Abban a szerencsében volt részem, hogy néhány nappal nyitás előtt végigjárhattam a Budapest Történeti Múzeum új kiállítását. Nagyon kedvesek voltak, meg is ígértem, hogy írok róla. Remélem nem várták türelmetlenül a beszámolót, mert akkor tavaly november óta tuti beleőrültek. Na igen, kicsit elúsztam vele, na de mától nyugodtabban alszom. A Mai Manó Ház okozta szenvedések után végre egy újabb régi-régi adósságomat törlesztem: íme a főváros egyik legizgalmasabb állandó kiállítsa!
Remélem azóta is áll, azóta is ugyanolyan frankó, mint a nyitás előtti napokban. Merthogy akkor az volt. Pedig nem igazán egyszerű feladat állandó kiállítást berendezni, főleg nem egy olyan szerteágazó témában, mint amilyen a város.
Az „időrendben végigmegyek a sztorin a rómaiaktól napjainkig” klassz, de könnyen unalmassá váló megoldás lehet, a „tematikusan szétszedem a várost” pedig azzal fenyeget, hogy kimarad egy csomó minden. Legalább ilyen nehéz eltalálni a célcsoportot egy ennyire sokakat érintő kérdésben. Kinek kedvezzünk? Külföldieknek, magyaroknak, budapestieknek? Városbuziknak vagy a betévedő turistáknak? Ami az egyiknek rém izgalmas dolog, az a másiknak magától értetődő.
A BTM remek húzással találta meg a középutat. A folyosón halad végig időrendben, az innen nyíló termekben pedig tematikus kiállítások vannak (például a lakóházról vagy a piacról), de a legsikerültebbek több témát dolgoznak fel egyszerre.
Mondjuk a legkülönbözőbb nyelvű sírkövekkel – melyek közül több igazi különlegesség – nem csak a Budapest területén található temetőket, de egyszerre az itt élő/élt etnikumokat is bemutatják. De hasonló párt alkot például a Rózsadomb és a budai szőlészet története, vagy a fürdőkultúra és a Rudas fürdő.
Maga a történelem is egyszerre több vonalon zajlik a folyosón. Például a falakon, ahol rendre láthatjuk a város alaprajzának változását, és a tárlókban, ahol minden kort néhány jellemező kiállítási tárgy ábrázol. Mondjuk elsőre abszurd módon minden komolyabb vészkorszakot egy-egy nagy adag kincs. Persze logikus: ha jött a török vagy a tatár, az itt élők elrejtették javaikat, aztán sajnos előfordult, hogy már nem áshatták elő.
A kiállítás egy klassz érintőképernyős kijelzővel indul. Igaz, a clipart stílusú Érints meg! felirat elsőre inkább riasztó, és az ember bele se mer gondolni, milyen unalmas információhalmaz lesz mögötte. De higgyétek el, érdemes kipróbálni, teljesen bele lehet feledkezni. Végig lehet kattintgatni ugyanis rajta a fővárost régészeti feltárások, korabeli ábrázolások és más klassz dolgok után kutatva. Az érintőképernyő lehetőségei pedig tényleg ki van használva: a tenyereddel húzhatod arrébb az ablakokat, és rendezheted kedvedre a nézetet.
A technikát az egész kiállításon jól használták ki, bár nem estek túlzásba vele (vagy csak nem volt rá lehetőségük, de mindenesetre nem érezni a hiányát). Mindenesetre arra jók, hogy akik akarnak jobban belemélyedhetnek eredeti dokumentumok – például Budáról szóló legendák – tanulmányozásába.
A kiállítás annyira a bestofja a múzeum gyűjteményének, hogy szinte mindegyik tárgynál el lehet időzni, vagy akár el lehet beszélgetni is róla. Mondjuk a szerecsenfejes középkori címerről...
...a puskagolyó-öntőformákról...
...az RMM (Rákosi Mátyás Művek) logós Csepel-kerékpárról...
...egy bordélyházi zenegépről (mely még mindig működik!)...
vagy épp Kádár János márványszobráról.
A legerősebb kiállítási terem talán a lakás – nekem legalábbis az volt a kedvencem. Egymás mellett rendezték be több kor szobabelsőjét, igazi kuriózum kiállítási tárgyakkal. A kuriozitás persze csak a középkorira vonatkozik. A panellakásban ugyanis épp a hétköznapi tárgyak lepnek meg, a polcra rakott Hahota, meg a Videoton tévé meglepetésműsorral. Csak épp a kilátás nem olyan szép egy átlagos panelban, mint itt.
Merthogy szerencsére nem áldozták fel a kiállítás kedvéért a gyönyörű budapesti panorámát: az ablakokon át három égtáj felé gyönyörködhetünk a városban. Nem csak, hogy nem takarták el, de gyakorlatilag beleépítették a tárlatba: minden ablakban magyarázó ábra van a párkányon, hogy mit is látunk kinézve, az ablak mellé állított fellépő pedig önálló posztot érdemelne, akárcsak a vonatnéző ülőke.
Persze a gyerekek nem csak ezt élvezhetik, hanem mindazt, amit a játékos kedvű felnőttek is. Rengeteg ponton mutatja nyitott tenyér, mi mindent lehet megfogni és kipróbálni. Egy csomó találós kérdés, párosítós teszi még érdekesebbé a kiállítást.
Ha azt hiszitek, hogy egy év távlatából a megszépítő lelkiismeret-furdalás beszél belőlem, tévedtek. Elég végigpörgetni a képeket, hogy lássátok, nem kamuzok. Vagy olvassátok el Mimi beszámolóját, akivel együtt néztük meg a gyűjteményt, csak épp szorgalmasabb volt mint én és nem várt a megírással egy évet.
Vagy tudjátok mit, a legegyszerűbb, ha elmentek és megnézitek magatok!
