. Ha valamikor a Kossuth utca fénykorában jelent volna meg egy ilyen élelmiszer-turkáló a Belvárosban, szívrohamot kapok. Csak hogy sok minden változott azóta. A város is és a diszkontláncok is.

A Kossuth utca vásárlóereje jelentősen lecsökkent az elmúlt 2-3 évtizedben. (Sőt gyakorlatilag azóta, amióta nem fut rajta villamos - de ugye ez jól ismert búslakodási téma minden várossal foglalkozó fórumon.) Ma ott tartunk, hogy bármi jön ide, ami vásárlókat vonzhat, csak jót tehet neki. 

Olyanok ezek a láncok, mint a betelepített fafajok, mondjuk egy akác. Ha egy jól működő ökoszisztémába telepítik az őshonos fajok kiszorítására, az igen csak csúnya dolog. Ha viszont egy lepusztult, rekultiválásra váró területre kerülnek, akkor kifejezetten hasznosak.

Nincs mit szépíteni, hiába él az emlékeinkben másképp, a Rákóczi-tengely most egy ilyen rekultivációra szoruló, lepusztult terület. Itt ha megveti a lábát bármi, az csak jó lehet. Az igénytelen diszkontokat, igénytelen boltocskákat ugyanis nem szabályozással vagy hőbörgéssel lehet távol tartani a városok belsejéből, hanem piaci alapon.

A peremvidéken olcsó az ingatlan, ezek pedig az olcsó ingatlanokat keresik - ezért alapvetően a városok peremén telepednek le. Ha a város szívében esnek le az árak - mert elértéktelenednek az üzlethelyiségek és senki nem akar oda költözni - akkor ott jelennek meg. (Más kérdés, hogy ehhez alaposan hozzájárult, hogy Budapesten a város belsejébe engedtünk a bevásárlóközpontokat - amiket viszont tényleg távol lehetett volna tartani szabályozással.)

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az évtizedek alatt, mire beértek ezek a nagy diszkontláncok a városok belsejébe a külvárosi parkolókból, igencsak megváltoztak. Nem egy közülük saját brandet hozott létre, hogy megkülönböztesse ezeket az üzleteit a tőlük megszokottaktól. Ráadásul rendezettségben, arculatban nem nagyon maradnak el a hagyományos élelmiszerüzletektől sem.

Ráadásul épp az Aldi az, amelyik nem egy régi épületet varázsolt újjá Budapesten (a legismertebb a Tűzoltó utcai lovarda).

Szóval én a magam részéről üdvözlöm a fejlesztést. Ott tartunk, hogy - bármilyen rosszul esik kimondani - ez jelenleg növeli az utca presztízsét. Akár csak a Rákóczi utcánál. Olyan ez mint a foci: amikor végre elfogadjuk, hogy nem olyan erős a kedvenc csapatunk, mint gyermekkorunkban volt, akkor tudunk csak örülni a pici győzelmeknek is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bolt aldi belváros üzlethelyiség v. ker kossuth lajos utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr26379795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2014.06.19. 16:49:04

"Más kérdés, hogy ehhez alaposan hozzájárult, hogy Budapesten a város belsejébe engedtünk a bevásárlóközpontokat "

Hát ez tényleg marha jó lett volna, ha nem engedtük volna. Az a nap hatszázezer ember is nyilván viccből a Westendbe jár és nem a Camponába. Tulajdonképpen azt sem értem, hogy miért engedték be a villamosokat, buszokat és a metrót a városba. Mehetne mindenki biciklitaxival és hordárokkal és akkor ez sok embernek adna megélhetést!

És az Internetet se kellett volna beengednünk! Vagy legalábbis a Blikk.hu-n kívül mást nem szabadna megjelenítenie a gépeknek, mert anélkül nem a kis blikk a legolvasottabb online felületen.

"amikor karvalytőkés multi láncok lehetetlenítik el a kis boltokat" ... a kis boltok is pontosan így működnek. Tőlük éhen is halhat az ember, ha arról van szó. Ha egy helyről tudni lehet, hogy több német jár, akkor a kisboltosok árazása hirtelen a német pénztárcához igazodik. A magyar meg le van ejtve. Akkor nekünk miért is fontosak a kis boltok és miért kell sajnálni őket, ha nincs új ötletük, nem tudnak mit kitalálni és nem értenek az üzlethez?

Tudom, hogy nem erről szólt a poszt, de ezek valahogy bántották a szememet. Aldi nyitás, bárhol is van, mindig jó. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön nagyon jól egy bolt...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.06.19. 16:57:48

Kissé értetlenül állok a poszt előtt, mert a belváros tele van / volt multi-láncokkal. A Blahán évekig ott figyelő MATCH pl. megvan?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.06.19. 17:04:46

@Tomi from Space: A match egy élelmiszerüzlet volt, eredetileg is benn volt a városokban. Itt most arról van szó, hogy az eredetileg városszéli olcsó diszkontláncok kezdenek betörni a belvárosba. Mint amilyen mondjuk a Lidl, a Tesco, az Aldi, a Penny. De a CBA is létrehozta a maga diszkontját, a Centet.

Magyarnaba 2014.06.19. 17:07:41

Azt hiszem, a Báthory utcában is van egy Aldi (ötker). Én örülök nekik, főleg mert jók a kenyerek, péksütemények, nem a szokásos levegős egészségtelen kenyereket árulják. Ha kisboltok árulnák ezt, azoknak nyilván jobban örülnék, de ez van.

Amúgy sok mesterséges anyag nélküli termékük van, ezért szeretek oda járni, bár ők is kurvulnak: a zöldségszószós tonhalkozervből most már csak guargumival dúsított van, eddig volt anélküli is... ha valaki olvassa ezt tőlük: hozzák vissza a régi konzervet! :)

Egy?! Az ÖSSZES! 2014.06.19. 17:07:43

Kedves cikk író: Ne menj oda... Én szívesebben vásárolok jól felszerelt, design-os, légkondis, alacsony árakat tartó, az árut akár még frissen is készítő lelketlen multikban, mint Kati néni retro csempés, állandóan koszos padlós, száraz kiflis és még azt is dupla áron adó, rothadó fapultos, szuterén, leginkább a környék kőműveseit dekással kiszolgáló, és ebből megélő ál-talponállójában. 'Nem vagyok magyar', tudom-tudom...

LeslieBear 2014.06.19. 17:09:05

Ha másért nem annak lehet örülni, hogy a lassan évtizedek óta bezárt retekhalomként csúfoskodó, egykor szépnapokat látott Úttörő Áruház, ha másban nem is de legalább az épület újraéled.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.06.19. 17:11:26

@Egy?! Az ÖSSZES!: ha nem olvastad el a posztot, az a te dolgod. Ha elolvastad, de nem értetted, miről szól, akkor az alighanem az én hibám - biztos nem fogalmaztam érthetően, bocs

na4 2014.06.19. 17:14:05

Hát persze, hogy jó. Minél több bolt, annál nagyobb kínálat, annál nagyobb verseny, annál alacsonaybb árak. Welcome Aldi.

kovacsferenc123123 2014.06.19. 17:22:44

"Olyanok ezek a láncok, mint a betelepített fafajok, mondjuk egy akác. Ha egy jól működő ökoszisztémába telepítik az őshonos fajok kiszorítására, az igen csak csúnya dolog. Ha viszont egy lepusztult, rekultiválásra váró területre kerülnek, akkor kifejezetten hasznosak." OMG ez egy elég nagy baromság

JMC 2014.06.19. 17:29:41

Nem kell nagyon aggódni, nem sok ilyen boltnyitás lesz. Valószínűleg nem kevés pénz vándorolhatott át az Alditól, mire megkapta az engedélyt.

2012-ben útjára engedték a plázastopot, ami ugye engedélyhez köti az új építésű 300 nm-nél nagyobb területű bevásárlóhelyek nyitását. Ez ugye kifejezetten a diszkontok ellen szólt, mivel a plázatörvény ellenére a plázák bővülgetnek szépen (lásd Árkád2 vagy Corvin), no meg Lázárék dolga is könnyebb, ha nem épül sem Tesco se Aldi se Lidl se Penny se Spar (a CBA-k ugye általában 300 nm alatt vannak).
Ezt kikerülendő a diszkontok vásárolni kezdték a régi épületek földszintjeit (ezek ugye általában a belvárosban vannak, és ugyan drágább így az összköltség, de még így is megtérül), és az ottani teret egybenyitva alakították ki az áruházat (lásd például a Bajcsyn lévő Lidl vagy a József körúti Penny), mivel a törvény csak új épület építésére vonatkozott, átalakításra nem. Ezt kivédendően módosult először aztán a törvény úgy, hogy x számú parkolóhelyet biztosítania kell a nyitó áruháznak a vásárlók számára, majd mivel még ez is megkerülhető volt valamennyire, született az újabb módosítás, mely már az átalakításokra is vonatkozik.

lobster thermidor 2014.06.19. 18:01:07

Az bizony elég furcsa ízlésre vall, ha valakinek jobban tetszik a lepusztul, bedeszkázott portálokkal csúfoskodó Kossuth Lajos utca, vagy akár a körút, mint a rendezett, tisztán tartott környezetet építő multi.
Mellesleg azt is elég nehéz tudomásul venni, hogy miért van felénk ez a már - már hisztérikusnak is mondható multiellenesség, amikor ha tőlünk nyugatabbra fekvő városokban járunk semmi bajunk nincs velük, sőt igencsak irigykedünk a tiszta, rendezett város, és utcaképre, ami nagy részben az ott üzemelő multik boltjainak, azok portáljainak köszönhető.

Mr. Waszabi 2014.06.19. 20:37:43

Mese habbal - avagy délelőtt hunvotál kisfiam?
Késve lamentálsz egy olyan kérdésen, amelyet már a kormány rég eldöntött. Azaz, hogy amikor a túlélésért küzdenek napról napra többen a kormány elbaszott és jövőtlen gazdaságpolitikája miatt, évek óta, az valójában azt jelenti, hogy már a MÚLTBAn eldőlt az a kérdés: hogyan lehet túlélni, azaz kevesebből megélni, megtartani a fogyasztás korábbi színvonalát?
Ebben pedig nem a CBA a jó, hanem az Aldi vagy a Lidl. Ez van, ha tetszik, ha nem.
Egy olyan országban, ahol az Aldinál is kong a bolt a hónap utolsó hétvégéjén - s két év óta így van - , nos, tudatlanságról teszel szert, ha most ébredsz, kérdezgetsz. (Utóbbit Aldis pénztárostól hallottam, egy vevő érdeklődésére adott válaszként.)
Egyébként jó reggelt kívánok:)

kjhgfd 2014.06.19. 20:44:58

kb bármi jobb mint ami ott volt eddig, szvsz pont a Kossuth Lajos tök gáz tele lerobbant pusztuló épülettel, hihetetlen igénytelen és koszos az egész

kalandfereg 2014.06.19. 20:48:28

Ott nem értem a dolgot, hogy mi a baj az ALDI-val. Oda járok, mert tök jó minőséget kapok olcsón, miközben a többiben vagy drágábban kapok jó minőséget, vagy, ami sokkal gyakrabb, drágábban kapok jóval szarabb minőséget. Szóval leszarom, hogy multi, leszarom, hogy kié a haszon. Jó minőségű kaját akarok olcsón, evvan.
Majd ha felső középosztály leszek, vagy legalább középosztály, akkor lesznek emelkedettebb szempontjaim is. Gyanítom, hogy ezt a finnyáskodást, amit a posztoló előad, Mo-n nem sokan engedhetik meg maguknak.

És még annyi, hogy azért vagyok alsó középosztály, mert a pénzt a gyerekeim iskolázására költöm, tekintve, hogy Mo-n ingyen annyi esélyed van a színvonalas oktatásra, mint a lottóötösre. De ez már más tészta.

karmon manna 2014.06.19. 22:08:37

Két angol turi között egy Aldi! habár a 3. kerületben már egy Háda is bezárt!!!
Más világvárosokban elegánsabb üzletek vannak a belvárosban, az élelmiszerboltok pedig szuterénekbe szorulnak ahogy nálunk a G-Roby a Margit krt. mellett, ill. az Aldi a Nagycsarnok alatt, vagy szolgalmi bejáratuk van, mint a Váci úti Aldinak a Kossuth mozi helyén. Szóval jöhetne még a Penny és a Lidl is, csak nem így, nagy kirakatokkal... Az külön öröm, hogy az itt turnézó külföldi fiatalok is diszkont áron tudnak majd kulturáltan szórakozni...

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2014.06.19. 22:28:02

@Zubreczki Dávid: üdv, nem egészen a témához kapcsolódik, de talán te ki tudod deríteni miért van az, hogy bár felújították, de azóta is le van kordonozva a forgalom elől a Dohnányi Ernő utca (Liszt Ferenc tér és a körút közötti kis utca), sétálni lehet rajta, autóval behajtani nem, ami nem is baj persze, csak a kordonok nagyon nem illenek a környezetbe, akár virágos ládákkal is meg lehetne oldani, ha az a cél.

bioLarzen 2014.06.19. 22:53:03

Nem teljesen értem: miért akkora katasztrófa, hogy Tesco vagy Aldi van a város belő részében? Ha letarolnának egy háztömböt, hogy építsenek egy "szokásos" Tescót vagy aldit, akkor még megérteném - de így... Mi a gond ezzel?

bioLarzen 2014.06.19. 22:55:48

@Mr. Waszabi: Lehet, hogy igazad van - node a stílusod... "Enyhén" pökhendi és nagyképű - pláne a jólfésült-jóllakott ovis kinézetedhez képest (feltételezve, hogy akép téged ábrázol).

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.06.20. 01:26:27

a NER, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszere magyarországában ilyen nem fordulhatna elő!!!

Lázár János egyre szomorúbb !!!

A posztírónak meg gratulálok, kiválóan tud dörgölőzni &/v nyalni a hatalomnak.

@Zubreczki Dávid: Mégegyszer, gratulálok, így kell benyalni magad a nagyok közé!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.06.20. 01:28:31

@Zubreczki Dávid: na jó túloztam, de

de, azért ez a címadás és a felütés és a hozzállás....

Reszelő Aladár 2014.06.20. 01:43:21

A kérdés az, hogy mennyi Magyar Terméket árul. Kukoricakonzervben nem látom, hogy mi szükség a német minőségre.

parasite81 2014.06.20. 02:18:33

nekem tökéletes. évtizedek óta várok egy értelmes és közeli bevásárlási lehetőségre, hogy ne a koszlott éjjel-nappalikban kelljen megvennem amit akarok. amúgy meg: tesco express mennyi van a környéken? kapásból tudok mondani 3-at, de szerintem csapjuk hozzá a smatch-okat is és akkor had kérdezzem meg miről szól a cikk? miért nem azon vagytok kiakadva, hogy az astoriától a kálvin térig 13 török(kurd) gyrosos van és 8 kínai étterem?

durbintss 2014.06.20. 07:46:41

Az Aldival csak egy bajom van, hogy tök igénytelen bolt, igénytelen áruval. Remélem a belvárosi boltjukat igényesebben töltik fel.

ekat 2014.06.20. 08:35:56

@kalandfereg: Most viccelsz? Én és az egész tág családom a közép- és felső-középosztályba tartozunk, de ahova csak akkor megyünk, ha muszáj, az a szakadt és koszos magyar közért a maga kis választékával és bunkó eladóival.
Aki ALDI-kon meg ilyesmin finnyáskodik, az az alsó középosztály, meg azalatt, az idegengyűlület is rájuk jellemző - szükségük van ilyesmikre, hogy úgy érezhessék, hogy még alattuk is van valaki/valami.
A multikkal és plázákkal nem hogy nincs semmi baj, de ők azok, akik azonnal rendezett környezetet alakítanak ki még maguk körül is. Bárhova betelepülnek, én csak örülök, a Kossuth L. utca meg amúgyis hihetetlen szakadt a gagyiboltjaival. (

osztom ezt a véleményt 2014.06.20. 08:36:39

Az Aldival csak egy bajom van, hogy tök igénytelen bolt, igénytelen áruval. Remélem a belvárosi boltjukat igényesebben töltik fel.

ekat 2014.06.20. 08:39:53

@durbintss: Én mostanság leginkább a csomagolt szűzpecsenyéért járok oda, kivétel nélkül mindig szebb, mint amit bármelyik hentestől kapok.

magaslabda 2014.06.20. 08:43:59

Mostanában a bankfiókokat a zálogházak váltják, de gyakorlatilag már csak az élelmiszerboltokba jár a magyar. Úgyhogy a Kossuth Lajos utcában van még hely bőven, sőt a Rákóczi-Thököly tengelyen is. Habár igaz, hogy ezeket inkább a belső udvarokban, meg a föld alatt alakítják ki jobb helyeken, és a szép portálokat meghagyják a ruházati üzleteknek és hasonlóknak.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.06.20. 08:59:21

@Zubreczki Dávid: No Dávid. Nem azért városszéli, mert ezek a város szélére akartak menni, hanem azért, mert amikor begyöttek, ott volt hely és kiadó / építhető üzlet. Az, hogy most bemennek a városba, nem azt jelenti, hogy kitalálták, hogy most inkább menjünk be a városba, hanem a konkurencia eljutott a haláltusa olyan szintjére, hogy belül már halik kifele, ergó a "városszéliek" be tudnak menni a helyükre, ami megüresedik.

Ez nem városfejelesztési, vagy terjeszkedési koncepció, hanem simán üzleti és megvalósulási lehetőségek.

randomuser1 2014.06.20. 09:09:25

igen,, ma egy aldi, holnap akár autóval is be lehet hajtani a belvárosskanzenba, ha nem vigyázunk, holnapután akár nagyváros szintre is fejlődhetne a kedvelt kis mezővárosunk. szörnyű.....

óðinn 2014.06.20. 09:10:59

Külön örülök, hogy megemlítette a poszt a Tűzoltó utcai épületet. Remek példája annak, hogy hogyan lehet egy lepusztult, védett épületet rendbehozni és új tartalommal feltölteni.
A múzeumi negyed kapcsán is rengeteg lehetőség nyílna erre, és nem is kellene nagyon eltávolodni a belvárostól - hogy csak a Kilián-laktanyát említsem. De ez már nagyon off...

randomuser1 2014.06.20. 09:12:06

@Zubreczki Dávid: " eredetileg városszéli olcsó diszkontláncok " bécsbe ne menny, még megijecc, baszod...
urbanista, lol :)

Bird 2014.06.20. 09:20:33

Egy pici kekeckedés a posztíró részére:

Elég biztos vagyok benne, hogy budapesti ember SOHA nem mondta és nem mondja azt a belvárosi utcáról, hogy Kossuth utca, ugyanis az Kossuth Lajos utca. (A pesterzsébetiek pedig a saját hasonló nevű főutcájukat Kossuti-nak hívják.)

marcijuli 2014.06.20. 09:33:37

Kettőt mondok: "Ráadásul" és "Ráadásul"
Le style, c'est l'homme

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.06.20. 09:43:21

Inkább, mint valami romkocsma vagy valami butik. Amúgy van már a belváros szívében itt, a nyugatinál is, sőt lidli is, jelezném mielőtt nagyon meglepődnél.

desmentir 2014.06.20. 10:03:33

Csak két rövid megjegyzés:
1: lassan fel kellene már hagyni azzal a sztereotípiával, hogy:
hazai kisbolt - csak jó lehet
külföldi (pláne multi!) lánc - csak rossz lehet
mindnyájan tudunk ezer ellenpéldát.
2: A szóban forgó utcákat Kossuth "Lajos" utcának és Rákóczi "út"-nak hívjuk. A cikkben van így is, úgy is, de a bevett nevük ez, és ha egyértelműek akarunk lenni, maradjunk is ezeknél.

narmer 2014.06.20. 10:12:47

Az a helyzet, hogy a belvárosban nincs egy igényes áruház.A Corvin a kínaiaké, a hajdani Kaiser egy szegényes Spar, nem lehet semmiféle exkluzív alapanyaghoz vagy finom ételhez hozzájutni.(Nem tom ki emlékszik a Mézes Mackó választékára) Az Aldi belátom kuriózum ezek között.Fantasztikus húsai, sajtjai, mirelitjei vannak, és az az időközi katalógus amit minden hét elején kiadnak gyakran tartalmaz midenféle máshol nem kapható és speciális különlegességeket ( Teryaki szósz, olasz sonka, 100%-os narancslevek) Szóval, hajrá Aldi!

narmer 2014.06.20. 10:14:38

@osztom ezt a véleményt: Ma még nem tévedtél nagyobbat.

InteriorLulu 2014.06.20. 10:22:30

" Ráadásul rendezettségben, arculatban nem nagyon maradnak el a hagyományos élelmiszerüzletektől sem."

Nem nagyon maradnak el?! :-) Konkrétan ég és föld a minőségbeli, igényességet és rendezettséget illető különbség az Aldi/Lidli és a "hagyományos" élelmiszerüzletek között, nyilván az előbbiek javára. És ha nem is ekkora, de szintén nagy a különbség az Aldi/Lidli és bármely másik külföldi multi (Tesco, Match, Spar...) üzletei között.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.06.20. 10:25:28

@osztom ezt a véleményt: tök igénytelen bolt, igénytelen áruval

Ebben egyáltalán nincs igazad.

fénycsepp 2014.06.20. 10:29:53

nem lehet igénytelennek mondani az Aldit: ugyanúgy, mint a Lidlben ott is vannak prémium kategóriás termékek (nem is olcsók), sőt a Lidl isteni pékárút ad el. csak az a kár, hogy húspult nincs :-o. érdekes módon, a tecseóexpresszek az igazán igénytelen boltok: pont egy hete láttam egészen bizarr színárnyalatban tündöklő csomagolt darált húst a Kálvin téri boltjukban. Nem gondoltam, hogy létezik ilyen színben egyáltalán nyers hús...
a plázákat illetően igaza an a posztolónak: rengeteg fővárosban nincsenek plázák a belvárosokban, max. kisebb méretben (pl. Mammut 1)Lehet,hogy helyhiány miatt a peremre szorultak?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.06.20. 11:12:28

@Tomi from Space: dehát ez van a posztban is. oda települnek a boltok, ahol olcsó az ingatlan, mert az olcsó árakkal csak ott éri meg működni

ha beljebb is olcsó lesz az ingatlan, beljebb mennek. uyganakkor saját maguk is változnak. pl a tesco csak a megjelenése után évekkel jelent meg az expresszel

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.06.20. 11:13:37

@Emmanuel Goldstein: ez mindenhol a világon így volt, és ahol meg tudták lépni az átpozicionálást, ott meglépték.

nem tudom, miért akarsz bécsbe küldeni :)

kovácspéterke 2014.06.20. 11:15:12

a kossuth lajos utcát egy cba is feldobná, nemhogy egy aldi, amit mondjuk élelmiszer turkálónak nevezni elég nagy butaság, a párjával magasan verik az összes itthoni boltot minőségben.

randomuser1 2014.06.20. 11:17:58

@Zubreczki Dávid: Mer ott a hoffer leginkább ilyen belvárosi szükmagas helyeken műxik.
Igaz, fogalmam sincs, mi volt az eredeti stratégia, lehet, a hazájukban is így kezdtés és ott is zavarba hozta ajónépeket a diszkontláncc benyomulása a történelmi bevárosba..

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.06.20. 11:29:55

@Emmanuel Goldstein: Az ötvenes években, amikor indult a vállalkozás, még nem is léteztek városszléi dobozüzletek (többek között azért sem, mert keveseknek volt autójuk). Belvárosi boltokkal kezdtek.

György Ruska 2014.06.20. 12:12:59

Én azt mondom, hogy ez teljesen rendben van, ahogy a szerző is írta. Ott van a Honvéd-Báthory sarkon lévő üzlet, szerintem teljesen illeszkedik a környezetbe, szépen rendbe hozták a háztömb lepukkant, hosszú évek óta üresen álló földszintjét. Az efféle akciókat teljes szívvel tudom támogatni a városfejlesztén címén zajló műemlékrombolással szemben.

bioLarzen 2014.06.20. 12:13:17

@Dariengo: Pár év múlva pontosan - háromszor annyi.

Csak szeretem néha a szofisztikált kommentelőket szembesíteni azzal a stílussal, amit ők használnak. Nem is hinnéd, sokszor milyen hatásos.

Ja, és az ingem se pöttyös.

bioLarzen 2014.06.20. 12:15:40

@Mrs. Jackman: Így van. Szerintem az Aldit leginkább azok fikázzák, akik még sosem vásároltak benne. Teljesen normális üzlet normális választékkal - és néha meglepően jó minőségű "sajátmárkás" és egyéb dolgokkal. Nyilván náluk is lehet kapni néha gagyit - de hol nem?

bioLarzen 2014.06.20. 12:17:23

@osztom ezt a véleményt: Mit értesz "igénytelen bolt" és "igénytelen áru" alatt?

hopptarisznyarák 2014.06.20. 12:50:15

Inkább az a szomorú, hogy nálunk a Belvárosban nem drága boltok vannak, hanem az egyre szegényedő lakosság kiszolgálására hivatott fapados multik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.21. 00:52:03

@Zubreczki Dávid:

Ezek a láncok csak nálunk voltak eddig a városok szélein. Münchenben is van pl Aldi a belvárosban.

krobcsi 2014.06.22. 07:15:53

Az, hogy tiszta, és rendben tartott üzlet, az legyen már kevés egy éppen feltörő, robbanásszerű turizmussal bíró világvárosban. A mérce ennél sokkal magsabban van.

Képzeljük el a német turistát (van belőlük néhány), aki meglátja az Aldit a város szívében. Nekik nem kell ugye különösebben magyarázni ennek a márkának az üzenetét.

A város közepében, ahol a város igazán megmutathatja magát, semmi keresnivalója diszkont márkának, ez tök egyértelmű. Aki tud egyetlen hasonló nemzetközi megoldást, mutassa meg, legyen szíves. Lepattant diktatúrákban esetleg divat lehet az ilyesmi.

Azt egészen biztos, hogy ez az üzlet nem nyílhatott volna meg egy nagyon komoly méretű illegális készpénzösszeg átnyújtása nélkül.

osztom ezt a véleményt 2014.06.22. 11:58:26

Ahogy a nickből is kiderül, ugyaninnen egy korábbi véleményt kopiztam be. Egyébként sajnos a hazai Aldi köszönőviszonyban sincs a nyugatiakkal, azok ugyanis nem keletre szánt termékekkel vannak tele. Na persze a CBA Reál és hasonló mélymagyar láncokhoz képest ez is üdítőleg hat, de sajnos a termékeik ár/értékben nem a legjobbak, max. a harmadikok az én listámon.

magaslabda 2014.06.22. 12:02:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: persze hogy van a külföldi belvárosokban is, de nem a kirakatos portálokat foglalják el, hanem a belső udvarokban, vagy szuterénben vannak, az utcai üzleteket ennél elegánsabb üzletek szokták bérelni!

osztom ezt a véleményt 2014.06.22. 12:11:01

@bioLarzen: igénytelen, mert pl.kevés az eladó, a pénztáros csak akkor hív segítséget, amikor már 10 perces sorok állnak... a konkurensek erősítettek, mert a hosszú sorbanállás nem vonzó.
Igénytelen áru: pl. a pékárú, szörp: drágák és tartósítottak. Náluk pl. a 3 havonta kapható serpenyők indukciós tűzhelyre nem alkalmasak. Szerinted Németországban ezeket még megvennék? Már nálunk is egyre elterjedtebb az indukciós főzőlap, rezsó formájában 10 ezerért, de beépíthető is occón van az IKEA-ban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.22. 12:24:00

@magaslabda:

https://www.google.hu/maps/search/aldi/@48.13736,11.562186,3a,75y,61.19h,92.65t/data=!3m4!1e1!3m2!1sb2XIeivDllu6wPV93FJCLQ!2e0

https://www.google.hu/maps/search/aldi/@48.134299,11.544887,3a,75y,90.33h,82.51t/data=!3m4!1e1!3m2!1sR6dBsF77-qwzdk9nyrnzzQ!2e0

karmon manna 2014.06.22. 12:29:48

A belső kerületekben lévő Aldikat a forgalmuk igazolja: máshol a -30% is kevés a lejáró cikkekre, a Tűzoltó utcában elég a -10%, és az elfogy...Na persze nem a ferencvárosi panelprolik adják a törzsvevői gárdát, inkább az egyetemisták.

bioLarzen 2014.06.22. 12:38:11

@osztom ezt a véleményt: Ez helyi dolog lehet, mert én Aldiban általában sokkal kisebb sorokkal találkozom, mint a konkurenseiben, azokkal a pékárukkal, amiket tőlük vettem, nem volt bajom. A szörpöket és serpenyőt illetően nincs tapasztalatom.

magaslabda 2014.06.22. 13:08:01

https://www.google.hu/maps/@47.498848,19.076793,3a,90y,174.09h,88.36t/data=!3m4!1e1!3m2!1saoqXCKgMjnSH_xOStd8heg!2e0!6m1!1e1?hl=hu
itt régebben bútorbolt volt, majd sok évig üresen állt...kb. ez a müncheniekkel van egy kategóriában, a vasút közelében...A Kossuth Lajos utcában már egy diszkrétebb, a Váci útihoz hasonló megoldás lenne az elfogadhatóbb: https://www.google.hu/maps/@47.513016,19.057578,3a,75y,299.32h,88.11t/data=!3m4!1e1!3m2!1s-LprnprKZ7rdHP0riOc0zg!2e0?hl=hu
A Kossuth4 mozi jobb ajtaja ma az Aldi bejárata.

krobcsi 2014.06.22. 16:27:56

@bioLarzen: nem az a kérdés, hogy mit tud vagy mit nem tud az Aldi, hanem hogy ezt a műfajt sehol nem engedik be a belvárosba. Mint ahogy piroslámpás házat sem engednek nyitni, meg autóalkatrészboltot és még sok minden mást sem.

Mindennek megvan a logikus, kialakult helye egy jól működő városban. Ha az Aldi a belvárosba akar menni, akkor egy belvárosi színvonalú helyet kellene nyitnia. Azt viszont nem fog.

bioLarzen 2014.06.22. 16:35:51

@krobcsi: Hát, nem tudom... voltam már pár üzletben a belvárosban - az Aldit tisztábbnak, tágasabbnak, nbagyobb választékúnak és olcsóbbnak találom a legtöbbjüknél.

Ez ártana a belvárosnak?

krobcsi 2014.06.22. 17:36:45

@bioLarzen: a főváros belvárosa az ország kirakata. Minden város, ország arra törekszik, hogy ott mutassa meg a legjobb arcát, a legjobb tudását. Nem az alacsony árakkal meg a tisztasággal van baj, hanem azzal, hogy az Aldit oda beengedni egyet jelent azzal, hogy a fővárosunkat a legjobb esetben is egy német kisváros külső részével azonosítjuk.

(Ráadásul, amint arra többen rámutattak, amit itt a magyar Aldik pulton tartanak, azt Németországban nem engednék vásárlók elé. Konkrétan más, gyengébb minőségű élelmiszerrel töltik fel itt a bltjaikat, ez nagyon egyszerűen ellenőrizhető.)

Az a kérdés, hova tesszük a lécet. Ha nem túl magasra, akkor könnyű lesz átugrani. De akkor nincs megállás, a gát átszakad, jön a belvárosba a Penny is meg a Lidl, és búcsút mondhatunk a turizmusnak, senkit sem érdekel egy ilyen város.

bioLarzen 2014.06.22. 19:49:45

"a főváros belvárosa az ország kirakata. Minden város, ország arra törekszik, hogy ott mutassa meg a legjobb arcát, a legjobb tudását."

Tehát, akkor ezek szerint az elavult, szűkös, rossz levegőjű, koszos üzletek lennének az ország kirakata, amit a belvárosnak meg kéne mutatnia?

"Nem az alacsony árakkal meg a tisztasággal van baj, hanem azzal, hogy az Aldit oda beengedni egyet jelent azzal, hogy a fővárosunkat a legjobb esetben is egy német kisváros külső részével azonosítjuk."

Akkor nem lehetne esetleg elérni azt, hogy a "belváros-kompatibilis" üzletekbe ne rémálom legyen betérni?

krobcsi 2014.06.22. 20:08:40

Szerintem a belvárosi üzletek nagy része rendben van. A maradékkal meg kezdeni kell valamit - például a teljes Kossuth Lajos utcával. De ne úgy, hogy örökre lelimitáljuk egy korcs állapotban, hanem úgy, ahogy a város többi részével tettük. Óriási potenciál van abban az utcában, nem szabad elkótyavetyélni.

gabe203 2014.12.06. 10:55:42

@Zubreczki Dávid: Azért a CBA Cent igencsak Euroban számít, mert a kínálat silány az ár meg azért csak egy-két terméknél alacsony. (Még jó, hogy "hazai") Így lehet terelni a kis pénztárcájú embereket az AUCHAN és a TESCO felé.
süti beállítások módosítása