bpo2.jpg

A 4-es metró klassz, szép, szeretem, de azért azt látni kell, hogy ahhoz hogy igazán ki lehessen használni, folytatni kellene. Mégpedig Őrmezőn át a Madárhegy felé, bekapcsolva az eddig nem igazán feltárt területeket. Bár 2020-ig nincs tervben a fejlesztése - megelőzi azt a sorban az 5-ös metró Astoriáig érő szakasza, a kisföldalatti meghosszabbítása, és a 2-es metró összekötése az Örsön - azért teljesen nem kellene lemondani a folytatásról.

Pedig egyesek szerint ez történik.

bpo3.jpg

Ugyanis kihasználva a 4-es metró felértékelő szerepét, már idén ősszel egy irodaház-komplexumot kezdenek építeni Őrmezőn, a Kelenföldi pályaudvar mellett, a Budapest One-t. Ez remek hír lenne, hiszen a halódó ingatlanpiacon nem rossz, ha mocorog valami. Ráadásul a fejlesztés nem egy vitatott bontással kezdődne, senki nem hőbörögne, hogy nem illik a környezetbe, s nem is nézne ki rosszul - bár az eredetileg tervezett felhőkarcolónál kevésbé merész elképzelések. Hát akkor mi a baj velük?

A budapesti városbloggerek forumán BDZsH (Heti beton) szúrta ki: ez pont a 4-es metró folytatásának vonalába esik, ahol pedig fúrás helyett egyszerűen bányászással is lehetne folytatni az alagútépítést. Airdace (Metamorfózisok) egyből elő is kereste a kerületi szabályozási tervet és az elvi beépítési tervet, amelyeken látszik, miről is van szó:

bpo-ormezokszt.jpg

bpo-ormezobeep.jpg

Ehhez képest ide kerülne a komplexum:

bpo4.jpg

Jó ez? Jó kérdés, lássuk az érveket pro és kontra.

Egyfelől tényleg lehet előre gondolkodni, de nagy kérdés, hogy érdemes-e. Mellett szól, hogy egyrészt rengeteg energiát, pénzt és időt takaríthatnánk meg azzal, ha évtizedekre előre gondolkodnánk. Ha lennének lefektetett tervek és azokat pillanatnyi politikai vagy anyagi érdektől függetlenül betartanánk. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel jobban működne, mennyivel élhetőbb és gyakran szebb lehetne a város, ha két lépéssel előre gondolkodnánk. Ez persze nem csak erre a területre vonatkozik, hanem általában a városfejlesztésre.

bpo1.jpg

Másfelől ott a 3-as metró példája. A káposztásmegyeri meghosszabbításhoz kihagyták a lakótelep-építésnél a járműtelep és a végállomás helyét. Ennek lassan harminc éve és a hosszabbítás még ma sincs napirenden a középtávú tervek között. Vagyis bénítsuk meg a város fejlődését, mert egyszer majd valamikor a távoli jövőben szeretnénk építeni valamit az adott terület alá? Miközben természetesen meglevő épület alatt is lehet dolgozni - igaz jóval körülményesebben.

Ti hogy látjátok? Én hajlok arra, hogy ha 2020-ig még csak a metróépítés megkezdése sincs napirenden, akkor minek várnánk fejlesztéssel. (Persze a kérdés teljesen hipotetikus, hiszen idén ősszel indul az irodaház építése.)

[A Budapest One látványterveinek forrása: Mérték Építészeti Stúdió via Resource]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest metró ingatlanpiac négyes metró irodaház ingatlanfejlesztés xi. ker őrmező budapest one

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr915887608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bracci 2014.03.31. 20:52:25

Káp.megyeren lakom, és idén már elkezdtek minket hitegetni (v tavaly év végén? passz; de politikusok szóval nincs para :D) h ők tárgyaltak mindenkivel, és napirendi pontra kerülünk stb... nemhinném

Ez is, ha 2020ig még csak tervezni se tervezi a metró hosszabbítást, akkor jó lesz ott az a BP One, 2020ra már úgyis lézerfényekkel vágjuk a metróalagutakat :DDD

EZ1 2014.03.31. 20:52:49

Sok minden miatt aggódhatunk, de emiatt nem kéne. A folytatás lehetősége a mai végállomás mellett "be van készítve", az pedig, hogy felülről nyitott gödörben készüljön, fel sem merül, hiszen az nem csak ezen a telken, hanem az következőn és a rákövetkezőn sem lehetséges. Alagutat kell tehát bányászni, ez az előre elgondolt terv. Az alagút tehát "fúrás helyett egyszerűen bányászással" készül, csak bányászás alatt nem külszíni fejtést kell elképzelni...

markog 2014.03.31. 20:56:49

Az aggodalmaskodás szerintem ott bukik, hogy a 4-es metró kihúzóvágánya jelenleg is ez alá a terület alá esik ergo az itt lévő alagút már megvan.
Amúgy a metró egyik műszaki ellenőre mesélte, hogy a kihúzóvágány eredetileg másképp lett volna (két különálló alagút készült volna, előkészítendő a folytatást), de valami plázaépítési tervek miatt egy közös alagútba került a két vágány, ez lenne elvileg a folytatás. Ha jól rémlik, ennek az alagútnak egy része bányászati technológiával készült és túllóg a felszínen feltúrt területen.

Jó Estét 2014.03.31. 21:19:39

talan az unokamat majd erinteni fogja a problema, igy ra is hagyom ennek megoldasat :)

Ndre 2014.03.31. 22:01:52

Szerintem a virágpiacig két megállót kéreg alatt felszínről minél előbb meg kellene építeni, akkor nyerne csak értelmet a négyes metró. Addig csak belvárosi játék-metró marad.
Ez a hosszabbítás fontosabb és hasznosabb, mint a zuglói.

humorpalanta 2014.03.31. 22:25:41

Én úgy vagyok vele, hogy jelenleg nem létezik semmi, sem terv, sem elképzelés, semmi, ami a városfejlesztéshez kapcsolódna. Attól függ, hogy az aktuális politikus éppen hogy fingta fel magát aznap. Ha szar kedve van, s útban van neki egy nemzeti kincs, akkor kiadja a bontási engedélyt, ha éppen volt szex otthon, akkor meg ne bántsuk a csigákat, mert érző lények.
Szerintem ahhoz, hogy Budapestet városnak lehessen mondani, élhető városnak, azonnal neki kellene látni az építkezéseknek. A 4-est 3-felé kellene hosszabbítani, a 3-ast is, meg a kisföldalattit kellene a Mexikóitól. A kettes még úgy ahogy el van, hiszen ott van nekik a kapcsolat, csak húúúú, egyszer át kell szállni. Jelenleg szerintem fontosabb, hogy egy olyan helyre fejlesszünk, ami tömegközlekedésileg kevésbé ellátott.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.03.31. 22:43:42

@humorpalanta: "A 4-est 3-felé kellene hosszabbítani, a 3-ast is, meg a kisföldalattit kellene a Mexikóitól."

melto vagy a nevedre, ez nagyon jo poen volt!!!
bosnyak-erzsebet kiralyne az 850 meter :)

prognosys 2014.03.31. 22:44:40

Sajnos általában is kimondhatjuk, hogy a közösségi közlekedés még ma sem alternatívája az egyéni (jellemzően autós, de néhány útvonalon a kerékpáros) közlekedésnek!

A legnagyobb kritikám velük szemben az, hogy baromi lassúak! A metrónak elvileg a gyors eljutást kellene szolgálnia, de önmagában erre képtelen. Az agglomerációkból beáramló autótömeget nem képes felváltani addig, amíg nincs olyan átmérős gyorsvasúti megoldás, ami külterületi részeket, P+R parkolókat a belvárossal összekötne!

Az pedig kifejezetten szerencsétlen megoldás, hogy Budapest környékéről és vissza más-más szolgáltató más rendszerével lehet csak megszervezni az utazást.

Szerintem nagy lépés tett hátra a főváros, amikor úgy döntött: átadja más szolgáltatónak a környéki járatokat!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.03.31. 22:46:33

meghosszabbitani az M4et talan a hungariaig kellene maximum, hogy a 7es buszcsaladot be tudjak kozos peronosra hozni, na meg az 1es vili es a vasut is ott lenne

hatja 2014.04.01. 06:04:50

szerintem a Rákoskeresztúri szárnyvonal kéne hogy prioritás legyen, nagyrészt beépítetlen területen menne olcsón és hatalmas előrelépés lenne egy egész kerületnek.

a másik hogy hamár nehézmetrót építettünk lehetne kombinálni a vasúttal, mint pl barcelonában ahol lényegében a váci vagy a gödöllői vonat megy be az ottani Deák térre, vonatszerű szerelvényekkel.

s.g.l. 2014.04.01. 06:56:01

Nem ártana a 3-as metrót elébb befejezni és a káposztásmegyeri a Bp legnagyobb lakótelepének több mint 200 ezer lakóját a metróhoz csatolni.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2014.04.01. 09:32:12

A 4-es metró Kelenföld vasútállomás megállója 16,4 méterrel van a felszín alatt. Az irodaház alatti területen még simán mélyvezetésű marad, nem? Pláne, ha a kihúzó vágányokat is hozzászámoljuk.
www.metro4.hu/nyomvonal_allomasok_01_kelenfold.php

És ha nem visznek le fúrópajzsot ahhoz a két-három új állomáshoz Budaörs irányába, akkor is néhány tucat közmunkás pikk-pakk összedobja. Sőt, sokkal jobban fognak igyekezni, ha fagyasztásos módszerrel kell dolgozniuk, mint a Duna alatt :)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2014.04.01. 09:36:11

Még egy ötlet: épüljön meg az irodaház 6 mélyszinttel, így a legalsó szinten lehetne az Őrmező metróállomás. A két metróállomás közötti távolság elérheti akár két metrószerelvény hosszát is.

(Azt hiszem, ma sem aludtam ki magam rendesen. :) )

EvilHedgehog 2014.04.01. 09:36:20

Nincs semmi a Madárhegyen/Virágpiacnál az új lakóparkon kívül. Budaörsről a madárhegy is busszal érhető el, ami az új átépített bevezetőve/csomóponttal átszállás nélkül gyorsan kelenföldre viszi az utasokat. Szóval nincs sok értelme. Gazdagrétnek látom értelmét, hiszen ott a lakótelep...

Deszkás 2014.04.01. 09:57:12

@Ndre: Nem értek egyet veled. Zugló irányába, Bosnyákra, vagy tovább, Palota irányába fontosabb. Hogy végre megszűnhessen a a Buszkaraván abból az irányból.

Deszkás 2014.04.01. 10:00:23

@s.g.l.: 200 000? LoL! Az egész kerületben nem laknak annyian.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.04.01. 10:10:50

az egész m4 felesleges, mert pontosan az az irány jól feltárható lett volna két vasútvonal által. ha az m4-et tovább toljuk kifelé, akkor lesz egy harmadik sinünk is, viszont semmi sem garantálja, hogy aki a város határáig elbumlizik, az a maradék öt kilométerre átszáll metróra (ami persze nem viszi be a központba, hanem még minimum egy átszállás kb akárhova)
az m4-et egy vagy két megállóval be kéne tolni gazdagrét alá, és ennyi. az északi oldala is eszméletlen pénzbe kerülne. ezt hiába foltozzuk, sok értelmesebbet tudunk helyette építeni.

VT22 2014.04.01. 10:11:08

@prognosys: "Sajnos általában is kimondhatjuk, hogy a közösségi közlekedés még ma sem alternatívája az egyéni (jellemzően autós, de néhány útvonalon a kerékpáros) közlekedésnek!"

Dehogy nem. Ha a metrón utazó tömegeket hirtelen autóba/biciklire ültetnéd, meg se tudnál mozdulni az utakon. Azok az emberek mind azért választják a tömegközlekedést mert alternatíva az egyéni közlekedésre, és ne csak a sebességet nézd, hanem hogy nekik nem kell parkolóhelyet keresni, parkolásért fizetni, a benzinnél még mindig olcsóbb, stb.

Tapmancs 2014.04.01. 10:13:35

"pénzt és időt takaríthatnánk meg azzal, ha évtizedekre előre gondolkodnánk. Ha lennének lefektetett tervek és azokat pillanatnyi politikai vagy anyagi érdektől függetlenül betartanánk."

Most meg pont arról ment az eszmecsere a 4-es metró kapcsán hogy több évtizedes nyomvonalterv alapján készül, és közben az egész város szerkezete megváltozott, sokkal ideálisabb nyomvonalat is lehetett volna találni.

Mint általában, az optimális megoldás most is valahol a kettő között lehet.

sas70 2014.04.01. 10:16:24

A 3-ast kellene kivinni a repülőtérig, hogy ne többszörös átszállással kelljen utazni. Baromság, hogy egy világváros nemzetközi repülőterét nem lehet metróval elérni! Simán el lehetne vinni a felszínen.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.01. 10:16:43

Szerintem Budapest szempontjából ez a metróhálózat fejlesztésének prioritása:
- a 2-es metró és a HÉV összekötése az Örsön
- a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítása
- a kisföldalatti meghosszabbítása (esetleg kapcsolat a Bosnyák felé a 4-eshez)
- a 4-es metró meghosszabbítása mindkét irányba
- 5-ös metró (hozzá se kell kezdeni, amíg a fentiek nem készülnek el)

Egyébként a 4-es metró ronda betonját utálom és ezzel nem vagyok egyedül. Valahogy nem tudom esztétikusnak elfogadni, amikor csupasz beton veszi körbe a nyikorgó mozgólépcsőt és még a zsaluzás nyoma is látszik rajta...

sas70 2014.04.01. 10:21:12

A másik lényeges dolog lenne, hogy a tömeg közlekedési kapcsolatok mellett P+R parkolók legyenek, mert enélkül a dugódíj csak autósbosszantó, többletadó. Nem véletlenül nem merték még bevezetni, mert abból balhé lett volna, nagy balhé!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.01. 10:27:01

@sas70: Barcelonában még a város másik végén jár csak az a metrót, aminek már 2008 óta a reptérre kellene mennie...

xxylon 2014.04.01. 10:29:13

@sas70: van valahol pelda arra hogy P+R parkolo nagyszamban mukodik? En meg soha nem hallottam rola, hiszen ha mar egyszer autoba szalltal annyi eroval akar a varosig is bemehetsz.

Az egyetlen mukodo megoldas ha a metro kimegy az elovarosba igy csak a helyi vasutallomasig kell elsetalnod, vagy ha a szomszed faluban laksz akkor a legkozelebbibe, igy pedig eloszlik az autosterheles.

Autos csak akkor szall ki az autojabol ha autoval csak extrem (tobb ora) ido alatt lehet bejutni a varosba mint pl Londonban. Tobb bankar ismerosom is vagy csak tomegkozlekedessel vagy P+R modon kozlekedik.

sas70 2014.04.01. 10:34:18

@Online Távmunkás: Persze, de azért nekünk nem mindig a szar példákat kellene követnünk!

Reszelő Aladár 2014.04.01. 10:37:24

Ez történik, ha 40 éves koncepciók mentén építünk.
A Keleti után feljöhetne a felszínre, esetleg kéregvasútként mehetne tovább. A Bosnyák tér után pedig esetleg felszínen lehetne továbbvezetni. A körvasúti keresztezésre megint lemehet a felszín alá, majd a Nyírpalota úton feljöhet megint, ott úgy van hely kihagyva.
Végül pedig a Pólus és az Asia center környékén egy 10-15 ezres P+R (szigorúan ingyenes és őrzött) parkolóval lehetne lezárni, közvetlen kapcsolattal az M3/M0 autópályákkal.

Másik vége lehetne Budaörs környéke, szintén egy hatalmas P+R parlkolóval, közvetlen kapcsolattal az M1-M7 bevezetőre.

A vonat opciót sajnos ellőtük, pedig buli lett volna egy Kelenföld Nyugati/Keleti vonal a föld alatt.

sas70 2014.04.01. 10:40:09

@xxylon: Simán kiszállsz az autóból, ha megéri. Ha gyorsabban eljutsz, ha nem kell parkolót keresned és fizetni stb. Persze ha kocsival kevés kivételtől eltekintve előbb beérek a Deákra mint a metró, nyilván nem fogok metrózni, pláne ha még az is leáll.

István Tamasi 2014.04.01. 10:51:02

@prognosys:
A metró lassúságát az okozza, hogy túl sűrűnb vannak az állomások, alig gyorsul fel a szerelvénb, máris meg kell állnia. Szerintem jobb lett volna, ha az állomásokat úgy tervezik, készítik, hogy mindkét végéről legyen lejárat. Úgy több lenne a metróbejárat és mégis egymástól kissé nagyobb távolságra lehetnének az állomások.

KisIst 2014.04.01. 10:54:22

Az M4 egyáltalán nem felesleges!!! Csak teljesen meg kéne építeni... Az M3 eredetileg Nagyvárad tér és Deák tér között épült meg. Önmagában annak a szakasznak sem volt túl sok értelme...

ZBR 2014.04.01. 11:16:22

"Másfelől ott a 3-as metró példája. A káposztásmegyeri meghosszabbításhoz kihagyták a lakótelep-építésnél a járműtelep és a végállomás helyét. Ennek lassan harminc éve és a hosszabbítás még ma sincs napirenden a középtávú tervek között. Vagyis bénítsuk meg a város fejlődését, mert egyszer majd valamikor a távoli jövőben szeretnénk építeni valamit az adott terület alá? Miközben természetesen meglevő épület alatt is lehet dolgozni - igaz jóval körülményesebben."

1. Nem csak körülményesebben, de drágábban is.
2. Nyilván nem kell a budapest One-t, vagy bármilyen egyéb beruházást elküldeni, csak úgy kell kivitelezni, hogy utána legyen lehetőség a metrót meghosszabbítani. Tehát a város fejlődhet, csak körülményesebben :)
3. Káposztásmegyeren a metró azért nem készült el, mert a lakótelep sem épült ki teljesen. Innentől nem értem a kérdést...
4. Ki akar(t) bármit a kápozstásmegyeri végállomás helyére? Az most ott egy "közpark". Igaz, nem túl szép, nem sok parkos funkciója van (pl. játszótér), de ezen változtatni csak szándék kérdése.

Muad\\\'Dib 2014.04.01. 11:26:05

Első körben Újpalota felé kellene folytatni. Ugyanis amíg még a Bosnyák térig sem ér ki (ahogy tervezték), teljesen hibás az egész koncepció. Meg kell nézni mekkora tömeg igyekszik onnan nap, mint nap a belváros irányába. Ráadásul jelenleg a buszsávok miatt a közlekedés katasztrofális a Hungária felé.

DeadBodiesEverywhere 2014.04.01. 11:38:46

A P+R Kelenföldön ingyenes?
A KöKi -n fizetni kell elméletileg...

Valaki2 2014.04.01. 12:07:22

Budapest határán belül, jó tömegközlekedés mellett lakók esetében nincs értelme kocsit tartani, nem összehasonlítható a költsége a tömegközlekedéssel... (autó megvásárlás, havi fenntartási költség, szerviz, parkolópénz, üzemanyag, biztosítás)

axeleda 2014.04.01. 12:19:14

Nagyon szép de jó lenne az egészet elfelejteni! Irodaház annyi van mint a nyű!

gozos 2014.04.01. 12:58:27

Az elkövetkezendő években igen komolyan át kellene gondolniuk a városvezetőknek, hogy a belvárosi alagutakat, síneket hogyan lehetne "stammstrecke"-ként átszállás-minimalizálva használni, például olyan hannoveri villamos-jellegű járműveket vásárolni, amelyek a külső kerületek felszínen vezetett villamosvonalai, HÉV vonalai mentén élőket átszállás nélkül viszik a metróalagúton keresztül az úticéljukig.

Ne feledjük azt az apró tényt, hogy új, korszerű akár többáramnemű villamos (700V, 1000V, akár 25 kV nagyvasúti) vagy akár dízel+700V megvásárlása ugyan 10..20%-os költségnövelő tényező, de ha arra gondolok hogy a teljes nagy-körúti Combino flotta tizedébe volt a 4-es metró bekerülési költségének, akkor ebből jól látszik, hogy felszínen kellene a külső kerületek felé kiterjeszteni 10-szer akkora területet átszállás nélkül, fonódó rendszerben lefedve, mintsem néhány kilométernyi alagútra pazarolni az elkövetkezendő évtizedben rendelkezésre álló pénzt és továbbra is több átszállással hozni be a külső kerületek lakosságát a belvárosba és viszont.

Új HÉV-szerelvény beszerzésekor sem jelentős árdrágító tényező, ha olyan, karlsruhei-jellegű S-bahn kocsikkal rendelkezne, amely a villamosvonalra is kikanyarodhat és esetünkben jól érzi magát 750V-on és 1000V-on is. Karlsruheban ez a mutatvány 750V városi utca / 15kV nagyvasút között sikerült (... már néhány évtizede).

kalandozomagyar 2014.04.01. 12:59:09

Ha közelről megnézitek a szabályozási tervből berakott részletet (3. kép) ott látszik a metró kihúzóalagútja lila pöttyösen, halványan, sőt az új épület négyzete is ott van. Szóval gyanús, hogy figyelembe vették... ;-)

lombozódó 2014.04.01. 13:03:53

Sajna ezeket a beruházásokat nem a célszerűség vezérli. Ötletelnek általában :DDDDDDD

prognosys 2014.04.01. 13:21:19

@VT22: "Ha a metrón utazó tömegeket hirtelen autóba/biciklire ültetnéd, meg se tudnál mozdulni az utakon"

Ebben igazad van: valóban nehéz lenne megmozdulni a városban, ha a metró utazóközönségét rászabadítanánk a felszíni közlekedésre. A biciklit könnyen ellopják, az autónak pedig kell a parkolóhely, de sokaknak ez sem elég nagy ár ahhoz, hogy alternatívaként tekintsenek a közösségi közlekedésre.

Ezért metró ide vagy oda, maradnak a dugók, a forgalom és a veszélyhelyzet, mert még ezekkel együtt is kényelmesebb és / vagy gyorsabb az utazás.

Én kerékpáros vagyok. Mostanában csak akkor szállok buszra, ha elég zord az idő. Azt tapasztalom, hogy a munkahelyemre fele idő alatt beérek minden körülmények között, mint tömegközlekedéssel. Azaz nekem még akkor sem érné meg a havi bérlet, ha 5000ft-ra leszállítanák az árát, mivel az időbeli vesztességet (ami naponta közel +1 órát jelent) nem tudja behozni, amit viszont így pihenéssel vagy a saját dolgaim ellátásával tudok eltölteni

toce 2014.04.01. 14:58:01

1000 változat elképzelhető a közlekedés fejlesztésére, ebből 1 az agglomerációig elérő metró/vonat.

Egy bizos, P+R nélkül egy sem fog működni, mert azon lakosság szám ami még kényelmes sétával elér egy vonalat (mindegy, hogy vonat vagy metró) nem tart el egy 10-15 percenként ütemesen közlekedő járatot.

Nem baj, ha a metro csak Kelenföldig ér, ha itt meg tud állni az az x ezer ember és le tud parkolni, aki a városba igyekszik. Most nem tud..

hekhekhekhekkinen 2014.04.01. 15:39:46

Nem értem ezt a P+R mantrát. Betanult pár bőcsész 5 évvel ezelőtt és azóta a fejük a seggükben?

400 forintos benzint az átlagmagyar már nem tud megfizetni.

Eszemben sincs a városhatáron kiszállni a kocsimból. Minden nap átmegyek Pest belvárosán, mint kés a vajban. Egyszerűen nincs forgalom. Az átszállással sokkal többet vesztek. Ha odafigyelek 7 literrel megúszom városban BMW-vel.
Dugódíjunk is azért nincs, mert egyszerűen indokolatlan. Túlságosan kilógna a lóláb.

♔batyu♔ 2014.04.01. 15:57:03

@hekhekhekhekkinen: Ez pontosan így van. Komolyabb csúcsforgalmat én már évek óta nem láttam.

A dugódíjnak valóban nem sok értelme, volt. Az EU bürokráciából adódó károkozását jól jelzi, hogy van egy iszonyú drága, de szinte teljesen felesleges 4-es metró ami mellé még a dugódíjat is be fogják vezetni. Nem mellékesen a liberálisok még egy csomó pénzt is elloptak.

mellomtiotto 2014.04.01. 17:12:54

A félreértés elkerülése végett, maximális tisztelettel:
Madárhegy a XI. kerületben van, Madárdomb a XVII.-ben.

Ahoj- 2014.04.01. 20:31:41

Amíg nem épül meg a hosszabbítás, miért nem lehet felcsatlakozni a vasúti hálózatra, kiépíteni az oldal-vezetékeket és Érdig / Törökbálintig közlekedni? Sokkal olcsóbb lenne, néhány helyen új peron kellene, mert a metró magasabb mint a vonat, de megoldható, külföldön is megy a vonat meg a metró egy pályán. Ugyanezt lehetne a Keletitől kifelé, felvinni a 80-as / 120-as vasútra, és mehetne Gödöllőre / Maglódra (alagút meg max a 17-ik kerület lakótelepi szakasza alá kellene, hogy érintse a központot) Logika nincs itt csak pénzszórás

hatja 2014.04.01. 21:32:20

@Ahoj-: "Amíg nem épül meg a hosszabbítás, miért nem lehet felcsatlakozni a vasúti hálózatra"

mondjuk mert ez nem ilyen egyszerű, hogy leteszünk 30 méter sínt meg megemelünk 1-2 peront.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.01. 22:14:51

@Ndre:

Mitől hasznosabb a Virágpiachoz hosszabbítani, mint Zuglóba? A Virágpiacnál csak annyi történt, hogy nem Kelenföldön kell átszállni, hanem ott, míg a Bosnyák felé potenciális utasok vannak, akik egyből metróra szállnának.

Th0r 2014.04.24. 22:35:34

kedves Online Távmunkás ·
a jelenlegi priorítás ez:

-a 3as metró teljespálya és állomásrekonstrukciója,a metrókocsik lecserélése, szükösebb keret esetén nagyfelújítása, és ha felmérések gazdaságosnak ítélik, és az eu is egyet ért velünk(mert ők adják a pénzt) káposztásmegyerig hosszabbítása.
www.bkk.hu/fejleszteseink/az-m3-as-metrovonal-komplex-rekonstrukcioja/

-ez utána, vagy vele párhuzamossan a kisföldalatti felújítása, kocsijainak cseréje, és esetleges meghosszabbíítása rákosrendezőig.
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M1.pdf

-az 5-ös metró első szakasza
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M5.pdf

-vele párhuzamossan indulva a pesti villamosvasút egységesítése
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/villamos-troli.pdf

- a 2-es metró és a HÉV összekötése
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M2.pdf

-5ös metró befejezése

4-es metró felújítása, meghosszabbítása

Th0r 2014.05.04. 21:20:48

@Online Távmunkás: kedves Online Távmunkás ·
a jelenlegi priorítás ez lehet:

-a 3as metró teljespálya és állomásrekonstrukciója,a metrókocsik lecserélése, szükösebb keret esetén nagyfelújítása, és ha felmérések gazdaságosnak ítélik, és az eu is egyet ért velünk(mert ők adják a pénzt) káposztásmegyerig hosszabbítása.
www.bkk.hu/fejleszteseink/az-m3-as-metrovonal-komplex-rekonstrukcioja/

-ez utána, vagy vele párhuzamossan a kisföldalatti felújítása, kocsijainak cseréje, és esetleges meghosszabbíítása rákosrendezőig.
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M1.pdf

-az 5-ös metró első szakasza
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M5.pdf

-vele párhuzamossan indulva a pesti villamosvasút egységesítése
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/villamos-troli.pdf

- a 2-es metró és a HÉV összekötése
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/08/M2.pdf

-5ös metró befejezése

4-es metró felújítása, meghosszabbítása

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.05. 10:46:51

@Th0r: Hálózatfejlesztést írtam, az életveszélyes részek felújítása szerintem nem a fejlesztés kategóriába esik...
Erről a listáról kellene az 5-ös metrót sürgősen kihúzni.
süti beállítások módosítása