Például olyan biztos nem lesz, mint a Minusplus 2008-as fenti tervén.

Meg olyan sem lesz, mint ahogy a WestBalkán 2010-es tervein szerepelt:

De még olyan sem lesz, ahogy azt idén nyáron elképzelték:

Pedig az aztán nagyon nem volt földről elrugaszkodott valami. Kicsit ésszerűsítették volna az aluljáró lépcsőit és elbontották volna a felüljárót az áruházzal összekötő minihidat. 

Mint az Index megírta, a fővárosi önkormányzat által kiírt TÉR_KÖZ pályázatra beadott látványterv nagyjából a fentivel egyezik, csak egy kicsit zöldebbnek tűnik - ezt amúgy is többen hiányoltátok:


Nos mielőtt azt hinnétek, hogy most már tudjuk, milyen lesz a Nyugati tér, meg kell mondjam, hogy tévedtek! Ugyanis kiderült, hogy nincs rá pénz. 

Ahogy a cikkben is szerepel, "a terveket módosítani kell, mivel a beruházásra csak az igényelt összeg kevesebb mint kétharmadát kapták meg a fővárostól."

Egy biztos 2014 szeptemberéig át akarják adni a felújítást - ne kérdezzétek miért pont akkorra. 

Még több infó a tér megújításáról és az eddigi tervekről Mikola Bálint cikkében.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tér átépítés nyugati tér nagykörút látványterv teréz körút vi. ker skála metró belső-terézváros bajcsy-zsilinszky endre út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr245619120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goldcity 2013.11.07. 11:05:37

A pályaudvarok és a körülöttük lévő terek egy településnek olyanok, mint egy lakás előszobája,ahová a látogató először belép. Budapest megdöbbentő állapotban tartja az "előszobáit".

szb9 2013.11.07. 11:28:30

Nem lehetne hogy leromboljuk a Skálát?

gklka · http://gk.lka.hu 2013.11.07. 11:56:40

A Samsung reklámot muszáj megtartani?

holmsz (törölt) 2013.11.07. 12:15:18

zöldrefestés, semmi több

Rézfánfütyülő fűzangyal 2013.11.07. 13:28:21

A teljes felületet zöld aszfalttal fogják borítani!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.11.07. 14:10:40

Ezt a töketlenkedő rühes bandát, baszki. Napalmot nekik!

bioLarzen 2013.11.07. 14:36:20

Haha, már hívom is a haveromat... Amikor pár éve volt egy olyan hír, hogy "végre, az eddigi, sikertelen tervekkel ellentétben most végre tényleg felújítjuk a Nyugati teret", az említett haver elkezdett repesni, hogy milyen jó, ideje volt már - mert mindennap minimum kétszer útba ejti. Akkor fogadtam vele, hogy ebből se lesz semmi - asszem, ezt most megnyertem.

(Hasonló fogadásom van vele a Moszkva - pardon, Széll Kálmán térre vonatkozólag is)

bio

humorpalanta 2013.11.07. 15:11:16

Ohh, csak nem az Önkormányzati választások? Ejj ejj

alfax 2013.11.07. 15:14:09

le kellene bontani a felüljárót, az megoldaná az egészet...

cso zsi 2013.11.07. 20:57:27

@GK / LKA: Nem muszáj, de akkor mondj búcsút a forgó órának is.
@alfax: Mit oldana meg a felüljáró bontása az aluljáró kinézetén?
A villamos Váci úti visszaépülésének segíthetne, de azt akár a felüljáró mellett is meg lehet oldani. Vagy felrakni a felüljáróra.
Igaz, nálunk nagy divat meglévő, és hasznos műtárgyakat mumusnak kikiáltani az autósokkal együtt.
Az autós nem ellensége a tömegközlekedésnek.
süti beállítások módosítása