1lm2S[1].jpeg

Az előtte-utána képpárok hihetetlenül népszerűek manapság, de szerintem mindig is azok voltak. "Nézd már milyen romantikus volt a Forum Romanum, mielőtt ezt a bazi nagy modern Colosseumot ide nem rakták" - mondogatták talán már az ókori képnézegetők is, de az biztos, hogy ma is rendkívül élvezetes összehasonlítani a régi várost a maival. Ennél már csak az érdekesebb, ha nem két, hanem egyből három rétegét hasonlíthatjuk össze!

Ez történik hamarosan azon a kiállításon, amely december 11-én nyílik a Fugában. A falakon egyrészt ott lesznek a Fortepanos képek mellett Kerényi Zoltán ablak a múltra kollázsai, amelyekről már rengetegszer írtam itt az Urbanistán is.

Viszont a másik produkció igazán új és izgalmas. Klösz György XIX. század végén készült képeit szinte minden városszerető ember ismeri. Sokan tudják, hogy Lugosi Lugo László 2000-ben végigfotózta ezeket a helyszíneket és könyvben is megjelentette. De nem ez volt az első ilyen kísérlet!

Lelkes László 1973-ban, Budapest 100. születésnapján már megtette ezt. Sőt, most a 140.-en, ismét végigfotózta valamennyit. Így egy háromrétegű gyűjtemény jött létre. Ezekből készült tablók is láthatók majd a Fuga kiállításán, melyből ízelítőül bemutatunk párat. Kellemes hasonlítgatást és kiállításlátogatást.

tablo_lelkes_vorosmarty_ter_urbanista.jpg

tablo_lelkes_nemzeti_muzeum_urbanista.jpg

tablo_lelkes_nyugati_urbanista.jpg

tablo_lelkes_duna_part_urbanista.jpg

tablo_lelkes_ferenciek_tere_urbanista.jpg

[21. századi alteregók című kiállítás 2013. december 11-én 18:00-kor nyit és 2014. január 12-ig látható a FUGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) - Facebook event]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna fénykép töri nemzeti múzeum belváros újlipótváros nyugati tér nagykörút ferenciek tere palotanegyed kiskörút fővám tér lipótváros szent istván körút szabadság híd v. ker viii. ker xi. ker xiii. ker ix. ker vi. ker múzeum körút vörösmarty tér fuga petőfi sándor utca lágymányos gellért rakpart belső-ferencváros belvárosi templom

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr705670964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erdőjáró 2013.12.02. 18:50:27

Az ötlet nagyon jó, az összeállítás érdekes, köszönjük!
Apró megjegyzések: Kicsit meglepő, hogy pont a 2013-as képek fotós minősége tűnik nekem a leggyengébbnek, de lehet, hogy egyszerűen megöregedett a fotós, úgyhogy ez megbocsátható. A Nyugati teres képen a Margit körút képaláírást duplán nem értem: ez a szakasz a Lipót körút elnevezés után rögtön a Szent István körút nevet kapta, amúgy meg 1973-ban Margit körút név nem is volt (hanem Mártírok útjának hívták)...

György Fekete 2013.12.03. 00:41:57

Köszönöm, hogy van ez a blog!
süti beállítások módosítása