Még több kép a lakáshirdetésben.

Amikor megláttam ennek a veszprémi lakásnak a hirdetését, azt hittem, hogy ez ugyanaz, mint amelyik bő két éve szerepelt az Urbanistán. Mert hogy abban is volt egy rakás döglött állat, köztük egy jókora zsiráffej is. Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy itt valami másról van szó.

Az ugyanis Pesten volt a Bókay kertnél, ezt meg Veszprémben próbálják eladni. Vagy az van, hogy valaki két évente költözik egy kamionnyi fejjel és a költöztetők cipelik neki egyik városból a másikba a zebra-, gazella-, antilop- és kafferbivaly-darabokat, vagy tényleg ennyi zsiráffej-tulajdonos van Magyarországon.

0[1].jpg

Még több kép a lakáshirdetésben.

Ilyen hullaraktárral ugyan még nem találkoztam magyarországi lakáshirdetésben, de azért pár furcsa megoldás már volt az Urbanista történetében. Néhány medve a nappaliban meg sem kottyan, mikor van ágaskodó preparált kobra is, meg megfeszített Krisztus és Mikulás a kitömött állatok közt. Az élő állatokról nem is beszélve - melyek közül a legkeményebb szintén egy kígyó, amit az ágyában felejtett valaki

A legeslegnagyobb kedvencem azonban továbbra is a TV-t néző róka!!!

[Linktipp: geccodejoakecod]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: állat veszprém ingatlansaláta fura hirdetés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr875770435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

val 2014.01.19. 15:49:14

Megkockáztatom, hogy vadász (esetleg volt) az illető (az illető rokona/ismerőse/bárkije).
Egyébként a hűtőszekrényed is hullaraktár. Kimúlt állatok -bomlásnak indult- maradványai, ipari nyesedék, csontok, testnedvek (tej). Az asztalodon pedig nővények ivarszervei meredeznek (virág) az arcod felé. És még szagolgatod is őket. :)

Fullmoon121212 2014.01.19. 15:50:33

Nagy az isten állatkertje...

Shopping 2014.01.19. 15:54:13

sosem értettem hogy mi az élvezet abban ,hogy valaki állatokat mészárol le?
Mert puskával 100méterről lelőni egy védtelen állatot az mészárlás, akárhogy is ideologizálják meg.

Dike 2014.01.19. 16:17:01

@val: Elég nagy különbség van egy étkezési célra tartott csirke "birtoklása" és egy vadon élő, merő élvezetből megölt állat mutogatása között.

felice_monti 2014.01.19. 16:36:07

Nem "linktipp"-et kellett volna írni, hanem, hogy "innen vettük át". Tekintve, hogy ezt nem Ti találtátok. Sőt, ezt már a bejegyzés első sorában illett volna tisztázni! Mielőtt bárki is (szándékosan) félreértene: a 444.hu-hoz semmi közöm, de ma már olvastam ezt a cikket náluk és a helyzet szúrja a szemem...

ostapbender 2014.01.19. 16:53:52

Csak a tisztánlátás végett, buzernyák indexesek: a hulla az emberi, az állati megfelelője a tetem vagy dög.

dreia 2014.01.19. 17:06:42

Le kellene vadászni már ezeket a beteg élőlényeket, akiknek örömöt okoz gyanútlan zsiráfok, gazellák, kaffer bivalyok... lemészárlása. Itt még az a mentségük sincs, hogy túlszaporodás fenyeget, ha nem ritkítják őket, mint a vaddisznóknál például.

Horváth Balázs 2014.01.19. 17:10:15

még eljöhet az idő, amiokr az ilyen gyökerek feje is kikerülhet a szoba falára. Gyilkos, hullarabló féreg.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.19. 17:49:14

@Dike: Amikor egyszer egész csirkét vettünk, én elraktam a fejét alkoholban. Ma is megvan, sok egyéb szerzemény társaságában. Bár én csak elhullott állatokat gyűjtögettem.

SzerződésSertés 2014.01.19. 17:56:55

@ostapbender:
Csak rád nincs megfelelő jelző...

gmintgéza · http://gmintgeza.blog.hu/ 2014.01.19. 18:09:33

h@felice_monti: ha már ekkora igazsághuszár vagy (nem tisztem nekem sem védeni senkit), de javaslom összevetésre a két oldal bejegyzéseit a városmajori legraffitizett teniszfal kapcsán:

1. Urbanista, 2013.12.23 - urbanista.blog.hu/2013/12/23/a_varosmajori_graffitisek_beszoltak_a_graffitirongaloknak

2. 444, 2014.01.18 - 444.hu/2014/01/18/emlekeznek-meg-a-pinter-sandoros-grafitire/

és itt még hivatkozás sincs

persze értem én, ők akkor azt nem is látták, és nem is tudtak róla, és ez valmi más, és kontextus, és, és, és...
ha újságíró lennék, nekem ciki lenne a 3 hetes lemardás.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.01.19. 18:17:18

@felice_monti: de hát ezt kölcsönösen így szoktuk. Pl. legutóbb: 444.hu/2013/12/27/a-vilaglegszetfenykepezettebb-varosai-kozt-budapest/ Most is kaptak egy linktippet egy olvasótól, írtak hozzá egy tök jó posztot. mivel ide is passzol, én is írtam róla. de mivel így korrekt, feltüntettem, hol találtam a hirdetést.

ez a normális blogolás. a nem normális az lenne, amikor valaki simán megírná a hirdetésből a posztot, nem utalva arra, hol találta. rendszeresen csinálnak ilyet urbis posztokból sokan, de nem reklámoznám őket :)

nálam mindig megtalálod a forrást!

felice_monti 2014.01.19. 18:26:55

@gmintgéza: Kedves GGéza, rosszul tudod, nem vagyok igazsághuszár. Te viszont láthatóan felhúztad magad. Ajánlom a Xanax-ot! Szinte minden háziorvos gond nélkül felírja, és meglátod: minden jobb lesz! Különben egy, utoljára 2009-ben frissült blogot már nem reklámoznék, főleg ilyen kontenttel. Sok üdv!

felice_monti 2014.01.19. 18:27:51

@Zubreczki Dávid: Kedves Dávid, köszönöm szépen a pontos választ! Nekem ez teljesen meggyőző! Sok üdv!

A Tyne folyó déli partja 2014.01.19. 19:11:40

@Shopping: sose gondoltam volna, hogy valaha ezt írom, de egyetértek veled:)

HgGina 2014.01.19. 20:38:16

@Dike: a csirke, amit étkezésre tartasz az nem élvezeti cél? Álszent ostobaság.

lutria 2014.01.19. 21:28:45

Én csak azt nem értem hogy miért kellett a fotó kedvéért összerendezni a fejeket és beletenni a hirdetésbe-dicsekvésből vagy talán odaadják a lakással együtt őket?
Ha kipucolják a lakást akkor minek,van bármilyen hatása a hirdetésre/a lakás eladásának sikerességére,vagy bármire?

[c] 2014.01.19. 21:46:04

@HgGina: Élvezeti cél _is_, de legfőbb funkciója nem ez, hanem egy _szükséglet_ kielégítése.
Nem, kurvára nem mindegy, hogy eszel, és azért ölsz, vagy csak úgy ölsz.

béla a görög (törölt) 2014.01.19. 21:49:59

Ne romantikázzunk itt arról, hogy vadász...
Szerintem sintér vagy dögkútas vagy politikus a lakás tulaja - és csak tetemek között érzi magát otthon esetleg egy kis necrofilia is befigyel és ezek a segédeszközök.
Még hogy vadász...

Megnéztem a hirdetést. Nekem a fürdőszoba is visszataszító pedig ott csak csempék voltak a falon. :)

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2014.01.19. 23:53:20

Bizonyára kutatási céllal lettek lelőve és preparálva.

Öklöző 2014.01.20. 07:02:57

@Shopping: Teljesen egyet értek veled.
Szegény állat, nem tud visszalőni. Ha tudna, akkor is ilyen "bátran" viselkedne?
Ezek az úgymond magukat vadászoknak tartó egyének ne magyarázzanak meg semmit. Hagyják a természet majd lerendezi amit kell.

2014.01.20. 10:50:47

Az ember is állat, csak van, amelyik még állatibb.

Kobaljov 2014.01.20. 12:33:42

Karácsony táján népszerű a frissen megölt fák kiállítása és feldíszítése is.

popszegecs 2014.04.03. 18:04:52

nekem nem kéne. nem is lehet az ágyban fekve kivenni a sört a hűtőből.
süti beállítások módosítása