Emlékeztek arra a videóra, amelyiket egy go-pro quad helikopterrel készítettek a Blaha Lujza téri naplementéről? Akkor azt kívántuk bárcsak lenne ilyen a város több pontjáról is. Hát most lett!

Mivel helikopterrel, repülővel röpködni nem annyira lehet Budapest felett kis magasságokban, az egyetlen lehetőség eddig a papírsárkány volt. Ami persze lutri, hiszen nehezen irányítható és csak fényképeket lehetett vele inkább készíteni - más kérdés, hogy megvan a szépsége annak is.

A quadcopter viszont egészen más. Olyan mintha tényleg fecskekeként röpködnél a Szabadság-szobor előtt, sirályként szárnyalnál a Duna felett, vagy galambként szedegetnél elejtett sültkrumplidarabokat a Liszt Ferenc téren a csikkek közül, míg egy hülyegyerek fel nem zavar és kénytelen vagy elszárnyalni a Zeneakadémia előtt.

Amúgy meg pirospont a témaválasztásokért: a Clark Ádám téri körforgalom, a Nagyszikla, a Nemzeti Színház spirálkilátója remekül mutat légifelvételeken!

[via Cink]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állatkert duna klip nemzeti színház gellérthegy v. ker ix. ker i. ker xiv. ker vi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr455642362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.11.18. 19:52:45

@Dr. Valentin Narcisse: mire leírtad már épp kijavítottam - de kösz a szemfülességet! ;)

cso zsi 2013.11.18. 20:49:18

Megnézném "nagyobb, hosszabb, és vágatlan" verzióban is.

100holdas 2013.11.18. 20:57:50

Szép...bár a Clark Ádám téren nem körforgalom van :-)

100holdas 2013.11.18. 21:17:56

Bocsánat, tényleg :-)

szb9 2013.11.18. 21:47:54

@100holdas: dehogynem, menj el nézd meg

billy reed 2013.11.18. 22:06:08

Fentről valóban megszólalásig olyan, mint egy élhető európai nagyváros.

2013.11.18. 22:37:33

Már csak vesszők kellenének a posztba, és teljesen jó lenne. Azért az elképesztő kicsit odébb van. Ez csak Budapest.

Таганская 2013.11.18. 23:06:12

Szörnyű gagyi ez a város. Rossz a sorrend amúgy Először parkosítani kéne és felfejleszteni az infrastruktúrát, majd utána reklámozni drónokkal...

poggY 2013.11.18. 23:23:23

Dehogynem, helikopáter, velvet is megmondta...

nix 2013.11.19. 00:28:45

"Mivel helikopterrel, repülővel röpködni nem annyira lehet Budapest felett kis magasságokban, az egyetlen lehetőség eddig a papírsárkány volt."

Sajnos kvad- és oktokopterrel továbbra sem lenne szabad:
"A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság engedélyével repülhet a magyar légtérben az a légi jármű, amely vezető nélküli repülésre alkalmas, továbbá a jogszabályban meghatározott repülőmodell, illetve repülőeszköz. Lakott terület felett a modellrepültetés a légiközlekedési hatóság engedélyén túlmenően csak a helyi önkormányzat által feladatkörében kiadott rendeletben kijelölt területen és feltételek mellett hajtható végre."
(1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről, 6. §, (5) bekezdés)

(ezen kívül illik elkérni a magánterület tulajdonosának engedélyét is, illetve a ferihegyi reptér közelsége miatt Pesten repkedni amúgy is izgalmas -- az Újköztemetőről pl. remélem nem terveznek hasonlót a srácok. :] )

Persze ezt kb. minden modellrepülős és 'kopterezős hipszter magasról (haha!) letojja, mert úgyse lesz baj, meg mit árthat valakinek, ha 50 méter magasból a fejérepottyan egy 'kopter, aminek csak négy (vagy nyolc) sebesen pörgő propellere van. :(

Bocs, hogy nem volytam jófej.

Teaszomjas Farkas 2013.11.19. 04:55:52

@nix: Legalább megosztották a nagyérdeművel az eredményt. Nem úgy, mint a népszámlálásét.
Akkor kell nemjófejnek lenni, amikor koppan valaki fején. Addig meg az autósokkal kellene foglalkozni, akik naponta okoznak valamilyen balesetet az utakon, a többtonnás vasaikkal. Rám még nem esett semmilyen repülő dolog. Autó már többször is veszélybe sodort.
A légiközlekedési szabályok éjjel fél egykor való begépelése és a stílus sokat elárul a felhasználó életéről, szerintem.
Pedig mennyivel egyszerűbb lenne beülni egy teaházba és elkortyolni egy finom teát. Ott a minőségi társaság még csak meg se követeli talán, hogy jó fej legyen az ember.

HighTroller 2013.11.19. 08:01:19

szerintem ha egy ferihegyre tartó gép olyan magasságokba jut a hősök terénél mondjuk, vagy a gellért hegyen, mint ez a cucc amivel videóztak, akkor ott kurvanagy gáz van.

Sterbinszky Tivald 2013.11.19. 09:15:14

a k&h szponzorálta, vagy mér van benne?

Szamiz67 2013.11.19. 10:15:46

Gyönyörű felvétel, Budapest nagyszerű város, a magyar kultúra, ipar, gazdaság csúcsteljesítménye.

zerge gorilla 2013.11.19. 10:44:44

Szép lett! Csak kár, hogy ilyen rövid, pár helyszín még igazán bekerülhetett volna: pl. Margitsziget, Normafa, Sashegy, Szabadság tér, Károlyi kert, Új Főutca, Andrássy út, Diplomatanegyed...

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.11.19. 11:06:52

@Таганская: nem a város a gagyi, hanem a lakói, az olyanok, akiknek mindig kell valami szart fröcsögniük

engelbert (törölt) 2013.11.19. 13:31:20

Sehol nincs ilyen látványosság, mint a budapesti Dunapart,Gellértheggyel, Várheggyel Parlamenttel, csodás hidakkal.

Zoonekrofil 2013.11.19. 16:04:38

@engelbert:
Ez most szarkazmus, vagy csak a poszt kedvéért vetted ki a fejed a seggedbôl, azért nem láttál még mást?

engelbert (törölt) 2013.11.19. 17:56:37

@Zoonekrofil: A szarkazmus az az, ha a éppen beteszed a fejedet a seggembe,annak rendje, módja szerint, és légzőgyakorlatokat végzel.Legyen ez a kapcsolatunk alappillére.Egyebekben fenntartom hogy nincs a környéken hasonlóan különleges fekvésű, és adottságú, illetve ilyen építészeti remekekkel bíró város.

tehtube 2013.11.20. 07:59:25

Tényleg a belvárosi, Pest-budai Dunamente a város legnagyobb attrakciója. Persze a többi látványosság érdemei elismerése mellett.
Kicsit sajnálom hogy olyan gyorsan vágódtak egymás után a látványok, még elnéztem volna mindegyiket hosszabban. Talán zavaró is volt hogy pár helyszín összefüggés nélkül visszaköszönt. De a lehetőség óriási, a látvány lenyűgöző. Inkább egy jó QC reklámfilmnek nézem, de rendeltetésellenesen csupán szórakozásból nézegetésre is kíváló. nix: Csak gondolom hogy egy szép hétvégi napon repült a QC, amikor a hatóság is jobban pihen :-)

Capt. Hindsight 2013.11.20. 08:22:01

Szép felvételek, de nagyon geil.

GRAND 2013.11.20. 08:55:35

Én betettem volna még a budai hegyeket a jánoshegyi kilátòval, meg a budai várat. Igy csak fércmunka.

Iosephus30 2013.11.20. 16:40:42

gyönyörű videó!:)

onlame 2013.11.20. 19:53:19

Ezek a kommentek! :D Őrület.

Tipikus "Budapest szar" (mer' csakazértis), "Budapest a legjobb, bár máshol még nem jártam" (tudom, de igen, Budaörsön), "Nincs még egy ilyen" (=30 km-es körzetben), "Köcsög autósok" (=mindenki járjon bicajjal), "Menjünk teaházba, vitassuk meg Nietzschét!", "Pont a János-hegy maradt ki??? Pont???"

Imádom a zembereket! :D

Trisi · www.alphawing.hu 2013.11.20. 21:01:13

Annak aki megjegyezte hogy ez veszélyes.. igen, az! Ezért aki ilyet vezet az szépen elmegy, képzi magát, beszerzi az engedélyeket, betartja a szabályokat és repül a drone-okkal. Igen, katonai főiskolára jár és megtanulja ezek irányítását. Mert ez a munkája... És igen azok a rotorok veszélyesek, amit MINDEN modellező pontosan tud és gondolom aki ezeket a felvételeket csinálta az is szépen megtervezte hogy hol, milyen távolságra, irányban fog repülni és hogyan nem veszélyeztet senkit sem. Mint látható a videón, ha üzemzavar történik, a cuccos leesik és nem tesz kárt senkiben. Ha picit figyelünk látható, hogy nagyon korrekten repül vele a pilóta. Nekem tetszik! :)

muscas01 2013.11.21. 02:18:56

@Teaszomjas Farkas: "Addig meg az autósokkal kellene foglalkozni, akik naponta okoznak valamilyen balesetet az utakon, a többtonnás vasaikkal. " - Tudod, így működik egy város. Vannak autósok. Akik óvodába, bölcsibe, iskolába viszik a gyerekeiket. Persze óriási hibát követtek el azzal, hogy pl. kiköltöztek az agglomerációba, de lassan belátják majd. Addig is, a legjobb megoldás, ha buszsávokat és bicikliutakat nyitunk. Neked pl. ez jó. Te bringás vagy. Ha majd egyszer gyereked születik, akit nem tudsz bringával elvinni, majd másként gondolod.

NetMax 2013.11.22. 00:36:13

Respect!
Megmondanád a kamera típusát amivel a felvétel készült?

iciny 2013.11.30. 18:04:20

Iszonyatosan bunkó kommentek is vannak az országunk fővárosáról!
Nem szégyenlik az ilyenek MAGYARNAK mondani magukat.????????
El lehet innen menni,de nem kell belegázolni azok lelkébe akik szeretik a hazájukat!
Igenis köszönjük azoknak akik csinálták a filmet és gratulálunk!

iciny 2013.11.30. 18:05:38

@Trisi: Csatlakozom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

puncipöcögtető 2014.03.21. 03:38:26

meg kellene mar hivni oda valahogyan az Airpano-s csakokat
airpano.com
süti beállítások módosítása