Hölgyeim és Uraim! Hat év után jelentős változás történik az Urbanista életében: a blog társszerzőt kap. Kérem fogadják nagyon nagy szeretettel Dobó Gézát!

 

Miért kell még egy ember?

Az Urbanista az utóbbi hónapokban magasabb fordulatszámra kapcsolt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy hosszú független kalandozás után ismét szorosabbra fűzte kötelékeit az Indexszel. Ez részint abban nyilvánul meg, hogy témákat egyeztetünk a Budapest-rovattal, hogy ne írjuk meg ugyanazt kétszer, na meg hogy időnként egy-egy cikk erejéig magam is felbukkanok náluk.

Ezzel együtt a posztok száma is szépen megugrott, nem marad nap bejegyzés nélkül, sőt van hogy egy nap 4-5 is kimegy. Emellett persze elég nehéz mást csinálni.

Viszont most, hogy egy-egy napra Géza is besegít, egyből lesz időm komolyabb anyagokat is írni, vagy uram bocsá' úgy elmenni nyaralni, hogy közben nem áll le az Urbi.

 

Történelmi visszatekintés

Az Urbanista amúgy nem egyszerzős blognak indult. Eredetileg hárman csináltuk volna:

Szalai Balázs, azaz Navarro, aki akkoriban az Index kultrovatát vezette (aztán egy kis Kreatívban tett kiruccanás után vezető címlapszerkesztőként tért vissza tavaly). Ő végül nem írt a blogba, viszont neki köszönhetjük az Urbanista nevet! 

Szily Laci, aki akkoriban blogminiszter volt, most meg a Cink zászlóshajója, egykori főszerkesztőm. Ő ugyan csak 5 posztot írt összesen (zömét Urbán Viktor néven - remélem nem haragszik a leleplezésért), viszont ezzel meghonosította az Urbanistán azóta is népszerű, furcsa ingatlanhirdetésről vicceset írunk műfaját.

A maradék közel háromezer posztot én írtam az azóta eltelt hat évben.

És most beszáll a buliba Dobó Géza is, fogadjátok szeretettel! Holnaptól már joggal kezdhetitek úgy az Urbanistának címzett leveleket, ahogy nagyon sokan kezdtétek eddig is, hogy sziasztok!

UI: nem áprilisi tréfa, a holnapi nap az övé lesz az Urbanistán!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog szolgálati közlemény

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr295889493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.