Eotvos_kapolna2[1].jpg

Ercsire érkezve a főutak mentén büszke táblák hirdetik: "báró Eötvös József városa". Aki azonban báró Eötvös József sírjához igyekezne, jobb ha felkészül a legrosszabbra.

 

- írja Szávoszt-Vass Dániel a Dunai-Szigetek blogon, és utána egy csomó fényképpel mutatja meg, hogy nem a levegőbe beszél. Az alaposan megírt poszt bemutatja, az 1828-ban épült csöpp kápolna történetét, mely eredetileg az Eötvös-család tagjainak lett volna végső nyughelye.

Nem lett. A sírokat kifosztották a II. világháborúban, de nem csak az elhunytaknak, a "lakatlanná" vált sírhelynek sincs azóta nyugodalma.

 

Ercsi_kepeslap[1].jpg

 

Utoljára 1986-ban újították fel az épületet, azóta állapota romlik. Majdnem azt írtam folyamatosan, de ez nem igaz. Néhány éve is ugyan ütött-kopott volt, de még megvoltak az ablakkeretek és ami fontosabb az ablakrácsok. Amikor Dani most hétvégén a helyszínen járt, már csak a falból brutálisan kitépett fémelemek nyomait találta meg. Ahogy írja, "talán kétezer forintot kaphattak értük valamelyik fémkereskedőnél. A helyreállítás ennek párszázszorosa lesz majd. "

 

Eotvos_ablak[1].jpg

Ugyanígy kifűrészelték a kovácsoltvas kerítést, a fa nyílászárókat talán csak a poén kedvéért tüzelték el.

 

Eotvos_szentely[1].jpg
"Valahogy így nézhettek ki Aquincum épületei is 30-40 évvel a római uralom megszűnése után, a népvándorlás korának elején. A beomló födém által feltöltött belső tér magasságáig pusztulnak majd idővel a falak, így őrizvén meg a kápolna alaprajzát az utókornak. Szerencsére ma már legalább fényképezőgép áll rendelkezésünkre, hogy ne merüljenek feledésbe összedőlő műemlékeink. Az utolsó rómaiak érezhették így magukat,  miközben Aquincum romjai között bóklásztak az V. század elején, mint én ebben a kápolnában. 
Egy tátongó lyuk jelzi a szentély félkörívénél a kripta lejáratát. Benne halomban áll a szemét és a törmelék."

 

Nem tudni mi lesz vele. Pedig lelkesedésből nincs hiány, Daniék például kapásból letisztították a hozzá vezető lépcsőt, pedig nem volt velük semmi szerszám:

Ercsi_lepcso[1].gif

Csak hát nem az a legszomorúbb, hogy nincs munkakedv vagy forrás a felújításra, hiszen nem lenne lehetetlen összeszedni a szükséges 25 millió forintot. Ennek a felét a tulajdonos római katolikus egyház már elnyerte egy tavaszi pályázaton a Vidékfejlesztési Minisztériumtól az Eötvös-emlékév kapcsán. Valószínűleg elő tudnák teremteni a másik felét is.

De minek?

A kápolna 3 kilométerre van Ercsi központjától, szinte borítékolható, hogy hónapok (napok, hetek?) alatt ismét a vandalizmus áldozatául esne. Bármennyire nem vagyok híve a ködszúrkálásnak, itt most tényleg az lenne a legfontosabb, hogy először gondolkodjunk. Mit lehetne kezdeni ezzel a csodálatos fekvésű, gyönyörű Duna-parti műemlékkápolnával?

Aki tudja ossza meg velünk!

Ercsi1930[1].jpg

[Képek és idézetek: Szavoszt-Vass Dániel, dunaiszigetek.blogspot.hu]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: templom töri rom kápolna ercsi lakatlan fejér megye lepusztulás

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr705657574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zabiela 2013.11.26. 13:51:52

Így néz ki a Karczag villa is, igaz azt azért verték szét ennyire hogy összeomoljon és épülhessenek a szokásos gigamega beruházások...

holmsz (törölt) 2013.11.26. 14:17:06

Akkor megmondom: amíg finomkodunk, PC-skedünk, addig nem lesz megoldás a problémára, ha ezerszer újítjuk is fel.

tothh · http://polizis.blog.hu 2013.11.26. 14:32:27

Keszthely, Festetics-mauzóleum
Gondolom 2011 nyár óta nem nagyon változott, akkor tragikus volt az állapota

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2013.11.26. 15:06:20

@holmsz: De akkor se, ha börtönbe csukjuk azokat, akik tönkretették. Gyűlölet gyűlöletet szül. Itt csak akkor lehet valami, ha - jelen esetben Ercsiben - valódi közösség jön létre. Ehhez viszont nagyon sok munka és idő kell.

holmsz (törölt) 2013.11.26. 18:05:52

@airdace: nem, véletlenül se csukjuk őket börtönbe az efféle prehumán lényeket, inkább csak szaporítsuk tovább őket. Úgy is túl kevés van még belőlük.

Öreg, mozdulj ki a belvárosi kávézók világából, menj ki élni a putrisorra, hozz be magaddal egy kiccsaládot csak két hónapra a lakásodba és ebből a szituációból oszd a toleranciát!

aeidennis 2013.11.26. 18:22:47

Szerencsére vannak akik példát mutatnak. Pusztafogacson sikerült a helyieknek megmenteni a romos kápolnát: www.facebook.com/pusztafogacs

Monoklis Elemér 2013.11.26. 21:00:51

Ercsi egy halálra ítélt település.
Elég megnézni, hogy néz ki a vasútállomás, pedig ott 24 órában dolgoznak. ellopták az ajtókat, ablakokat, lerugdalták a vakolatot. Senki nem mer csinálni semmit.
Pár kalauz, akik arra járnak, azok próbálnak legalább a vonatokon rendet tartani, de szinte hetente éri őket támadás, és pár kivétellel már senki nem reagál a dologra.
Kamerás vonaton megy a rongálás, vandálkodás, lopás, garázdaság, és a kiérkező rendőrnek első kérdése, hogy megéri ebből ügyet csinálni, hiányzik e a baj az embernek...

Ferenc Ignác 2013.11.28. 11:41:50

Talán először is teljesen új szemléletű vezetés kellene Ercsinek, mert sajnos maguk a közszolgák azok, akik csak tespedve nézik és még asszisztálnak is hozzá, hogy az egész település épületeivel, műtárgyaival együtt pusztul. Másodszor: ha valóban érték Eötvös József kápolnája, sírhelye és nemcsak Ercsinek, hanem az országnak is fontos, mint történelmi és kulturális örökség, akkor újítsák fel és ADJANAK NEKI FUNKCIÓT, ami azzal jár együtt, hogy idegenforgalmi látványosságként látogathatóvá tennék, őrző-védő szolgálattal vigyáznának rá, netán a környezet rendbetétele után , akár kulturális parkot is nyithatnának ott, centrumban a kápolnával, ahol előadásokat, komolyzenei hangversenyeket, telepített idegenvezetővel panorámás történelmi bemutatással...stb. A kápolna maga, szép tiszta levegőjű dunai panorámás helyen fekszik, egy ókori településen.Maga a településrész ( Tótlik- Tóthliget) nagyon régi és ódon városrész, szűk utcákkal, régi szegényes kicsi házakkal...., kész idegenforgalmi látványosság, ilyent az országba sem találni már...!! Munkahelyeket lehetne teremteni, nem is keveset, vállalkozásoknak lehetőséget lehetne biztosítani.....szóval: FEL KÉNE MÁR ÉBREDNI VÉGRE és TENNI, TENNI KÉNE VALAMIT, mielőtt az enyészet lesz úrrá az egész városon !!!!

Avatar 2013.11.28. 16:34:37

"Ennek a felét a tulajdonos római katolikus egyház már elnyerte egy tavaszi pályázaton a Vidékfejlesztési Minisztériumtól az Eötvös-emlékév kapcsán. "

25 millióból elég faintos házat fel lehet húzni, szerintem magában is elég lenne a renoválásra. De gondolom, hogy a pályázatban vállalt valami határidőt is a felújításra a katolikus egyház...

Ferenc Ignác 2013.11.28. 20:45:41

@Avatar: Eu-s pályázatok, Fidesz, mint kormányzó párt??!! Ne csak Felcsut-ot fejlesszék, hanem Ercsit is!! Mire való a Fideszes önkormányzat, saját pártjuknál sem tudnak lobbizni???
Az épület felújítása önmagában kidobott pénz lenne, mert egy hét múlva ugyanilyen állapotba kerülne!! Környezetmegóvással,fejlesztéssel, állandó őrzéssel, funkcióval, melyből adódóan napközben is élet folyna ott, úgy már megmaradna, nem prédának tekintenék az ottani emberek! Mindenki jó járna!!

Iosephus30 2014.02.12. 13:15:48

Remélem restaurálják, hisz a mahyar történelem egy fontos emlékéről van szó

Iosephus30 2014.02.12. 13:16:45

elnézést az elírásért, természetesen nem "mahyar", hanem magyar történelem
süti beállítások módosítása