Elhatároztuk, hogy lakótelep-bajnokságot indítunk, megkeressük azt a klasszikus - panelből épült, távfűtéses - lakótelepet, amelyet a budapestiek legjobban szeretnek. A győztesnek természetesen ajándék is jár, a FŐTÁV nem csak félmillió forint értékű dísznövényt ajánlott föl a nyertes lakótelepnek, de azt is, hogy munkatársaik önkéntes munkával segítik az ottlakókat a kiültetésben. A parkosítást a FŐKERT segít majd megtervezni.

Eljutottunk az első komoly lépcsőhöz: kiderült, kik is az indulók. Meglepően sok lakótelepet ajánlottatok - köztük olyanokat is, amelyek biztos remekek, de sajnos nem feleltek meg a kiírás szabályainak. A szavazategyenlőségek miatt végül a tervezett 12 “csapat” helyett 15 állhat startvonalhoz. Ez azt jelenti, hogy egyel több csoportmérkőzés lesz. A hármas csoportok nyertesei jutnak a hatos döntőbe (+ a legtöbb szavazatot kapó második helyezett).

Az ajánlások meglepő eredményt hoztak, például a III. kerület összes (vagyis mind a négy) lakótelepét beszavaztátok, Újbudáról pedig hármat, de van az indulók közt pesti is szép számmal.

A párosításnál valami bonyolult algoritmuson agyaltam, hogy egy kerületben található telepek ne kerülhessenek össze már az első fordulóban, végül megtaláltam a tuti megoldást: abc-sorrendbe raktam őket és így alakítottam ki a csoportokat. Furcsa módon így az összes III. és XI. kerületi lakótelep szétszóródott.

Ennek megfelelően a bajnokság tervezett menetrendje (szavazni itt lehet folyamatosan):

Csoportmérkőzés (augusztus 14-18.)

  • Békásmegyeri - III. (134)

  • Béke-Tatai - XIII. (39)

  • Csepeli - XXI. (50)


Csoportmérkőzés (augusztus 19-24.)

  • Füredi úti - XIV. (20)

  • Gazdagréti - XI. (108)

  • Gyakorló utcai - X. (44)


Csoportmérkőzés (augusztus 24-29.)

  • Káposztásmegyeri - IV. (111)

  • Kaszásdűlői - III. (58)

  • Kelenföldi - XI. (54)



Csoportmérkőzés (augusztus 29.)

  • Kőbánya-Újhegyi - X. (151)

  • Óbudai - III. (56)

  • Őrmezői - XI. (31)


Csoportmérkőzés (szeptember 3.)

  • Rákoskeresztúri - XVII. (319)

  • Római (Pók utcai) - III.

  • Újpalotai - XV. (279 - vigaszágon)



Döntő (szeptember 8.)

A győztes pedig Rákoskeresztúr lett!

A szavazások 5 napig tartanak, mindenki készüljön a kemény összecsapásokra. Győzzön a legszebb, legtutibb, legklasszabb lakótelep!

A fenti lista folyamatosan frissül, itt tüntetjük fel a mérkőzések állását. Szavazni a  facebook.com/fotavzrt oldalára kikerülő alkalmazással lehet - de minden mérkőzés posztjában külön is linkeljük a pontos címet.

Bármilyen kérdés merül fel, jöhet kommentbe vagy akár az urbanistablog kukuac gmail pont com címre!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: játék panel verseny lakótelep lakótelep-bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr105415346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatja 2013.07.19. 18:25:10

hát jó nagy a szórás, egy pók utca vs újpalota pl elég lefutott meccs ha csak az életminőséget nézzük.

Kata24 2013.07.19. 18:39:45

A Füredi úti - Gyakorló utcai szinte egy és ugyanaz, csak elválaszt bennünket a Kerepesi út... nem biztos, hogy jó ötlet volt összerakni :(

cyan 2013.07.19. 18:44:52

"félmillió forint értékű dísznövényt ajánlott föl a nyertes lakótelepnek, de azt is, hogy munkatársaik önkéntes munkával segítik az ottlakókat a kiültetésben" - a lakókat kell kiültetni? :) (csak kötözködök)

Santer 2013.07.20. 11:43:59

Gazdagrét, egyértelmű.

CyberPunK 2013.07.20. 11:49:07

Azt teszi a FŐKERT élhetőbbé, ami a legélhetőbb? Gratulálok!

szevasz-topol 2013.07.20. 12:20:06

Békásmegyer - hegy felőli rész - egyértelmű

Elijah_Baley 2013.07.20. 13:29:32

én monnyuk nagy panelrajongó vok, lévén anyolcvanak évek szülötte, de ez a felosztás tökre értelmetlen, gettó a lakcsik kilencven százaléka, mind szociáis, mind építészeti szemponytból, káposztás meg káposztás kettő, az két, erősen differenciált lakcsi, káp kettőn vannak mai napig modernnek számító tágas, kéterkélyes lakások.
aszondanám, pókucca- kápkettő holtverseny, attól függően, pesti gyerek vagy-e vagy budai :)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.07.20. 13:37:49

Mi az, hogy Csepeli? Van itt egy rakás telep. Például a szavazás vegeredmenyetol függetlenül Budapest legjobb lakótelepe a Csillagtelep, Csepelen. Panel, tavfutes, rengeteg zöld és park...

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2013.07.20. 14:08:50

@Kata24: igen az tényleg gyenge pontja a felosztásnak, e valahogy muszáj volt nem részlehajló, következetes rendszert találni - így lett az abc.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2013.07.20. 14:10:04

@cyan: igen. a Városnegyed-bajnokságnál tavaly többen panaszkodtak, h nem volt nyeremény. Most ezt sikerült kilobbizni. Az a közösség nyer majd úgy is, amelyik a leglelkesebb, legösszetartóbb - szerintem örülni fognak neki :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.07.20. 14:24:22

Pók utca ,semmiképp nem nyerhet nálam egy 10 emeletes ,a Gazdagréti jó helyen van ,de zsúfolt és 10 emeletes.

Elijah_Baley 2013.07.20. 14:39:13

@Gyurma73: gazosrét szélén vannak négyemeletesek is, de középfolyósós garzonok.

Perillustris 2013.07.20. 14:42:35

@közmunkás bérkommentelő: Sőt, belső kétszintes panellakások is vannak KÁP2-n, melyek abszolút lakhatóak.

Elijah_Baley 2013.07.20. 14:55:59

@Perillustris: egyen is van pár, kertes, garázsos, kétszintesek, meg hatalmas belmagasságú loftok is a nyolcemeletesekben, csak a parkolás necces K2-höz képest...

Lirian 2013.07.20. 15:58:51

@Gyurma73:
Gazdagrét pont nem "tízemeletes", van itt minden a négyemeletestől kezdve a tizenegyig :)
Benne lakva szerintem nem zsúfoltabb, mint amit egy lakóteleptől vár az ember, minden házra szép nagy zöldterületek jutnak...
Gazdagrét for pres :)

Lirian 2013.07.20. 16:00:10

@közmunkás bérkommentelő:
a négyemeletesek között sem mindegyik garzon, mi is egy ilyenben lakunk..

karbalán 2013.07.20. 16:07:59

Vizafogót hiányolom a listáról.

Elijah_Baley 2013.07.20. 16:30:46

@Lirian: simán megeshet, én nem vok ingatlanos, csak gyakorlati úton találkoztam a különböző kecókkal, és bőven nem minden fajtával. de a nagyobb kecó is középfolyósós, nem?
amúgy a legtöbb újépítésűnél az épületek közti távolság olyan, h a szomszéd ház erkélyére át tod dobni a papírtörlőt, oszt még a lakcsiról mondják, h zsúfolt...

Mortanius 2013.07.20. 17:08:33

Nem budapesti, de a legjobb... Budaörsi ltp!

ledo76 2013.07.20. 17:26:12

Az a baj, hogy Káposztásmegyer együtt indul, pedig míg Káp1 jó-közepes, addig Káp2-nek legfeljebb Pók u. a konkurenciája. Gazdagrét legjobb esetben is csak ezek mögött jön.

manyuska 2013.07.20. 19:30:27

A József Attila mért hiányzik?

Shopping 2013.07.20. 19:39:29

: Pestet Budával felesleges vesenyeztetni.

Budán nincsenek kínaiak, cigányok, egyéb kisebbségek.

Kvázi már nyert is.

CyberPunK 2013.07.20. 19:43:38

@Shopping: "cigányok"

Békáson azért akad...

Perillustris 2013.07.20. 20:01:18

@közmunkás bérkommentelő: "a legtöbb újépítésűnél az épületek közti távolság olyan, h a szomszéd ház erkélyére át tod dobni a papírtörlőt"

Amikor előszür jártam a Marina-parton, pontosan ez "sokkolt". A másik, hogy parkoló autók egymás hátán (járdán, füvön, stb.), mint egy belvárosi környéken, mert a mélygarázs-helyre már senki nem szeret költeni.

Disznó Úr 2013.07.20. 21:00:40

Vizafogó lakótelep Népfürdő utcai része sem rossz, talán a legjobb kilátással (mármint sasolási lehetőséggel)rendelkezik.

A lakók is csak kicsit vészesek, szerintem a proliméter kevésbé leng ki, mint Újpalota, Békás esetében.

Gondolom azért nincs a listában, mert viszonylag kicsi.

hatja 2013.07.20. 21:06:27

@manyuska: szerintem mert a jó házak ott nem panelből vannak, ami meg panel az a sztráda (Üllői) szélén van.

@Shopping: legnagyobb közhely evör :D kár, hogy nem igaz, max a történelmi Buda területére.

@karbalán: ajánlani kellett volna :)

Celtic 2013.07.20. 21:12:26

@Shopping: hvg.hu/hvgfriss/2013.23/201323_fovarosi_nemzetisegi_terkep_otszor_annyi_ro

regelni kell hozza. Az ujsagban szep abra is volt. Lenyeg: akad azert a XI-ben orosz es lengyel boven (en is talalkoztam mar Szergejjel a feneketlen-to folotti jatszoteren vagy a Gellert-hegyi csuszdaknal arabokkal

béla a görög (törölt) 2013.07.20. 22:05:50

A jó lakótelep ott kezdődik amikor nem látszik a ház a platánoktól. szerintem. (ebből következik, hogy 4-es, szellős és már van fa)

ezmegmicsoda 2013.07.20. 22:50:01

előzetese moderáció, vagy túl nagy a komment? :p

ezmegmicsoda 2013.07.20. 22:50:44

@gio:
így van.

posztoló már ne is haragudjál, de aki csepelt elintézi ennyivel, hogy XXI. ker Csepel oszt jónapot, az nem nagyon hívhatja magát urbanistának. tán az egész kerület lakótelep szerinted? ez nem újpozsony.

csepeli lakótelepek:
- ady endre úti(szabó-telep/ady-telep) 1968-tól
- csepel-belváros - 1982ig.
- katona józsef úti/kolozsvári úti(ki hogy hívja) kis lakótelep (70-es évek)
- királymajori 1978-79
- völgy utcai 1984-1986
- erdősor úti 1980
- szentlászló úti (70-es évek)
- csillagtelepi 1986-88

nemhogy ezek között, hanem ezeken belül is nagy különbségek vannak.

a völgy utcai telep kossuth/zrínyi és nap utca/zöldfa utca felöli része pl lepra, de a kertváros felöli része (bánya utca/nyírfa-szigligeti utca már vállalható).

de a legjobb lakótelepek is itt vannak csepelen.
a kolléga által is írt csillagtelepi pl. ez a csillagtelep déli penelházas bővítése. az utolsó budapesti panelházak között épült, a legutolsót 88-89ben adták át. a rákóczi felöli részen ugyan nagy a forgalom és a zaj, de jó a közlekedés. a másik fele 5-600m-re van a buszoktól ugyan, de minden oldalról park veszi körül.
sőt, északkeletről a jehovák középeurópai központján(ami szintén nem egy lepusztult valami, hatalmas parkkal) túl ott a frissen 'felújított' kiserdő. tanösvény, tornapálya, tűzrakóhelyek.
m0-shoz csak menni kell 5 km-t egyenesen, 1 db lámpás kereszteződés van addig.

jah és melyik lakótelep tudja még azt, hogy délről egy 4 hektáros, nyugatról egy 1.5 hektáros, keletről egy 0.8 hektáros park övezi, utána ott az említett kiserdő, aztán vége is budapestnek.
HÉV-végállomás 3 megálló, szent imre tér 10-15perc.

a két házsor között 35-40m van, ez is parkosított.

static.panoramio.com/photos/original/86072754.jpg

static.panoramio.com/photos/original/6713812.jpg

4 emeletes házak kizárólag, legnagyobb lakásméret 84m2.

másik ilyen a szentlászló úti. a királyerdő családiházas részébe beékelődött lakótelep.

static.panoramio.com/photos/original/31629711.jpg
static.panoramio.com/photos/original/59143408.jpg

szintén csak 4 emeletesek. aa közlekedés egy picit körülményesebb, nincs annyi park, de csendesebb. nincs a közelben nagyforgalmú út. HÉV 15 perc kb.

a közelben lévő erdősor úti sokkal nagyobb, de itt is csak 4 emeletes, egyik oldalról a kiserdő határolja, másik oldalról szigetszentmiklós. a csilalgtelepihez hasonlóan m0-s 6km egyenesen, csak eggyel több, 2 lámpás kereszteződés.

egyszerűen hasonlót sem tudtok mutatni budapesten, ahol a lakótelepen belül ekkora parkosított zöldfelületek vannak, mint itt. van ahol a házak közötti távolság 100-150m.
kepfeltoltes.hu/130720/erdltp_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ezmegmicsoda 2013.07.20. 22:51:56

@ezmegmicsoda: katona józsef utcai kis ltp: akinek fontos a tömegközlekedés, annak ez a tuti. a központ mellett, attól a piac és a jedlik gimnázium választja el, mögötte terül el csepel-kertvárosba ékelődve. hév akár gyalog is, de sokkal sokkal nyugodtabb és rendesebb, mint a központ.
bölcsöde, óvoda, iskola, jedlik gimnázium, rákóczi kert. 15-20 perc alatt bent vagy a körúton.

királymajor: soroksári kisdunapart, daru domb. szintén teljes egészében kertvárosi részbe beékelődve. igaz, ezek 10 emeletesek, de pont ezért írtam: akinek panoráma kell, az itt megkaphatja. ha jó helyen van a lakás, akkor szabadság hegy, gellért hegy, budai vár madártávlatból. egész budapestet látni, még a bazilikát meg a parlament kupoláját is.
a kisdunával meg még a pók utcai ltp sem versenyezhet. főleg, hogy itt a víztől nem választ el semmilyen beépítés, hanem egy 200mx300m-s park van a ltp és a kisduna között. a parti sétány 5km hosszan húzódik egész szigetszentmiklósig, érintve a felújított kisdunai öbölt, az ifjúsági parkot, a strandot és csepeli evezőstelepet.
jó nevű általános és középiskola is van a lakótelepen.

static.panoramio.com/photos/original/35762569.jpg

kilátás a kisdunára. a távolban soroksár.
static.panoramio.com/photos/original/5647810.jpg

static.panoramio.com/photos/original/22122089.jpg

pók utca,mi? meg káposztásmegyer?
na ne vicceljetek!

sehol máshol budapesten nincsenek ilyen lakótelepek, ahol nemcsak azokon belül vannak ekkora zöldfelületek, hanem körülöttük is ekkora parkok lennének.
kápmegyer és szentmihály is max az utóbbival rendelkezik, kápmegyeren ráadásul ott a vasút és az m0 a szomszédban.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.20. 23:36:52

@ezmegmicsoda: "pók utca,mi? meg káposztásmegyer?"

en is pont a romai partival kapcsolatban filoztam hogy azert csak ott van egy vasut meg egy 3 savos autopalya, szoval a harmada mar megy is a levesbe

a kapmegyer meg kint van mindenen tul, gyakorlatilag az ujpesti panel utan meg 15 perc a villamossal, a turi ltp detto

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.21. 00:04:22

Gazdagret a legjobb, talan egy kicsit problemas a parkolas, viszont konnyen elerheto kozelsegben van a belvaros es nagy zoldfelulet van, es van rendes panorama

Debasz 2013.07.21. 03:15:32

Hogy a Gyöngyöngyösi-XIII. nem került be, az egy kicsit meglepett.
O_o

kék madár 2013.07.21. 07:17:31

@ezmegmicsoda: orulj neki, hogy Csepel indulhat egy "pesti" versenyen : )

Elijah_Baley 2013.07.21. 08:32:47

@Perillustris: nekem ott még az is tetszik, h a házak merőlegesen állnak a dunára így kb 90%-ban ugyanazt a panorámát kapod amit bármelyik másik komplexumban, plusz ajándék szúnyoghordák...
mondjuk a dunapartot szépen megcsinálták, éppcsak a lakópark határán átlépve látszik, h csak részlegesen rehabilitált terület az, elhagyatott ipari létesítményekkel.

Fiesole 2013.07.21. 09:01:55

@ezmegmicsoda: Cserébe viszont sehol nincs Budapesten annyi alja ember plusz cigány mint Csepelen:-/

crazyfish 2013.07.21. 09:07:31

@szevasz-topol: Egyértelmű...legkirályabb telep, hajrá Zsirai!!!...:))) (1981 óta)

hot-spot (törölt) 2013.07.21. 09:12:21

Tehát akkor jól számoltam hogy a lakásom 300 ezer ft / nm áron van.
El is adom a gecibe azt építek egy sárgacsekkmentes jurtaházat belőle.

silent76 2013.07.21. 09:31:12

Prolishow ez az egész. Az a baj, hogy én is része vagyok a proliságnak.
Mondjuk azt én sem értem, hogy miért a legélhetöbb telep kap ajándékot. Az utolsónak kellene.

hatja 2013.07.21. 09:37:24

@ezmegmicsoda: elhiszem, hogy olyan szerelmes vagy a kis szigetedbe, hogy még ki sem mozdultál onnan de ekkora blődségeket nem kéne összehordani :D az utolsó néhány házat leszámítva köze nincs Káposztásmegyernek az M0-hoz, és ugyanúgy erdők és természetvédelmi terület veszik körül. amit belinkeltél térkép semmivel sem szellősebb mint a lakótelepek 90%-a, ha már megnyitottad érdemes lenne kicsit nézelődni is benne.
Kápmegyer a város szélén van ami tény, ezt az ívet el is fogadnám ha nem egy csepeli mondaná, de így inkább csak lefordultam a székről a nevetéstől :D

Lazio1 2013.07.21. 10:01:04

Valóban ez lenne Budapest 15 legkedveltebb panel-lakótelepe? A Vizafogó lakótelep ezek szerint nem kedvelt a maga kiemelkedő adottságaival? Vagy Újpesten a legjobb, az Izzó lakótelep? Sokan írtak itt Csepelről, tőlem idevehetik Pesterzsébetet is, vagy Kispestet, de azt ne felejtsék el, hogy ezeken a helyeken sötétedés után nem ajánlatos lemenni sétálni, mert betalálhatja az ott élőket egy erre szakosodott réteg...
A normális, kulturált lakótelep szerves része a környezet, és az ott élők kulturáltsági foka. Ezen a téren sajnos Csepel, Erzsébet, Kőbánya, Újpalota, Kispest, Pestlőrinc, Soroksár a tök utolsó helyeken kullognak.
Olyan lakótelepeket hagytak ki a kedves szerkesztők, amik valóban a legjobbak...
Ezek közül csak Gazdagrét és a Pók utcai került be, de sem Vizafogó, sem az Izzó lakótelep, pedig ez utóbbit kizárólag kertváros határolja és nyugodtan lehet sétálni éjjel is a környéken. Ezzel szemben ezt nem érdemes megtenni pl. Újpalotán, vagy Kőbányán, vagy Csepelen. Kispestről és Soroksárról vagy Erzsébetről ne is beszéljünk... Hozzáteszem ez nem az ott élő magyar emberek hibája...Ők tehetnek erről a legkevésbé.

hatja 2013.07.21. 10:05:13

@Lazio1: ha figyelmesen elolvastad volna a posztot, PANEL és TÁVFŰTÉSES lakótelepek indulhattak csak, ezért "esett ki" az Izzó vagy pl a József Attila.

egy Izzós :)

hot-spot (törölt) 2013.07.21. 10:13:16

Az az igazság,hogy én nem kedvelem egyik elbaszott budapesti lakótelepet sem,akár milyen nívós is az.

Lajos ghr 2013.07.21. 10:58:12

bajnokság, összecsapás, lakótelep:)))))

Elijah_Baley 2013.07.21. 11:59:05

monnyuk annak azért örülök, h a főváros meg úgy általában az ország legnagyobb lakótelepnek lakói önkritikát gyakoroltak és nem jelentkeztek a versenybe :)

ezmegmicsoda 2013.07.21. 12:00:10

@Fiesole: te miről beszélsz? a belvárosban sokkal több alja ember és büdös cigány van, mint itt.

itt a völgy utcai lakótelep egy része ahol vannak cigányok, de le is írtam, hogy az lepra. meg az ady telep, de onnan is menni fognak, mert most milliárdokért újítják fel, szóval el fogják adni azokat, hogy putriba mehessenek.

csepelen a cigányok jellemzően nem a lakótelepeken laknak, hanem vagy az északi részen vagy a déli részen fekvő putrisoros pusztán.

a csillagtelepi/szent lászló úti/katona józsef úti telepeken cigány max átutazóban van.

szóvl nem vmi általad kitalált faszságot kéne szajkózni, hanem gyere ki, oszt nézd meg magad.

@hatja: " az utolsó néhány házat leszámítva köze nincs Káposztásmegyernek az M0-hoz"
miért hazudsz? 1 km-en belül van az egész káp2.
éjjel még itt 5km-re is hallani a zaját, vagy a duna másik oldalán, budafokon a vasútat. pedig az is 2km dunával együtt. akkor ott aztán kurva fasza lehet, ahol 1km-n belül van mind az m0, mind a vasút.

"amit belinkeltél térkép semmivel sem szellősebb mint a lakótelepek 90%-a,"
megint hazdusz. hasonló sincs. ugyanolyan szellős az apád fasza. eleve nagyon sok lakótelepet ismerek Bp-n, de direkt végignéztem tegnap google earth-ön. hasonló sincs, mondom.
mutass olyan lakótelepet, ahol van 100-150m is házak között!

"Kápmegyer a város szélén van ami tény, ezt az ívet el is fogadnám ha nem egy csepeli mondaná, de így inkább csak lefordultam a székről a nevetéstől :D"
és ki hozta fel ellenérvként, hogy a város szélén van? még csak hasonlót sem írtam.

nem baj, csepelt te max a térképen láttad te északi köcsög. örülnék, ha legalább megpróbálnád idézni azt a részt, ahl felróvom kápmegyernek, hogy a város szélén fekszik :D

ezmegmicsoda 2013.07.21. 12:21:28

@Fiesole:
csak neked

bbterkep.police.hu/mapdisplay/bu.html

az általam említett 4 csepeli lakótelepen összesen volt 2 db bűncselekmény...
királymajorban 1, erdősor útin 1. szent lászló útin, csillagtelepin egy sem.

ezekhez képest a pók utcai és kápmegyer is egy bűnfészek.

Elijah_Baley 2013.07.21. 12:32:10

@ezmegmicsoda: én monnyuk láttam már sok mindent itt pesten, de hidd el, aki nem csepeli, az életében nem járt arra, még látogatóba se, véletlenül, eltévedve, vagy átutazóba se (jó, eccer voltam tököli reptéren péjntbólozni, talán arra vezetett az út), egyszerűen kívűl esik a városon és nincs ott semmi érdekes.

ezmegmicsoda 2013.07.21. 12:43:02

@közmunkás bérkommentelő: én ezzel tisztában vagyok, azért tudom, hogy a sok fasz nulla információ birtokában szajkózza a faszságait.

anno a 90-es években rendőrszomszédék kaptak lakást kápmegyeren. voltunk kint náluk akkoriban párszor. mindenki rajtuk röhögött, hogy elköltöztek oda.
86-87ben meg adni akartak egy 11. emeleti lakást gazdagréten. nem mentünk. micsoda faszság, hogy alsó és felső szinteken nincs erkély. kápmegyeren meg összevissza, itt kicsi, ott nagy erkély :D

"nincs ott semmi érdekes."
egyik lakótelep sem arról híress, hogy van ott vmi érdekes :D
de pl a királymajori lakótelep kisdunapartjával itt Bp-n egyik sem veheti fel a versenyt. persze nem ez az egyetlen tényező,de akkoris.

de így legalább nem jön ide a sok fasz :D

Elijah_Baley 2013.07.21. 13:14:24

@ezmegmicsoda: ezt a királymajort sem ismertem, talán hasonlít az angyalföldi vizafogóra.
az én kedvencem, igaz, nem butapest, hanem dunakeszin, a barátság útjai lakótelep, az simán jobb mindennél :)

ezmegmicsoda 2013.07.21. 13:49:54

@közmunkás bérkommentelő: nem, nem hasonlít :)
ott nincs körút, árpádhíd stb
semmilyen jelentősebb főútvonal nincs a közelben. egyik oldalról a kisduna, minden más oldalról családiházas övezet.

static.panoramio.com/photos/original/17477436.jpg

static.panoramio.com/photos/original/76362348.jpg

static.panoramio.com/photos/original/46692848.jpg

static.panoramio.com/photos/original/328556.jpg

ezmegmicsoda 2013.07.21. 14:05:25

a csillagtelep paneles részén a 365napos bűnügyi térkép szerint volt 7db autólopás, 2db személy elleni erőszak, 4db tulajdon elleni szabálysértés.

királymajorban: 2 autólopás, 4 lopás, 1 személy elleni erőszak, 11 tulajdon elleni szab.sértés, 1 garázdaság

mindez 1 év alatt. egy darab betörés nem volt.
káp2-n csak betörésből 20 felett, a pók utcain meg számolhatatlan a különféle bűncselekmények száma.

bbterkep.police.hu/mapdisplay/bu.html

lehet mazsolázni. izé, hol is élnek akkor az aljaemberek?
a pók utcait meg

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2013.07.21. 16:40:22

@manyuska: mert zömében nem panel és nem távfűtéses. (meg ha indulna nem lenne értelme a versenynek, hiszen a Városnegyed-bjnokságot is megnyerte mindenféle típus előtt :D

ledo76 2013.07.21. 19:25:42

@ezmegmicsoda: Nem hallani az M0-ást Káp 2-ről

ezmegmicsoda 2013.07.21. 20:13:23

@ledo76: nem hát vazzeg. de csak amikor elmegy a vasút ott mellettetek :D

amúgy a repülőket sem hallani kőbányán meg lőrincen...
de a mogyoródiak is állítják, hogy nem hallanak semmit a forma1-es futam alatt.

ezmegmicsoda 2013.07.21. 21:35:39

@~dá~:
amúgy kedves dá most elolvastam a versenyt indító poszt kommentjeit, és legalább 3 csepeli ltp volt jelölve(erdősor úti, meg negatív példának a völgy/cservenka úti és az ady endre úti), ennek ellenére a korábban többünk által kifogásolt általánosításban szereplünk a 'versenyben'.

van lehetőség, hajlandóság részedről a változtatásra, vagy így akarsz nekifutni, hogy csepel XXI. ker egyben, oszt csá?
közjegyző ugye nem lesz, mert felesleges :D

ledo76 2013.07.21. 21:41:03

A vonatot hallani, de onnan ahol mi lakunk az sem túl hangos. Balatonon is hallani a házból sokkal jobban, mégsem zavar az sem.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.21. 23:16:18

@ezmegmicsoda: szerintem nem kellene mellre szivni
nezd meg a XI keruletet, hogy 3 ltp juott csak be, mig a XII keruletbol egy sem

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.21. 23:22:42

@~dá~: @ezmegmicsoda: szerintem lehetne par masik csoport is, az elsore javasolnam:
Csepel-Királymajor
Allende park
Vízművek lakótelep

minel kisebb annal jobb alapon, hadd versenyezzenek a picurkak is :)))

Elijah_Baley 2013.07.22. 11:35:42

@ledo76@ezmegmicsoda: : Persze hogy nem hallani, mert az emnullás északi része szentendrét köti össze váccal, nincs arra forgalom.
a vonatot is azért nem, mert váci szárnyvonalon csak személyszállítás van, teherforgalom semmi.
ellenben az emnullás m1-m5 közti szakasza meg a vasúti teherszállítás, tranzit inkluzíve, az kemény :)

LARSEN-NIELSEN 2013.07.23. 00:25:05

ezmegmicsoda:

egy kis pontosítás:

Erdősor utcai lakótelep (itt nőttem fel, első lakók vagyunk a lakásban): 1978-1982 + 4-emeletes paneltömbök a Csikó sétányon: 1987 körül;

amúgy szerintem Csepelen a legjobb a 4-esek közt az Erdősor utcai (a Csepel Művek építette téglalakások): nagyon klassz típusok találhatóak itt, tele hatalmasra nőtt fákkal, sok zölddel; a 10-emeletesek közt pedig a kevesek által ismert Királymajori, kiváltképp a Kis-Dunára néző magasemeleti lakások, amelyekről káprázatos panoráma nyílik a végtelenre (ezt a képeid is alátámasztják). Én 9. emeleten lakom: imádom. A 10-es budapesti panelek közt ez az egyik legjobb lakótelep: csend, zöld, nyugalom, örökpanoráma a Kis-Dunára, Soroksárra, Erzsébetre. Tiszta időben a Havanna-ltp-ig is ellátni :-))) Szerintem minden lakótelepnek vannak jó és kevésbé jó részei. A kihagyott lakótelepek közt említeni lehetett volna a kisebb, vagy "mini"-ltp-eket: a Centenáriumit, Rózsakertet, Nagytétényt, Albertfalvát, a Gyógyszergyár utcai ltp-t, Mézesfehér utca, Pálya utcai stb. Minden szubjektív: nekem Újpalota egyes részei, sőt, Békás és Óbuda is szimpatikus...

LARSEN-NIELSEN 2013.07.23. 00:27:39

@ezmegmicsoda: nincs főútvonal? Dehogynem: Széchenyi István utca.

LARSEN-NIELSEN 2013.07.23. 00:30:59

@közmunkás bérkommentelő: azért hasonlít, mert mindkettőt a 2. sz. Házgyár (Ferencváros) húzta föl - vö: Vizafogón a szalagházakat + királymajori 10-esek. (Vizafogón a 4. sz. Házgyár (Budafok) is fölhúzott 10-emeleteseket, de azok a fajták nincsenek Csepelen)
Dunakeszi: 3. sz Házgyár (Székesdűlő)

LARSEN-NIELSEN 2013.07.23. 00:32:49

@hatja: és ha figyelmesen utánajársz, tapasztalhatod, hogy a József Attilán van jó néhány távos panel is....

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.23. 09:26:19

@LARSEN-NIELSEN: "a 10-emeletesek közt pedig a kevesek által ismert Királymajori"

mi lenne ha a valodi neven nevezned?
vagy te se ismerned? :)))

Elijah_Baley 2013.07.23. 09:44:06

@LARSEN-NIELSEN: úgy értettem, panelház a duna közelében, nem háztípusra. Egyátalán nem vagyok a típüsokkal kapcsolatban képben, bár érdekel a téma, de nem találtam róla sok anyagot, inkább csak évtizedek alapján tudom beazonosítani. ezek a 2.sz házgyáriak a személyes kedvenceim a két apró, félszobának becézett egérodú miatt.
keszii panelek vannak a vizafogón (környékén) is.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.23. 09:48:22

@közmunkás bérkommentelő: a szigeteles modja talan tampontot adhat :) egyre jobbak lettek az ido mulasaval, a legjobb azt hiszem a gazdagreti :) ott az erkely nem huzza be a monolit betonnyal a hideget, nalunk sajnos behuzza :(

Elijah_Baley 2013.07.23. 11:36:10

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: uccsó generációs panaleknél pl már szabvány volt a bukó-nyíló mechanizmusos hőszigetelt ablak, így sikerült megoldani h újpest központ lakcsin két lepukkant hetvenesévekbeli közt áll egy elsőre tökugyanúgy kinéző, de fényévekkel modernebb ház is..
másik kedvencem a négyésfél darab panelból készült sorház, szintén újpest közpony, kerttel, kétszintes sátortetős, garázsos, gázcirkós.
klasszikus, visszamosott kavicsvakolt betonpanelek, tízcentis illesztési hézaggal, ahogy illik... csudaszép :)

LARSEN-NIELSEN 2013.07.23. 21:05:33

@közmunkás bérkommentelő: :-))) Egérodú RULEZ! Vannak még más típusokban is kellemes 6 nm-es hálószobák...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.24. 01:57:43

@LARSEN-NIELSEN: aham...
de nem gond ha a neven nevezzuk ugye?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csepel-Királymajor
"Csepel-Királymajor (2012 végéig Királymajor) Budapest egyik városrésze a XXI. kerületben, a Csepel-szigeten."

:)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.07.24. 02:06:58

a csepel maniasoknak meg a ici-pici lakotelep maniasoknak itt egy masik felsorolas, hadd ne kelljen mar bemasolgatnom...
bpxv.blog.hu/2013/07/08/a_xv_kerulet_lakotelepei

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2013.07.25. 09:21:43

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: @ezmegmicsoda: már mailben is leírtam ezmegmicsodának, itt csak ismételni tudom magam:

1. egy meglevő rendszert használtam kiindulási alapnak, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy

2. ha kisebbekre bontottam volna, nem jut be egyik sem az induló 15-be! Az egyes kis telepekre leadott ajánlatok összeadásával fért csak be Csepel.

csepitta 2013.09.25. 19:43:50

@ezmegmicsoda
Teljesen egyetértek a hozzászólásaiddal, és megértem, hogy fölforrt az agyvized, de nyugodj meg: CSEPEL kétségkívül Budapest legélhetőbb (vagy egyetlen élhető) kerülete, a panel lakótelepei a legemberszabásúbbak a fővárosban, ráadásul mindezt a legolcsóbb négyzetméterárakkal ajánlja, de ez csakis addig marad így, míg a köztudatban ez a kerület megmarad a XXI. ker. = prolilepra kategóriában, és nem özönli el a finnyás csőcselék, ami miatt egy szakadt, trampli Óbuda például a lakhatatlan pokol kínja volna egy magamfajta csepeli prolinak...
Ne reklámozd hát szerény menedéked, hanem rejtsd el, amíg emberi búvóhelyet ad!

csepitta 2013.09.25. 19:58:47

@Fiesole:

Ja. Óbudán például négyszer-ötször magasabb az éves kocsilopási, kocsifeltörési statisztika, mint Csepelen, és a betörések meg a közterületi erőszak száma ugyanígy a sokszorosa. Csepelen öt-tíz éve még alig vehettél észre cigányt,mert csak domesztikált rendes családok voltak,azóta is csak pár nem lakótelepi zugban van romlás, ott, ahova dicső a belvárosi kerületek toloncolták ki a rühellett lupenjeiket. De ne aggódj, Csepel földolgozza ezt a támadást is...

csepitta 2013.09.25. 20:05:15

@hatja:

Oké. Maradj is ott. Rosszul éreznénk itt magunkat veled.

mindennickvanmár 2013.10.10. 17:33:42

@karbalán: Szerintem is kár volt kihagyni Vizafogót, mert igencsak vinné a pálmát.
Jó a közlekedés, tiszták a lépcsőházak, gyönyörű a panoráma - szebb, mint Gazdagréten, és kevésbé zsúfolt. A budai hegyeket, a Dunát, A Margitszigetet lehet látni az ablakunkból, gyönyörű......

mindennickvanmár 2013.10.10. 17:36:43

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Hát... Gazdagréten "panoráma"-írod. Már ha van. Mert ugye ott is csak a szélső lakásokból van. A közepén meg nézheted a szemközti szürke házat.... Ja, ige, parkolás az rémálom itt...