Fwd: Rémálom a Molnár utcában - SOS

Homárosan bájos történetet küldött az Urbanistának az V. kerületi Molnár utca egyik lakója. Bár a Ferenciek tere környékén zajló munkálatoknak ő is szívből örül, akár csak én, azt meg kell hagyni, a szervezés hagyott némi kívánni valókat maga után. Kabaréba illő jelenetek következnek sírva vigadáshoz:

Mint a belvárosban oly sok helyen, utcánkban is megkezdődött a "modernizáció", ami abban ölt formát, hogy kikövezik a járdákat, kicserélik a szegélyköveket, és újraaszfaltozzák az úttestet.

Azt már az elején szeretném leszögezni, hogy örülök a kerületben végbement változásoknak, mert élhetőbb lett tőle a belváros, de ami az elmúlt pár hónapban utcánkban lezajlott, az felszínre hozta az összes "mocskot", amit csak építkezés hozhat.

Kezdődött azzal, hogy

1. Jó előre beharangozták (a helyi újság is alaposan promózta) a felújítást, aztán... nem történt semmi.

2. Amikor ősszel nekiláttak a munkának, felbontották az egyik oldalon a járdát az Irányi utcától a Nyáry Pál utcáig, aztán... eltűntek hetekig. Babakocsival csak a túloldalon lehetett közlekedni, gyalog is csak úgy, ha az ember átugorta a gondosan ottfelejtett tereptárgyakat.

3. Mikor megint előkerültek, nekiláttak és... felbontották a járdát a másik oldalon is! Biztos a kövező team épp nem állt rendelkezésre (Let's go to the stoning, Brian!), és csak a bontó brigád ért rá, hát őket küldték. Ekkor a babakocsiknak és a nyugdíjasoknak maradt az úttest, a többinek pedig a hip-hop. Ezután az urak persze megint eltűntek...

(Itt megjegyezném, hogy 3-4 embernél ekkor sosem dolgozott egyszerre több az utcában.)

4. Mikor megint előkerültek... egyszerre elkezdték kövezni mindkét járdát! Ekkor már a maradék gyalogosnak sem volt választása, és mindenki vonult az úttesten az autók között. (Párszor dühömben végigvonultam a fiammal az építési területen, amiért egy felháborodott munkás kérdőre is vont.)

5. Szóval úgy-ahogy (hónapok alatt) elkészült a járda... mire megint leállt minden. Az elkészülést persze képletesen illik itt érteni, mert a munkások csak a köveket tették le, utána rászórták a homokot,aztán hagyták, hogy az eső, meg a járókelők belegyalulják a homokot a kövek közé. "Söprűs embert" akinek ez lenne a dolga, sosem láttunk.

(Ettől fogva mind a mai napig hordjuk be a házba / fel a lakásba a homokot.)

6. Miután volt járda... felbontották! Egyszer mert a kábelekkel volt baj, egyszer, mert a geodéta rosszul mérte be a szegélykövek magasságát, utoljára pedig azért, mert a felújítás alatt "elfelejtették", hogy házunk előtt süllyesztett rokkant-feljáró volt, amit illene visszatenni. A háromszoros felbontás után természetesen már nem úgy állnak a kövek ahogy kéne, ráadásul minden egyes alkalommal kaptunk egy újabb köbméter homokot a házunk elé.

7. Egy héttel ezelőtt jelezte az önkormányzat, hogy kezdődik az úttest felújítása. Fel is marták az úttestet, elkezdtek bitumenezni és az első két csatolt képeken látható förmedvényt sikerült összehozni. A képeken jól látszik, hogy a csatornafedelet nem sikerült szintbe hozni a ferdére vágott szegélykő élével, legalább 5 cm a különbség. (Máshol az utcában hogy sikerült?) Amikor megkérdeztem egy munkást, hogy "ez akkor így, hogy", azt mondta: "Így tervezték!" Egy főnöknek látszó úriember pedig sértődötten azt válaszolta ingerült kérdésemre: "De uram, az utca lejtése ki van számolva!".

Itt tartunk most. Épp aszfaltozzák az utcát. Az önkormányzat jelezte, hogy ezután már csak a járdán végeznek munkákat. Ó, jaj...

Ráadásnak még küldök egy képet a házunk előtti homokozóról (amit a takarítónk egyszer elsöpört, mire a munkások sértődötten rászóltak, hogy ők nem véletlenül szórták oda a homokot!)

Küldök egy másikat is, ami a készülő Nyáry Pál utca sarkot ábrázolja. A képen egy kő látszik, amit a kővágók elszabtak, a helyszínen pedig úgy próbálták orvosolni a problémát, hogy leverték a kő sarkait (Gondolták, ida így is jó lesz!)

Zárszónak csak annyit, ezek után nem tudom, hogy mi a jobb: ha ezek visszajönnek, és megpróbálják helyretenni a dolgokat, vagy nézzük az elcseszett munkát harminc évig.

Ti mit gondoltok?

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás belváros építés járda úttest burkolat v. ker molnár utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr585825324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2014.02.21. 15:02:19

Ilyenkor jön rá az ember, hogy tulajdonképpen könnyen lehet, hogy teljesen indokolt volt Tarlósnak azzal kezdeni főpolgármesteri ténykedését, hogy az EU-zászlókat eltávolíttatta a városházáról. Mert az ilyenek és Európa...

(Tudom, hogy ez kerületi dolog, nem össz-fővárosi, de ettől szerintem még áll a dolog)
süti beállítások módosítása